Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-30 / 4. szám
Ludovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára Társadalmi életünk jelenlegi legfontosabb vonása az, hogy minden párt- és állami szerv, tömegszervezet, s egész dolgozó népünk annak a programnak a megvalósításán fáradozik, amelyet a CSKP XVII. kongresszusa hagyott jóvá. Ebben a küzdelemben, amely mindennapjaink fő meghatározója, a csehszlovákiai kommunisták legmagasabb szintű tanácskozásán megszabott irányelvek, tervek, munkánk, tetteinek révén fokozatosan valósággá válnak. JSZÚ 3 Helyes úton A CSKP KB 4., valamint az SZLKP KB ezt követő, decemberi ülése az eltelt kilenc hónap tapasztalata alapján mérte föl, hogy miképpen váltjuk valóra a CSKP XVII. kongresszusának programját. Ha nem is sikerült teljes mértékben teljesíteni a 8. ötéves terv első évének feladatait, az egyértelműen beigazolódott, hogy helyes útra léptünk, mert az értékelt időszak során többségükben kedvező eredmények születtek. Pártunk történelmében a CSKP XVII. kongresszusának elsősorban azért van különleges jelentősége, mert olyan stratégiai döntéseket hozott, amelyek politikai és társadalmi életünk valamennyi területét érintik. A pártkongresszuson jóváhagyott program valóra váltásával társadalmi fejlődésünkben alapvető változások következnek be. Ezt a változást az jellemzi, hogy népgazdaságunkban az extenzív módszerekről az intenzívre, a hatékony és minőségi munkára, tehát a társadalmi és gazdasági fejlődés gyorsítására térünk át. E feladat megoldásához a szocialista országok közös erővel láttak hozzá. Számunkra meghatározó ösztönzéssel és példaképpel elsősorban az SZKP XXVII. kongresszusa szolgál, ahol a gyorsítás koncepciójával és stratégiájával kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdéseket mélyreható alapossággal világították meg. A túlzás legcsekélyebb mértéke nélkül állapíthatjuk meg, hogy művészeink és a kultúra szakaszán dolgozó valamennyi ember abszolút többsége nem szemléli közömbösen a dolgozók alakulását, hanem népünkkel együtt teljes mértékben egyet ért a CSKP XVII. kongresszusán jóváhagyott határozatokkal, s dolgozóinkkal vállvetve küzd terveink mielőbbi valóra váltásáért. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy e téren már nem lehet jobb és hatékonyabb munkát végezni. Elsősorban azt kell tudatosítani, hogy nem elegendő, ha a párt programját szavakban támogatjuk: valamennyi kulturális intézmény, szervezet és szerv munkájában alapvető változásra van szükség, mert csak így járulhatnak hozzá a társadalmi és gazdasági fejlődés gyorsítása koncepciójában meghatározott stratégiai célok eléréséhez. Hosszan tartó és céltudatos folyamatról van szó, amely sokoldalú kezdeményezést és aktivitást követel meg, nem pedig kampányszerúséget. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy még csak e folyamat kezdeténél tartunk. Minél következetesebben öltenek testet a CSKP XVII., valamint az SZLKP legutóbbi kongresszusának dokumentumai a konkrét feladatokban, a kultúra és a művészet annál hatékonyabban járul hozzá a gazdasági és szociális fejlődés gyorsítása stratégiájának megvalósításához. Habár e téren is számottevő munkát végeztünk, mégsem lehetünk elégedettek azzal, ahogy a csehszlovákiai kommunisták legmagaabb szintű tanácskozásán jóváhagyott program érvényre jut a legfelsőbb állami szervek, a nemzeti bizottságok, a művészeti szövetségek, a társadalmi szervezetek és az illetékes intézmények munkájában. Az elfogadott intézkedésekben még mindig sok a formalizmus, a felületesség, általános és megszokott megállapítás, s az olyan - lehet, hogy alapjában véve nem is rossz - elhatározás, amely nem konkrét, s nem tartalmaz átgondolt, világos feladatokat. A kultúra és a művészet területére is teljes mértékben érvényes az, amit Gustáv Husák elvtárs mondott újévi beszédében: „Eddigi tapasztalataink alapján azt a következtetést vonjuk le, hogy a kongresszus programját gyorsabban és nagyobb határozottsággal kell valóra váltani. “ A CSKP XVII. kongresszusa mélyrehatóan elemezte társadalmunk fejlődését, beleértve a kultúrát és a művészetet is, méghozzá nemcsak az előző pártkongresszus, hanem a hetvenes évek eleje óta. Ez a sokoldalú elemzés egyértelműen igazolta, hogy a meglévő nehézségek és gondok ellenére kultúránk és művészetünk is dinamikusan fejlődött. Nem maradt le a gazdasági fejlődés mögött, társadalmi életünk más szféráihoz kéf>est sem, sót bizonyos területeket meg is előzött. A tények és az adatok teljes mértékben alátámasztják ezt a megállapítást. Figyelemre méltó eredmények A művészeti szövetségek, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, az ifjúsági szövetség és más tömegszervezet rövidesen sorra kerülő kongresszusain is minden bizonnyal meggyőzően szólnak majd eseményekben és eredményekben gazdag kulturális és művészeti életünk fejlődéséről. Kulturális és művészeti frontunk a hetvenes évek elejétől a bonyolult bel- és külpolitikai helyzetben derekasan helytállt. A művészek és a kulturális szférában dolgozók túlnyomó többsége a szocializmus talaján állt, s aktívan vett részt pártunk kulturális politikájának megvalósításában. Vitathatatlan, hogy kulturális életünk arcvonala - amely a pártban és a társadalomban bekövetkezett válságot követő konszolidációs folyamatban jött létre - napjainkban is életképes, tovább mélyül és szélesedik kapcsolata a társadalom életével, növekszik alkotó ereje, mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt gyarapodik, mind hatékonyabban veszi ki a részét népünk építómunkájából, új kulturális és művészeti értékek létrehozásából, s növekszik a szerepe a tartós békéért vívott harcban. A művészeti szövetségek és a társadalmi szervezetek kongresszusa előtt különösen időszerű feladat annak megállapítása, hogy a különböző kollektívák, szervek és szervezetek milyen mértékben járultak hozzá azokhoz az eredményekhez, amelyeket az elmúlt időszakban kulturális és művészeti életünkben értünk el. Az értékelés mindig bonyolult, nehéz és nagyon felelősségteljes feladat. Ennek tudatában sem érthetünk egyet azzal, ahogy egyesek néhány művészt - akiknek a társadalmi elkötelezettsége a hetvenes évek elején nem volt meghatározó - napjainkban népszerűsítenek, különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük érdemeiket. Társadalmi fejlődésünk jelenlegi szakaszának jellemző vonása minden hiba, felületesség, minden káros jelenség nyílt bírálata. Ez a megállapítás teljes mértékben érvényes kulturális és művészi életünkre is. Mindezzel együtt tudatosítanunk kell, hogy helytelen, ha szemet hunyunk a hibák fölött, ám ugyanúgy nem helyes eredményeink, sikereink elhallgatása sem. Egyáltalán nem titok, hogy a kulturális folyóiratokban és más lapokban publikáló szerzők egy része a fentebb említett egyik, vagy másik végletbe esik. Mi azt kívánjuk, hogy a művészeti szövetségek kongresszusain elhangzó értékelő beszámolók legyenek nyíltak, bíráló- ak és igazak. Ilyen szempontból is időszerűek azok a gondolatok, amelyeket V. G. Zaharov szovjet kulturális miniszter fejtett ki a minap a lengyel Polityika hasábjain: „A bírálatnak alkotónak kell lennie, s figyelefn- be kell vennie az értékeket. Nem lehet csak a rosszról írni, eleve mindent bírálni. A kritikának fontos szerepe van az új értékek megalkotásában. “ Fontos a folyamatosság megőrzése Kulturális és művészeti életünkben a pozitív és negatív jelenségek igaz feltárása, a megfelelő arányok felállítása a folytonosság megőrzése szempontjából is rendkívül fontos. E kontinuitás megszakítása - miként azt a válságos években szerzett tapasztalataink is igazolják - nagy károkat okozna nemcsak a dolgozók tudatában, hanem pártunk kulturális politikájának megvalósításában is. Ezzel szélesre tárnánk a kaput a szubjektivizmus és a voluntarizmus előtt, s ez törvényszerűen zsákutcába vezetne, ahol nem teremnek új szellemi értékek. Nem lehet nem észrevenni, hogy a kapitalista országokban tevékenykedő ideológiai- és osztályellenségeink elsősorban azokat az eredményeket igyekeznek kétségbevonni, amelyeket társadalmunk a hetvenes évek eleje óta ért el. Persze, az antikommu- nista központok ma már nem vetemednek arra, hogy Csehszlovákiáról, mint a,,szellemiség Biafrájáról“ beszéljenek, ám továbbra is igyekeznek elhallgatni, s becsmérelni mindazokat az eredményeket, amelyeket kultúránkban és művészetünkben elértünk. Mesterkedéseikhez sokoldalúan igyekeznek kihasználni a társadalmi szempontból jelentéktelen „belső emigránsok“ alvilágát, amely a kulturális és művészeti élet perifériáján van, s néhány kisebb csoportból, s jórészt olyan egyénekből tevődik össze, akik politikai téren levitézlettek. E csoportnak a legfontosabb feladata az, hogy az anti- kommunista, csehszlovákiaellenes propagandát gyűlölködő, rágalmazó pamflettek- kel táplálják. Ezeknek az irományoknak különben nincs semmilyen művészi értékük. A jelenlegi burzsoá propaganda például elhallgatja azt is, hogy kultúránk és művészetünk példátlan fejlődése olyan körülmények között ment végbe, amikor Csehszlovákiában nincs cenzúra: az elmondott, vagy a nyomtatásban megjelenő gondolatokért teljes mértékben a szerzők, valamint a kiadók, s a tömegtájékoztató eszközök vezetői a felelősek. Egyáltalán nem titok az sem, hogy az antikommunista központok a győzelmes február 40., valamint az 1968-as válságos esztendő 20. évfordulója alkalmából széles körű csehszlovákiaellenes kampányt készítenek elő, melynek során iparkodnak majd kétségbevonni mindazt, amit hazánkban, főleg kulturális és művészeti életünkben elértünk. Ilyen szempontból is fontos, hogy a kulturális és művészeti szférát, valamint egész közvéleményünket olyan igaz érvekkel vértezzük föl, amelyek egyúttal lerántják a leplet a hazug, ellenséges propagandáról. Szélsőségek nélkül A kultúra és a művészet társadalmi szerepével, az ezzel kapcsolatos gyakorlati és elméleti kérdésekkel kapcsolatban a mindennapi életben két szélsőséggel találkozhatunk: egyesek stratégiai, különösen gazdasági feladataink megoldása során lebecsülik a kultúra és a művészet szerepét, főleg azzal, hogy nem tudatosítják e felépítményi szféra kölcsönös kapcsolatát társadalmi életünk más területeivel. Ez a lebecsülés olykor abban is megnyilvánul, hogy a kultúrát, a művészetet olyasvalaminek tartják, amely nélkül meg lehet élni, s amelyen következmények nélkül lehet szinte a végletekig takarékoskodni. E helytelen magatartás logikus következménye, hogy az úgynevezett emberi tényezőt csupán munkaerőnek tekintik. A másik szélsőség képviselői különböző cikkekben, adásokban és más megnyilvánulásaikban a kultúra és a művészet fejlődésével kapcsolatos kérdések és követelmények fölvetésénél gyakran nincsenek tekintettel társadalmunk anyagi lehetőségeire, s ez olykor irreális javaslatokhoz, végső soron pedig az energia, az idő, az anyagi eszközeink elfecsérléséhez vezet. A CSKP XVII. kongresszusa határozatainak valóra váltásáért kibontakoztatott harc legfőbb csatatere kétségtelenül a gazdasági szféra. Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy kultúránk és művészetünk e történelmi jelentőségű küzdelem perifériájára szorult, s a változások passzív szemlélőjének szerepére van kárhoztatva. Az ilyen feltevés nagyon helytelen volna, s maga a valóság cáfolna rá. Ugyanis a gyorsítás stratégiájának megvalósítója, döntő tényezője az ember, a dolgozó tömegek műveltsége, öntudata, s az a képességük, hogy fölismerjék a változások szükségszerűségét és elodázhatatlanságát. A legfejlettebb technika is csak akkorr hozza meg a kívánt eredményt, ha eszmei és politikai szempontból öntudatos, művelt, fegyelmezett aktív és kezdeményező emberek kezelik. Ilyen sokoldalúan fejlett embertípus, a fejlődés megtestesítőjének kimunkálásában a mostaninál nagyobb szerepet kell betöltenie a kultúrának és a művészetnek. A művészet elsősorban az ember érzelmi és erkölcsi nevelésében tölt be pótolhatatlan szerepet. Műveltség, kulturális érdeklődés nélkül nem beszélhetünk az egyén harmonikus fejlődéséről. Csak az általános műveltséggel együtt fejlődik például az egyén politikai kultúrája, amely hozzásegíti az embert ahhoz, hogy eligazodjék a bonyolult helyzetekben, legyen képes egyedül is dönteni, s adott esetben a felelősséget is magára vállalni. A művészek és a kulturális szférában dolgozók ideológiai frontunk megbonthatatlan részét képezik. Ma még azonban nem mindannyian tudatosítják teljes mértékben nevelő feladataikat, s ezzel kapcsolatos felelősségüket. Kultúránkra és művészetünkre továbbra is teljes mértékben érvényesek a CSKP KB és az SZLKP KB 1980 márciusi, illetve áprilisi ülésének - a párt ideológiai munkájával kapcsolatos - határozatai. Nem nyugodhatunk bele abba, hogy még mindig akadnak olyan szervek és szervezetek, amelyek mintha megfeledkeztek volna e fontos dokumentumokról. A gyorsítás stratégiájából adódó, minőségileg is új feladatokat az említett dokumentumokkal való folyamatosságban kell értelmezni. Társadalmi és gazdasági fejlődésünk gyorsítása stratégiájának döntő jelentősége van kulturális és művészeti életünk elméleti és gyakorlati kérdéseinek megoldásában is. Sajnos, néhány cikkben, tanulmányban és más anyagokban nem mindig tudatosítják ezeket az összefüggéseket. Ha a kultúrát és a művészetet bármilyen formában elszakítjuk mostani legfontosabb feladataitól, vagyis a társadalomban végbemenő stratégiai változásokban való aktív közreműködésétől, akkor teret nyitunk a formalizmusnak, az öncélúságnak, a szubjektivizmusnak. Ugyanakkor sohasem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kultúra és a művészet a gyorsítás stratégiájának megvalósításában a maga sajátos eszközeivel vesz részt. A kultúra az emberi alkotómunka olyan sajátos területe, ahol meghatározó szerepük van az olyan tényezőknek, mint a tehetség, az ízlés, a szépség. Ez a szféra ezért is érzékeny az irányítás helytelen módszereire, főleg az adminisztratív és a bürokratikus beavatkozásokra. A kultúrát és a művészetet nem lehet csupán a parancsok és a tiltások módszerével irányítani, s főleg nem napjainkban, amikor annak a gyorsítás stratégiájával kapcsolatos, minőségi szempontból új feladatokat kell megoldania. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a területen le kell mondani az ellenőrzésről, a céltudatos irányításról, a bürokrácia elleni harc jegyében nem számolhatjuk föl a rendet és a fegyelmet. Az igazság kedvéért azt is el kell mondani, hogy adminisztrációs beavatkozásokra nálunk a hetvenes évek elején nagyon kevés esetben került sor: csak akkor, amikor gátat kellett vetni bizonyos egyének társadalomellenes tevékenységének, akik e mesterkedésüket a kultúrával vagy a művészettel próbálták meg álcázni. Új feladatok Elméleti szakembereink és kritikusaink túlnyomó többsége teljes mértékben tudatosítja a kultúra és a művészet előtt álló társadalmi jelentőségű feladatokat. A gyakorlatban olykor azonban találkozunk olyan megnyilvánulásokkal is, amelyek e szféra további fejlődésének elemzésénél nem veszi figyelembe az említett legfontosabb társadalmi szempontokat. Az a cikk, kritika, az a rádió- vagy tévéadás, amely nem a társadalom előtt álló legfontosabb feladatokból, a gyorsítás stratégiájából következő változások szükségszerűségéből indul ki, nem tájékoztat, hanem sokkal inkább félretájékoztat. Akadnak olyan egyének is, akik nem a kulcsfontosságú feladatokra hívják fel a figyelmet, hanem önmagukat népszerűsítik, vagy pedig azt a klikket, amelyhez tartoznak. A CSKP XVII. kongresszusán jóváhagyott programból adódó, minőségileg új feladatok megkövetelik, hogy kérlelhetetlen harcot vívjunk a szocialista törvényesség megsértése, a hatalommal való visszaélés, 87.1. 30. (Folytatás a 4. oldalon) W. ' Üs §S_JB W' ffi á* é'£ Wi f*1.;. . ••• (3 M ÍK jfm. fl| " ® M aim jja ÍSrXjJg, íyf^* M ™äF* .•-:3a ST*» í-^.; Ej^B £, / #; ■ • ™ ■ ■ ■ V
