Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-23 / 3. szám

TUDOMÁNY TECHNIKA A távoli bolygókról a Földre érkező életcsíráknak tartják a baktériu­mokat Arrhenius pánspermia-elméletének hívei. Túlélhetik-e egyáltalán az évmilliókig tartó űrutazást a mikrobák? A legújabb kísérletek is nyitva hagyják a kérdést, a földi élet eredetét változatlanul homály fedi. Az ürutazó mikrobák feltételezése Arrhenius óta visszatérő ideája az élet keletkezésének titkait fürkésző kutatóknak. Az elmélet tetszetős, és bizonyos vonatkozásban indokolt is: az emberi elme még most, a gépi intelligencia korában sem képes fel­fogni, pontosan meghatározni az élet lényegét, miképpen hatolhatna át a keletkezését fedő homályon? A „konyhakészen“ kapott életcsírák feltevéséből valóban könnyebb ki­főzni az elméletet: hogyan Totyogha­tott a Föld vegykonyhájában az ős­leves? A klasszikus Arrhenius-elmélet szerint a napszél nyomása terjeszti a mikroorganizmusokat a csillagközi térben, így érkeztek bolygónkra az n A csillagközi utazás kérdése első­sorban a molekulafelhök rendezet­len mozgásával függ össze. A gáz- nemú, illetve a mikrorészecskék anyag csillagok közötti sűrűsége na­gyon kicsi, s a belőlük szerződött molekulafelhök mozgási sebessége körülbelül 10 kilométer másodper­cenként. A pánspermiaelv hívei sze­rint a mikrobák ilyen molekulafelhö- ben utaznak az egyik égitestről a másikra. De ha a szomszédos csillagok közötti távolság mintegy 0,3-3 fényév, a molekulafelhőbe bújt baktériumoknak legalább 105-106 év utazási időre lenne szük­ségük. Egy ezer csillagos naprend­szerben a mikrobák expedíciója leg- aláb 106-107 évig tartana, ennyi ide­Urutazó mikrobák? >jszá EH 37.1. 23. első telepesek. A biológiai eredetű szerves anyag földi előfordulását vallató legújabb vizsgálatok igazolni látszanak ezt a feltevést: már 3,8 milliárd éves kőzetekből is kimutat­tak kortárs élőlényekre valló jeleket. S minthogy bolygónk korát többféle számítás szerint is körülbelül 4,5 milliárd évesre becsülik, az élet földi eredete mellett kardoskodó kutatók­nak nehéz problémával kell meg­küzdeniük: megmagyarázni, hogyan juthatott elegendő idő bolygónk ki­alakulásától számítva az anyag olyan rohamléptékú fejlődésére, hogy a szervetlen vegyületekből szerves, majd ezeknek roppant bo­nyolult, a környezettel anyagcserét folytató, önfenntartó és önreprodu­káló, evolúcióképes egységei szer­veződjenek. Ezeket a jellemzőket tartják alapvető életkritériumoknak, s biztosításukhoz a szervetlen szén, oxigén, hidrogén, nitrogén, és fosz­for atomokból-molekulákból fajlago­san működőképes fehérje és nukle- insav óriásmolekulák szükségesek, még pedig sejtes - a környezettől elkülönült - formában. Persze, a pánspermia elmélet csupán térben áthelyezi, valóban nem válaszolja meg az élet keletke­zésének kérdését. Nem foglalkozik az eredettel, csak bolygónkra kerü­lésével. De - eltekintve a kiindulás­tól - meg tudja-e válaszolni legalább ezt a kérdést? A leideni asztrofizikai intézet munkatársai, P. Weber és M. Greemberg beható kísérletekkel vizsgálták: képesek lennének-e egyáltalán a baktériumok eleget ten­ni a rájuk rótt feladatnak, ezek a köz­ismerten túröképes élőlények való­ban elviselnék-e a világűrhódító ter­jeszkedést? A kutatók Arrhenius elképzelésé­nek négy szakaszát gondolták át: az úrutazó mikróbáknak el kellett távo­lodniuk szülőbolygójukról, legyőzve vonzását, megfelelő szállítóeszköz­zel eljutniuk az egyik naprendszer­ből a másikba, túlélniük a csillagközi utazás idejét, s végül sértetlenül Föl­det érniük az új hazában, áthaladva a bolygók légkörén. Mi az esélye ezeknek a feltételek­nek? Már a mikroszkopos méretű parányok szülőbolygójukról való el­távolodása sem lehet könnyű fel­adat. Nehéz elképzelni olyan körül­ményeket, amelyek között óriási tö­megű mikroba katapultálhatna a kozmoszba - pedig a bizonytalan kimenetelű űrutazásuk utáni sikeres célbaérés halvány reményéhez is irdatlan mennyiségű kiinduló anyag­ra lenne szükség. De talán ez a fel­tétel biztosítható, hiszen Földünkön is ismerünk olyan helyzeteket, hogy pirinyó részecskék nagy légköri ma­gasságba jutnak - például vulkani­kus robbanások után -, a sztrato­szférától pedig már csak egy lépés - igaz, kozmikus léptékű - a világűr végtelenje. ig kellene életben maradniuk a bak­tériumoknak, pontosabban életké­pesnek a spóráknak. Százmillió éves kor. Képes le- het-e bármilyen élőlény ennyi ideig megőrizni a biológiai szerkezetét, akárha kedvező körülmények között is? A csillagközi térben pedig szó sincs kedvező körülményekről. Az űrben 3 fő tényező hathat a spórákra: a vákuum (legfeljebb 106 hidrogénatom köbcentiméterenként, 5x10~13 millibár nyomás), a nagy- energiájú fotonok és a kozmikus sugárzás más formái (protonok, röntgen- és gammasugárzás, stb.) és a roppant alacsony hőmérséklet (az olyan kis részecskék, mint a baktériumspórák körülbelül 10 Kelvin fokos hőmérsékletűek az űr­ben). A leideni egyetem asztrofizikai laboratóriumában mesterségesen előidézett vákuumban, ibolyántúli besugárzágsal vizsgálták: milyen hatással lehet a csillagközi állapot a baktériumspórák (Bacillus substi- lis) életképességére. Azt tapasztal­ták, hogy azokon a hullámhosszo­kon, amelyeket a spórák elnyelnek, az ibolyántúli fény inaktiválja a spó­rákat, s pontosan azok az energia- tartalmú fotonok (kisebb mint 6 elektronvolt) a legpusztítóbbak, amelyek a csillagközi térben is gya­koriak. Figyelemreméltó megfigye­lés viszont az, hogy szobahőmér­sékleten erősebb a pusztító hatás, mint az úr valós hőmérsékleti viszo­nyai között. „Burokban született“ - pontosab­ban gázköpennyel ellátott spórák el­lenállóképességét is vizsgálták a ku­tatók, a feltevések szerint ugyanis a baktériumrészecskék körül bizo­nyos molekulák csoportosulhatnak, megvédve őket a káros hatásoktól. Ezért acetilén, metán, ammónia és szén-monoxid 1:1 arányú keveréké­ben fürdették meg a vizsgálandó spórákat, s ezután helyezték át a „mesterséges naprendszerbe", kitéve őket a „jeges űr“ sugárözö- nének. A gázkeverék valóban létre­hozott vékony héját a spórák felszí­nén, s ez némileg csökkentette is az űrártalmakat. De nem eléggé, A gázburok kiszűrte az ibolyántúli sugarak bizonyos hullámhossz-tar­tományát, de átengedte a távoli spektrum sugarait. A besugárzási hullámhossztól függően különböző károsodást fi­gyeltek meg a spórákon. A sugártar­tomány egyes részletei a sejtmagra hatottak DNS-károsodást és szerke­zeti hibákat okozva, mások a spórák fehérjeállományában tettek kárt. Az egyes hibák talán önmagukban még nem is okoznának túl nagy bajt, de összességükben már igen. Különö­sen azért, mert a nagyon kicsi hő­mérsékleten és nyomáson nagyon száraz állapotú az anyag és így nem működhetnek az egyébként meglé­vő javító mechanizmusok a sejtben. Két lehetőséget viszont találtak a kutatók a baktériumok életidejének megnövelésére. Mindkettő a gyil­kos ibolyántúli sugárzás hatásának csökkentésével kapcsolatos: úgy maradhatnának sértetlenek a bakté­riumspórák, ha vagy olyan sűrű mo- lekulafelhö belsejében rejtőzve utaznának, vagy olyan vastag burkot növesztenének magukon, amely ké­pes lenne megkötni az ártalmas su­garakat. A különböző körülmények szerencsés összejátszása talán va­lóban megőrizhetné a mikrobák élet- képességét az űrutazás idejére. Talán P. Weber és M. Greenberg, a naprendszeri körülményeket után­zó kutatók véleménye szerint elkép­zelhető, hogy az űrutazás ideje nem haladja meg a spórák 10 százalékos túléléséhez szükséges időtartamot, s ez az arány már az élet terjedése szempontjából elfogadható lenne. Különösen azután vélekedtek így a kutatók, hogy a vizsgált baktériu­mok között sikerült olyan törzset el­különíteniük, amely lényegesen job­ban bírja a többieknél a sugárterhe­lést. Teljesen megválaszolatlan kér­dés máradt viszont: hogyan élhet­nék túl - „mikroba-űrhajók“ a szülő­földről való „kilövést“ és a meghódí­tandó bolygón földet érést. Talán az egyetlen elképzelhető lehetőség, hogy meteoritként kiszakadt anyag­darabok belsejében megbújva me­nekülnek meg a légköri súrlódás izzítókemencéjétól. Az űrutazás ele­ve szerencsésen túlélő tíz százalék tagjai. Ezt azonban még semmilyen megfigyeléssel nem sikerült igazol­ni. Szerves anyag-maradványokat ugyan találtak már a vizsgált meteo­ritokban éppúgy, mint ahogyan a csillagközi anyagból is kimutatták már néhány szénatomos molekulák, sót egyes aminosavak színképét is, de baktériumok vagy spóráik jelen­létét valójában sohasem sikerült be­bizonyítani. jgy a pánspermiaelv igazolását célul kitűző kísérlet érté­kelésében még mindig túl sok a fel­tételes módú fogalmazás a kijelentő, állító mondatok helyett. Talán így is történhetett. Nem állítanak többet ennél a csillagközi tér körülményeit utánzó kutatók sem. Kísérleti eredményeik nem bi­zonyították be a pánspermia elmélet helyességét, de nem is zárták ki egyértelműen. A földi élet keletkezé­sének kérdései továbbra is nyitottak. Az élet földi, illetve kozmikus erede­tét vallók elképzelései között to­vábbra is a „jeges úr lakozik“. M. É. Mikrobiotika - a „zöld hullám“ egyik étkezési stílusa Az ún. „zöld hullám“ az utolsó évtizedekben erőteljesen fejlődő étkezési stíluscsoportot képvisel, amely rákapcsolódott a környezet, illetve természetet kímélő, energiatakarékos élelmiszertermesztési vonalra. Mivel a hústermelés négyszerié energiaigényesebb mint a növénytermesztés, a „zöld hullám“ képviselői alig használnak állati- eredetű élelmet. Ennek a programnak a része az ősi biotechnológiák továbbfejlesztése és a vadontermö növények, algák étkezési hasznosí­tása. Nem használnak mű-, csak növényvédő vagy kártevőket irtó szereket, hanem megfelelő növénytársítással, növényi kivonatokkal és a kártevők természetes ellenségeivel védik a növényeket. Figyelemre­méltó, hogy hozamaik alig kisebbek a „hagyományos“ termelésnél és termékeik iránt gyorsan nő a kereslet. A makrobiotika a „zöld hullám“ egyik legdinamikusabb irányzata. Lényege az, hogy a szervezetet természetes nyersanyagokkal kell táplálni, olyanokkal, amelyek az adott környezetben természetes körül­mények között megteremnek. A táplálék ne tartalmazzon sem luxus-, se üres kalóriákat, de tápanyagfelesleget sem. Ez mozgósítja a szervezetet, hogy „megreformálja termelési stílusát“, amely épp az elmúlt évtizedek­ben elkényelmesedett a tápanyag-túladagolás, a fizikai igénybevétel csökkenésének és az idegi terhelés felfokozásának hatására. Ezért a modern makrobiotika első rendszerezói, a japán dr. S. Isizuka, G. Ohszava és mások megvizsgálták a régi népi étkezési stílusokat, amelyek sem Keleten, sem Nyugaton nem vezettek túltápláltsághoz. így jutottak el azokhoz az étkezési nyersanyagokhoz és nyersanyagarányok­hoz, amelyek mai napig alapjai a makrobiotikus étkezésnek, bár jelenleg ennek már több iskolája létezik. Ajánlásuk az, hogy a napi étel kb. 50 százaléka álljon gabonanemúból, 20 százaléka hüvelyesből 20 száza­léka zöldségféléből és 10 százaléka egyéb élelmiszerből. A fejlődésben levő szervezetnek több tejet, a felnőtt szervezetnek kevés tejet és tejterméket tart helyesnek. A gabonanemúek alatt teljes gabonaszemek­ből készült nyersanyagokat értenek. Ajánlják a különböző biofermentált termékeket, amelyek leginkább szójából és gabonából (soju, miszo, nato stb.) de zöldségfélékből is készülnek (savanyított zöldség). Ezeket azonban csak ételízesítőként, kis adagokban fogyasztják. Ajánlják (főleg tavasszal) a vadon növő zöldségek (libatop, lapugyökér, stb.) fogyasztá­sát. Igen kevés olajjal és csak kicsit fűszerezve, tájjellegű ízekkel készítik ételeiket, amelyek lehetnek rusztikusán egyszerűek, vagy összetettek - ahogy időnk engedi. A lényeg a helyes arányok betartása. A zöldségek kb. 10 százalékát nyersen fogyasztják. Alkalmazzák az otthon készített, olcsón előállítható szójatejet, szójatúrót, „gabonahúst“, amellyel ,a tehéntejet, túrót és húst lehet helyettesíteni. A szójagranulátumok is jó húshelyettesítók, amelyeket tetszés szerint lehet ízesíteni. A háború után kialakult étkezési szokásaink elég ellentétesek a mak- robiotikai ajánlásokkal. A háború ínségeire a „mindenből minél többet" reakcióval válaszoltunk. Ezért ma sokan igen nehéznek találják a túltáp- lálkozásról való elszokást. Ma már bizonyított, hogy sok civilizációs megbetegedésnek a helytelen étkezés az oka. Tehát helyes étkezéssel lehet egészséget megőrizni és javítani; bizonyos értelemben gyógyítani. Hippokratész ezt úgy fejezte ki, hogy „orvosságod legyen étked és étked legyen orvosságod“. Ma már az Egyesült Államokban is „étkezési forradalomról“ beszélnek és ezen belül a makrobiotika is szerepet kapott. Az étkezési (rossz) szokások megváltoztatása azonban nem kis elhatározást és kitartást igényel. így ma is a leggyorsabban azok váltanak át egy egészségesebb étrendre, akiknek súlyos egészségi problémái vannak. Ez a makrobiotikában is így van. Maga Ohszava is a „sírásó lapátjáról" lopta le magát Isizuka étkezési rendszerének segítségével, amelyet aztán továbbfejlesztett. A modern társadalom ma igen jelentős anyagi áldozatokra kényszerül, hogy kezelésben részesítse mindazokat, akik tulajdonképpen saját maguk okozták - étkezési és életviteli szoká­saikkal - egészségük romlását. A gyakorlati makrobiotikához nem szükségesek exotikus nyersanya­gok. A barna (csiszolatlan) rizs, búza, rozs, árpa, hántolt zab, hántolt köles, tatárka, cirokmag, borsó, lencse, csicseriborsó, szegesborsó, mezei borsó, száraz bab, szója nálunk is beszerezhető. Érdekes, hogy a makrobiotika nem ajánlja a szolanintartalmú paradicsomot és a burgo­nyát. Ételeink változatossága összhangban kell legyen az éghajlattal, évszakkal, korunkkal és egyéni alkatunkkal. Télen a természetes eljárá­sokkal raktározható nyersanyagokat használjuk leginkább. Egészségügyi problémáknál, főleg ha túlsúllyal küzdünk, ajánlható egyhetes monodiétát tartani (pl. csak főtt csiszolatlan rizst vagy kölest, búzát fogyasztani). A makrobiotika hasznosnak tartja a rövidebb egészségügyi koplalásokat is. Ezen a téren a Szovjetunióban is nagy tapasztalatokra tettek szert. Nem csak az a fontos - mit eszünk, de az is, hogy eszünk. Az alapos rágás és a nyugodt környezet nem kevésbé fontos. Egy keleti mondás azt tartja - étkünket kezeljük úgy, mint a természet szerelmes levelét. Érezzük át minden zamatát. Az ember és a természet elválaszthatatlan. így a környezet szennye­zése, túlterhelése az ember szervezetének a szennyezéséhez, túlterhe­léséhez vezet. A „zöld hullám“, és ennek keretén belül a makrobiotika és az ember külső és belső környezetének a javításához kíván hozzájá­rulni. Dr. timCák Géza ^ 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ BADAR BAKTÉRIUMOK CSIPKERÓZSIKA-ÁLMA A baktériumok évmilliókon át megőrizhetik életképességüket - szovjet kutatók jutottak erre a kö­vetkeztetésre a nagy mélységben, fagyott állapotban elhelyezkedő ősi talajokat vizsgálva. A talaj egye­dülálló természetes közeg, amely kedvezőtlen körülmények között is biztosítja a mikrobák tartós életben maraaását. A szovjet kutatók életké­pes baktériumokat (egy gramm ta­lajra számítva százezer sejtet) ta­láltak 400 ezer éves üledékekben. A viszonylag nagy mélységből ki­emelt 1,8 millió éves mintákban is körülbelül ugyanennyi életképes baktériumot találtak. CSŐGYÁRTÁS A HELYSZÍNEN A felfújható hengermagra öntött betonból a helyszínen állíthatók elő az öntött betoncsövek egy francia vállalat új módszerével. Az új eljá­rásnak főként a nehezen megköze­líthető terepen, például a hegyekben vehetik hasznát, mert feleslegessé teszi a nehézkes és drága szállítást, továbbá a bonyolult zsaluzást. Akár 30 méter hosszúságú és három mé­ter átmérőjű csöveket is előállíthat­nak a könnyű és ütésálló elaszto­merből álló pneumatikus henger­maggal. A magot annyira felfújják sűrített levegővel, hogy elérje a be­ton öntésekor szükséges ellen­nyomó szilárdságot. Egy-egy hen­germagot átlagosan 200-250-szer lehet használni. VESZÉLYES A SZŰK CSIZMA! A magas szánj és nagyon szűk csizmának a lábak ereiben vérrögö­ket (trombusokat) kelthetnek, s azok a tüdőbe elsodródva ott embóliát („tüdöinfarktust“) okozhatnak. Sváj­ci orvosok be is számolnak néhány ilyen esetről. Egy 21 éves, egészséges sízó fiatalember tüdóembóliát kapott, mert a síbakancsa túlságosan szűk volt. Ugyanez lett a sorsa egy 61 éves, egyébként egészséges férfi­nak az után, hogy három napon át egy új és túlságosan szoros ba­kancsban sizett. Hasonló bajt okoz­hatnak a nagyon szoros lovaglócsiz­mák is. Egy 15 éves leány két órán át ilyenben lovagolt, s a lábszára vénájában a csizmája szárának fel­ső szélénél trombózis keletkezett. r**'*****'SS*SS*S*S*S*S*SSSSSSSSSS4'SSSSSSSS/SS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSS.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom