Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-06-12 / 23. szám

IJSZÚ 17 '.VI. 12. TUDOMÁNY TECHNIKA A földi élet keletkezésének titka mind ez ideig megfejtetlen. Egyes tudósok hajlanak arra, hogy a választ a világűrben keressék. I A csillagászoknak sokáig az volt a véleményük, hogy a világűrben nincs más, csak csillagok. A csillag­közi tér pedig teljesen üres. De ahogy telt-múlt az idő, a tudomány az ismeretek újabb távlatait nyitot­ta meg. A tudomány által szer­zett adatok arról tanúskodnak, hogy a csillagokból kisugárzó fény útköz­ben elveszti energiájának egy bizo­nyos hányadát. Már a mi száza­dunkban a tudósok meghökkentő következtetésre jutottak: a csillagok közti térségben gigantikus, gázból és kozmikus porból álló felhők létez­nek. Ezeknek a csillagrendszeri ob­jektumoknak az anyaga nagyon rit­ka, méreteik pedig csak parszekek­ben fejezhetők ki. (A parszek csilla­gászati egység. Egy parszek=3,36 fényév.) Nyomós okunk van azt fel­tételezni, hogy ezek a csillagközi felhők átmeneti állapotot képeznek. Már nem azonosak azzal a gázzal, amely a kozmikus térségben minde­nütt megtalálható, ám a tömegvon­zást tekintve nem egységes anyag. De nem azonosak a valódi csillagok anyagával sem. Mindenesetre, ahogy ezt később tudósok bebizo­nyították, éppen ezekben a csillag­közi felhőkben keletkeznek a valódi csillagok. Hogyan történik ez? A felhők hatalmas kiterjedése és hullámzásuk ingadozása arra enged következtetni, hogy bizonyos anyag­csomók vonzani kezdik a körülöttük levő porszemcséket, és azokat tö­mörebb szerkezetekben sűrítik. Ép­pen ezek a csomócskák a jövendő csillagok csírái. A továbbiakban pe­dig valami olyan történik, mint ami­kor az oldatból kinőnek a kristályok. Természetesen, ez nagyon leegy­szerűsített modell. A csillagközi felhők kozmikus mértékkel mérve rövid ideig létez­nek. Legfeljebb néhány százmillió évig. Ez is annak a következménye, hogy gravitációs szempontból nem stabilak. Csupán a mi csillagrend­szerünkben sok ezer ilyen kozmikus objektum van. MIBŐL ÁLLNAK A VILÁGŰR FELHŐI? Először a szakemberek úgy gon­dolták, hogy ezek a galaktikus felhők csupán hidrogénből és héliumból állnak. Az összes elem közül ugyan­is e kettő a legjobban elterjedt a világűrben. Ha pedig a csillagközi közegben léteznek is molekulák, ak­kor azoknak nagyon egyszerű szer- kezetűeknek, két atomból állóknak kell lenniük. Csak elhanyagolható mennyiségben léteznek. Miért voltak erről a tudósok meggyőződve? Azért, mert azt hitték, hogy a csilla­gok gyilkos ibolyántúli sugárzása el­pusztít minden molekulát. Ám ugyancsak meg kellett lepődniük. A további kutatások eredményei még váratlanabbak voltak. Mi min­dent találtak a galaktikus felhőkben! Vizet, ammóniát, sőt még formalde­hidet is, amely közismerten fontos szerepet játszik a biológiai fehérje- szintézisben. Végül pedig szenzá­ciós felfedezés következett. 1983- ban az interszelláris közegben gli- cint mutattak ki. A fehérje húsz ami- nosavat tartalmaz - a glicin is közé­jük tartozik. Amíg a világűrben csak nagyon egyszerű szerves vegyületi moleku­lákat találtak, addig a kutatók közül aligha akadt olyan, aki messzemenő következtetéseket vont volna le. De az aminosavak már egyáltalán nem a legegyszerűbbek a „molekula-hie­rarchiában“! A világűrben glicin fel­fedezése gyökeresen változtatta meg a modern tudomány elképzelé­sét arról, hogy miként zajlott le az anyagok kémiai fejlődése a koz­moszban. Mindenekelőtt világossá vált, hogy a prebiológiai fejlődés nem csak olyan bolygókon (például a mi Földünkön) mehet végbe, ahol eh­hez megfelelő az éghajlat. Hiszen meteoritokban is nem kevés amino- savat találtak. És mindegyik - leg­alábbis a tudomány mai állása sze­rint - úgynevezett abiogén eredetű. (Akkor beszélünk abiogenezisről, amikor szervetlen vegyületből szer­ves keletkezik kozmikus vagy ibo­lyántúli sugárzás hatására.) Az abio­gén szintézis pedig nagyon bonyo­lult molekulákat eredményezhet. Most felvetődik a kérdés: miért van az, hogy az ilyen bonyolult moleku­lák - minden várakozásunk ellenére - a világűrben nem pusztulnak el? A tudomány mai állása szerint, az asztrofizikusok a következő magya­rázatot adják. Amíg a csillagközi felhők anyaga kellőképpen ritka és áthatolhat rajta az ibolyántúli sugár­zás, addig a bonyolult molekulák sokáig nem létezhetnek. Megválto­zik a helyzet, mihely a gravitációs sűrűsödés mértékében a felhők tö­mörebbek lesznek. Egy idő után már nem hatolhat át rajtuk a látható és az ibolyántúli sugárzás. Akkor kezde­nek kialakulni benne a szerves mo­lekulák. SZERVES VEGYÜLETEK A VILÁGŰRBEN ÉS AZ ÉLET FEJLŐDÉSE Most már senki sem kételkedik abban, hogy a világűrben levő szer­ves vegyületek úgynevezett prebio­lógiai származásúak. De az élet az anyag fejlődésének minőségileg új foka. Keletkezhetett-e ezekből a csillagközi molekulákból? Nagyon bonyolult kérdés, egyelőre nincs rá egyértelmű válasz. Hogyan ismer­hetjük meg pontosabban a galakti­kus felhők „molekula-választékát“? Itt, a Földön laboratóriumi körülmé­nyek között meg kell próbálnunk modellezni azokat a folyamatokat, amelyek a világűrben lezajlanak, ha egyáltalán, lezajlanak. Éppen ilyen kísérletet végeztek néhány évvel ezelőtt a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Joffe Fizikai-és Műszaki Intézetében. Egy kis, üvegfalú, gömb alakú reaktorban olyan körülményeket imi­táltak, mint amilyenek a csillagközi közegre jellemzőek. A reaktorból ki­szivattyúzták a levegőt. Helyette hidrogént, héliumot, szenet, nitro­gént, oxigént és ként engedtek a gömbbe. Mindegyik elemet rész­arányosán olyan mennyiségben, mint amilyenben a világűrben fordul elő. A reaktor falát cseppfolyós nitro­génnel hűtötték le - így teremtettek kozmikus hideget. Hogy még jobban imitálják a világűrt, a reaktorban levő gázok ionizált állapotban voltak. A külvilágtól teljesen elszigetelt „vi­lágűrt“ nagy pontosságú tömeg­spektrométerrel figyelték. És a mikrokozmosz elkezdte élni a maga életét. A reaktor áthatolha­tatlan fala mögött zajlott a titokzatos fejlődés. Csak az idő volt egészen más a mesterséges világűrben. A valóságosnál 1013-szor gyorsab­ban telt. Hogy az eredményekre ne kelljen évmilliókig várni! Már az első adatok szerint is anyira váratlanok voltak, hogy a ku­tatók nem is merték rögtön publikálni őket. Csupán néhány nap telt el, és a mesterséges csillagközi közegben szintetizálódtak mindazon moleku­lák, amelyeket a világűrben fedeztek fel. Mi több; a műszerek jelezték, hogy a reaktorban olyan molekulák is vannak, amelyeknek világűrbeli meglétéről addig nem is tudtak. Pél­dául: etilalkohol és nitrogénoxidok: Ezeket a molekulákat csak a Fizikai- Műszaki Intézetben végzett kísérle­tek után fedezték fel a világűrben. Ám ez a laboratóriumi kísérlet sem eredményezte az élet kialakulását. (Vagy pedig nem sikerült azt regiszt­rálni). Túl korai volna azt mondanunk, hogy a csillagközi felhők egyenlöek az élet „bölcsőjével“. Egy dolog azonban már világos: a világűrben gyakorlatilag mindenütt kialakulnak szerves vegyületek. Ezt sem a koz­mikus hideg, sem pedig a sugárzás nem akadályozhatja meg. Ez a fo­lyamat napjainkban is tart. AELITA ASSZOVSZKAJA, a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa A Csehszlovák Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Intézetének Novy Hrádek-i sejttani és biokémiai laboratóriuma azoknaka proteinek­nek a megfigyelésével foglalkozik, melyek a méhen belüli élet során jelennek meg, majd a szülés után teljesen eltűnnek. Újra megjelennek azonban néhány daganatos betegségnél. A kutatók ezeknek az anya­goknak a szervezet védelmi rendszerére gyakorolt hatását vizsgálják. A képen: Frantisek Kováíu és Kvéta Rybínová egy kísérletet értékel. (Jan Vrabec felvétele - ŐTK) MD Aft Lelet bűvészeknek Kínában az archeológusok egy régi sír föltárásakor két vázát is találtak. Ha vizet öntenek a kaméleon-vázákba, fehér színüket vörösre változtatják. Szakemberek föltételezése szerint a titok nyitja a lakk összetételében van. A leletek a Ming dinasztia uralkodása idejéből (1368-1644) származnak. Ecetköpő és ördögfa Közép-Amerika tropikus őserdeiben a biológusok érdekes fölfedezést tettek. Eddig ismeretlen élőlényre leltek, amely a pókszabásúak osztálya egyik rendjébe tartozik. Védekezésül ez az ízeltlábú a támadójára a hátán elhelyezkedő különleges „tartályából" 84 százalékos ecetkoncentrátumot lövell 60-80 centiméter távolságra. (A háztartásban használatos ecet 80 százalékos eszenciából készül.) A „pók tartályában" készülő és tárolt folyadék az emberi testen égő, fájdalmas vörös foltot hagy. Nem kisebb meglepetést tartogatott napjainkig Közép-Amerika növényvi­lága sem. A botanikusok mélyen behatoltak a trópusi őserdőkbe s ott figyeltek fel a világító fákra. Ezek kérgében olyan sok foszfor gyülemlik össze, hogy alkonyat után a fa törzse és vastagabb ágai kékes fényt bocsátanak ki magukból. A helybeli indiánok „ördögfának“ nevezték el a fákat, melyek alatt éjjel még olvasni is lehet lámpa nélkül. A restaurátor Robert Johnson az USA-ban Roswill városában (Georgia állam) született. A művészet, amelyre föltette életét, Hellaszban még ismeretlen volt, de bizonyára csak azért, mert a régi hellenisztikus birodalmakban még nem halmozódott föl sok megjavításra, fölújításra váró műalkotás. Johnson hivatásos zenész volt. Fiatal korában sok városban megfordult. Koncertezett és mindenütt régi műszaki alkotásokat vásárolt. A gyűjtés szenvedélyévé vált. Az egyik gépet hazaszállítás után megjavította, a mási­kat darabokból rakta össze. Többet tervrajzok alapján újraalkotott. Johnson- tól már számos műszaki múzeum vásárolt kiállítási tárgyakat: munkapado­kat, özönvízelőtti cséplőgépeket, szelelörostákat, gőzgépeket, traktorokat, szélmalmokat, nyomdagépeket, körfűrészeket. Nemrég a farmján ipari vasutat készített valódi vagonokkal és mozdonyokkal. Az alkatrészeket a roncstelepen szedte össze. „Bosszant, amikor a múzeumban az idegenve­zető magyarázat közben kijelenti: Nézzék ezt a gépet, eredeti szépségében ragyog, hogy nem működik, az lényegtelen. Pedig mindig az a lényeg, müködik-e a gép vagy sem,“ - hangoztatja a restaurátor. Oroszból fordította: K. B. ^yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy^ryyyyyyyyyyyyyyyyyyyy.’y yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyryyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyryyyyyyyyyyyyyyyyyyyí Az atomenergetika történetének leg­súlyosabb balesete, a csernobili robbanás után mindenütt felvetődött a kér­dés, hogyan, milyen irányban fejlődhet tovább a jövőben az energetika, nincs-e szükség az eddigi elképzelések módosítá­sára. A világon felhasznált összes energia mintegy 15 százaléka származik nukleáris forrásból. Bár a Szovjetunióban elsőként építettek atomerőművet a világon, a továb­biakban csak ott használták ezt az energia- forrást az országban, ahol ez bizonyult a legjobb, legkifizetődőbb megoldásnak. Közben Franciaországban már csaknem 70, Belgiumban 60, Svédországban 43, Svájcban, Finnországban 40, az NSZK-ban pedig 31 százalékban származik atomerő­művekből a felhasznált villamos energia. A Szovjetunióban 11 százalék ez az arány. Nemcsak műszaki, hanem szervezeti in­tézkedésekre is szükség van a balesetek elkerülése végett. Meg kell teremteni a leg­fontosabb döntések meghozatalának több- fokozatú rendszerét, az irányítás kulcsa ne csak az operátor, hanem az öt ellenőrző, nálánál is képzettebb felettes kezében is legyen. Fontos a jelző- és ellenőrzóműsze­rek jelzésrendszere jobb, az ember számá­ra egyértelműbb formáinak kidolgozása. A Szovjetunióban nem tartják jobb meg­oldásnak, ha erőmüveket csak a sűrűn lakott vidékektől távolra telepítenének. Ott csak nagy erőművet volna érdemes építeni, de mellettük feltétlenül kiépülne a város is. is minden szempontból megfelelőnek lát­szanak, egyetlen hátrányuk, hogy csak 0,5-1 százalékban hasznosítják az üzem­anyagot. így az előrejelzések szerint már a 2010-2020-as években uránhiányra lehet számítani. Ezt a problémát oldják meg a gyors neutronokkal működő reaktorok, amelyek 50-70-szer jobban hasznosítják A BÉKÉS ATOM JÖVŐJE Az emberélet bármely vidéken ugyanannyit ér. Hozzáláttak viszont a 25-30 évvel eze­lőtt épített erőművek korszerűsítéséhez, jobb biztonsági rendszerek létrehozásához. A nemzetközi atomenergia ügynökség ke­retében - szovjet javaslatra - létrejött meg­állapodás intézkedik a balesetek jelzéséről, a háttérsugárzásra vonatkozó adatbank lét­rehozásáról, egyezteti a sugárzó anyagok megengedett szintjére vonatkozó szabvá­nyokat. Intézkedik a nemzeti segítségnyúj­tásról. Felvetődött az a kérdés is, milyen típusú reaktor alkalmazása lenne célszerű a jövő­ben. A lassú neutronos reaktorok, továbbra az uránt. Ezek azonban drágábbak. A szov­jet tudósok véleménye szerint a gyors neut­ronnal működő és a hagyományos reakto­rok legcélszerűbb aránya 1:1,5 vagy 1:2 lenne. A gyorsreaktorok lényegében termel­nék az üzemanyagot a hagyomános beren­dezések számára. A baleset óta többször járt Csernobilban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség kül­döttsége. Megállapították, hogy itt - és a többi hasonló reaktorban - hathatós mű­szaki és szervezési intézkedéseket tettek a biztonság javítására. Növelték a reaktor aktív zónájába le­eresztett elnyelő grafitrudak számát, a sza­bályozó rudak alapállapota és maximálisan felhúzott állapota között csökkentették a tá­volságot, így szükség esetén sokkal gyor­sabban le lehet állítani a reaktort, mint eddig. Mihail Umanyec, az erőmű új igazgatója a vele folytatott beszélgetés során hangsú­lyozta: ez a reaktortípus megbízható, a leg­szigorúbb biztonsági követelményeknek is megfelel. A szovjet tudósok azonban úgy döntöttek, a jövőben túlnyomórészt nyo­mottvizes kétkörös, egymillió kilowatt névle­ges teljesítményű reaktorokat építenek majd. A szocialista országok atomerőműve­iben csak ilyen elven működő reaktorok találhatók, egykörös, grafitszabályozós re­aktort a szocialista országok közül csak a Szovjetunióban építettek. A jövőben sem mondhat le tehát az emberiség a békés atomról, mint nukleáris energiaforrásról. A csernobili baleset azon­ban figyelmeztetett: sokkal körültekintőbben kell ezzel az energiaforrással bánni. Csak így biztosítható, hogy a megszelídített atomenergia ne fenyegesse létrehozóját és felhasználóját, az embert. M. LENGYEL LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom