Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-22 / 20. szám
[J szú 3 87. V. 22. A kommunista mozgalom hagyományai közé tartozik, hogy az adott kor szemszögéből újra meg újra szemügyre vesszük az októberi forradalom tapasztalatait, rögzítve és továbbfejlesztve művét, eszményeit, forradalmi ösztönzőit. A marxista gondolkodás ebből a tapasztalatból elsősorban azt ragadja ki, ami ma a közvetlen gyakorlati tevékenységhez szükséges. így jön létre különböző korok között élő, dinamikus, dialektikus kapcsolat, amelyen újabb és újabb összefüggések tárulnak fel. Ahhoz, hogy a múltból tanulságokat vonhassunk le a mára vonatkozóan, a tapasztalatokat a konkrét történelmi körülmények között kell vizsgálnunk, nemcsak az elért, végső eredményt vizsgálva, hanem a megtett utat is, minden nehézségével, ellentmondásával, a hibák felszámolásával egyetemben. Más szavakkal, a korszakalkotó vívmányok láttán, az elvégzett munka eredményei láttán érzett kommunista büszkeséghez szervesen kapcsolódnia kell az önkritikus értékelésnek, ahogy ezt a marxizmus-ieninizmus tanítása megköveteli. Ezt a módszert alkalmazta Lenin, amikor az első győzelmes szocialista forradalomnak a jelentőségét, a kommunisták tapasztalatait elemezte. Példa ez arra, hogy milyen kritikus forradalmi módszerrel kell értelmeznünk korunkat a történelemmel való szoros összefüggésben. 1921. október 18-án a Pravda című bolsevik újságban megjelent Lenin „Az októberi forradalom negyedik évfordulójára“ című cikke. Az októberi forradalom 70. évfordulójának esztendejében szeretnénk felhívni az olvasó figyelmét erre a cikkre. A húszas évek elejének „korszerűsége“ persze más volt, mint a nyolcvanas évek második felének korszerűsége. De a kommunisták mai nemzedéke a történelemnek ugyanabban a fö vonulatában folytatja a munkát. Nem idegen nekünk azoknak az éveknek morális-politikai légköre sem, amely mindig ösztönzőleg hatott a kommunista mozgalomra az októberi forradalom eszményeiért vívott hacban. Közeledik október 25. (november 7.) negyedik évfordulója. Minél jobban távolodunk ettől a nagy naptól, annál világosabban látjuk az orosz- országi proletárforradalom jelentőségét, annál inkább mélyére hatolunk a gyakorlati munkánk során szerzett tapasztalatoknak is. Forradalmunk jelentőségét és munkánk tapasztalatait egészen rövid - és persze korántsem teljes, korántsem pontos - vonásokban a következőképpen foglalhatjuk össze: Az oroszországi forradalom közvetlen és legközelebbi feladata polgári demokratikus feladat volt: elsöpörni, véglegesen lerombolni a középkor maradványait, megtisztítani Oroszországot ettől a barbárságtól, ettől a szégyentől, mely országunkban minden kultúrának és haladásnak legnagyobb akadálya volt. S mi joggal büszkélkedhetünk azzal, hogy ezt a tisztogatást sokkal erélyesebben, gyorsabban merészebben, sikeresebben, s a néptömegeknek, a nép zömének befolyásolása szempontjából szélesebb arányokban és mélyebbre hatóan hajtottuk végre, mint a nagy francia forradalom több mint 125 évvel ezelőtt. Mind az anarchisták, mind a kispolgári demokraták (azaz a mensevikek és az eszerek, mint ennek a nemzetközi társadalmi típusnak orosz képviselői) hihetetlenül sok zagyvaságot összebeszéltek és összebeszélnek a polgári demokratikus forradalomnak a szocialista (azaz proletár) forradalomhoz való viszonyáról. Az elmúlt négy év teljesen igazolta, hogy helyesen értelmeztük ebben a pontban a marxizmust és helyesen vontuk le az előző forradalmak tanulságait. Végigvittük a polgári demokratikus forradalmat úgy, mint senki más. Teljesen tudatosan, szilárd léptekkel és tántorít- hatatlanul haladtunk előre, a szocialista forradalom felé, jól tudva, hogy ezt a forradalmat nem választja el kínai fal a polgári demokratikus forradalomtól, jól tudva, hogy csak a harc döntheti el, mennyire tudunk majd (végső fokon) előrenyomulni, mennyit fogunk az előttünk álló mérhetetlenül nagy feladatokból megvalósítani, mennyit fogunk győzelmeinkből megtartani. Majd meglátjuk. De azt már most is látjuk, hogy gigászi munkát végeztünk - ahhoz képest, hogy tönkretett, elgyötört, elmaradott országról van szó - a társadalom szocialista átalakítása terén. ... Ám ahhoz, hogy a polgári demokratikus forradalom vívmányait Oroszország népei is tarthassák, tovább kellett mennünk, s tovább is mentünk. Mi a polgári demokratikus forradalom kérdéseit mellékesen, menet közben, igazi és legfőbb munkánk, proletárforradalmi, szocialista munkánk „melléktermékeként“ oldottuk meg. A reformok, hangoztattuk mindig, a forradalmi osztályharc melléktermékei. A polgári demokratikus átalakítások - hangoztattuk és bizonyítottuk be tetteinkkel - a proletár, vagyis szocialista forradalom melléktermékei. És itt meg kell jegyeznem, hogy mindezek a Kautskyk, Hilferdingek, Martovok, Cser- novok, Hillquitek, Longuet-ek, MacDonal- dok, Turatik és a „II 1/2-es“ marxizmus többi hőse nem tudták megérteni a polgári demokratizmus és a proletár szocialista forradalomnak ezt a kölcsönös viszonyát. Az első átnő a másodikba. A második menet közben megoldja az elsőnek a kérdéseit. A második megszilárdítja azt, amit az első elért. A harc és csakis a harc dönti el, mennyire sikerül a másodiknak túlnőnie az elsőn. A szovjetrendszer éppen egyik szemléltető igazolása vagy megnyilvánulása ennek az egyik forradalomból a másikba való át- növésnek. A szovjetrendszer a demokratizmus maximuma a munkások és parasztok számára s ugyanakkor a polgári demokratizmussal való szakítást és a demokrácia új, világtörténelmi típusának: a proletár demokratizmusnak, vagyis a proletariátus diktatúrájának létrejöttét jelenti. Csalatkozzanak, szidjanak és gúnyoljanak bennünket a haladó burzsoázia és a nyomában kullogó kispolgári demokrácia kuvaszai és disznai a kudarcok és a hibák miatt, melyeket a mi szovjetrendszerünk építése során elkövettünk. Mi egy pillanatra sem feledkezünk meg arról, hogy kudarcok és hibák csakugyan szép számmal voltak és vannak nálunk. Hogy is ne lennének kudarcok és hibák egy olyan új, az egész világtörténelem szempontjából új munkában, mint az államrendszer eddig még soha nem látott típusának megteremtése! Rendületlenül harcolni fogunk kudarcaink és hibáink kiküszöböléséért, azért, hogy a szovjet elveknek a tökéletességétől még nagyon-nagyon távol álló gyakorlati alkalmazását megjavítsuk. De joggal büszkélkedhetünk és büszkélkedünk is azzal, hogy nekünk jutott az a szerencse, hogy megkezdjük a szovjetállam felépítését és ezzel megkezdjük a világtörténelem új korszakát, azon új osztály uralmának korszakát, amelyet minden tőkés országban elnyomnak, de amely mindenütt törekszik az új életre, a burzsoázia legyőzésére, a proletariátus diktatúrájának megteremtésére és az emberiségnek a tőke igájától, az imperialista háborúktól való megszabadítására. Az imperialista háborúk kérdése, a finánctőke azon nemzetközi politikájának kérdése, amely ma az egész világon uralkodó szerepet játszik, s amely elkerülhetetlenül újabb imperialista háborúkat szül, amely elkerülhetetlenül hallatlan mértékben fokozza a nemzeti elnyomást, a rablást, a garázdálkodást, s amely elkerülhetetlenül oda torkollik, hogy a maroknyi „vezető“ hatalom még jobban fojtogatni fogja a gyenge, elmaradott kis nemzeteket - ez a kérdés 1914 óta a földkerekség minden országában az egész politika sarkalatos kérdésévé lett. Élet-halál kérdése ez az emberek tízmilliói számára. Arról van itt szó, hogy a következő imperialista háborúban, amelyet szemünk láttára készít elő a burzsoázia, amely szemünk láttára nő ki a kapitalizmusból, lemészárolnak-e 20 millió embert (10 millió helyett, amennyit az 1914-1918-as háborúban és az azt kiegészítő „kicsi“ háborúkban öltek meg, melyek a mai napig sem értek véget), hogy ebben az elkerülhetetlen (a kapitalizmus fennmaradása esetén elkerülhetetlen) jövendő háborúban nyomorékká tesznek-e 60 millió embert (30 millió helyett, amennyit az 1914-1918-as háborúban tettek nyomorékká). A mi októberi forradalmunk ebben a kérdésben is a világtörténelem új korszakát nyitotta meg. A burzsoázia szolgái és másodhegedűsei - az eszerek és a mensevikek, valamint az egész világ kispolgári, állítólag „szocialista“ demokráciája - gúnyt űztek „az imperialista háború polgárháborúvá való átváltoztatásának“ jelszavából. Pedig ez a jelszó bizonyult az egyedüli igazságnak, - meg kell adni, kellemetlen, durva, meztelen és kegyetlen igazságnak, de mégis igazságnak a legkörmönfontabb soviniszta és pacifista ámítások tömkelegé közepette. ... Évszázadok és évezredek óta először változott át ez a jelszó homályos és tehetetlen várakozásból világos és szabatos politikai programmá, az elnyomottak millióinak aktív harcává a proletariátus vezetésével, a proletariátus első győzelmévé, az első győzelemmé a háború megszüntetéséért folytatott harcban, a világ munkásai szövetségének első győzelmévé a különböző nemzetek szövetsége fölött, annak a burzsoáziának a szövetsége fölött, amely akár békét köt, akár háborúskodik, a tőke rabszolgáinak, a bérmunkásoknak, a parasztoknak, a dolgozóknak rovására teszi ezt. Ez az első győzelem még nem végleges győzelem, s októberi forradalmunk mérhetetlen akadályok és nehézségek leküzdése árán, hallatlan szenvedések árán vívta ki, miután számos esetben kudarcot vallottunk és nagy hibákat követtünk el. Hogyan is tudta volna kudarcok és hibák nélkül egy elmaradott nép egymagában legyűrni a földkerekség leghatalmasabb és legfejlettebb országainak imperialista háborúit! Mi nem félünk beismerni hibáinkat és józanul ítéljük meg őket, hogy megtanuljuk, miképp kell őket kijavítani. Ám a tény tény marad: évszázadok és évezredek óta mi vagyunk az elsők, akik azt az ígéretet, hogy a rabszolgatartók egymás közti háborújára a „válasz" a rabszolgáknak a minden néven nevezendő rabszolgatartók elleni forradalma lesz, maradéktalanul valóra váltottuk - és valóra váltjuk minden nehézség ellenére. Mi elkezdtük ezt a művet. Hogy mikor, mennyi idő alatt és melyik nemzet proletárjai fogják befejezni - lényegtelen kérdés. A lényeges az, hogy a jég megtört, hogy az út megnyílt, az irány ki van jelölve. ... Az első bolsevik forradalom kiragadta az imperialista háborúból, az imperialista világból az első százmillió embert. Az elkövetkezők az ilyen háborúkból és az ilyen békéből az egész emberiséget fogják kiragadni. • 1920. október 6. A „Kreml álmodozója“ és H. G. Wells, a brit író (Archívumi felvétel) Utolsó - és legfontosabb és legnehezebb és legkevésbé megoldott feladatunk: a gazdasági építés, a lerombolt feudális és a félig lerombolt kapitalista épület helyén az új, szocialista épület gazdasági alapjának lerakása. Ebben a legfontosabb és legnehezebb munkában ért bennünket a legtöbb kudarc, ezen a téren követtük el a legtöbb hibát. Hogyan is tudtunk volna ilyen világraszóló új feladatot kudarcok és hibák nélkül megkezdeni! De a munka megkezdődött. Folyik. Éppen most számos hibánkat javítjuk ki „új gazdasági politikánkkal", tanuljuk, hogyan építsük tovább a szocializmus épületét kisparaszti országban ezek nélkül a hibák nélkül. A nehézségek felmérhetetlenek. Megszoktuk, hogy mérhetetlen nehézségekkel kell megküzdenünk. Nemhiába neveztek el bennünket ellenségeink „kemény- fejűeknek“ és a „csonttörő politika“ képviselőinek. De mi elsajátítottuk - legalábbis bizonyos mértékig - a forradalomban okvetlenül szükséges másik művészetet, a rugalmasságot is, azt, hogy gyorsan és hirtelen megváltoztassuk taktikánkat, számba véve a megváltozott objektiv feltételeket, új utat választva célunk elérésére, ha az előbbi út az adott időszakban célszerűtlennek, lehetetlennek bizonyult. Mi, akiket magasra emelt a lelkesedés hulláma, s akik felkeltettük a népben a lelkesedést előbb általános politikai, majd katonai téren, arra számítottunk, hogy közvetlenül e lelkesedés alapján megvalósíthatunk ugyanolyan nagy gazdasági feladatokat is (mint amilyen nagyok az általános politikai és katonai feladatok voltak). Arra számítottunk - vagy talán helyesebben: feltételeztük elégséges számítás nélkül hogy a proletárállam közvetlen parancsszavával meg tudjuk majd szervezni kisparaszti országunkban az állami termelést és az állami termékelosztást kommunista elvek alapján. Az élet megmutatta, hogy tévedtünk. Több átmeneti fokra: államkapitalizmusra és szocializmusra van szükség ahhoz, hogy előkészítsük - évek hosszú sorának munkájával előkészítsük - a kommunizmusba való átmenetet. Ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekre, a személyes érdekeltségre, az önálló elszámolásra támaszkodva dolgozzunk azon, hogy mindenekelőtt szilárd kis hidakat építsünk, amelyek kisparaszti országunkban az államkapitalizmuson át elvezetnek a szocializmushoz; másképp nem érkezünk el a kommunizmushoz, másképp nem tudjuk elvezetni a kommunizmushoz az emberek tízmillióit. Ezt mondta nekünk az élet. Ezt mondta nekünk a forradalom fejlődésének objektív menete. És mi, akik három és négy év alatt megtanultuk egy kissé, hogyan kell éles fordulatokat végrehajtani (amikor éles fordulatra van szükség), elkezdtük buzgón, figyelmesen, nem eléggé kitartóan) tanulni az új fordulatot, az „új gazdasági politikát“. A proletárállamnak óvatos, gondos, hozzáértő „gazdává“, ügyes nagykereskedővé kell válnia - különben nem állíthat gazdaságilag talpra egy kisparaszti országot, más átmenet a kommunizmusba most, a mai viszonyok között, a kapitalista (egyelőre még kapitalista) Nyugat szomszédságában nincsen. A nagykereskedő mint gazdasági tipus látszólag olyan messze van a kommunizmustól, mint ég a földtől. De éppen ez egyike azoknak az ellentmondásoknak, amelyek a való életben a kisüzemi paraszt- gazdaságtól az államkapitalizmuson keresztül a szocializmushoz vezetnek. A személyes érdekeltség növeli a termelést; nekünk pedig mindenekelőtt és mindenáron a termelés növelésére van szükségünk. ... Gazdasági politikánk szükséges átépítését már megkezdtük. Némi sikereink - kisebb, részleges sikerek ugyan, de mégis kétségtelen sikereink - e téren már vannak. Az előkészítő osztályt az új „tudománynak“ ebben az iskolájában most már befejezzük, és a következő osztályokba lépünk, buzgón és kitartóan tanulva, minden lépésünket gyakorlatilag ellenőrizve, nem riadva vissza attól, hogy az elkezdett munkán újra meg újra változtassunk, hogy hibáinkat - miután jól átgondoltuk jelentőségüket - kijavítsuk. El fogjuk végezni az egész „tanfolyamot“, bár a világgazdaság és a világpolitika körülményei jóval hosszabbra szabták és jóval nehezebbé tették számunkra, mint szerettük volna. Bármilyen súlyosak legyenek is az átmeneti idő szenvedései, a bajok, az éhség, a bomlás, csüggedni nem fogunk és ügyünket mindenáron elvisszük a végső győzelemig. Mi elkezdtük ezt a művet ,, Az 'októberi forradalom negyedik évfordulójára“ című cikkből
