Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-08 / 18. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1987. május 8. XX. évfolyam 18. szám Ára 1 korona Negyvenkét éve békében, szabad hazában (Lörincz János felvételei) UTÓTALÁLKOZÓN - ELŐRELÉPÉST Ezekben a májusi napokban fokozottabban tudatosítjuk, milyen értéke van a békének, bár aligha tudnánk könnyen szavakba önteni, mit is jelent számunkra. Hiszen ellenkezőjét, a háborút sokan csak hírből ismerjük, de ezért egyáltalán nincs hiányérzetünk. Ami hiányzik, az a valódi biztonságtudat. Nem tudjuk, milyen jövő vár ránk, lesz-e egyáltalán jövőnk? Európa egy lőporoshordó - mondogatjuk, s közben az jut az eszünkbe, milyen elcsépelt frázis. Mert arra még csak gondolni sem merünk, mi lesz akkor, ha tényleg felrobban. Tudatában vagyunk annak, hogy ezt feltétlenül meg kell akadályozni, hiszen nemcsak Európa pusztulna el, hanem az egész világ, az emberi civilizáció. Hogy mi módon, az pofonegyszerű: meg kell semmisíteni a fegyvereket. Az összesét, az egész világon. Hát ez az. Mindenki békét akar, biztonságot - legalábbis ezt hangoztatja de ki hiszi el. hogy tegnapi ellensége mára kezes báránnyá változott, s tényleg minden fegyvert megsemmisített? Ki hivatott ellenőrizni és mi ellenőrizhető? Meg lehet-e bízni az ellenőrökben? És ez utóbbiaknak ki néz a körmére? Az ember olyan esendő... Naiv kérdések ezek ma, amikor komoly államférfiak és tudós szakértők évek óta képtelenek megegyezni néhány ezer katona végleges szabadságoltatásáról, néhány tucat robbanófej leszereléséről. S bár a háború egyeseknek jó üzlet, és legalább olyan jövedelmező a háborús készülődés is, talán mégsem a jószándék hiányzik annyira, mint inkább a bizalom. Valóban, miért bízzunk a másikban élet és halál ügyében, ha nem vagyunk képesek megbízni egymásban olyan egyszerűinek látszó) kérdésekben, mint a tisztességes kereskedelem, a kölcsönösen előnyös együttműködés az iparban, mezőgazdaságban, természetvédelemben, az emberek alapvető jogainak tiszteletben tartásában? Tizenkét éve már, hogy ezt Európa és két tengerentúli ország megpróbálta. A fogalommá vált Helsinki lett volna a példa a többi kontinens számára. De nem lett. Nem igazából lett. bár volt még utána Belgrád, Madrid, Stockholm, Budapest, Ottawa, Genf... Most itt van Bécs, ismét összegyűltek harmincöt ország képviselői, hogy az eddigi szerény eredményekre építve valódi előrelépést érjenek el, ahogyan azt az utótalálkozó nyitóhetében, tavaly novemberben egyöntetűen hangoztatták a külügyminiszterek. Ugyancsak egyetértettek abban, hogy Európának szüksége van a helsinki folyamat továbbvitelére, az alapokat nem lerombolni kell. hanem építeni rájuk. Ami viszont az építmény jellegét illeti, nagyok a véleménykülönbségek. Két szakasz már lezárult Bécsben, az utolsó a héten, kedden kezdődött meg. Az április 10-i szakaszzáró nyilvános plenáris ülésen a vendéglátó ország külügyminisztere, Alois Mock igy nyilatkozott: ..Igen pozitív lenne, ha a bécsi utótalálkozón megállapodnánk az összeurópai leszerelési tárgyalások megkezdésében." Ugyanezen a napon a prágai Kultúrpalotában, a csehszlovák-szovjet barátsági nagygyűlésen mondta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára: ,, Európában a fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséhez valamennyi európai ország, az USA és Kanada erőfeszítéseire van szükség. Bécsben most konzultációkat folytatnak a Varsói Szerződés és a NATO tagországai. Felmerül azonban a kérdés, nincs-e itt az ideje annak, hogy ott összeüljenek az európai biztonsági és együttműködési konferencia valamennyi résztvevő országának külügyminiszterei, és döntést hozzanak átfogó tárgyalások megkezdéséről a hadműveleti nukleáris fegyverek és fegyveres erők és a hagyományos fegyverzet radikális csökkentésének céljából. “ Egy kis semleges ország és egy szocialista nagyhatalom véleménye ezek szerint azonos. Ám ezt a véleményt egyre több ország osztja, vagyis egyre növekszik a remény, hogy megkezdődhetnek az ilyen tárgyalások, hogy Európának van esélye a szilárdabb békére, a biztonságra. Növelné ezt az esélyt, ha megállapodás születne az olyan - a fentihez képest - kisebb horderejű, mindennapi problémák ügyében, mint a gazdasági együttműködés fellendítése, s ebből a célból - ahogy hazánk javasolta, Prágában - egy gazdasági fórum megrendezése; a Szovjetunió javaslatáról az emberi jogokkal és kapcsolatokkal foglalkozó moszkvai fórum megrendezésére, a kulturális együttműködés kibontakoztatásáról stb. A két bécsi tárgyalási szakasz alatt a résztvevő országok összesen 140 javaslatot terjesztettek be, melyek közűi sok, több ország közös javaslata, sót szép számmal vannak köztük kelet-nyugati közös indítványok is. Ha ezeknek csak egyrészét fogadják is el a résztvevők, már az is óriási előrelépés lesz, amely nagyot lendíthet az összeurópai ügy szekerén. Óvatos optimizmusra jogosít fel mindez. Ugyanígy az Egyesült Államok küldöttségvezetőjének, Warren Zimmermann nagykövetnek az a nyilatkozata, miszerint a bécsi utótalálkozó két szakasza idején végzett hasznos munka alapján az Egyesült Államok úgy vélekedik, a zárószakaszban megkezdődhet az érdemi tárgyalás, amely ,,fontos záródokumentumhoz" vezethet. Ez a nyilatkozat azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mivel az európai utótalálkozók és szakosított fórumok rövid története azt mutatja, az előrelépést gyakorta éppen az USA és néhány közeli szövetségese akadályozta meg hajthatatlan- ságával, indokolatlan követeléseivel, teljesíthetetlen előfeltételeivel. Bebizonyosodott, hogy nem a szocialista országok, nem is a semleges és el nem kötelezett államok azok, amelyeknek gyökeresen változtatniuk kellene politikájukon, gondolkodásmódjukon. Elsősorban a NATO-országoknak kellene magukévá tenni az egyetlen helyes választ a kérdésre, amelyet Mihail Gorbacsov már említett beszédében tett fel, s amely lényegében magában is foglalja a logikus feleletet: ,, Vajon hol másutt, mint Európában jött el az ideje annak, hogy utat törjön magának az új politikai gondolkodásmód?" GÖRFÖLZSUZSA
