Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-01 / 17. szám
r É rdekes könyvet adott ki a prágai Panorama kiadó. A Panorama ceskoslovenského fílmu (A csehszlovák film panorámája) címmel a hazai filmgyártás legutóbbi öt esztendejének alkotóit mutatja be, műfajilag változatos Írásokban. Betekintést nyújt számos filmrendező, filmszínész, zeneszerző tevékenységébe. Megismerteti az olvasót a filmgyártás ezernyi műhelytitkával, a játék-, dokumentum-, gyermek-, animációs és rajzfilmek készítésének temérdek fortélyával. Az interjúk, beszámolók mel. A. M. Brousil professzor tollából a Karlovy Varyban kétévenként megrendezett nemzetközi filmfesztivál történetéről olvashatunk. (A csehszlovák filmművészet e tekintélyes személyisége időközben elhunyt.) Külön írásban foglalkozik a kiadvány a csehszlovák gyermekfilmgyártással. Az alkotóművészek már régen felismerték, hogy a film a gyermekek és a fiatalok nevelésének kiváló eszköze. Ugyancsak érdekes cikk foglalkozik az animációs filmek gyártásának kulisszatitkaival. Megtudhatjuk, hogy a rajzfilm előállítása rendkívül sok munkát és türelmet követel. Az alkotómunka eredményességéről tanúskodik, hogy a hazánkban gyártott animációs filmek közül néhánynak világszerte nagy sikere van. A bemutatott filmrendezők sora Palo Bielikke\, a Vigyázz! című film rendezőjével kezdődik. De olvashatunk Jirí Sequens, Zoro Záhon, Jaroslav Bálik, Martin Holly, Václav Matéjka, Antonin Kachlík, Jirí Svoboda, valamint Ota Koval és Eduard Hofmann rendezőkről. A csehszlovák filmgyártás legkitűnőbb operatőrjei közül Karel Plickát mutatja be a könyv. Adolf Born grafikus azért került a kiadványba. mert ö tervezi a nagysikerű A csehszlovák film panorámája Könyv - nemcsak szakembereknek írói (Ludvík Baran, Jozef Bobok, Pavel Borowiec, MiloS Cajthaml, Lubor Kazda, Pavel Melounek, Vladimir Tichy és mások) színes írásaikban tájékoztatják az olvasót a legutóbbi öt év sikereiről, melyeket filmgyártásunk elért, s melyek a hazai és külföldi fesztiválokon elnyert díjak formájában is megmutatkoztak. Megtudhatjuk a könyvből, hogy a csehszlovák filmgyártásban adottak a feltételek ahhoz, hogy a jövőben is jó filmek készüljenek. Az utánpótlás neveléséről a Filmművészeti Akadémia gondoskodik, ahol kellő felkészültségű elméleti szakemberek és színésztanárok képezik a fiatalokat. A filmművészet és a filmgyártás elméleti kérdéseivel foglalkozik a Csehszlovák Filmintézet, amely rendezvényeivel, kiállításaival, kiadványaival támogatja a csehszlovák filmművészet fejlődését. Mindkét intézmény munkájáról sok érdekeset tudhatunk meg a könyvből. Gondolatébresztő cikket írt a könyvbe dr. Jifi Purs, csehszlovák ■ filmföigazgató A film a népé címcsehszlovák bábfilmek szereplőit. Érdekes az Irena Greifováró\ és a Svetozár Stracináról szóló két írás is. Az előbbi a kosztümtervezés, az utóbbi a filmzenekomponálás rejtelmeibe avatja be az olvasót a szakma egy-egy jeles képviselőjének munkáján keresztül. Érdeklődésre tarthatnak számot azok az írások is, melyek a színészeket mutatják be. íme a névsoruk: Ladislav Peéek, Oldfich Lipsky, Josef Vétrovec, Óta Sklenőka, Iva Janzurová, Marta Vanőurová, Magda Váéá- ryová, Josef Vinklár, Vlado Müller, Jana Hlaváéovi és LukíS Vaculik. S végül olvashatunk egy ismertető írást a barrandovi filmstúdióról, ahol a filmek nagy része készül. A sok színes és fekete-fehér fényképpel és Zuzana Minácová színészportréival illusztrált könyv bizonyára elnyeri azok tetszését, akik érdeklődnek a hazai filmgyártás iránt. SÁGI TÓTH TIBOR | Csák lépni ktíl KÉT KÉRDÉS KÉT RENDEZŐHÖZ Egy gumigyári „négyesfogat“ kirúg a mindennapi élet megszokott hámjából. Sándor, a brigád esze, fényes, nagy murira vágyik, ezért éjfél felé, amikor barátai már kókadtan bámulnak maguk elé, otthagyja a csehót és keres egy elit mulatót. Itt alázza meg öt egy plákátarcú aranyifjú, akit pár órával később a metróban vél viszontlátni. Hajnalban, feldúlt állapotban, s főleg kótyagos fejjel könnyen téved az ember. A férfi, aki csak hátulról hasonlít a bárbeli kötekedőre, Sándor ütésétől a sínekre zuhan. A tévedés tragédiát szül. Laura egy kórház személyzeti osztályának vezetője. Jó állása van, mégis egy helyben topog. Hét éve ugyanazt a kényelmes, biztonságos, Gyarmathy Lívia de szürke, tartalmatlan életet éli. Anyósa, aki magasrangú funkcionárius és férje, aki lusta, tehetségtelen ember, későn veszik észre, hogy gondolkodását új alapokra helyezte. Már nő a fal, már egyre nagyobb a távolság férj és feleség között. Laura ugyanis döntött. Elválik. Ötéves kislányával elölről kezdi az életét. Hétköznapi képsorok, hétköznapi sorsok. Két film a Bratislavában nemrég megrendezett magyar filmnapok programjából. Az első: Gyarmathy Lívia Vakvilágban című alkotása, amely a tavalyi Karlovy Vary-i filmfesztiválon a zsűri különdíját kapta, a munkásosztály életéről, a kisemberek beteljesületlen vágyairól és napjaink erkölcsi értékválságáról szól. A második: Böszörményi Géza Laurája egy zátonyra futott házasság reális kórképe, az őszinte önértékelés, az újrakezdés filmje.- Felrázó, figyelmeztető, meg- gondolkoztató filmek ezek, elbizonytalanodott, kiábrándult, keserő arcú hősökkel. Ahol öröm, ott üröm is. Még a legmulatságosabb jeleneteket is karcos, borús, nyugtalanító képsorok váltják. Ennyire lehangoló lenne a világ? Böszörményi Géza: - Szerintem egy csöppet sem pesszimista film a Laura, inkább realista. Iszapos alattunk a talaj, nehéz talpon maradni - ezt bizonyítja. De kérdezem én, mikor volt jobb világ? A világ sosem volt olyan szép, mint amilyen szépnek tudni szerettük volna. Hogy a néző vigasztalást vár a filmtől? Meg kell tanulnunk alkalmazkodni a valósághoz, ez lehet az egyetlen vigaszunk. A rossz dolgokat, a fájó éveket ki lehet heverni - csak lépni kell. Laura is nagyot lép - a film utolsó jelenete, amikor kislányával együtt leporolják magukat, egyértelműen arra utal, hogy szembenézett önmagával és nem fog többé fél életet élni. Gyarmathy Lívia: - Én nagyon reményteljes filmnek tartom a Vakvi- lágbant, hiszen minden jelenete azt sugallja: az embernek meg kell tanulnia együtt élni a konfliktusokkal, hisz azok is természetes tartozékai életünknek. Hogy a tragédiát a véletlen szüli? A filmművészet nem Böszörményi Géza (Szabó Róbert felvételei) euklideszi geometria, amely szerint a párhuzamosok a végtelenben találkoznak - a filmben találkozhatnak előbb is. Hogy épp a véletlennek köszönhetően? Nem vagyok fatalista, de amíg a tégla a fejemre eshet az utcán, addig nem biztos, hogy minden úgy történik, ahogy nekem lenne jó. A Vakvilágban szomorú film, de nem hiszem, hogy pesszimista. Azt próbáltam megmutatni benne, hogy rendkívül bonyolult korban élünk, amelyet ellentmondások és véletlenek tesznek érdekessé. Ám ha kimondhatjuk a magunk igazát, akkor nem lehet baj.- Sándor a Vakvilágban utolsó kockáin rendőrkocsiban ül és megrendültén motyogja, hogy „nem ezt akartam“. Laura felszabadult mosollyal néz kislányára. Mi lesz velük? Hogy folytatódik az életük? Böszörményi Géza: - Laurára sok vita vár még, hisz ott az anyósa... az ő házában húzott falat maga köré. Túl nagy perspektívái, persze, nincsenek, de legalább önálló életet élhet. Amit ezután ér el, azt egyedül magának köszönheti majd. Gyarmathy Lívia: - Hogy lesz Sándorral? Először is megkapja a maga éveit. Aztán szabadlábra helyezik és ugyanott folytatja az életét, ahol megszakította. A gumigyárban és családja mellett, a kétszobás lakásban. És ugyanúgy tele lesz kínokkal, gondokkal, feszültséggel, mint régen. Az élet továbbra sem fog kivételezni vele. SZABÓ G. LÁSZLÓ Film készült Vlagyimir Viszockijról A dokumentumfilm-készítők keveset foglalkoztak vele. Csak most látható, milyen keveset. A szovjet kulturális életben játszott szerepének hivatalos elismerése kétségtelenül elmaradt a mögött a roppant népszerűség mögött, amelyet a közönség körében élvezett. A kijevi dokumentumfilm-készítők most, V. Szaveljev vezetésével, szinte darabonként szedték össze mindazt, amit a filmarchívumokban fel lehetett kutatni. Filmjük legfontosabb és legérdekesebb részei azonban a tisztelők és barátok által készített filmkockák. Ezért olyan hosszú a Visszaemlékezés című, egész estés film közreműködőinek listája. Ebben a filmben egyáltalán nincs narrátor-magyarázat. A Viszockijról készített filmkockák, a fellépéseit és interjúit megörökítő hangfelvételek finoman ötvöződnek egybe a régi Moszkvát ábrázoló filmkockákkal, a kortársak portréival, a gyönyörűen fényképezett városképekkel, no meg főképp Viszockij dalaival. Például van egy epizód a filmben, amelynek - a külső szemlélő számára - mintha nem is volna köze a témához: az ötvenes évek fiatal költői - Jevtusenko, Voznyeszenszkijés Ahmaduli- na - láthatók rajta, s Rozsgyesztvenszkijnek egy pályakezdő fiatalok számára tartott felolvasásán készült. Viszockij azonban nem volt közöttük - ö akkor még nagyon fiatal volt. De ez az epizód igen fontos a „Viszoc- kij-jelenség“ művészi és társadalmi szerepével kapcsolatban. Mivel nem sokkal később ő maga jelenti ki a filmben, hogy Bulat Okudzsava hatására vette kezébe a gitárt, aki bebizonyította: a költő verssorainak erejét roppantul megnöveli a zenekíséret. Az, hogy a fiatalok körében manapság annyira fokozódott az érdeklődés a műkedvelő énekesek iránt - alighanem Viszockijnak köszönhető, aki, miután átvette a stafétabotot, merőben új távlatokat is nyitott. Másfelől az sem kevésbé fontos, hogy a „Viszockij-jelenség“ létrejöttét a szovjet társadalmi életnek az az éles fordulata tette lehetővé, amely az ötvenes években kezdődött, és szelleme a dokumentumfilmnek éppen abban az epizódjában érezhető, amelyben Viszockij nem szerepel. A filmben látható Leonyid Jengibarov - Viszockij róla is írt dalt -, valamint Jelena Kamburova, a dokumentumfilm egyetlen jatekfilmszerű epizódjában. Ez az epizoa azonban fontos abban a folyamatban, amely kockáról kockára, nagyon következetesen bontakozik ki. Láthatjuk az énekesnőt, aki a stúdióban megpróbálja lemezre énekelni Viszockij egyik dalát, a költő és énekes korai halála után; e kísérlet eredménytelenül végződik, mert, ahogyan az énekesnő is elismeri, Viszockij sajátos előadásmódja híján, ezekből a dalokból valami igen fontos elvész. Ez a gondolat, akárcsak az, hogy hozzá egy művészi szempontból hiteles személyiség tartozik - igen fontos manapság, amikor tömegestül jelennek meg az utánzók és követők, akik Viszockij „hatása jegyében“ működnek, de igen alacsony művészi és kulturális színvonalon. Mi több, a filmen maga Viszockij beszél arról, hogy az utánzás meddő és hiábavaló. Ez a jelenet egyúttal érezteti a nézővel azt a felmérhetetlen veszteséget, amely 1980 nyarán milliókat rendített meg. Itt vissza kell térnünk a filmnek a Viszockij-rajongók fényképei alapján összeállított részeihez - többek között a temetésen készített felvételekhez. Technikai szempontból ezek a képek csakugyan igen gyengék, a kamera olykor remeg a filmező kezében. Ennek ellenére - ez nem paradoxon - éppen ettől az ügyetlenségtől, a felvétel szeszélyességétől összeszorul a néző torka. S milyen becsesek manapság azok a filmkockák, amelyeken egy rövid moszkvai mellékutcában, félrecsúszott sapkával a fején, látható az egészen fiatal Viszockij. És milyen értékesek azok a felvételek, amelyek éneklés közben, premier plánban mutatják öt. Amikor a kamera nem tud elszakadni a hallgatóságot bűvöletben tartó érzésektől szinte görcsösen összeránduló arctól, nem is csupán az arctól, az arc vonásaitól, hanem a gitárt pengető kéztől sem. Végezetül pedig valami igen fontosat kell hangsúlyozni. Ez a film a visszaemlékező képsorok bősége ellenére sem válik visszaemlékezéssé. Ebben a tekintetben a címe sem szerencsés. A „Viszockij-jelenség“ manapság, csaknem hét évvel a művész halála után - amikor a művészet társadalmi jelentőségének, a művész alkotói tisztességének, társadalmi szerepének kérdései kerülnek előtérbe időszerűbb, mint valaha. (APN) ÚJ SZÚ 1987. V. 1. Rpavlon Nahapetov a Moszfllm műtermeiben filmet forgat Esernyő fiatal házasoknak címmel A szerelemről éa emberi kapcsolatokról szóló alkotás főszerepét Alekszei Batalov (a képen balra) Játssza. (CSTK-felvétel)
