Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-17 / 15. szám
A Jahodnái Efsz állattenyésztési ágazatának dolgozói a helyi művelődési ház nagytermében alaposan megtanácskozták a munkahelyeiken előforduló problémákból eredő feladatokat. Javaslatok hangzottak el a munka irányításának tökéletesítésére és a szervezés javítására. Kertelés nélkül bírálták egymás hibáit. Megegyeztek abban, hogy mindenkinek jó gazda módjára kell kihasználnia a lehetőségeket a még nagyobb teljesítmény elérésére és a termékek minőségének javítására. Fegyelmezettebben kell dolgozniuk, hogy az elmúlt évhez hasonlóan nagy legyen az állatok termelékenysége. Csóka István, az efsz elnöke a felszólalásokat összefoglalva többször is hangsúlyozta, hogy az összefogásban, az egyetértésben rejlik az erő. Az irányítók munkája csak akkor válhat hatékonnyá, ha a tagok végrehajtják a határozatokat és egyben segítenek az ellenőrző tevékenységben is. Még hozzáfűzte, hogy az állattenyésztési ágazat azért érhetett el kiemelkedő eredményeket, mert a növénytermesztési ágazat elegendő és jó minőségű takarmányt termelt az állatállomány számára. A gyűlés után a vezetőkkel arról beszéltünk, hogy milyen módon lehet elegendő takarmányt termelni, hogyan lehet megteremteni a növénytermesztés és az állattenyésztés között az egyensúlyt. A szövetkezet elnöke erről a témakörről hosszan beszélt. Visszaemlékezett arra az évre, amikor sokat kellett lótniuk-futniuk, hogy beszerezhessék az állatállomány számára a takarmányt. Akkoriban bizony nem volt magas az állatok termelékenysége. A nehéz év után elhatározták, hogy az állomány számához arányos takarmánytermelési tervet dolgoznak ki. Nem fordulhat elő többé takarmány hiány a szövetkezetükben. A taggyűléseken hangoztatták, hogy a szövetkezet minden tagja felelős az eredményekért. Egyes csoportok nem helyezhetik más csoportok fölé érdekeiket. Ha a zootechnikus kiváló eredményeket ért el, akkor arra az agro- nómus is legyen büszke. Az állattenyésztés fejlesztése jórészt a növény- termesztési ágazat dolgozóinak munkájától is függ. A két ágazat vezetőinek együttműködése nemcsak szükséges, hanem kötelező is. Fokozatosan ilyen kollektív szellemet alakítottak ki a szövetkezetben. Az élenjáró kollektívák példájára szinte mindenki a lehető legnagyobb teljesítményt nyújtotta. Az irányítók tevékenységét megkönnyítették a munkahelyi kollektívák ellenőrzései. Cserge Jenő, az üzemi pártszervezet elnöke, a szolgáltató részleg vezetője a beszélgetésbe kapcsolódva arról beszélt, hogy az alapszervezet gyűlései a bíráló igényesség jegyében zajlanak le. Az öt pártcsoport összejövetelén napirendre tűzi az irányítási, szervezési és munkafegyelmi kérdéseket. A tagok a vitában bátran bírálják a hibákat és javaslatokat tesznek a termelés növelésére. Előfordult, hogy a rosszul dolgozókat megrovásban részesítették. Az ilyen jellegű hatékony pártmunka nagyban hozzájárult a munkafegyelem megszilárdításához. Kodai István mérnök, a növénytermesztési ágazat vezetője konkrét adatokkal bizonyította, hogy lehet elegendő takarmányt termelni, ha megteremtik a feltételeket a hektárhozamok fokozásához. A silókukoricának a felét öntözték. Az eredmény nem maradt el. A termésből még szárítmányt is készítettek. Az agronómus kiemelte, hogy a legjobb tulajdonságú és legnagyobb termőké- pességú hibrideket termelik. A szemes kukorica átlagos hektárhozama 6,5 tonna volt. A lucerna termelése az aszályos időszakban is jól alakult. Hektáronként szárazanyagban számítva 12,24 tonnát takarítottak be. A nagy hozamokért sokat kellett dolgozni. A kaszálás után a tarlóra műtrágyát szórtak és a területet nyomban megöntözték, hogy a növények az újrasarjadáshoz minél gyorsabban felvehessék a tápanyagot. A gyomot háti permetezővel irtották. Nagyban sikerült javítaniuk a takarmányalapot jó minőségű másodnövényekkel. Ezen a téren rugalmas módszert alkalmaztak. A búza learatása és a szalma elszállítása után műtrágyát, kukorica és napraforgómagot szórtak a tarlóra és ezeket gyorsan a földbe tárcsázták. Kétszer kiadósán megöntözték a keveréket. Erről a területről szintén nagy mennyiségű takarmányt takarítottak be. Az elnök megemlítette, hogy egyes parcellákon az öntözött területeken a másodnövények hektárhozama 50 tonna volt. A silókukoricáé átlagosan 57,5 tonna. A legelőt is jól kihasználták. Számításaik szerint hektáronként 111 tonna zöldfüvet legeltek le az állatok. A takarmányféléket többféle módon kombinálják a lehető leggazdaságosabb takarmányozás céljából. A kukoricaszárat zöldtakarmánnyal keverték és ebből szárítmányt készítettek. Az állatállomány számára tehát a téli és tavaszi időszakra is elegendő tömegtakarmányuk van. Mivel a minősége is jó, takarékoskodhatnak az abraktakarmánnyal. Az elnök azonban még mindig elégedetlen. Véleménye szerint, ha nagyobb területet öntözhetnek, akkor még nagyobb hektárhozamot érhetnek el takar- mányfélékböl. Kedvezőbb lehetőségeket kell teremteni a széna utánszárítá- sára. A tervek szerint ventillátorokat vásárolnak és ezekkel fújatják majd a hideg levegőt a begyűjtött széna közé. Ebben a szövetkezetben már takarmányt is tartalékolnak arra az esetre, ha kedvezőtlenre fordul az időjárás és nem sikerül elegendő takarmányt termelni. Az egyenletes takarmányellátás nagyon kedvezően mutatkozik meg az állatok termelékenységében. Andrejkovics József, az Szövetkezeti Földművesek Szövetsége alapszervezetének titkára, a szocialista munkaverseny irányítója és szervezője elmondotta, hogy az állat- tenyésztésben dolgozók példásan teljesítették feladataikat. Tehenenként átlagosan 4267 liter tejet fejtek, 100 tehéntől 103,2 borjút.választottak el, az egy kocára jutó malacelválasztás pedig 19,51 malac volt. Egy liter tej előállításához 28 dekagramm, egy kilogramm sertéshús előállításához 3,59 kilogramm abraktakarmányt használtak fel. Az eladott tej 71 százaléka elsöosztályú. Tovább folyik a verseny a még magasabb termelési szint eléréséért. Czaflik György mérnök, az efsz üzemgazdásza elégedett volt az elmúlt évi termelési szinttel és a pénzügyi terv teljesítésével. A tagok igazán kihasználták a lehetőségeket a magas szintű termeléshez. Annak ellenére, hogy a szövetkezetnek nincs melléküzemi ágazata, az egy hektárra jutó termelés értéke 29 728 korona volt. A jövedelmezőség aránya elérte a 21,67 százalékot. A tagoknak a munkához való jó viszonyát bizonyítja, hogy az egy dolgozóra jutó teljesítmény értéke 178 795 korona. Volt miből feltölteni az alapokat és díjazni a tagokat. Az év végén még minden száz korona keresetre 35 koronát fizettek ki a tagoknak. Ezekkel az eredményekkel a Dunaszerdahelyi (Du- najská Streda) járásban az élenjáró mezőgazdasági vállalatok közé kerültek. A Jahodnái Efsz-ben tehát a jó tapasztalatokat felhasználva megteremtették az egyensúlyt a növénytermesztés és az állattenyésztés között. Elegendő takarmányt termeltek, mert ezt a feladatot nem tartották másodrendűnek. A vezetőség színvonalas irányítással és rugalmas szervezéssel mozgósította a tagokat a lehető legnagyobb teljesítmény elérésére a növénytermesztésben és az állattenyésztésben. A szocialista munkaverseny pedig a mennyiség mellett a minőségre is irányult. Ennek köszönhető, hogy a termékeket jó áron értékesítették és kedvezően alakulhatott a jövedelmezőség aránya. Ezért emlegetik jó példaként ezt a szövetkezetét a járásban és a Nyugat-szlovákiai kerületben is. BÁLLÁ JÓZSEF A TAKARMÁNYTERMELÉS A növénytermelés kielégíti az állattenyésztés igényeit Érdem és egyenlösdi Manapság aligha akad olyan termelőüzem, vállalat vagy intézmény, amelynek felelős dolgozói ne beszélnének a bérrendszer hatékonysága növelésének ürügyén a differenciált bérezés szükségességéről. Ennek alkalmazása elősegíti a munkafolyamatok hatékonyságát, növeli a munkatermelékenységet, végső soron tehát javítja a gazdasági eredményeket. Teszik mindezt teljes joggal, hiszen a hatékonyabb bérrendszernek alapvető szerep jut a felsorolt célok elérésében. Mégis, a differenciált bérezés legfeljebb csak beszédtéma, bevezetése egyre halasztódik és nem tölti be azt a szerepét, amelyre hivatott... Mindehhez ugyanis kellő feltételeket kell biztosítani. Olyanokat, amelyekben valóban reálisan mutatkoznak meg a dolgozók egyéni tulajdonságai, amelyek aztán a munkavégzés során a különböző mennyiségi és minőségi teljesítményekben tükröződnek, ami viszont a differenciált bérezés alapjául szolgálhatna. Ha azonban az ehhez szükséges alapfeltételek nincsenek meg, akkor megvalósíthatatlan a hatékonyabb bérrendszer lényegét képező differenciált elbírálás is. Természetesen e kérdések megoldatlanságának is megvan a magyarázata. Leginkább a béralap csekély évközi növekedését hozzák fel az indokok között az illetékesek, másfelől gyakori kifogás a munkaerőhiány, ami miatt a nem megfelelő szaktudású dolgozókat js fel kell venniük az egyes gazdasági - vagy egyéb - szervezeteknek, esetenként a meglévő munkaeröalapból a szakképzetlen dolgozóknak kell nagyobb bért adni, nehogy máshová távozzanak. Ebből aztán egyenesen következik, hogy a differenciált bérezést nem elegendő bizonyos bérformához, bérezési elvhez, bérrendszerhez kapcsolni, hogy máris önmagától megoldódjék minden. Legalábbis így érvelnek azok a gazdasági vezetők, akik a jelenlegi áldatlan állapotoknak az elkövetkező időszakra történő átmentésén fáradoznak, mert hát ez mégiscsak problémamentesebb. Pedig a dolgozók tudásának, képességeinek reális értékelése, illetve felbecslése - ami a minősítési bértételben jelentkezne - olyan eszköze lehetne a hatékonyabb bérrendszernek, amellyel ténylegesen kiküszöbölhetnénk a korszerűtlen egyenlösdit. Csakhogy az egyének képességeinek felbécslését célzó, és annak a munkabérbe történő beépítését szorgalmazó bérezési összetevő korántsem tölti be a szerepét, mert rosszul értelmezik - és alkalmazzák. Okkal hisszük, hogy nem véletlenül. Leginkább ugyanis arra a célra szolgál, hogy ezáltal kiegyenlítsék (!) az illetékesek azt a bérkülönbséget, amely a bérrendszer hatékonyabbá tételét célzó intézkedések bevezetésével keletkezne - azok előírásainak alkalmazásával - az új bér összegének hátrányára... így aztán a dolgozók értékelésekor, egyéni képességeik felbecslésekor nem aszerint kapják az elérhető pontszámokat, ahogy azt megérdemelnék, hanem amennyi ahhoz szükséges, hogy bérük megmaradhasson a korábbi szinten. Ez pedig nem szolgálja a bérrendszer hatékonyabbá tételét szorgalmazó rendeleteket, hanem csak a korábbi helyzetet tartósítja (igaz, most már másképp hívják!). Az illetékesek pedig azzal érvelnek, hogy nincs elegendő eszközük a differenciált bérezést lehetővé tevő magasabb béralap előteremtésére. Közben elfelejtik, hogy ezt viszont saját erőből, jobb munkaszervezéssel, hatékonyabb munkával kell biztosítaniuk. Kitérni előle azonban nem lehet. Nem marad más hátra, minthogy az érintett vezetők lépjenek. Még akkor is, ha az néha kellemetlen. Azt azonban mindenképpen tudatosítani kell, hogy a differenciált bérezés követelményét nem lehet elképzelni másként, mint a munkafegyelem fokozásának, a munkaszervezés javításának és a munka hatékonyságának egyidejű következményét. Mindez megteremti a szükséges munkaerő-megtakarítás feltételét, amiből pedig a szükségelt béralapnövekmény származik. A munkaszervezés kérdéseinek vizsgálata pedig már önmagában is olyan kérdés, amely nemcsak a vállalati tartalékok feltárását teszi lehetővé, hanem közben markánsan kirajzolódhatnak az egyes dolgozók képességei is. így világossá válhat, kik azok, akik a haladás hordozói, s kik azok, akik csak sodródnak az árral, közben „nem sok vizet zavarva". Ilyen légkör pedig sokkal ösztönzőbb a dolgozók kezdeményezésének kibontakoztatására, mint amikor mindenkit egy kalap alá vesznek. Ebből is látni, hogy a differenciált bérezést pusztán adminisztratív eszközökkel nem lehet biztosítani. El kell érni, hogy általánossá váljék az a szemlélet, amely természetesként könyveli el, hogy kisebb létszámmal is lehet többet, jobbat termelni, és az így megtakarított béralapból jobban meg lehet fizetni a több, jobb, hatékonyabb munkát, a jó szakembereket és a kezdeményező dolgozókat, akik társaiknál nagyobb mértékben veszik ki részüket a közösség feladatainak teljesítéséből. Ha pedig már lépésre szánta el magát a vállalati vezetés, akkor gyorsan kell cselekedni, hogy a hosszan elhúzódó végrehajtás során nehogy kedvét szegjék azoknak, akikre korábban került sor a hatékonyabb bérrendszer feltételei biztosításának folyamatában, az új besorolás kidolgozásakor. Rugalmasan kell tehát cselekedni. És egyúttal felhagyni a megalkuvó, a lehetőleg mindenki számára kedvező vezetői felfogás érvényesítésével. Érvényes ugyanis, hogy mindaddig, amíg a dolgozóknak nem mondjuk meg, hogy milyen munkát is végeznek valójában, amíg nem valós teljesítményük alapján fizetjük őket, addig a differenciált bérezést nem tudjuk megvalósítani és általánossá tenni. Sokak talán úgy vélekednek, hogy mindez így együtt elmondva túlságosan is egyszerűnek tűnik, és az élet ennél sokkal bonyolultabb. Lehet. De sohasem annyira bonyolult, mint amilyenné gyakran önmagunk tesszük. MÉSZÁROS JANOS i / \ t < í t
