Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-03 / 13. szám
ÚJ szú 3 1987. IV. 3. HOGYAN EMLÉKEZZÜNK NRBXHB 7 Klasszikusok életművét általában kerek évfordulókon szokás elemezni. Ekkor mutatják ki jelentőségüket koruk és az utókor számára. Ezek az írások azonban többnyire a kegyelet hangján szólalnak meg, tehát végeredményben a múltra való emlékezésként. Más eset az, amikor az adott életmű egészében vagy egyes mozzanataiban a társadalmi-politikai események részeként, azok mozgatórugójaként vagy ér- telmezéslehetöségeként aktualizálódik. Tehát folyamatos jelenként hívja fel magára a figyelmet. Ez a jelenlét a marxizmus megalkotóinak esetében sajátságos vonásokkal bír. Mert hiszen eszmerendszerük - a megvalósulás idő- és térbeli meghatározottságaitól és a gyakorlatba való átültetéssel járó módosulásoktól eltekintve - a szocializmus életében működik. Egyes esetekben a társadalmi orientáció automatizmusként hat, és ezért annyira beépül nemcsak a közvetlen létbe, hanem a tudatunkba is, hogy szerepe már evidencia-szerű. Szociológiai felmérések eredményei tanúsíthatnák ezt. (Persze, érdemes lenne egyszer elemezni azt is, hogy az elváltozás milyen fokozatain megy át egy-egy eszme a gyakorlati tevékenységekbe való beolvadásának során, és hogy mi minden helyeződik el az elmélet és a gyakorlat között húzódó és a cselekvő egyének belátására, képességeire, hatalmára bízott terület fel nem parcellázott részeire.) Mindezek ellenére a szocializmus fejlődésében adódnak olyan szakaszok, amikor a továbblépés mikéntjeinek tisztázásához átmenetileg el kell tekintenünk az adottságok szorító erejétől, és vissza kell nyúlnunk a „tiszta elmélethez“. Ez az az eset, amikor az eredeti összefüggések feltárása a mostani cselekvés elkerülhetetlen vargabetűi közé viszi nemcsak az elmélet nyújtotta, hanem a mozgalom követte cél felé vezető utat is. A klasszikusok felmutatását tehát nem egy külsődlegesen adott kronológiai időpont határozza meg, hanem annak a belső fejlődési logikának az időrendje, amelyet ők maguk alapoztak meg. Azt hiszem, mindenki előtt világos, hogy a szocializmus (nemzetközi méretekben és hazai viszonyainkat is tekintve) most jutott arra a pontra, ahol teljes komolysággal mérlegelnie kell saját lehetőségeinek és a nemzetközi viszonyoknak a tekintetbe vételével azt, hogyan teljesíti világtörténelmi küldetését. Ehhez pedig nem elég a cselekvéstér teljes kihasználása - ami egyelőre csak eszmény - hanem a cél érdekében elkerülhetetlenül szükséges a „van“ és a „kell“ állandó szembesítése is. Mégpedig azon a széles skálán, amely a tudományos elemzésektől a gazdasági és politikai stratégia és taktika kidolgozásán, valamint érvényesítésén keresztül az egyéni élet erkölcsi viszonyaiig terjed. Ez magába foglalja azt az állandó követelményt - amit maga Marx is állandóan hangoztatott, és amire elemzéseinek módszertanát is fektette - hogy a ,,van"-t és a „kell“-t nem szabad azonosítani, sót, ami még sokkal veszélyesebb, a létező viszonyok helyébe az elképzelt és kívánt jövőt helyezni. Valós különbségeik szem előtt tartása a fejlődésirányok felismerésének és a hatékony cselekvésének az előfeltétele, de a döntéshozatali mechanizmusok korrigálásának módja is. A konkrét helyzet konkrét elemzése - az az alapelv, amelyre Marxszal összefüggésben Lenin is figyelmeztet. Más szóval a Marxhoz való hűség és a szocializmus iránti elkötelezettség egyik kritériuma az, hogy a tennivalók és a perspektívák meghatározásánál a szocializmus valóságából indulunk ki, nem pedig abból, aminek a szocializmust szeretnénk látni. És itt sem elégedhetünk meg a nyilvánvaló, tehát gyakran tüneti ellentmondások feltárásával, hanem gyökerüknél fogva kell megragadnunk azokat. Ellenkező esetben csak időleges eredményeket érhetünk el, amelyek a világtörténeti perspektívában esetleg tévútra vezetnek bennünket. Nem véletlen, hogy Marx a tőkés termelés anatómiájának felvázolásakor és a polgári társadalom intézmény- és tudatrendszerének elemzésénél túllépett a jelenségek világán. Mert mik is a jelenségek társadalmi jelenünkben? Azok a véglegesnek tűnő tárgyi- és viszonykapcsolatok, amelyek, mint a cselekvés eredményei, produktumai, befedik és eltakarják az őket megalkotó társadalmi egyének eredeti létét. Sőt, nemcsak eltakarják, hanem annak fo- lyamatjellegú időiségét meg is hamisítják, és helyébe egy szinte idónkívüli, hamis aktualitást helyeznek. A jelenségek világán túllépni a jelenlegi helyzetben azt jelenti, hogy a szocializmus eddig elért eredményeit tárgyilagos elbírálás alá vetjük, és a funkcionális meg perspektivikus viszonyokat megtartva, meghaladjuk azokat. Tehát a fejlődés sajátidejének szemszögéből, nem pedig egy fetisisztikus eredményszempontból értékeljük őket. A jelenségek világának meghaladása a marxi szempontból azt is jelenti, hogy a társadalmi ellentmondásokat szerepükhöz mérten kezeljük és a fejlődés nyitottságát tételezzük ott is, ahol a közvetlen lét esetleg lezártságával és „tökéletességével“ tüntet. Tételeink bizonyítására gyakorlati tényeket hozhatunk fel. Az a folyamat, amelyik . a Szovjetunióban kb. három éve elkezdődött (és amelynek az elején ott van Andropov Marx-évfordulón megjelent írása), éppen azt demonstrálja, hogy a marxi módszer következetes elméleti és gyakorlati alkalmazása ma is olyan társadalmi erőket lendít mozgásba, amelyek képesek progresszív irányt adni a változásoknak. Másrészt felszínre került az a tapasztalat is, hogy Marxot nem annyira klasszikusként kell tisztelnünk, mint inkább lehetséges kortársunkként. Az előbbi esetben ugyanis megmerevítjük személyiségét és életművét is; egyértelműen a múltba soroljuk. Úgy vagyunk hűek hozzá, hogy közben dogmaként kezeljük egyes kijelentéseit; pedig saját magára vonatkoztatott jellemzését kellene elsajátítanunk: „Azt tudom, hogy én nem vagyok marxista." Ami azt jelentette, hogy mindig képes volt a megújulásra, és semmilyen tételt (a saját magáét sem) tekintett véglegesnek és egyedül üdvözítőnek. A jelszó, „vissza Marxhoz, előre a jelen problémáihoz", ma is érvényes, és azt követeli meg tőlünk, hogy kifejtsük Marx rendszeréből azokat a heurisztikai funkciójú elemeket, amelyek kulcsot nyújthatnak a ma megoldatlan kérdéseihez. Ehhez pedig az szükséges, hogy elsősorban tekintetbe vegyük a hely- és idömeghatározta adottságokat és lehetőségeket, tehát hogy realista módra szemléljük a társadalmi történéseket, másodsorban pedig az alapvető ellentmondásokra irányítsuk a figyelmünket. Szinte magától adódnak József Attila szavai: Az igazat mondd, ne csak a valódit! Már Marx is hasonló, ha nem azonos értelemben indítja fő művét; azzal a gondolattal, hogy ha a dolgok lényege és jelensége megegyezne, feleslegessé válna minden tudomány. Az igaz és a lényeg ebben az esetben rokon fogalmak. Éspedig nemcsak azáltal, hogy mindkettő a dolgok időben változó azonosságát fejezi ki, hanem úgy is, hogy mindkettőhöz rögös út vezet. Mégis ez az egyedüli módja a társadalmi valóság birtokba vételének, és a tőle való eltérés a legjobb esetben is stagnálást eredményez. MÉSZÁROS ANDRÁS lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllil A Szovjetunióban országos, iparági és regionális célprogramok alapján végzik a tudományos kutatómunkát. Képünkön Borisz Davidov, a Kijevi Műszaki Egyetem tudományos munkatársa látható a lézertechnológiái laboratóriumban. (A. Hrupov felvétele) Marx, Engels és Lenin a szocialista társadalom politikai szerveződése alapelvének a népi önigazgatást tartotta. A dolgozóknak a gazdasági és társadalmi élet minden alapkérdésével kapcsolatos határozatok kidolgozásában, megvitatásában, jóváhagyásában és teljesítésében való valódi részvételeként értelmezték. A szocializmus már a kezdet kezdetén az önigazgatás fejlesztésének, a tömegeknek az állami és közügyek intézésében való egyre teljesebb, valódi részvételének útjára lépett. Vegyük például a Szovjetunió politikai alapját, a népi képviselők tanácsait. A nép forradalmi alkotó aktivitása nyomán keletkeztek, és az önigazgatás hatékony szervei. A Szovjetunióban ma a különböző szintű tanácsoknak - a helyiektől egészen a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsáig - több mint 2 millió 300 ezer képviselőjük van. Több mint 70 százalékuk munkás vagy földműves, a többiek mérnökök, technikusok, kutatók, orvosok, pedagógusok, írók, képzőművészek és egyéb foglalkozásúak. A képviselők több mint a fele nő, és több mint harmaduk 32 éven aluli fiatal. A Szovjetunió minden nemzetét és nemzetiségét képviselik. A köz- és államügyek intézésének igényes munkája azonban nemcsak rájuk hárul, a tanácsok és szervezeteik révén sokkal szélesebb néptömegek vesznek részt benne: rajtuk kívül még több mint 30 millióan. A tanácsok nemcsak államhatalmi szervek, hanem a lakosság alkotó aktivitását is koordinálják. A népi önigazgatás fejlesztése szempontjából alapvető jelentőségű a dolgozóknak a termelés irányításában való széles körű részvétele. A termelési önigazgatás különböző formáiban ma a Szovjetunió munkaképes lakosságának többsége részt vesz. Ezenkívül a gyakorlat a részvételhez egyre újabb formákat eredményez. A vállalati szintű önigazgatás elveinek a fejlesztésében fontos szakaszhatárt jelent a munkahelyi kollektívákról szóló 1983-as törvény, amely sok rendelkezést tartalmaz a munkahelyi kollektívák termelési és szociális kérdések megoldásával kapcsolatos hatáskörének bővítésére vonatkozóan. A munkahelyi közösségeknek továbbá sok esetben van joguk olyan önálló határozatok hozatalára, amelyek aztán a vezetésre nézve is kötelezőek. A párt a termelési demokrácia szélesítésével arra törekszik, hogy minden dolgozókollektíva a nép szocialista önigazgatásának hatékony sejtje legyen. Ebből a szempontból nagy jelentősége lesz az SZKP XVII. kongresszusán tett javaslat megvalósulásának, amely a munkahelyi kollektívák tanácsainak- a társadalmi önigazgatás választott szervei- megalakítására irányul, továbbá a vállalati vezetők választhatósága fokozatos kiterjesztésének. A termelés irányításával kapcsolatos demokratikus alapelveknek a fejlődése nagy mértékben tükröződik a termelés alapegységének, a brigádnak a szintjén is. A kollektíva vezetőjét és a brigádtanácsot a brigádgyúlésen választják. A közösség vezetősége határozza meg minden dolgozónak a feladatait és - a közös végeredmény előmozdításában való részvétele arányában - bérének összegét. A brigádgyúlés vagy -tanács részt vesz az egész vállalat tervjavaslatának készítésében, s a dolgozók munkahelyi és életkörülményeinek javítása céljából általa szükségesnek tartott intézkedéseket indítványoz. A népi önigazgatás fejlesztésében fontos szerepet játszanak a szakszervezetek, a Komszomol, az alkotói szövetségek, valamint más társadalmi szervezetek. Az SZKP támogatja a társadalmi szervezeteknek a szocialista népi önigazgatás rendszerében, az emberek alkotó aktivitása és kezdeményezése fokozásában betöltött szerepének növelését. Nagy fontosságot tulajdonít a többi társadalmi szervezet fejlesztésének is; például olyanokénak, mint a háborús veteránok országos szövetsége vagy a nötanácsok. A párt egyúttal elkerülhetetlennek tartja azon kérdések körének a bővítését, amelyekkel kapcsolatban az állami szervek csak a társadalmi szervezetek részvételével vagy előzetes beleegyezésével intézkedhetnek, és hogy az utóbbiak szélesebb jogkört kapjanak, amely lehetővé teszi adott esetben az adminisztratív döntések hatályon kívül helyezését. A Szovjetunió Kommunista Pártja külön figyelmet szentel a közvetlen demokrácia minden formája felhasználásának. A Szovjetunióban aktívan fognak dolgozni az össznépi vita és a társadalom életével kapcsolatos fontos kérdésekben történő népszavazás gyakorlatának tökéletesítésén, és egyre nagyobb szerepet fog kapni a nyilvános döntések alapelvének érvényesítése. A szocialista demokráciának, a népi önigazgatásnak a fejlesztésében természetesen nem kevés a probléma. Mint az SZKP XXVII. kongresszusa megállapította, a társadalmi szervezetek népi, alkotó és aktív jellegét távolról sem aknázták még ki teljesen. Sok esetben próbálják elsősorban a hivatali apparátus erejével, bürokratikus módszerekkel elérni a kívánt hatást, és kevéssé támaszkodnak a tömegekre. A tökéletesítéshez a tanácsok, a szakszervezetek, a Komszomol és a népi ellenőrzés szervei, egyszóval a szocialista államiság minden szerve tevékenységére és a lakosság társadalmi aktivitására egyaránt szükség van. Ezért ma a cél az, hogy a dolgozók lehető legszélesebb rétegeit bevonjuk az országos és helyi ügyek intézésébe, a problémák megoldásába, a tudományos-műszaki fejlődéstől kezdve a fegyelem megszilárdításáig. A pártnak meggyőződése; minél szélesebb körű a lakosságnak a közügyek intézésében való részvétele és minél inkább képesek a dolgozók össznépi és állami érdekekben gondolkodni s ennek megfelelően cselekedni, annál következetesebben valósul meg a szocialista demokrácia. A Szovjetunió Kommunista Pártja mint a szovjet társadalom vezető ereje helytelennek tartja a gyámkodást. A párt azt akarja, hogy a politikai rendszer minden láncszeme kezdeményezóen és önállóan működjék, s hogy effektiven kihasználja jogait és lehetőségeit. Feladatát a politikai rendszer minden láncszemének aktivizálásában, együttműködésük koordinálásában és irányításában s a dolgozók a társadalom irányításában való részvételének bővítésében és mozgósításában látja. Úgy ítéli meg, hogy csak ily módon lehet biztosítani a népi önigazgatás fejlődését és a szocialista társadalom vérbö életét. Marx és Engels az önigazgatást a jövendőbeli, kommunista társadalom szerveződésének legfontosabb formájaként jellemezte. Nézetük szerint ebben a társadalomban az államhatalmat az állampolgárok általános társulása fogja felváltani, és az igazgatás a nép által és a nép érdekének megfelelően fog történni. Azzal arányosan, ahogy kialakulnak a társadalmi-gazdasági és szellemi feltételek, ahogy fokozatosan minden polgár bekapcsolódik az irányításba, a szocialista állam megfelelő nemzetközi körülmények között, mint Lenin írta, egyre nagyobb mértékben fog átmeneti formává változni az államból az államnélküliség felé vezető irányban. Az állami szervek tevékenysége apolitikus jelleget ölt, és az állam mint külön politikai intézmény iránti szükséglet fokozatosan megszűnik. A szocialista népi önigazgatás ezzel kommunista népi önigazgatásba nő át, amelynek a megszilárdulása az állam elhalását fogja jelenteni. Nem állami, nem politikai jellegű, a társadalom minden tagjának a közügyek intézésébe való általános, közvetlen és aktív bekapcsolásán alapuló igazgatási forma fogja felváltani, amely az osztálynélküli társadalom fejlődésének folyamatát irányítja majd. BORISZ BESSZONOV, a tudományok doktora A szocialista népi önigazgatás
