Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-16 / 2. szám

A munka az emberi élet alapvető feltételei közé tartozik. Csakis a munka alapján fejleszthetjük társadalmi életünket, környezetünket és saját magunkat. Nem véletlen tehát, hogy napjainkban az a kérdés, hogy milyen a munka tartalma, milyen a fejlődési foka, milyen a jellege, milyen a humanizáló és nevelő szerepe, központi kérdés. A jelenlegi, átépítési szakasz ezeket a kérdéseket nemcsak felveti, de rendezni is kívánja a kor követelményeinek megfelelően. A munka, különösen a néptömegek munkája a szocializmusban egyéni és társadalmi életünk alapvető feltétele és hajtóereje.

Ennek alapján megállapíthatjuk, hogy a szocialista társadalom nem fejlődhet hatékonyan, ha nem tudja a néptömegeket alkotó tevékenységre aktivizálni, s e tevékenységet fejleszteni. A néptömegek alkotó munkája szocialista rendszerünk óriási lehetőségeinek és előnyeinek maximális kiaknázásával a társadalmi haladás legfőbb biztosítéka. „Új feladatok felé vezetni a társadalmat, a nép, a dolgozók alkotó erejét a feladatok megoldására összpontosítani - ez az ország társadalmi-gazdasági fejlődése meggyorsításának elsődleges feltétele“ - állapította meg a SZKP XXVII. kongresszusa. Ennek alapján gazdagítani kell az ember szellemi világát és az ezen az alapon fejlődő gyakorlati képességeit. A CSKP XVII. kongresszusa is nagy hangsúlyt fektetett az alkotó munka szükségszerű fejlesztésére, amikor is leszögezte, hogy a népgazdaság intenzifikálása olyan hosszú távú stratégia, amely „mindenütt megköveteli, hogy növeljük a szervezettséget és a fegyelmet, lényegesen javítsuk a munkastílust és megteremtsük a megfelelő alkotó légkört". Arról van szó, „hogy a társadalmi munkamegosztásban érvényesüljenek a haladó változások, amelyek nemcsak az emberi tevékenységet, hanem magát az embert is megváltoztatják“ - hangoztatta továbbá a kongresszus.

Az említett pártkongresszusok egységes célkitűzése tehát a munka alkotó jellegének egyetemes fejlesztése - s nemcsak a termelésben, hanem a felépítményben is. Ez a komplex hozzáállás azért fontos, mert a dolgozó nép sokrétű munkája a sokoldalú anyagi és szellemi szükségletek kielégítésének alapját képezi. Úgy is mondhatnánk, hogy a munka alkotó jellegének fejlesztése társadalmi ügy az egyének konkrét közreműködése által az egyes munkahelyeken. Az alkotó munkának, ugyanúgy, mint magának a munka tartalmának, sok formája van, vagyis minden egyes munkafolyamatnak megvannak az alkotó munkához szükséges feltételei. Ezek felismerése, tudatos fejlesztése társadalmi ügy, napjaink korparancsa. Ehhez azonban szükséges az is, hogy az elavult munkafolyamatok korszerűsítése mellett tisztázzuk az alkotó munka fogalmát

is.

A munka alkotó jellegének értelmezése tehát csakis komplex alapon lehetséges. A társadalmi munkamegosztásban, különösen a fizikai és a szellemi ellentétek megszüntetése alapján. Le kell szögezni, hogy a munka alkotó jellege nem a szellemi munka kiváltsága, vagyis csak a kutató, tudományos, művészi, irodalmi munkáé, de minden munka, különösen a termelőmunka szükségszerű feltétele. Az említett szellemi munkák fontosságának bizonyítása nem szorul magyarázatra, ami azonban nem jelenti azt, hogy csak az ilyen munka alkotó. Az alkotás lényegében nem más, mint az elavult, főleg a nehéz testi munkán alapuló sztereotip munka megszüntetése és a társadalmi-műszaki tudományok alapján fejlődő új munkastílus fejlesztése. A termelésben elért eredmények nemcsak a társadalom anyagi javait biztosítják, hanem mindazokat az anyagi feltételeket is, melyek szavatolják a társadalom további szükségleteit. Ezek közé tartoznak a termeléshez szükséges technikai-technológiai újítások, az irányításhoz szükséges anyagi és szellemi feltételek, és nem utolsósorban azok az anyagi alapok is, melyek biztosítják az alkotó munkára való nevelést a különböző oktatási intézetekben. Az alkotó munka szükségszerűen feltételezi az alkotó gondolkodást, az új hozzáállást, a szakmai és politikai nevelő munka tudatos, pártos fejlesztését, a munkához való szocialista viszony kialakítását, a munkafegyelmet, a munka újfajta szervezettségét és irányítását. Az alkotó munkának nagy hatóereje van a termelésben, de felbecsülhetetlen a szerepe a dolgozók egyéni és társadalmi fejlődésében is.

Az alkotó munka fejlesztését azonban nem szabad úgy értelmezni, hogy az valamilyen kívülről vagy felülről irányított folyamat. Ha maga az alkotó munka tartalma sokrétű és kihat a társadalmi élet minden területére, akkor szükséges megállapítani azt is, hogy az alkotás fejlesztése mindaz egye^dolgozók, mind a dolgozókollektívák ügye. A dolgozók munkahelyükön fejlesztik az alkotó munka további feltételeit is, vagyis a munka körülményeit, szervezettségét, a munkában létrejövő társadalmi kapcsolatokat, ellenőrzik munkájuk eredményeit, bírálják a hiányosságokat és így tovább. Nem szabad lebecsülni az elvégzett munka nevelő jellegét sem. Az alkotó munka nevelő jellege komplex megnyilvánulásokban domborodik ki, a munka termelékenységének, hatékonyságának növelésében, az új munkaformák és velük együtt az emberi képességek állandó tökéletesítésével. Az alkotó munkára való nevelés állandó társadalmi nevelést igényel mind a felnőttek, mind az ifjúság körében, az intézményes és más irányú képzés területén egyaránt, különösen a tudományos-műszaki forradalom mai szakaszában. Megállapíthatjuk tehát, hogy az alkotó munka fejlesztése társadalmi és magánügy egyaránt.

Napjainkban az alkotó munka fejlesztése elképzelhetetlen a tudományos-műszaki forradalom vívmányai, valamint az újítások és feltalálások nélkül. Az alkotó munka szüntelen tökéletesítésének alapja az új eszmék gyakorlati megvalósítása az élet minden területén. Az alkotó munka köz- és magánérdek egyaránt. Az alkotó munkában az értéktermelő és emberformáló megnyilvánulások dialektikus kölcsönhatásban vannak jelen. A szocialista alkotó munka ugyanakkor a forradalmi tevékenység szerves része is, napjainkban a társadalmigazdasági folyamatok meggyorsításának szükségszerű feltétele. Az alkotó munka szocialista fejlődésének végső soron az a célja, hogy a munka a mindennapi élet szerves része, az emberi élet elsődleges szükséglete legyen.

Az alkotó munka tervezett fejlesztésénél azonban nem szabad megfeledkezni a munka értékelésének szocialista elveiről, amelyeket a szocialista igazságosság jegyében szükséges értelmezni és megvalósítani. A megfelelő, főleg az alkotó jellegű teljesítményt értékelő bérezés egyik alapvető feltétele a szocialista bérpolitikának. Az anyagi javadalmazással együtt azonban tudatosan fejleszteni kell azokat az erkölcsi, társadalmi ösztönzőket is, melyek szükségesek az alkotó munka fejlődéséhez. Az alkotó munka objektív értékelése, valamint az alkotó dolgozók megbecsülése és kiemelése az alkotó jellegű munka ösztönzője.

Napjainkban tehát szükséges megtalálni a helyes irányt, a termelőmunka és a nem termelő, azaz szellemi munka kölcsönhatását, egymásrautaltságát. A társadalmi alkotó munka fejlesztése olyan társadalmi folyamat, amelyet korunk tudományos-műszaki forradalma jelentősen befolyásol. Mindennemű alkotó munka alapja a termelőmunka hatékonyságának fokozása, mert ez a többi alkotó megnyilvánulások alapja is. Ma különösen fontos a tudományos-műszaki forradalom céljait összekapcsolni a társadalmi és emberi érdekekkel, amelyek biztosítják, hogy a fejlődésből ne vesszen ki az ember alkotó munkája, mert az ember a társadalmi-gazdasági és a tudományos-műszaki fejlődés tulajdonképpeni célja és alkotója egyszersmind.

Dr. PUSZTAY JÁNOS kandidátus, a bratislavai Közgazdasági Főiskola docense

Gerard Streiffnek, a l’Humanité moszkvai tudósítójának A gorbacsovi dinamika címmel megjelent könyvét Antonio Boffi olasz újságíró méltatta. A könyvismertetés a Béke és Szocializmus című folyóiratban is megjelent, s ezúttal lapunk olvasói is megismerkedhetnek tartalmával.

Megvalósulóban a gyorsítás

stratégiája

kJ szú

3

A párizsi Messidor/Éditions Sociales kiadónál ,,A gorbacsovi dinamika“ címmel megjelent könyv nagymértékben elősegíti, hogy a nemzetközi közvélemény megismerkedjék azzal a nagyszabású átalakítással, amely napjainkban a kommunista párt kezdeményezésére bontakozott ki a Szovjetunióban, s amely átfogja az élet gazdasági, társadalmi, kulturális és egyéb területeit. A könyv szerzője Gerard Streift, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a l’Humanité moszkvai tudósítója. A Szovjetunióban történő változások elemzésekor a szerző nemcsak az SZKP és a szovjet kormány hivatalos dokumentumaira támaszkodik, hanem saját benyomásaira is, amelyeket az országban tett utazásai során mint újságíró szerzett. Streiff találkozott és elbeszélgetett a szovjet társadalom különböző rétegeinek képviselőivel- munkásokkal és kolhozparasztokkal, nagyüzemek igazgatóival és akadémikusokkal. Belülről szemléli a társadalmat, s ez lehetővé teszi, hogy az olvasó megértse, mennyire alaptalanok a polgári tömegtájékoztatási eszközök által - mind Franciaországban, mind nálunk, Olaszországban - terjesztett azon nézetek, hogy a Szovjetunió „képtelen“ növelni gazdasági fejlődésének ütemét, a szocializmus „válságban“ van, a kommunista ideolgóia „szklerózisban“ szenved stb. „A Nyugat, és különösen Franciaország - jegyzi meg a szerző- nem ismeri a Szovjetuniót. Nem kompetencia hiánya, hanem ideológiai okok miatt.“

A szerző feltárja a Szovjetunióban a tudományos-technikai forradalommal szoros összefüggésben végbemenő társadalmi megújulási folyamat értelmét és lényegét. Ez a folyamat megköveteli a szovjet emberek millióitól - bármely területen dolgozzanak is -, hogy alkotó módon keressék azokat az új lehetőségeket, amelyek révén növelni lehet az előállított termékek mennyiségét, és főképp javítani a minőséget.

A Szovjetunió történelmi tapasztalataira hivatkozva Streiff emlékeztet arra, hogy mindig a kommunisták kezdeményezték a radikális változásokat, 9k vállalták magukra az irányítás terheit az ország társadalmi-gazdasági fejlesztésének azokon a területein, amelyeken ez időszerű volt, és ahol maximális erőkifejtésre volt szükség. Mindig a lenini párt volt az átalakítások kezdeményezője, az a párt, amely vette a bátorságot, hogy szigorúan és önkritikusan áttekintse addigi tevékenységét és kijavítsa az elkövetett hibákat. Sajnos, éppen ezt a tényt hagyják teljesen figyelmen kívül. Nyugaton azok, akik azt állítják, hogy a szovjet társadalom fejlődése megtorpant.

A megújulás - jegyzi meg a francia újságíró - már bizonyos idő óta benne volt a levegőben, de 1985 tavaszától új lendületet kapott. A szerző, feltárva az SZKP KB 1985. áprilisi

ülése és az SZKP XXVII. kongresszusa határozatainak jelentőségét, hangsúlyozza, hogy nemcsak mélyreható gazdasági változásokról van szó, hanem kardinális rendszabályokról, amelyek célja: a párt-, az állami és a gazdálkodó szervek munkastílusának és munkamódszereinek átalakítása minden szinten. Ez nehéz és hosszadalmas munka. Mindig könnyebb a régi módon dolgozni, hiszen az új bátorságot és merészséget követel. A szerző feltárja azokat a nehézségeket, amelyek a párt által kijelölt irányvonal megvalósítása során jelentkeznek. Ilyenek például a kivárás a passzivitás, a kapkodás, a szó és a tett közötti szakadék, szóval mindaz, amit az SZKP jelenlegi vezetése kíméletlenül bírál.

A könyv meggyőzi az olvasót, hogy a nehézségeket végső soron leküzdik. A szerző emlékeztet, rá, hogy az egykor elmaradott Oroszország töténelmileg rövid idő alatt a vezető ipari hatalmak egyikévé vált, noha a polgárháború és a külföldi intervenció teljesen szétzilálta a gazdaságát, majd pedig óriási emberi és anyagi veszteségeket szenvedett a második világháborúban. Most az ipari termelés volumenét és az elektromos energia előállítását tekintve a Szovjetunió Európában az első, a világon a második helyen áll. Vitathatatlanul és szilárdan tartja a világelsőséget a kőolaj- és gázkitermelésben, a nyersvas-, a koksz-, az acél-, a traktorgyártásban, a farost, a cement, a gyapjúszövet, a lábbeli, az állati zsírok előállításában.

A feladatok, amelyeket a párt állít a szovjet nép elé, különösen mély benyomást keltenek a kapitalizmus mélyreható válságának ismeretében - írja a szerző. „Véletlenül úgy alakult - mondja Streiff -, hogy 1985 őszén Párizsban és Moszkvában két jövőbe tekintő tanulmány jelent meg, amelyek a két ország fejlődését érintik napjainktól a 2000. évig". Az első, az úgynevezett Guillaume-jelentés „elrettentő képet rajzol a francia társadalomról“. Az ipari robotok 5 millió ember munkáját teszik feleslegessé. A bérek csökkenése várható, annak ellenére, hogy szombaton is, vagy akár éjszaka is dolgozni kell.

Ami a szovjet tervet illeti („A Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlődésének fő irányai az 1986-1990 közötti évekre és a 2000-ig terjedő időszakra" c. dokumentumról van szó), ez egészen más jövőt vázol országa számára. A feladat: a XXI. sz. küszöbére létre kell hozni olyan „gazdasági potenciált, amely hozzávetőleg egyenlő a szovjethatalom évei alatt a mai napig összesen felhalmozott potenciállal, meg kell duplázni a nemzeti jövedelmet és az ipari termelés volumenét, a munka termelékenységét pedig két és félszeresére kell növelni. Szociális téren: a lakosság egy főre jutó reáljövedelmét 1,8-szeresére kell emelni, s emellett duplájára kell növelni a közszükségleti cikkek gyártását és a szolgáltatásokat".

Mindezeknek az elgondolásoknak a megvalósítása szempontjából nagy jelentőségű az SZKP XXVII. kongresszusának az a megállapítása, hogy fejleszteni kell a tömegek alkotó kezdeményezését, mint a gyorsítás alapját. Napjainkban a Szovjetunióban sok új ötlet és javaslat születik, viták folynak az üzemekben és a kolhozokban, az állami intézmények-, ben, a televízióban, a tudományos kutatóintézetekben és a sajtó hasábjain. A könyvben felsorolt tények bizonyítják, hogy a dolgozók egyre szélesebb körben élnek a kritika fegyverével, bírálják a többi közt a vezető pártszerveket és a tanácsi intézményeket, azon vannak, hogy javuljon a kapcsolat a népképviselők és a választók között, pontosabban legyenek elhatárolva a párt és az állam, a szakszervezetek és a többi társadalmi szervezet funkciói.

A könyv sok értékes dokumentumot tartalmaz a Szovjetunió életéről. Az ország népe a világon először hajtott végre szocialista forradalmat, majd megvédte a külföldi intervenciótól, döntő mértékben járult hozzá a fasizmus feletti győzelemhez a második világháborúban, nem engedett az imperialista provokációknak a hidegháború időszakában, fáradhatatlanul harcol a békéért az egész világon. „Céljaink rendkívül világosak - mondta Mihail Gorbacsov az SZKP KB 1986. évi júniusi ülésén előterjesztett beszámolójában. - Célunk: az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének a meggyorsítása: széles körű, mindenki számára előnyös nemzetközi együttműködés; a leszerelés megvalósítása és a nukleáris fegyver megsemmisítése; az emberiség békéje. Ebből fakad politikai irányvonalunk is mind az országon belül, mind a nemzetközi színtéren. És minél több ember ismeri meg világszerte az igazságot a Szovjetunió politikájáról, annál nagyobb lesz híveinek száma.“

Az ismertetett könyv éppen ezt az igazságot tartalmazza. Nyugaton nem kevés ember válik áldozatává a burzsoá tömegtájékoztatási eszközöknek, amelyek - és ez különösen megmutatkozott a csernobili atomerőműben történt szerencsétlenséggel kapcsolatban - semmitől sem riadnak vissza, hogy befeketítsék a Szovjetuniót. A United Press International „2000 ember pusztulásáról" tudósított, az olasz és más nyugat-európai országok televíziója pedig a csernobili atomerőműben keletkezett tűzről „dokumentumfilmet“ vetített, amely valójában a trieszti cementgyárban keletkezett tűzről készült. )

A francia újságíró könyve ezért is igen időszerű.

987.1.16.

.

■HP-1 -jm: ■■&zi^s?fr-