Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-20 / 11. szám
ANNA SAKSE A sisa Volt egyszer egy varga, Kriéusnak hívták. Erdei kunyhójában lakott, lábbelit varrt a törpéknek, kicsi kék cipőket. Minden rendben lett volna, ha a felesége nem egy lusta teremtés. Akkoriban nem úgy volt, mint manapság, a lovat el lehetett cserélni, de a feleséget nem, akit elvettél, azzal kellett élned örökre. Honnan tudhatta volna Kriéus, milyen lesz a menyasszonya? Hetet-havat összehordtak neki a pletykás nénikék, akik odatévedtek gyógyfüveket keresvén, hogy Kresta olyan lány, amilyen, hozománya pedig - egy kecske, két gidó. S mit akar a szegény legény? Ha van kecske, lesz tej, a gidákat ősszel levágják húsnak, az asszony gazdálkodni fog, ö pedig nyugodtan űzheti mesterségét. Az erdő tele törpékkel, csak győzze a cipóvarrást! Hogy Kresta roppant lusta, mindjárt a lakodalom után kiderült. A kecske pedig estig meke- gett, mert nem fejték meg. Kriéus fogta a sajtárt, és kiment a kecskéhez. Még nehezebb lett a varga sorsa, amikor a gólya hozni kezdte a gyerekeket. Ez az ostoba madár biztosan nem tudja, hová kell letenni őket, és a lusta asszonyoknak is annyit visz, mint a dolgosoknak. így hát idővel Kriéusnak nem csak a kecskét kellett megfejnie, télre füvet kaszálnia, fát vágnia, hanem a gyermekeket megfü- röszteni, pelenkát mosni, főzni a családnak. A csizmadiames- terségröl sem mondhatott le, másképp hogyan tartsa el a családot. Miután egy zsák cipót varrt, elvitte a törpéknek. Azok megszámolták és fizettek. Egyszer, ahogy a törpékhez ért, Kriéus észrevette, hogy egy rakás cipőt elhullatott. Hát hogyne, amikor a zsákon nagy lyuk volt. Mitévő lehetett? Az elveszített cipókért a törpék nem fizetnek. Furcsa dolog, bármennyit kereste őket visszafelé, egyet sem talált. Ahogy hazaért, kérte Krestát, foltozza meg a zsákokat, hogy ne érje kár újra. Az asszony megígérte, hogy megvarrja, de amikor a varga a törpékhez ért, ismét hiányzott a cipők fele. Alaposan megvizsgálta a zsákot- na persze! -, Kresta olyan hanyagul varrta oda a foltot, hogy rögtön kibomlott. Megy haza szomorúan, az elveszített cipőket már felvette valaki. Megy, mendegél és látja: az ösvény szélén ül egy öregasz- szony, sisakkal megrakott zsák a hátán. Kriéus levette sapkáját, köszönt, az meg kéri:- Kedvesem, nagy baj ért, a fél cipóm sarka letörött. Légy olyan jó, javítsd meg. Kriéus nem sokáig kérette magát, kivette zsebéből a kicsi kalapácsot, szegeket-kipp-kopp- és felverte a sarkat. HÁROM KÉPREJTVÉNY Növények lakóhelyei Van a növényeknek lakóhelyük? Az természetes számunkra, hogy például a madaraknak fészkük, a rágcsálóknak odújuk van, sőt a csiga magán cipeli a házát - de hogy a növények is „laknának“ valahol? Igen, bár nem egészen úgy, ahogy az állatok vagy mi, emberek. Ha figyelmesen járunk a természetben, észrevehetjük, hogy bizonyos növények csak bizonyos helyeken találhatók meg. Hiába keresünk havasi gyopárt sík vidéki ártéri erdőben, de ugyanilyen fölösleges mocsári növények után kutatni a Magas-Tótra szikláin. Tehát a növények is kötődnek valamilyen helyhez, ahol megfelelő feltételek vannak számukra. A szakember szívesen használja a biotópus kifejezést, de mi elégedjünk meg a „ lakóhely “ - ugyan nem túl pontos, de kedves - elnevezéssel. Induló új sorozatunkban áttekintjük Közép- Európa természetes élőhelyei közül a legjellemzőbbeket, hogy ily módon is megismerhessétek, hol „laknak“ vadon élő növényeink. ÁLLÓVIZEK kvirág- Köszönöm - hálálkodott az öregasszony. - Mennyivel tartozom?- Hogy mivel? - csodálkozott Kriéus - Ha az ember nem segít máson, akkor rajta ki segít?- Na, ha már olyan jó szíved van, nem maradok adósod- mondja az öregasszony, és kivett kebléből egy háromlevelű nyirfaágat. - Nesze, a boldogság ága. Ahány levél van rajta, annyi kívánságod teljesül. Menj békével, és ne hibázz. Amikor lehull az utolsó levél, már semmit nem kívánhatsz. Elváltak, és mindegyik ment a maga útján. Kriéus nézi az ágat, és nevet magában: ,,Micsoda mulatságos örega- nyól Inkább adott volna egy darab kenyeret, nagyon éhes vagyok..." Ahogy ezt kimondta, egyik levél csengve hullott a földre, és Kriéusnak egyenest a kezébe ugrott egy nagy kenyérszelet. A varga rájött, nem akármilyen ág ez, az öregasszony pedig nem tréfált. Töprengett, mit kívánjon magának, s egész héten át szorgalmasan varrta a cipőket. Kriéus rendszerint vasárnap ment a törpékhez, akkor otthon találta őket, és felpróbálhatták a cipőket. De a szükség úgy szorongatta Kriéust, hogy egész éjszakákon át dolgozott, már szombaton befejezte a megrendelt munkát, s úgy döntött, mindjárt este elviszi a cipőket. Ment az erdőn, és azon gondolkozott, hová tűnhettek az elveszített cipók, és akaratlanul is így szólt:- Ej, ha megkapnám a cipőket, még egyszer annyi pénzem lenne! Alig ejtette ki ezeket a szavakat, hirtelen a törpék barlangja előtt találta magát. És mit lát? A törpék, ahogy hazajöttek a munkából, átázott cipőiket a bokrokra akasztották száradni. Kriéus megszámolta - pontosan annyi volt, amennyit varrt az elhullatott cipőkkel együtt.-Ej, hát mi ez, barátaim?!- kiáltotta Kriéus dühösen. - Ó, hogy ragadnának oda a bokrokhoz, hogy soha le ne vehes- sétek! Hirtelen eszébe jutott, két kívánságát már elmondta itt. Ám késő volt. Látta, a nyírfaágról mind lehulltak a levelek. Vasárnap reggel a törpék fel akarták húzni cipőjüket, de láss csodát! - a cipőket nem lehetett levenni. A kis emberkék mezítláb maradtak, a bokrokon pedig azóta nő a kék cipőcskékhez hasonló virág. A nép kis papucsoknak hívja, tudományos nevük pedig - sisakvirág. Lettből fordította: BÁN PÉTER Gyökeres György felvétele Az ejtőernyő Repülési segédeszköz, sport- és hadieszköz. Minden esetben azt a célt szolgálja, hogy a magasból lezuhanó személy vagy tárgy sérülés nélkül érjen földet, mégpedig úgy, hogy az ejtőernyő a másodpercenkénti 45-55 méteres esést ötméteresre fékezi le. Az ernyöszerú, kupola vagy paplan alakú felület megnöveli a légellenállást, és ezzel csökken az esés sebessége. Mivel az ernyő szélein, a kupola alól megszökő levegő kellemetlenül rángatná a hevederek végén függő ejtőernyőst, az ernyő tetején nyílás (kémény) van, ahol a túlnyomásos levegő kitódul. A modern sport-, illetve hadi célokat szolgáló, többnyire paplan alakú ejtőernyőkön több nyílás is van, amelyeket az ejtőernyős tetszés szerint, zsinórok segítségével zárhat és nyithat. A nyílásokon kitóduló levegő - mint a sugárhajtómű kitóduló gázai - vízszintes irányban mozdítják el az ejtőernyőt, így azzal meg lehet közelíteni a kijelölt célt, még akkor is, ha szél fúj. A gyakorlott ejtöernyőugró még a közönséges, kupola alakú és csak „kéménnyel“ bíró ejtőernyőt is irányítani tudja úgy, hogy a hevederek segítségével behúzza az ernyő egy részét, azaz az ernyő formáját változtatja. A gondosan összehajtogatott ernyőt zsinórral kirántott apró ernyócske húzza k; az ugró hátára erősített zsákból. A zsinórt vagy azonnal megrántják a gépből való kiugráskor, vagy csak hosszabb szabadesés után. Utóbbit késleltetett ugrásnak hívják. Kezdetben selyemből, újabban műanyag szövetből készül az ejtőernyő, és használják az úrból visszatérő kabin, illetve űrrepülőgép földközelbeni lefékezésére is. Különös módja az ejtőernyős magasba emelésének, amikor övét - hosszú kötéllel - hozzákötik motorkerékpárhoz, amely mind gyorsabban húzza az ejtőernyőst, a kibomló ernyő pedig a magasba emeli. Amikor a megfelelő magasságot elérte, a motoros lassít, az ejtőernyős lekapcsolja övéről a kötelet, és megpróbál az említett nyílások segítségével manőverezni, hogy emelkedő levegőt találjon. Ha ügyes és szerencséje van, majdnem olyan hosszú ideig „vitorlázhat", mintha repülőgépből ugrott volna ki. Az ejtőernyő feltalálója Leonardo da Vinci (1480). Az első nagyobb, ezerméteres ugrás csak 1797-ben következett el, és J. Garnerin nevéhez fűződik. Ám az ejtőernyőnek hasznát csak attól kezdve vették, amikor megkonstruálták az első igazi, használható repülőgépeket. A víz éltető elem, ezt tudjuk, amiként azt is, hogy víz nélkül nem képzelhető el élet a földön. Így természetes, hogy a növényi élet sok formában kötődik a vízhez. A legnyilvánvalóbban azok a növények, amelyek a vízben élnek. Közismert állóvizeink a tavak, holtágak, lecsatolt régi folyómedrek, de a halastavak és az ártéri bányagödrök is közéjük számítanak. Az „igazi“ vízinövényeknek azonban csak olyan helyek felelnek meg, ahol a víz egész évben jelen van, tehát a kiszáradó vizes foltok, kisebb mocsarak nem jöhetnek számításba. Vizsgáljuk meg, milyen feltételekhez kötődik a vízinövények Sárga tavirózsa életformája és elterjedése. Ami azonnal feltűnik - mély vízben nem élnek vízinövények. Körülbelül 2 méteres vízréteg az a határ, ahol még képesek megtelepedni. Ennek oka elsősorban a fény hiányában keresendő. Bármennyire is tisztának tetszik valamely állóvíz, a nap életet adó sugarai már nem képesek „hasznos összetételben“ eljutni nagyobb mélységbe, a zöld növények számára létfontosságú vörös sugarakat a víztömeg elnyeli. A külső megjelenést tekintve, kétféle vízinövényt különböztetünk meg. Az egyik a víz alatt vagy a víz felszínén lebeg, mint például a tócsagaz vagy a rucaüröm nevű apró páfrány, közvetlenül érik őket a nap sugarai; a másik ugyanakkor gyökeret ereszt a talajba, iszapba, és úgy teríti ki leveleit a víz felszínén, például, mint a sárga tavirózsa vagy a csodálatos szépségű fehér tündérrózsa. Ez az alaki különbség azonban csak látszólagos, mert mindkét típusú növény egész testével veszi fel a szervetlen táplálékot a környező vízből, nem úgy mint a szárazföldi növények. így a vízinövények gyökérzetének legtöbbször csak rögzítő szerepe van, esetleg benne raktározódnak el a tápanyagok, hogy a „téli álmát alvó“ növény el legyen látva tartalékkal az „ínséges" hónapokra. A szaporodást és az életmódot tekintve, ismerünk évelő és egynyári vízinövényt. Az évelőknél fontos szerepet játszik a gyökér, amelynek nem csak rögzítő szerepe van, hanem biztosítja is az egyed áttelelését, a már említett tápanyag-raktár segítségével. Jellemző példa erre a már említett tavi- és tündérrózsa vagy a kálmos. Az egynyáriak életciklusa más. Vegyük például a sulymot. A súlyom a víz felszínén él, levelei jól szétterülnek, hogy érje őket a nap sugara. Virágai aprók, fehérek, a termése azonban nagy, négyszarvú dió, benne sok keményítő és egyéb tápanyag, amelyet egykor a népi táplálkozásban, ínséges években, lisztként is használtak. A dió érés közben egyre nehezebb lesz, majd a vízfenék iszapjában lehorgonyoz tüskéi segítségével, és ott telel át. Az anyanövény ősszel elpusztul, a faj fennmaradását egyedül a telelő dió biztosítja. Tavasszal a víz fokozatosan átmelegedik, a nap sugarai is elérik a diót, amely csírázni kezd, majd az új növény a felszínre jut, hogy ott szétterülve megkezdhesse életét. Az elöregedett dió, betöltve szerepét, lassan leválik róla. BOGOLY JÁNOS T. P. Gondolkodom, tehát... írj az üres négyzetekbe olyan jeleket, hogy a megfelelő alapműveleteket folyamatosan elvégezve kialakuljon az előre beirt végeredmény. MEGFEJTÉS v A március 6-i számunkban közölt feladatok megfejtése: petrezselyem; A-1, B—8, C-6, D-3, E-9. Nyertesek: Póda Zsuzsanna, Dunaszerdahely (Dunajská Streda): Nozdrovicky Szilvia, Ipolyság (Sahy); Vámos Roland, Királyhelmec (Kráf. Chlmec); Panyik Krisztina, Galánta (Galanta); Retkes Péter, Kóhídgyarmat (Kamenny Most). Egykori folyómeder - a vízfelszínt súlyom borítja (A szerző felvételei) *
