Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-06 / 9. szám
A szocialista építés krónikája HATVAN ÉVES A RABOTNICSESZKO DELO A Bolgár Kommunista Párt rögtön megalakulása után helyesen mérte fel, milyen nagy szerepet játszik a pártsajtó, és azt harcának agitátoraként, propagátoraként és szervezőjeként használta ki. A burzsoázia és a fasiszta kormány üldöztetésének volt kitéve a párt, de mégis sikerült létrehoznia saját hatékony, harcos legális és illegális sajtóját, amelynek köszönhetően folyamatosan kapcsolatot tarthatott fenn a tömegekkel, megérezhette a tömegek hangulatát és mozgósíthatta őket a harcra. Vlagyimir lljics Lenin 1920-ban, Hriszto Kabakcsiev kiemelkedő bolgár pártmunkással folytatott beszélgetése során ezeket az elismerő szavakat mondta: „Tehát önöknek sikerült rövid időn belül kiváló agitációs irodalmat létrehozniuk! Kevés olyan párt van, amely erre képes lenne!“ A BKP illegális és legális kiadványainak tucatjai között megkülönböztetett helyet foglal el a Rabotnicseszko Delo, melynek első száma 1927. március 5-én jelent meg. Ez nem egészen négy évvel a június 9-i fasiszta hatalom- átvétel és az 1923-as szeptemberi antifasiszta felkelés után volt. Ez az időszak az egyik -legnehezebb volt a Bolgár Kommunista Párt történetében. A fasiszta diktatúra rendkívüli megpróbáltatásoknak tette ki a bolgár kommunistákat, s a párt elveszítette sok tapasztalt funkcionáriusát. E nehéz feltételek között , a BKP a pártszervezetek felújítását tartotta legfőbb feladatának. Ez volt a feltétele a töke és a fasizmus támadásaival szembeni sikeresen szervezett harcnak. A BKP 1927. február 27-én a munka és a harc illegális és legális formái összekapcsolásának lenini taktikáját alkotó módon fejlesztve konferenciát hívott össze, amelyen megalakult a Bolgár Munkáspárt - az összes munkáscsoportot egységes politikai szervezetbe tömörítő párt. A Rabotnicseszko Delo ennek a pártnak a legális sajtószerve lett. Az a körülmény, hogy a forradalmi erők kegyetlen üldöztetésének időszakában megjelent a politikai porondon a Bolgár Munkáspárt és annak sajtószerve, a bulgáriai forradalmi mozgalom nagy győzelmei közé tartozik. A Rabotnicseszko Delo az 1897-ben alakult Rabotnicseszki Vesztnik - a világ egyik legrégibb marxista pártorgánuma - forradalmi hagyományainak folytatója volt. Már első számában leközölte a Bolgár Munkáspárt programját, amely a legfőbb célok között jelölte meg „a napszámos rabszolgaság alóli felszabadításért, a munkás-paraszt szövetségért és a munka tömbjéért vívott harcot". A pártprogram kinyilatkoztatta, hogy a Bolgár Munkáspárt szolidáris a nemzetközi munkásmozgalommal és szoros kapcsolatok kiépítésére törekszik a Szovjetunióval. Ez a program lényegében a lap programja is volt. A Rabotnicseszko Delo az elkövetkező időszakban a párt politikáját propagálta, a munkások, a parasztok, kézművesek, állami alkalmazottak stb., tehát a széles néptömegek egyesítésére törekedett. A lap hasábjain fontos szerep jutott az állampolgári és politikai szabadságjogok helyreállítására, a feltétel nélküli amnesztia meghirdetésére, a munkásszervezetek üldöztetésének megszüntetésére, a szólásszabadság, a sajtószabadság biztosítására és a fasiszta rendszer felszámolására irányuló követeléseknek. A Rabotnicseszko Delo nyíltan fellépett a fasiszta rendszer áldemokratikus és demagóg sajtója ellen, amely a bolgár nép tudatát igyekezett megmérgezni a nyomtatott szó eszközeivel. A Rabotnicseszko Delo így a reakciós sajtó útjába állított akadály szerepét játszotta. A lap egyre növekvő befolyása és marxista orientációja természetesen nem tetszett a fasiszta rezsimnek. Annak ellenére, hogy a Rabotnicseszko Delo engedélyezett lap volt, a rendőrség rendkívül szigorú cenzúrát vezetett be ellene. A forradalmi és haladó sajtóval szembeni harcban megkülönböztetett szerepet játszott a rendőrkapitányság sajtóirodája. Ennek titkos páncélszekrényeiben rejtették 'el a pártlapok szerkesztőinek és nyomdászainak személyes anyagait. A rendőrség rendre elkobozta a cikkeket és az egész lapszámokat, sorozatosan vetette börtönbe a szerkesztőket és az újságárusokat. A Rabotnicseszko Delo legális megjelenésének időszakában harminckilenc főszerkesztő váltotta fel egymást, ebből harmincötöt az akkor érvényben levő államvédelmi törvény értelmében börtönöztek be. Csak 1927 és 1934 között a 494 lapszám közül 205- öt koboztak el. A rendőri szervek a lap 29 illegális nyomdája közül 20-at megsemmisítettek. A helyi rendőrőrsök feltartóztatták a szétküldött lapszámokat, vagy más esetekben azzal a hazug információval küldték őket vissza a szerkesztőségbe, vagy „a címzett nem hajlandó átvenni a küldeményt“. A rendőrség „fekete listát" állított össze a pártsajtó előfizetőiről és rendszeresen megfigyelés alatt tarotta őket. A Bolgár Kommunista Párt és a Bolgár Munkáspárt egyesítése után a Rabotnicseszko Delo a Bolgár Munkáspárt (kommunisták) központi sajtószerve lett és egészen 1944. szeptember 9-ig illegálisan jelent meg. A második világháború előestéjén a lap feltárta a német fasizmus agresszív voltát, és a legnagyobb tőkés államok szovjetellenes politikáját. A Rabotnicseszko Delo rendkívül aktívan kapcsolódott be az ún. Szobolev-akcióba, amely 1940- ben a két állam kölcsönös segítségnyújtási szerződésére vonatkozó szovjet javaslatot támogatta. Az ennek érdekében megkezdett aláírásgyűjtő kampány valódi népszavazássá vált, amelyben a lakosság 90 százaléka a szovjet indítványt támogatta. A bolgár polgári kormány a nép akarata ellenére az ország sorsát összekapcsolta a hitleri Németország kalandor politikájával. A második világháború idején a lap olyan utasításokat és pártdokumentumokat közölt, amelyek a munkásosztályt, valamennyi bolgár antifasisztát, az ország egész népét a diktatúrával szembeni hazafias front megalakítására, a partizánmozgalom kibontakoztatására szólították föl. A Rabotnicseszko Delo irányításával jelent meg 90 legális és 150 illegális kiadvány, egyenként több mint kétezer példányszámban. A szocialista forradalom győzelme, 1944. szeptember 9. után a Rabotnicseszko Delo, a párt, a hazafias front és a kormány legfőbb segítője lett, a dolgozókat a szocialista építésre mozgósította. A lap hasábjain a Bulgária gazdasági és társadalmi fejlődésével kapcsolatos kérdések domináltak. A Rabotnicseszko Delo 700 ezres példányszámával a szocialista építés valódi szószékévé vált. A lap volt a krónikása az első nagy ipari létesítmények felépítésének, a szövetkezetesítésnek, a tudományban, az oktatásügyben és a kultúrában beállt változásoknak, a szocialista versenymozgalomnak stb. A lap a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai szerveként a párt segítője, agitátora, a pártpolitika propagálója, a párt és a kormány'által hozott határozatok teljesítésének szervezője. A legfőbb figyelmet a gazdaság, a kultúra, az ideológia, a külpolitika, a szocialista fejlődés alapvető kérdéseinek szenteli. Figyelemmel követi a pártszervek és -szervezetek tevékenységét, hűen tükrözi életüket, és kifejezi a kommunisták érzéseit, véleményét és gondolatat, segít megerősíteni a párt vezető szerepét a társadalomban. A lap nagy teret szentel az olvasói leveleknek. A lapszerkesztés így olvasók ezreinek ügyévé válik, s a Rabotnicseszko Delo ezáltal a nép érdekeinek kifejezőjévé. A Rabotnicseszko Delo, hűen internacionalista hagyományaihoz, rendszeresen közöl érdekes és időszerű cikkeket más szocialista országok, így a testvéri Csehszlovákia sikereiről és erőfeszítéseiről is. A CSKP és Csehszlovákia életében nincs olyan jelentősebb esemény, amely ne kapna helyet a lapban. A Rabotnicseszko Delo megkülönböztetett figyelmet fordít a fejlett szocialista társadalom építésének csehszlovákiai tapasztalataira. Az elmúlt években több tucatnyi cikk, hír, kommentár jelent meg a lapban a csehszlovák dolgozók életéről, erőfeszítéseiről, céljairól. Csehszlovákia és a KGST kapcsolatai, a szüntelenül fejlődő bolgár-csehszlovák együttműködés ugyancsak rendszeresen visz- szatéró témája az írásoknak. Az állandó tudósítók és kiküldött munkatársak segítségével a bolgár közvélemény hű képet alakíthat ki magában arról, mit ért el Csehszlovákia a szocializmus építése során. Emellett a lap rendszeresen közli a CSKP vezető képviselőinek, számos csehszlovák újságírónak a cikkeit, amelyek a CSKP sajtószerveiben jelennek meg. A Rabotnyicseszko Delo megjelenésének 60. évfordulóját a párt és az egész ország életében rendkívül fontos és dinamikus időszakban ünnepli; a BKP XIII. kongresszusán kidolgozott stratégia, a társadalmi-gazdasági és kulturális fejlődés meggyorsítását célzó feladatok megvalósításának időszaka ez. A lapban megjelent cikkek a legnagyobb hangsúlyt a kongresszusi határozatok elfogadtatására és arra fektetik, hogy a dolgozókat mozgósítsák a határozatok teljesítésére. A Rabotnicseszko Delo arra törekszik, hogy hú képet adjon az átalakítás új szakaszáról, népszerűsítse mindazt, ami új és haladó, propagálja a legkiválóbb tapasztalatokat és feltárja a társadalom további demokratizálásának folyamatait, erősítse a szocialista törvényességet és -teret adjon a kritikának és az önkritikának. Az Új Szó számára irta: ALEKSZANDR VITANOV, a filozófiai tudományok kandidátusa, a bratislavai Bolgár Kulturális és Információs Központ igazgatója H árom és fél évtizeddel ezelőtt, 1952. március nyolcadikán egymásnak adták a kilincset a látogatók Moszkvában Alekszandra Mihajlovna Kollontaj Kalugai úti lakásán. Virágcsokrokon kívül sok-sok, nőnapi jókívánságokat tartalmazó sürgönyt és levelet is kapott e napon. „Emlékeznek rá, hogy ott voltam azon a kongresszuson, amikor Clara Zetkin felvetette a nőnap gondolatát" - révedt a múltba a vendéglátó így idézi a harmincöt évvel ezelőtti bensőséges hangulatot egy, a történelmi tényirodalom eszközeivel készült életrajzi dokumentumregény szerzője. Nem tudjuk, vajon a valósághűséggel egyébként jól összeférő képzelet szülte-e ezt a beavatottságot, avagy mindez a korabeli résztvevők visszaemlékezésein alapul. Kollontaj asszony naplója, az elmaradhatatlan kockás füzetbe ugyanis, mely tükörképet ad egy fordulatokban gazdag tartalmas életútról, már aligha került aznapi bejegyzés. A világ első női nagykövete néhány óra múlva, nyolcvanadik életéve betöltésének küszöbén, március 8-ról 9-re virradó éjjel elhunyt. Pár héttel korábban még ezt írta húgának: „... a szívemmel elég sok bajom van, de még van dolgom ezen a bolygón, s ezért nem készülök arra, hogy a világűrben kis atomként keringjek... hangulatom kitűnő!“ S ez a levélrészlet önmagáért beszélve igazolja Ivan Mihajlovics Majszkijnak, a neves szovjet diplomatának Kollontajról mondott szavait: ,,Napfény sugárzik belőle“. Optimizmust, energiát árasztó lényét szüntelen lobogás ihletettség jellemezte. Sokrétű alkotóerő munkált benne. A novogyevicsi temetőben, a márványba vésett sírfelirat lakonikus tömörséggel ad róla jellemképet: „Forradalmár, néptribun, diplomata“. Ő saját maga munkássága mérlegét megvonva azt tartotta legtöbbre -, ahogy ezt le is írta - amit a nők felszabadításáért, a munka, a közélet és a tudomány területére egyaránt kiterjedő egyenlőségük tényleges megvalósulása érdekében tett. A nemzetközi nőnap eszméjének születéséhez kapcsolódó, közvetlen részvétel csupán egyik állomása volt ezirányú szerteágazó és egész életén végigvonuló szerep- vállalásának. S mindez nem jelentett számára valamiféle elkülönülő, önmagába beszűkülő érdekvédelmet. A nők jogaiért és teljes értékű érvényesüléséért síkra szálló elszántság és személyes példaadás elválaszthatatlanul összefonódott életművének egészével, annak minden elemével. Orosz cári tábornok leányából lett forradalmárrá. Egész korábbi életét feladva, férjét elhagyva és szeretett kisfiától is hosszú időre elszakadva készült a forradalmi hivatásra. Vállalta a nélkülözéseket és a szüntelen veszélyeket. Hazáját épp a munkásnök melletti kiállása miatt kellett elhagynia 1908-ban. A pétervári Városi Duma fényárban úszó Sándor-termében az osztályon kívüli nómozgalomnak a jólétet és a nyomort természetesnek tartó hívei körében hatalmas vihart kavart Kollontaj felszólalása, amit egy munkásnö olvasott fel. Ő maga ekkor már arra kényszerült, hogy egy fagyos decemberi éjszakán hamis útlevéllel túljusson a határon. Ezidótájt a gyűlésekről és az előadásokról hazavergődve éjjeleken át dolgozott a nők felvilágosítására szánt könyvén, amely A nókérdés társadalmi alapja címmel, látott napvilágot. Nagyezsda Krupszkaja korábban megjelent brosúrájával együtt ez a feldolgozás is úttörő szerepet játszott a nókérdés oroszországi marxista értelmezésének megalapozásában. Az emigráció nemcsak a szocialista nőmozgalomban végzett munkát jelentette számára, hanem - ahogy azt maga is értékelte .......az egyes országok szociálde mokrata pártjai előtt álló közvetlen feladat elsajátításának iskolája volt.“ Vízumában német, angliai, francia, svéd, dán, svájci, belga, sót az Amerikai Egyesült Államokból származó pecsétek sorjáztak. Megismerte a szüntelenül váltakozó szállodaszobák sivárságát, de a fejlett skandináv országok női börtöneinek magánzárkáit is. A hazai munkásmozgalommal nem szakadt meg a kapcsolata. Jóidéig a mensevizmus vonzáskörében élt. Életében alapvető változást hozott az első világháború kitörése, amikor közeli kapcsolatba került Leninnel. Magáévá tette a háború és a béke kérdésében vallott lenihi nézeteket. Csatlakozott a bolsevikokhoz. ,, Mintha egy sötét kút mélyéből újra napvilágra kerültem volna, és meglátom, merre kell mennem“ - írja erről naplójában. Lenin Kollontajt a hozzáintézett levelekben ,,Kedves A. M.“-nek szólította. Az amerikai szociáldemokraták előadói körútra szóló meghívását is Lenin tanácsára fogadta el. Négy és fél hónap leforgása alatt több mint nyolcvan helységben, közel másfél száz háborúellenes beszédet tartott, szinte naponta váltva át négy nyelvre. 1917-ben az oroszországi polgári demokratikus forradalom kitörését követően Kollontaj vitte haza a forradalom továbbviteléhez irányt adó Lenin-cikket, mely Levél a távolból címmel jelent meg a Pravdában. Kollontaj hazaérkezve azonnal a munkás- nőket harcra buzdító írással jelentkezett a Pravda hasábjain. Nógyüléseken, de laktanyákban és a balti flotta sorhajóin is gyújtóhatású beszédeket tartott. A polgári tudósítók gúnyosan a forradalom Walkúrje- ként emlegették. Ö maga a szónoklást, lényét a tömegnek átadva, a szerelem érzéséhez hasonlította. A Kerenszkij-rendórha- tóságok által elrendelt házi őrizetben volt, amikor a párt féllegális VI. kongresszusa a központi bizottság tagjává választotta. Október 26-án a szovjetek második összo- roszországi kongresszusának elnökségi tagjaként visszafojtott lélegzettel hallgatta a Szmolnij fehér márványoszlopos termében Lenin beszédét. „Ha megkérdeznének, melyik volt életem legfelemelóbb, legemlékezetesebb napja, habozás nélkül azt felelném: amikor kihirdették a szovjet hatalmat" - mondta barátainak. A forradalom hú krónikásának, John Reednek figyelmét nem kerülte el, hogy amikor a békéről és a földről szóló dekrétum elfogadását követően felcsendült az Internacionálé „...Alekszandra Kollontaj alig tudta visszafojtani könnyeit". Az első szovjet kormányban népjóléti népbiztos lett. Nevéhez fűződik számos olyan törvény elfogadása, amely a fiatal anyákról és a csecsemőkről való gondoskodást, a szülési szabadság igénybevételét, a házasságon kívül született és a törvényesen született gyermekek közötti különbség megszüntetését, a házastársak egyenjogúságát és a polgári esküvő bevezetését szolgálta. Ezirányú érdemeinek elismeréseként később Lenin-díjat kapott. Részt vett a nemzetközi kommunista nómozgalom alapjainak lerakásában. Tagja lett a Kommunista Intemacionáléhoz tartozó nötitkárságnak. A nőmozgalom helyzetével és feladataival foglalkozó cikkei bejárták a kommunista világsajtót. Ilyen minőségben találkozhatunk nevével a Kassai Munkás 1921 -es évfolyamának sárguló lapjain is. Neve és egyénisége a széles köztudatban a világ első női nagyköveteként él. Történelmi játékfilmekből is jól ismert az a pHIanat, amikor az aranyozott hintóból kilépve átadja megbízó levelét VII. Haakon norvég királynak. Több mint huszonöt éven át szolgálta Norvégiában, Svédországban, Mexikóban és a Népszövetségben a Szovjetunió érdekeit és egyben a béke, a demokrácia és a társadalmi haladás ügyét. 1945-ben svéd és norvég kezdeményezésre Nobel-békedíjra javasolták. Életének utolsó éveit a sok megpróbáltatás nyomán jelentkező betegséggel küszködve, tolókocsihoz kötve Moszkvában élte le. Ilyen állapotban is vállalta a külügyminisztérium tanácsadójaként a fiatal szovjet diplomaták képzésének segítését. Reggel héttől délután háromig diktálta cikkeit, visz- szaemlékezéseit, mélyen meggyőződve arról, hogy nemzedékének és harcostársainak emlékei történelmi dokumentumokká válnak. Száwa Dangulov, a szovjet diplomáciatörténeti regényfolyamok neves szerzője- aki épp most töltötte be hetvenötödik életévét - ebben az időszakban többször is találkozott Alekszandra Kollontajjal. Az 6 emlékezetében ragadt meg Kollontaj kijelentése arról, hogy a szocialista diplomata fő ismérve az emberekkel való kapcsolatteremtés művészete. „Az a diplomata, aki nem szerzett országa számára újabb barátokat, nem tarthatja magát diplomatának“- hangoztatta. A sokrétű életmű egyik rendkívül időszerű üzeneteként értelmezhetők az első női nagykövet hitvalláserejű szavai ma, amikor az egész emberiséget fenyegető egyetemes veszély elhárítása megköveteli a népek és országok közötti együttműködés és barátság minden összekötő szálának erősítését. K. J. Az első női nagykövet üzenete