Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-02-27 / 8. szám

„Amikor még fiatal voltam, csak nagy ritkán fordult elé, hogy kapatosán mentem haza a munkából. A mi falunkban a fiatalok nemigen ittak, nem úgy mint manapság! Huszonöt évesen megnősültem építkezésbe fogtam. A mesterek bizony a bér mellé kértek sört Is, pálinkát is. Velük tartottam annak ellenére, hogy másnap kínok kin]a gyötört Három év alatt végre felépült a házunk, a mesterek elmaradtak, ám nekem hiányzott a sör... Mondjam tovább? - néz kérdőn ránk, miközben reszkető kezekkel a hajába túr. - A fizetésemet ugyan hazaadtam, de a mellékest már nem. Megszaporodtak a családi viszályok, veszekedések. A feleségem orvoshoz küldött, járjak kezelésre. Azt nem vállaltam, tudja, a faluban gyorsan híre megy ennek. Inkább önként jelentkeztem az alkoholelvonóba, két hónapra. A kezelés jót tett, újjá- születtem. Kerültem a régi cimborákat, felesleges erőmet, gondolataimat kerti munkával kötöttem le. Másfél évig nem ittam egy kortyot sem - ebből egy fél évet még gyógyszer segítségével, később önszántamból. Azután úgy gondoltam, elég erős vagyok, csak megihatok egy keveset. Nagyon rosszul lettem. Utána ismét hetek teltek el, s én nem nyúltam pohárhoz. Közben a fiam is megnősült és én megálltam, hogy a lagzln ne Igyák. Azután újra kísértésbe estem. Azonnal be akartam vonulni az elvo- nóba, de kollégáim visszatartottak, hiszen semmi bajom nem volt. A lányom esküvőjén berúgtam. Másnap a szégyentől elbujdostam volna, gyötört a bűntudat... Megfogadtam, hogy soha többé. Tavaly márciustól decemberig álltam a szavam, azután mégsem bírtam ki. Eljöttem önként, még egy hónapom van hátra... Most már tudom, ezután a gyógykezelés után egy kortyot sem szabad innom, mert ha megszegem a tilalmat, elveszett ember leszek...“-Az alkoholisták nem „gyógyulnak“ meg, soha nem tanulnak meg mértékkel inni, de - s ez a gyógykezelés célja - teljes absztinenciával megszüntethetik az alkoholtól való függőségüket, s újra „ normális “ életet élhetnek. Természetesen akarniuk kell - szögezte le beszélgetésünk kezdetén dr. Anton Caja, a Vefké Záluzie-i elmegyógyintézet igazgatója. Az intézetben egyre több alkoholistát kezelnek, jelenleg 110-et. Az elmúlt öt év alatt 2517 kezelt hagyta el az intézetet, ebből 299 nő. Ez a szám nem azt jelenti, hogy kevés nő válik alkoholistává, mert nem így van, ám a nők ritkán kerülnek az alkoholelvonóba. Tavaly az itt kezelt 1500 beteg közül 606 volt az alkoholista - lapoztunk bele a kimutatásokba, amelyekből azt is megtudtuk, hogy a páciensek csupán négy járás lakosaiból tevődnek össze.- A valós kép kialakításához el kell hogy mondjam, a kezelésre jelentkezők elenyésző százaléka vonul be hozzánk önként, többségüket nemzeti bizottsági, illetve bírósági végzés kötelezi a kezeltetésre. Ezek az emberek ugyan alávetik magukat az itteni elég szigorú fegyelemnek, 3-6 hónap alatt fizikailag megerősödnek (a rendszeres tápláló ételnek, az alkoholelvonásnak, a gyógyszereknek köszönhetően), de aktívan nem vesznek részt a pszichoterápiás kezelésben, semmibe veszik a munkaterápiát. S ha vétenek a rend, a fegyelem ellen, s kiszöknek a falusi kocsmába - nem tartjuk

őket, de a többi beteget sem lakat alatt- még ki se zárhatjuk őket az intézetből úgy, mint az önkénteseket. Ezért azután kezelésük, mert hisz nem is akarnak józanul élni, nem jár látványos sikerrel - ráncolta össze homlokát az igazgató, majd hozzátette:- Visszatérve az,,életbe“ a gyógyszerezést követő rosszullétet vállalva újból inni kezdenek, s észrevétlenül átlépnek az alkoholizmus súlyosabb stádiumába. S most jön az ismert elvarázsolt kör. Isznak, tehát nem dolgoznak, a feleségek belefáradnak az örökös rettegésbe, nem vállalják tovább a durva, veszekedő férjeket, elválnak. Az alkoholistáknak tehát nincs lakásuk, állásuk, családjuk, nincs semmi és senki, aki, illetve ami visszatártaná őket. Az italra szükséges összeget, amikor már nem elég

choíógusokat ilyen beszélgetések megtartására nem nagyon kémek fel. Pedig elfoglaltságunk ellenére, hiszen itt az intézetben■ 18 ember helyett tízen vagyunk csupán, sem mondanánk nemet.

Az akoholelvonókúra mikéntjéről már dr. dr. Pavel Hlubocky főorvos számolt be. Elmondta, a gyógyítás folyamatában a gyógyszert csak „lelki mankónak“ használják, a lényeg: a kezelt ismerje el alkoholista voltát, értse meg-, szociális léte, testilelki élete veszélyben van.

Dr. Mária Mitosinková pszichológus fiatal, törékeny alkatú, de fegyelmezni tudja a rábízott 26-28 felnőtt férfit.- A kezeltek szigorú napirend szerint élnek. A reggeli tornát egy lazító (autogén) tréning követi, a reggeli után közös megbea rokkantsági járadék, bűncselekmények útján szerzik be. Kényszerelvonókúrára ítélik őket, kikerülnek a börtönből, ismét isznak. Az idült alkoholisták gyakran depresz- szióba esnek, és sokszor önmaguk vetnek véget életüknek. Hadd ne folytassam - az ördögi kör megszüntetése nem várható tőlük.

Dr. Anton Őaja igazgató rámutatott a társadalom, az ember felelősségére is. Szólt arról, hogy sok fiatal az apa rossz példáját követve kezd inni, ám arról is, hogy az iskolák, az ifjúsági és társadalmi szervezetek sem tesznek sokat a felvilágosítás érdekében!- Az alkoholizmus elleni harc értelmetlen, ha nem gondolunk a legfiatalabbakra, az alapiskolák felső tagozatosaira. Az egészségügyi felvilágosítás alapvető követelménye a nyílt, az őszinte és szakszerű magyarázat, az elrettentő példák felsorakoztatása. De minket, pszichiátereket, psziszélésen vitatjuk meg az eltelt nap eseményeit, kihágásait, itt mutatkozik be az új kezelt, s válaszol a többiek ,,kivesézö“ kérdéseire. Naponta a csoportból valaki beszámol az esti tévéhíradó eseményeiről, elmond egy-egy hírt. Hogy ezt fontosnak tartom, ennek is oka van. Az alkoholisták memóriazavarai közismertek. Ezzel a visz- szakérdezéssel kényszerítem őket arra, hogy tornáztassák agyukat. Ugyanezt a célt szolgálja a naplóvezetés is, reggel feladom az alkoholizmussal összefüggő témát, s délután köteles mindenki kidolgozni azt. A reggeli közös megbeszélést csoportfoglalkozások követik - munakterápia, sportterápia, pszichoterápiás csoport- illetve egyéni foglalkozások, a kezelt állapotától függően. Ebéd után persze mindez folytatódik, s a napot pontozással zárjuk. Mondanom sem kell, nem csupán jó pontokat osztunk. A pontozás alapján kaphat a beteg eltávozást is. Kissé keserűen jegyezte meg, hogy

Reggel közösen megvitatják az előző nap eseményeit, kihágásait.

0 - Akarat kell az absztinenciához - mondja, dr. Anton Caja igazgató (Lőrincz János felvételei)

gyakran okoz gondot az eltávozásból visz- szatértek ellenőrzése, mert az intézetben hiánycikk az alkoholszonda. Ószintén beszélt a kezeltek kezdeti beilleszkedési nehézségeiről, az alkoholelvonás tüneteiről, melyek fokozatosan megszűnnek, s a kezelt a másik végletbe megy át, úgy hiszi meggyógyult.- Ezért bizonyos időközönként egyhetes erősítő kúrára behívjuk volt betegeinket. Évente többször eljönnek közénk az antialkoholista A-klub tagjai, akik beszámolnak társadalmi beilleszkedésük nehézségeiről, az absztinencia buktatóiról. A távozót is azzal bocsátjuk útjára, legyen A-klubtag, tartson azokkal, akik meg tudják tartani az alkoholtilalmat. A kezelés sikere nem rajtunk áll vagy bukik.

„1979-ben voltam először alkoholelvonón. Járóbetegként folytattam a kúrát, s egy Ideig eljártam az A-klubba is. Később iszogatni kezdtem, ezért elhatároztam, hogy ismét kezeltetem magam. Feleségem súlyosan megbetegedett, s ez ok volt arra, hogy elhagyjam magam. Ittam, klmaradoz- tam a munkából, gyakran betegeskedtem, a gyomromat, a májamat kikezdte az ital. Depressziós lettem... Feleségem halála után, a lányom unszolására 1984-ben újból kezeltettem magam. Szinte napról napra erősebb lettem, állapotom javult. Amikor másodszor Is kiengedtek, hittem, megállóm alkohoi nélkül. Visszafogadtak az A-klubba, és én nyugodtan éltem a lányom családjával. 1986. októberében mint oszlopos A-klub tagot, meghívtak ide, az Intézetbe, tartsak élménybeszámolót. Büszke voltam magamra, hiszen két évet bírtam ki Ital nélkül. S most? Reszketek, émelygek, erőtlen vagyok - sírja el magát az 59 éves férfi. - Tavaly novemberben elfogott egy furcsa idegesség, nem tudtam mire vélni. Az alkoholéhség eddig másképp jelentkezett, kiadós erdei túrával, fizikai megterheléssel le tudtam győzni. De akkor a munkahelyemen is feszültebb lett a légkör, igaz, most nem miattam, nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Hazatérve főztem magamnak egy kávét, beleöntöttem egy kis rumot. Gondoltam, ez nem árthat, hiszen két éve nem Ittam semmit. Este ugyancsak ittam egy kupicával, másnap reggel újból. Motorral mentem munkába. Igazoltattak, fújattak, elvették a jogosítványomat. Délután már sört is ittam, s amikor negyedik nap reggel a szekrény mögül kihúztam az üveget, a lányom autóba ültetett, s elhozott az intézetbe. Négy napi nem erős Ivászat után roncs vagyok, s nem is merem bevallani senkinek sem, hogy két évig nem ittam. Most már hiszem, ha nem akarok újból ide kerülni, életem végéig egy kortyot sem ihatok...“ PÉTERF1SZONYA

m m m

...csupán illetéktelen kézbe kerül. Egyesek a pénztárgépet elkerülve fizetés nélkül távoznak az eladótérből, a raktárakból, ók a kereskedelem „szarkái“. Az illetékesek a megmondhatói milyen bonyolult a nyomukra bukkanni. Ennek ellenére rájuk is jellemzó a közmondás: addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.

A kis boltokban kevesebb esélyük van az enyveskezúeknek, az önkiszolgálók viszont - annak ellenére, hogy ezek jelentik a progresszív bevásárlási módot - szinte kínálják az alkalmat a becsteleneknek. Milyen tapasztalatai vannak ezen a téren Emanuel Stevanka mérnöknek, a nyitrai (Nitra) Prior igazgatójának?- Hazai és külföldi több éves tapasztalatokat összegezve felállítható a sorrend, milyen útvonalakon folyik el az áru, tehát melyek azok a tényezők, melyekre jobban oda kell figyelni, ha azt akarjuk, hogy a leltározások jól végződjenek. Nyugodtan nevén nevezhetjük a dolgokat: az első számú veszélyt a szállítók jelentik. A hiányos szállítmányokért a csomagolást, illetve az utolsó ellenőrzést végzők (a gyártóknál vagy a nagyraktárakban) a felelősek. Az áruházban viszont ezt észre kell venni. A gyakorlat azt mutatja, hogy a második csoportot a takarítást

végző személyzet jelenti. Az alacsonyabb kereseti kategóriába tartoznak, másrészt pedig nincs kellő felelősségérzetük a kereskedelemmel kapcsolatban. A következők a vevők, azok, akik néha pár koronás holmiért is képesek kockáztatni. Utánuk a „házi szarkák“ következnek, akik igen veszélyesek, s leleplezésük igen körülményes.

Ez tehát az általános kép, s amint az igazgató megjegyezte, ezekre a csoportokra, lehetőségekre kell összpontosítaniuk figyelmüket a szocialista tulajdon védelme érdekében.- Beosztottjaimnak mindig azt hangsúlyozom, hogy a legfontosabb a körültekintő áruátvétel és az előírt kiskereskedelmi ár szerinti árusítás. Ha ez megvalósul, máris kisebb a fogyatékosságok előfordulásának veszélye. Persze csak akkor, ha nem adódik valami rendkívüli...

És ez történt az elmúlt évben a nyitrai Priorban is. Évek óta a nyugat-szlovákiai vállalat legjobbjai közé tartoztak a vagyonvédelem terén, tavaly viszont sajnálatos esetek rontották el hírnevüket.- Nincs okunk elkendőzni a megtörténteket - mondotta Ladislav Cipov igazgatóhelyettes. - Szerencsére lelepleztük az ügyeskedőket, s reméljük, ez nagy tanulságként szolgál valamennyi dolgozó számára.

A bíróság még nem zárta le az élelmiszerrészleg dézsmálóinak ügyét. Leltárhiány jelezte, valami nincs rendben. Később arra lettek figyelmesek, kartonszámra tűnik el a cigaretta. A tettes viszont nem volt eléggé elővigyázatos: elvitte a csalétekként felállított csomagot is. A rendőrségen aztán megnevezte segítőtársait: a részleg két elárusítóját.- Aztán láncreakcióként fény derült a következő ügyeskedésre is. Az NDK-val folytatott árucsere keretében többek között sört is küldtünk partnerünknek. Ók viszont az üres ládákat, üvegeket, mivel náluk az ilyen típusúakat nem ÚJ< használták fel, visszaküldték. Ezzel mi nem számoltunk, de a központi átvevőben dolgozó munkatársunknak jól jöttek a ládák, az üvegek. Az üzlethez partnereket is talált, csak közbelépésünk miatt nem sikerült befejeznie az akciót.