Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-20 / 7. szám
GONDOLATOK - REYKJAVIK KAPCSÁN Gyakran merül fel a kérdés: miért tett a Szovjetunió akkora engedményeket? Miért lehetett a hadászati fegyverek csökkentésének megvitatásánál figyelmen kívül hagyni a közepes hatótávolságú rakéták kérdését? Nyilvánvalóan azért, mert javaslat született arra vonatkozóan, hogy ezt a kérdést különálló szerződésben tárgyalják és oldják meg radikálisan. Miért kellett az amerikaiaknak visszaadni az ö „nullaváltozatukat"? Talán egykori igazuk utólagos elismeréséről van szó? Amikor 1981-ben az amerikaiak előálltak „nullaváltozatukkal“, nyilvánvalóan csak egyvalamit tartottak szem előtt: az oroszok bizonyára elvetik, s akkor „tiszta lelkiismerettel" hozzáláthatnak az amerikai rakéták európai telepítéséhez. A reagani „nullaváltozat“ szerint a Szovjetuniónak meg kellett volna semmisítenie az összes (közepres ható- távolságú) rakétáját, az USA-nak viszont - egyet sem. Szó se róla, „igazságos" megoldás... Csakhogy 1986- ban Nyugat-Európában már százával voltak amerikai rakéták, s ezek száma állandóan növekszik. A helyzet tehát más... Reykjavíkban az amerikaiakat saját javaslatukkal szorították sarokba. Kezdetben manővereztek, mivel nem kívánták teljes mértékben kivonni rakétáikat az Óvilágból. De visszavonulni már késő volt. Ugyanez vonatkozik a hadászati arzenálok 50 százalékos csökkentésére. Az amerikai vezetés az ötlet körül akkora hírverést csapott, míg magával is elhitette, hogy az oroszok számára teljesen elfogadhatatlan, mivel - úgymond - a szovjetek nem tudnak meglenni nehézrakétáik nélkül... Amikor ez a javaslat a tárgyalóasztalra került, az amerikai fél már semmit sem tehetett. Az Egyesült Államok számára nyilvánvalóan nagyon váratlan volt az új diplomácia, amellyel szembe találta magát: a merész hozzáállás bármely elképzeléshez, függetlenül eredetétől és reputációjától, az a képesség, hogy a. partner álláspontjában meglássák az ésszerűség és elfogadhatóság potenciálját. Az új diplomácia - az új gondolkodásmód eredménye. Amikor 1986. január 15-én Mihail Gorbacsov előterjesztette az évszázad végéig való nukleáris leszerelés háromszakaszos programját, Nyugaton a hivatalos körök igyekeztek azt a propa- gandisztikus törekvések közé sorolni. Kár volt. Az atomfegyvermentes világ gondolata nem jólhangzó jelszó, hanem politikai szükségszerűség. A reykjaviki tárgyalóasztalra helyezett javaslatcsomag ennek a programnak a sajátos konkretizálása. A szovjet fél azért volt hajlandó pozíciója rugalmassá tételére, az engedményekre és kompromisszumokra egyes konkrét kérdésekben, mivel világosan látta maga előtt a célt - a tényleges nukleáris leszerelést. A hadászati fegyverek, az „eurorakéták“, a nukleáris kísérletek, az űrfegyverek önmagukban is bonyolult kérdései sokkal egyszerűbbnek tűnnek, ha kölcsönös összefüggéseikben látjuk őket, s alárendeljük a fő feladatnak. A részletekben tett engedményeket a legfontosabb kérdésekben és az egészben való előrehaladás elérése motiválta. A találkozó két napja alatt elvi megoldás született a hadászati fegyverek 50 százalékos csökkentésére és az európai közepes hatótávolságú rakéták teljes felszámolására vonatkozóan. A megegyezést mégis elgáncsolta a „hadászati védelmi kezdeményezés“. A két nagyhatalom álláspontja a „csillagháborús“ programot illetően egymástól olyan távolinak bizonyult, mint a föld és az ég. Moszkva azt bizonygatja: nagy bún a fegyvereket a világűrbe hurcolni. Ez semmissé tesz minden előrehaladást a fegyverzetellenőrzés és a leszerelés terén, a nukleáris fegyverek „harmadik generációjának“ kifejlesztéséhez vezet és a többszörösére növeli a háborús veszélyt. Hiszen az SDI a legkorszerűbb fegyverek kifejlesztésének programja. Ebből megállapítható, mit akar megakadályozni a Szovjetunió, s mire törekszik Amerika. Genfben a két ország vezetői egyetértettek abban, hogy az atomháborúnak nem lehet győztese, s ilyen háborút nem szabad kirobbantani. Ugyanabból a megállapításból különböző következtetést vontak le. Az egyik azt, hogy törekedni kell a nukleáris leszerelésre. A másik, hogy feljebb kell tömi: az atomfegyverekről át kell térni az úrfegyverekre. Reykjavik jelentősége a jövőben van. Milyen lesz? Közelítsünk hozzá képletesen. Ha két alpinista megállapodik abban, hogy különböző oldalról bár, de megmássza ugyanazt a hegyet, nem kell egyeztetniük minden lépést: a találkozás a csúcson közös jutalom lesz számukra. Az a kérdés, valóban akar- ják-e ezt a találkozást a csúcson? A szovjet eszmény - a nukleáris leszerelés csúcsa, az atomfegyverek nélküli világ. Az Egyesült Államoknak még bizonyítania kell, hogy ugyanerre a célra törekszik. ALEKSZANDR PUMPJANSZKIJ A hivatalos Washington óriási propaganda- erőket vetett be a hírhedt „csillagháborús“ program, az SDI reklámozására. Az egyik széles körben hangoztatott tézis lényege, hogy - úgymond - az „oroszok szörnyen félnek az SDI-től“, így tehát éppen ez késztette a Szovjetuniót a tárgyalásokra Genfben, majd Izlandon. Semmi sem áll ennél távolabb az igazságtól. Mihail Gorbacsov nyíltan megmondta az USA elnökének, hogy az SDI katonai vonatkozásban nem nyugtalanítja a Szovjetuniót, ha Amerika mégiscsak a „csillagháborús“ program beindítása mellett dönt, erre megadják a hatékony választ. Milyen konkrét lépéseket választ a Szovjetunió, azt a jövő mutatja meg, amikor az SDI keretében az USA hozzálát a nukleáris fegyverek telepítéséhez a világűrbe. Ennek ellenére már most sok ember érdeklődik a „csillagháborús“ program okozta veszélyek semlegesítésének reális lehetőségei iránt. Az SDI elleni eszközök kérdésének alapos elemzését többek között elvégezte a békéért, a nukleáris veszély ellen küzdő szovjet tudósbizottság. A kutatások eredményeit tartalmazza a bizottság által A kozmikus támadófegyverek és a nemzetközi biztonság címmel kiadott brossúra. A szovjet tudósok következtetései sokban egybeesnek azon amerikai tudósokéval, akik az Aggódó Tudósok Szövetségébe tömörülnek, amely kiadta A csillag- háborúk rémlátomása című könyvet. pítésú számyasrakéták. Például nagy hatótávolságú számyasrakéták ezreinek tömeges indítása esetén elfogásuk elvben rendkívül bonyolult feladatot jelent. Az erőegyensúly helyreállítására törekvő fél más intézkedésekhez is folyamodhatna. Többek között a ballisztikus rakéták „behatoló“ képességének tökéletesítéséhez azáltal, hogy ellenállókká teszi azokat a lézersugárral szemben, manőverező robbanófejeket alkalmaz stb. Ezenkívül ki lehet dolgozni a rakéták kilövésének speciális stratégiáját, amikor a támadórakéták mellett úgynevezett „ fantomrakétákat“ is kilőnek, melyeken nincsenek robbanófejek, s viszonylag olcsó berendezések. Mindez „leterheli“ a csapásmérö űrfegyverek rendszerét, rákényszeríti, hogy „potyában“ támadjon. A rakétavédelmi rendszer leterhelését eredményezné az is, ha nagy szórásban vetnének be különböző irányokba rakétákat, ami szükségessé tenné a csapásmérő űreszközök sokszoros, nagyon gyors be- írányzását a célpontokra. A hatékony válaszcsapás biztosítására törekvő fél a rakétavédelmi rendszer zavarása és félrevezetése céljából számos speciális berendezést használhatna fel a rakéták kilövésének és a robbanófejek repülésének leplezésére (hamis célpontok, apró fémrészecskék felhői stb.), s úgyszintén az elektronikus zavarórendszerek létrehozásához. Miért ellenzi a Szovjetunió az SDI-t A válaszintézkedéseknek két fő feladatot kell teljesíteniük: semlegesíteniük kell annak veszélyét, hogy az USA megsérti a fennálló katonai-stratégiai paritást, és biztosítaniuk kell az agresszorra mérendő válaszcsapás képességének megőrzését a nukleáris támadás bármely változata esetében. A feltételezett válaszintézkedések közül elsősorban rá lehet mutatni az ellencsapásra szánt hadászati nukleáris fegyverek számának növelésére. Ez megvalósítható az interkontinentális ballisztikus rakéták és a rakétákon a töltetek számának növelésével. Ha az Egyesült Államok részéről a rakétavédelmi rendszerek világűrbe való telepítése a rakétavédelmi rendszerekről szóló megállapodás megsértését eredményezné, akkor a Szovjetunió olyan helyzetbe kerülne, hogy kénytelen lenne magára nézve érvénytelennek tekinteni a SALT-I és SALT-II szerződéseket, melyek korlátozzák az interkontinentális ballisztikus rakéták számát és számukra a kiegészítő kilövórendszerek építését. A rakéták számának növelése a válaszcsapásban való bevetésük lehetőségének bővülését is jelentené, ami elkerülhetetlenül az amerikai rakétavédelmi űrrendszer hatékonyságának jelentős csökkenését eredményezné. Hasonló eredményre vezetne a ballisztikus rakéták töltetei számának növelése is. A katona-stratégiai paritás megbontásának ellensúlyozására törekvő fél a válaszcsapás-mérés szükséges erejének megőrzése céljából ugyancsak növelhetné azon fegyverei számát, melyekkel szemben a másik, a rakétavédelmi rendszert telepítő fél még nem dolgozta ki a védelmi rendszereket. Ilyenek például a tengeralattjárókról indított ballisztikus rakéták, s úgyszintén a különböző teleVégül létre lehetne hozni magának a rakétaelhárító rendszernek és elemeinek a megsemmisítését és semlegesítését szolgáló eszközöket. Ehhez fel lehet használni, például, a különböző telepítésű kis rakétákat, a lézerfegyvert, „űraknákat“, vagyis olyan műholdakat, melyeket az űrfegyverhez közeli pályára állitanárnak megfelelő mennyiségű robbanóanyaggal feltöltve, amit földi irányítással lehetne felrobbantani. Az űrfegyverek nagy sebezhetősége abban rejlik, hogy huzamos ideig vannak ismert paraméterű pályákon. Ez jelentős mértékben megkönnyíti semlegesítésük, hatástalanításuk, sót teljes fizikai megsemmisítésük feladatát. Az úrrendszer legsebezhetőbb eleme az „agy“ - az irányító rendszer, s úgyszintén a vezérlő, követő és célzórendszerek. Az űrben elhelyezett csapáismérő fegyverekkel ellátott rakétaelháritó rendszer semlegesítését és kiiktatását szolgáló lehetséges lépések szakemberek által végzett elemzése azt mutatja, hogy egyáltalán nem feltétlenül szükséges a rendszer teljes megsemmisítésének feladatával foglalkozni. Elég az ilyen rendszert meggyengíteni a legsebezhetőbb elemeire való hatással, s ezáltal biztosított a válaszcsapás-mérés, amivel az agresszor nem számol. A legfőbb következtetés, ami ebből levonható: az a fél, amely ellen az SDI irányul, egész sor hatékonf, hozzáférhető, lényegesen olcsóbb eszközzel rendelkezhet szabadon ahhoz, hogy megőrizze jogát a válaszcsapásra és ne engedje meg az agresszor sérthetetlenségét. Mindez konkrétan bizonyítja, csak illúziók a washingtoni tervek, hogy a kozmoszon keresztül katonai fölényre tehetnek szert. A katonai-stratégiai egyensúly minden körülmények között helyre fog állni. Az új gondolkodásmód ideje A történelem már most megkérdez mindannyiunkat, hogy személy szerint mit tettünk, mit teszünk vagy mit szándékszunk tenni a béke megőrzéséért. Teljesen nyilvánvaló, hogy földünk minden lakója csak a számára elérhető módon harcolhat a békéért, az életért, az emberek boldogságáért. Egy dolog azonban ma mindenki számára egyaránt fontos - az új gondolkodásmód. Enélkül nem lehet megérteni az atomkor realitásait, enélkül azt az illúziót lehet kelteni, hogy az ember kivonhatja magát a nukleáris katasztrófa fenyegetése alól egy katonaiműszaki csoda létrehozásával, mint amilyennek az SDI-t képzelik, s általa megmentheti, ha nem is az egész emberiséget, legalább „jobbik“ részét. Az új gondolkodásmódnak, s vele összefüggésben az új politikának a béke érdekében a részérdekek fölé kell emelkednie. A reykjaviki találkozó bizonyította, hogy az új gondolkodás- mód még nem jutott el mindenkihez. Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke újra és újra demonstrálja, hogy távol áll tőle az új gondolkodásmód, bizonyítja teljes függőségét a katonai-ipari köröktől, melyek tovább akarják fokozni a veszélyes fegyverkezési versenyt. Eisenhower tábornok, amikor távozott az elnöki posztról, figyelmeztetett rá: az Egyesült Államok belső életét és helyzetét a világban legfőképpen a katonai-ipari komplexum növekvő diktátuma veszélyezteti. Ez a diktátum teljesen nyilvánvalóvá vált, amikor eljött az ideje aláimi azokat a megállapodásokat, melyek új korszakot nyitottak volna az emberiség életében - az atomfegyverek nélküli kort. Reagan, aki a Washington Post napilap szerint arról álmodozik, hogy békealkotóként kerül be a történelembe, kénytelen volt eleget tenni a republikánusok utasításának, hogy semmi esetre se mondjon le Reykjavíkban a „hadászati védelmi kezdemé- nyezésról", s kénytelen volt harcolni az SDI-ért. És nemcsak ezért. Az SDI csak egyik eleme Washington stratégiájának, melynek fő célja, hogy berángassák a Szovjetuniót a lázas fegyverkezés újabb és újabb fordulóiba. Minden szavazat a béke mellett fontos és értékes. Természetesen ennek a szavazatnak őszintének és tisztességesnek kell lennie, nem üres hangoskodásnak, amit mostanában gyakorta figyelhetünk meg a Nyugaton. Az USA kormányzata a Reykjavik címére intézett vádaskodások után lázas kampányba kezdett azért, hogy magáénak tulajdonítsa mások javaslatait. A fő erőket a Reykjavíkban lejáratott SDI védelmére vetették be. Igyekeznek fehérre mosni az amerikai képviselők pozícióját, akik naftalinszagú csomaggal jöttek a találkozóra, megakadályozták, hogy a tárgyalások megállapodással záruljanak, s most kísérleteket tesznek arra, hogy a Szovjetuniót bevonják az adatokkal és szavakkal való zsonglörködés labirintusába. Egyesek újra arra vetemedtek, hogy az atomfegyvereket szinte jótéteménynek tüntessék fel, szorgalmazzák a „csillagháborús“ program megvalósítását, mondván, hogy az erő pozíciójából rá lehet bírni a Szovjetuniót az amerikai feltételek elfogadására. A világ legnagyobb írószervezete, a moszkvai nevében szólok: legyünk egységesek a civilizáció megőrzéséért vívott harcban. A helyzet úgy alakult, hogy szükség van minden haladó, realisztikus, új módon gondolkodó ember egységes frontjára. Szakadatlanul, nap mint nap fokozódó erőfeszítésekre van szükség a béke eszméi és az emberiség megmentéséért vívott küzdelem népszerűsítésére. Erre ösztönöz a tisztesség, a lelkiismeret és a józan ész. NYIKOLAJ SZAMVELJAN, a moszkvai írószervezet vezetésének titkára Az oldal anyagait az APN sajtóügynökség készítette Tekintet nélkül a Washington által kitűzött célok illuzórikus voltára, az SDI óriási veszélyt jelent az emberiség számára. Miben rejlik ez a veszély? Először. A fő veszély, hogy a fegyverkezési verseny kiterjed egy új közegre, az SDI terén végzett munka által lehetséges teljesen új fegyverfajták kifejlesztése, megkezdődhet a minőség új fegyverkezési verseny, az emberi civilizáció számára ebből eredő pusztító következményekkel együtt. Másodszor. A Föld körüli térségbe a fegyverek telepítésének maga a veszélye egyértelmű bizonytalansághoz vezetne a hadászati egyensúlyban, a hadászati tervezésben, ami a kölcsönös bizalmatlanság fokozódását okozná. A felek állandóan nyugtalankodnának, nem előzte-e meg őket a másik fél. Az ilyen helyzet válságos körülmények között a béke szempontjából súlyos következményekkel járó döntések elfogadását eredményezhetné. Harmadszor. Ilyen körülmények között aligha képzelhető el a hadászati támadófegyverek bármiféle csökkentése, de mégcsak korlátozása sem. Ennek elfogadása azt jelentené, hogy a „rakétavédelmi pajzs" kiépítése címén növekszik az elsó- csapásméró potenciál hatékonysága. Negyedszer. Az SDI nagymértékben növelné a háború véletlen kirobbanásának veszélyét a rendkívül bonyolult komputer-rendszerek tévedése, műszaki meghibásodása folytán. Ezért ellenzi a Szovjetunió a „hadászati védelmi kezdeményezést“. VLAGYIMIR CSERNISEV katonai szemleiró
