Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-13 / 6. szám
T izedik éve munkatársa a Kelet-szlovákiai Kerületi Pedagógiai-Pszichológiai Tanácsadónak Linhardt Gabriella pszichológus. A kerület magyar tanítási nyelvű középiskoláit látogató tanulók pszichológiai problémáinak megoldásával foglalkozik, de ha a kerület valamelyik járásában nincs magyarul beszélő pszichológus, akkor az óvodákban és alapiskolákban is szívesen segít, hiszen ez szintén feladataihoz tartozik. Munkájáról, tapasztalatairól beszélgettünk.- A pszichológia önálló tudományág, jóllehet, az emberek közül sokan ma sem tudnak határvonalat húzni aközött, hogy mi is tartozik a pszichológiához és mi a pszichiátriához - ön is találkozott ilyen esetekkel?- Sajnos, ez még ma is kétségtelenül jellemző, pedig tudni kell, hogy a pszichiátria - vagyis az elmekórtan - a orvostudománynak az elmebajok, a kóros lelki jelenségek vizsgálatával és gyógyításával foglalkozó ága. Az elmekórtan szakorvosai tehát betegségek gyógyítását végzik, míg mi gító iskolába kell járniuk. Ezekben az iskolákban speciális nevelési módszerek szerint dolgoznak, biztosítani tudják a gyerekek harmonikus fejlődését.- Tehát ha ilyen alapiskolába adják a szülők az arra rászoruló gyereket egyértelműen csak jót tesznek neki. Miért nem élnek mindnyájan ezzel a lehetőséggel?- Megítélésem szerint Kelet-Szlovákiá- ban eddig az is gondot jelentett, hogy magyar tanítási nyelvű kisegítő iskola csak Nagykaposon (Veiké Kapuéahy) volt. Én részben meg tudom érteni a szülőket, hogy a hatéves gyereküket a Kassa-vidéki, vagy a Rozsnyói (Roznava) járásból nem szívesen engedik el olyan messzire. A helyzeten segíteni akarván, most már a rozsnyói kisegítő iskolában is nyitottak magyar osztályokat. Ezekre kétségtelenül szükség van, mert amint mondottam, a középiskolában már felszínre kerül, hogy mennyi a mentálisan sérült gyerek. Ma például az egyik kassai szakközépiskola tanulójáról küldtem véleményt az iskolaorvosnak. Ez a gyerek, aki egy vidéki alapiskolából került Kassára, az órákon egyáltalán nem szólalt meg. Amint később kiderült, nem hogy szlovákul, magyarul sem tud rendesen beszélni. Az alapiskolában nem tanult meg irni-olvasni. Teljesen önállótlan, súlyos memóriazavara pszichológusok lényegében nem beteg embereken, hanem olyan egyéneken igyekszünk segíteni, akiknél bizonyos megnyilvánulások mentális zavart szignalizálnak. A mi feladatunk tehát a lelki egészség megvédése.- Milyen tapasztalatai vannak, a szülők idejekorán felismerik ezeket a figyelmeztető jeleket?- Azt felismerik, hogy a gyerek más, nem olyan, mint a többi, de azt nem tudják, illetve nem akarják elhinni, hogy a gyerek mentálisan sérült, retardált. így történik meg, hogy beíratják az alapiskolába, s ezzel rengeteg kínszenvedést okoznak neki. A gyerek állandó stresszhelyzetbe kerül, rengeteg kudarcélménye van. Nehéz elviselnie azt a tudatot, hogy ö a legrosszabb, mindenben ő az utolsó. Sok esetben nem akarják elfogadni, hogy a gyerek mentálisan sérült, ha a tanító észreveszi és javasolja, hogy forduljanak pszichológushoz. Sajnos sok esetben - lehet, hogy éppen a szülök könyörgésére - a tanítók is szemet húnynak az ilyen esetek felett, esetleg még azt is vállalják, hogy többet fognak majd foglalkozni az illető gyerekkel és idővel csak rendbe jön. A tapasztalatok sajnos nem ezt mutatják. Itt Kassán (Koéice), de a vidéki szaktanintézetekben, illetve szakközépiskolákban is elég gyakran találkozunk gyengeelméjű gyerekkel. Meg kell, hogy mondjam, ebben a korban már nehezebb rajtuk segíteni.- Mi hát a teendő?- A mentálisan sérült gyerekeknek kisevan, mentálisan erősen sérült. A különböző helyszíneken történő gyakorlatokra sem tudott elmenni, mert egyszerűen eltévedt. Mondanom sem kell, hogy stresszes állapotba került. Ezt az iskolát semmi esetre sem tudja befejezni. Szülei és az alapiskola pedagógusai mulasztásokat követtek el, megoldhatatlan helyzetek elé állították. Mi most már kénytelenek vagyunk bizottság elé küldeni. A kerületi nemzeti bizottságtól kell engedélyt kérni, hogy a kötelező iskola- látogatást tizenhat éves kora előtt befejezhesse.- Említette, hogy főleg a középiskolások pszichológiai problémáival foglalkozik, évente hányán fordulnak önhöz?- Száz-százhúsz esettel foglalkozom.- Melyek azok a problémák, amelyek megoldásában tanácsok kérnek?- Elsősorban a pályaválasztásban kérnek tanácsot. A tanulók közül sokan bizonytalanok, egyrészt nem tudják, milyen iskolába menjenek, másrészt ha már választottak, meg akarnak győződni arról, hogy helyesen cselekedtek-e. Mi elbeszélgetünk velük, képesség- és személyiségvizsgáló teszteket íratunk velük. Főleg azt vizsgáljuk, hogy választásuk megegyezik-e személyiségükkel, és adottságukkal.- És megfogadják a tanácsot?- Többnyire igen, de nem minden esetben. Nemrég például egy lány, aki befelé forduló típus, akinek beszédkészsége sokkal fejletlenebb, mint .képi gondolkodása, akinek nincs szervezőkészsége, annak ellenére, hogy nem javasoltuk neki, pedagógiai pályára ment, a pedagógusok szülök és maga is ezt akarta. Pedig egy műszaki pályán, rajzaiba mélyülve sokkal eredményesebb munkát végezhetne. Jó tanuló volt, a tanítóképzőt biztosan elvégzi, de jó pedagógus nem lesz belőle. Hogy hány gyereknek fog ártani, erre most még nincs válasz.- A pályaválasztási tanácskéréseken túl milyen problémákkal fordulnak még a pszichológushoz?- Gyakran keresnek fel tanulási problémákkal. Olyan esetek ezek, amikor a gyerekek a képességi szintjük alatt teljesítenek. Ez többnyire akkor fordul elő, amikor a diákok az alapiskolából a középiskola első osztályába kerülnek. Sokan nehezen alkalmazkodnak az új környezethez, következésképpen azt az eredményt sem tudják hozni, amit azelőtt játszva elértek. Ha ráadásul a tanár besorolja őket a rossz tanulók közé, a kudarcélményük tovább fokozódik és nem csoda, hogy görcsösekké válnak. Ezeknek a gyerekeknek mindenképpen sikerélményre van szükségük, mert ha az iskolában ezt nem kapják meg, akkor különböző csoportokba, bandákba szerveződnek, s ezekben keresnek elismerést. El kell mondanom azt is, hogy még mindig sok középiskolában azt az elavult nézetet vallják, hogy „a gyerek azért jön iskolába, hogy tanuljon, aki nem tanul, az nem ide való!“ Nos, ha a gyerek a felvételi vizsgán megfelelt, akkor oda való. A pedagógusoknak minden gyerekből meg kellene próbálni kihozni a maximumot. Ehhez persze sok energiára van szükség, s azt is tudom, hogy a tanárok túl vannak terhelve. Nem egy iskolában 30-35 gyerek is van egy-egy osztályban. Mindez persze nem ad, nem adhat felmentést a pedagógusnak. Főleg a problémás gyerekekre jobban oda kell figyelniük...- Nem beszélve arról, hogy ezek a fiatalok éppen a kamaszkorukat élik, tehát korántsem kiegyensúlyozottak.- így igaz. Problémáikkal közülük többen bennünket is megkeresnek. Némelyikükben igen erős a vágy, hogy megismerjék és megértsék a világot. Ők szellemileg általában érettebbek az átlagosnál, jóllehet a helyüket nehezen találják meg a közösségben, éppen ezért kell nekik segítenünk.- Kik fordulnak nagyobb számban a pszichológushoz, a fiúk vagy a lányok?- A lányok. A fiúkkal viszont, annak ellenére, hogy ritkábban kérnek tanácsot, jobb az együttműködés. A lányok inkább csak kíváncsiságból jönnek hozzánk. Ha már valamilyen mélységig eljutunk a problémák feltárásában, akkor megfutamodnak. De természetesen -ez sem vonatkoztatható mindenkire. Akik valóban komoly problémával küszködnek és ki akarnak lábalni belőle, azok nem hátrálnak meg.- Milyen gyakran látogatja az iskolákat?- A Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziummal és a gépészeti, illetve elektrotechnikai szakközépiskolával szoros a kapcsolatom. A kerület többi magyar középiskoláiba évente sajnos csak háromszor- négyszer jutok el. Egyedül többre a legnagyobb akarattal sem vagyok képes. A látogatások alkalmával igyekszem minél közvetlenebb kapcsolatot kiépíteni a fiatalokkal, felvilágosítom őket a pszichológus munkájáról, elmagyarázom miben tudok nekik tanácsot adni. Úgy tapasztalom, hogy megértenek, s akinek gondja van, az felkeres. A középiskolásokkal a kapcsolatteremtés jó, mint már mondtam az óvodás és az alapiskolás korú gyerekekkel nehezebb dolgoznunk. Több bizalmat, megértést várnánk a szülőktől, no nem miértünk, az ö gyerekeik érdekében. Tanácsainkkal, nevelési módszereinkkel és egyéb beavatkozásainkkal sok sérült gyerek lelki egészsége visz- szaadható, és ezért hangsúlyozni kell, hogy a pszichológushoz fordulni nem szégyen. SZASZÁK GYÖRGY M egidézi felnőttéválása kapaszkodóit. Szerénytelenül tépelődik a múlton, az önvállalás bűvös állomásain. Érzéseiben még a néhai tévedések ákombákomai, gyűrődések a felnőttek, a nagyváros világával való találkozásokból, de a szeretet már csillagfénnyel lélegzik a felesége és a megszületendő gyermekük vonzásában. Otthon van. Hazatalált húszévesen. Az ekecsi (Okoő) Kovács Jenő Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) érettségizett. Két ember varázsát hordja magában a gi- mis évekből. Fizika szakos ta- nárnőjéét, aki megértette és féltette az önmagát, a falusi egyszerűségét, a gyermeki tisztaságát a nagyváros elől rejtegető kamaszfiút, valamint csillagász barátjáét, aki bátorította, akivel meghányták-vetették az élet miértjeit, akivel együtt startoltak a titkok felfedezésénél. Mi maradt mindebből? Hogy gyűlöli és kerüli az ismétlődő egyhangúságot, a haszontalan időfecsérlést, a tétlenséget, a felszínes egymás mellett élést, de keresi az olyan találkozásokat, az olyan közelséget, ahogyan a faluban mindenki benne él a másikban. Főiskolai tanulmányait megszakította. Türelmetlen volt: „Szétszedtem a gépet, hogy összerakhassam, ezáltal ismerjem meg. S ehhez nekem nem kellettek képletek. Különben spm maradt volna meg a fejemben." Elhamarkodott döntése miatt az előadásokból csak a számokkal, képletekkel, ábrákkal teleírt jegyzetfüzetek maradtak meg a fiók mélyén, a nosztalgia a „szerelőcsarnokká“ alakított kollégiumi szoba iránt, az önvád, az önmarcangolás kegyetlen csatái, az erő fogyása az újrakezdéshez. Meg megoldásként a szükséges rossz, a beletörődés. És kiútként az egykori „elektrósnak“ maradt valamilyen, az elektromossággal összefüggő pálya meghódítása. Eladó lett Bratislavában a Le- ningradská utcai elektro-szaküz- letben. Megnősült. Feleségével Galántán (Galanta) élnek. Naponta két órát zötykölődik a vonaton. A zárás és a vonatindulás közötti másfél óra alatt mi mást tehetne, bolyong az utcákon, vagy beül egy kávéra. A hajnali ébredések megviselik. De a fáradtságát le kell gyűrnie: a vevő nem tudhatja, miért nem jár neki mosoly. A kereskedő kereskedő, az üzlet üzlet, nincs helye nyafo- gásnak. Pedig jólesne, ha megkérdeznék: „Jól vagy?“, ha észrevennék: „Leragad a szemed“. És nem segít a napi négy kávé. Csak hétvégeken a falusi levegő segít, nyáron a kert, a folyó illata, ha meglátogatják anyut, akivel mindig boldogan tett-vett a konyhában. Most is odaül mellé kisfiúként, mint amikor hatodikos kisdiákként együtt olvasták a leckét, mint amikor vigasztalódott nála a sikertelenségek miatt, mint amikor megtanulta tőle: „Segíthetek, de jobb, ha magad döntesz“. És kedves a mosoly az öcsi arcán, hisz nagyon várja, hogy jön. Meg az utazás segítene. Mert szeretne minél többet látni. Lenyűgözik a műemlékek, szinte gyerekké lesz a régiségkereskedők üzleteiben. E tulajdonságát tartogatja gyermekének. Majd lekuporodva mellé együtt kutatják a dolgok létrejöttének miértjeit, együtt ismerkednek megértőén, féltőn a körülöttük levő világgal. Nagyon várja, hogy megszülessen. TALLÓSI BÉLA 1 5 I I I * s I ^ I S I s I -5 I £ I $ 1 ^ I -J 1 ^ I 5 Ú ?-