Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-06 / 5. szám
1 □ Innokentyij Szmoktunovszkijt láthatták a szovjet nézők a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című Ste- venson-regény új filmváltozatában. □ A Szovjetszkaja Kultúrában Jevgenyij Jevtusenko meleg hangú méltatást közöl az Egy halott ember levelei című új szovjet filmrólramelyet a fiatal K. Lopusanszkij rendezett. □ Maximilian Schell elmondta a Szovjetszkaja Kultúrának adott interjújában: oroszul tanul, és valamelyik moszkvai színházban szeretné rendezni Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdó-röl című színművét. □ Az Iszkussztvo Kino közli Alekszandr Adabasjan és Nyikita Mi- halkov Fekete szemek című filmnovelláját, a filmet már forgatják, Marcello Mastroiannival a főszerepben. □ Lev Tolsztoj Kreutzer szonátájából film készül a Moszfilm műtermeiben, Mihail Svejcer rendezi; Pozdni- sev alakítója Oleg Jankovszkij. □ Gene Hackman rendezte a Kétszer az életben cimú új amerikai filmet, természetesen ö a főszereplő is. □ Szomorú szívtelenség címmel a leningrádi Alekszandr Szakurov filmet forgatott a Megtört szívek háza című Shaw-színjátékból; a kapitányt Ftamaz Cshikvadze játssza. □ Brazíliában bemutattak egy sport tárgyú filmvígjátékot; Pelé is szerepel benne. □ Sean Connery és Michael Caine együtt játszik a Travelling Men című angol filmben, amelynek Michael Compbell a rendezője. □ Ewa Blaszczyk, a varsói Teatr Wspólczesny tagja újabban több filmszerepet is eljátszott. Legnagyobb sikerét a Felügyelet című Wieslaw Sa- niewski-filmben aratta. □ Vigyázz a jobbodra a címe Jean-Luc Godard új filmjének; vígjáték, szereplői között van Jane Birkin, Francois Périer és Michel Galabru. Tizenéves gyerekek halálcsapdát állítanak nevelönőjüknek. Anyja, felesége és lánya gyilkosain készül bosszút állni egy szolid, tisztességes férfi. Erkölcsi harapófogóban vergődik a francia tévé népszerű műsorvezetője: ha kimondja az igazat, elbocsátják állásából, ha eltitkolja, önmagával kerül konfliktusba. Aki kérdez: Serge Leroy párizsi filmrendező: - Behozhatják-e érzelmi lemaradásukat a hátrányos helyzetű állami gondozottak? Vajon van-e jogunk az ellenünk elkövetett bűnök megtorlására, a „számla“ ki- egyenlítésére? Miről fecseg a felszín és miről hallgat a mély a francia tévében? A kérdésekre Serge Leroy otthon és nálunk is nagy visszhangot keltő alkotásai, a Négy kölyök, a Törvényes erőszak és A 4. hatalom adnak választ. Az utóbbi brati- slavai bemutatóján néhány héttel ezelőtt a rendező is részt vett.- Kék az ég - ez a címe első, 1970-ben készült filmjének, amelyről mindössze annyit tudok: nem nagyon kapkodtak érte a forgalmazók.- Nem hát, hisz annyira rossz volt. Két évvel később viszont újabb lehetőséget kaptam, s akkor azt mondtam: ha ezt is elpasszolom, azonnal visszamegyek a tévébe.- Mert előtte ott rendezett?- Dehogyis rendeztem. Előbb gyártásvezető voltam, aztán riporter. Imádtam a munkámat. Azt szerettem benne, hogy majdnem minden héten máshová küldtek. Japánban a no-színházról csináltam riportot, Brüsszelben Béjart együtteséről, Londonban a Royal Shakespeare Companyról. Tulajdonképpen mindig azt tettem az asztalra, amit a főnökeim kértek tőlem, de örültem, mert akárhová mentem is, mindenütt művészek közt lehettem. Látja, ha most megkérdezné, miért hagytam ott a tévét, akkor azt felelném, hogy azért, mert híres színészekkel akartam jó filmeket csinálni.- Második munkájában, a Mataf- ban is voltak híres színészek, mégsem volt kasszasiker.- Igaza van, az is csak egy egyszerű gengszterdráma volt, de ne felejtse el: kevés pénzből már a hetvenes években sem lehetett nagy filmet csinálni. Az én időm ennek ellenére mégis 1975-ben jött el. A Mint az űzött vaddal kirobbanó sikert arattam a moszkvai filmfesztiválon, s csodák csodája, az örökké fanyalgó francia kritikusoknak is tetszett a film. Azóta jó dolgom van - bíznak bennem a producerek és a sztárok is szívesen dolgoznak velem. Ez persze, nem jelenti azt, hogy nekem „mindent“ szabad. Én sem vagyok Jupiter. Hogy a sztárok szívesen dolgoznak velem, azt csak azért hangsúlyoztam, mert állítom: a nézők többsége ma is inkább a színészekre kíváncsi, nem pedig arra, hogy milyen filmet csinált Leroy vagy Cavalier.-Gondolom, nem véletlen, hogy éppen Cavaliert említi.- Nekem most ő az első számú francia filmrendező. Nem Lelouch, nem Truffaut és nem is Godard, hanem Cavalier. A múlt században játszódó Thérese című alkotása, amely egy zárdában élő kamaszlány életéről szól, szerintem az utóbbi évek legnagyobb francia filmje. És hadd tegyem hozzá: egyetlen sztár sincs benne.- önnél viszont minden esetben valami nagy névre vált jegyet a néző. A Törvényes erőszakban Claude Brasseurre, a Négy kölyökben Alain Delonra, A 4, hatalomban Philippe Noiret-ra.- A Törvényes erőszakból kifelejtett valakit. Christophe Lambert-1. Rá különösen büszke vagyok, hisz az én felfedezettem. Delon viszont csak azért forgatott velem, mert tizenhétszer látta a „Vadat", annyira tetszett neki. Amikor megnézte a Négy kölyköt, azt mondta: „Ez a te filmed, nem az enyém. “- A 4. hatalomnak nemcsak rendezője - a forgatókönyvét is ön írta.- De nem egyedül! Hármain hoztuk össze. Különben be kell, hogy valljam: engem nem nagyon érdekel az írás. Azt másoknak hagyom. Nekem a forgatás a csoda. Az, hogy az örült harc, a sok depresszió után egyszercsak azon kapom magam; megint ott állok a kamera mellett.- Filmjeivel hol aTársadalmat, hol az emberi magatartást bírálja, de mindig valami olyat vesz célba, amire „fönt“ is, „lent“ is érzékenyen reagálnak. Kitől kapja az ötleteket, hogy mikor miről szóljon? A producerektől?- A producerek szabad kezet adnak a témaválasztásban, de ezt már mondtam. Megbíznak bennem, s ez borzasztó nagy dolog. Eddig egyetlen egyszer dolgoztam „megrendelésre“. A Törvényes erőszakot más valakinek kellett volna elkészítenie, aztán mégis az én nyakamba sózták. Hiába akartam kibújni alóla, nem lehetett. Még a stúdió vezetője is összetett kézzel könyörgött:,, Vállald el, kérlek, ne hagyj cserben!" A vége az lett, hogy igent mondtam, pedig nem is tetszett a forgatókönyv, ötven percnyi anyagot dobtam a kosárba a vágás után.- És elégedett a filmmel?- Én nem szeretem. Claude Brasseur viszont nagyszerűnek találta.- Ha igaz, amit olvastam, új filmje hét millió frankba kerül majd.- Egy francia nő és egy arab férfi szerelmi történetét akartam elmesélni, de „mecénás“ híján dugába dőlt a tervem. Ami viszont biztos: tavasszal egy tizennyolc éves francia lányról készítek filmet, akit 1983- ban görögországi útja során teljesen ártatlanul börtönöztek be.- S mint mindig, most is a szociális igazságtalanság, ellen emel szót. Tudja már, kinek adja a főszerepet?- Nem, még nem döntöttem el.- Sophie Marceau-ra nem gondolt? Ő biztosan sikerre vinné a filmet.- Nekem is megfordult a fejemben. Sőt. Fel is hívtam ót, hogy kész a forgatókönyv, olvassa el és mondjon igent vagy nemet. Más valamit mondott. Hogy nem rossz, de jobb is lehetne. Nem haragudtam érte. Pár nappal később már az átírt forgató- könyvet olvasta. Az sem tetszett neki. A harmadik változat után nyolc nap gondolkodási időt kért, aztán felhívott, hogy találkozzunk, mert volna néhány kérdése. Az első az volt, hogy miről szól a film. Nem szóltam semmit. Felálltam és elbúcsúztam tőle. Nem is rá, inkább magamra voltam dühös, mert hagytam, hogy ötvenéves koromban így „játszanak“ velem. De hát mondtam: nálam a forgatást mindig valami szörnyű idegeskedés előzi meg. SZABÓ G. LÁSZLÓ PJATNYICKIJ: SZOLOMIN Nézőink egyebek között a Derszu Uzala cimú Kuroszava-filmböl ismerhetik Jurij Szolomint, a moszkvai Kisszinház vezető művészét. A kitűnő szinész alakítja a Moszfilm új produkciójában Mitrofan Pjatnyickijt, aki az első világháború előtt létrehozta népi együttesét, a későbbi Pjatnyickij- kórust. Daloló Oroszország az új film címe, amely méltó módon igyekszik felidézni az orosz népdal kincseit, és azt a munkát, amelyet Pjatnyickij végzett. A film rendezője: VaszHij Panyin. Képünkön: Jurij Szolomin A triciklit egy angyal hajtja, aki ma boszorkánynak öltözött. Furcsa, sapkaszerű kalap, lebegő fekete ruha, mély hang, nem tudni, hogy férfi-e vagy nő. A talicskában egy férfi, madárijesztő kalapban, vonzó, de a kalap alatt semmitmondónak tűnő arccal. Jelen van még egy hátizsákos kisfiú, a filmfelvevő kamera, mögötte Ragályi Elemér operatőr és segítői, Gazdag Gyula rendező és a stáb.- A Hol volt, hol nem volt mesefilm felnőtteknek - mondja Gazdag Gyula története pedig a szeretet hiányáról és ennek következményeiről szól. Egy árva gyerek keresi az édesapját a filmben és a történet a film egyharmadától a krimi tempójával és - remélem - izgalmával pereg - magyarázza Gazdag Gyula. - Bár a filmnek sok színhelye, sok szereplője van, tulajdonképpen kamaratörténet, mely három ember között zajlik. A kisfiú, egy gyámügyi előadó és egy lány között - és e három ember egymáshoz fűződő szeretete, egy meglehetősen szeretet nélküli világban, szinte kiemeli őket a környezet valóságából, mellyel csak konfliktusaik vannak. A Hol volt, hol nem volt sorscsapásokból feltápászkodó és magukhoz térő, egymáshoz kötődő emberek története. A film fekete-fehér nyersanyagra készül, mert Ragályi Elemér és én is úgy éreztük, hogy azt a stilizált képi világot, melyet mi kívánunk megjeleníteni, fekete-fehér nyersanyagon jobban, hihetőbben és művészibben lehet megeleveníteni, mint színes filmkockákon.- Legutóbb négy évvel ezelőtt forgatott filmet, az Elveszett illúziókat, összefügg-e ez a történet azzal a történettel? Esetleg ez a film a megtalált illúziók krónikája?- Sohasem gondoltam végig a dolgokat ilyen szemszögből. Az az igazság, hogy amikor egy új filmtémával kezdek foglalkozni, valami olyasmit szeretnék készíteni, amit korábban még nem csináltam. Hogy az új filmem rokonságba kerül-e korábbi filmjeimmel, azt egyszerűen nem tudom megítélni. Azt hiszem azonban, hogy a Hol volt, hol nem volt nem a megtalált illúziók krónikája. Olyan történet ez, melyben a megtörténhetóség kézenfekvő, a megoldás viszont nagyon nehéz.- Kissé misztikus párbeszédet folytatunk. Gazdag Gyula bennfentesként válaszol kérdéseimre, én viszont csak most ismerkedek a történettel.- Röviden elmondom a cselekményt. Egy hirtelen szerelmi fellobbanás eredményeképp született gyerek születési adataiba - bizonyos törvényes előírások kényszere miatt - nemlé- tezó apa nevét, címét diktálják be. A gyerek édesanyja baleset áldozata lesz. Előkerülnek a szigorúan titkos akták, a gyámhatóság keresni kezdi (mint a hasonló esetekben szokás) az apát. Hamar világossá válik, hogy az adatok hamisak. De a gyerek ezt nem hiszi el, felkerekedik, hogy megkeresse a maga hitében szükségszerűen létező apukáját. Különböző kalandjai vannak, míg végül benyit valahová, ahol előbb csak egy éjszakára, majd úgy tűnik, hosszabb időre befogadják. A befogadó magányos lány otthonában azután hirtelen felbukkan a gyerek után indult gyámügyi előadó. És a három ember között sajátos kapcsolat alakul ki... Persze, ez a történet menetének nyers váza csupán, melyből hiányoznak a filmben szereplő indokok, a válaszok a miértekre.- Mikor kezdett ezzel a történettel foglalkozni?- Körülbelül hat éve. Sokat vívódtam, mig kezdett kialakulni. Győrffy Miklóssal írtam a könyvet. Eredeti elképzelésem szerint Öze Lajos játszotta volna a főszerepet. Élete utolsó hónapjaiban sokat beszélgettünk erről és Őze ötletei benne is vannak a forgatókönyvben. Sajnos, Öze azonban már nem játszhatta el a történetet, így más színészt kellett keresnem a szerepre. Végülis a Homolka-filmekben látott csehszlovák színészt, Frantiéek Husákot kértem fel a főszerepre, és ma már örülök, hogy öt, mert nagyszerűen tudunk együtt dolgozni. Igyekeztem a szerepeknek legjobban megfelelőbbekből összeállítani „csapatot“ - így került kamerám elé Csákányi Eszter, a kaposvári Varga Mária, Pogány Judit, Balkai Géza, Trokán Péter és a kisfiú szerepében a nagyon tehetséges Vermes Dávid.- Nem éppen könnyű utat választott a sikerhez. Félek, már a „mesefilm felnőtteknek“ megjelölés sem lesz maradéktalanul vonzó. Azután fekete-fehérben készíti a filmet, ma, amikor mindenki színes alkotásokhoz szokott. Stilizált világba helyezni a történetet, melyet reális elemekre építve játszat, de a forgatókönyv szerint csodák is történnek.- Ez ilyen film. Ahhoz, amit mi szeretnénk megvalósítani, hihetőbb képet ad a fekete-fehér film, persze több tehetséget kíván felvétele, mint a színes filmé, ugyanakkor viszont sokkal szabadabbnak érezzük magunkat, képzeletünk sokkal inkább csaponghat, mintha színes filmen vállaltuk volna a stilizálást. A stilizált világban természetes, hogy csak reális elemekre építhetek, ha azt akarom, hogy hihető történetet vigyek vászonra. Gazdag Gyulát elhívják. Az átállás után felvételre kész a kamera. Hamarosan felhangzik az elnyújtott Tessééék! kiáltás. Új magyar film születik. FENYVES GYÖRGY ÚJ SZÚ 14 V8 1987.11.6.
