Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)

1987-12-14 / 293. szám, hétfő

T öbb mint kétszáz év telt el azóta, hogy tájainkon elkez­dődött a történelmi segédtudomá­nyok rendszeres oktatása. A törté­neti segédtudományok. vagy a törté­nelem segédtudományai elnevezés egyrészt azt jelenti, hogy elősegítik a történeti kutatást (ezért a „segéd“ kifejezés), másrészt a történettudo­mány egy-egy speciális területét és ismeretanyagát alkotják. Mivel ma­gyar nyelven eddig nem jelent meg ismertető kézikönyv, ezért a< buda­pesti Eötvös Lóránd Tudomány- egyetemen nemrég megjelent tanul­mánygyűjtemény nagy érdeklődésre tarthat számot. A könyvben tizenöt tudós mintegy risztilka, amely a kitüntetésekkel foglalkozik, még fiatal tudomány. A szocialista fejlődés útjára lépő ál­lamok sokszor teljesen másokkal helyettesítették a korábban használt rendjeleket. De mint például a ná­lunk megmaradt korábbi Fehér Oroszlan-Rend esetében, az ado­mányozás feltételeit megváltoztat­ták E legérdekesebb tanulmányon kívül nem kevésbé figyelmetkeltőek a szerző jelvénytannal (insignioló- gia) és zászlótannal (vexillológia) foglalkozó dolgozatai. Az előbbi a hatalom, méltóság, hivatal stb. ismertetőjeleivel foglalkozik A su­merok uralkodói még csak egysze­rű, a tarkón megkötött szalagot használtak hatalmi jelképként. Nagy Konstantin uralkodása idején alakult ki a sisakkorona, s alapja lett a ké­sőbbi pántos koronának. További nagymúltú katonai jelvény a marsall- bot. A zászlótannal foglalkozó írás­ból megtudjuk, hogy az európai és a magyar zászlóhasználat is a ró­mai-bizánci hagyományokban gyö­kerezik Árpád fejedelem a büszke­ség jelképeként a vörös szint vá­lasztotta, amely a rettegett magya­rokat jelképezte a honfoglalás utá­ni Európában. A címeres zászló a Ősi civilizációk nyomában Blahoslav Hruška könyve a régészetről és egyebekről A történelem segédtudományai húsz legismertebb segédtudomány­ról ír. nemzetközi kitekintéssel A húsz önálló tanulmány egy-egy tudományág értelmezését, fogal­mát, történetét, módszereit, forrásait és irodalmát ismerteti. A nálunk is ismert Érszegi Géza az oklevéltannal (diplomatika) és á paleográfia tudományával foglal­kozik. Az előbbi tudományából meg­tudjuk, hogy az első oklevél 741-ből a német-római császári udvarból került ki. Ezt követte a pápai okle­vélírás, mely a 9 században kezdett kialakulni. A paleográfia (írástan) története 1708-tól számítódik, ami­kor Montfaucon főleg kódexek sorát vizsgálva vázolta az írás fejlődését. A népnyelv beáramlása az írott em­lékekbe Európában a 12. század­ban, nálunk a 15. században kezdő­dik. A magyar Hajnal István nemzet­közileg is jelentősei alkotott azzal, hogy a paleográfia kutatási területét az írás társadalmi funkciójának vizs­gálatára is kiterjesztette. Kristó Gyula a kronológiáról, tör­téneti földrajzról és a helynévtanról ír. A kronológia lényegében időszá­mítást jelent. A legrégebbi időszámí­tás a bizánci, amely i. e. 5508-ra helyezte a világ kezdetét. A keresz­tény időszámítás csak a 6. századtól terjedt el, amelyet például Oroszor­szágban csak 1700-tól vezettek be. A Gergely-naptár, amelyet ma is használunk, Svédországban is csak 1844-től használatos. Január elseje, csak a 14.. századtól az év első napja, addig december 25-e volt az Újév napja. A fiatal Pandula Attila szintén há­rom tanulmánnyal szerepel. A fale­13. században jelenik meg, amely II. András idejétől vörös-fehér csíko- zású. A hármas szín végül 1557-ben jelenik meg, és a francia forradalom hatására válik általánossá. A szfragisztikáról (pecséttan) Bertényi Iván ír. Már a középkorban is művelték az oklevél-és pecsétha­misítók leleplezése céljából. A pe­csétnyomó illetéktelen kézbe kerülé­se nemegyszer súlyos veszélyekkel járt. A tatárok a birtokukba került királyi pecsétnyomó segítségével írattak leveleket, s ezekkel számos helyen sikerült előcsalogatniuk az elrejtőzött lakosságot. A szerzők másik tanulmánya a heraldikáról (c\- mertan) szól. E tudományág az uraik színeit viselő heroldokról kapta ne­vét. A heroldok küldöncként szere­peltek a középkori csatákban, s a cí­merek alapján azonosították a harc­mezőn elesetteket, vagy lovagi tor­nák rendezőiként működtek. Szük­ségük volt a címerek alapos ismere­tére. A kötetben egy-egy szerző foglalkozik még epigráfiával (felirattan), numizmatikával (érem­tan), genealógiával (származástan), archontológiával (tisztség- és hiva­talviselők), kodiológiával (könyvtör­ténet), metrológiával(méréstan), va­lamint a történeti éghajlattan, a tör­téneti ikonográfia, s a személynév­tan kevésbé ismert és kutatott se­gédtudományágaival. Mindezeket ismertetni erőnket meghaladó fela­dat. A terjedelmes kötet lexikonnak is használható, s nagyon fontos ké­zikönyv minden történelem iránt ér­deklődő, valamint történelemszakos, tanár számára. ZILIZI TIHAMÉR Ennek a könyvnek a témája alig­ha adna nyomós okot arra hogy akár egyetlen gondolatot is papírra vessek. Az ókori Sumér, Babilónia és Asszíria számos, egymástól mind szemléletben, mind a megírás szín­vonalában különböző könyvek meg­írására sarkallta már tudósokat, mü- velődéstörténészeket. Tehát a Pod babylonskou veží (Bábel tornya alatt) című kötet akár egy is lehetne a sok közül, de nem az. Szerzője. Blahoslav Hruška a tudósok között nem számít, öregnek. 1945 májusá­ban született, s a Csehszlovák Tu­dományos Akadémia Keleti Intéze­tében dolgozik. A prágai Károly Egyetem igencsak különös szakán szerzett diplomát. A szak neve: ék- írás-régészet. Azóta tevékeny kuta­tója és olvasója az ókori ékírásos agyagtábláknak. Ezenkívül is szá­mos tudományos feladatot teljesít, amelyek többsége nemzetközi je­lentőségű. Talán ezeknek a nemzet­közi méretben fontos dolgoknak kö­szönhetően lehet érdekes ez a kötet a cseh nyelven olvasóknak, s a for­dítás révén egyszer talán a csak magyarul tudóknak is. Blahoslav Hruška már a bevezető helyett írt jegyzetben közöl néhány olyan tényt, amely további olvasásra sarkallhatja a laikus olvasót. Itt írja le, miként lehetséges egyáltalán megtanulni az ékírás olvasását. A lényeges dolgokat azonban az a nemzetköz] kitekintés és szintézis tartalmazza, amely nélkül aligha született volna meg ez a kötet. A szerző nagy érdeme, hogy az ékírásos agyagtáblák szövegei kö­zül nemcsak az ismert Gilgames- eposzra, az Ur városa romlásának siratására, vagy a már publikált tu­dományos vizsgálódásra hagyatko­zik. (S. N. Kramer, Bedŕich Hrozný, Vojtéch Zamarovský, Ceram, Georg Smith, A. H. Layard). Ö maga írja erről: Egyetlen mű sem született eddig, amely úgy tárta volna fel az agyagtáblákba rejtett törnténelmet, ahogy azt maga az írnok hétköznapi valóságként saját szemszögéből látta. így juthatunk el az Irakban 1981- ben rendezett tudományos tanács­kozástól az ókori sumér, babilóniai és asszír birodalmak hétköznapjaiig. A korabeli mezőgazdaság a termé­keny elő-ázsiai folyóvölgyekben ala­kult ki, s így a tárgyalt ókori birodal­mak is a nagy folyók, a Tigris és Eufrátesz partvidékén keletkeztek. Régészeti kalandozások egész so­rával ismerteti meg olvasóját a szerző. A legizgalmasabbak azok az inter- etnikus összehasonlító vizsgálatok, amelyeknek eredményeit ebben az ismeretterjesztő jellegű kiadványban is közre adja a szerző. Németek, AKÓ, KERÉKALJA, KOBOL Bogdán István: Rég Akó, arasz, kerékalja, köböl, mérő, nyilas, petrence, véka... Fellapozva Bogdán István Régi magyar mérté­kek című könyvét, pontosan 1629 különféle régi mérté­ket sorolhatna fel belőle az olvasó. A szerző ugyanis arra vállalkozott, hogy az írásbeliség kezdetétől 1874-ig, a magyarországi mértékegyesítésig - a méterrendszer bevezetéséig - használt történeti mértékeket a teljesség igényével bemutassa. A népszerűsítő ismeretterjesztés szintjén megírt hiánypótló munka csaknem ezer év mértékeiről, azok nevéről, nagyságáról, használatukra vonatkozó adatokról tájékoztatja levéltári források alap­ján az érdeklődő olvasót. A Mérték, mérés, mérésügy című fejezetben a szerző az alapvető fogalmak (pl.: mérték, mértékegység, mér­tékrendszer, mérés, mérőeszköz, mérésügy) tisztázása után felvázolja a vizsgált időszak mértékeinek eredetét és alakulását. Ebből kiderül, hogy a használt mértékek majdnem fele magyar eredetű. Ezek többsége föld-, űr- és térfogatmérték, vagyis a mezőgazdaságban alkal­mazták őket. Az ipar és a kereskedelem mértékei, vagyis a hossz-, súly- és darabmértékek többsége pedig kül­földről került erre a tájékra. Időben nagyon változó volt a használt mértékkészlet nagysága, a mértékek száma a 18. század első felében volt a legnagyobb. A mértékek elterjedésének térbeli vizsgálatánál kimutatja a szerző, hogy a legtöbb mértéket az ország északi részén hasz­nálták, s itt volt a legtöbb sajátos, illetve sajátos nagysá­gú mérték (pl.: csallóközi véka, kassai röf, komáromi mérő, lévai akó, naszvadi pint, rozsnyói szapu, somorjai köböl). A fentieket követően hat önálló fejezetben (Hossz- mértékek, Föld- és területmértékek, Ürmértékék, Térfo­gatmértékek, Súlymértékek, Darabmértékek) lexikon­i magyar mértékek szerűen mutatja be a szerző a mértékfajtákat. Az egyes címszavaknál megállapítja az elnevezés eredetét és az első hazai okleveles em'ítését, a mérték időbeni és térbeni elterjedését, pontos felhasználását, a metrikus rendszer szerinti nagyságát, valamint felsorolja az alegy­ségeit. (gy jelentősen megkönnyíti a tájékozódást a sok­fajta hosszmérték (104), földmérték (177), híg űrmérték (834), száraz űrmérték (361), térfogatmérték (65), súly­mérték (62) és darabmérték (26) között. A fenti számok természetesen az egész vizsgált időszak mértékállomá­nyát jelentik. Befejezésül a szerző megállapítja, hogy a 18. század közepétől az egyszerre használt mértékek száma foko­zatosan csökkent, de a területenkénti eltérések így is sok gondot okoztak. Magyarországon a mértékek egyesíté­sére a 15. században történt kísérlet (a budai mérték- rendszer országossá tétele), de ezt megakadályozta a török hódítás. Utána a 18. századtól más mértékrend­szer használatát szorgalmazták, de mellette az erdélyi és a horvát rendszer, valamint a bécsi rendszer is érvényes volt. A valós egyesítésre csak 1874-ben került sor a méterrendszer bevezetésével, amit ekkorra már Európa-szerte használtak. Az örökösnek vélt metrikus rendszer (CGS) európai elterjedése óta alig telt el száz esztendő és már rendszert váltottunk (Sl)... A méterrendszer bevezetése mellett természetesen sok helyen élt, és ma is él több hagyományos mérték (pl.: asztag, boglya, hold, kéve, lépés, matring, öl, pár, porció, tucat, vödör). Egyrészt ezek értelmezését, más­részt a további tájékozódást, eligazodást is segíti ez a hasznos könyv, melyet gazdag képanyag egészít ki. (Gondolat Zsebkönyvek, 1987) FEHÉRVÁRY MAGDA dánok, olaszok, angolok kutatták ezeket az elő-ázsiai területeket. Hruška egyértelműen összefoglalá­sára törekszik mindannak, ami eb­ben a témában a legutóbbi időkig megszületett. Szándékosan nem használtam a ,,téma“ helyett a ,,tu- -dományág" szót, hiszen a könyvben olyan tudománytalan, áltudományos valamint egyelőre csupán hipotézi­sekre alapozott állításokról is szó van, amelyek hozzátartoznak a su- mérok, a babilóniaiak és az asszírok történelmének mai szempontok sze­rinti manipulálásához. Ezek közül elsősorban az ún. sumér-magyar rokonságot hirdetők szélsőséges megnyilatkozásaival foglalkozik. Az ezzel a témával foglalkozó fejezetek bizalmas közlések részleteit is tar­talmazzák. Ebből gyanítható, hogy Hruška szoros szakmai kapcsolatot ápol Komoróczy Géza ismert ma­gyar tudóssal, aki az egyik legna­gyobb szaktekintélyként bírálta a ,,sumerkodók“ feltételezéseit a konstruált rokonságról. Természe­tesen a cseh tudós a szakmai tájé­kozottságához méltóan foglalkozik azokkal a nyugati országokban megjelent áltudományos közlemé­nyekkel, amelyeknek megcáfolása Komoróczy Gézának is sok munkát adott, s ad mind a mai napig. A szerző tudósi körültekintését bizonyítja, hogy olyan epizódokra is szót veszteget, mint amilyen az, amikor 1973-ban Párizsban megtar­tott orientalista tanácskozáson tudós szaktekintélyek hallgattak végig olyan áltudományos fejtegetéseket, amelyek a sumér-magyar rokonsá­got nyelvi etimológiai konstrukciók alapján bizonygatták. Szerzőnk jól tájékozott a témában, hiszen egye­bek között foglalkozik Szőcs István erdélyi publicistának a kolozsvári Utunkban megjelent esszéjével is, amelyben az Antanténusz, szóraka- ténusz cimű gyermekmondóka eti­mológiáját fejtette ki. Ezekkel együtt azonban legérdekesebb az az is­mertetés, amely az erdélyi alsótatár- lakai (Tártária) lelet feltárását végző Nicolae Vlassa kolozsvári régész közleményeiről szól. Ennek az agyagtáblán szereplő szövegnek az egyik megfejtését Adam Falkenstein nyugatnémet sumerológus készítet­te el. Később azonban Makkay Ja­nos régész is foglalkozott az alsóta- tárlakai lelettel Blahoslav Hruška igazi tudóshoz méltóan óvakodik a kizárólagosságoktól és a-tézissze- rű megfogalmazásoktól. Ugyanak­kor semmilyen tudományon kívüli indulatot, hevületet, sőt dilettáns okoskodást sem hagy figyelmen kí­vül. Tehát még az ebben a széle­sebb körű tudományos ismeretter­jesztésre szánt könyvében is a gon­dolkodásra, a körültekintő vizsgáló­dásra, a tudós és az ember toleran­ciáján alapuló odafigyelésre és a higgadt vitára neveli olvasóját. DUSZA ISTVÁN Új könyvek VÁCLAV ČTVRTEK: Manka rajzanak fel az emlékezetében; is­meretlen és mégis ismerős arcok, sorsok, mosolyok és keserűségek villannak fel előtte, mert az utazás véget ér, de az emberek élnek és üzennek. Emlékek, emlékképek és véletlen találkozások visszfényei kelnek életre. Annál inkább, mert ezeket a találkozásokat talán nem is a véletlen rendezte és hozta létre: az ember mindenütt a dolgok és népek megismerésére vágyik, társakat, magához hasonló lényeket - embe­reket keres. S az írás: embertől emberig érő üzenet.“ RÁCZ OLIVÉR MÁCS JÓZSEF: Temetőkapu Mind a csehszlovák, rriind pedig a magyar tévé esti meséiből ismert figurák kalandjainak, bensőséges élettörténeteinek folytatása ez az új kötet. Rumcajsz, Csibészke és Man­ka alkot egy mesebeli családot a jičí- ni erdőkben. Az apa - Rumcajsz egy jóindulatú, segítőkész rabló, akinek a fia - Csibészke - igencsak hamar megtanulja a természet, az élet és ezzel együtt a mindennapok terem­tette helyzetekben való eligazodást. Václav Ctvrtek harmadik könyvét ol­vashatják gyermekeink, s ez a kiad­vány feltehetőleg kedves ajándék lesz a közelgő ünnepekre. RÁCZ OLIVÉR: A mese ára „Minden utazás véget ér egyszer. Az utas hazaérkezik és megpihen. Aztán lassan távoli tájak és emberek Az Adósságtörlesztés, a Kétszer harangoztak és a Szélfúvásban után Mács József újabb regényének is­mét egy képzelt gömöri kis falu a színhelye. A Temetőkapu hőse egy olyan lány, aki a negyvenes évek legelején gyermekfővel gyer­meket szül, s leányanyaként szű­kebb és tágabb közösségének a döbbenetét még nagyobb döbbe­net keltésével igyekszik ellensúlyoz­ni. Megfogadja, hogy haláláig nem áll szóba férfival, s ezt a fogadalmát betartó, vezeklésnek is betudható küzdelmét ábrázolja az író az olva­sói figyelmet végig lebilincselően, a parányi ember küzdelmét a termé­szet erejével szemben, amely az élet folytonosságát biztosítva szün­telenül a vágyat oltja belénk. Ennek a makacs küzdelemnek a színpada a már említett gömöri kis falu. Jajha­lom, nézőközönsége pedig vala­mennyi lakója, akiknek szintén ka­paszkodókat kell találniuk. ÚJ1ZÚ 4 1987. XII. 14.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom