Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)

1987-12-08 / 288. szám, kedd

Nemcsak az Orfeusz Kétszáz éve halt meg Christoph Willibald Gluck '£. T. A. Hoffmann, ,,a reális es irreális világ összebonyolitásanak mestere" meghökkentő, álomszerű elbeszélést írt Gluckról. Novellájában Gluck hol eltűnő. ' hol váratlanul felbukkanó alakját valami megfoghatatlan titokzatosság lengi körül. Hoffmann nem sokat beszélteti hősét, ám amikor megszólaltatja, különös mondato­kat ad szájaba. így például a novellában Gluck bevallja, hogy földöntúli erő segíti a zeneszerzésben. A történet maga bizarr és fantasztikus, mégis úgy tűnik, hogy Hoffmann, aki ma­ga is foglalkozott zeneszerzéssel, jóval többet sejtett és tudott Gluck művészété­nek lényegéről, mint sok tudós zeneesz­téta. Gluckot kortársai a józan polgár mintaképének tartották, fennmaradt port­réi is élettői duzzadó, kedelyes, jóétvágyű embernek ábrázolják, akit inkább néz­nénk sikeres posztókereskedönek, mint töprengő művésznek. A Hoffmann-novel- la fekete köpenyes magányosan bolyon­gó figurájában nyoma sincs a hétköznapi vaskosságnak. A zenetörténészek szerint Gluck hideg eltökéltséggel dolgozó komponista“ volt, mindig az értelmét használta, akkor is. amikor az ihleté kellett volna, hogy legyen a döntö szó", ezért zenéje ..merev, kia­gyalt, és száraz“. És épp ez az a pont, ahol a Hoffmann által rajzolt portré tökéle­tesen ellentmond a közismert, általáno­san elfogadott Gluck-képnek. A szokat­lan. döbbenetes hatások iránt oly fogé­kony romantikus író a ..földöntúlierőkkel” cimboráló zeneszerzőben azt hangsú­lyozta. amiről a száraz operareformátor portréját festő zenetudósok csaknem mindig megfeledkeznek, az intuitív, zseni­ális művészt, aki ellenállhatatlan erővel tudja megfogni hallgatóit, s olyan félelme­tesen lenyűgöző, démoni hatású muzsi­kát írt, mint a Tauriszi Ifigéniának az a megrázó jelenete, ahol az anyagyilkos Oresztész a zene, mint élő lelkiismeret, elárulja és kiszolgáltatja az Eumenidák- nak: Orfeusz alvilági útja. vagy a Don Juan balett. Még párperces zeneszámaiban is hát- borzongató hatásokra képes: Alceste ..Divinité du Styx" kezdetű áriájában a túlvilág folyóját jelentő Styx szó után olyan döbbenetes erővel harsannak fel a fúvósok, mintha a halál szele süvítene a hallgató tudatába. Mozart előtt a pokol­járás iszonyatát senki sem tudta olyan megrázó zenei eszközökkel ábrázolni, mint Gluck. De ugyanez a félelmetes hatásokkal operáló zeneszerző írta az Orfeusz csodálatos balettzenéjét, a híres Boldog lelkek táncát, amely időtlen, derűs nyugalmával valóban az elysiumi mezők örök békéjét idézi. Újbóli szembesülés A hűség nyelve második, bővített kiadásának margójára Szerencsénkre, nem kellett sokáig várni, hogy A hűség nyelve című, tanul­mányokból, esszékből, jegyzetekből, cik­kekből kovácsolt kötet újra megjelenjen. A második kiadásban azok az írások is bekerültek, amelyek az előző változat nyomdába küldése óta íródtak. így gaz­dagabb. s talan éppen ezért teljesebb is ez az „új“ kiadvány. Bar egyéni meghatá­rozottságaim természete miatt számomra érdekesebbek a költői, írói, újságírói és pedagógusi vallomások, intelmek az anyanyelvről, a gyakorlat, a mindennapi élet nyomán mégis inkább azokra a feje­zetekre hívom fel az olvasók figyelmét, amelyek leginkább szolgálják mindennapi hűségünket. Az Anyanyelv és társadalom kapcso­latrendszer megvilágítására Gyönyör Jó­zsef három olyan tanulmányban vállalko­zott, amelyek ismerete nélkül és a benne foglaltak joggyakorlatban való érvényesí­tése híján csorbulhatunk. A demográfiai adatok szerint szaporodásunk nem éri el az országos átlagot. A közreadott szám­adatokból, táblázatokból az is kiderül, hogy a magyar nemzetiség abszolút szá­ma mérsékelt növekedést mutat, de en­nek ellenére - az ország lakosságszámá­hoz mérten.- a részarányszáma csökken. Az anyanyelv használatának jogi sza­bályozottságát ismerteti a második tanul­mány. Az államhatalmi, államigazgatási szervek és a bíróságok tevékenységében is megteremtődtek azok a lehetőségek, amelyeket a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmányának 20. cikkelye foglal magába. A kétnyelvűség gyakorla­tából kiemelésre erdemes a feliratok gya­korlata, a nemzeti bizottságok különböző szintjein az anyanyelv használatának jo­ga, az általánosan kőtelező rendeletek kétnyelvű megjelentetése és a középü­letek kétnyelvű megjelölése. Olvashatunk a személynevek magyar változatainak használatáról is. Az 1959. október elseje előtt születettek személynevét a saját ké­résükre az anyakönyvi kivonatban az anyakönyvvezetők illetékmentesen köte­lesek magyarul feltüntetni. Az újszülöttek­nek pedig a már említett időpont óta korlátozás nélkül adhatnak magyar utó­neveket, vagy azok magyar változatait. Ennek a lehetőségnek a joggyakorlatáról is értekezik Gyönyör József a harmadik tanulmányában. Az ebben közreadott jog­szabályok, rendeletek bizonyára vala­mennyi magyar nemzetiségű szülő dönté­sét megkönnyítik az utónév megválasztá­sakor. Az életút további állomása az óvoda és az iskola. A hűség nyelve legnagyobb terjedelmű írása a magyar nyelvű nemze­tiségi okatásról készült. Fodor Zoltán az óvodától a középiskoláig érő folyamatot ismerteti a nevelést irányító művelődés- politkus szemszögéből írása átfogó tájé­koztatást ad az óvodák helyzetéről, az alapiskolák számáról és a középiskolá­ban való továbbtanulás lehetőségeiről. Azzal, hogy ez a tanulmány is bekerült A hűség nyelve második kiadásába, olyan kézikönyvvé kerekedett a kötet, amelynek remélhetőleg az olvasói igények függvé­nyében lesz még harmadik bővített kiadá­sa is. A Zalabai Zsigmond szerkesztette hézagait is megmutatja. Nélkülözhetet­lennek tűnik az olyan törvényeket, törvény­erejű rendeleteket és jogszabályokat egybegyüjtő kötet, amely a nemzetiségi lét mindennapjaiban felmerülő gondok megoldásában lehetne a csehszlovákiai magyarok segítségére, s ismertetné azo­kat a vívmányokat, amelyek pártunk lenini nemzetisegi politikájának az eredményei. Méltánytalan lenne, ha befejezésül nem szólnék a Hűség nyelve szerkezeté­ről Fábry Zoltán Kazinczy elkötelezett- ségébencímű írása vezeti be a kötetet. Ezt követi a társadalmi létünket meghatározó dolgokról írt három Gyönyör József-tanul- mány. Majd az Anyanyelv és család vo­natkozásairól vallanak versben, irodalmi jegyzetben, publicisztikában a csehszlo­vákiai magyar alkotók Az Anyanyelv és iskola című részt már a nyelvhasznála­tunkat vizsgáló írások követik, Nyelvjárás és köznyelv fejezet címmel. Az ebben előforduló negatív jelenségekről az Anya­nyelvi hibanaplóban szólnak. Forditás és felelősség nemcsak a fejezet címét, de a fordítók munkájának lényegét is jelöli. Végül a csehszlovákiai magyarok nyelv- használatának az oktatás után a második nagy terepét a Nyelvtáj és irodalom című fejezetben veszik szemügyre. Nem nyelvművelő kézikönyv látott te­hát napvilágot. Sokkal több annál, hiszen a nemzetiségi és nyelvi tudat erősítésére szánták a szerzők és az összeállító. A szocialista társadalombeli nemzetiségi lét adottságainak, teljes egészében még mindig nem kihasznált lehetőségeinek számbavételére is vállalkoztak. DUSZA ISTVÁN S hogy E T. A. Hoffmann olyan titok­zatosnak tüntette fel elbeszélése hőse­ként. az sem kizárólag a romantikus író túlzása. Valóban van valami nehezen megmagyarázható Gluck művészi fejlő­désben és különös,,színeváltozásaiban' Német volt, egy erasbachi erdész fia. de eletében egyetlen német operát sem írt. s nem volt különösebb hatással a bé­csi iskolára. Műveltségét tekintve előbb olasz volt, majd francia, hírnevét Itáliában bemutatott olasz operái alapozták meg olyannyira, hogy 1741-ben mint olasz zeneszerzőt hívták meg Londonba, hogy versenyre keljen Hándellel. Bécsben is. amely az ö korában az olasz opera egyik előretolt bástyája volt, olasz környezetben mozgott, de itt ismerkedett meg a bécsi udvar rendezvényügyi főigazgatója, a franciaimádó Durazzo gróf révén a fran­cia kultúrával is. Opera comique-okat. hamisítatlan francia vígoperákat kezdett írní, még jóval párizsi tartózkodása előtt. Ezek a ma már sajnálatos módon fele­désbe merült kis remekek voltak az ujj­gyakorlatok a későbbi korszakalkotó mü­vekhez, ezekben tanult meg igazi jelleme­ket formálni típusok helyett. Két év híján ötvenéves volt, amikor Bécsben színre került Orfeusz és Euridike című operája; az a müve, amelllyel beírta nevét a zenetörténet halhatatlanjainak sorába, s amely alapja és kiindulópontja volt a további ,,reformoperáknak“. Az 1767-ben bemutatott Alceste előszavá­ban a tollat is kiválóan forgató zeneszerző így fogalmazta meg reformjának célját: ..A zenét a maga valódi feladatára akar­tam szorítani, hogy szolgálja a költe­ményt, mélyítse el az érzelmek kifejezé­sét, a helyzetek varázsát anélkül, hogy a cselekményt megszakítaná, vagy ha­szontalan, felesleges díszítésekkel lassí­taná ...Ki akartam küszöbölni mindazokat a fonákságokat, melyek ellen az értelem és a jó ízlés már régóta hasztalanul lázad... Megérlelődött bennem, hogy leg­főbb törekvésemet a nemes egyszerűség megteremtésére kell korlátoznom.“ Hatvanéves volt, amikor Párizsba ér­kezett, hogy bemutassa a Racine tragédi­ája nyomán írt Ifigénia Auliszban című operáját. A mű hatalmas vihart kavart, két részre osztotta a zenerajongók táborát, az olasz operát képviselő Niccolo Piccinni híveire és a ,,gluckistákra". A küzdelem­ben részt vettek az enciklopédisták és az udvar is. Az idős mester hallatlan vitalitás­sal dolgozott, szinte új életre kelt. Az Alceste, a Páris és Heléna, az Ifigénia Auliszban, az Armida és az Ifigénia Tau- riszban betetőzte életművét, meghozta számára a diadalt. A párizsi sikerek után Bécsbe tért vissza, ott halt meg 73 éves korában 107 operájából mindössze 47 maradt fenn, közülük is csupán az Orfe­usz az állandó repertoárdarab A zenetudósok is csak élete utolsó korszakában írt reformműveivel foglal­koznak behatóan. Az évforduló talán al­kalmat ad arra, hogy leporolják és színre vigyék Gluck müveit. Bratislavában már akadt egy kezdeményezés: az idei zenei ünnepségek keretében bemutatták Le Ci- nesi című vígoperáját. Reméljük, ez csak a kezdet volt a nagy zeneszerző művei­nek alaposabb megismeréséhez. VOJTEK KATALIN VÁNDOROK Jiŕí Srnec pantomimegyüttese Bratislavában A közelmúltban megrendezett bratisla­vai pantomimfesztivál bővelkedett megle­petésekben, újításokban; újszerű elő­adásmódnak, vizuális élménynek nem vol­tunk szűkében. Az újszerűség és a fényhatás a prága­iak Imaginativ címmel bemutatott előadá­sán finom szintézist alkotott. A néző már az előadás első perceiben rájön, hogy nem valami hagyományos pantomimszín­házi előadást lát. A társulat ugyanis nem alkalmazza a pantomim hagyományos elemeit, tánccal és énekkel bővítette ki ezeket, tehát újított, bár egy-egy szám után úgy érezzük: nem mindig maradan­dó érték az eredmény. Meg kell hagyni: a fénnyel nagyszerű­en bánik a világosító. Minden mozdulat­nak színe volt, hangulatteremtő ereje, ehhez járult a rendező képszerű gondol­kodásmódja, a képessége, hogy láttas­son is. A színek harmóniája, az alakzatok geometriájának kiegyensúlyozottsága • minden képben, minden jelenetben le­nyűgöző. A műsorfüzetből kiderül: az elő­adás mikrotörténetekből épül fel, amelyek egyáltalán nem kötődnek egymáshoz. Er­re rá is döbbenünk az előadás során; a történetek mondanivalója korántsem mondható érdektelennek. Hol könnyed, cirkuszi mutatvány tanúi vagyunk, hol stilizált előadásmódot látunk. Az előadók ebben is, abban is otthon érzik magukat. Pergő ritmusú játékaik időnként csak a já­tékosságra, itt-ott a puszta látványosság­ra törekednek. Az egyik történetük mégis különös erővel hatott rám. A történet címe; Ván­dorok. A színpad sötétjében halvány fény gyullad - a csend és a nyugalom fénye. Ebből a csendből ,,nő ki" a szél zúgása, amely egy áttetsző fóliát sodor a színpad éjszakájában. Valami fáradt lassúság árad ebből a mozgásából, valami nehéz­kes, fájdalmas,,mozdulatlanság“. Perce­kig játszanak az anyaggal, majd amikor az eltűnik a színről, megjelenik a címadó vándorok csoportja. Már-már megköny- nyebbülnénk, amikor rádöbbenünk, hogy mozgásukból ugyanaz a „mozdulatlan­ság“, elnyújtottság, végnélküliség sugár­zik, s eszünkbe ötlenek az ősi rítusok - mintha csak egy „ősbalett“ bemutatóját látnánk. Mi, akik együtt tudtunk játszani az előadókkal, élveztük a tamtam dobok rit­musát, a Repü/és színeit, líraiságát, részt vettünk az Alakzatok felfedezésében, em­berközelinek éreztük az Etűd a fáról mon­danivalóját, gazdagabbak lettünk, s ezt vastapssal honoráltuk. MiSrnc7 Mária i VJ FIL MEK Pókháló (cseh) Ki tudja, hány százra, netán ezerre tehető már nálunk is azoknak a fiataloknak a száma, akik kábító­szer-függőségben élnek, vagy ve­szélyeztetettek. Veszélyeztetettek, mert életükből hiányzik a szeretet, a törődés, mert felbomlott a család­juk. s lábuk alól kicsúszott a talaj, mert a felnőttek nem érnek rá. hogy foglalkozzanak velük. Biztonságot keresve ezek a serdületlenek nem­egyszer aztán a perifériára szorult csoportokhoz sodródnak, olyan bandákhoz“, melyekben minden­napos a droghasználat. A biztos családi, érzelmi háttér hiányát nehe­zen viselő fiatalok vélt vagy valós gondjaik elől menekülve gyakran nyúlnak gyógyszer vagy narkotiku­mok után, a kábítószeres létben ke­resve vigaszt, gyógyírt sérelmeikre orvoslást kudarcaikra, netán kiutat kilátástalannak hitt helyzetükből. Kábítós fiatal Radka, a Pókháló című cseh film központi alakja is (Éva Kulichová formálja meg, hitele­iről, a veszélyeztetettség és kábító­szer-függőség indítékairól, a gyógy­kezelés módjáról, a kábítószer okozta veszélyekről, megtudhatja, hogy csak azokon tudnak segítem, akik komolyan vállalkoznak a keze­lésre. Fontos azonban, hogy az illető meg akarjon változni, s főleg meg akarjon szabadulni szenvedélyétől, és ezért ő is tegyen valamit. Hiszen a szakemberek csak annyit tudnak segíteni, hogy tudatosítják bennük, van az ő életformájuktól, értékrend- szerüktől eltérő is, s követni lehet ezt az utat. Az élénk társadalmi visszhangot kiváltó mü ötlete már a hetvenes évek derekán megfogant Zdenék Zaoral fejében. A forgatókönyvíró­rendező évekig gyűjtötte az anyagot első rendezéséhez, majd amatőr kö­rülmények között, saját anyagi esz­közeivel fogott hozzá a munkához. A munkálatokat végül a gottwaldovi stúdióban fejezték be. A szándéká­ban, őszinteségében egyedülállóan A narkós fiatalok csoportfoglalkozáson - jelenet a cseh filmből sen); csalódásai, kitaszítottsága és a szeretet hiánya tette őt a kábító­szer rabjává. Pedig ő sem akar mást, csak valakihez tartozni. Csak valakiben megkapaszkodni, ha már a családja számára terhes. De vál­ságos helyzetében, magára hagyat­va, nincs, aki segítő kezet nyújtson neki. Csak kor- és sorstársaihoz menekülhet, csak rájuk számíthat Akaratlanul rossz társaságba keve­redik, s a bódulatkeltő anyagok csa­lóka szabadságélményében szeret­né megtalálni a boldogságot, szere­tet nélküli, magányos életében De nem találhatja meg a szabad, bol­dog életet a tabletták adta magá­nyos álörömök kábulatában. A ti­zennyolc éves lány útja végülis egy intézetbe vezet, ahol a kábítószer- élvezőket és az alkoholistákat közö­sen kezelik. Radka itt pszichoterápiás cso­portfoglalkozásokon vesz részt, el­beszélései alapján - retrospektív je­lenetekben - tárul elénk élete, s mindaz, ami elvitte őt a szörnyű szenvedélyig. Az együttlétek során a fiatalokkal foglalkozó pszichiáter (Miroslav Macháček alakítja) meg­próbálja nemcsak gyógyítani és ne­velni a narkósokat, hanem egyen­getni is a hétköznapi életbe vissza­vezető útjukat, hogy ne nyúljanak ismét drog után. Előadásaiból a né­ző értesülhet a narkománia kialaku­lásának családi-társadalmi feltétele­érdekes film nagy siker lett, techni­kai megoldatlanságai ellenére is. Mert izgalmas témát vállalt, s ezt feldolgozva, a társadalmi jelenségek mélyebb rétegeibe hatolt. A fikciós játékfilm műfaja és a hagyományos szerkesztés direkt formái (színtelen narratív váz, az idősíkok váltogatá­sa: színes-fekete-fehér-negatív fel­vételekkel) azonban szűk keretet hagynak az alkotás szociografikus tartalmának. S noha a film története megrázó, a szociális játékfilm kísér­lete nem járt egyértelmű sikerrel a szájbarágósán régimódi szerkesz­tés miatt. Egy dokumentumfilm mélyinterjú­ja bizonyára nagyobb hatást váltha­tott volna ki. Zdenék Zaoral páratlan vállalkozása - a film hibái ellenére is - figyelmet érdemel; leginkább azért, mert Zaoral az első hazai alkotóművész, aki a film sajátos esz­közeivel mutat rá a kábítószer-fo­gyasztás társadalmi veszélyeire, hangsúlyozva, hogy köntörfalazás nélkül kell szembenézni a gondok­kal, s meg kell küzdeni az előítéle­tekkel, hiszen a narkománia elleni harc ma már nem lehet csak az egészségügy feladata. Ilyen érte­lemben műve a kábítószer-ellenes munka propagálásának is tekint­hető. (francia) Montreali bankrablás Bohócruhás fegyveres hatol be a montreali Intercontinental bankba, kirámolja a széfet és túszokat ejt. Ám ahelyett, hogy távozna, meg­nyomja a vészjelzőt, majd kedélyes telefonbeszélgetésbe kezd a rend­őrfőnökkel. A prefektus - megdöb­benésében - nem fordít kellő figyel­met a bohóc által elengedett három túszra. Rosszul teszi, mert... Ezzel a jelenetsorral kezdődik a Montreali bankrablás című francia -kanadai vidám kalandfilm, mely megszokott sémákból építkezik. Alexandre Arcady filmje amerikai módra megcsinált mozi, igénytelen, Ho c7/SraUn-7tat/S ti iratmi inka F súly­talan produkcióban Jean-Paul Bel­mondo komédiázik. A francia sztár jó komédiás, a legrosszabb filmet is legalább nézhetővé varázsolja. Bo­hócnak öltözött bankrablóként, ön­maga túszaként pojácáskodó nyug­díjasként éppoly jó, mint a szakma öregedő mestereként. Jópár éve játssza már ezt a szerepet, a hajdan rettenthetetlen férfiét, ezúttal talán ügyesebben, szellemesebben, mint az elmúlt évek kalandfilmjeiben. En­nek köszönhetően nézhető film ke­rekedett az angol nyelvű regény alapján készült butyuta forgató- könyvből.-um­ÚJ SZÍ 4 i QQ7 VII

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom