Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)

1987-12-05 / 286. szám, szombat

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Érdemes többet vállalni A mezőgazdasági - élelmiszeripari komplexum vezető dolgozói­nak minapi országos tanácskozásán ismét sok szó esett a burgo­nya* és cukorrépa-termesztés jelenéről és jövőjéröl. Várható volt, hogy a jövő évi tervek előkészítésének idején újfent napirendre kerül ez a téma, ugyanis az utóbbi években a tárcának rendre sok gondot okoztak ezek a növények. A termelés fejlesztésére irányuló központi törekvések ellenére a mezőgazdasági vállalatok évek óta nem kepesek sem burgonyából, sem cukorrépából kitermelni a tár­sadalmi igényeknek megfelelő mennyiséget. Különböző okoknál fogva e két növény fokozatosan a termelői érdeklődés perifériájára került. A szövetkezetek és állami gazdaságok vezetői elsősorban a termelés alacsony jövedelmezőségét kifogásolják, de a termelö- kedv hanyatlásának okai között sokak szerint legalább ilyen jelentő­séggel bírt a kifogástalan minőségű vetőmag és ültetöanyag, a kor­szerű gépek, valamint a hatékony gyomirtó és növényvédő szerek hiánya. A jövő évi tervek előkészítését megelőző szerződéskötési elötár- gyalások eredményeiből kitűnt, hogy a mezőgazdasági igazgatósá­gok és az illetékes termelési-gazdasági egységek ezúttal mindössze 52 600 hektár cukorrépa, illetve 56 900 hektár burgonya termeszté­sének szerződéses megalapozását tartják elérhetőnek. Tekintettel arra, hogy az utóbbi évek tapasztalatai alapján a hektárhozamok növelésével kapcsolatos ígéretek teljesítésében nem nagyon bízha­tunk, a feladatvállalás jelenlegi szintjén már tervezéskor számol­nunk kell azzal, hogy jövőre a tárca sem a cukorrépa, sem pedig a burgonya esetében nem teljesítheti a társadalmi igényekkel összhangban meghatározott felvásárlási feladatát. Vagyis beigazo­lódott, hogy a jelzett problémák megoldása nélkül hiába reményke­dünk a vállalkozókedv kibontakozásában. Tetszik vagy sem, tudo­másul kell vennünk, hogy ma, amikor a gazdasági mechanizmus átalakításának, a fejlődés meggyorsításának szükségességével érvelve a termelőket a gazdaságosság fokozására, az önfinanszíro­zás megvalósítására buzdítjuk, pusztán a társadalmi érdekek han­goztatásával a mezőgazdasági vállalatokat nem lehet előnyök helyett kizárólag kockázattal járó vállalkozásra serkenteni. Ebből kiindulva az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma gazdasági ösztönzők érvényesítésével igyekszik növelni a termelőkedvet. A komplex intézkedések értelmében méltá­nyos anyagi előnyben részesítik azokat a vállalatokat, amelyek 1988-ban az utóbbi három év átlagánál több burgonyát és cukorré­pát értékesítenek. A gazdaságok műszaki felkészültségének javí­tása érdekében döntés született arról, hogy a legalább 100 hektár cukorrépa, illetve 50 hektár korai vagy 100 hektár kései burgonya termesztésére vállalkozók gépvásárlás esetén 50 százalékos hozzá­járulást kapnak az intenzifikációs alapból. A korai burgonya betaka­rításának megkönnyítésére 10 egysoros betakarítógépet kapnak a gazdaságok. És ez még nem minden. A közös feladatok teljesítéséből nagyobb részt vállaló szövetkezetek és állami gazdaságok számára lehetővé tették a béralap arányos növelését, s szocialista versenyt hirdetnek a termőterület és a hektárhozam növelésére. Határozatba foglalták, hogy a remélt siker érdekében a vállalatok, illetve az ágazatok vezetőit anyágilag közvetlenül érdekeltté kell tenni a burgonya- és cukorrépa-termesztés fejlesztésében. A felajánlási mozgalom szer­vezésekor a dolgozók figyelmét szintén ezekre a feladatokra kell irányítani. Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy részben a szigorúbb minő­ségi követelményeknek, részben a komplex intézkedéseknek köszönhetően lényeges javulás várható a gyomirtó és növényvédő szerekkel, illetve a vetőmaggal és ültetőanyaggal való ellátásban, akkor túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a mezőgazdasági vállalatok lényegesen kedvezőbb feltételek között gondolhatnak a termelés fejlesztésére. Érdemes mindenütt még egyszer fontolóra venni, nem döntöttek-e elhamarkodottan a szóban forgó növények termőterü­letének csökkentésekor. Most már megéri többet vállalni a közös feladatokból. KÁDEK GÁBOR végéig 315 639 lakás és további nem lakás céljára létesített helyisé­gek alkották a szövetkezeti vagyont. A lakásokéval arányban növeke­dett a lakásszövetkezetek tagjainak száma. A már lakással rendel­(Folytatás a 2. oldalon) SZOMBAT 1987. december 5. XL. évfolyam 286. szám Ára 50 fillér Nemzeti ünnep alkalmából (ČSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság elnöke táviratban fejezte ki jókí­vánságait Phumiphon Aduntet thaiföldi királynak az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bo­huslav Chňoupek külügyminiszter táviratban gratulált Sziddhi Szavet- szilnek, a Thai Királyság külügymi­niszterének. Elvtársi légkörben (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter tegnap a prágai Černín-palotában fogadta Andrzej Jedynakot, a Lengyel Népköztársa­ság csehszlovákiai nagykövetét. Szívélyes, elvtársi légkörben átte­kintették a csehszlovák-lengyel együttműködés további elmélyítésé­nek lehetőségeit és néhány külpoliti­kai kérdést. Az új technika napjai (ČSTK) - Az új technika napjai címmel a nyitrai (Nitra) Agrokomplex kiállító területén tegnap árusítással egybekötött kiállítás nyílt a Nyugat­szlovákiai kerület helyi gazdálkodási szervezeteinek és ipari szövetkeze­teinek szervezésében. A megnyitón jelen volt Milan Rusňák szlovák miniszterelnök-helyettes. Beszédé­ben Ivan Knotek, a kerületi pártbi­zottság vezető titkára méltatta a nemzeti bizottságok által irányított szervezetek hozzájárulását a lakos­sági szolgáltatások és az áruterme­lés fejlesztéséhez és bővítéséhez. (Tudósítónktól) - Tegnap Brati­slavában megkezdődött a Lakás- szövetkezetek Szlovákiai Szövetsé­gének kétnapos kongresszusa, me­lyen a 262 küldött - akik a 380 ezer tagot számláló szövetséget képvise­lik - értékeli a szövetség IV. kong­resszusa óta eltelt időszakban elért eredményeiket, és kitűzik a követke­ző öt esztendő feladatait. A tanács­kozáson részt vesz az SZLKP KB- nak a szlovák kormánynak és az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának küldöttsége, melyet Rudolf Netík, az SZLKP KB osz­tályvezetője vezet. Az ülés munkabizottságainak megválasztása után Štefan Blaško, a Lakásszövetkezetek Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottságának elnöke terjesztette elő a beszámolót, melyben többek között leszögezte: A 7. ötéves tervidőszak alatt a szö­vetkezeti lakásalap több mint 87 ezer lakással bővült, s ez mintegy 41 százalékos növekedést jelent. 1986 Befejezte látogatását a belorusz parlamenti küldöttség Feszült várakozás Washingtonban Reagan elnök tévéinterjúja • A szerződés mindenki számára előnyös • Kiállás az SDI mellett (ČSTK) - Teljes a nagyüzem Washingtonban, mindenki a hétfőn kezdődő csúcstalálkozóról beszél. Nyilatkozatok tucatjai hangoznak el, minden valamirevaló politikus kötelességének tartja, hogy állást foglal­jon. A szervezők szerveznek, a rendezők rendeznek, a telexgépek kilószámra ontják a híreket. Tömören szólva: feszült várakozás, az illetékesek az órákat számolják. Ronald Reagan amerikai elnök a teg­napra virradó éjszaka interjút adott négy amerikai tévétársaságnak - mintegy az NBC által sugárzott Gorbacsov-interjú el­lensúlyozásaként. Megfigyelők egyértel­műen úgy értékelték az elnök szavait, hogy manőverezni volt kénytelen a szél­sőjobboldal elvárásainak, valamint a szovjet-amerikai párbeszéd híveinek a követelései között. Ami a rakétaszerző­dés aláírását illeti, Reagan annak a meg­győződésének adott hangot, hogy a reak­ciós ellenzék állásfogalása ellenére a tör­vényhozásban végül is ratifikálni fogják a dokumentumot. Azt mondotta, a szerző­dés elleni támadások azzal magyarázha­tók, hogy nem ismerik az okmány tartal­mát, s nem értik meg, milyen sikernek számítanak az ellenőrzési intézkedések­-zi CAA'tn món egyetlen megállapodást sem támasztott alá ilyen megbízható ellenőrzési rend­szer, amely magában foglalja a helyszíni felügyeletet is.- A szerződés ellenzői úgy vélik, hogy a Szovjetunió fölénybe kerül a hagyomá­nyos fegyverek terén - mondta Reagan, majd hozzátette: már megmagyaráztam, hogy ez nem így van. S tekintetbe kell venni azt is, a Szovjetunió belement ebbe a megállapodásba, amely szerint négy­szer több robbanófejet kell felszámolnia, mint nekünk. Kérdésekre válaszolva Rea­gan kijelentette, hogy leginkább azok el­lenzik a szerződést, akik lelkűk mélyén abban hisznek, hogy a háború elkerülhe­tetlen. Én viszont úgy vélem, ha van rá mód, hogy békére törekedjünk, akkor ezt kell tennünk. A békét azonban nem kapi­♦tórifiU ol c mi nőm ie kanitillfl­lunk akkor, amikor aláírjuk azt a szerző­dést, amely mindenki számára előnyös - húzta alá Reagan. Szóba került a két fél hadászati eszkö­zeinek radikális csökkentése is. Kijelen­tette, jó kilátások vannak arra, hogy az atomfegyverek felszámolása terén újabb gigantikus lépést tesznek. Mint mondotta, csalódott lenne, ha a jövő év első felére tervezett moszkvai útja nem valósulna meg. Az elnök ugyanakkor többször is azzal vádolta a Szovjetuniót, hogy jelen­tős fölénye van Európában a hagyomá­nyos, valamint a harcászati atomfegyve­rek terén. Megerősítette kormánya elkö­telezettségét a hadászati-védelmi kezde­ményezés (SDI) iránt, ezt az USA jövőbe­ni fegyverkezési politikája pillérének tart­ja. Hozzáfűzte, tekintettel a két nagyhata­lom közötti nem éppen magas szintű bizalomra, nem hajlandó a leszerelésről tárgyalni a határozott ellenőrzési intézke­dések nélkül. „Semmit sem változtam azóta, hogy a Szovjetuniót az ördög biro­/Fnlvtatás a P oldalon) (ČSTK) - A Belorusz SZSZK Leg­felsőbb Tanácsának küldöttsége, amely Ljudmila Szirojeginovának, a tanács elnöksége titkárának veze­tésével baráti munkalátogatáson tartózkodik Szlovákiában, tegnap a bratislavai Tesla Elektroakustika vállalathoz látogatott. A vendégeket elkísérte Ján Gregor, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. A delegá­ció megismerkedett a vállalat törté­netével, gyártási programjával és a szovjet partnerekkel kifejtett együttműködésével. A vállalat gyárt­mányainak jelenleg a felét exportál­ja, zömmel a Szovjetunióba. Ljudmi­la Szirojeginova és a küldöttség töb­bi tagja megismerkedett a vállalat szociális programjával és pártszer­vezetének tevékenységével. A küldöttséget ezután Ján Švé­da, az SZLKP KB osztályvezetője fogadta. Jelen volt Ján Gregor, az SZNT alelnöke és Szergej Marisev, a Ijfatislavai szovjet főkonzulátus konzulja. A szívélyes légkörű talál­kozón Ján Švéda ismertette a CSKP-nak a politikai rendszerben betöltött szerepét és a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságá­nak munkáját. A delegációt a délutáni órákban szlovákiai látogatásának befejezése alkalmából a bratislavai várban Viliam Šalgovič, az SZLKP KB El­nökségének tagja, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke fogadta. Jelen voltak az SZNT alelnökei és az SZNT Elnökségének tagjai, ott volt Ján Švéda és Szergej Kavunov, a bratislavai szovjet főkonzulátus konzulja. Tapasztalatcserét folytat­tak a Belorusz SZSZK Legfelsőbb Tanácsának és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a munkájáról. A látoga­tás végén Viliam Šalgovič díszva­csorát adott a vendégek tiszteletére. Csehszlovák felszólalás a bécsi utótalálkozón (ČSTK) - Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet részt­vevőinek bécsi utótalálkozóján pén­teken felszólalt František Doležel, a csehszlovák küldöttség vezetője. Egyebek között beszámolt azokról az intézkedésekről, amelyeket Csehszlovákiában az idegenforga­lom és az emberek közötti kontaktu­sok megkönnyítésére hoztak. A csehszlovák nagykövet részle­tezte «hazánk és Ausztria szakem­bereinek tárgyalásain született hatá­rozatokat, amelyek a két ország kö­zötti utazást könnyítik meg. Ugyan­csak elmondta, ülésezett a cseh­szlovák-amerikai veaves bízottján amely humanitárius kérdésekről, ezen belül a családegyesítés prob­lémáiról tanácskozott. František Doležel elmondta, Csehszlovákiában több intézkedés könnyíti az állampolgárok kiutazását külföldre. Meggyőződését fejezte ki, hogy a helsinki Záróokmány aláírói hasonlóan fognak eljárni a csehszlo­vák állampolgárokkal szemben is, akik egyes országokban néha több hétig kénytelenek vízumra várni. Az utótalálkozó munkáját értékel­ve annak a véleményének adott hangot, hogy reális lehetőség van a felhalmozódott akadályok leküz­désére. Karol Kundrák mérnök, aranyjelvényes, érdemes újító, a štúrovói Dél­szlovákiai Cellulóz- és Papíripari Vállalat gyorsan megtérülő beruházásokkal foglalkozó osztályának vezetője már több mint 25 éve vesz részt a feltaláló- és újítómozgalomban. Tíz találmányával és 30 újítási javaslatával a gyár 7,5 millió korona megtakarítást ért el. A felvételen: Štefan Drozdíkkal (jobboldalt) a gépi berendezések működését ellenőrzi. (Vlado Benko felvétele - ČSTK) Megkezdődött a Lakásszövetkezetek Szlovákiai Szövetségének V. kongresszusa A beszámolót Štefan Blaško terjesztette elő • Az SZLKP KB, a szlovák kormány és az SZSZK NF KB küldöttségét Rudolf Netík vezeti

Next

/
Oldalképek
Tartalom