Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)
1987-12-17 / 296. szám, csütörtök
Elkezdődött az Izvesztyija Kupa Csehszlovákia - Finnország 2:1 (1:0,0:1,1:0) (ČSTK) - Moszkvában a luzsnyiki sportcsarnokban a Csehszlovákia-Finnország mérkőzéssel elkezdődött az Izvesztyija Kupa nemzetközi jégkorongtorna. Ján Starší edző legénysége ugyan nagynehezen legyőzte az északiakat, ám teljesítménye messze elmaradt a várakozástól. Mindössze Rúžička támadósora nyújtott elfogadhatót és az újonc Bríza kapus. Alacsony színvonalú, csapkodó játékot hozott az első húsz perc. Többet kezdeményeztek a csehszlovákok, ám kevés helyzetet dolgoztak ki. Egyedül Vladimír Rúžička jelentett veszélyt Tammi kapujára. A Trenčín gólzsákja a 15. percben szerezte meg a vezető gólt. A második harmadban is folytatódott a csehszlovák fölény, a finnek azonban Tammi kapussal az élen jól védekeztek. A 26. percben Volek a kapufát találta el, majd hat perccel később Haščák közeli lövését nagy bravúrral védte a finn kapus. A 38. percben Laine emberelőnyből egyenlített. Az utolsó húsz perc két csehszlovák emberelőnnyel kezdődött, a másodikat Doležal kihasználta. A hajrában nagyobb sebességre kapcsoltak a finnek, ám egyenlíteniük nem sikerült. CSEHSZLOVÁKIA: Bŕíza - Bôžik, Bénák, Čajka, Hoŕava, Suchá- nek, Gudas, Uvíra, Ščerban - Volek, Hrdina, Doležal - Rosol, Rúžička, Radévič - Lala, Vlach, Liba- Haščák, Rusnák, Lubina. FINNORSZÁG: Tammi - Routanen, Saarinen, Blomqvist, Narvanmaa, Suoraniemi, Kuusisto, Lumme, Virtanen - Laine, Helminen, Järvi- Mikkolainen, Lehtonen, Susi- Suikkanen, Keskinen, Torkki- Tuomisto, Halonen, Laitinen. A mérkőzést 5000 néző előtt a kanaA Honvédelmi Szövetség legjobb sportolói (ČSTK) - Prágában tegnap délután kihirdették a Honvédelmi Szövetség 1987. évi legjobb sportolóit és csapatait. 1. Bohumil Kŕešťan (autocross Európa-bajnok) 379, 2. Ľuboš Ra- čanský (futóvadlövó Európa-baj- nok) 312, 3. Jan Matouš (biatlon vb- bronzérmes) 254, 4. Roman Matou- šek (füvespályás motorverseny Eu- rópa-bajnoka) 230, 5. Petr Kúrka (sportlövő Eb-ezüstérmes), 6. Marie Kyzivátová (vitorlázórepülő Ebezüstérmes) 175 pont. CSAPATBAN: 1. csehszlovák futóvadlövő-válogatott (Ľuboš Račanský, Ján Kermiet, Libor Tesaf) 106, 2. Csehszlovák autocrossvá- logatott (Bohumil Kŕeštán, Jirí Bartoš, Jaroslav Hošek, Karel Havel, Václav Uher) 96, 3. Csehszlovák női vitorlázórepülő-válogatott (Marie Kyzivátová, Jana Vepŕeková, Jindŕiška Peloušková, Lenka Kučeravá) 35 pont. A Honvédelmi Szövetség legeredményesebb sportolóit fogadta Matej Lúčan, a szövetségi kormány alelnöke és Václav Horáček altábornagy, a Honvédelmi Szövetség Központi Bizottságának elnöke. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK • PÉNTEKEN 17.00 órakor Hodoson (Vydrany) a helyi kultúrházban előkészületi asztalitenisz-mérkőzésre kerül sor az országos bajnok Lokomotíva Bratislava és a kerületi bajnokságban szereplő helyi együttes között. ~ • KÉT LABDARÚGÓ Eb-selejtezőt játszottak szerdán délután. A III. csoportban: Törökország - Jugoszlávia 2:3 (0:2), góllövők: Juszuf, Feyaz, ill. Radanovics, Katanec és Hadzsibegics. A csoport végeredménye: 1. Anglia 11,2. Jugoszlávia 8, 3. Észak-írország 3, 4. Törökország 2 p. Az V. csoportban: Görögország - Hollandia 0:3 (0:1), góllövők: Gillhaus (2), Köman. A házigazdák tartalékjaikat szerepeltették. A csoport állása: 1. Hollandia 14,2. Görögország 9,3. Magyarország 8 4. Lengyelország 8. 5. Ciprus 1 pont. • AZ OLASZ TÓMBA nyerte a Ma- donne di Campiglióban lebonyolított férfi mülesikló VK-viadalt. A négy csehszlovák versenyző közül csak Adrian Bíreš fejezte be az elsó futamot. Jurko, M. Bíreš és Vokatý kiesett. Eredmények: 1. Tómba 1:43,97, 2. Nierlich (osztrák) 1:45,31, 3. Krizsaj (jugoszláv) 1:45,54 , 4. Bittner (NSZK-beli) 1:45,78, 5. Gerosa (olasz) 1:46,07. A VK állása: 1. Tómba 50, 2. Gerosa és Krizsaj 21 - 21 pont. összetettben: Tómba 100, Zurbriggen 59, Nierlich 40 p. • AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK olimpiai jégkorong-válogatottja 9:1 (4:0, 2:0, 3:1) arányú győzelmet aratott a szovjet B-válogatott ellen. A két csapat eddig négyszer találkozott, háromszor az amerikaiak, egyszer pedig a szovjetek nyertek. Még négyszer mérkőznek a csapatok. • A WALESI Labdarúgó Szövetség hivatalosan kéri a FIFA-t, hogy változtassa meg a világbajnoki selejtezők kiírását azokban az európai csoportokban, amelyekben négy együttes szerepel. Ilyenbe kerültek a walesiek is az NSZK, Hollandia és Finnország mellé. A kiírás szerint a három négyes csoportból az a két második helyezett csapat lesz döntős, amely jobban szerepelt a selejtező csoportjában. ■ LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: A csehszlovák olimpiai labdarúgó-válogatott bejutott a 31. Merdeca Kupa fináléjába, miután az elődöntőben Siva 2 és Danék góljával 3:0 (2:0) arányban legyőzte a Velezs Mosztart. A mérkőzést Kuala Lumpurban 10 000 néző előtt játszották. Ma: Csehszlovákia - NSZK Szuper Liga-mérkőzés Panský és Hrachová nélkül Már kedden este elkezdődött az asztalitenisz Szuper Liga 4. fordulója Óriási meglepetésre Gdanskban Bulgária 4:3-ra legyőzte a címvédő Lengyelországot. Tegnap lapzárta után fejeződött be két találkozó: Magyaror- szág-Jugoszlávia, Franciaország-Svédország. A negyedikre, a Csehszlova- kia-NSZK összecsapásra ma délután 15.45 órai kezdettel Havlíčkuv Brod ban kerül sor. Csehszlovákia Szuper Liga- mérkőzésen eddig még mindig legyőzte az NSZK-t. A házigazdák két győzelemmel a negyedik helyen állnak, mai ellenfelük pont nélkül az utolsó. Ennek ellenére szoros mérkőzésre van kilátás, mert a csehszlovák válogatottban sem Panský, sem pedig Hrachová nem áll asztalhoz. Az előbbi sokáig sérült volt, s most a szombaton kezdődő bécsi olimpiai selejtezőre (párosok) készül, az utóbbit pedig pihenteti a szakvezetés (?). V. Miko: ..Már korábban terveztük, hogy kipróbáljuk a fiatalokat. Remélem, nem okoznak csalódást“. A csehszlovák válogatott P. Ja- vürek, J. Javúrek, Janči, Kasalová, Šafáŕová összetételben küzd a sereghajtó ellen. Az NSZK csapatában Rosskopf, Böhm, Fetzner, Nemes és Nolten kap helyet. Az előbb említettek világranglistán elfoglalt helyezése alapján az NSZK eqyüttese a mérkőzés esélyese. LENGYEL- ORSZÁG-BUL- GÁRIA 3:4!! Grubba-Sztoja- nov 2:0, Kuchars- ki-Lukov 1:2, Szymanelis-Gergelcseva 0:2, Grubba, Kucharski-Sztojanov, Lukov 2:0, Kuchárski, Bilska-Lukov, Gergelcseva 1:2, Grubba-Lukov 2:0, Ku- charski-Sztojanov 0:2. 1. Svédország 3 3 2. Franciaország 3 3 3. Lengyelország 4 2 4. Csehszlovákia 3 2 5. Bulgária 4 2 6. Jugoszlávia 3 1 7-8. Magyarország 3 0 NSZK 3 0 0 16:5 0 13:8 16:12 12:9 10:18 10:11 7:14 0 7:14 0 (zsi) dai Morley vezette. Kiállítások 3:3, emberelőny kihasználása 1:1. František Pospíšil (Csehszlovákia): ,, Kitűnő ellenfelet győztünk le, amely a közelmúltban kétszer is két vállra fektette Svédországot. Remélem, hogy a továbbiakban jobban játszunk majd. Csak Bhzával vagyok elégedett“. Pentti Matikainen (Finnország): ..Jól védekeztünk, a támadók viszont bátortalanok voltak. Bosszant, hogy a nyitányon vereséget szenvedtünk“. Az első forduló további eredményei: KANADA-SVÉDORSZÁG 3:2 (1:0, 2:2, 0:0). Mindkét csapat nagy iramban kezdett, érdekes színvonalas volt a mérkőzés. A tengerentúliak szereztek vezetést az első harmadban, amit végig tartani tudtak. Az utolsó 20 percben elkeseredetten támadott a skandináv együttes, a kanadaiak azonban hősiesen védekeztek. SZOVJETUNIÓ-NSZK 10:1 (5:0, 2:0, 3:1). Már az első játékrészben eldőlt a mérkőzés sorsa. A szborna- ja tetszés szerint növelte góljainak számát. A MAI MŰSOR: Svédország-NSZK (13.00), Csehszlová- kia-Kanada (16.00), Szovjetunió -Finnország (16 30). Ülésezett a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottsága (ČSTK) - Bratislavában tegnap délelőtt tartotta 14. ülését a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága, amely a CSSZTSZ VII. kongresszusára való előkészületekkel, a tömegsport fejlesztésével, valamint az 1990-es spartakiád előkészületeivel foglalkozott. A tanácskozáson jelen volt Pavol Kuklíš, az SZLKP KB osztályvezetője, Ľuboš Kupec, a CSSZTSZ KB alelnöke és más vendégek. Ernest Demetrovič, a CSSZTSZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke beszámolójában nagyra értékelte a közepes és rövidebb hatótávolságú szovjet-amerikai rakéták felszámolásáról szóló szerződést, majd hangsúlyozta, hogy a sportmozgalomban is szükség van átalakításra. Nehéz ellenfelet kapott a Vítkovice labdarúgó- csapata az UEFA Kupa negyeddöntőjében. Az ostravaiak a legjobb négy közé jutásért a spanyol Espaňol Barcelonával mérkőznek. Ivan Kopecký edző gárdája a 3. fordulóban tizenegyes rúgásokkal legyőzte a portugál Vitoria Guimaráest (ČSTK-felv.) A labdarúgó UEFA Kupa negyeddöntőjében Espaňol - Vítkovice (ČSTK) - Zürichben szerdán délben kisorsolták az európai labdarúgókupák negyeddöntőinek párosítását. A legjobb négy közé jutásért 1988. március 2-án és 16-án küzdenek a csapatok. Csehszlovákiának egy képviselője maradt a kupákban: a Vítkovice az EUFA Kupa negyedik fordulójában az Espaňol Barcelonával mérkőzik. Az első találkozót Barcelonában, a visszavágót pedig Ostravában játsszák. Ivan Kopecký, a Vítkovice edzője ezt nyilatkozta a sorsolás után: „NSZK-beli együttessel szerettünk volna játszani a negyeddöntőben, de így is elégedett vagyok; az Espaňol erős csapat, hiszen mindkét milánói együttest, az AC-t és az Internazio- nalét is kiverte. “ Az Espaňolt 1900-ban alapították, és a legjobb spanyol csapatok közé tartozik. A nemzetközi porondon két alkalommal is a Vásárvárosok Kupája negyeddöntőjébe jutott. A tavalyi bajnokságban a harmadik helyen végzett a Real és a CF Barcelona mögött. Az UEFA Kupában az első három fordulóban nem szenvedett vereséget! A bajnokságban csak a 12. helyen áll. Az Espaňol kezdőcsapata: N’Kono - Urquiaga, Soréi, Inacio, Golobart - Zubillaga, Pichi Alonso, Valverde, Lauridsen - Pineda, Orejuela. Az UEFA KUPA negyeddöntőjének további párosítása: Bayer Leverkusen - CF Barcelona, Hellas Verona - Werder Bremen, Panathinaikosz Athén - FC Brügges, BEK: Bayern München - Real Madrid, Girondins Bordeaux - PSV Eindhoven, Steaua Bukarest - Glasgow Rangers, Benfica Lisszabon - Anderlecht. KEK: Dinamó Minszk - Mechelen, Atalan- ta Bergamo - Sporting Lisszabon, Young Boys - Ajax Amsterdam, Olympique Marseille - Roveniemi. Százan az érmekért Ma kezdődik és négy napon át tart az országos egyéni ökölvívó-bainokság. A martini sportcsarnokban közel száz bokszoló lép szorítóba. Csütörtökön a selejtezőket (17.00), pénteken a negyeddöntőket (16.00), szombaton az elődöntőket (15.00 és 19.00), vasárnap pedig a döntőket (10.00) rendezik. A tavalyi országos bajnokság győztesei - 48 kg: Miško (Dubnica) 51 kg: Brindzák (Komárno), 54 kg: M. Vrba, 57 kg: P. Madura, 60 kg: Puha, 63,5 kg: Cirok (mind RH Ústí), 67 kg: Vohnout (US Praha), 71 kg: M. Franek (Dubnica), 75 kg: J. Franek (Martin), 81 kg: Smetana (US Praha), 91 kg: Gavenčiak (RH Ústí), +91 kg: Huška (Olomouc). A címvédők közül többen ebben az évben már más egyesületben öklöznek. (sr) Csehszlovákia ellenfelei a labdarúgó vb-selejtezöben Csak Portugáliával passzív a mérleg Mint ismeretes, Csehszlovákia labdarúgó-válogatottja a zürichi sorsolás értelmében az 1990-es világbajnokság VII. selejtező csoportjába került. Az ellenfelek: Belgium, Portugália, Svájc, Luxemburg. Nincs kimondott esélyese a csoportnak, olyan csapat, mint mondjuk az NSZK volt négy esztendővel ezelőtt. A futballarchivum arról tanúskodik, hogy az ellenfelek közül csak Portugáliával passzív a csehszlovák válogatott mérlege. BELGIUM. A belga labdarúgók a tavalyi vb-n lepték meg igazán a világot: Pfaff, Gerets, Ceulemans, Scifo és társai a bronzéremért játszottak Franciaországban. Belgium labdarúgó szövetsége 1895-ben alakult meg, a FIFA alapítói közé tartozik. Mintegy 3000 klubot és 300 000 futballistát tartanak nyilván. Ha visszalapozunk a labdarúgás történelmében, megállapíthatjuk: Belgium válogatottja nyerte az 1920-as olimpiát. Az újabb nagy sikerre pontosan hatvan évet kellett várni, az 1980-as Eb döntőjébe került, s ezüstérmes lett az NSZK mögött. Mexikóban harmadikként jutott tovább csoportjából, de később legyőzte a Szovjetuniót, majd Spanyolországot, s csak a későbbi világbajnok Argentína állította meg. Az 1988-as Eb-selejtezőben gyengébben ment a népszerű Guy Thys edző védenceinek: csoportjukban megelőzte őket Írország és Bulgária. Rendszerint a következők léptek pályára: Pfaff - Gerets, Grun, Clusters, Renquin - Van der Elst, Scifo, Vercauteren, Vervoort - Ceulemans, Claesen. Hatszor játszott a belgák ellen a csehszlovák válogatott, s mindössze egyszer kapott ki - az 1920-as antwerpeni olimpián. A csehszlovák labdarúgók 2:0-ás belga vezetésnél levonultak a pályáról, tiltakozásul a részrehajló játékvezetés ellen. Utoljára 1955-ben találkozott a két ország együttese, 5:3-ra a csehszlovák csapat nyert. PORTUGÁLIA. Régi ismerősünk. Legutóbb a vb-selejtező során csoportunkban szerepelt váratlan NSZK-beli győzelmével biztosította részvételét a mexikói világbajnokságon. Ott az első mérkőzésén nyert Anglia ellen (1:0), csakhogy utána kiéleződtek az ellentétek a játékosok és a szövetség vezetői között (a labdarúgók a prémium felemelését követelték). Az eredmény: utolsó hely a csoportban, s utána a Mexikóban járt futballisták eltiltása. ,,Tartalékaik" gyenge szereplése az Eb-selejtezőkön arra késztette a vezetőket, hogy fokozatosan megbocsássanak a bűnösöknek. A portugál szövetség 1914-ben alakult, 1926-tól tagja a FIFA-nak. Az 1200 klubnak 60 000 igazolt játékosa van. Portugália válogatottja 1966-ban bronzérmes lett az angliai vb-n, a három évvel ezelőtti Eb elődöntőjébe jutott. A klubcsapatok sikereit a 60-as években a Benfica és a Sporting, legutóbb pedig az FC Porto fémjelezte. Csehszlovákia ellen hét mérkőzést játszott a portugál válogatott: háromszor nyert, kétszer döntetlent ért el. Legutóbb Portóban és Prágában a vendéglátók győztek 2:1, illetve 1:0 arányban. Rui Seabra edző csapata rendszerint ebben az összeállításban kezdte a játékot: Jesus - Joao Pinto, Miguel, Venan- cio, Alvaro - Magalhaes, Oceano, Sousa, André - Futre, Gomes. SVÁJC. A válogatott utoljára 1966-ban volt világbajnokságon. Azóta sem vb-, sem Eb-selejtező- kön nem tudta kiharcolni a továbbjutást. De vigyázat: áprilistól hét meccsen nem kaptak ki a svájciak! A szövetség 1895-ben alakult, a FIFA egyik alapító tagja. Az 1400 klubban 160 000 igazolt játékos kergeti a labdát. Huszonnégy találkozón szerepelt a svájci válogatott Csehszlovákia ellen; hétszer győzött, tizenkétszer kikapott. Tavasz- szal Bellinzónában Kubík két góljával a csehszlovák együttes nyert 2:1-re. A csapat edzője, Daniel Jeandupeux többnyire a következő csapatot szerepeltette: Brunner- Geiger, Schallibaum, Ryf, Weber- Bickel, Hermann, Koller, Bamert- B. Sutter, Brigger. LUXEMBURG. Ezt az amatőr válogatottat a futballtörpék között emlegetik, ám a skótok elleni Eb-selejtezőn elért 0:0 arra figyelmeztet: nem szabad lebecsülni. Főleg nem a csehszlovák válogatottnak! A szövetség 1908-ban alakult, 1910-től FIFA-tag. Luxemburgban a 210 klub 22 000 játékost tömörít. A válogatott sosem jutott a vb vagy az Eb végküzdelmeibe. Eddig öt mérkőzést játszott a két ország válogatottja: négy csehszlovák győzelem (utoljára 1980-ban 4:0 és 3:0) és egy döntetlen (1949) született. (T. V.)