Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-26 / 278. szám, csütörtök
Szeretetforrás Beszédfejlödés az óvodás korban A felszínen Grigorij Gorin Fenomének című vígjátéka a Thália Színpadon A nyitott színen az Inturiszt Szálló hallja látható. Mintha egy kigombolt férfizakó mögött játszódna minden. Ezt jelzi a színpadkép, amelynek középpontjában egy IDEA felirat alatti képrámaszerű „nyílászárószerkezet“ (ajtó vagy tán ablak?) van. Ezen szintén „zakósított“ fehér drapéria függ. A színpadon három különös tárgy: rugókra erősített stilizált férfi és női fejek, valamint egy futball-labda. Megjelenik Ljuba, aki egyszerre szobalány és szálloda- portás, játékmester, vagy manipulátor. Ó is részévé válik azoknak a tisztázatlanságoknak, amelyek hamarosan sorjázni kezdenek, amint elkezdődik, az önmagában véve igencsak egyszerű dramaturgiai képlet szerint íródott Fenomének című Grigorij Gorin-vígjáték. Ljuba felszólítja a világosítót, az ügyelőt, a hangtechnikust, hogy legyen világosság és zene. Egy vadonatúj szálloda várja így vendégeit, akik meg is érkeznek. Csakhogy akkor újabb rejtély kezdi foglalkoztatni a nézőt: mitől ennyire sokféle ennek a szállodának a berendezése? Olyan az egész, mint amikor egy falusi színjátszócsoport rendezője bekerül egy sötét díszletraktárba, s tapintás útján véletlenszerűen összeválogat néhány bútordarabot az éppen betanult darabhoz. Szín, forma, stílus, célszerűség nem számít. Ugyanolyan jók lesznek a dobókockává nyomorított puffok, mint a nagymama hintaszéke. Mozgásba lendül az előadás, a színészek az első pillanattól kezdve úgy játszanak, mintha Moliére egyik örökértékű komédiáját rendezte volna a rendező. Megoldódik a Štefan Bunta tervezte kerek fejek és futball-labda rejtélye is. A néző helyett kacag a magnó, feltéve, hogy elég dühös egy-egy színész és belebokszol az edzőtermi rúgós bábuhoz hasonlatos szerkentyűkbe. Kétségtelen; szabadjára eresztett rendezői ötletekkel ülünk szembe. Már a kezdés óta sorjáznak, pontosan adagolva. Jozef Felbaba rendező minden igyekezete ellenére a Gorin- szöveg egészen más irányba viszi a színészeket, mint ahová a bevett tárgyi, zenei és térbeli ötletek alapján sejtjük. Grigorij Gorin egy pszichológusnőről és három fura alakról írta ezt a bohózatba kívánkozó történetet. A három férfi egy áltudósnőt bűvöl el rendkívüli képességeivel. Sajnos, minden jóindulat ellenére sem állítható, hogy Gorin jellemeket teremtett volna. Ezek a figurák inkább típusok, amelyekhez hasonló sok van a mindennapi életben. Éppen ezért fontos az a színészi munka, amelynek eredményeként ez a vígjáték élvezhető lehet. Kétségtelen, hogy Felbaba számos szituációt pontosan értelmezett, ami megkönnyítette a jellemszínészet eszközeit nélkülözni kényszerülő színészek munkáját. Kövesdi Szabó Mária (Laricseva, kutató) azt az önmagában véve is nevetséges értelmiségit formálta meg, aki tudományos sikerekről álmodozva belelovalja magát az áltudományosságba. Minden mondata, reakciója önbecsapás. Ezt igazolja legutolsó replikája dett a színpadon látott típusok sorába. Lengyel Ferenc játéka rutinos. Laricsevnak, a kutatónő férjének a szerepében ugyanolyan szélhámosnak mutatkozik, mint a többiek. Hasonló Prohorovhoz, hiszen ő is felesége kegyeit szeretné elnyerni, ezért vállalkozik a fenomének segítésére, amikor a tudósbizottság elé mennek. A tisztázatlan dramaturgiai beavatkozások és szituációk közül a legszembetűnőbb a Dózsa Zsuzsanna megformálta Ljuba színpadi tevékenysége volt. Egy szállodai szobalány játszhatja ugyan a vezető Kövesdi Szabó Mária, Pólós Árpád és Várady Béla az előadás egyik jelenetében (Bodnár Gábor felvétele) is, amikor az előzőleg szánalmas alakként megismert férjét és gyermekeit emlegeti, holott titkoltan talán már szerelmes Prohorovba. Pólós Árpád ebből az alapjában véve tisztességes emberből, aki a pszichológusnő iránti érzelmeitől hajtva vállalkozik a pszichikai szemfényvesztésre, adekvátan bizonytalan érzületű, jellemű figurát formált. Dudás Péter Ivanov szerepében egyre csak azt hajtogatja, hogy ö véletlenül cseppent ebbe a társaságba, de mérnökként is „szélhámos“ típus. A három alak közül az író Kljagint, a vagány- kodó műszerészt ruházta fel a legsokszínűbb jellemvonásokkal. A szélhámosságában igencsak ügyetlen „falonátlátó“ egyéniségben megvillantja azt az embert, aki tudásra, műveltségre vágyik. Várady Béla elkerülte az effajta vagányszerepek buktatóit, a külsőségek helyett a figura esendóségére koncentrált. A rendezői helyzetértelmezések nem kínáltak kapaszkodókat az egy hét alatt ebbe a szerepbe beugró Bocsárszky Attila (Anton) számára. A vadászpuskás gyilkosságra készülő testvér alig illeszkeszerepét, de akkor ennek a szélhámosságnak is tisztázni kell a kapcsolatrendszerét. Az is furcsa jelenetként hat, amelyben a szálloda alkalmazottai (Dózsa Zsuzsanna és Bartolás Katalin) adják át a három fenoménnek az okleveleket. Az pedig végképp mindent összezavar, hogy a pszichológusnő és Prohorov utolsó párbeszédét a rendező érzel- gősre hangolta. Ebben az előadásban sem Gorin humora, sem Hozef Felbaba törekvése nem érvényesült kellőképpen. A Gorin-szövegében feltárt jelenségek alapjában véve az adott társadalmi helyzetben nem képviselik azt a veszélyességi fokot, amely az abszurditás felé mozdítaná a darabot. Éppen ezért indokolatlan volt a rendező törekvése, hogy a színpadkép abszurd tárgyaival próbálja meg a darabban feltárt jelenségek társadalmi veszélyességét növelni. Emiatt a nemes veretű, társadalmi fonákságokat pellengérező humor helyett jórészt felszínes vidámságok voltak túlsúlyban. DUSZA ISTVÁN „MONSIEUR 100 000 VOLT“ Gilbert Bécaud hatvanéves Hosszú volt az út, amelyen a sanzon, a szentimentális vagy vidám, éneklésre szánt lírai jellegű költemény a 14. század itáliai vándordalnokaitól eljutott a párizsi kabarékon és kávéházakon át a hangverseny- termek pódiumára. Századunk legjelentősebb sanzonénekesei: Charles Aznavour, Maurice Chevalier, Edith Piaf vagy Gilbert Bécaud hatalmas tömegeket hódítottak meg és lemezeik sokmilliós példányszámban kelnek el. A francia sanzon legjobb hagyományait folytatja és fejleszti tovább Gilbert Bécaud, napjaink egyik legsokoldalúbb sanzonénekese. Amint jellegzetesen markáns arca feltűnik a hangversenydobogón, a filmben vagy a tévé képernyőjén, amint hangja megszólal a lemezen, a nézőt, hallgatót tüstént rabul ejti személyének varázsa, kifinomult előadásmódja, páratlan temperamentuma. Bécaud mindenekelőtt énekes, ezenkívül sikeres komponista, remekül zongorázik és táncol s nem utolsósorban színész. Ezzel magyarázható fellépéseinek, műsorainak tarkasága. Magába foglalja a műfaj valamennyi változatát - a forradalmi daltól kezdve a groteszk, szatirikus hangvételű darabokon át az érzelmes poézisig. Minden tónusa, minden mozdulata pontosan kidolgozott és képzeletének, ötleteinek gazdagságával szüntelenül újabb és újabb meglepetéseket szerez a közönségnek. Gilbert Bécaud - igazi nevén Francois Silly - Toulonban, a délfranciaországi kikötővárosban született. Tizenöt éves, amikor beiratkozik a nizzai konzervatóriumba és hamarosan a jónevú iskola egyik példás növendéke lesz - több kitüntetést kap zongorajátékáért és kisebb szerzeményeiért. A fiatal Silly eleinte kizárólag komoly zenével foglalkozik, kamaraműveket, szimfóniákat, sőt két oratóriumot ír. Közben véget ér a háború. A fiatalok a szenvedések, megpróbáltatások után valami újra, valami vonzóra várnak, ami betölthetné életüket. Francois Silly is a fővárosba megy, ahol egymás után nyílnak meg a régi és az új szórakozóhelyek. Bárzongorista lesz Párizs belvárosában. Itt komponálja első sanzonjait, melyek szövegét Pierre De- lanoe írja, akivel a mai napig is tartja a kapcsolatot. Akárcsak egy másik szövegíróval, Jaques Pilis-lel, aki egy dél-amerikai hangversenykörút- tal elindította az énekest a világhír felé. Itt már Gilbert Bécaud néven arat siketeket. Visszatérve Párizsba, 1953-ban először mutatkozik be a híres Olympia színpadán, egyik dalát (Quand tu danses - Amikor te táncolsz) már néhány nap múlva a fél város dúdolja. Egy évvel később lemezfelvételével elnyeri a francia hanglemezipar nagydíját. 1956-ban kapja az első filmszerepet, melyet továbbiak követnek. így például 1959-ben a Babette című filmnek Brigitte Bardot mellett ő a főszereplője. Külföldi szereplések következnek. Jár nálunk és a Szovjetunióban is. Jóformán minden földrészen megismerik Gilbert Bécaud dalait: a Nathalie-1, a Plein soleilA (Napfény), a Mé-qué mé-qué-1, a L 'orange-ot, vagy az Et mainttenat- ot (És most hová?), melynek lemez- felvételéből 160 millió darab kelt el! Nagy sikere volt azoknak a sanzonoknak is, amelyeknek szövegét költőbarátja, Louis Amada írta, mint például a C’était mon copain (A pajtásom volt) címűnek, mely az emberi magányosságot énekli meg, vagy a La Corrida című, mely arról szól, hogy a torreádor legalább any- nyira fél az arénában, mint a bika. A modern sanzon történetében egyedülálló esemény volt, amikor Bécaud teljes hat héten át önálló műsorral, telt ház mellett lépett fel az Olympiában. A mai napig Bécaud közel négyszáz dalt írt, ezenkívül filmzenét és egy operát is (Ľ opera ď Arán), melyet 1962-ben sikerrel mutattak be a párizsi Operában. A legtöbb sanzont maga adja elő, de dalai sikert arattak Edith Piaf, Marlene Dietrich, Catharina Valente vagy Dalida műsoraiban is. Gilbert Bécaud egész tevékenységét ma is az állandó keresés, a szüntelen alkotói nyugtalanság, bámulatos lendület, fáradhatatlan munkakedv hatja át, ezért joggal hívják világszerte ,, Monsieur 100 000 Volt“-nak, mert egész lényében mintha valóban százezer voltos áram feszülne. DELMÁR GÁBOR A gyermeki beszéd fejlődése a 19. század óta foglalkoztatja a pszichológusokat. A beszédfejlődésre vonatkozó első megfigyeléseket William Ament 1899-ben tette közzé. Az eltelt évtizedek egyre gyarapították a tudományos munkák számát és egyre pontosabbá tették a beszédfejlődéssel kapcsolatos ismereteinket. A gyermekek beszédének alakulása nemcsak a pszichológusokat és pedagógusokat érdekli, mindenkit izgat, aki gyermeket nevel. Ez természetes. A kisgyermek úgy válik társadalmi lénnyé, emberré, hogy megtanul beszélni. A beszéddel együtt fogalmakra is szert tesz, megismeri az ok és okozat viszonyát, megtanul tájékozódni térben és időben, kapcsolatokat teremteni és alkalmazni. A kisgyermekeknek a beszédtanuláshoz követhető, direkt mintaképre (mintaképekre) van szükségük. Csak így tanulhatnak meg beszélni. A felnőttek kötelessége a beszédtanulás vonatkozásában is követésre méltó példát adni a kisgyermek számára. Hároméves korra kiépül a gyermek anyanyelvi rendszere. Aránylag jól tájékozódik a ragok, képzők, jelek világában. Megérti a beszédben történő felszólításokat; azt, hogy valamit tegyen vagy ne tegyen. Érti az utasításokat és a tilalmakat. Fokozatosan meg tud felelni az elvárásoknak, szocializálódik. Megtanulja, hogy bizonyos törvényeket nem szabad áthágni. A beszédfejlesztésben is, a szocializációban is nagy a szülők felelőssége. A szilárd érzelmi bázis megteremtésével és a rendszeres, mindennapos beszélgetések bevezetésével ők tehetik a legtöbbet gyermekeik töretlen beszédfejlődésének biztosításáért. Ebben az életkorban a rendszeres, szeretetteljes beszélgetések szilárdítják meg az élet legerősebb kapcsolatát, a gyermek-szülő kapcsolatot, amely a későbbiekben minden érzelmi viszony alapjául szolgál. Az óvodás korban lassan lazul az anya-gyermek (vagy szülő-gyermek) szoros kapcsolata, de a kisgyermek életében még mindig ez a legfontosabb kötelék. A szülő beszélgető társ és kiapadhatatlan szeretetforrás; úgy gondoskodik gyermekéről és úgy irányítja, hogy túlzott aggodalmaskodásával ne akadályozza a gyermeki önállóság kifejlődését és a társas kapcsolatok kialakítását. Igaz, hogy a dacos, nyűgösködő óvodás gyakran teszi próbára szülei türelmét, de ez nem indokolja, hogy a megszokott gondoskodást, figyelmet és gyöngédséget megvonják tőle. Ez törést okozhatna értelmi- és beszédfejlődésében is. Sokszor megfigyelhetjük, hogy a szülők szeretik gyermekeiket, mégis hiányzik kapcsolatukból a közvetlen beszélgetés. Pedig a kutatások egyértelműen alátámasztják, hogy az őszinte és mély szülő-gyermek kapcsolatot életre szólóan az óvodáskori beszélgetések alapozzák meg. Az idő bármi szűkös is, minden alkalmat meg kell ragadni a beszélgetésre. Most tanulja megfigyelni a tárgyakat, a természetet, az embereket, az eseményeket. Természetes, hogy kérdések özönével árasztja el szüleit. A kérdésekre mindig válaszolni kell. Bármilyen elfoglalt vagy fáradt is a szülő, nem szabad a gyermeket leinteni, válasz nélkül elküldeni, mert az elutasítás egy életre elidegenítheti és a szülő megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy a későbbiekben befolyásolhassa gyermeke sorsát. Ha a gyermek kérdez, felelni kell. Naivságát soha nem szabad kigúnyolni. A gúny helyrehozhatatlan sérüléseket okozhat, károsítja a gyermeki személyiséget. A hibát nehéz helyrehozni, mert az érzelmileg sérült kisgyermek bezárkózik és rendszerint eltávolodik szüleitől. A jó kapcsolat alapja ugyanis csak a feltétlen bizalom lehet. Kérdéseit érdeklődéssel meg kell hallgatni és őszintén válaszolni, hogy a közlés és az érdeklődés a gyermek mindennapi szükségletévé váljon. A hosszú, megértő beszélgetésekhez szokott kisgyermek serdülő korában sem zárkózik otthon magába, és nem csak a vele egykorúak számára lesz mondanivalója. Élete kritikus pillanataiban is a család jelenti számára a szilárd támaszt, a visszavonulási bázist. Családja biztonságot nyújtó légkörét nem cseréli fel alkalmi csoportosulásokkal, érzelmi élete az elkerülhetetlen csalódások következtében sem válik sivárrá és tompává. Mivel szüleinek mindent el lehet mondani, és ő meg is szokta, hogy mindent elmondjon, csekély a valószínűsége, hogy összeütközésbe kerül a társadalmi renddel és az elfogadott normákkal, hisz szüleitől mindig megkapja a szükséges eligazítást vagy tanácsot. Nemcsak a világirodalom, az élet is számos esetben dokumentálja, hogy a tudatosan irányított, családi tradícióvá vált őszinte beszélgetéseknek sok esetben lehet sorsformáló jelentőségük. Az óvodáskori beszédfejlődés vonatkozásában ki kell még térni a beszédhibákra is, mert sok gyötrelmet okoznak a gyermekeknek és az elhanyagolt beszédhiba nem egy esetben hat károsan az életpálya alakulására. Az óvodába kerülő kisgyermek általában ki tudja fejezni magát. Pontosan érti a felnőttek beszédét, de rendszerint nem ejti még tisztán a hangokat, pöszén beszél (s helyett sz-et, k helyett t-t mond), selypít, hebeg, hadar, vagy dadog. A fejlődés során fellépő beszédzavaroknak általában nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani. Ha a családban is, az óvodában is nyugodt légkör veszi körül, a beszédhibákat épp úgy, mint más életkori ügyetlenségeit, rendszerint kinövi. Nagyon fontos az óvónők példás artikulációja, a szülők helyes kiejtése, jó hangsúlya, nyugodt beszéde, Ebben az életkorban a gyermekek egy-két százaléka küszködik beszédzavarokkal, a fiúk lényegesen gyakrabban, mint a lányok. A beszédzavar a megfigyelések szerint a negyedik életévben lép fel. A megelőzés és a korrekció szempontjából ezért oly nagy az óvónők felelőssége. A tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy rendszerint a tehetségesebb gyermekeknél tapasztalható. A beszédhibák között a dadogás a legveszélyesebb, mert a legnehezebben korrigálható. Lelki és fiziológiai hátteréről jóformán mindent felderített az orvostudomány. Oka épp úgy lehet öröklési tényező, mint zavaros családi háttér, vagy a gyermek érzelmi elhanyagolása, a gyors szellemi fejlődés, illetve a gyermek okossága és gátlásossága, a fejlett intellektus és a gyermeki érzelmek közötti kontraszt. Hajlamosak a dadogásra azok a balkezes gyermekek, akiket jobbkezű- ségre kényszerít a környezetük. A dadogás enyhébb formája az első szótag ismétlése. Ezt rendszerint akkor tapasztaljuk, ha a gyermeket öröm, bánat vagy sérelem éri és felindulásában akar mondani valamit. Az óvodai foglalkozások során a szereplési drukk is kiválthatja a szótagismétlést. Ilyen esetben azzal segítünk a legtöbbet, ha megértőén bólintunk és kimondjuk a gyermek helyett a szót. Nem szabad figyelmeztetni, hogy dadog, sem ismételtetni a kérdéses szót. Ha a kisgyermek vigyáz a beszédére, a hiba fokozódik. A beszédzavarokkal küszködő gyermekeket logopédiai vizsgálatra kell vinni. Légzési és mozgási terápiára van szükségük. A hibák kiküszöbölésében sokat segít a gyakori családi, illetve óvodai éneklés és a nyugodt, szeretetteljes bánásmód. Nem szabad elfelejteni, hogy a kisgyermek beszéde - akárcsak a felnőtteké - egyszerre fejezi ki a gondolatokat és az érzelmeket. A szakszerű kezelés mellett fontos az érzelmi biztonság. Mindent el kell követni, hogy gyermekeink tisztán és jól beszéljenek, mire iskolaéretté válnak. A beszédzavar sok hátrány forrása lehet az iskolában. A gyermekeknek nehézségeket okoz az olvasásban és a helyesírásban. Felelésnél nem tudnak a tartalomra koncentrálni, mert attól rettegnek, hogy társaik kinevetik őket. E zúttal a beszédfejlesztésnek csak néhány szempontját villantottuk fel, de talán sikerült érzékeltetni, mily nagy felelősség nehezedik az óvónőkre és az óvodás korú gyermekek szüleire a sokoldalúan fejlett, testileg, szellemileg és érzelmileg egészséges nemzedék felnevelésében. TÖRÖK ZSUZSANNA ÚJ SZÚ 6 1987. XI.
