Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-06 / 261. szám, péntek
Jozef Lenárt elvtárs ünnepi beszéde ÚJ szú 3 1987. Xí. 6. (Folytatás a 2. oldalról) fejlesztése meggyorsításának stratégiáját. Ez az irányvonal a gazdaság, de ugyanúgy az élet valamennyi területének intenzifikálásához vezet, a tudomány és technika hatékony kihasználása, a tudo- mányos-technikai forradalom mai szakaszának a szocializmus előnyeivel való összekapcsolása alapján. Mindennek az a célja, hogy javítsuk és emeljük a nép életszínvonalát, harmonikusan fejlesszük a kollektívákat és a kollektívákon belül az ember személyiségét. A gyorsítás és az átalakítás időszaka nemcsak szociális és gazdasági fejlődést jelent, hanem a szocialista demokrácia, humanizmus és erkölcs új megnyilvánulásait is. Az embernek, minden idők legnagyobb értékének megújhodásához vezet Október, a szocializmus megnyitotta a dolgozók előtt az igazi emberi boldogsághoz, az életörömhöz és a teljes értékű békéhez vezető utat. Nincs számunkra nagyobb cél, mint az új, szabad emberek új, békés élete. A gyorsítás stratégiájának jelentőségét jellemezve joggal hangsúlyozzuk, hogy nem egyszerű óhajról vagy valamilyen elképzelésről, hanem fordulatot jelentő napjaink objektív szükségletéről van szó. Annak a szükségszerűségnek az elméletben és a gyakorlatban való kifejezéséről, hogy magasabb szintre kell fejlesztenünk a társadalmat, a termelőerőket, a termelési viszonyokat, az alapot és a felépítményt, az erkölcsöt és a társadalmi tudatot, a párt és az állam munkáját. Egyúttal kifejezi, hogy a szocializmus dinamikusabban is fejlődhet, de ugyanakkor reagál arra is, hogy nem egy területen lemaradtunk. ,,Uj minőséget kell adnunk a szocializmusnak - hangsúlyozta Gorbacsov elvtárs a moszkvai ünnepi ülésen - és ennek érdekében mélyrehatóan meg kell újítanunk a társadalmi élet valameny- nyi oldalát, az anyagit és a szellemit is, és a lehető legteljesebb mértékben kell bizonyítanunk rendszerünk humánus jellegét.“ Az új, objektív szükségletek arra köté- leznek bennünket, hogy alkalmazzuka dialektikus materialista módszert, alkotóan oldjuk meg napjaink kérdéseit, gondolkodásmódunkat és tetteinket összehangoljuk korunk követelményeivel, ne ragaszkodjunk a régi szokásokhoz. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a létező ellentmondásokat: ezeket idejében fel kell tárnunk és megoldanunk. Élő kapcsolatban kell állnunk az állampolgárokkal, a dolgozókkal, ösztönöznünk kell őket, többet tanulni tőlük s megnyerni közös céljaink támogatására. Ez az út vezet a nagy október, nemzeti felkelésünk és népünk februári győzelme hagyatékának méltó valóra váltásához és további fejlesztéséhez. Ezt a programot konkretizálják a 8. ötéves terv céljai. Az egységes csehszlovák gazdaság, valamint az egy főre jutó nemzetijövedelem-képzésében Csehországhoz való felzárkózás érdekében az SZLKP kongresszusán azt a célt tüztük ki. hogy meggyorsítjuk a nemzeti jövedelem képzését, évente mintegy 4,5 százalékos növekedést érünk el. Ez igényes feladat, de előnyt jelent, hogy ilyen feladatot állíthatunk magunk elé, elég erőnk és szakképzett emberünk van hozzá. Új, eddig kihasználatlan lehetőségeink vannak a KGST-országokkal való integrációban, ami nagy esélyt jelent a fejlődéshez. Meg kell azonban állapítani, hogy eddig nem értük el a kitűzött célokat, nem teljesítjük a tervezett feladatokat a minőséget, a költségeket és a rentabilitást illetően. Fordulatot kell elérnünk az intenzifiká- lásban, és ennek érdekében nagy reményeket fűzünk a gazdasági mechanizmus s általában az irányítás átalakításához. Husák elvtárs jogosan állapította meg, hogy 1948 februárja óta a legnagyobb társadalmi fordulatról van szó. Kötelességünk, hogy új módon, nagyobb mértékben és racionálisabban használjuk ki a szocializmus előnyeit, mindenekelőtt a termelőeszközök társadalmi tulajdonát, azáltal, hogy megszüntetjük a társadalmi tulajdon absztrakt, anonim jellegét, és további fejlődését összekapcsoljuk a konkrét kollektívák és egyének alapvető érdekeivel. Ezért az önálló elszámolás és az önfinanszírozás alkalmazásával növeljük a dolgozókollektívák felelősségét és jogkörét. El kell érnünk, hogy a dolgozók tényleges helyzete és érdekeltsége megfeleljen a dolgozók mint szocialista társtulajdonosok objektív helyzetének. A közös kenyérből nem törhetünk valamennyien egyformán, tekintet nélkül hozzájárulásunkra és érdemeinkre, sőt előfordul, hogy a hanyagok és az élősködők még többet törnek, mint a becsületesek és dolgosak. Mindenkinek olyan fizetést kell kapnia, amilyen munkát végez. Ha nem érvényesítjük ezt az elvet, és nem használjuk ki a szocializmus előnyeit, akadályozzuk a minőség és a hatékonyság javítását, és fékezzük a társadalom fejlődését. Ezt fokozatosan mindenáron fel kell számolnunk. Ennek érdekében nagy hangsúlyt helyezünk a szocialista demokrácia elmélyítésére, nemcsak a termelésben, hanem a társadalom egész életében. El kell érnünk, hogy a dolgozók, az állampolgárok mindenütt aktívabban vegyenek részt az irányításban, hogy mindenütt meghallgassuk a ma még sokszor figyelmen kívül hagyott nézetüket, véleményüket, hasznos párbeszédet folytatni. A CSKP Központi Bizottságának politikai irányvonala ebben a vonatkozásban is világos és egyértelmű - valóra kell váltanunk és valóra is akarjuk váltani Lenin tanítását, amely szerint történelmi szükségszerűség, hogy a politikai rendszer valamennyi részében fokozatosan áttérjünk a népért való hatalomtól a nép hatalmához. Nagyon időszerűvé vált a műveltség, a szociálpolitika, az ökológia és általában a minőség kérdéseinek határozott megoldása. Mire is törekszik pártunk? Arra, hogy az ember felemelése és a termelőerők fejlesztése érdekében növeljük a műveltségi színvonalat, javítsuk a szociálpolitikát, a figyelem előterébe helyezzük az emberek egészségéről és boldogságáról való gondoskodást. Ez erőfeszítéseink végső célja, haladásunk mozgatóereje, hogy megoldjuk az ember és a természet viszonyának kulcsfontosságú kérdéseit, így az ökológiai problémákat, összege- szésképpen leszögezhetjük: az első helyre a minőség javítását, a munka, a szolgáltatások, a tudomány és kutatás eredményeinek és a termelés minőségének javítását kell állítani. A társadalom átalakításának, demokratizálásának és tökéletesítésének részét képezi az emberek magasabb erkölcsi színvonaláért, a kollektivizmus teljesebb megnyilvánulásáért, az elvtársi együttmüködés és kölcsönös segítségnyújtás elmélyítéséért folytatott küzdelem. Ez egyúttal megköveteli, hogy határozottan küzdjünk az egoizmus és a burzsoá erkölcs maradványai ellen. Hosszú folyamatról van szó, amelyet a pártnak, az állami szerveknek, tömegszervezeteknek és a dolgozókollektíváknak szüntelenül tovább kell fejleszteniük. Elsősorban javítanunk kell a munkaerkölcsöt, lelkiismeretesen, elvszerűen kell teljesítenünk kötelességeinket. Mindenkitől megköveteljük a magas erkölcsiséget, s ehhez hozzátartozik a törvényesség és az igazság védelme, a társadalmi tulajdon védelme s a közömbösség, az individualizmus, a kispolgári kapzsiság elleni harc is. Napjainkban, elvtársak, a lelkiismeret nagy értéket jelent. A szabályzatok és a bürokrácia diktatúrája helyett a lelkiismeret, a becsületesség és a tudás szabályzatát kell érvényesítenünk. A szocializmusért folytatott harcban születő új embernek az erkölcs és a humanitás emberének kell lennie. Ebből az alkalomból is hangsúlyozni akarjuk: az átalakítás feladatának megvalósítása azt jelenti, hogy már ma becsülettel kell teljesítenünk a terv feladatait, küzdenünk kell a minőségért, a rendért, a fegyelemért és a szervezettségért. Ha ezekben a kérdésekben továbbra is egy helyben topognánk, ha a vitát és a konkrét előkészületeket nem kapcsolnánk össze a napi problémák határozott megoldásával, gyengítenénk a széles tömegeknek a párt politikájába és új irányvonalába vetett bizalmát. Ezért fokozott harcot kell folytatnunk az ötéves terv teljesítéséért. Halaszthatatlanul tökéletesítenünk kell a vállalaton belüli irányítási, a normákat, a kalkulációt, a költségvetést, mindent, ami segíti a termelés hatékonyságának növelését. Az egyes tárcák, termelési-gazdasági egységek, vállalatok, üzemek, műhelyek vezetői, vagyis valamennyien, a miniszterektől kezdve egészen a mesterekig tudjuk, milyen sok fehér folt és kiaknázatlan lehetőségünk van még ezen a téren. Tegyünk tehát mindent annak érdekében, ami vár bennünket; és tartsuk magunkat a bevált mondáshoz: minél több az izzadság a gyakorlótéren, annál kevesebb lesz a vereség és csalódás a harctéren. Tisztelt elvtársak! Az átalakítás és céljai nagy igényeket támasztanak a kommunista párttal, a társadalom vezető erejével, a kitűzött feladatok kezdeményezőjével és megvalósításuk szervezőjével szemben. A szocializmus az első olyan társadalmi-gazdasági formáció, amely nem spontánul, hanem a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek megfelelő tudományos program szellemében céltudatosan fejlődik. Ezért pártunk korunknak megfelelő színvonalra akarja emelni egész tevékenységét, fokozni kívánja befolyását és nem formális tekintélyét. Mindez a pártszervek és -szervezetek élcsapatszerepét, a kommunisták személyes példamutatását feltételezi. Ennek érdekében jobban kell érvényesítenünk a lenini elveket és normákat - a párton belüli demokráciát, a bírálatot és az önbírálatot, amely még nem vált a munka, a személyiség tökéletesítésének módszerévé. Még intenzivebben kell felkészülnünk a feladatok megoldására, ismeretekkel kell felvérteznünk a tagokat, harcos szellemet kell kialakítanunk, s el kell érnünk, hogy meg legyenek győződve ügyünk helyességéről. Nem bízhatunk egyszerűen abban, hogy az új irányítási mechanizmus újszerű cselekedetekhez vezet, hanem előrelátóan és kezdeményezóen öntudatos, jó gazdákként kell cselekednünk. Az új társadalmi rendszer építése során szerzett tapasztalataink meggyőzően bizonyítják, hogy haladásunk mindig attól függött, hogy mi, kommunisták, a nép elválaszthatatlan része hogyan fejeztük ki a nép érdekeit. A közös célok elérése az állampolgárok millióinak ügyévé vált. Ezt az egységet fejezi ki a Nemzeti Front mint a munkások, földművesek, értelmiségiek, nemzeteink és nemzetiségeink, hazafias erőink szövetsége, amely már bizonyította és ismételten bizonyítja erejét. Ebből, de főleg napjaink szükségleteiből és a szocialista demokrácia további fejlesztéséből indulunk ki, amikor a CSKP Központi Bizottsága kiemeli, hogy növelni kell a Nemzeti Frontnak mint politikai rendszerünk alapjának szerepét. A Nemzeti Front egyes szervezeteinek - saját specifikus szerepük teljesebb kibontakoztatásával - nagyobb mértékben kell részt venniük politikánk kidolgozásában és megvalósításában, hogy az állampolgárok millióinak akarata életünk minden területén érvényesüljön a döntésekben. Minden állami és gazdasági szervnek le kell vonnia a következtetéseket ebből az irányvonalból, és ennek megfelelően kell módosítaniuk tevékenységüket. Elvtársak! Az a világ, amelyben élünk és küzdünk, október következtében mélyrehatóan megváltozott. Ezekhez a változásokhoz tartozik elsősorban a szocializmus világrendszerének kialakulása. Nemzeti és internacionalista kötelességeinket tudatosítva arra törekszünk, hogy nagyobb mértékben járuljunk hozzá a szocialista közösség megerősítéséhez és további fejlődéséhez. A szocialista közösség egységének megszilárdítása, országai együttműködésének megerősítése, A világ társadalmi fejlődésének történetében egyetlen más esemény sem befolyásolta olyan mélyen és olyan nagv mértékben az emberiség sorsát, mint a nagy októberi szocialista forradalom, amely egy visszafordíthatatlan folyamat kezdete volt az emberi civilizáció történetében, átmenet a kapitalizmusból az új társadalmi-gazdasági alakulatot jelentő szocializmusba. Október eszméi az elnyomott nemzetek hatalmas tömegeit szabadították fel, erőt adtak szociális és nemzeti függetlenségükért vívott harcukhoz, az elmúlt hetven év folyamán a felis- merhetetlenségig megváltoztatták bolygónk politikai térképét. Október eszméi segítették győzelemre a szocialista forradalmakat más országokban, segítették a testvéri szocialista közösség, a szocialista világrendszer kialakulását és a gyarmati rendszer összeomlását. Az öt kontinens közül négyen győzedelmeskedő szocialista megújhodás döntő irányt szab a világ fejlődésének. A nagy október eszméi ma is egyetemes történelmi jelentőséggel bírnak a forradalmi gondolkodásban és gyakorlatban. A bevált élcsapata, a Szovjetunió kommunista pártja körül tömörült szovjet nép a fokozott munka és politikai tevékenység légkörében, a megtett út és a nagy sikerek feletti büszkeség érzésével üdvözli az októberi forradalom 70. évfordulóját. A szocializmus építésének útján elért eredményeink tagadhatatlanok és általánosan elismertek. A hatalmas ipari bázis kialakítása, a falvakon végbement mélyreható változások, a társadalom szociális és kulturális átformálása, a nemzetiségi kérdés megoldása, egy alapjaiban új, békeszerető külpolitika kialakítása - ezek mind a szovjet nép valódi forradalmi vívmányai. A polgárháború, az imperialista intervenció tüzében megedződött szovjet nép ellenállt és győzedelmeskedett a fasizmus elleni titáni harcban, becsülettel kiállt minden próbát, és hősies munkával erős, szocialista nagyhatalommá változtatta országát. Az úttörők útja azonban nem volt egyszerű és könnyű. A szocializmus építése a Szovjetunióval való együttműködés és barátság elmélyítése külpolitikánk elsőrendű feladata. Erre a közösségre, főleg a Szovjetunióra támaszkodunk, amikor a kongresszusi határozatok megvalósítására törekszünk. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy Gorbacsov elvtárs idei áprilisi látogatása megerősítette teljes nézetazonosságunkat valamennyi belpolitikai és külpolitikai kérdésben, azt tanúsította, hogy népünk támogatja az SZKP politikáját. Ez a látogatás új fejezetet nyitott a csehszlovák -szovjet kapcsolatokban, feltárta az együttműködés űj lehetőségeit valameny- nyi területen és kifejezte azt az eltökéltségünket, hogy együttműködésünket magasabb szintre akarjuk emelni. Ezt ismét igazolta Husák és Gorbacsov elvtárs tegnapelőtti találkozója. Az október eredményeként végbement elvi jelentőségű változások közé tartozik az is, hogy lehetővé vált a háború megakadályozása, a nemzetek és államok békés egymás mellett élése elvének érvényesítése. Ezen az úton a békéről szóló dekrétum, amely előhírnöke volt a Szovjetunió békés külpolitikájának, jelentette az első győzelmet. A katonai és politikai feszültség fokozása, amit elsősorban az amerikai imperializmus idéz elő, naponta szembeállítja az emberiséget a globális katasztrófa lehetőségével, az élet és halál kérdésével. Ezért a nemzetközi kapcsolatokban is újszerűen, az új gondolkodás szellemében kell cselekednünk. Nincs szükségünk ,,nukleáris feltartóztatásra“, a militarizmus produktumára, a tömegpusztító fegyverek tökéletesítésére, hanem a nemzetközi biztonság komplex rendszerének kialakítására. Nemet kell mondanunk a „félelem egyensúlyára“, igent az enyhülés politikájára. Nemet a csillagháborús programok fejlesztésére, igent a lázas fegyverkezés megszüntetésére és a leszerelésre. Ez ad esélyt a túlélésre. Ezért támogatjuk a Szovjetunió valamennyi békekezdeményezését. Gorbacsov elvtárs csehszlovákiai látogatásakor Husák elvtárs kijelentette: úgy, mint a Szovjetunió és a többi szocialista ország népe, mi is azt akarjuk elérni, hogy az egész emberiség a nukleáris háború fenyegetése nélkül, a tartós béke perspektívájával lépjen a XXI. századba. Ezért örültünk a békepolitika jelentős sikerének, a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti a középhatótávolságú rakéták és hadászati-taktikai rakéták felszámolására vonatkozó megállapodás előkéa Szovjetunióban nem ment végbe tévedések, szubjektivizmus és voluntarizmus nélkül. A 70-es és 80-as évek fordulóján több okból kifolyólag halmozódni kezdtek a megoldatlan problémák, jelentkezett a stagnálás és több más, a szocializmustól idegen jelenség. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az OSZSZSZK Legfelsőbb Tanácsa november 2-án megtartott moszkvai ülésén beszédében mélyreható, lenini elemzését adta annak az útnak, amelyet a szovjetek országa az elmúlt hetven év alatt megtett, beleértve az SZKP KB 1985. évi áprilisi ülésén meghirdetett, az SZKP XXVII. kongresszusa által elméletileg megindokolt és pártunk további ülésein konkretizált átalakítás lényegét, céljait és feladatait. Az SZKP reálisan értékelte a kialakult helyzetet, és olyan fordulat mellett döntött. amely forradalmi határozottsággal szabadítaná meg a szocializmust valamennyi negatív jelenségtől, és minőségileg új színvonalra emelné. Az átalakítás koncepciója magában foglalja a társadalom valódi, forradalmi és sokoldalú átalakítását. A cél a stagnációs folyamatok határozott kiküszöbölése, a fékező hatások kiiktatása, a szovjet társadalom szociális-gazdasági fejlődését meggyorsító, megbízható és hatékony mechanizmus kialakítása. Ennek során támaszkodni kell a tömegek tevékeny alkotó erejére, a szocialista demokrácia, a népi önigazgatás sokoldalú fejlesztésére. Az elmúlt időszak igazolja, hogy helyes az SZKP által választott út. Az országban új erkölcsi-politikai légkör alakul ki, fokozódik a szervezettség, az igényesség és a fegyelem, érvényt kap a hibákkal szembeni kérlelhetetlenség, növekszik az anyagi temelés üteme. A nagy október elsó napjaitól kezdve a kommunista párt és a szovjet állam az igazságos, demokratikus és általános békét hirdette meg eszméjéül. Lenin a tudományos nézetek rendszerét alakította ki a háború és béke kérdéseit illetően, kiszítésének, amely a stratégiai támadófegyverek számának lényeges csökkentéséről és a rakétaelhárító rendszer korlátozására vonatkozó szerződés megtartásáról folytatott tárgyalások prológusát jelenti. A tartós béke érdekében fejleszteni akarjuk kölcsönösen előnyös kapcsolatainkat a tőkés államokkal. Az összes demokratikus békeerővel együtt a háborús veszély felszámolására törkeszünk. Meg vagyunk győződve arról, hogy még sohasem nyílt olyan reális lehetőség a béke megőrzésére és megszilárdítására mint napjainkban. Vitathatatlan, hogy nemzedékeink felelősek a világ sorsáért. Amint Gorbacsov elvtárs a moszkvai ünnepi ülésen kijelentette, „kötelességünk megőrizni a megismételhetetlen civilizációt és magát a földi életet, el kell érnünk, hogy győzzön az értelem a nukleáris őrület fölött, és megteremtsük a feltételeket az ember és az emberiség szabad és sokoldalú fejlődéséhez.“ ' Tisztelt ünnepi nagygyűlés! Amikor Vlagyimir lljics Lenin 1921 -ben az új gazdasági politikáról beszélt, ezt mondta: „A nagy forradalom évfordulója megünneplésének legjobb módja, hogy figyelmünket megoldatlan feladataira összpontosítjuk. Különösen alkalmas és szükséges a forradalom ilyen megünneplése akkor, ha ezeknek a feladatoknak a megoldásához valami újat kell elsajátítanunk (annak szempontjából, amit a forradalom már eddig elvégzett).“ Véleményünk szerint Lenin felhívása számunkra is nagyon időszerű! A XVII kongresszus által kitűzött irányvonal megvalósítása során kevesebbet kell egy helyben topognunk, haboznunk, nem maradhatunk a szavaknál, nyilatkozatoknál, hanem következetesen, energikusan, újszerűén kell cselekednünk, keresnünk és alkotnunk. Erre ösztönözzön bennünket nagy október harcosainak példája, azoké, akik felemelték a forradalom zászlaját, és győzelemre vitték a forradalom ügyét a szovjetek országában és a mi csehszlovák hazánkban is. Dicsőség a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának! Éljen az SZKP, az újítók pártja, korunk bölcsességének, a becsületnek és a lelkiismeretnek a megtestesítője! Éljen a Szovjetunió és hős népe! Éljen a CSKP, népünk bevált vezetője, éljen hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság egész dolgozó népe! dolgozta az eltérő társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének koncepcióját. Az SZKP külpolitikájának lenini elveit szigorúan igazolta a történelmi gyakorlat. Ezek az elvek ma is hatékonyan segítenek abban a harcban, amelyet a szovjet állam a nemzetközi kapcsolatok radikális átalakításáért folytat. Ebben a küzdelemben az SZKP-t új politikai gondolkodásmód vezérli, amely tükrözi az ellentmondásokkal és konfliktusokkal teli, de ennek ellenére egységes, és összefonódó világ realitásait. Ma sincs fontosabb feladat, mint az atomkatasztrófa fenyegetése ellen, a lázas fegyverkezés megfékezéséért és a leszerelésért folytatott harc. Ennek a korszakalkotó feladatnak felel meg teljes egészében a tömegpusztító fegyvereknek az évszázad végéig való teljes megsemmisítését célzó sokoldalú program, amelyet 1986. január 15-én Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára terjesztett elő. A méreteit és jelentőségét tekintve történelmi programot a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama egyéb javaslataiban fejlesztette tovább, beleértve a Varsói Szerződés külúgymini- szeri bizottságának legutóbbi prágai ülését is. Nagy remények fűződnek a középhatótávolságú és harcászati-hadműveleti rakéták belátható időn belüli megsemmisítését célzó szovjet-amerikai egyezmény aláírásához, amelyet bolygónk bé- keszerő erői az elsó lépésnek tartanak az atomfegyvermentes világ felé vezető úton. Az új politikai gondolkodás, a szovjet külpolitika dinamizmusa és nyíltsága, az emberiség túlélési lehetóségeií biztosító megoldások keresése, az új igazságos gazdasági .rend megteremtése, a globális ökológiai problémák megoldása világszerte fokozott megértésre találnak. Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Szovjetunió Kommunista Pártja között szilárd a nézetazonosság és az akcióegység. Azonos célokat követünk, közös úton haladunk. Az SZKP és a szovjet nép teljes mértékben azonosul ezzel és ezt gyakorlati tetteivel konkretizálja. SZERGEJ MARISEV ELVTÁRS BESZÉDE