Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-26 / 278. szám, csütörtök
ÚJ szú 5 87. XI. 26. Az elmélet szerepe az új gazdasági gondolkodásmód formálásában A Nový Bor-i Ipari Automatizálási Vállalat legsikeresebb termékeinek egyike a digigráf. Az innovált berendezés - ez már a negyedik generáció - könnyebb, gyorsabb, megbízhatóbb és pontosabb elődeinél. Felvételünkön Ladislav Capouch mérnök és Jirí Petrík a digigráf processzorénak műszaki hibáját távolítja el. (Jan Vrabec felvétele - ČTK) Egyenjogúságot a piacon Kinek és hogyan adhatják el termékeiket a mezőgazdasági vállalatok? A gazdaságirányítási rendszer eddig főként az extenzív növekedés feltételeihez igazodott. Leginkább az jellemezte, hogy nem tulajdonított jelentőséget a népgazdaság gazdasági szabályozókkal történő irányításának, következetlenül jelölte meg a szocialista állami vállalat helyzetét, lehetővé tette, hogy az értékkritériumok helyett egyoldalúan az anyagi-tárgyi jellegűek kerüljenek túlsúlyba, és nem reagált érzékenyen a tudományosműszaki haladásra. Maga a tervszerűség, mint szocialista termelési viszony csupán az anyagok mennyisége közti összefüggésekre korlátozódott és nem az áru mozgásán alapuló emberi kapcsolatokra, amelyek a tárgyiasult munka mozgását fejezik ki. Ez a tény az anyagi mérlegek túlbecsülésében mutatkozott meg. A vállalatok számára nagyon lényeges volt, hogy ún. „puha“ tervet kapjanak, amelyet a valós társadalmi haszonra való tekintet nélkül könnyen túl lehet teljesíteni. S a következmény: elfekvő áruk, nem megfelelő minőségű, a külföldi piacon kevésbé verseny- képes termékek. Az előirányzott változás lényege abban rejlik, hogy a mennyiségi mutatók helyébe a hatékonyság nor- matívumai lépnek, hangsúlyozva a végső valós hatékonyságot, amely már a tervben a vállalat forrásainak képzéséhez és annak érdekeltségéhez kötődik. így a vállalat - az eddigi formális érdekeltségtől eltérően - a valóban progresszív terv összeállításában és annak következetes teljesítésében válik érdekeltté. Mindenekelőtt a tervezés dinamikája növekszik az innovációs változások irányában, mert az újratermelési folyamatban objektív ellentét jön létre a termelés állandósága (az újratermelés ésszerűsége) és a folytonos innovációs törekvések között. Ki kell dolgozni azt a tézist, mely szerint a tervezési időszak végén nemcsak a termelés állandó szakaszait, hanem az innovációs folyamatokat is tervezik, vagyis azoknak a arányoknak a folytonos változásait, amelyeket a tudományos-múszaki haladás eredményez. Tehát a tervezés módszerét a változó arányok és az újrafermelési folyamat egyensúlyának vonatkozásában is ki kell dolgozni. Az állami vállalatról szóló törvénytervezet abból indul ki, hogy megváltozik a központi terv vállalati szintre történő lebontásának a gyakorlata, mivel az eddigi módszer nem ad elegendő teret a vállalatok döntéshozatalához, sőt korlátozza azt. Sokszor kedvezőtlen, a központi állami terv célkitűzéseivel ellentétes irányba tereli a vállalatok gazdasági érdekeltségét. Ez a módszer a vállalatokat a lehető legkönnyebben teljesíthető feladatok felé orientálja és már a terv előkészítésekor, majd pedig a megvalósítás során lehetőséget ad arra, hogy társadalmi érdekekkel ellentétes célkitűzéseket is keresztülvigyenek, és a feladatokat akár a fogyasztók érdekeit figyelmen kívül hagyva is teljesítsék. A gazdasági mechanizmus átalakítása valamennyi vállalatnál az in- tenzifikáció külső és belső forrásainak ésszerű csoportosításából indul ki. Maga a törvénytervezet - miként az átalakítás is - intenzív jellegű, mert feltételezi az intenzifikáció forrásainak keresését itthon és külföldön. A vállalat azzal, hogy belső igénye keletkezik az integrációs folyamatokba való bekapcsolódásra, új helyzetbe kerül. A gyorsítás stratégiájával összefüggésben azok a folyamatok érdekelnek minket, amelyek két síkon zajlanak: egyrészt a népgazdaságban, másrészt annak külgazdasági vonatkozásaiban. A gazdasági mechanizmusnak ezeket a folyamatokat az intenzifikációt szem előtt tartva kell átformálnia a tudományos- múszaki fejlődés technológiai szakaszának törekvéseivel összhangban. Az átformálás nemcsak az új törekvésekhez való passzív alkalmazkodást, valamint a kül- és a belgazdaság jelenlegi irányzatainak átvételét jelenti, hanem elsősorban aktív alkalmazkodást az új progresz- szív irányzatokhoz, a szocialista gazdasági fejlődés meggyorsításának programjához. Csakhogy az aktív átformálásnak is megvannak a maga ellentmondásai, amelyeket az irányításnak le kell küzdenie, és amelyek a belső és külső gazdasági feltételekben is megmutatkoznak. így például annak, ami a hatékony fejlődés belső feltételei között kívánatos, nem kell okvetlenül összhangban lennie a hatékonyság külgazdasági feltételivel. Alapvető követelmény, hogy az átalakítás a gazdasági folyamatokban progresszív irányzatokat hívjon elő, segítse azok megvalósulását, támogassa a tudományos-múszaki haladást, és a végrehajtott változásokkal ne a régi, túlhaladott gyakorlatot állandósítsa. A politikai gazdaságtan tanításában - az átalakítással összefüggésben - több figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a szocialista gazdaság tervszerűsége dialektikus egységben van annak árujellegével. Az oktatás másik problémája az, hogy az átalakítás során újonnan formálódó objektív feltételeknek továbbra is meghatározó szerepük lesz a fejlődésben. Emellett jelentősek lesznek a szubjektív feltételek is; elsősorban a szubjektív tényező szerepe növekszik, ami a gazdasági fejlődés során a gazdasági szubjektum részvételét jelenti az objektív gazdasági folyamatban. N em hagyatkozhatunk arra, hogy a gazdasági mechanizmus önműködő lesz. Ebből az következik, hogy a vállalat új helyzetében is az embernek lesz kulcsszerepe, aki Lenin szerint a fó termelőerő. Ugyanis a marxizmus-leninizmus szerint az objektív tényezők a meghatározók, de a döntő szerep a szubjektumnak jut. Döntő annyiban, hogy nemcsak a gazdasági fejlődés objektív feltételeinek minőségét befolyásolja, hanem céltudatosan cselekszik és saját munkájával önmagát is fejleszti. Ezek a gondolatok átszövik az átalakítást és az állami vállalatról szóló törvénytervezetet is. A gazdasági mechanizmus vonatkozásában az embert, mint a gyorsítás stratégiájának megvalósítóját, valamint az irányítás résztvevőjét látjuk, aki számára a gazdasági mechanizmus - a gazdaság fejlődése során és az irányítás különböző szintjein - a döntéshozatalokban a nem antagonisztikus ellentétek leküzdésének eszköze. A gazdasági mechanizmus tehát azon elemek rendszere, amelyek aktivizálják az embert, az egyént. Mint látjuk, az állami vállalatról szóló törvénytervezet nem az ember aktív szerepe nélküli, önműködő gazdasági mechanizmuson alapszik. Ha ez így lenne, ne lehetne szó másról, mint nem kívánatos ökono- mizmusról, amely nem ismeri el sem a politika és a gazdaság egységét, sem az ember döntő szerepét a gazdasági folyamatokban. Az ökono- mizmus jelentős és veszélyes formája az ökonómiai prakticizmus, amely úgy tartja, hogy a problémák majd idővel és a gyakorlat folyamán maguktól, az ember hozzájárulása nélkül megoldódnak. Az említett tényezőkből kifolyólag az átalakítás komoly hatással lesz a gazdasági szakemberek nevelésére és a politikai gazdaságtan oktatására a főiskolákon. A szocialista vállalat újszerű „filozófiáját“ elsősorban a pedagógiai folyamatba kell átültetni. Ez a filozófia a jelen és a jövő ellentétekkel teli egységének dialektikájából, valamint a vállalat hosszú távú nyereségességének egységéből következik, szem előtt tartva a gyors alkalmazkodást, amely a tudomány és technika, valamint a piac szükségleteinek állandó változásaiból ered. Az állandó változások időszaka következik, az állandó mozgásé, amely a gazdaság működésének általános alapelve. A feladatok teljesítéséhez való aktív, alkotó hozzáállásról van szó, a vállalati kollektívák és a legkisebb egységek részéről egyaránt, azok érdekeinek állandó közelítéséről, amellyel leküzdjük a gazdasági érdekek összhangjáról alkotott téves nézeteket. Az átalakítás folyamatában egyre behatóbban kell vizsgálni a fejlett szocialista társadalom törvényszerűségeit és ezt az oktatásba is át kell vinni. Viszont a társadalomtudományok, beleértve a politikai gazdaságtant is, nem érik el teljes mértékben fejlettségüknek azt a szakaszát, melyben a gyorsítás stratégiájának követelményei teljes egészében ki lennének dolgozva és megmagyarázhatók lennének. Hogy ezt elérjük, a politikai gazdaságtan oktatásában az aktivizáló formákat kell alkalmazni. Tehát nemcsak ismereteket kell átadni a hallgatóknak, hanem be is kell őket kapcsolni a tudományos megismerés folyamatába. Meg kell nekik mutatni a megoldás lehetséges változatait, amelyeket az elmélet vizsgál. A politikai gazdaságtan elavult, túlzottan elbeszélő jellegű oktatása helyett a szemináriumi órákra kell helyezni a súlyt, mint az alkotó gazdasági gondolkodásra ösztönző aktív formára, hogy a hallgatók megértsék a gazdasági mechanizmus átalakításának lényegét. A tanárnak pedig nem a gazdaság működésének ideális modelljéről kell beszélnie, amelynek az átalakítás után problémák és ellentétek nélkül kellene működnie, hiszen ez nem egyezne az ellentétekről, mint a fejlődés belső mozgatóiról alkotott marxista-leninista elmélettel. Ebből a szempontból a politikai gazdaságtan oktatásának rendkívül fontos szerepe van a gazdasági gondolkodásmód formálásában. Ebből kifolyólag a politikai gazdaságtan és a gyakorlat kapcsolatát illetően jobban oda kell figyelnünk arra, mit tudnak a hallgatók más szaktantárgyakból és a tanulmányaik befejezése után mely területen helyezkednek el. Azok a hallgatók, akik nem hivatásos közgazdászként dolgoznak majd, a marxizmus-leninizmus tantárgyai keretén belül tanulják a politikai gazdaságtan alapjait. Felkészítésük annyiban összetett, hogy ismereteik nem olyan mélyrehatók, hogy azokat más tantárgyakból szerzett tudásukkal össze tudnák kapcsolni. Ennek ellenére a politikai gazdaságtan oktatásában az eddiginél jobban kell felkészíteni a hallgatókat az aktív gyakorlati életre, a problémák megoldására, saját területükön a gyakorlat tökéletesítéséért való felelősségre, ami az egész átalakítás magva. M indezek a követelmények következetes oktató-nevelő munkát tesznek szükségessé. Viszont a főiskolai tanár egyénisége is csak fokozatosan, nyolc-tíz év alatt formálódik. Ez az egyik oldalon feltételezi a fiatal tanárokról való állandó gondoskodást, míg a másik oldalon azt követeli meg, hogy ne pazaroljuk az idősebb, tapasztaltabb pedagógusok munkáját kevésbé fontos tevékenységek végzésére. Meg kell változtatni a jelenlegi helyzetet, amikor nem részesül kellő megbecsülésben a tanár összpontosított felkészülése az oktató-nevelő munkára. Pedig a tanár nemcsak az ismeretek átadója, hanem mindenekelőtt nevelő. Ezzel összefüggésben azonban ki kell küszöbölni a tanárok túlterheltségét, idejük szétforgá- csoltságát az iskolai és az iskolán kívüli kötelezettségek vonatkozásában és lehetőséget kell teremteni alkotó munkájukhoz. JÁN KÚKEĽ professzor Dr. ADORJÁN ZOLTÁN, a Komenský Egyetem Marxista-Leninista Intézetének előadói A mezőgazdasági szövetkezeti törvénytervezet alapvető célja: tovább szilárdítani az egységes föld- müves-szövetkezeteket s több lehetőséget teremteni a kezdeményezés és a szocialista vállalkozás fejlesztéséhez. E tekintetben a törvénytervezet szorosan kapcsolódik az állami vállalatról szóló törvénytervezethez, és egészében véve a gazdasági mechanizmus átalakításához. Mint a vitából kitűnt, a javasolt módosítások túlnyomó többségben kedvező visszhangra találtak. A mezőgazdasági dolgozók különösen a szövetkezet tevékenysége tárgyának újszerű meghatározását értékelik nagyra. A javasolt megfogalmazás kellő teret biztosít a mezőgazdasági, élelmiszeripari, kereskedelmi és egyéb olyan tevékenységek kombinálásához, melyeknek a lakosság jobb ellátása a célja. Ez elképzelhetetlen a mezőgazdasági vállalatoknak - mint szállítóknak - a felvásárló vállalatokkal való egyenjogúsítása nélkül. A mezőgazdasági vállalat a jövőben ugyanolyan jogokkal jelentkezhet a mezőgazdasági, élelmiszeripari vagy egyéb termékek piacán, mint az élelmiszeripari vagy kereskedelmi szervezetek. Ezzel összefüggésben a mező- gazdasági dolgozók többsége prog- resszívnek minősíti a törvénytervezetet. A dolgozók ugyanakkor rámutatnak néhány érvényben lévő jogi előírásra, mégpedig olyanokra is, amelyek nem szerepelnek a mező- gazdasági szövetkezeti törvénytervezet hatálytalanító rendelkezésében, s amelyek - érvényben maradásuk esetén - ezen a téren lehetetlenné teszik a kívánatos kezdeményezést. Többen rámutatnak, hogy további hirdetményeket, rendelkezéseket, irányelveket és határozatokat is meg kell szüntetni, változtatni vagy újra kell fogalmazni, nem csupán azt a 22-t, amelyek a törvény- tervezet hatálytalanító rendelkezésében fel vannak tüntetve. Az egyik ilyen kezdeményezést gátló dokumentum a Szövetségi Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium 1985/73 Tt. számú hirdetménye, amely a mezőgazdasági termékek és kellékek szállításának alapfeltételeit szabályozza. Mindeddig tagadhatatlanul pozitív szerepet töltött be, de bizonyos részei a mezőgazdasági szövetkezeti törvénytervezettel már ellentétben vannak. Ez a hirdetmény a mezőgazdasági termékek hiányából indul ki. A mezőgazdasági vállalatok többsége számára azt teszi kötelezővé, hogy termékeiket kizárólag azoknak a meghatározott szervezeteknek szállítsák és adják el, amelyek a hirdetmény mellékletében konkrétan fel vannak tüntetve, nem pedig azt, hogy egyéb olyan optimális értékesítési lehetőséget keressenek, amely a vállalat és a társadalom érdekeit tekintve egyaránt előnyösebb. Ameddig ez a hirdetmény érvényben marad, addig a mezőgazdasági vállalatoknak nincs más lehetőségük, mint a meghatározott felvásárló szervezeteknek vagy feldolgozóipari vállalatoknak eladni termékeiket, illetve a kitermelt alapanyagokat. Ugyanakkor főleg bizonyos állattenyésztési termékekből többlet mutatkozik, s ma már arról van szó, hogyan lehetne ezeket a lehető legjobban értékesíteni, s a konkurencia létrehozásával kikényszeríteni a szükségletek jobb kielégítéséhez vezető utak keresését. S ezen túlmenően, az újszerű gazdálkodás feltételei között az egyik felet nem szabadna előnyben részesíteni azzal, hogy monopol jogot kap a felvásárlásra. Csakhogy megengedhető-e teljes egészében a mezőgazdasági termékek szabadon történő kezelése? Természetesen nem, de viszont itt vannak a gazdasági szerződések, amelyek alapul szolgálnak a tervezéshez, és amelyeket valamennyi gazdasági szervezet köteles lesz teljesíteni. A most érvényben lévő hirdetmény azonban a mezőgazda- sági termékek túlnyomó többsége esetében nem teszi lehetővé a mezőgazdasági vállalatok számára, hogy a meghatározott szervezeteken kívül másokkal kössenek szállítói-megrendelői megállapodást. És ez nem csupán a „stratégiai“ jelentőségű mezőgazdasági termékekre vonatkozik, mint amilyen a gabona, de a „kiemelt“ mezőgazdasági termékek egy csoportjára is, mint például a hüvelyesekre, a komlóra, a cukorrépára, a gyógynövényekre, a marha-, borjú- és sertéshúsra, valamint a tojásra. A „kiemelt“ mezőgazdasági termékek további csoportját, amelybe egyebek között a burgonya, gyümölcs, zöldség, a juh- és baromfihús, továbbá a tojás és a gerezna tartozik, a mezőgazdasági vállalatok kizárólag akkor kínálhatják fel más szervezeteknek, ha a felvásárlásra kijelölt szervezet nem hajlandó átvenni az előírásoknak megfelelően felkínált árut, és közvetlen veszély fenyeget, hogy a termékek veszíthetnek az értékükből vagy tönkremehetnek. Vagyis a mezőgazdasági vállalatoknak csupán az ún. egyéb mező- gazdasági termékek (széna, fűszer- növények, lóhús, hal, méz stb.) esetében áll módjukban megválasztani, hogy kinek adják el a termékeiket Ezért is kérik a termelők ennek a kérdésnek a megítélését, melynek megoldása nélkül a leendő új törvény egyik része nem tehet eleget a mezőgazdasági gyakorlat elvárásainak. zdenék HOFFMANN Több száz ember megfeszített munkájának eredményeként gyors ütemben halad a tavaly leégett mélníki cukorgyár rekonstrukciója. A próbaüzemelés már több mint egy hónapja megkezdődött, s az üzem a kampány végéig 130 ezer tonna cukorrépát dolgoz fel. Felvételünkön Karel Trojan a centrifugákat kezeli. (Jaroslav Hejzlar felvétele - ČTK)
