Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-20 / 273. szám, péntek
szú 3 V XI. 20. Ortega washingtoni útjáról Újabb amnesztia Nicaraguában (ČSTK) - Daniel Ortega nicaraguai államfő televíziós beszédben értékelte az Egyesült Államokban tett látogatását. Hangsúlyozta, feltétlenül folytatni kell a harcot a közép-amerikai béke eléréséért. A térségben a béketörekvések legnagyobb akadálya az Egyesült Államok politikája. főleg a Nicaragua ellen folytatott hadüzenet nélküli háborúja. Elítélte a nemrég kezdődött hondurasi-amerikai hadgyakorlatot, amely a közép-amerikai béketerv súlyos megsértését jelenti. Ortega elmondta, hogy az USA mindeddig nem válaszolt a nicaraguai törekvésre, hogy újítsák fel a közvetlen tárgyalásokat. Egyben kitért arra, hogy kormánya közvetett tárgyalásokat kezdett az ellenforradalmárokkal és ezzel de facto kapcsolatba lépett a kontrákat irányító és támogató USA-val. A nicaraguai parlament szerda este jóváhagyta a sandinista kormány harmadik amnesztiatörvényét. December 5-én lép érvénybe és azokra a személyekre vonatkozik, akik a közrend megőrzéséről szóló törvényt sértették meg. Nem vonatkozik viszont a Somoza-féle nemzeti gárda tagjaira, akik a nicaraguai nép ellen bűncselekményeket hajtottak végre, s akiket a büntetőtörvénykönyv alapján ítéltek el. Iráni-kontra botrány Walsh ügyész független vizsgálata A kongresszusi bizottság jelentése Reagant is hibáztatja (ČSTK) - Lawrence Walsh független ügyész közölte, rövidesen befejezi az iráni-kontra botrány kivizsgálását, de nem korábban annál, hogy befejezné minden hozzáférhető dokumentum tanulmányozását. Walsh a Kongresszustól függetlenül folytatja a vizsgálatot, munkatársaival eddig több mint ezer tanút hallgatott meg és átnézte már a svájci bankok dokumentumainak százezreit. Ezek alapján szeretné tisztázni az iráni fegyverüzletből befolyt összegekkel való ügyeskedéseket, melyeket Richard Secord, a légierő nyugalmazott vezérőrnagya és Albert Hakim fegyverkereskedő szervezett. Megbízható források szerint a független ügyész vádat akar emelni e két személy ellen, valamint John Poindexter, Reagan elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója és Oliver North alezredes, a nemzetbiztonsági tanács volt munkatársa ellen. összeesküvés lesz ellenük a vád, amelyet abból a célból hajtottak végre, hogy megfosszák a kormányt a fegyverüzlet bevételeitől. A második vádpont, hogy akadályozták az igazságszolgáltatást a kompromittáló dokumentumok megsemmisítésével. Edwin Meese igazságügy-minisztert szerdán már másodszor hallgatta ki a Walsh-törvényszék. A miniszternek főleg azt vetik a szemére, hogy a botrány kirobbanása után nem vonta be a vizsgálatba a tapasztalt bűnüldözőket, csak néhány munkatársát, és nem tett intézkedéseket a fontos dokumentumok megsemmisítésének megakadályozására. Az Irangate-botrányt vizsgáló kongresszusi bizottság egyébként szerdán tette közzé régóta várt jelentését. Eszerint Reagan elnököt terheli a felelősség az egész botrányért, melyben munkatársai sorozatosan megsértették a törvényeket, titkos külpolitikát folytattak és igyekeztek elleplezni tetteiket. A jelentés azzal vádolja az elnököt, hogy nem tett eleget alkotmányos kötelességének. Nem ügyelt a törvények megtartására. Verity Tokiótól vár lépéseket (ČSTK) - William Verity amerikai kereskedelmi miniszter, aki kedd óta Japánban tartózkodik, Tokióban tegnap kijelentette: az USA és Japán jelenlegi kapcsolatai nem kielé- gítöek, s ennek okát mindenekelőtt a kereskedelmi problémákban kell látni. A kereskedelmi és gazdasági ellentétek szerepeltek Unó Szoszu- ko külügyminiszterrel és Tamura Hadzsime külkereskedelmi és ipari miniszterrel folytatott szerdai tárgyalásainak napirendjén is. Verity követelte, hogy Japán járuljon hozzá a kölcsönös kereskedelemben keletkezett deficit csökkentéséhez, nyissa meg kapuját az amerikai áruk előtt és tegye lehetővé az amerikai cégeknek a részvételt a nagy japán építési vállalkozásokban. Ez utóbbi követelést a japán fél határozottan elutasította, viszont ismét ígéretet tett, hogy gazdaságát a külpiacok helyett a hazai piacra fogja orientálni és felszólította az amerikaiakat a szövetségi költség- vetés óriási deficitjének csökkentésére. Fülöp-szigetek Fokozott készültség az amerikai bázisokon (ČSTK) - Fokozott harckészültségbe helyezték az Egyesült Államok fegyveres erőinek Fülöp-szige- teki támaszpontjain levő egységeit. A tengerészgyalogos járőrök teljes harci felszerelésben őrzik a csendes-óceáni térség egyik legnagyobb amerikai katonai objektumát, a Subic Bay tengerészeti támaszpontot. Az amerikai parancsnokságtól származó hírek szerint a támaszpontokon rendkívüli hadgyakorlat kezdődött, melynek célja, hogy ellenőrizze az egységek felkészültségét az esetleges „terrortámadások“ visz- szaverésére. A térségben lévő amerikai támaszpontokon október végétől több terrorista akciót követően növelték a készültséget. A támaszpontok amerikai személyzete biztonságának szavatolása ürügyén a gyorsreagálású hadtest egységeit irányították a Fülöp-szigetekre. A manilai sajtó szerint ezek a lépések a támaszpontokról szóló kétoldalú megállapodás megszegéseként értelmezhetők. Athén utcáin a napokban mintegy kétszázezren tüntettek a Görögország területén levő amerikai támaszpontok felszámolásáért. A résztvevők között volt Margareta Papandreu, a görög miniszterelnök felesége is (képünkön középen). (Telefoto- ČSTK) Harmadik szovjet-amerikai tévéhíd A leszerelés legyen megszakítás nélküli folyamat ===== OLASZORSZÁG Alighanem azoknak volt igazuk, akik az olasz kormány múlt pénteki váratlan lemondása után ezúttal kivételesen rövid, hamar megoldódó válságot emlegettek, azzal érvelve, hogy az egész csak vihar egy pohár vízben. Ez így, persze, túlzott leegyszerűsítés. Igaz, valóban apróság miatt távozott testületileg a kabinet, úgy is mondhatjuk: banánhéjon csúszott el, ami viszont egyáltalán nem a stabilitás jele... Történt, hogy a nyári parlamenti választások után létrehozott régi-új ötpárti koalíció legkisebb tagja, a liberális párt a kormány jövő évi költség- vetési tervéről folyó vitában nemet mondott az újabb gazdasági megszorító intézkedésekre, nevezetesen arra, hogy a deficitet az adóterhek növelésével enyhítsék. Ha nem lett volna az az ötpárti megállapodás, miszerint az egyik párt kiválása esetén az egész kormány lemond, egyszerű lehetett volna a megoldás: a fennmaradó négy párt (a kereszténydemokraták, szocialisták, republikánusok és szociáldemokraták) kormányoz tovább. Ugyanis a liberálisok mindössze három hellyel rendelkeznek a szenátusban és tizeneggyel a képviselőházban, tehát a kormány- többség semmiképp sem került volna veszélybe (a képviselőházban 630 mandátumból 366 a kormánypártoké). Milyen célt követhettek a liberálisok még azon az áron is, hogy esetleg kint rekednek a kormányból, s elvesztik egyetlen, igaz fontos tárcájukat, a hadügyminisztériumot? Mindenképp hasznot reméltek váratlan távozásuktól, ugyanis két százalékos szavazóbázisuk kevésnek bizonyulhat a jövőben, s a párt akár el is halhat... Szóval, kapóra jött a költségvetési vita. A Goria- kormány nyári hivatalba lépésekor távlatilag adó- csökkentéseket helyezett kilátásba, s ezzel ellen(Handelsblatt) (ČSTK) - Távközlési műhold segítségével tegnap már harmadizben folytattak televíziós vitát a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának és az USA Kongresszusának képviselői. Rámutattak arra, hogy a kettős nullamegoldásról szóló szerződés washingtoni aláírása a csúcstalálkozón reális lépés lenne a leszerelés felé. Nancy Kassebaum amerikai szenátor kijelentette, hogy az atomfegyverek egy egész osztályának felszámolását további intézkedéseknek kellene követnie, mindenekelőtt a hagyományos fegyverzet és a hadászati támadófegyverek korlátozásának. Rámutatott, aláírása után a szerződést még ratifikálnia kell a Kongresszusnak, de már ezt megelőzően a tárgyalások során véglegesen meg kell oldani az ellenőrzés kérdését. Jevgenyij Primakov képviselő, a világgazdaság és a nemzetközi kapcsolatok intézetének igazgatója támogatta azt a vita során kialakult nézetet, hogy a leszerelésnek megszakítás nélküli folyamattá kell válnia. A közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolása az a rendkívül fontos első lépés, amelyet a hadászati támadófegyverek 50 százalékos csökkentésének, a hagyományos fegyverzet terén Európában az egyensúly elérésének kell követnie. Felszólította amerikai kollégáit e célok támogatására és olyan további intézkedések foganatosítására, melyek elmélyítenék a kölcsönös bizalmat és kizárnák a váratlan támadás lehetőségét. Valamennyi résztvevő tapssal üdvözölte William Bradley szenátor javaslatát, hogy a nagy október 100. évfordulóját szovjet-amerikai Marsutazással ünnepeljék meg. Ez volt azonban az egyetlen taps a közel kétórás televíziós műsoron. Bár a vita nagyon éles volt, mégsem vált a „süketek párbeszédévé“. Az amerikai résztvevők a beszélgetés első percétől fogva igyekeztek kétségbe vonni az átalakítás és nyíltság politikáját a szovjet társadalomban. Ürügyként Borisz Jelcin közelmúltban történt leváltását használták. Ezzel összefüggésben Jevgenyij Primakov megállapította, hogy a moszkvai városi pártszervezet vezetőjét nem azért váltották le, mert bírálta az átalakítást, hanem azért, mert nem tudott eleget tenni a rábízott igényes feladatoknak. Politikai szempontból felelőtlennek tartották a szovjet képviselők Robert Dornan álláspontját, aki kétségbe vonta: joga van-e Mihail Gor- bacsovnak az USA-ba tervezett látogatása során beszédet mondani a Kongresszusban. Jevgenyij Primakov megállapította, az amerikaiak döntő többsége nem azonosítja magát ezzel az állásponttal. A közvéleménykutatás eredményei azt mutatják, jól viszonyulnak a szovjet vezetőhöz és értékelik erőfeszítéseit a békés elvek érvényesítésére a nemzetközi gyakorlatban. Végezetül a szovjet és az amerikai képviselők állást foglaltak a két ország közti együttműködés továbbfejlesztése mellett - kezdve az ökológiával egészen a termonukleáris szintézisig. Iraki légitámadások Irán ellen Bahrein közelében aknát találtak az öbölben (ČSTK) - A teheráni rádió jelentései szerint iraki harci repülőgépek tegnap újabb támadást intéztek Bushehr kikötővárosban az atomerőmű ellen. Ezúttal csak jelentéktelen károk keletkeztek. Irak katonai szóvivője megismételte azt az állítást, miszerint kedden az iraki repülőgépek a kikötővárosban nem az atomerőmüvet, hanem az olajfeldolgozó üzemet támadták. Egyben bejelentette, Khorramsahr mellett szerdán légitámadást intéztek a Hawk típusú légelhárító rakéták állásai ellen és megsemmisítették azokat. A katonai közlemény szerint az költségvetési javaslatot, s a kicsikart kompromisszum sem ér sokat, mivel csak azt az ígéretet kapták, hogy ha az infláció nem lépi túl a tervezett 4,5 százalékot, akkor a jövő év második felében .csökkenthetik az adókat (jelenleg a pénzromlás 5 százalékos és növekvő tendenciát mutat). Cossiga államfő tehát el sem fogadta a kormány lemondását, s az ügyet a parlament elé utalta. Az ilyenkor szokásos bizalmi szavazásra már ma sor kerülhet, s miután - mint említettük - a koalíció kényelmes többséggel rendelkezik, minden maradhat a régiben. (Hasonlóan történt 1985-ben, amikor a kormány az Achille Lauro luxusgőzös elrablása után került veszélybe). Valóban minden maradhat a régiben? Aligha, ugyanis ez a válság feltárta a kormány gyenge pontjait, és egy „banánhéj“ bármikor nagyobb lavinát is elindíthat. És még valami. A mostani perpatvar felelevenítette a sokkal komolyabb ellentéteket a kormányon belül. Az erővonalak kétségtelenül a legnagyobb párt, a kereszténydemokraták (DC) és a „mérleg nyelvének" tekinthető szocialisták között húzódnak meg. Hatalmi versengésről, Ciriaco de Mita DC- főtitkár és Bettino Craxi szocialista párti vezető személyes rivalizálásáról van szó. Lényegében ez vezetett a júniusi idő előtti parlamenti választások kiírásához. A kereszténydemokraták megelégelték, hogy Craxi viszonylag sikeresen kormányzott, s meglepően hosszú ideig, három és fél évig volt hatalmon. A választások után ugyan visszaszerezték a kormányfői posztot, de a szocialisták azért továbbra is a nyakukra lihegnek. A miniszterelnök-helyettes és egyben a legfontosabbnak tartott kincstárügyi tárca vezetője az a Giuliano Amato, aki Craxi bizalmasa és pártbeli tanácsadója. Egyébként Giovanni Goria a korábbi Craxi-kormányban szintén a kincstárügyi miniszteri tisztséget látta el, s állítólag még azokból az időkből jó barátság fűzi a szocialista párt főtitkárához. Most akkor barátság vagy ellenségeskedés? Ahogy a pillanatnyi §rdekek megkívánják! Most is a kormányválság gyors rendezése volt a két erős párt érdeke, ugyanis annak elhúzódása nehéz időszakban okozhatott volna paralízist az olasz belpolitikai életben. Olaszországnak még mindig nincs költségvetése 1988-ra, a parlamentben állítólag több mint kétezer törvényjavaslat vár megvitatásra. A deficitet jövőre 79 milliárd dollárra becsülik, súlyos gond a munkanélküliség és az utóbbi években leszorított infláció is felfelé ível. Ráadásul a tőzsdei krachsorozat az olasz cégeket sem kímélte meg. Nincs tehát idő a viszályokra, bár az olasz politikai sakktáblán sosem tudni, mi lesz a következő lépés. Most valószínűleg elvonult a minivihar, de a hirtelen „idöjárásváltozás“ ezek után sincs kizárva... PAPUCSEK GERGELY iraki légierő az utóbbi 24 órában a frontvonal mentén 98 támadást hajtott végre az ellenfél állásai ellen, valamennyi gép sértetlenül visszatért bázisára. Az iraki légelhárítás lelőtt egy 15-ös iráni vadászgépet, amikor az ország északi részén Akra város lakónegyedeit próbálta bombázni. Azt már az INA iraki hírügynökség jelentette, hogy a Perzsa-öbölben az iraki repülőgépek megtámadtak egy nagy tengeri célpontot, vagyis egy tartályhajót. Az ÍRNA iráni hírügynökség viszont arról számolt be, hogy az ország légiereje Észak-lrakban, a határtól 200 kilométerre katonai és gazdasági objektumokat bombázott. Hajózási források szerint brit aknakereső hajók az öbölben, Bah- reintől 170 kilométerre keletre hatástalanítottak egy aknát. Jordán - egyiptomi csúcs (ČSTK) - Hoszni Mubarak egyiptomi elnök tegnap Ammanba érkezett, ahol Husszein királlyal folytat tárgyalásokat. Szafhat Sarif egyiptomi tájékoztatási miniszter közölte, az egyiptomi-jordániai csúcs- találkozó napirendjén az arab országokat érintő nemzetközi problémák és az Ammanban megtartott arab csúcstalálkozó eredményei szerepelnek. Az ammani találkozó határozata alapján már kilenc arab ország vette fel ismét a diplomáciai kapcsolatokat Egyitommal. Jordánia még 1984- ben felújította kapcsolatait Kairóval. Jaruzelski Athénban (ČSTK) - Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke tegnap hivatalos látogatásca Görögországba érkezett. Az athéni repülőtéren a vendéget Hrisztosz Szárcetakisz görög államfő fogadta. Háromnapos ott-tartózkodása alatt Jaruzelski több más görög vezetővel folytat majd tárgyalásokat a kelet-nyugati kapcsolatokról, valamint a Közel-Keleten kialakult helyzetről. Elvonult a vihar? tétes döntés lenne a deficitkompenzáló, négy százalékra tervezett jövedelemadó-emelés. A liberálisok tiltakoztak, s ezzel az egyszerű emberek figyelmét vonták magukra, mintegy az ő érdekeik mellett kardoskodtak. Hogy ez a manőver bejött-e, az egy későbbi erőfelmérésen válik el, de meglehet, hogy addigra sokkal súlyosabb gondok feledtetik az egykori „huszárvágást“. Mellesleg, túl komolyan a liberálisok sem gondolhatták a dolgot, mert az elmúlt napok egyeztető tárgyalásain lényegében elfogadták az eredeti Felszólítás a piaci nyitásra