Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-09 / 237. szám, péntek
ÚJ szú 5 1987. X. 9. Nem kért kegyelmet... Visszaemlékező beszélgetés Schönherz Zoltán mártírhalálának 45. évfordulóján A szövőatkák a méhek legnagyobb ellenségei. Azért okoznak súlyos gondot, mivel mikroszkopikus kicsinységük miatt nehéz az ellenük folytatott küzdelem. 1983-ban Szlovákia egész területén elterjedtek, és rövid idő alatt 23 ezer méhészet pusztulását okozták. A kassai (Košice) Állatorvosi Főiskola, az Állami Állatorvosi Igazgatóság és a Liptovský Hrádok-i Méhészeti Kutatóintézet szakemberei sokéves közös munkával Avartin-01 néven hatékony szert fejlesztett ki az atkáktól megtámadott méhek gyógyítására. A csoport munkáját idén nemzeti díjjal ismerték el. A felvételen (balról) Ján Kopernický és Michal Mačička mérnök, valamint dr. Rudolf Jendreják a beteg méheket vizsgálják. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK) A Kárpátokon át vezetett az út... Schönherz Zoltánnak, a csehszlovákiai és a magyarországi munkásmozgalom nagy egyéniségének életét 45 évvel ezelőtt oltotta ki a horthysta terror. Ma, nécjy és fél évtized múltán is néma fejhajtással ■monduk igent utolsó búcsúszavára: ,.Ahogy éltem, úgy halok meg.“ Schönherz Zoltán és társai ellen a vádindítványt 1942. augusztus 11 - én keltezték. Ebben a honvéd vezérkar főnöke különbíróságának az ügyésze az 1930. III. te. 9. paragrafusa I. tételének alkalmazását javasolta az első rendű vádlott - tehát Schönherz Zoltán, valamint Tóth Mihály, Gcldmann György, Orosz Dezső, dr. Vida Ferenc, Kantel András, Máté György, Rosta Endre és Rendek András kommunista vezetők ellen - vagyis 10-15 évig terjedő fegy- házra szóló ítéletet. A vád tehát büntetendő hűtlenség bűntettének az elkövetése volt. A tárgyaláson az ügyész csak a bizonyítási eljárás befejezése és a tanúk kihallgatása után jelentette be, hogy a vádindítvány másolásánál gépelési (!) hiba történt, nem 10-15 év fegyház, hanem halálbüntetés kiszabását kéri az első hat vádlottra. A kor valóságára jellemző, hogy a büntetőeljárás ilyen durva megsértésére sem a tanácsvezető, sem a szavazóbírák nem figyeltek fel. Schönherz Zoltánt halálra ítélték, még négy vádlottra életfogytiglani mértek, egyre tizenöt esztendőt, egyre pedig tizet. A honvéd vezérkar bíróságának főnöke dr. Babos József ezredes volt, aki a honvéd vezérkar főnökének, Szombathelyi Ferenc vezérezredesnek tartozott engedelmességgel. Ma már tudjuk, Szombathelyi rendelte el, hogy Schönherzet halálra ítéljék. Ö volt az, aki október 8-án rávezette az ítéletre azt a záradékot, amely elrendelte az ítélet végrehajtását. Ő volt az, aki ugyanaznap este Schönherz Klárát - aki még- egyszer megpróbált kegyelmet kérni a bátyjának - durván kilökte lakásából az útra, azt mondván: ,,A maga bátyja kommunista! Moszkvában tanult! Mindent megfontoltam és meggondoltam: nincs kegyelem!“ 45 esztendő telt el azóta. Azok száma - akik ezeket a kegyetlenségeket átélték, akik tanúi voltak ezeknek az embertelen cselekedeteknek - egyre gyérül. Akik élnek, nem felejtenek. A történteket nekünk, akik a második világháború után születtünk is ismernünk kell. Schön- herz Klára kassai (Košice) otthonában fekete kávéval kínál. Nyugodt, kiegyensúlyozott asszony. Leül, szembe a fotelbe. Lassan, megfontoltan beszéľ:- Elmúltak ezek a dolgok, de nem nyomtalanul. Ha az ember a tükörbe néz, akkor is meglátja őket, meg hát olykor bévülről is felsajognak. 1946- ban a Szombathelyi tárgyalására tanúként engem is beidéztek. Ott ültem a parlamentben a folyosón, reggeltől estig. Késő délután hoztak egy esti hírlapot, amelyben vastag betűkkel világított: Schönherz Klára könnyek között vallott a Szombathelyi-ügyben. Hát, ilyenek voltak egyes újságírók még akkor is. Az ítélethirdetés előtt 10-15 perccel szóltak, hogy most már bemehetek. Mikor vége volt a tárgyalásnak, Szombathelyi ügyvédje odajött hozzám, hogy a védence akarvelem beszélni. Alig fejezte be a mondókáját, már hozták is Szombathelyit. Megállt előttem és azt mondta: „Bocsánatot akarok kérni maguktól." Már csak egyedül vagyok - válaszoltam neki, mire ő így folytatta: „Én keresztény ember vagyok, az egészségi állapotom nem jó, nyugodt lelkiismerettel akarok meghalni.“ Erre nem voltam felkészülve. Apám gyerekkoromban mindig arra tanított, hogy annak, aki bocsánatot kér, meg kell bocsájtani. Én kezet nyújtottam Szombathelyi vezérkari főnöknek, de azonnyom- ban összeestem. Igazán fellélegezni csak akkor tudtam, amikor már itt Kassán egyszer azt olvastam a Pravdában, hogy a jugoszlávok vétkeinek fejére olvasása után kivégezték ...- Zoltán mártírhalála után mi történt a gyermekével, Gyurkával és a feleségével, Mártával?- Mártát internálták, Gyurkát pedig a szomszédok vették magukhoz. Mikor ezt megtudtuk, apám Márta anyjával felment Budapestre a gyerekért és hazahozták Kassára. Később Márta is kiszabadult és Kassára jött. Rendőrfelügyelet alatt állt mindaddig, míg el nem vitték a téglagyárba, azaz a gyüjtőtáborba. A gyermeke is oda került és én is az anyámmal. Apám ekkor már nem élt.- Vele mi történt?- Elvitte a Gestapo. Abban az épületben rendezkedtek be Kassán, ahol ma az állatorvosi főiskola van. Ide gyűjtötték be azokat, akik a listán szerepeltek. Apám ott rosszul lett, összeesett. Átszállították a kórházba. 1944. március 31-én a karjaimban halt még. A zsidóknak ekkor már nem volt szabad kimenni az utcára. A temetésre csak engedéllyel mehettünk el.- A család életben maradt tagjait egyszerre vitték ki Auswitzba?-Minket anyámmal 1944 június elején, az első transzporttal vittek. 79-en voltunk egy vagonban. Mikor Mengele doktor engem balra küldött, az anyámat meg jobbra, még utána Emléktábla a szülőház falán (archív felvétel) kiabáltam, hogy este találkozunk! Hát, sohasem találkoztunk többé. A lengyel foglyoktól megtudtuk, hogy hova érkeztünk. Abból a vonat- szerelvényből, ahhoz a közel ötszáz „szerencséshez“ tartoztam, akiket munkára választottak ki A többi, mintegy 4800 ember - köztük anyám, Márta és Gyurka - elporladtak. Előbb egy bombagyárban dol- goztamT majd egy másik üzembe helyeztek át...- Kanyarodjunk most vissza a gyerekkorba. Milyen légkörben nőttek fel és mi, vagy kik voltak azok, akik-amik Zoltán érdeklődését a munkásmozgalom, illetve a mar- xista-leninista eszmék iránt felkeltették?- Polgári család volt a miénk, rendezett anyagi körülményekkel. Apám a múlt század végén került Kassára, egy katonatisztnek volt a fia. Vegyész-szakot tanult. Mint vegyész az itteni likőrgyárba került, aminek előbb társtulajdonosa lett, majd később az egészet megvásárolta. Nem volt ez valami nagy gyár, csak öt emberrel dolgozott. Zoli vi- lágraeszmélésére a legnagyobb hatást anyámnak az öccse, Géza tette. Ő az első világháborúban orosz fogságba esett, ott élte át a nagy forradalmat. Ezekkel az új eszmékkel érkezett haza. Nálunk, Zolival együtt lakott. Sokat mesélt neki. Zoli ekkor 13-14 éves volt, tehát a legfogékonyabb korban. Géza vitte el a Munkásotthonba is, ahol Zoli más egyéb mellett egy zenecsoportot vezetett. Géza a Kassai Munkás szerkesztésében is részt vett. Ő kétségtelenül egy életre szóló hatással volt Zolira. Minderről persze akkor én vajmi keveset tudtam, hiszen a legfiatalabb voltam a családban, Zoli sem vett komolyan, arra viszont emlékszem, elég nagy zűröket okozott az a tény, hogy Zoli jár a Munkásotthonba. Ez természetesen nem felelt meg a polgári felfogású apámnak, még akkor sem, ha haladó gondolkodású volt is. Az idő folyamán és az események hatására természetesen ő is megváltozott, úgy is mondhatom, hogy határozottan balra tolódott.- A gimnáziumi tanulmányok befejezése után Zoli a brnói villamos- mérnöki karon folytatta tanulmányait. Vajon miért ezt a várost választotta?- Ebben egy diákköri szerelem is mérvadó volt, itt tanult ugyanis Ella, aki patikusnak készült, Zoli pedig bolondult utána. Igaz, a kapcsolatuk ott befejeződött. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Zoli azután átlépett a prágai Műszaki Egyetemre. Jóllehet, Zoli ekkor már benne volt a mozgalomban, s így döntését politikai megfontolások is befolyásolták.- Ő akkor Prágában már keveset tartózkodott, többet volt Bratislavában és Ostravában. A párt függetlenített munkása volt. A családot természetesen nem avatta be a titkaiba. Egyről-másról azért tudtam. 1937-ben például egyszer későn, tíz óra után mentem haza, ahogy benyitok az albérleti szobába, a sötétben megszólal egy hang: „Ne ijedj meg, én vagyok itt, Márta". Moszkvából jött, fontos üzeneteket hozott. Találkozott Prágában az elvtársakkal, aztán pár nap múlva ment visz- sza Zolihoz. Azt csak később tudtam meg, hogy Zoli már 1934-ben a Szlovákiai Ifjúmunkás Szövetség magyar csoportjának volt a titkára, 1936-38-ban pedig a népfrontpolitika szellemében szervezte a szlovák és magyar ifjúsági szervezetek antifasiszta szövetségét.- Schönherz Zoltán a csehszlovák köztársaság felbomlasztása után illegalitásban ólt. Ismeretes,, hogy kétszer járt Moszkvában, s oroszlánrésze volt a KMP Központi Bizottságának és Titkárságának létrehozásában. Erről az időről vannak emlékei? f- Ekkor Zoli már borotvaélen táncolt. 1940 tavaszán nagy lebukások voltak Magyarországon. Ebben az időben ő már Budapesten, a Mexikói úton lakott Mártával ós a gyerekkel. Az egyik délelőtt öt detektív állított be kassai lakásunkba. Szótlanul végig- száguldottak a lakásban, mindentfel- túrtak, keresték Zolit. Kérdeztük, hogy miért keresik?, mit csinált? Valutaügy - mondták. Persze tudtuk, hogy erről szó sincs. Alighogy elmentek, kisvártatva jött ismét két kopó. Azt mondták, hogy itt fognak lakniľ Kérdeztem, hogy hol? A folyosón - mondták. Nyolcóránként váltották egymást, várták, hogy Zoli hazajön. Sikerült megtudnom tőlük, hogy Ungváron látták utoljára. Nagyon izgatott voltam, de próbáltam higgadtnak látszani, ugyanis Zoli rám bízott egy rejtjelzett levelet. Azt mondta, hogy erről még Mártának sem szabad tudnia.- Mi lett a levéllel?- Azelőtt csinálták nálunk a kályhákat és még volt friss malter. Míg kint ültek a detektívek a folyosón, addig én fogtam a levelet, bekentem malterral és befalaztam a kandallómba. A mai napig sem tudom, hogy mi volt a levélben. Zoli már nem jöhetett érte. Utoljára tőlem búcsúzott. Tudta, hogy az ügy, amiért meghal az igaz, győzedelmeskedni fog. A magyar népet nem ő árulta el, mint ahogy az a vádiratban szerepelt, hanem azok, akik az ő halálát akarták. Tőlük ezért nem kért kegyelmet sem. Mikor utolsó búcsút vettünk tőle, apám is azt mondta neki: „Fiam, büszke vagyok rád!“ Egyedül él az egyszobás lakásban. Felesége és harcostársa tíz éve már, hogy örökre itthagyta. A háborúban ismerkedtek meg, nem volt nászútjuk. Ahogy összeadta őket az anyakönyvvezetö, máris indulniuk kellet az első vonalba. Harmincöt évet éltek le együtt megértésben, szeretetben. Két gyermeket neveltek fel. Elektromérnök fia négy évvel ezelőtt Klement Gottwald Állami Díjat kapott. Lánya a Cellulóz- és Papíripari Kutatóintézetben dolgozik. Michal Pohoriljak nyugalmazott alezredes nem panaszkodik a magányra. Azt mondja, nincs egyedül. Mindig van elfoglaltsága az utcai pártalapszervezetben, az Antifasiszta Harcosok Szövetségének városi bizottságán. Noha 70. életévét tapossa, ma is fiatalos szorgalommal dolgozik.- Nehéz, göröngyös volt az út, amelyet máig megtettem, de voltak szép szakaszai is... Kárpát-Ukraj- nában születtem, alkalmi munkából és néhány hold földből élő családban. Születésemet még további nyolc gyerek követte. Bár szűkösen éltünk, engem mégis polgári iskolába adtak, hogy könnyebb legyen a sorom. Ám hiába végeztem el sikeresen az iskolát, más munka mint a favágás számomra nem akadt. így azután önként jelentkeztem a hadseregbe, azzal a gondolattal, hogy a tényleges szolgálat idejének letöltése után vagy ottmaradok, vagy pénzügyőrnek jelentkezem. A sors azonban közbeszólt. Zászlóalját a nyugati határra irányították. Nem sok időt töltött ott, bekövetkezett az árulás, feladták a Szudéta- vidéket. Az ún. szlovák állam megalakulása után leszerelt és tartalékos tizedesként tért vissza szülőfalujába, amelyet időközben megszállt a Horthy hadsereg. Újra sor alá került és 1939 októberében behívták a magyar királyi hadseregbe.- Felmérve a helyzetet, a barátommal úgy határoztunk, hogy a Szovjetunióba szökünk. A gondolatot tett követte... Az arhangelszki területen dolgoztam, amikor 1942- ben eljutott hozzám a hír, hogy Bu- zulukban csehszlovák katonai egység alakult. Késő ősszel érkeztem meg a tábori zászlóaljhoz, amellyel néhány hét múlva elindultam a frontra. Szakaszvezetőként a zászlóalj törzskaránál lettem a rádiós raj parancsnoka. Ma is jól emlékszem: Mirgorodban ünnepeltük meg március 3-án a 25. születésnapomat. Aztán Szokolovo térségben megütköztünk az ellenséggel. A harc után néhány nap pihenőt kaptak, majd megkezdődött a kiképzés. A tábori zászlóaljból dandár lett, amelyben ő egy híradós szakaszt kapott, valamint őrmesteri váll-lapot. Ütközetből jöttek, és újabbra készültek...- Indulás előtt a szakaszomba beosztottak egy katonalányt, aki korábban a törzsnél szolgált. Haragudtam, de mire Kijev alá értünk, megtanítottam a rádió adó-vevő állomás kezelésére, s mire a frontra értünk, a szakasz egyenrangú katonája lett... A nagy októberi szocialista forradalom évfordulójára Kijev felszabadult, de a dandár folytatta harci útját: Vaszilkov, Csernyakov... Aztán pihenőt kaptak, Michal Pohoriljak pedig engedélyt a nősülésre.-Az anyakönyvvezető a romokban heverő Kijevben nem tudott házassági levelet adni. Az engedélyünkre írta rá, hogy egybekeltünk. Ebből a felszabadulás után probléma is támadt, bizony, még egyszer ki kellett mondani a boldogító igent. Újabb harc következett - Ruda, Bélája Cerkov - és a híradósoknak ugyancsak sok dolguk akadt. Mindenképp biztosítaniuk kellett az összeköttetést. Aztán a dandárból hadtest lett, ó pedig alhadnagyi rangban a híradószázad parancsnoka. A Kárpátok felé meneteltek, amikor megtudták, hogy kitört a szlovák nemzeti felkelés. Alig várták, hogy bevetésre kerüljenek.- Az első napokban súlyosan megsebesült a zászlóaljparancsnok. Engem neveztek ki a helyébe. A Kárpátokban sok bajtársam esett el. Egyszer a mi fedezékünk is telitalálatot kapott, de szerencsémre, néhány karcoláson kívül nem történt bajom. S végre október 6-án - annyi küzdelem után - hazai földre léptünk. Zborov, Liptovský Mikuláš volt a további harcok színhelye, majd Prostéjov térségében élte meg a háború végét. Május 17-én a zászlóalj élén haladt a prágai Óvárosi téren megrendezett díszszemlén. S ott volt Moszkvában is, a győzelem 40. évfordulóján a Vörös téren megtartott díszszemlén részt vevő csehszlovák egységben is. A háború után a hadseregben maradt. Leérettségizett, majd tiszti tanfolyamot végzett. Hét évvel a háború befejezése után pártunk tagja lett. Volt a járási pártbizottság tagja és nemzeti bizottsági képviselő. Évekig dolgozott a martini járási, majd a kerületi katonai parancsnokságon, és 14 évvel ezelőtt a keleti katonai körzet parancsnokságáról ment nyugdíjba. Élete nagy részét egyenruhában töltötte el. Díszegyenruhája ma is ott van a szekrényében. A zubbonyán kitüntetések - köztük öt szovjet - bizonyítják, olyan ember viselte, aki minden körülmények között helytállt.- öt unokám van, a legkisebb nyolcadikos. Azt szeretném, hogy ők és társaik, a jövő nemzedéke békében nőhessen fel, csak hírből ismerjék a háború borzalmait. Viszont sohasem felejtsék el, hogy ennek mi volt az ára... NÉMETH JÁNOS SZASZÁK GYÖRGY
