Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-24 / 250. szám, szombat
Arjai, egyesüljetek: SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1987. október 24. XL. évfolyam 250. szám ★ Ára 50 fillér Jókívánságok Zambiába (ČSTK) - Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban üdvözölte Kenneth David Kaundát, a Zambiai Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök üdvözlő táviratot küldött Kebby Musokotwanenak, a Zambiai Köztársaság miniszterelnökének. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter is táviratban gratulált Luke Mwananshikunak, Zambia külügyminiszterének. A gazdasági feladatok teljesítéséről (ČSTK) - Peter Colotkának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, szlovák miniszterelnöknek és Viliam Šalgovičnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének részvételével ülést tartott tegnap Bratislavában az SZNT kommunista képviselőinek klubja. A tanácskozáson a Szabad- “ ságpártnak és a Szlovák Megújhodás Pártjának képviselői, valamint az SZNT pártonkívüli képviselői is részt vettek. Az ülést Anna Rybni- kárová, az SZNT alelnöke, a kommunista képviselők klubjának elnöke vezette. A résztvevők a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusának határozatai alapján megvitatták a 8. ötéves tervben kitűzött gazdasági feladatok teljesítését. Pavol Bahyl szlovák miniszterelnök-helyettes, a Szlovák Tervbizottság elnöke, Štefan Urban, Dušan Mikiének és Július Varga, a szlovák kormány miniszterei tájékoztattak a szlovákiai gazdasági feladatok eddigi teljesítéséről az év eleje óta eltelt időszakra visszatekintve, s elemezték a jövő évi állami terv feladatait főleg az iparban, az építő-, az élelmiszeriparban, és a mezőgazdaságban hangsúlyozva, hogy ezeknek a feladatoknak meghatározó szerepük van a nemzeti jövedelem képzésében. Kitüntetés (ČSTK) - František Frantálnak, a Csehszlovák Népi Ellenőrző Bizottság Elnöke Titkársága igazgatójának 60. születésnapja alkalmából a szocialista társadalom építésében elért kimagasló munka- és politikai eredményeiért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Prágában František Ondrich miniszter, a Csehszlovák Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke nyújtotta át a jubilánsnak. Köztársasági elnökünk nagyköveteket fogadott Mihail Gorbacsov és George Shultz megbeszélései (Telefoto - ČSTK) Gorbacsov és Shultz találkozója A szovjet - amerikai külügyminiszteri tárgyalások második napja (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap fogadta George Shultz amerikai külügyminisztert, aki csütörtökön érkezett Moszkvába. Gorbacsov és Shultz megbeszélései a leszerelési kérdéseket és a kétoldalú kapcsolatok problémáit érintették. A Szovjetunió legfelsőbb képviselőjével folytatott megbeszélések után George Shultz folytatta tárgyalásait Eduard Sevardnadzéval, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. Ülésezett az SZSZK kormánya (ČSTK) - A Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya tegnapi ülésén megtárgyalta a gazdasági mechanizmus átalakításával foglalkozó komplex dokumentum tervezetét, amely az ezzel kapcsolatban jóváhagyott terveket lebontja a népgazdaság különböző területeinek konkrét feltételeire. Tekintettel e dokumentum fontosságára és még számos nyitott kérdésre, utasította az illetékes szerveket, hogy nagy gondot fordítsanak ezen kérdések megoldására. Ezután tájékoztatót vitatott meg a szervezetek önállóságának és a hatékony fejlődésért vállalt felelősségének növelését célzó komplex kísérlet megvalósításáról. Nagyra értékelte a szervezetek kezdeményezését és aktív viszonyát a gazdasági mechanizmus átalakítása legfontosabb elemeinek kipróbálásához. Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a minisztériumok irányítószervei, valamint a vezérigazgatóságok és a vállalatok vezető gazdasági dolgozói kiemelt figyelmet fordítsanak a komplex kísérletet a jövő év elején megkezdő szervezetek felkészítésére. A szlovák kormány a továb(Folytatás a 2. oldalon) Jelen volt a tárgyalásokon Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára. A külügyminiszterek megbeszéléseivel párhuzamosan nyolc munka- csoportban a szovjet és az amerikai szakértők ■ is folytatták csütörtökön kezdett tárgyalásaikat. A fegyverzetkorlátozási csoport már az első napon két kisebb csoportra oszlott - az egyik a közepes hatótávolságú és a harcászati-had- műveleti rakétákkal, a másik a hadászati támadófegyverekkel és a rakétaellenes védelemmel foglalkozik. Nagyon aktív és konkrét tárgyalások jellemezték a többi csoport munkáját is. Ezek a hagyományos fegyverzettel, a vegyi fegyverek betiltásával, a nukleáris kísérletek betiltásával, humanitárius kérdésekkel, a regionális konfliktusokkal és a szovjet-amerikai viszonnyal foglalkoztak. A szakértői csoportok munkájuk eredményeiről folyamatosan tájékoztatták a két külügyminisztert. (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Gustáv Husák köztársasági elnök tegnap a prágai várban fogadta Hamid Reza Hosszeinit, az Iráni Iszlám Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A találkozón nagyra értékelték a csehszlovák-iráni kapcsolatok eddig elért színvonalát, és hangsúlyozták, hogy mindkét fél érdeke az együttműködés továbbfejlesztése, amely megfelel a két ország szükségleteinek és hosszú távú hagyományainak, főleg gazdasági téren. Ugyancsak tegnap tett bemutatkozó látogatást Henri E. Beyens, a Belga Királyság rendkívüli és meghatalmazott új csehszlovákiai nagykövete. A fogadáson megállapították, hogy a csehszlovák-belga kapcsolatok kielégítően fejlődnek, és nem terhelik őket megoldatlan problémák. Ez lehetővé teszi további kiszélesítésüket és elmélyítésüket, a felek kölcsönös érdeklődésére számot tartó minden területen. Ugyancsak tegnap adta át megbízólevelét Gustáv Husák köztársasági elnöknek H. R. Enap Suratman, az Indonéziai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövete. A csehszlovák-indonéziai kapcsolatok jelenlegi helyzetét áttekintve a felek hangsúlyozták, hogy támogatni kell e kapcsolatok további elmélyítését, főleg gazdasági és kereskedelmi téren. Ez megfelel mindkét nép érdekeinek, s konkrét hozzájárulást jelent a nemzetközi feszültség enyhítéséhez és a kölcsönös megértéshez. Az új nagykövetek fogadásán részt vett František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Jaromír Johanes, a külügyminiszter első helyettese. Ľubomír štrougal fogadta Hilde Hawlickot Eszmecsere a csehszlovák - osztrák együttműködésről (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap késő délután a prágai Hrzán-palotában fogadta Hilde Hawlickot, az Osztrák Köztársaság művészeti, oktatási és sportügyekkel megbízott miniszterét, aki munkalátogatáson tartózkodik hazánkban. A találkozón széles körű eszmecserét folytattak Csehszlovákia és Ausztria együttműködéséről. A felek nagyra értékelték a művészeti, a kulturális, sport- és az oktatási kapcsolatok fejlődését. Ezzel összefüggésben megemlítették, hogy már jelentős közös 'rendezvényeket szerveztek, mint például a tavaly Ausztriában tartott csehszlovák kulturális napok, amelyek sok, az együttműködést elősegítő tapasztalatot hoztak. A megbeszélés során érintették azokat a kérdéseket is, amelyek eddig még megoldatlanok maradtak, s amelyekkel rövid időn belül foglalkozni fognak. Ľubomír Štrougal méltatta a két ország aktív kereskedelmi és gazdasági kapcsolatait. Hilde Hawlick a nap folyamán Prága nevezetességeivel, történelmi emlékeivel és a fővárosban folyó jelentős építkezésekkel ismerkedett meg. Gustáv Husák elvtárs cikke a Béke és szocializmus folyóirat novemberi számában Október: nagy célok, reális lehetőségek A Béke és szocializmus folyóirat novemberi száma Október: nagy célok, reális lehetőségek címmel közölte Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a CSSZSZK elnökének a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére írt cikkét. Fokozatosan növekednek az energiaigénylések Bőséges készletekkel rendelkeznek a fütö- és villanyeröművek • Idén is követelmény marad a gazdaságos áramfelhasználás (Tudósítónktól) - A fűtési idény kezdete óta kevesebb munkájuk van az energetikai ipar dolgozóinak. A kellemes enyhe őszi időjárásnak köszönhetően mindeddig elegendőnek bizonyult a fűtőerőművek minimális teljesítménye, a villanytelepeken pedig naponta csak alig 250 megawattórával kellett növelni a turbinák áramtermelését. Az energiaigénylések a vártnál lassúbb ütemű növekedése most jelentős fütő- anyagmegtakarításokat tesz lehetővé.- Szlovákiában a napi átlagos hőmérséklet már 1 Celzius-fokos csökkenésének ellensúlyozása 24 óránként mintegy 300 ezer tonnával több földgáz felhasználását követeli meg a termelővállalatok, az intézmények és a lakások fűtése során - említette tegnap Gustáv Moskovčák mérnök, a žilinai Szlovák Energetikai Diszpécserközpont helyettes vezetője. - Ugyanakkor természetesen jóval megnövekedik a széntüzelésű gőzfejlesztő kazánok fogyasztása, valamint a villanyáram-felhasználás is. Az idén idejében felkészültünk az igénylések fokozatos vagy akár ugrásszerű megnagyobbodására. Szlovákiában az idei ütemtervek alapján legkésőbb november 22-ig kellene befejezni az utolsónak sorra kerülő fűtő- és villanyerómúvi kazá- (Folytatás a 2. oldalon) A végéhez közeledő évszázadunk történetében sok korszakalkotó esemény zajlott le. A legjelentősebb, a világban mélyreható, megmásíthatatlan változásokat előidéző tényező a nagy októberi szocialista forradalom volt. Az azóta eltelt hetven év során egyre nyilvánvalóbbá válik világtörténelmi jelentősége. Az emberiség sorsára gyakorolt hatása nem merült ki, sőt egyre nagyobb. Az elsó győztes szocialista forradalom megoldotta azokat az osztály-, gazdasági és politikai ellentmondásokat, amelyek az imperializmusban rendkívüli módon kiéleződtek. Az imperialista rendszer leggyengébb láncszemében, Oroszországban megalakult a proletariátus legjobban szervezett, elméletileg legfelkészültebb élcsapata - a marxista-leninista párt, amelyet.Vlagyimir lljics Lenin, a zseniális gondolkodó, politikus és forradalmár alapított és vezetett. Az említett feltételek, az objektív és szubjektív tényezők egysége következményeként, Lenin szavaival élve,, az a feladat hárult a néptömegek élén álló orosz munkásokra, hogy magukra vállalják az imperializmus ellen ^cuytatQtt nemzetközi harc úttörőire nehezedő egész terhet. Az októberi forradalom meggyőzően bebizonyította a dolgozók széles tömegeinek a marxizmus-leninizmus igaz voltát. Legjelentősebb nemzetközi eredménye az volt, hogy kialakult a nemzetközi kommunista mozgalom, az az internacionalista erő, amely magára vállalta a tőkés kizsákmányolás megszüntetéséért, a nemzetek szabadságáért, az elnyomott tömegek jogaiért folytatott elvi küzdelem vezetésének történelmi szerepét. 1. A szovjet hatalom megalakulásától a munkások és földművesek első állama a társadalmi problémák alapvetően új megoldását példázta. A Lenin által vezetett kormány első dekrétumai a földről, az ipar, a vasutak é§ bankok államosításáról felszámolták a tőkés kizsákmányolás gazdasági alapjait. A forradalom teljesítette az orosz parasztság régi vágyát, hogy földhöz jusson. A nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának, önrendelkezési joguknak kihirdetése megszüntette a nemzeti elnyomást. Felszámolták a kizsákmányoló osztályok uralmát és szociális kiváltságait. Megnyitották az utat az emberek közti igazságos kapcsolatok kialakításához, amelyek a munkán, a kollektivizmuson és a kölcsönös tiszteleten alapulnak. Az SZKP Központi Bizottságának a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából a szovjet néphez intézett felhívása joggal hangsúlyozza, hogy az októberi forradalom a XX. század legfigyelemreméltóbb eseménye, amely új korszak kezdetét jelentette az emberiség történelmében. Az eltelt idő meggyőzően bizonyította örök jelentőségét és azokat a határtalan lehetőségeket, amelyeket a szocialista társadalmi fejlődés teremt meg. A szocialista forradalom győzelmével és a fiatal szovjet állam megalakulásával a történelemben első ízben elindultak az új társadalom építésének rendkívül nehéz, bonyolult, de rendkívül eredményes útján. Az addig gazdasági és kulturális szempontból elmaradott ország korszerű szfocialista állammá alakult át. A szovjet népnek a világon elsőként rendkívül felelősségteljes feladatot kellett megoldania: „menet közben“ kellett kialakítania és kipróbálnia a leghaladóbb társadalmi rendszert, a társadalmi, gazdasági, politikai és szellemi élet szervezésének új rendszerét. A nagy október, az Oroszországban végrehajtott változások a marxizmus-leninizmus alkotó fejlesztésére és gazdagítására ösztönöztek. A marxizmus-leninizmus a szocialista építés első tapasztalataira támaszkodott. Elméleti és gyakorlati szempontból rendkívüli jelentősége volt a lenini időszaknak. Ekkor rakták le a Szovjetunióban a szocialista építés stratégiájának szilárd alapjait. A Szovjetunió Kommunista Pártja ma is ebből merít ösztönzést a tár- sadalmi-gazdasági haladás meggyorsítására. Nagy és általános jelentősége van Lenin tanításának a tömegek szerepéről, a néphatalom jellegéről, a társadalmi igazságról, a párt és a társadalom egészséges fejlődésének feltételeiről, a társadalmi tulajdonról, a gazdaság tervezéséről, az önálló elszámolásról, az értékszabályozók kihasználásáról, az ideológia, a kritika és az önkritika forradalmi szerepéről. Október forradalmi hagyatékának teljesítése és fejlesztése során hét évtized alatt a Szovjetunió szocialis- (Folytatás az 5. oldalon)