Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-21 / 247. szám, szerda
A szovjet gazdaságirányítás legfelső szintjének átalakítása MII. ..................... I......................... KO MMENTÁLJUK »............................................. i A c ímben megfogalmazott probléma nem egyszerű, de elkerülhetetlenül szükséges folyamat. Nem oldható meg egyik napról a másikra, egycsapásra, hanem csak fokozatosan, lépésről lépésre, figyelembe véve az új követelményeket, a felgyülemlő tapasztalatokat. Az APN sajtóügynökség szemleíróinak két alábbi írása ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. Az egyik az általános elveket, a másik a minisztériumok új feladatkörét elemzi. A hatvanas évek közepén a Szovjetunióban végrehajtott gazdasági reform kudarcának egyik oka az volt, hogy gyakorlatilag nem érintette a népgazdaság fő láncszemének - a vállalatnak a tevékenységét. Az igazgatási rendszer mégsem adta meg neki az ígért önállóságot. Az újat régi alapon, régi falak között próbálták felépíteni. Ezek a falak - szó se róla - tartósak voltak, de éppen ezért nemigen lehettek alkalmasak a rekonstrukcióra. A szovjet gazdaság jelenlegi átalakítása tekintetbe veszi a múltnak ezt a tanulságát. 1988. január 1-én lép hatályba az állami vállalatról szóló törvény, amely arra hivatott, hogy ne csak a keresett önállóságot, azt a lehetőséget adja meg az „alsó rétegeknek“, hogy az önfinanszírozás elvei alapján vállalkozó szellemet tanúsítsanak, hanem egyúttal megvédje, biztosítsa őket azáltal, hogy leveszi róluk a bürokratikus irányítás béklyóit, megszabadítja őket a „fölülről“ széles folyamban áradó utasításoktól. Ehhez azonban - magától értetődik - magának a „felső szintnek“ is meg kell változtatnia funkcióit, elsősorban a két legfontosabb övezetben: a tervezés és a pénz- és anyagi-műszaki alapokkal való rendelkezés terén. Különben a bürokratizmus - amely a maga természete folytán hozzászokott ahhoz, hogy parancsolgasson, ne pedig tanácsoljon - újra megpróbálja megsemmisíteni a reformok hatékonyságát. Éppen ez az oka annak, hogy a vállalatoknak az önfinanszírozásra való áttérése után - némely tekintetben pedig ezzel egyidejűleg - a Szovjetunióban megkezdődik azon intézkedések egész csomagtervének megvalósítása, amelyek a tervezés, az árképzés, az anyag- és műszaki ellátás, a pénzügyi és hitelrendszer gyökeres átalakítására irányulnak. Es ez mindenekelőtt a gazdaság legfelső szintű irányítását érinti, vagyis az állami tervbizottságot, a pénzügyminisztériumot, a bankokat, az állami anyag- és árbizottságot, és természetesen az ágazati minisztériumokat. Mondjuk, az állami tervbizottságnak „korlátoznia“ kell a valamennyi mutató részletes megállapításával kapcsolatos funkcióit - jelenleg sok ezer mutató van -, oly módon, hogy a megrendelő szerepét vállalja, s emellett az állami megrendelés csupán az elsődleges, távlati irányokat foglalja majd magába - az pedig, hogyan teljesítik a megrendelést, a vállalat dolga. Az állami tervbizottság feladata az, hogy ezt gazdaságilag előnyössé, kívánatossá tegye a végrehajtó számára (ma egyáltalán nem minden előnyös, ami kötelező). A bankoknak pedig a maguk részéről - az anyagi eszközök fel- használásának aprólékos ellenőrzése helyett, ami a gyakorlatban a tilalmak rendszerévé változik - hiteleik leghatékonyabb felhasználásáról kell gondoskodniuk, vaíamint azt keresniük, kinek a számára előnyösebb hitelt nyújtani. A minisztériumoknak, amelyek egyelőre saját belátásuk szerint rendelkeznek a vállalatok nyereségével, amikor ezt újraelosztják, hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy e nyereség pontosan rögzített százalékából éljenek. Ami pedig a személyzet létszámát, a kereset mértékét illeti - ezeknek a mennyiségeknek a meghatározását is az „alacsonyabb szintnek“, a vállalatnak kell átadniuk. A gazdaságirányítás legfelső szintjei funkcióinak ilyen megváltozása - teljesen logikusan - több láncszemű rendszerének csökkentését, egyszerűsítését irányozza elő, s ez aligha megy végbe fájdalom- mentesen. Meg aztán a demokratizálás viszonyai között a vezetőnek is nehéz dolga van; mindez szokatlan annak számára, aki sok éven keresztül adminisztratív intézkedésekkel irányított. De ezt az iskolát ki kell járni, emellett pedig a tanulás ideje nem túl hosszú: már a 13. ötéves terv időszakába - vagyis a kilencvenes évekbe - a szovjet gazdaságnak új gazdasági mechanizmussal kell belépnie. A demokratizálás, „ökonomizá- lás“ iskoláját egyidejűleg kell kijárni, természetesen, a vállalatok szintjén is, vezetőiknek és a dolgozókollektíváknak egyaránt. A szovjet igazgatók többsége mérnök, nem pedig közgazdász. Következésképp, nekik is „második képzésre“ van szükségük. A tanulás folytatása a szakmai tevékenység közepette - egyébként a kor parancsa. LEONYID KORENYEV A MINISZTÉRIUMOK ÚJ FELADATKÖRE Az átalakítás koncepciója szerint a minisztériumok arra hivatottak, hogy az ágazatok tervező-gazdasági vezérkaraivá váljanak. Ez azt jelenti, biztosítaniuk kell, hogy az ágazatok a szükséges mennyiségű, kellő minőségű, megfelelő termékeket gyártsák oly módon, hogy megvalósítják a vállalatok irányításának gazdasági módszereire való áttérést. A változás jogi alapja az állami vállalatról szóló új törvény, amely előirányozza, hogy a gazdasági önelszámolást, az önfinanszírozást, a dolgozókollektíva által végzett szocialista önigazgatást kell a fő termelési láncszem működésének vezérelveivé változtatni. Következésképp, a vállalatok központosított irányítása megmarad, de'ez nem a korábbi adminiszt- ratív-utasításos módszerekkel valósul meg, hanem gazdasági mozga- tóerók segítségével. Olyan befolyásolási eszközökről van szó, mint a nyereségből való befizetés az állami és a minisztériumi költségvetésbe, a felhasznált erőforrásokért fizetett pénzösszegek, a hitelek kamatlábai, a termelendő és vásárlandó termékek árai stb. Ezek a mozgató- erők - általános kifejezéssel élve gazdasági normatíváknak nevezik őket - határozzák meg végeredményben annak a nyereségnek a nagyságát, amely a vállalatnál marad - a termelés fejlesztése, munkabérek, a szociális és más szükségletek kielégítése céljából. Az új modell a minisztériumoknak (sok esetben más vezető szervekkel együtt) a vállalatokat és minden egyes dolgozót érdekeltté kell tenniük abban, hogy igen hatékony munkát végezzen, elő kell segíteniük kezdeményező készségük és vállalkozó szellemük fejlesztését. (A régi módszer szerint a nyereséget a „központ“ osztja el újra, saját belátása szerint, s emellett gyakran nem azoknak a kollektíváknak a javára, amelyek másoknál jobban dolgoznak.) Meg kell mondani, hogy bár az üzemek egy részét már önfinanszírozásra állították át, egyelőre nem sikerült kialakítani a költségvetésbe történő, egyenlően intenzív befizetések és más normatívák rendszerét. Lépten-nyomon az élenjáró vállalatok maradnak a vesztesek. „Más szóval, a társadalom mesterségesen támogatja a rosszul dolgozókat a jól dolgozóktól kapott anyagi eszközök újraelosztása révén“ - állítja Aganbegjan akadémikus. Egyszóval, tökéletesíteni kell a normatívumok gépezetét. A minisztériumoknak az irányítás gazdasági módszereire való áttérése azt jelenti, hogy megszabadulnak a vállalatok operatív irányításával kapcsolatos feladtoktól. Ez lehetővé teszi, hogy erőfeszítéseiket a munka olyan, igen fontos irányaira összpontosítsák, mint a tudományosműszaki haladás meggyorsítása az ágazatokban, az üzemek technológiai és műszaki színvonalának a világszínvonalra emelése, az ágazati szerkezet tökéletesítése, a szakosítás és a kooperáció elmélyítése, a külgazdasági tevékenység, a káderek képzése. A minisztériumok rendelkeznek a mindehhez szükséges erőkkel és eszközökkel. Egy egész ágazat számára fontos kérdések megoldása során a minisztériumok apparátusának munkájában fokozatosan érvényesülnek majd a demokratikus elvek. így például azt irányozzák elő, hogy tanácsadó joggal rendelkező ágazati tanácsokat hoznak létre, élükön az illetékes miniszterekkel. E tanácsok tagjai lesznek a vállalatok vezetői, szakemberek, a szakszervezetek képviselői, munkások. Mint Mihail Gorbacsov az SZKP KB 1987 júniusi plénumán tartott előadói beszédében megállapította: azt tervezik, hogy országos méretben a jelenlegi 37 ezer vállalat helyett csak néhány ezer nagy ágazati, ágazatközi és területi-ágazati egyesülésnél marad meg a központi irányítás. Várható, hogy a minisztériumok számát csökkentik. Ez lehetővé teszi majd sok hatósági sorompó eltávolítását és a termelés nagy komplexumok alakjában történő fejlesztését, minek következtében könnyebb lesz a fogyasztók érdekeit figyelembe venni. Nyilván folytatják majd a kooperáló ágazati minisztériumok munkáját helyettesítő irányító szervek létrehozását. A szervezeti struktúrák reformja módot nyújt az országnak arra, hogy előrehaladjon egy olyan lényeges probléma megoldása terén, mint a terjedelmes irányítási apparátus csökkentése. A minisztériumi láncszemben foglalkoztatott, irányítást végző tisztviselők számát majdnem a felére szándékoznak csökkenteni. Több ezer embert mentenek fel eddigi beosztásából. Milyen hatással lesz ez az egyes ember sorsára? Természetesen senkit sem fognak a sors szeszélyeire bízni. Ennek bizonysága az a tapasztalat, amelyet azoknak az irányítással foglalkozó tisztviselőknek tömeges elhelyezéséről szereztek, akik az agráripari komplexumhoz tartozó egyes minisztériumoknak az Agráripari Állami Bizottság létrehozása következtében, viszonylag nemrég történt felszámolása miatt váltak fölöslegessé. Amikor a személyzet csökkentéséről beszélünk, még sincs okunk arra, hogy túlságosan leegyszerűsítsük a helyzetet. Az ilyen radikális átalakítás folyamata szocialista viszonyok között sem lehet könnyű, különösen az idősebb dolgozók csoportjai számára. A Szovjetunió, akárcsak más iparilag fejlett államok, olyan időszakba lépett, amikor a dolgozók többségének élete folyamán nyilván többször is át kell képeznie magát, szakmát kell változtatnia. Ez a fizetség a gyorsuló tudományos-műszaki haladásért. S ezt nem lehet elkerülni. ALEKSZEJ DUMOV Szerkezetváltás a gépiparban A 8. ötéves tervidőszakban 25 százalékkal kell növelni a gépipari termelést, javítva a termékek minőségét, a termelés hatékonyságát, s ezzel az iparág nemzetközi versenyképességét. Van azonban ennek a tervnek egy olyan sajátossága is, amely nem volt jellemző az elmúlt időszakra és teljesen új körülményeket teremt a kitűzött feladatok megoldásához. Ez pedig az ágazat termelési szerkezetének átalakítása. Gépipari termékeink néhány évtizeddel ezelőtt keresettebbek és állíthatjuk, hogy bizonyos területeken műszakilag meghatározóak voltak a világpiacon. Ebben a helyzetben háttérbe szorultak a hazai felhasználók és beruházók igényei, beleértve a gépipar saját termelési alapjának a fejlesztését, mert az iparág a külpiacokon realizálta termékeinek a legnagyobb hányadát. Ez a gyakorlat oda vezetett, hogy a gépipar termelési alapja jelentős részében elavult és így egyre nehezebben képes a világpiac igényeit kielégítő, jó minőségű - tehát pontos üzemű, magas szinten elektronizált, energia- és anyagtakarékosan üzemelő, automatizált folyamatokban alkalmazható - termékeket gyártani. Emellett egyszerű rekonstrukcióval, kisebb átalakítással a robo- tosítás, az automatizálás sem valósítható meg a kellő szinten. A változáshoz elsősorban arra van szükség, amit az iparág által gyártott termékektől is jogosan elvár mind a hazai, mind a külföldi piac. Jelentős minőségi változásokra a vezérlésben és irányításban alkalmazott elektronika terén az új anyagok felhasználásában, az új technológiai eljárások és módszerek alkalmazásában és természetesen a gyártás megszervezésében és irányításában is. Tehát az elektronika, az új anyagok kutatása, az új irányítási és technológiai módszerek kifejlesztése egyértelműen arra utalnak, hogy a gépipar a tőle várt forradalmi változást képtelen csak a saját erejére támaszkodva végrehajtani. A szerkezetváltásban aktív szerepet kell vállalnia az elektrotechnikai iparnak, a kohászatnak, valamint a kutatást végző tudományosműszaki bázisnak is. Meg kell jegyezni, hogy az utóbbiak saját területeiken hasonló szerkezetváltás előtt állnak, ahol viszont joggal várják el a gépipar segítségét. A sok összefüggés még bonyolultabbá teszi a kérdés megoldását. Csupán hazai erőinkre támaszkodva a feladat még mindig megoldhatatlannak látszik. Az ilyen nagy horderejű változások rövid idő alatt már csak nemzetközi viszonylatban oldhatók meg úgy, hogy az eredmény minden tekintetben megfeleljen ^z elvárásnak, amit két szóval elég jellemezni; minőség és hatékonyság. A nemzetközi együttműködésre, mégpedig a közvetlen vállalati szintű együttműködésre lehetőséget nyújtanak azok az intézkedések, amelyeket az egyes KGST-országok, közöttük hazánk is az utóbbi időben hoztak. Sorolhatnánk azokat a számadatokat is, amelyek a gépiparban végbemenő szerkezetváltás nagyságát még jobban aláhúzzák. Azt, hogy az ágazathoz tartozó üzemek, vállalatok naponta mintegy félmilliárd korona értékű kész- és félkész terméket produkálnak, hogy gépiparunk évente száz országba exportál 40 milliárd korona értékben, hogy a szerkezetváltást a tervek szerint ebben az ötéves tervben 4500 ipari robot és 1900 automatizált technológiai munkahely megvalósítása is elősegíti. Szólni kell viszont arról, hogy ez a feladat nemcsak műszaki probléma. Ľubomír štrougal elvtárs a CSKP XVII. kongresszusán az 1986-1990. évi gazdasági és szociális fejlesztés fő irányaival, valamint a 2000-ig terjedő kilátásokkal kapcsolatban a következőket mondotta: „A termék műszaki-gazdasági színvonalának gyors emeléséről szólva, olyan paraméterek biztosítására gondolunk, amelyek megfelelnek a világ legfejlettebb gyártói által elért színvonalnak.“ Ezek szerint tehát az összehasonlítási alap a világszínvonal. Világszínvonalú terméket gyártani, csak világ- színvonalú technológiával, berendezésekkel és világszínvonalú munkaszervezéssel lehet, de amitől ez a termék mégis csak jobb lesz, mint a hasonló technológiával gyártott többi, azt az ember adja hozzá. Ezt a többet kell most keresnünk minden munkahelyen, minden munkánkban. A szerkezeti változások fokozatos megvalósításával, a nyersanyagok, a tüzelőanyagok és az energia jobb hasznosításával és az exporttevékenység fokozásával együtt mozgásba kell lendülniük a belső emberi tartalékoknak is. Ezek nélkül ugyanis még a műszaki életben sem valósítható meg semmilyen sikeres átalakítás. SZÉNÁSI GYÖRGY A stropkovi Tesla vállalat a tavalyihoz képest az idén csaknem 100 százalékkal növelte a nyomógombos telefonkészülékek gyártását. Dolgozói a gyártmányok minőségének javítására is nagy súlyt helyeznek. A képen: Jana Barboríková a nyomógombos készülékek mechanikus ellenőrzését végzi. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK) új s: 4 1987. X A Komi ASZSZK- ban az egyik olajme- zőn a geológusok egy 7 ezer méter mély fúrást végeznek. Segítségével akarják bővíteni ismereteiket a lelőhely tulajdonságairól, kiaknázásának lehetőségeiről. (ČSTK-fevétel)
