Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-17 / 244. szám, szombat

Óhajok és realitások T alán minden nyelven vannak találó közmondások és szó­lások azokról az emberekről, akik saját vízióik és óhajaik áldozatai lesznek. Sokkal súlyosabb azonban, ha az ilyen óhajokra alapozzák a po­litikát és megvalósítására hatalmas erőfeszítéseket tesznek. Ez utóbbinak lehetünk tanúi csak­nem naponta a szocialista országok ellen irányuló újságcikkekben és rá­dióadásokban. Szerintük a szocia­lista államok és főleg Csehszlovákia kibékíthetetlen ellensége a vallás­nak, hevesen üldözi a hívőket és az egyházat. Ez nem is lehet máskép­pen, hiszen állítólag „ateista álla­mokról“ van szó. Az ellenséges pro­paganda ezen gondolatán alapsza­nak azok az erőfeszítések, hogy konfliktust szítsanak az állam és az egyházak között a vallást és az egyházakat politikai eszközként használják fel a szocializmus ellen. Az érveket egy egyszerű ábra szerint keresik. Ha például, egy val­lásos állampolgárt vonnak felelős­ségre a törvény megsértése miatt, kampányt indítanak „az egyházi aktivisták üldözéséről". Ilyen táma­dáshoz szolgáltatott ürügyül egy volt pap esete is, aki éveken keresztül Športka-szelvényeket hamisított és a csalással milliókhoz jutott. Nem értünk egyet az ilyen esetek általá­nosításával, mivel ez rossz fényt vetne azokra a papokra is, akik ren­desen végzik munkájukat. Ugyan­csak visszautasítjuk azonban azokat a kísérleteket, hogy kétségbe vonják azt az elvet, miszerint mindenki egy­forma állampolgári felelősséggel tar­tozik a törvények megtartásáért és mindenkit egyformán felelősségre kell vonni, aki a törvényeket meg­sérti. Amikor nincsenek kéznél érvek, már hagyományosan egyszerűen koholmányokhoz folyamodnak. így például a közelmúltban František Tomášek bíborost, prágai érseket meghívták a Német Szövetségi Köz­társaságba a pápa látogatása alkal­mából. Egészségi okokból nem utazhatott el és erről tájékoztatta az NSZK püspöki gyülekezetének elnö­két. A nyugati propaganda azonban azonnal azzal a váddal lépett fel, hogy hatóságaink nem adtak kiuta­zási engedélyt a bíborosnak. Az Amerika Hangja, amely rend­kívüli figyelmet szentel a papok és a hívők állítólagos elnyomásának, az állam képviselőjének felszólalá­sáról beszélt, aki szerinte kétkedően beszélt az egyházi kérdésekről. A hírből egy szó sem volt igaz, a gyűlés dátuma kivételével. A 126 jelenlevő pap bizonyíthatja, hogy „Hlinka páter“ és az Egyesült Álla­mok hivatalos rádióadója otrombán hazudott. A hírt sajnos a közelmúltban a va­tikáni rádió is megismételte, ami új­ból bebizonyította, hogy bizonyos vatikáni körök is aktívan részt vesz­nek a Csehszlovákia-ellenes táma­dásokban. Mi az értelme például egy neves egyházi személyiség levelé­vel kapcsolatos kampánynak. A Va­tikán egyébként már másfél éve megkapta a levelet és már régen válaszoltak is rá. Az államunk integ­ritása elleni bárdolatlan politikai lé­pésnek nevezhető csupán a szlovák klerikális fasizmus képviselőinek és örököseinek glorifikálása - méghoz­zá egy vatikáni püspök szájából. Megdöbbentő, hogy a hivatalos vati­káni rádió támadta az ENSZ főtitká­rát azért, mert értékelte a csehszlo­vákiai katolikus papok béketevé- kenységét. önmagának is ellentmond a Csehszlovákia-ellenes propagan­da. így például nyilvánosságra hoz­ták azt a hírt, hogy tízezer hívő vett részt a levočai búcsún. Ez nyilván­valóan jelzi, hogy a valós élet igazol­ja a vallásszabadság érvényesülé­sét. Ezután azonnal olyan hírt röpí­tettek világgá, hogy a hívók kikény­szerítették maguknak a búcsún való részvételt. Az adásokban fokozato­san egyre több résztvevőről beszél­tek és a hírekben rágalmazták az államot. Közben úgy mint tavaly, az idén is normális egyházi ünnepség­ként szervezték meg a búcsút, ame­lyen mindenki aki akart részt vehe­tett. A résztvevők többsége vallásos meggyőződéséből ment Levočába. Voltak azonban olyan csoportok is, amelyek magatartásának nem volt semmi köze a búcsú vallásos külde­téséhez. A nyugati propaganda azonban éppen őket dicsérte és tá­mogatta. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság abból a tényből indul ki, hogy a hívők a szocializ­must építő állampolgárok közössé­gének elválaszthatatlan részét ké­pezik napjainkban és a jövőben is. Sokan közülük politikai pártok, döntő többségük pedig a Nemzeti Front szervezeteinek tagja. A Nemzeti Front országunkban a szocialista politikai rendszer alapját képezi és a felekezeti hovatartozásra való te­kintet nélkül egyesíti állampolgárain­kat. A hívók arányszáma fokozato­san csökken, miközben az ún. vilá- giasodás folyamata nemcsak cseh­szlovákiai sajátosság. Főleg Euró­pában általános jelenségről van szó. Mindenkinek magánügye, hogy hívő vagy pedig nem hívő. A CSSZSZK Alkotmánya szerint senkinek sem áll jogában megtiltani, hogy állampol­gáraink szabadon válasszanak, senki sem akadályozhat meg senkit vallásos hite gyakorlásában. Ezért államunkban az egyházaknak törvén nyes, törvény által garantált szere­pük van és lesz a jövőben is. Azok a nyugati körök, amelyek olyan kitartóan rágalmazzák Cseh­szlovákiát nem a hitet, vagy az egy­házakat, és annál kevésbé a hívők érdekeiket tartják szem előtt. Céljuk, hogy a szocializmus ellen politikai eszközként használják fel a vallást és az egyházakat. Vallásszabad­ságnak csak az olyan hitterjesztést tekintik, amely szocialista rendsze­rünk ellen irányul. Rosszakaratúan kollaboránsoknak nevezik azokat a papokat, akik történelmi hagyomá­nyaink szellemében az egyház iránti hűségüket összekapcsolják a haza iránti hűségükkel és a békéért foly­tatott harccal. Nézeteltéréseket akarnak szítani az állam és az egy­házak között. Ezt államunk, az egy­házak képviselőinek többsége és a hívő állampolgárok egyáltalán nem kívánják. Számos egyházi kép­viselő és egyházi intézmény béketö­rekvése és hazafias állásfoglalása fontos szerepet tölt be az egyházak és az állam közti jó kapcsolatok kialakításában. Az ilyen intézmé­nyek között fontos szerepe van a Pacem in Terrisnek, a katolikus papság egyesülésének, amely tevé­kenységével egyúttal megteremti a reális feltételeket a csehszlovák állam és a Vatikán közti viszonyban felmerült bonyolult kérdések megol­dásához. Társadalmunk tiszteli a papokat, akik tudatosítják, hogy szocialista országban élnek és mun­kálkodnak és tesznek is valamit a haza további felvirágoztatásáért. Kl-.ugaton, de elsősorban INy a Vatikánban a vallássza­badság Csehszlovákiában való megsértésének egyik megcáfolha­tatlan bizonyítékaként emlegetik, hogy a 12 római katolikus egyház­megye közül 5 élén püspökök áll­nak, míg a többiben káptalan hely- nökök. Amint legfelsőbb képviselő­ink A. Casaroli bíborosnak, vatikáni államtitkárnak megerősítették, mi sem tartjuk kielégítőnek a helyzetet. Csehszlovák kormányküldöttség a hetvenes években többször tár­gyalt erről a kérdésről Vatikán képvi­selőivel. A tárgyalások eredménye­ként többek között kineveztek négy püspököt. Sajnos, az utóbbi évtized­ben a tárgyalások során olyan aka­dályok merültek fel, amelyeket nem Csehszlovákia okozott. Csak az utóbbi időben élénkültek fel ismét bizonyos mértékben a kapcsolatok. 1984-ben a kormányküldöttségek két ízben találkoztak, 1985-ben a csehszlovák kormány meghívásá­ra Csehszlovákiába látogatott A. Casaroli bíboros, államtitkár. Látogatása során találkozott a CSSZSZK köztársasági elnökével, tárgyalt az állam magas rangú kép­viselőivel. Az idén januárban, ismét a mi meghívásunkra, Csehszlová­kiába látogatott F. Colasuono rend­kívüli küldetésű pápai követ. A két fél megegyezett abban, hogy a tárgyalások bizalmas jellegű­ek voltak. Nem sértjük meg azonban ezt a megegyezést, ha megállapít­juk, hogy Csehszlovákia hivatalos képviselői maximális mértékben jó­akaratot tanúsítottak a nyílt problé­mák megoldásával kapcsolatban. Az államtitkárral folytatott tanácsko­zásokon konstruktívan megvitatták azokat a kritériumokat, amelyek szerint eredményesen kiválaszthat­nák a magas egyházi tisztségek je­löltjeit, akiknek természetesen egy­házi kvalitásaik mellett pozitívan kell viszonyulniuk az államhoz is. Erről a kérdésről beszélt néhány nappal ezelőtt a CSSZSZK kormánya egy­házügyi titkárságának képviselője is és ismét hangsúlyozta, hogy álla­munk következetesen kitart e köve­telmény mellett. Végül is olyan alap­elvről van szó, amely minden or­szágban érvényesül. A Vatikán iránti viszonyunkban az európai biztonsági és együttműkö­dési konferencia záródokumentu­mainak alapelveiből is kiindulunk. Ezt a dokumentumot Csehszlovákia és Vatikán képviselői is aláírták Hel­sinkiben. Kötelező szabályokról van szó, amelyek értelmében a záródo­kumentum aláírói kötelezték magu­kat, respektálják minden állam jogát, hogy saját társadalmi rendszere, sa­ját törvény- és rendeletrendszere le­gyen. A különféle problémákról, köztük az új püspökök kinevezéséről Vati­kánnal folytatott tárgyalásokon már régen mindkét fél számára elfogad­ható megoldást érhettünk volna el, ha Vatikán jóakaratot tanúsít! Amint az illetékes szervek nemegyszer le­szögezték, Csehszlovákia készen áll, hogy hozzájáruljon az ilyen ered­mény eléréséhez. Sajnos, a gyakorlatban túlságo­san gyakran találkozunk azzal, hogy a másik fél csak beszél a pozitív hozzáállásról. Ennek példája a ró­mai püspöki zsinatra való meghívás kérdése. Az illetékes csehszlovák szervek teljesen jogosnak tekintik Tomášek bíboros meghívását még akkor is, ha feltételezhetően bizo­nyos problémák felmerülhettek vol­na. Már hosszú évek óta tudjuk, hogy egyes körök kedvezőtlenül akarják befolyásolni Tomášek bíbo­rost (ezt maga nemegyszer meg­erősítette, hozzátéve, hogy egyesek korával is spekulálnak, hiszen a kar­dinális már 88 éves). Az egyház és állam szembenállásának szimbólu­mává akarják tenni. Az igazat meg­vallva hozzá kell tenni, hogy a prágai érsek valódi kapcsolata az állami vezetőkkel távolról sem felel meg ezeknek a híreszteléseknek. Saj­nos, a zsinaton való fellépése nyil­ván az említett külföldi nyomás hatá­sa alatt állt és nem segítette sem egyházát, sem az egyház és az állam közti jó viszony kialakítását. A zsinatra azonban nemcsak To­mášek bíborost hívták meg, hanem például egy olyan személyt is, akiről nem mondhatjuk, hogy eleget tesz a mi államunk iránti jó viszony Vati­kán által is hirdetett kritériumainak. Talán alapvető követelménynek kel­lene tekinteni a büntetlen előéletet vagy legalább is a kifogástalan er­kölcsi profilt. Egy olyan személyt hívtak azonban meg, akit a katonai bíróság jogerősen tizennégy évi bör­tönre ítélt hazaárulásért és aki nem tölt be semmilyen egyházi tisztsé­get, ún. laikus, rágalmazza az álla­mot és a társadalmat, de ugyanúgy saját egyháza püspökeit is. Ez az ember nem az egyházát és a vallást szolgálja, kizárólag az a célja, hogy a vallást felhasználja ellenséges po­litikai célokra. Természetesen ható­ságaink nem egyezhettek bele, hogy híveink képviseletében részt vegyen a zsinaton. A Csehszlovákia ellen elindított új kampánynak természetesen háttere van. Többek között az, hogy az egyházak - tizennyolc van belőlük - közti viszony, valamint az egyhá­zak és az állam viszonya konfliktus- mentes, stabil és kedvező. Nyilván ez szálka azok szemében, akik az ellenkezőjét kívánják. H inni szeretnénk abban, hogy a halálos veszélyek világá­ban, amelybe a militarizmus és a gyűlölet politikája juttatta az embe­ri civilizációt, a fegyverzetcsökken­tés, a béke, a biztonság és az egy­más mellett élés reális reményének és távlatainak világában fokozato­san mégis a realizmus győz, bele­értve az említett helsinki alapelvek respektálását is. Az ilyen hozzáál­lást Csehszlovákia őszintén támo­gatja. VÁCLAV DOLEŽAL A majmolás veszélye A stílus maga az ember, tehát ha idegen stílust utánzunk, más ember ruháját vesszük föl. Gyakran kényszerülünk ilyen ruhacserére, nyelvi magatartásunk általában a helyzettől függően változik. Más­ként beszélünk családi körben, másként főnökeink előtt és másként a munkahelyi közösségben, ismét másként nagyobb nyilvánosság előtt, ha mi vagyunk a szónokok vagy hozzászólók. Akarva, nem akarva stílust váltunk. Ez azonban némi veszéllyel jár: nevetségessé válhatunk, ha túlerőltetjük a dolgot. így járhat az idegen vizekre tévedt szakember is. Egyik vállalat balesetbiztonsági megbízottja azt a feladatot kapta igazgatójától, hogy készítse el a gyár baleset-elhárítási szabályzatát. Az egyszerűnek látszó feladat két szakterületet érint: egyrészt a szabályozandó tárgyat vagy tevékenységet (esetünkben a baleset­elhárítást), másrészt a jogot (hiszen a szabályzat - bármilyen korlátozott érvényű - mégis jogszabály). Megbízottunk az előbbinek szakértője, az utóbbinak legföljebb tisztelője. Nyilvánvaló, hogy a kapott feladat - legalábbis részben - stílusváltásra kényszerítette: jogszabállyá kellett alakítani ismereteit és tapasztalatait. Nézzük meg, milyen nyelvi eszközökhöz folyamodott. Az egyik szabályt így formálta meg: ,,30 kg súlyt meghaladó formaszekrények megemelésére személyt vagy emelóberendezést kell biztosítani”. Magánemberként így mondta volna: ,,30 kg-nál nehezebb formaszekrényt bárki csak daruval vagy másodmagával emelhet meg“. így azonban kimaradt volna a személy meg a biztosít, holott ezek, a laikusok szerint, nélkülözhetetlen jogászi kifejezések. Ugyancsak szakszerűnek látszott előtte ez a kifejezés is: ,,Évente egyszer ellenőrizni kell, hogy nem történt-e meghibásodás." Azt, hogy az ellenőrizendő alkatrész meghibásodott-e, bizonyára nem tartotta eléggé tekintélyt parancsolónak. Nincs mit csodálkozni azon, hogy ebben a szabályzatban a sze­gény dolgozót a baleset elkerülésére nem oktatják, hanem oktatás­ban részesítik, sőt a dolgozó oktatásra kerül. Sok új jelentkezőnek talán elég ennyi is, hogy elrettenjen ettől a vállalattól, de ha eljut az olvasásban a szabályzat végére, bizonyosan kifordul onnan. Ez is benne van ugyanis: „A vállalathoz minden újonnan belépő dolgozót előzetes orvosi vizsgálatnak kell alávetni.“ Túllőtt tehát a célon a mi stílust váltó szakemberünk, mint ahogy az a laikus alperes is, aki ily módon igyekezett idomulni a jogászi kifejezésmódhoz: „Bizonyítékaim a per iratai között elfeküdve állnak a t. Bíróság rendelkezésére.“ A stílusváltás nemcsak kockázatos, hanem olykor mosolyt is idéz elő. Néha megrökönyödést. A hallgató (jelen esetben a bíró) gúnyolódásnak is minősítheti az alperesi kijelentést (az elfeküdve álló iratok kifejezés esetében ez érthető is), és nem elnéző mosollyal honorálja. A nyelvi megnyilatkozások erőltetett szakszerűségéért nem a jogi nyelvet kell felelőssé tenni. Gyakran a laikusok csomagolják bonyolult nyelvi burokba mondanivalójukat, hogy nagyobb hatást keltsenek. Ezzel a majmolással azonban magukat teszik nevetségessé. PUSZTAI ISTVÁN A csízió, a káptalan és egyebek Nyelvünkben igen sok a szólás. Némelyiknek még az eredetét is meg tudjuk magyarázni, hiszen a közelmúlt vagy éppen napjaink jelenségei, tényei alapján jöttek létre. A hasznot húz a zavaros helyzetből jelentésű zavarosban halászik szólásnak az eredetét könnyű megfejtenie annak, aki tudja, hogy a halat kézzel is meg lehet fogni a zavaros vízben, mert nem lát, s nem tud elmenekülni a halász elől. De nem mindegyik szólásunk eredete alapszik ma is előforduló jelenségen. Egyik olvasónk azt kérdezte, honnan ered az ismeri a csíziót szólás, amelyet arra az emberre vonatkoztatva használunk, aki még a bonyolult helyzetekben is el tud igazodni. Vagyis az érdekelte, mi is az a csízió a szólásban. Bizonyára másokban is felvetődött már ez a kérdés, válaszoljunk hát rá nyilvánosan. A csízió eredetileg régi, huszonnégy sorból álló verses naptárnak volt a neve egy latin szó, a circumcissio alapján, amellyel az első vers kezdődött benne. Ezt a naptárt nem úgy kell elképzelnünk, mint a maiakat. Csupán afféle állandó, minden évre érvényes naptár volt ez; minden hónapra két verssor esett, s ez annyi szótagból állt, ahány napja a szóban forgó hónapnak van. Az ünnepeket és a fontosabb névnapokat említette meg. Később a csízió szóval nevezték meg az olyan naptárakat is, amelyek már hasznos tudnivalókat, kétes jóslato­kat és álomfejtéseket is közöltek, sót ez a rész - szintén csízió néven - olykor külön is elkerült az olvasókhoz. De ezt a csíziót már nem értette meg mindenki, csak az ügyesebbek, tapasztaltabbak. Tehát azokra az emberekre alkalmazták eredetileg az ismeri a csíziót szólást, akik értettek az ezekben a könyvekben levő jóslásokhoz, álomfejtésekhez. Ma már ennek a szólásnak is kevesen sejtik az eredetét: nem káptalan a fejem. Ezt fejezzük ki vele: nem tudhatok mindent, nem emlékezhetek minden apróságra. De mi az a káptalan, és hogyan kerül ilyen összefüggésben a szólásba? Káptalan-nak a katolikus püspökségek kanonoki testületeit nevez­ték. A latin capitulum-bó\ lett a magyar káptalan szó. Régen a kápta­lanoknak megőrző, nyilvántartó szerepük is volt. Mivel nem volt a mai értelemben vett állami nyilvántartás, a káptalanok levéltáraira bíztak magánemberek is megőrzendő iratokat: végrendeleteket, szerződé­seket és hasonlókat. A káptalanok tehát hiteles helyek voltak, mintegy a mai közjegyzóség szerepét is betöltötték. Ezenkívül tájékoztatással is szolgáltak birtokjogi, családtörténeti és egyéb kérdésekben, hiszen ott őrizték a szükséges adatokat Mindezeknek az ismeretében már talán érthető a szólás: nem káptalan a fejem. És hogyan lehet kivágni a rezet? Bizonyára ez a kérdés is felvetődött már több olvasónkban, amikor a kivágja a rezet szólást használta, amelynek értelme: kitesz magáért, megmutatja, mit tud. A kivág igének van .határozottan kitesz maga elé' jelentése is. Gondoljunk csak a kártyázókra, akik olykor kivágják az asztalra a lapjukat. Ugyanígy ki lehet vágni az asztalra a pénzt is, s már helyben is vagyunk. Ugyanis a réz szónak volt ,pénz‘ jelentése is. Gyakran nevezték meg a pénzt annak az anyagnak a nevével, amelyből az készült. Gondoljunk csak az arany-ra, a vas-ra: például: két aranyat adott érte; nincs egy vasam sem; stb. Ugyanígy jelentette a réz szó a rézpénzt. Ezt kockázás vagy kártyázás közben szintén kivághatták maguk elé a játékosok. S mivel ez kevésbé értékes pénzdarab volt, a szólást is egy kissé tréfás értelemben használják néha: megtette, ami szerény képességéből Kitelt. y r”7 - JAKAB ISTVÁN ÚJ szí 4 1987. X. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom