Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-01 / 204. szám, kedd

Kényszerhelyzetek Jegyzet a XI. Nyári Művelődési Táborról ■ V ' : új 1 71 LI 1 ■ ■ * * Ca rmen (francia-olasz) Annak idején, a hetvenes évek közepe táján felerősödő művelődési klubélet a Csemadok számára a ha­gyományos amatőr művészeti és is­meretterjesztő tevékenységen messze túlmutató lehetőséget vil­lantott fel: megszületett egyik fóru­ma a felelős gondolkodásnak, amelynek végcélja nemcsak az egészséges önismeret volt, hanem a szocialista társadalomban élő csehszlovákiai magyarság önvizs­gálata is. Az időközben hálózattá alakult klubok munkájának magvát az ismeretterjesztés, a művelődés képezi. A Csemadok KB apparátu­sában nemcsak önálló szakelőadói státuszt létesítettek; időközben a hálózat módszertani irányítására megalakult a központi klubtanács is. A jászói (Jasov) kempingbe, illet­ve az alapiskola kertjébe érkezők előtt már az első napon nyilvánvaló­vá vált, hogy a Csemadok szakfel­ügyelete és a klubtanács (azaz a művelődési klubhálózat) között nincs megfelelő kapcsolat. A szer­vezési buktatók, a gyakorlati követ­kezetlenségek mellett elsősorban ez a tény jellemezte az egy hétig tartott találkozót. A szakdolgozók szerve­zési erőfeszítései sorra kifulladtak, mert nem támaszkodtak azokra a klubvezetőkre, akik több jólsikerült művelődési tábor közreműködői vol­tak. Nem is támaszkodhattak, mert ők el sem jöttek Jászóra, így fejezve ki egyet nem értésüket azzal a dön­téssel, amely az előkészítés után a Csemadok KB szakdolgozóinak határozatlansága miatt kényszer- megoldásként megszületett. Vagyis: más helyszínt akart a klubtanács és Kétszázötven éve született Vaszi­lij Bazsenov orosz építész, a klasz- szicizmus jellegzetes képviselője. Bár munkássága meg nem érdemelt kudarcok sorozata, s csak egy monu­mentális alkotása maradt az utókor­ra, a legjelentősebb építészek között tartja számon az orosz és az egye­temes művészettörténet. Bazsenov szerény anyagi körül­mények között élő családban szüle­tett. A fiúhoz kezdetben kegyes volt a szerencse. Kitűnő tanulmányi eredményeinek köszönhetően meg­nyíltak előtte Moszkva és Pétervár tudós körei. Később akadémiai ösz­töndíjjal öt évet tölthetett Itália híres egyetemein, Rómában, Bolognában és Firenzében. Járt Franciaország­ban is, ahol tudásával elkápráztatta a francia építőmestereket Hazájába visszatérve az Orosz Akadémia tagjává választják, szabad bejárása van a cári udvarba is. Katalin, a cár- nő „barátomnak, építészemnek“ szólítja. Katalin általa reméli, hogy építészetileg is naggyá teszi uralko­dása idejét. Ám az építész óvatlan, nem válogatja meg, kikkel érintke­zik. Szabadgondolkodókkal barátko­zik, közel kerül Ragyiscsevhez és Novikovhoz, a felvilágosult forradal­márokhoz, akiknek eszméi jobban mást a Csemadok szakdolgozói. A nyolcvanas évek elején már sokan hitték, végre tisztázódott a „vetés­forgó“, melynek alapján e nyári mű­velődési tábor egyik éven Somodi- ban (Drienovec), másik éven Őrsúj­faluban (Nová Stráž) veri fel sátrait. Háromszor szegték meg (Ipolyság - šahy, Gombaszög - Gombasek és Jászó) azóta ezt a megállapo­dást, s mindhárom alkalommal a mozgalom, illetve a központi ren­dezvény látta kárát. Mindezek mel­lett néhány éve több járásban meg­tartják a regionális találkozókat. A hírek és a személyes tapasztalás szerint is, ezek a rendezvények (a közreműködő klubok erejének függ­vényében) változó időtartamúak, mégis a legtöbb éppen a műsorok koncentráltsága, és minősége miatt sikeres. A különböző érdeklődésű és műveltségű emberek választhat­nak, mit hallgatnak és néznek meg. A jászói táborozással ellentétben, nem kell egy félnapon és egy estén keresztül téblábolni vagy a szerve­zők által individuálisnak kikiáltott al­kalmi foglalatosságokat keresni. Végeredményben aztán arra figyel­tünk, amit ebben a kelet-szlovákiai faluban a szolgálatkész emberek tö­rődése, a hnb elnökének áldozatos­sága és a még kisipari tevékenysé­get folytató emberek közlékenysé- ge, vendégszeretete kínál. Azt hi­szem a jászói táborozásból ezek az élmények, valamint Méry Margit és a Bodvácska néprajzi délutánja, Hunčík Péter orvosi előadása, a Stibrányi Gusztáv vezette Szád- elői völgybeli túra és a jászói kolos­tor lengyel restaurátorai maradnak meg emlékezetünkben, valamint a gyerekek játéka, amelyet Karsai Margit vezetett, s természetesen a kemping vezetőjének támogatása. És persze az együttlét, a találko­zás, az órákig tartó beszélgetések, a késő esti nótázások, a táncház és a Csámborgó zenekar, a Ferenc György és Nagyferencz Katalin megálmodta emlékoszlop közös fa­ragása. Ez azonban többé-kevésbé abba a kategóriába tartozik, amit „individuális alkalmi foglalkozás­nak“ neveztek. Ez ugyanis nem jött volna létre már a táborozás más­napján, ha néhányan nem ismerik fel az alapiskola udvarán és a kem­pingben tartózkodók elszigeteltsé­gét. Márpedig minden alkalmilag összeverődő embercsoport közös­séggé válásához meg kell teremteni a feltételeket. Ez viszont nem lehet más, mint a fizikai közelség. Az iskola (a sátorozók eredeti táborhe­lye) és a kemping (a szervezők, vendégek, előadók, újságírók lakhe­lye) közötti két kilométeres távolság az első este „megfontolttá" tett so­kakat, hiszen nem mindegy, hogy a táncház után még húsz percig kellett gyalogolniuk a kempingbe. Bár, ebben az esetben elbizonytala­nodom, mert az „együtt lenni“, a „beszélgetni“ vágya már az érzel­mi alapokon megszülető közössé­gekből - a családokból - is kivesző­ben van. Csakhogy fel kell-e adni az alkalmi érzelmi és értelmi közössé­gek létrehozásáért vívott harcot az­zal, hogy a művelődési tábor részt­vevőit szervezési műhibák sorával kényszerhelyzetbe hozzuk? DUSZA ISTVÁN Ismét divatba jöttek az operafil­mek. Az Aida, a Bajazzók, a Rigolet- to ötvenes évekbeli „karrierje“ után sejteni lehetett, hogy az operafilm­nek elóbb-utóbb újból eljön a rene­szánsza, s a filmesek a múlt nagy sikereiben keresik majd napjaink és a közeljövő mozijának lehetőségeit. S hogy az elmúlt másfél évtizedben az operafilm csakugyan teret hódí­tott - nincs ebben semmi meglepő. Reneszánszában, divatjában szere­pet játszhatott az új színháziasság is. Az az irányzat, amely elsősorban arra törekszik, hogy merész, meg­hökkentő változatban párosítsa a hagyományos kulturális értékeket és a mai, művészi törekvések tech­nikai bravúrjait. Mert mondani sem kell talán, hogy Ingmar Bergman 1974-ben ké­szült Varázsfuvolája, Joseph Lo- sey Don Jüanja, vagy Peter Brook Carmenje nemigen emlékeztet a ko­rábbi operafilmek sematikus, egy­szerű változataira. De Francesco Rosi Carmenje sem; a híres-neves olasz rendező megbonthatatlan egységbe szervezi a film, a színház, a zene, s a befogadói élmény ele­meit, úgy, hogy egy pillanatra sem feledkezik meg Georges Bizet-rö\. Az alapműről. Rosi az első képeken jelzi, itt operáról, meg filmről van szó, de a továbbiakban a zene, az „erkölcstelen és botrányos történet“ (az 1875-ben bemutatott opera szerzőjének ugyanis felrótták, hogy előkelőségek és dicső hősök helyett csempészeket, cigánylányokat és közkatonákat mozgat a színpadon) és a személyes élmény megfogal­mazására vállalkozik. A zeneileg is, történetileg is moz­galmas, motívumgazdag Carmen, amióta filmművészetről beszélhe­tünk, mindig is vonzotta a rendező­ket. Volt, aki csak lefényképezte az operát, volt, aki prózai változatát rögzítette, mások csak motívumait használták fel, megint mások aktua­lizálták, vagy nagyon is sajátosan értelmezték a témát, eredetiesked- tek, vagy vakmerősködtek, esetleg újítottak, s eredeti ötlettől vezérelve alkalmazták filmre. (Az egyik legjobb aktualizált verziót Otto Preminger készítette, csaknem harminc évvel ezelőtt, Carmen Jones címmel, leg­utóbb pedig Carlos Saura és Anto­nio Gades csodálatos táncfilmjét lát­hattuk.) Nem csoda aztán, ha Fran­cesco Rosi most bemutatott Car­menje már a harmincnegyedik film, melyet a káprázatos sikerű opera vagy szövegkönyvének motívumai alapján forgattak, de voltaképpen az első olyan Carmen-mű, mely igazi Ezen a nyáron, nyár végén több felújítás is szerepel a mozik műso­rán. A Volt egyszer egy Vadnyugat, Henry Fonda, Charles Bronson és Claudia Cardinale emlékezetes ala­kításával, Ennio Morricone felejthe­tetlen zenéjével, a maga műfajában ma már klasszikusnak számító film, s Sergio Leone neve immár foga­lom. S valójában az is neki köszön­hető, hogy a makaróniwestern meg­jelöléshez nem lebecsülés, hanem operafilm, nem csak lefényképezett, statikus opera. Francesco Rosi munkája szigorú­an ragaszkodik a Carmen eredeti formájához, vagyis a francia „opéra comique“-hoz, mely az önálló zene­számokat prózai párbeszéddel köti össze. Az operairodalom egyik leg­értékesebb és legnépszerűbb da­rabját - mely a kezdeti kedvezőtlen visszhang után rövidesen egész Eu­rópában szinte példátlan diadalutat futott be - Rosi nem a megszokott, hagyományos eszközökkel vitte filmre; arra törekedett, hogy szakítva a színpadias operafilmek ósdi mó­dozataival, csupán a zene, az ének, a tánc elemeivel érzékeltesse a na­gyon is valóságos érzelmek hullám­zását, a kendőzetlen szenvedélyek összeütközését. Értelmezésében Carmen ugyan az a heves vérű cigánylány, mint az operában, de nem zabolátlan, önpusztító és ön- sorsrontó végzet asszonya, hanem emberi tulajdonságokkal felruházott dohánygyári munkáslány, aki min­denáron ki akar törni környezetéből, fel szeretne emelkedni, s ehhez fel­használja nőiességét, varázsos szépségét, rafináltságát, szenvedé­lyes szerelmét, de fölényes, hideg elutasítását is. S hogy figurája ennyire valósághű és árnyalt, abban nagy szerepe van Julia Migenes-Johnsonnak, a New York-i Metropolitan magánénekes­nőjének is, aki épp oly kiválóan ját­szik, táncol, mint énekel. Fergeteges játékával, sodró lendületű mozgásá­val elhiteti, hogy ó az a tüzes, dacos, fékezhetetlen cigánylány, akiért Don Jósé tizedes feláldozza becsületét, emberségét. Migenes-Johnson te­hát nem énekessztár a filmben; szenvedélyes-indulatos nőt alakít, aki magatartásával valósággal ki­provokálja halálát. Remek teljesít­ményt nyújtanak nem kevésbé híres partnerei is - Placido Domingo (Don Jósé) és Rugero Raimondi (Esca- millo, a bikaviador) -, ők azonban le sem tagadhatnák, hogy elsősorban operaénekesek, s egyéniségükhöz a színpad áll közelebb. Gyönyörű képekkel dúsítja föl a zenét a film: Cordova és Andalúzia sziklás hegyei, a XIX. század kezde­tének Spanyolországa, az arénák, torreádorok világa bámulatos hű­séggel, megragadóan jelenik meg Pasqualino De Santis képein. A ze­ne, a szöveg, a kép, a tánc (Antonio Gades koreográfiája) összhangja tö­kéletes, s mindez együttvéve nagy­szerű látványt, igazi művészi él­ményt nyújt, és - ez sem mellékes - nemcsak az operabarátoknak, ha­nem a széles közönségnek is. elismerés és vonzerő tapad. Mert a közönségfogadtatás annak idején igazolta, hogy Leone és társai járha­tó útra léptek. S ugyancsak látható Philippe de Broca kalandfilmje, A hongkongi fér­fi, a címszerepben Jean Paul Bel- mondóval, akárcsak A cápa, Steven Spielberg modellteremtó horrorja, mely ma is épp oly közönségvonzó attrakció, mint elkészültekor, csak­nem húsz évvel ezelőtt. - ym ­Az orosz klasszicista építészet mestere Vaszilij Bazsenov küzdelmes élete megijesztik az uralkodónőt, mint Pu- gacsov parasztfelkelése Két lehetőség között választhatott Bazsenov. Szakít a felvilágosultak körével és szolgálja a cárnőt, vagy hazája jobblétéért él. Az utóbbi mel­lett dönt, és ezzel megkezdődik sok­éves keserű harca az udvarral. Első nagyszabású munkája a moszkvai Kreml palotájának meg­építése. A terv lényegében az egész Kreml rekonstrukcióját felöleli, egy új városközpont kialakítását jelenti. A zseniális rajzokon a klassziciz­mus hagyományai és az új stílusje­gyek választékos, tiszta harmóniát alkotva fonódnak egybe. Munkáját valamennyi építész dicséri. Katalin, akit egyre jobban dühít és ingerel Bazsenov független szelleme és vi­selkedése, abbahagyatja az építke­zést. Az építész számára nem ma­rad más, csak az adósságok hal­maza. Az uralkodónő úgy véli, építésze tanulságos leckét kapott. Ezért újabb megrendelést ad a számára. Megbízza, hogy tervezzen palotát a Moszkva környéki Caricinóban. Bazsenov ismét nagy alkotókedvvel lát munkához. Az eredetiség jegyé­ben a legjobb népi iparosokkal, mesterekkel dolgoztatott. Kőműve­Előadás a tavon ,, Dietrich Tysier csodálatos kalandjai" - ez a címe annak a színdarabnak, mely- lyel új színházat avattak a Lett Szovjet Szocialista Köztársaságban. A színházat Dundaga halászfaluban, egy ősi vár előtt, közvetlenül a tóparton építették fel. A né­zők természetes amfiteátrumban foglal­nak helyet, a cselekmény pedig egyszerre folyik a szárazföldön és a vízen. Minderre azért van szükség, hogy el lehessen me­sélni a főhős, Tysier, a legendás tengeri medve sorsát. Marger Zarinys, a balti­tengeri szovjetköztársaság egyik legis­mertebb zeneszerzője és legnépszerűbb sek, kőfaragók keze nyomán alakult a palota a mesék csodálatos várkas­télyává. Katalin azonban, amikor ki­látogatott az építkezésre körülnézett és parancsba adta az épületegyüt­tes megsemmisítését. így kívánt is­mét bosszút állni engedetlen építé­szén, aki továbbra sem szakította meg a kapcsolatot a haladó körök­kel. A korszakalkotó műből nem ma­radt fenn más, mint a figurális kapu, a fogadópalota, a konyhaépület és az utat átívelő híd. Az utóbbit a mű­vészettörténet a legjelesebb alkotá­sok sorában tartja számon. Noha Bazsenovot ettől kezdve szinte csak megaláztatások érik, a sok kudarc sem töri meg. A gondok és anyagi bajok ellenére van ereje új munka vállalására. Moszkvában, a Mohovaja utcában elkészíti a Pas- kov-házat. Ezúttal a sors kegyes hozzá. A palotát senki sem akarja leromboltatni, csodájára járnak. Az épület ma is áll, benne kapott helyet a Lenin Könyvtár. Katalin halála után Pál cár jóindu­lattal viseltetik az építész iránt. Meg­hívja Pétervárra és megbízza a mi- hajlovszkojei kastély megépítésével. Kezdetben minden megy, mint a ka­rikacsapás Bazsenovi precizitással és fantáziával elkészül a terv, meg­kezdődnek az építési munkálatok. Ám úgy tűnik, a Romanovok szeszé­lyes uralkodók, nemcsak női ágon. Pál meggondolja magá és elveszi az épétkezést Bazsenovtól. A terveket megváltoztatják és Mihajlovszkoje többé nem az, aminek a mester megálmodta. Ezután már nem volt se ereje, se alkalma az újrakezdésre. Kiváló ter­vei nem kerültek kivitelre, illetve el­pusztultak. Dicsőségét egyedül a Paskov-ház hirdeti, de az ma is áll, 250 évvel a nagyszerű mester születése után. (Az APN alapjan) írója teremtette meg Tyslert. Azon túl, hogy két múzsa szolgája, a szerző még a humoristák adottságaival is rendelkezik. Tréfával, zenével és dallal van tele ez az előadás, melyben népi kórusok és tánc- együttesek is szerepelne^. Lettországban nagyon népszerűek a „zöld" szabadtéri színpadok, ez a „kék“ színház a tó mellett viszont az első. Létrehozásának ötletét halászok ve­tették fel, fel is építették a víz feletti színpadot, a kötélhidat, valamint egy ko­rabeli vitorláshajó mását. Nyár végi felújítások Jelenet a francia kalandfilmből; jobbra Jean Paul Belmondo, a fősze­replő ÚJ SZÚ 4 1987. IX. 1. Miért kevés a mozinéző? A korábbi esztendőkhöz képest tavaly több mint félmillióval csökkent a mozilátogatók száma Közép-Szlo- vák'iában. Jelentősen, mintegy ezerrel csökkent az előadások szá­ma is. A szakemberek véleménye szerint a nagyméretű visszaesésnek több oka is volt. Első helyen a film­színházak kritikus állapotát említik. A jelenlegi üzemben levő 293 mozi többségét ugyanis még az ötvenes­hatvanas években, sót még koráb­ban építették, felszereltségük, néző­terük, szellőztető rendszerük olyannyira elavult, hogy a műszaki ellenőrök húsz esetben bevonták az üzemeltetési engedélyt. Persze nemcsak a kényelemmel, a kultu­ráltsággal van baj, olykor hiányoz­nak a jó filmek is. Legalábbis a kö­zönség szerint. Érdekes, hogy ugyanakkor nőtt az érdeklődés a szlovák filmalkotások iránt. Szinte mindenütt telt ház előtt vetítették az Ezeréves méh, a Holle anyó, a Csendes öröm, vagy a Szökőkút Zsuzsannának című filmeket. Több bosszantó hiba borzolta a kedélye­ket. A művészileg nagyra értékelt Jöjj és lásd! című szovjet film vetíté­sekor például csak egyetlen kópiája volt a Szlovák Filmforgalmazó Válla­latnak, s hasonló gondok merültek fel a csehszlovák -szovjet barátsági hónap, vagy a szovjet filmhetek al­kalmával is, amikor egyidejűleg csak kevés helyen lehetett vetíteni a leg­népszerűbb szovjet alkotásokat. Né­mi derűlátásra ad okot, hogy a kerü­letben négy új filmszínházat adtak át az utóbbi hónapokban, 19 építése pedig folyamatban van, vagy meg­kezdődik a 8. illetve a 9. ötéves tervidőszakban.-h. a.-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom