Új Szó, 1987. szeptember (40. évfolyam, 204-229. szám)

1987-09-01 / 204. szám, kedd

2fo >j r 2^/ 9 ~'o VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA KEDD 1987. szeptember 1. XL. évfolyam 204. szám Ára 50 fillér A ma iskolája a holnapért írta: Ľudovít Kilár, az SZSZK oktatási minisztere A fejlett szocialista társadalom épitése és a szociális-gazdasági fejlődés meggyorsítása közvetlenül visszatükröződik az oktatási rendszerben is, mely ennek a folyamatnak a döntő tényezőjét készíti fel. Teljes mértékben tudatosítjuk szerepünket és felelősségünket, ezért az iskolák végzős növendékeinek felkészítését egybevetjük a társadalom mai és jövőbeli feladataival, és elgondolkodunk a fiatalok felkészítésével kapcsolatos bíráló megjegyzéseken. Ezzel összhangban az oktatásügy stratégiai feladatának tartjuk hogy a fiatalokat politikailag és szakmailag magasabb színvonalon készítsük fel, úgy, hogy tudásukat képesek legyenek alkotó módon alkalmazni a tudomány és a technika mai színvonalának megfele­lően. Olyan fiatalokat kell nevelnünk, akik kellő tudás és politikai érettség birtokában munkájukban képesek lesznek kezdeménye­zően és következetesen alkalmazni az új intenzifikálási módszere­ket. Ez azt jelenti, hogy fel kell készítenünk őket az irányitómunkára is. S ezeket a szempontokat figyelembe véve a fiatalok felkészítését még mindig nem értékelhetjük pozitívan. Célkitűzéseinket a CSKP XVII. és az SZLKP kongresszusa után az oktatásügyre lebontott fő feladataink rögzítik. Figyelembe véve ezeket a feladatokat, s azt a tényt, hogy ebben a tanévben fejezzük be a csehszlovák közoktatási rendszer továbbfejlesztéséről szóló dokumentum valóra váltását, komplex módon elemezzük az elért eredményeket, de a fogyatékosságokat is. A mélyreható elemzés után intézkedéseket hozunk, hogy a fiatalokat magasabb színvona­lon készíthessük fel a társadalmi gyakorlat, a tudományos-műszaki fejlődés számára. A jobb minőségre törekedve fontosnak tartjuk, hogy a célok kinyilatkoztatásától határozottabban térjünk át mindennapi megva­lósításukra. Az új tanévre számos intézkedést hagytunk jóvá, melynek célja, hogy magasabb fokú aktivitásra és önállóságra ösztönözzenek mind az irányitómunkában, mind a pedagógiai gya­korlatban. Következetesebben arra törekszünk, hogy megerősítsük a csa­lád, a Szocialista Ifjúsági Szövetség, a pionírszervezet és az iskola egységét, befolyását, mert ezek a tényezők jelentősen formálhatják a fiatal egyéniségét, a munkához és élethez, a másik emberhez és a társadalomhoz való viszonyát. Külön hangsúlyozni szeretném, mennyire fontos intenzivebbé és hatékonyabbá tenni a család és az iskola, illetve az iskola és a család együttműködését a pályairányí­tásban, hogy a tanulók érdeklődése közelebb kerüljön a társadalmi szükségletekhez. Még ezen a téren sem lehetünk elégedettek. Meggyőződésünk, hogy a SZISZ IV. kongresszusán ezzel kapcsolat­ban is új ötletek vetődnek majd fel, s a jövőben jobban számíthatunk a szülői munkaközösségek segítségére is. Az oktató-nevelő munkában elért eredményekből és jó tapaszta­latokból kiindulva azon fáradozunk, hogy jelentősen fokozzuk tevé­kenységünk hatékonyságát s így a fiatalok felkészítése jobban megfeleljen a társadalom új feladatainak és céltudatosabban kibon­takoztathassuk alkotó gondolkodásukat. Ez megköveteli, hogy a pedagógusok elmélyítsék mesterségbeli tudásukat, módszertani felkészültségüket, s még nagyobb teret biztosítsanak a tehetséges tanulóknak. Továbbra is állandó figyelmet fordítunk az elektronizációs prog­ram valóra váltására, ügyelünk az esztétikai, a testi és honvédelmi nevelés javítására, az idegen nyelvek oktatására. Ezzel kapcsolat­ban az utóbbi években sok minden elhangzott, ám annál kevesebb eredmény született. A felsőoktatási intézményekben a hagyományos módszerekről olyan eljárásokra kell áttérni, hogy lehetővé váljon; a hallgatók már tanulmányaik idején elsajátítsák az alkotómunka módszereit. Ezért még jobban törekedni kell önálló munkájukra, a gyakorlatnak, a vitának, a kutatómunkának tanulmányaik súlypontjává kell válnia. Mind a nevelő-, mind az oktatómunkában, s az iskola és a gyakorlat társadalmilag hatékony és hasznos kapcsolatában még jobban ki kell aknáznunk a szovjet oktatási reform tapasztalatait. A társadalom fejlődésének megfelelő felkészítés szempontjából jó feltételeket teremt a készülő vállalati törvény. Ebben az iskolák - legfőképpen a szakmunkásképző intézetek és a felsőoktatási intézmények - anyagi-tárgyi feltételei javításának ígéretét látjuk. Elvárjuk, hogy az elméleti szakemberek a törvénytervezetről folyó vita során magyarázzák, propagálják a javaslatot. Egyidejűleg gon­doskodnunk kell arról, hogy a tanulók elsajátítsák e tervezet szakkifejezéseit és új eljárásait, de nemcsak ezt. Hiszen az iskola és a gyakorlat kapcsolatának erősítése megköveteli, hogy a felsőokta­tási intézmények kihelyezett tanszékeket létesítsenek a termelési és kutatóközpontokban, ahol jó feltételek vannak a tudomány és a gyakorlat összekapcsolására. Szeretnénk elérni, hogy főleg a fia­tal oktatók tudományos munkahelyeken dolgozhassanak, eseten­ként külföldi intézményekben is, s fordítva, a kiváló gyakorlati szakemberek pedig a közép- és főiskolák pedagógiai munkájában vegyenek részt. Ha kedvezően értékeljük, hogy a felsőoktatási intézmények tudo- mányos-műszaki kapacitása a társadalmi fejlődés legdöntőbb sza­kaszaira koncentrálódik, egyidejűleg tudatosítjuk azt is, hogy fordu­latot keli elérnünk a tudományos kutatómunka eredményeinek kiaknázásában, kihasználva a kooperáció lehetőségeit, nemcsak a hazai vállalatokkal, hanem a külföldi tudományos kutató intézmé­nyekkel is. Az oktatásügy nevelési, művelődési és tudományos­kutatási feladatainak valóra váltása megköveteli, hogy nagyobb hangsúlyt helyezzünk az irányítómunkára, a pedagógusokkal folyta­tott dialógusra. Iskoláink és pedagógusaink felelősségteljes munkájukat a párt és a szocialista állam sokoldalú figyelme mellett végzik; e gondosko­dás egyik jele, hogy a tanév kezdetével emelik a pedagógusok fizetését. Ez a tény, valamint pártunk és társadalmunk bizalma arra kötelezi őket, hogy társadalmunk forradalmi folyamatának az élén álljanak. Ľubomír Štrougal és Grósz Károly tárgyalásai Budapesten Adottak a feltételek az együttműködés bővítéséhez és dinamikus fejlesztéséhez A szövetségi kormány elnökét fogadta Kádár János (ČSTK) - Grósz Károly magyar miniszterelnök meg­hívására hétfőn baráti munkalátogatást tett Budapes­ten Ľubomír Štrougal, a szövetségi kormány elnöke. A kormányfői tárgyalásokon részletesen elemezték a kétoldalú együttműködés jelenlegi állását és fejlesz­tésének lehetőségeit. Grósz Károly díszebédet adott vendége tiszteletére (az itt elhangzott beszédeket la­punk 3. oldalán közöljük). Ľubomír Štrougalt fogadta Kádár János, az MSZMP főtitkára. A csehszlovák kormányfőt Buda­pestre elkísérte Pavel Hrivnák, a szövetségi kormány alelnöke, Ja­romir Johanes, a külügyminiszter első helyettese, Václav Úrban, az Állami Tervbizottság elnökhelyet­tese és Ján Stračár külkereskedel­mi miniszter-helyettes. A Ferihegyi repülőtéren a csehszlovák küldött­séget Grósz Károly fogadta. Jelen volt Várkonyi Péter magyar külügy­miniszter, továbbá a két ország nagykövete, Ondrej Ďurej, illetve Kovács Béla. A Parlament épületében röviddel a csehszlovák küldöttség megérke­zése után megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Ľubomír Štrougal és Grósz Károly között. A két minisz­terelnök kölcsönösen tájékoztatta egymást a CSKP XVII., illetve az MSZMP XIII. kongresszusán, vala­mint az azokat követő központi bi­zottsági üléseken kitűzött fő felada­tokról és azok teljesítéséről. A tár­gyalásokon kicserélték a társadalmi átalakítás folyamata során szerzett tapasztalatokat, különös tekintettel a testvéri országok társadalmi-gaz­dasági fejlesztése meggyorsításá­nak stratégiájára. Az eszmecse­rén elsősorban a két ország kö­zötti együttmükö­dés kérdéseit te­kintették át. A kor­mányfők vélemé­nye megegyezett abban, hogy az elért eredmények jó feltételeket te­remtenek az együttműködés bővítéséhez és dinamikus fejlő­déséhez, ami ki­vétel nélkül vonat­kozik minden te­rületre. Bírálóan szóltak arról, hogy a kereskedelmi forgalomban az együttmüködés progresszív formái­nak részaránya alacsony. Ugyanak­kor hangsúlyozták, hogy épp a koo­peráció és a szakosítás, a tudomá­nyos-műszaki együttműködés elmé­lyítése, valamint a vállalatok közvet­len kapcsolatai teszik lehetővé a Csehszlovákia és Magyarország gazdaságának érdekeit egyaránt szolgáló minőségi változások elé­rését. Grósz Károly és Ľubomír Štrougal a hivatalos tárgyalások előtt (Telefoto - ČSTK) Csehszlovák-mongol ifjúsági barátsági napok Sikeresen fejlődik a két szervezet együttműködése GUSTÁV HUSÁK ÉS DZSAMBIN BATMÖNH ÜDVÖZLŐ LEVELET KÜLDÖTT A RENDEZVÉNY RÉSZTVEVŐINEK (ČSTK) - A Nyitrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskola nagytermében tartott ünnepi gyűléssel tegnap megkezdődtek az első csehszlovák -mongol ifjúsági barátsági napok. A gyűlésen részt vett Ján Švéda, az SZLKP KB osztályvezetője, Jaroslav Jenerál, a SZISZ KB elnöke, Dušan Rozbora, hazánk mongőliai nagykövete és több más vendég. Jelen volt Jondongijn Ocsir, a Mongol Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete és Zsanbaldorzsijn Badraa, a Mongol Forradalmi Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának másodtitkára. A résztvevőknek felolvasták azt az üdvözlő levelet, amelyet Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztár­sasági elnök és Dzsambin Bat­mönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitká­ra, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke küldött a rendezvény részt­vevőinek. Üdvözlő levelében Gustáv Husák elvtárs hangsúlyozza, hogy az első csehszlovák-mongol ifjúsági barát­ságnapok megrendezése a SZISZ és a Mongol Forradalmi Ifjúsági Szövetsége együttműködésének fejlődését jelképezi, s hozzájárul testvérpárjaink és államaink gyü­mölcsöző kapcsolatainak további el­mélyítéséhez. Kiváló alkalmat ad egymás jobb megismerésére, új ba­rátságok kötésére, s a barátok életé­vel és munkájával kapcsolatos ta­pasztalatok szerzésére. „Találkozóik olyan időben zajlik le - áll a levélben -, amikor a szocia­lista országok új útra lépnek a szo­cialista rendszer lehetőségeinek jobb kihasználása, a társadalmi és a gazdasági fejlődés meggyorsítá­sa, a barátság, szövetség és sok­oldalú együttműködés elmélyítése irányában. Az általunk kitűzött nagy célok elsősorban a fiatal nemzedék­hez jelentenek felhívást, ezért szá­mítunk a fiatalok alkotó lendületére és érdeklődésére.“ Levelének további részében Hu­sák elvtárs nagyra értékeli a fiatalok társadalmi elkötelezettségét testvéri marxista-leninista pártjaink politiká­jának megvalósításában, az atom­háború veszélye elleni harcban, va­lamint a Szovjetunió, Csehszlová­kia, Mongólia és más szocialista országok békekezdeményezései­nek megvalósítása terén. „Meggyő­ződésem, hogy találkozójuk feled­hetetlen élményeket és tanulságo­kat hoz a résztvevők számára, s hozzájárul a csehszlovák és a mongol ifjúság és nép barátságá­nak és együttműködésének további szilárdításához“ - szögezi le vége­zetül a levél. Üdvözletében Dzsambin Bat­mönh méltatja a rendezvénynek- amely kifejezi nemzeteink és or­szágaink testvéri barátságát és szo­ros együttműködését - a jelentősé­gét. „Pártunk és népünk - emeli ki- büszke az idősebb nemzedék for­radalmi, harci és munkahagyomá­nyainak szellemében nevelt ifjúsá­gára, amely a szocializmus legfonto­(Folytatás a 2. oldalon) A kormányfői tárgyalásokkal pár­huzamosan folytattak megbeszélést magyar partnereikkel a csehszlovák küldöttség tagjai. A hivatalos tárgya­lások után Grósz Károly díszebédet adott Ľubomír Štrougal tiszteletére. Délután a szövetségi kormány el­nökét fogadta Kádár János, az MSZMP főtitkára. A találkozón részt vett Grósz Károly, valamint Ondrej Ďurej és Kovács Béla. A szívélyes, elvtársi légkörű meg­beszélésen Ľubomír Štrougal átadta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitká­ra, köztársasági elnök üdvözletét. A találkozón nagyra értékelték a csehszlovák-magyar együttműkö­dés elért színvonalát és eredménye­it. Mindkét államférfi véleménye megegyezett abban, hogy a két or- (Folytatás a 2. oldalon) Jókívánságok Líbiába (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Moamer Kadhafi ez­redesnek, a szeptember elsejei nagy líbiai arab forradalom vezetőjé­nek az ország nemzeti ünnepe al­kalmából. ■ Ugyanebből az alkalomból Ľubo­mír štrougal szövetségi miniszter- elnök táviratban gratulált Abdasz Szalam Ahmed Dzsallud őrnagy­nak, Líbia forradalmi vezetősége tagjának. A líbiai nemzeti ünnep alkalmából Bohuslav Chňoupek külügyminisz­ter üdvözlő táviratot küldött Dzsa- dallah Azuz Talhimnak, Líbia külü­gyi népi bizottsága titkárának. Küldöttségünk elutazott a KB-titkárok szófiai ülésére (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titká­ra, tegnap a KGST-tagállamok kom­munista és munkáspártjai gazdasági kérdésekkel foglalkozó központi bi­zottsági titkárainak ülésére Szófiába utazott. Vele együtt részt vesz a ta­nácskozáson Rudolf Rohlíček, a szövetségi miniszterelnök első he­lyettese, hazánk állandó KGST-kép- viselóje és Zbynék Soják, a CSKP KB osztályvezetője. Búcsúztatásukra a Ruzynéi repülő­téren megjelent Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára és Hriszto Petkov, a Bolgár Népköztársaság cseh­szlovákiai nagykövete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom