Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)

1987-08-13 / 188. szám, csütörtök

Közös európai házunkért / ÚJ SZÚ 5 1987. VIII. 13. (Folytatás a 4. oldalról) lenlegi realitások tiszteletben nem tartása azt okozza, hogy az embe­rek kezdik értetlenül szemlélni azt a politikát, amelynek következtében tulajdonképpen de facto az Egyesült Államok saját maga szigetelődik el Európától. Nem akarunk válságoktól, a nyo­mor és a munkanélküliség növeke­désétől veszélyeztetett Nyugat-Eu- rópát. Hiszen az ilyen helyzet segí­tette létrehozni a két világháború előkészítéséhez szükséges előfelté­teleket. Most a Nyugaton xenofóbiát, revansizmust és fasizáló hangulato­kat és mozgalmakat hív életre, ame­lyek joggal keltenek bennünk aggo­dalmakat, mivel biztonságunk reális veszélyeztetésének előjeleként is­merjük őket. Valóban el kell búcsúzni a jelszó­tól: minél rosszabb az ellenségnek, annál jobb nekünk. Ez mindkét fél feladata. Beismerem, hogy sok olyan dolog van, amely tetszhet a Nyugatnak és nem tetszik a Keletnek. Természe­tes, hogy a gyárosoknak a Nyugaton nem tetszik a csehszlovákiai ipar államosítása és az sem, hogy a régi rendhez való visszatéréssel kapcso­latos remények nem teljesültek sem 1948-ban, sem 1968-ban. Az ideo­lógiai háborúban az antikommunis- ták hadserege az emberi tevékeny­ség minden területén a mi szabad­ságfelfogásunk ellen irányította kardját. Nekünk szintén sok minden nem tetszik. Mindenekelőtt az, hogy a Nyugaton nincs biztosítva a mun­kához való jog. Tudjuk, hogy a mun­kanélküliek hadserege egy még na­gyobb rossz tartalékává válhat. Megértjük a nyugat-európai vállal­kozói körök és államfők bizonytalan­ságát, joggal félnek a növekvő szo­ciális nyugtalanságtól. Félnek a pol­gárjogokért vívott harctól. De ők is, köztük néhány szocialista, a fegy­verkezésben és az elrettentés politi­kájában látják a megmentés módját. Sok mindenben eltérő a vélemé­nyünk, sok mindenben nehezen ért­jük meg egymást a Nyugattal. De vajon szükséges-e, hogy emiatt olyan háborút folytassunk, amely nemcsak gyilkolást, hanem öngyil­kosságot is jelentene? Az európai kontinensen rendkívül komoly folyamat lendült mozgásba. Az egyik oldalon az USA és a NATO lépései eddig sosem látott mérték­ben növelték a nukleáris háború ve­szélyét. A másik oldalon azonban épp ezek a lépések ösztönzik a lá­zas fegyverkezéssel szembeni tö­meges ellenállást. Ebben az éles küzdelemben is­mét megerősítést nyert, hogy az imperializmus agresszív és militaris­ta politikája elleni harc döntő ereje a Szovjetunió és a többi szocialista ország. Az erő politikájával szembe­állítottuk a politika erejét. Közössé­günk kitartóan, céltudatosan és of­fenzív módon valósítja meg békepo­litikáját, amely az atomháborús ve­szély elhárítására, a nemzetközi bé­ke és biztonság megszilárdítására, a konkrét leszerelési intézkedések elfogadására, a nemzetközi feszült­ség enyhítésére és arra irányul, hogy a nemzetközi kapcsolatok gya­korlatában a békés egymás mellett élés elvei érvényesüljenek. Mihail Gorbacsovnak az SZKP KB főtitkárává történt megválasztá­sával új időszak kezdődött. A Szov­jetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama javaslatok és kezdemé­nyezések egész komplexumát dol­gozta ki és terjesztette elő, s ezek megfelelnek az európai és az egye­temes realitásoknak. A Politikai Ta­nácskozó Testület idén májusi berli­ni ülésén a Varsói Szerződés tagál­lamai ismét konkrét javaslatokkal álltak elő. A szocialista közösség következetesen harcol azért, hogy a katonai-stratégiai egyensúly a le­hető legalacsonyabb szinten marad­jon fenn, hogy fokozatosan csök­kenjen a katonai konfrontáció ve­szélye és ismét felújuljon az enyhü­lési folyamat. A szocialista országok javaslatai a leszerelés valamennyi területét érintik - a tömegpusztító fegyverekre, a nukleáris és vegyi, valamint a hagyományos fegyverek­re egyaránt vonatkoznak. Ezeknek a javaslatoknak a megvalósítása megakadályozná a fegyverpotenciá­lok mennyiségi és minőségi növeke­dését. A Varsói Szerződés tagállamai­nak katonai doktrínájáról szóló berli­ni nyilatkozat végül is minden egyes szavát tekintve a béke arany chartá­ja; az imperialista politikusok szá­mára nyilván olyannyira veszélyes dokumentum, hogy a nyugati tájé­koztató eszközök országuk népe előtt „demokratikusan“ szinte el­hallgatták. A Varsói Szerződés tagállamai katonai doktrínájuk meghirdetése során hangsúlyozták, hogy az nem enged meg semmiféle' háborút - sem nukleáris, sem hagyományos háborút. Ez a doktrína a kizárólag védelmi célokat szolgáló fegyverzet mennyiségét és jellegét tekintve az ésszerűséget helyezi előtérbe. Eb­ből logikusan következett az a NA- TO-országokhoz intézett javaslat, hogy magas szinten vitassák meg, hasonlítsák össze a két tömb kato­nai doktrínáját. Hiszen a valóságban semmi sem akadályozza, hogy ki legyen zárva a kölcsönös megtáma­dásnak a katonai-technikai lehető­sége. A Nyugat azonban, sajnos, ezekre a javaslatokra sem adott vilá­gos választ. A Szovjetuniónak és a Varsói Szerződés tagállamainak a hagyo­mányos fegyverzetek területén elért állítólagos fölényével kapcsolatos spekulációk felerősödtek. Azok a különböző hangok, amelyek pél­dául egyre gyakrabban hallhatók Bonnból, s amelyek lényege, hogy az NSZK és a NATO nem engedheti meg az atommentes Európához ve­zető út megnyitását, felelőtlenek és veszélyesek. Ezt azzal indokolják, hogy a szocialista közösség a ha­gyományos fegyverzet területén erőfölényben van. A Politikai Tanácskozó Testület berlini ülésén azonban ismét javas­lat született az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzet olyan szintre történő csökkentésére, amelyen saját védelmének biztosí­tása mellett egyik fél sem rendelkez­ne a másik elleni váratlan támadás­hoz, és általában a támadó hadmű­veletekhez szükséges eszközökkel. Ez világos beszéd, világos ajánlat. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a NATO nem mondott le az atomfegyver elsőkénti alkalmazásá­nak jogáról. A Varsói Szerződés tag­államai ugyanakkor Berlinben ismét kinyilatkoztatták elhatározásokat, hogy egyetlen állam vagy államcso­port ellen semmilyen körülmények között és soha nem kezdenek kato­nai akciókat, hacsak önmaguk nem válnak fegyveres támadás célpont­jává. Ismét arról biztosítottak, hogy a szocialista országok elsőként nem alkalmaznak atomfegyvert és egyet­len államra, egyetlen nemzetre sem tekintenek úgy, mint saját ellensé­gükre. Csehszlovákia történelmi joga, hogy mindazokat, akik Münchent okozták és így a fasizmust a máso­dik világháború kirobbantására ösz­tönözték, emlékeztesse arra, hogy a hasonló típusú politikusok ma is alig fejtenek ki kezdeményezést a közös házunkat fenyegető halálos veszély elhárítása érdekében. A biz­tos jövőt az elrettentésre, a nukleáris elrettentésre akarták építeni. A józa­nul gondolkodó ember számára ez ugyanúgy érthetetlen, mint a mi né­peink számára volt érthetetlen 1938- ban, hogy hogyan voltak képesek elárulni őket a nyugati szövetsége­sek. És mégis ez történt meg. Úgy tűnhetne, hogy München kérdésében keményfejűek vagyunk. Nincs jogunk arra, hogy mások le­gyünk. Egyebek között a Nyugat és Hitler paktálása nemcsak számunk­ra, hanem az egész világ számára is figyelmeztetés volt. Ez a burzsoá külpolitika katasztrofális válságát je­lentette, amikor a francia és a brit tőkés állam osztályérdekei a cseh­szlovák burzsoá állam elárulásához vezettek. Kötelességünk tehát rá­mutatni a nagytőke egoizmusára, amely nagytőke bűncselekményei­ért gyakran egyszerű emberek és egész nemzetek életükkel fizettek. Miért lenne ez másként az USA. tőkés köreinek a Nyugat-Európához fűződő viszonyában? Nyugat-Európa államainak több­sége nem is olyan régen még gyar­mattartó hatalom volt Bár a kizsák­mányolás fennmaradását más for­mákban tapasztalhatjuk, a nyugat­európai nagyhatalmak egykori di­csősége és ereje már a múlté és a valamikori anyaországok közepes és kis államokká váltak. Megértjük, hogy ebből gazdasági nehézségek és bizonyára pszichikai komplexu­sok következnek. Ezen felül ebben a labilis helyzetben az Egyesült Álla­moktól függenek, amely hasznot húz az európai országok egységének hi­ányából. De vajon megengedhető-e, hogy újgyarmatosító érdekekkel iga­zolják a felszabadult népek elleni fegyverhasználatot? A második világháború tapaszta­latai jogosan intenek bennünket éberségre. Számunkra nem közöm­bös, hogy közös házunkban mi tör­ténik a szomszédoknál. Nem mara­dunk közömbösek, amikor látjuk, hogy határaink közelében, Bajoror­szágban ismét „minden keréknek a győzelemért kell forognia“, ahogy azt annakidején követelték. Itt volt a legreakciósabb katonai-ipari komplexum műhelye, amely a tőké­nek a szocializmus ellen készülő harcában a „győzelmet“ kovácsol­ta. Az NSZK-ban aggaszt bennün­ket a revansizmussal kokettáló poli­tika, amely egyre inkább megnyílik a katonai befolyás előtt. Nem sza­badna megfeledkezni Nürnbergről, ahol az agressziót már elítélte a tör­ténelem. ' Türelmesen kell magyaráznunk, hogy a világot pusztítás fenyegeti. Ezt a veszélyt a Nyugaton szándé­kosan lebecsülik és - be kell ismerni - a szocialista országokban is van­nak emberek, akik már olyannyira megszokták a mindennapi élet biz­tonságát, hogy ezt a tragikus lehető­séget figyelmen kívül hagyják. Türel­mesen kell hangsúlyoznunk, hogy a béke oszthatatlan és a felelősség közös. Ezt azonban elengedhetetle­nül meg kell érteni. Mi ezt megértet­tük, de ezzel még nem vagyunk győztesek. Az új gondolkodásmódon alapuló világpolitika érdekében agi­tálnunk kell, támogatására meg kell nyernünk az embereket. A különböző rendszerek békés együttélésének kezdetét egy egész korszakra kell meghosszabbítani - az emberiség megmentésének korszakára. Az új gondolkodásmód az ördögi körből kivezető út keresésének ob­jektív eredménye. Ma a beszámo­lókba nem foglalhatók mechaniku­san az olyan megfogalmazások, amelyekhez hozzászoktunk és ame­lyek azelőtt voltak érvényesek. A két társadalmi-gazdasági rendszer kö­zötti osztály-ellentét olyan ellentétbe ment át, amelyben az egyetemes szempont túlsúlyban van az osztály­szempont ellenében. Ez ugyanakkor nem jelenti az elvi pozíciók feladá­sát. Az osztályharc mindaddig létez­ni fog, amíg osztályok és különböző társadalmi rendszerek lesznek. Há­borúnak azonban már sosem sza­bad bekövetkeznie. A háború szá­munkra nem volt és nem lehet an­nak eszköze, hogy bebizonyítsuk, a szocialista társadalmi rendszer előnyeit. A mi alapelvünk az volt, az ma is és az lesz, hogy a szociális igazságot békés versengésben bi­zonyítsuk be. Az új gondolkodásmód a jelenkor dialektikájának feltárására adott marxista-leninista válaszként ala­kulhatott ki és objektíve kellett kiala­kulnia. Helyzetünkben az új az, hogy nukleáris korszakban élünk és egy esetleges európai háború az egész világ megsemmisülésével érne véget. Jelentős történelmi szerepet ját­szik a Kelet- és a Nyugat közötti katonai-stratégiai egyensúly. Ezt azonban nem szabad abszolutizálni, mivel ennek szerepe túl magas szin­ten visszaüthet, sőt, már vissza is üt. Fennáll a lehetősége annak, hogy a pozitív tényező negatívvá változik, a háború kirobbanásának tényező­jévé, amely bizonyos mértékben független es ellenőrizhetetlen. Ezért mi nem akármilyen katonai-stratégi­ai egyensúlyt akarunk, hanem a leg­alacsonyabb szintű egyensúlyt. Az új gondolkodásmódot a leg­gyorsabban a kommunisták sajátít­ják el és magukra vállalják az embe­riség megmentéséért vívott küzde­lem élharcosainak szerepét. Ez a leghumánusabb küldetésük. Ezt a szerepet gyorsan sajátítják el, mégpedig azért, mert a háború még a nukleáris korszak előtt idegen volt számukra és azért, mert a munkás- osztály, valamennyi dolgozó bé­kéje és jobb jövője volt a programjuk már mozgalmunk kezdetekor. Az új gondolkodásmódot el kell sajátítaniuk a kapitalista államok tő­kés vezetőinek, politikusainak is. Hi­szen épp az imperializmus volt az eddigi történelem során a szocializ­mus ellen indított fegyveres támadá­sok kezdeményezője. Csak a legag- resszívabb reakciós erők nem tudják még mindig elképzelni, hogy a szá­mítógépekkel irányított háborúra vo­natkozó amerikai tervek megvalósí­tása egyben a Nyugat öngyilkossá­gát is jelentené. De a régi gondolko­dásmódhoz való ragaszkodás nem­csak klasszikus értelemben vett dog­matizmus, hanem az adott feltételek között egyenesen az emberiség el­leni bűncselekmény is. És ez érvé­nyes Európára, s mindenekelőtt rá. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára idei prágai látogatása során feltette a kérdést: Hol máshol kell utat törni az új gondolkodásnak, ha nem Európában? A válasz világos: Európa erre valóban a legérettebb. Az új gondolkodásmód bennün­ket, kommunistákat elvezetett ahhoz a következtetéshez, hogy a nukleá­ris leszerelésért, a békéért vívott harc élén kell állnunk. Ez a tudat arra kényszerít bennünket, hogy fel­mérjük, mennyire készültünk fel en­nek a feladatnak a teljesítésére. A CSKP XVII. kongresszusa a társa­dalmi-gazdasági fejlődés meggyor­sítása érdekében igényes feladato­kat tűzött ki. A Szovjet kommunisták példájára minden területen hozzá­láttunk szocialista társadalmunk áta­lakításához. Tevékenységünknek értelme, küldetése és erkölcse van. Mi, csehszlovák kommunisták arra törekszünk, hogy javítsuk az életet a földön, tökéletesítsük saját épít­ményünket is és létrehozzuk a mai és a következő generációk boldo­gabb életének feltételeit. Ez nem egyenes és nem is kikövezett út. Áldozatos munkát, fegyelmet, ren­det, bátorságot követel és azt a szi­lárd hitet, hogy ez az út helyes. Nemzetközi téren (a testvéri szo­cialista országokkal közösen és mindazokkal akik hajlandók velünk együttmüköani) a fokozatos célok eléréséért fogunk harcolni. Támo­gatjuk azt a szovjet javaslatot, hogy 2000-ig teljesen számolják fel a nuk­leáris és más tömegpusztító fegyve­reket, hogy haladéktalanul tüntessék el Eurpából a szovjet és az amerikai közepes hatótávolságú rakétákat. Támogatjuk a Varsói Szerződés tag­államainak békekezdeményezéseit. Üdvözöljük a balkáni, a skandináviai és a közép-európai atommentes övezetek létrehozására irányuló tö­rekvéseket. A CSKP 1986 októberé­ben csatlakozott az NSZEP és az SPD kezdeményezéséhez, mely szerint az NSZK, az NDK és Cseh­szlovákia területén a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai kö­zötti határvonal mindkét oldalán 150 km szélességben hozzanak létre nukleáris fegyverektől mentes öve­zetet. A javaslat felhívást tartalma­zott mindazokhoz a kormányokhoz, amelyek a feltételezett övezetben fegyveres erőkkel rendelkeznek, hogy a lehető legrövidebb időn belül kezdjenek tárgyalásokat az atom­mentes övezet létrehozásáról. Csehszlovákia és az NDK kormánya 1987 áprilisában javaslattal fordult az NSZK kormányához, hogy hala­déktalanul kezdjenek tárgyalásokat erről a kérdésről. Az összeurópai folyamat fejlesz­tését tekintve rendkívül fontos terü­letnek tartjuk a helsinki Záróokmányt aláíró országok közötti kölcsönösen előnyös gazdasági együttmüködés fejlesztését. A múltban az európai biztonsági és együttműködési kon­ferencia keretében e kérdések meg­oldása jogtalanul a háttérben ma­radt. Csehszlovákia ezért javasolta, hogy Prágába hívjanak össze egy gazdasági fórumot, amely megvitat­ná a kereskedelmi és gazdasági együttműködés új lehetőségeit és távlati formáit. Meggyőződésünk, hogy az európai államok közötti gaz­dasági kapcsolatok javulása politikai tekintetben is pozitív szerepet játszhat. Csehszlovákia alkotó módon vesz részt a Varsói szerződés tagál­lamainak valamennyi közös kezde­ményezésében. A szocialista közös­ség külpolitikai irányvonalát az egész emberiség érdekében történő új gondolkodásmód önzetlen érvé­nyesítéseként értékeljük. Mindaz, ami a Szovjetunióban a párt vezetése alatt történik, az SZKP XXVII. kongresszusának ha­tározatai és személyesen Mihail Gorbacsov hozzájárulása, mindaz, ami Moszkvából békeharangként hallatszik, bennünk megerősíti azt a meggyőződést, hogy nemzeteink a második világháború után helye­sen választottak, amikor a szocializ­mus, a béke, a demokrácia és a sza­badság útja mellett döntöttek, ame­lyen hűséges szövetségesünk a Szovjetunió, nemzeti létünk és állami szuverenitásunk záloga. Ez a mi döntésünk, amelyet sem ígére­tek, sem fenyegetések nem változ­tatnak meg. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének berlini ülésén elfogadott dokumentu­mok teljes mértékben megerősítik, hogy a szocializmus legmagasabb célja a béke, a leszerelés, hogy közösen a jószándékú emberekkel mindent meg kívánunk tenni a béke, a nemzetközi biztonság és az együttmüködés megszilárdításáért. A katasztrófát meg kell akadályozni! A katasztrófát meg lehet akadá­lyozni! A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság hozzá kíván járulni ahhoz, hogy európai házunk mindörökre biztonságos és méltó házzá váljon egész nemzedékek számára. Haté­konyan szeretnénk hozzájárulni az emberek, a népek és országok kö­zötti jó viszony kialakításához és ennek érdekében új, a régi kliséktől mentes utakat keresünk. Munkánk­kal és eszünkkel, technikánkkal és művészetünkkel azt akarjuk elősegí­teni, hogy erősebbek legyenek an­nak az építménynek az alapjai, amelyet közös erőfeszítésekkel épí­tenek az európai nemzetek, hogy az élet Európában az államok közötti jószomszédi viszonyon alapuljon. Az elrettentés „elméletét“ a biza­lom és a széles körű együttműködés gyakorlatával kell felváltani. Szilárd akarattal és derűlátással, örömmel segítünk a közös európai ház - és nem a közös európai sír - építé­sében. Az idei második félévben a sviti Tatrasvit vállalat is megkezdi a gazdál­kodó szervezetek jogkörének és felelősségének növelését célzó komp­lex kísérlet végrehajtását. A gazdasági mechanizmus minél sikeresebb átalakítása céljából a kísérlet 37 alapelvét mindenekelőtt a tervezés, a javadalmazás, a műszaki fejlesztés és a beruházások konkrét feltéte­leire bontották le. A képen: Alena Rerková munka közben. (Jozef Veselý felvétele - ČSTK)

Next

/
Oldalképek
Tartalom