Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)

1987-08-24 / 197. szám, hétfő

Ha a nép lelkiismerete akar lenni A szovjet irodalom az átalakítás viszonyai között Grigorij Baklanov, az ismert szovjet író, a Znamja című tekintélyes szovjet társadalmi-politikai és irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesz­tője, az APN-nek adott interjújában közli gondolatait a Szovjetunióban folyó átalakításról, az irodalom szerepéről a jelenlegi viszonyok között. N éptánc még nem tetszett any- nyira, nem hatott rám olyan mélyen, mint a Szegedi Szabadtéri Játékokon nemrégiben látott Bo­szorkányok, varázslatok című tánc­játék. Mielőtt ázonban erről szólnék, rö­viden az idei Játékok műsoráról, mely július 17-én kezdődött - Ros­tand Cyrano de Bergerac cimű ro­mantikus drámájának bemutatójá­val a Madách Színház előadásában - és tart jelenleg is, az elmúlt napok­ban, nyolc estén át éppen az évad legnagyobb vállalkozásának ígérke­ző produkciót, Schönberg-Boublil -Kretzmer Nyomorultak című musi- cal-jét láthatta a közönség, Szinetár Miklós rendezésében, a Vígszínház és a Rock Színház művészeivel, köztük Vikidál Gyulával, Szombathy Gyulával, Hámori Ildikóval. Érdemes itt megemlíteni, hogy talán ez az első eset, amikor egy hamar híressé váló musical nem megkésve, ha­nem, amint a Népszabadság fogal­mazott, „világsikerének tetőpont­ján“ kerül magyar színpadra. Egyút­tal kelet-európai ősbemutató is. A tizenegy darab, illetve műsor közül, melyből összesen huszonhat előadást rendeztek, illetve rendez­nek a Dóm téren és még két másik helyszínen, említsem még meg Ver­di Rigoíettóját, Lloyd Webber Rekvi­emlét., a Tolcsvai testvérek Magyar miséjét, melyet Koltay Gábor rende­zett, többek között Pitti Katalin, ifj. Csoóri Sándor, Demjén Ferenc, Vikidál Gyula közreműködésével, to­vábbá Jarry Übü királyát a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásá­ban, Rossini Házassági szerződés című operáját, valamint Nagy Bandó András és a Molnár Dixieland estjét. Ezenkívül természetesen számos más, a Játékokat úgymond kiegé­szítő kulturális és más jellegű ese­ményre hívják a plakátok ilyen tájt a szegedieket, valamint az e nappal és éjszaka egyaránt vonzó külsejű, tiszta hangulatos Tisza-parti város­ba szép számban látogató turis­tákat. Akik közül sokan ott voltak a Bo­szorkányok, varázslatok című kétré­szes táncjáték Dóm téri előadásán is. Amit láttunk, több ezren ülve a nézőtéren, felejthetetlen élmény marad. De előbb néhány szó az előzményekről. Szegeden kétéven­ként kiemelkedő eseménye az ün­nepi heteknek a nemzetközi szak- szervezeti néptáncfesztivál, melyet az idén tizenegyedszer rendeztek meg négy hazai és kilenc külföldi együttes, köztük a Csehszlovákiát képviselő Furianti részvételével. 1972 óta a Szegedi Szabadtéri Játé­kok dómszínpadán is fellépnek a táncosok, de nem a gálaműsorok hagyományos formájában, hanem olyan táncjátékban, amely egy-egy népszokás köré szerveződik, más szóval, cselekménye, története van a műsornak. A külföldi együttesek például úgy voltak szereplői a koráb­bi produkcióknak, hogy „vendég­ségbe“ érkeztek magyar tájra, „vá­sárba, májusjáráskor, tavaszvárás- kor, lakodalomba - és hozták a sa­ját szokásaikat, táncaikat“. Az idén először változott ez a „szokásrend“. A Novák Ferenc (rendező-koreográ­fus), Rossa László (zene) és Polner Zoltán (versek) alkotta Boszorká­nyok, varázslatok című táncjáték ke­rettörténete - építve a délalföldi ősi népszokásokra, hiedelmekre- ugyanis arról szól, hogy Harmat- szedő Annát és Ördögűző Istvánt, az ifjú szerelmespárt megátkozza és elválasztja egymástól a boszorkány: „Aki téged szeret, aki téged kíván, én utánam járjon, minden éjsza­kán.“ És akkor a fiú elindul a lány keresésére, járja a világot, különbö­ző népekkel találkozik, akik hol őt segítik, hol a boszorkányt kettőjük küzdelmében, melyben végül is győz a jó a gonosz fölött, a boszor­kányt (Juhász Róza alakítja) meg­égetik, István (Bubik István) és Anna (Ráckevei Anna) végre egymáséi lehetnek. Tehát ebben a tulajdon­képpen egyszerű kerettörténetben ezúttal nem külországok lányai, fiai jönnek vendégségbe, hanem ma­gyar fiú „toppan be“ hozzájuk vá­sárlásai során. Hozzájuk, akiknek a táncai, me­lyeket a néptáncfesztiválon mutattak be, szervesen simulnak az előadás­ba, jóllehet mindössze egy hét állt Novák Ferenc, a színészek, az öt­száz táncos, valamint a Hegedős és a Kamarás zenekar rendelkezésére. Ahány együttes, annyiféle ritmus, tempó, hangulat, dallamvilág, népvi­selet, melyek révén, meg-megsza- kítva a történet előrehaladását, szin­te megelevenedik előttünk észt, bol­gár, francia, ciprusi, NDK-beli, ro­mán, jugoszláv, lengyel tájak népi világa, nem kevés humorral is, mely­ben különösen bővelkedett az a rész, ahol egyszer csak farsango­lók - a Furianti együttes tagjai - kö­zött találja magát ördögűző István. Mi­közben a kétszintes színpadtér ma­gasában újra és újra feltűnik tűzpiros ruhájában, velőt rázóan sikoltva, át- kozódva a boszorkány. Valóban dé- monikus látvány a magasban húzó­dó háló fölött, melyen a pokol jelké­pei láthatók, kígyó, béka, koponya és a többi. Időnként pedig hatalmas lángnyelvek csapnak fel két oldalról. Hang- és fényeffektusok, lírai mono­lógok, látványos képek, különösen, amikor táncosok százai a színpa­don, különböző kifejező alakzatok­ban lépve, táncolva, játszva. Novák Ferencnek és alkotótársainak ebben az újabb szegedi monumentális táncszínházában nemcsak az elemi erővel megjelenő ősi népművészet, a szó, a zene, a tánc, a látvány gyönyörködtetett. U gyanilyen gyönyörködtető ér­zés volt együtt látni tíz nép fiait és lányait egy színpadon, egy műsorban, azonos hullámhosszon. A sokszínűségben az egységet és együvétartozást. Az egységben és együvétartozásban a sokszínűsé­get. B. KÓSA MÁRIA • Az ön véleménye szerint, hogyan folyik az ország társadalmi-gazdasá­gi fejlesztésének gyorsítása?- Az átalakítás, melyet először az SZKP KB 1985 áprilisi plénumán jelentettek be, gyorsítja ütemét, nö­vekszik szélességben - a társadalmi élet egyre újabb területeit öleli fel - és mélységében egyaránt - az emberek mentalitását és gondolko­dását érinti. A tásadalmi-gazdasági fejlesztés koncepciója, amelyet az ország vezetősége előterjesztett, a gazdasági jellegű tételek mellett nagy figyelmet fordít az emberi té­nyezőre. Ezért a szovjet irodalom legfontosabb feladatát abban látom, hogy segítséget nyújtson az ország­nak az alighanem legnehezebb fel­adat megoldásában: a szovjet em­berek gondokodásmódjának átala­kításában, olyan erkölcsi légkör kia­lakításában, amely az emberi ténye­ző legteljesebb kibontakozását segí­ti elő. A Szovjetunióban végbemenő változásoknak, nézetem szerint, nagy nemzetközi jelentőségük van. És nemcsak azért, mivel az egyik legnagyobb világhatalomról van szó; az átalakítás nemcsak a belügyek- ben, hanem a nemzetközi ügyekben is állhatatosan követeli az új politikai gondokodásmódot. Hiszen a nem­zetközi viszonyokban évezredeken keresztül - bármilyen szép szavakat is mondtak eközben - mindenkor az erő elve évényesült: aki erősebb volt, az diktálta a maga törvényét. Jelenleg, amikor az atom-apokalip­szistől való megmentés feladata tel­jes nagyságában civilizációnk elé tornyosul, az ilyesféle régies sablo­nokat határozottan szét kell rombol­ni, s az általános emberi érdekeket kell előtérbe helyezni. Olyan idő kö­szöntött be, amikor a nemzetközi kapcsolatok régi törvénye szerint él­ni egyszerűen bűn volna. • Milyen kölcsönös összefüggést állapit meg az író alkotás szabadsá­ga és az írónak a társadalommal szembeni felelőssége között?- Semmiféle ellentét sincs közöt­tük. Mire kell az írónak az alkotási szabadság? Azért szükséges ez A szocialista Németországban nemrég emlékeztek meg a német és a nemzetközi munkásmozgalom ki­emelkedő harcosának, Clara Zetkin születésének 130. évfordulójáról (1857-1933). Sokan talán nem tud­ják, hogy az ő javaslatára nyilvání­tották 1910-ben március 8-át nem­zetközi nőnappá. A születésnapi évforduló alkalmá­ból a Neues Deutschland és a Berli- nerZeitung érdekes anyagot hozott nyilvánosságra. A marxista-leninis- ta intézet „restaurálja“ és kiállítja Clara Zetkin könyvtárát és jelentő­sebb levelezését. A több mint 3000 kötetnyi könyv magában foglalja a múlt század és számára, hogy kifejlessze tehetsé­gét. De hiszen a tehetségnek vég­eredményben az embereket, a né­pet kell szolgálnia, elsősorban igaz­sággal kell szolgálnia: amikor az író a korabeli társadalmat tanulmányoz­za, azt az igazságot terjeszti a nép ítélőszéke elé, amelyhez az életről folytatott kutatása során jutott el. A tehetség ereje, erkölcsi példájá­nak ereje ad erkölcsi jogot erre az írónak. Az igazságot akkor is ki kell mon­dani, ha ez keserű. Van egy ilyen szólásmondás: az ellenség dicsér, a barát szid. Az ellenség azért di­csér, hogy hibáitok megmaradjanak, a barát azért szid, hogy jobbak le­gyetek. Az alkotói szabadság tehát dia­lektikusán egymás mellett él az Író­nak mindazért való felelősségével amit írt. Ennek következtében a szovjet folyóiratoknál például elvben nincs cenzúra, ahogyan azt külföldön gyakran értelmezik. Az érvényes törvények szerint a szovjet tömegtá­jékoztatási eszközök számára tilos a háború és a militarizmus propa­gandájával foglalkozni, faji gyűlöle­tet szítani, az erőszakot, pornográfi­át propagálni, és végül állami és katonai titkokat elárulni. Az összes többi - magának a szerkesztőség­nek az ügye, amelynek módja van A háborút követő időkben a Szov­jetunióban felszámolták az ipari szö­vetkezeteket és a népművészeti ar- tyeleket (szövetkezeti munkaközös­ségek), helyettük üzemeket hoztak létre. Ez ellentmondást szült. A nép­művészeti tevékenység alapja a kézi munka, gazdasági-szervezeti rend­szere azonban iparivá alakult. Ezért a jövedelmező termelés csak a kézi munka fokozatos megszüntetésé­vel, a termelési folyamatok gépesí­tésével oldható meg. A népművészet iparosodott. Gé­pesítették a hímzést, a szövést, a szőnyegek készítését, sorozatban a századelő munkásmozgalmi törté­netének legfontosabb, köztük szá­mos alig föllelhető kiadványát. Azonkívül az általa irányított Gleich­heit (Egyenlőség) című folyóirat tel­jes 25 évi példányát. A könyvek egy része dedikált olyan neves szerzők­től, mint például Franz Mehring (Né­metország Kommunista Pártjának egyik alapítója), Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg, Paul Lafargue, Sen Katayama, Martin Andersen- Nexő. Külön érdekessége a nagy értékű gyűjteménynek, hogy Clara Zetkin az egyes könyvek oldalain kritikai vagy értékelő megjegyzéseket tett. E jegyzetek számos fontos adalékot tartalmaznak a forradalmárnő gon­dolkodásáról és a munkásmozga­lom történetéről. A munkásmozgalom kiemelkedő egyéniségei közül kevésnek a könyvtára maradt meg olyan egy­ségben, mint Clara Zetkiné. Ez rész­ben a tulajdonos gondosságának köszönhető, részben pedig annak, hogy a náci hatalomátvétel előtt si­került az egész anyagot Moszkvába menekíteni, ahol időlegesen a forra­dalmi múzeumba került megőrzésre. 1956-ban visszajutott az említett marxista-leninista intézethez, amely azután a Berlin környéki Birkenwer- derben létesített Clara Zetkin emlék­helyen tárolta. Most került az anyag végleges feldolgozásra. Minden egyes könyvet felújítot­tak. E munkálatokban könyvtárosok, restaurátorok, könyvkötők és fény­képészek vettek részt. A kiállítás hamarosan megnyílik a nagyközön­ség számára is. Azonkívül filmet készítettek a könyvtár anyagáról, amelyből képet kapnak az érdeklő­dők a nemzetközi munkásmozgalom történetéről. VÁMOS IMRE arra, hogy a nyilvánosság ítélőszéke elé bocsásson bármely kérdést, amely a társadalmat izgatja. Én már elég régóta élek a "világon, és teljes felelősséggel állíthatom, hogy talán Lenin kora óta még nem volt nálunk az irodalom számára ennyire kedve­ző légkör. • A folyóiratokban jelenleg sok olyan, különböző években született mű jelenik meg, amely éles kritikával illeti a múlt sok jelenségét és ese­ményét. Hogyan értékeli ön az ilyen közléseket? Az átalakításhoz való hozzájárulásnak lehet tekinteni őket?- Ha irodalmunk a nép lelkiismere­te akar lenni, ha a népnek a jó és az igazság iránti szeretetét, az igaz­ságosságnak és a szépségnek a nép részéről való megértését akarja visszatükrözni, akkor nincs joga arra, hogy félszemmel nézze az életet és szégyenlősen lehunyja a másik szemét, mivel a féligazság következményei révén veszélye­sebb az igazságnál, ahhoz szoktak hozzá, hogy ne a társadalom érde­keinek, hanem az önző magánérde­keknek a jegyében éljünk. Orszá­gunkban az igazi írók sohasem titkolták az igazságot, annak a mély­séges hitnek a jegyében írtak, hogy soraik eljutnak az olvasókhoz. Ezen írók müveinek közlése - az igaz­ságosság diadala, és ugyanakkor egyik megnyilvánulása az életünk­ben végbemenő átalakulásnak, amely a múltról és a jelenről való igazságra egyaránt támaszkodik. (APN) gyártják az ékszereket, ötvösmun­kákat, fotónyomott szövetmintákat. Miközben minden évben hiány van az olyan valódi népművészeti tár­gyakból, mint a hohlomai, gorogyeci festett edények, fedoszkinói lakko­zott miniatúrák, zsosztovi tálcák, rosztovi zománcok, gorkiji matrjos- kák, orenburgi pehelykendök, eköz­ben évente 25 millió rubel értékű gépi varrottas, 20 millió rubel értékű fotónyomásos szövet marad meg a boltokban. A mesterségek gépesítése a nép­művészetek hanyatlásához vezetett. Az Orosz Föderáció Helyiipari Mi­nisztériuma ahelyett, hogy fékezte volna, erősítette a folyamatot. A ter­melést évről évre növelték, s nem törődtek azzal, hogy az áru raktáron marad, nem kell senkinek. Gyökeres változás csak akkor re­mélhető, ha valóra váltják az Állami Tervhivatal határozatát, amely le­szögezi: az tekinthető népművészeti terméknek, amit a mesterek és nép­művészek kézi munkával, a díszítő- és alkalmazott művészet hagyomá­nyainak felhasználásával készíte­nek. Nem tartoznak a népművészeti cikkek közé a gépi hímzéssel, illetve fotónyomásos módszerrel előállított szövetek, valamint a préseléssel so­rozatban gyártott fém- és ajándék- tárgyak, ékszerek. Nem tekinthető népművészeti alkotásnak semmi­lyen termék, ami gépi eljárással ké­szül, még akor sem, ha a népművé­szet hagyományainak megfelelő ki­állítású. (APN) Arkagyij Plasztov: Leány gereb- lyével A lengyel plakát soha nem volt kizárólag a zajos kereskedelmi reklám eszköze. Még akkor is, amikor reklámcélokat szolgál: tapintat, elegancia és mértéktar­tás jellemzi. Az első lengyel plakátokat, a 20. század elején rangos festőművészek alkották, köztük Wyspianski, Mehoffer, Frycz, Axentowicz és Weiss. Miután 1918-ban Lengyel- ország visszanyerte függetlenségét, a lengyel plakát önálló művészeti ággá alakult, amelyre külföldön is felfigyeltek. A legnagyobb plakátsikerek idegenforgalmi és munkavédelmi témákban születtek. Amikor 1945 után megkezdődött az új társadalmi rend alapjainak a leraká­sa, a plakátot a politikai problematika, a háborús kata­klizmától való félelem, az újjáépítés reklámozása uralta. A politikai plakát kialakításában vezető szerepet játszott Trepowski, a kiváló grafikusművész. Számos kulturális témájú plakátot is készített. Ezek közül a leghíresebb a nemzetközi Chopin-zongoraversenyt népszerűsíti. Az ötvenes évek második felében a plakátművészek egész sora jelentkezett, öntörvényű művészetük európai hírű­vé vált. Tomaszewski, Morszczak, Lénica, Cieslewicz, Swierzy, Mlodozeniec és Starowieyski voltak a lengyel plakátiskola megteremtői. A hatvanas években Krakkó vállalta a Nemzetközi Grafikai Szemle megrendezését, Varsó pedig 1966 óta a Nemzetközi Plakátbiennálé gazdája. A plakátművészet elismerése, társadalmi visszhangja indokolta a hatvanas évek végén a világ első, önálló plakátmúzeumának létrehozását Varsó peremkerületében, Wilanowban. A lengyel plakátmüvészet hagyományainak folytatása elképzelhetetlen lenne a Szépművészeti Akadémia és a lengyel képzőművészeti főiskolák grafikai tanszékei­nek tevékenysége nélkül. Stílusában a lengyel plakát változatos, és a hétközna­pok legkülönfélébb témáival foglalkozik. Az ötvenes és a hatvanas években a korszerű kifejezőeszközök újítási hulláma összeforrasztotta a plakátot a filmművészettel. Ekkor a film volt a legfőbb megrendelő és magához vonzotta a legjelesebb grafikusokat. Utána hasonló sze­repet töltött be a színház. A színház ugyanis felfigyelt arra, hogy a képzőművészekkel történő együttműködés különleges lehetőségeket kínál a klasszikus és mai drámák propagálására. Megjelentek a színházi plakát­művészetben az új nevek: Alaksiun, Sawka, Klimowski és a rendkívül dinamikus egyéniségű Pagowski. Lengyelországban nagy jelentőséget tulajdonítanak a plakátnak. Alkotóikat nemcsak a kiállítások látogatói ismerik fel, hanem - népszerűségüket bizonyítva ezáltal - az utca embere is. I. P. Nemcsak a látvány Táncjáték a szegedi szabadtéri színpadon Klara Zetkin könyvtára Új utakon a szovjet népművészet ÚJ szú 4 1987. VIII. : A lengyel plakátiskola

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom