Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-20 / 167. szám, hétfő

ÚJ szí 4 1987. VII. Másként - a népművelésben is pen ismerős problémákról van szó, régóta beszédtéma valamennyi a közműveltség gyarapítását szív­ügyüknek tekintő népművelői körök­ben,»csak éppen a megoldásuk ma­rad el, illetve alig történt valami meg­szüntetésük érdekében. Nem vitás, fokozatosan bővült népművelési intézményhálózatunk, korszerű művelődési házak, szövet­kezeti és szakszervezeti klubok épültek, a harmadik tervidőszaktól kezdve mintegy tízezerrel nőtt a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó kulturális intézmények alkal­mazottainak száma, amely ma ti­zennégy ezer embert jelent, és nem­zetközi mércével mérve is produkált kiváló értékeket minden évadban a Szlovákiában működő tizenkét ezer amatőr művészeti csoport leg­java. Ezekkel az eredményekkel le­hetett dicsekedni, de, hogy mi van mögöttük, egyáltalán, hogyan műkö­dik a hálózat, az egészet tekintve: milyen szakmai színvonalon, anyagi és műszaki feltételek között, gondol­va az aprófalvakra is - arra már mintha kevésbé figyeltek volna az irányítás különböző szintjein, közüggyé sem váltak ezek a kérdé­sek, az életszemlélet és az életmód alakulását nézve. A fejlődés során természetszerű­leg felmerülő problémák fokozato­san felhalmozódtak. Megoldásukat most már sürgeti az esztétikai neve­lés hamarosan életbe lépő társadal­mi programja is, melynek megvaló­sítása elképzelhetetlen a népműve­lésben mutatkozó hiányosságok fel­számolása nélkül. Rendbe kell tenni a művelődés „otthonait“, és rendet kell teremteni bennük. Nem keveset jelent ez, pénzben sem Ismerős a tétel: kor­het népművelő - amíg meg nem unja, vagy nem kínálkozik számára jobb kilátásokkal kecsegtető állás, illetve amíg nincs lehetősége az ere­detileg tervezett pályára kerülni. Mit várhatunk ettől az „átmeneti nép­művelőtől“ helyi vagy járási művelő­dési intézményeinkben? Az egyik sajtótájékoztatón nem véletlenül hangzott el a kulturális tárca illeté­kes munkatársának szájából a kér­dés: mit tesznek például a járási népművelési központokban azért, hogy új amatőr művészeti együtte­sek alakuljanak? Még jó, ha a meg­lévőkkel foglalkoznak. Ennek, ami­ként a munkaerővándorlásnak is ter­mészetesen okai vannak, a legfőbb: az alacsony fizetés, mely mélyen az országos átlag alatt van, sőt az utol­sók között. Találóan jellemezte a helyzetet az imént idézett sze­mély: a népművelés férfi munka, női fizetésért“. Bizonyára némi javulást eredményez majd, hogy a tervek szerint a jövő évben összesen mint­egy harmincmillió koronával növelik a kulturális intézmények dolgozói­nak béralapját. Emellett persze ér­vényesíteni kellene a gazdasági életben meghonosodó, legalábbis sürgetett, némely esetben már ered­ményeket is mutató gyakorlatot: ér­dekeltté tenni a népművelőt - jobb és több munkáért nagyobb a fizetés. Mégiscsak lehetetlen állapot, egyút­tal megalázóan igazságtalan dolog, hogy az idejét kávézgatással, privát ügyeivel vagy valamilyen pótcselek­véssel töltő népművelő - legyen az akár a művelődési központ igazga­tója, könyvtáros vagy szakkörvezető - ugyanannyi fizetést kapjon, mint az, aki még Szombaton vagy vasár­nap is a kultúra terjesztésén mun­kálkodik valamilyen formában. Is­merek falusi művelődési házat, VAN MÉG KINCS FELTÁRATLAN Fejezetek a Bodrogköz néprajzából Nem kell külön hangsúlyoznunk, mennyire szükséges és hasznos a múlt kutatása, a gyökérkeresés. A népi kultúra gyöngyszemeinek ott kell lenniük tudatunkban. Elmondtuk már többször, azt is, nemzetiségi művelődéstörténetünk csak úgy lesz teljes, ha abban méltó helyet kap az egykori népélet. Csakis úgy érthet­jük meg és tisztelhetjük a mát, ha kellően ismerjük és becsüljük a múlt értékeit. E gondolatok jegyében rendezett a múlt év szeptemberében Sárospa­takon a miskolci Herman Ottó Múze­um néprajzi tájkonferenciát, mely­nek anyagát most könyvben is kiad­ták. A konferencia szükebb szakmai körnek szólt ugyan, de annál átfo­góbb néprajzi kérdésekkel foglalko­zott, jelesül: a Bodrogköz néprajzá­val. Az előadók a tájegység egészét mutatták be, tehát a Felső-Bodrog- közt is, mely területtel szemben nagy adósságaink vannak. Pedig a Bodrog-Tisza-Latorca által hatá­rolt, mintegy 172 ezer kataszteri hold terület nemcsak honfoglalásko­ri leleteivel, régmúltjával, hanem a későbbi századokban itt lejátszó­dó események révén is fontos sze­repet játszott a magyarság történel­mében. Az Árpádok korában 95, a középkorban 65, az első világhá­ború után 53 lakott települése volt a Bodrogköznek, ezekből ma 31 község Szlovákiához tartozik. Ez utóbbiaknak - a 19. századtól kezd­ve az 1960-as területi átrendezésig - Királyhelmec (Kráľ. Chlmec) volt a közigazgatási központja. Ez a megtisztelő cím korábban a kör­nyék váraihoz, várkastélyaihoz kötő­dött, Zemplénhez (Zemplín), Lelesz- hez (Leles), Nagytárkányhoz (Veľké Trakany). A szóban forgó konferencián a következő előadások hangzottak el: Hőgye István: A Bodrogköz (tör­téneti vázlata levéltári források alap­ján), Siska József: A Bodrogköz népmozgalma (ennek kivonatos anyagát a Zempléni Szó ez év elejé­től közli havonként jelentkező nép­rajzi rovatában), Dankó Imre: A Bod­rogköz régi vízrajzi és vízi élete, Cseri Miklós: A Bodrogköz népi épít­kezésének vázlata, Bodó Sándor: A bodrogközi legelő építményei, Ko- váts Dániel. A Bodrogköz népnyelvi sajátosságaiból, Nagy Géza: Tár­sasmunkák a Bodrogközben, Viga Gyula: Néhány adat a pácini karosa hasznosításához, Janó Ákos: A Bodrogköz néprajzi irodalma. Siska József előadása kiemelke­dően gazdag levéltári forrásanyagra épült, többek közt megtudjuk belőle, hogy például ,,A Latorcán, a Lelesz közelében lévő Kachata révet már 1211-ben említik", „a Tisza salamo­ni Sórévét 1324-ben'', ,,a mármaro- si sóbányák kincsét idáig szállították a Tiszán, majd innen a bodrogköziek vitték tovább szekereiken a Felvi­dékre. A Sókikötőt a középkorban Nagytárkányba helyezték át“. A királyhelmeci szabadpiacot egy 1211 -es évi okmány említi, de 1414- ben jegyzik már a leleszi országos vásárt, valamint 1416-ban a nagy- tárkányi keddi vásárt, illetve a per- benyiki (Pribeník) hetivásárt 1425- ben. Az előadások anyagát a Herman Ottó Múzeum Néprajzi Kiadványok sorozatában jelentette meg; bár nem jut el minden olvasóhoz, a Bod­rogköz néprajza iránt mélyebben ér­deklődők bizonyára beszerzik. Ha nagyobb késéssel is, valóban el­kezdhetné egy-két néprajz iránt ér­deklődő bodrogközi „társadalmi napszámos“, hogy Siska József fi­gyelemfelkeltő, gazdag dolgozatá­nak alapján az ő nyomdokain halad­va továbbvigye a gyűjtés fonalát. Ismereteink szerint nagyon szép és értékes anyagot őriznek még idős bodrogközi emberek. D. VARGA LÁSZLÓ szerű, mindenekelőtt az ifjúságot vonzó-mozgató kulturális-népműve­lő tevékenységhez korszerű körül­mények szükségeltetnek, soktermes művelődési házak, a legmodernebb berendezésekkel, audiovizuális esz­közökkel, melyekhez természetesen hozzá is lehet férni - azaz nyitva áll a „ház“ ajtaja, nem úgy, mint sok helyütt, ahol legfeljebb egy-két bál, teadélután megszervezése az egész évi kulturális munka. (Melles­leg a bálokkal is van.manapság elég gond, mint hangzott el az egyik ta­nácskozáson, jószerivel csak a fia­talok „műfaja“, az idősebbek távol tartják magukat a közösségi együtt- létnek, a szórakozásnak eme évszá­zadokon át mindenkor rangos ese­ményt jelentő formájától - főként a méltatlan körülmények, a mind gyakoribbá váló agresszív megnyil­vánulások miatt. Van, ahol ez utóbbi okból eredően bizonyos időre meg­tiltják, hogy efféle zenés társasági összejöveteleket szervezzenek. Az ifjúság viselkedésére hivatkozva...) Évtizedek óta megoldatlan kérdés népművelésünkben - pedig az egyik legfontosabb - a munkaeróvándor- lás. Nálunk (majdnem) mindenki le­amelynek keretében nyolc amatőr művészegyüttes tevékenykedik, és ismerek olyan városi művelődési központot, amely egyet is nehezen tud összehozni. A népművelői magatartásban mu­tatkozó meglehetősen nagy különb­ségeknek természetesen nemcsak anyagi, erkölcsi, hanem szakmai összefüggései is vannak. Magyarán: kevés a szakképzett népművelő, és még azok sem kimondottan ilyen célra szervezett iskolában szerezték meg a szükséges ismereteket, ta­pasztalatokat, hanem tanfolyamo­kon, de mindenekelőtt önműveléssel és a mindennapi gyakorlati munká­ban. Más szóval egyenesen a mély­vízben tanultak meg úszni. Tudniil­lik, nálunk nincs népművelőképző főiskola, mint például a Szovjetunió­ban, más karokon pedig vajmi keve­set kapnak ebből a „tantárgyból“ a hallgatók. De mégcsak ilyen jelle­gű szakközépiskola sincs - eddig. Csupán foglalkoznak létesítésének gondolatával. Ami van, egy szakosí­tó tagozaton kívül: hat szlovák gim­náziumban fakultatív tantárgyként tanítják a kulturális-népművelői munkát. Jó lenne, ha ezt minél ha­marabb bevezetnék legalább egy5" két magyar tanítási nyelvű gimnázi­umban is. A tájékozott, művelt, jó szervezőkészséggel megáldott, szakmailag felkészült népművelő hi­ányát ugyanis különösen nemzeti­ségi-kulturális életünkben érezzük. A kerületi - és több helyütt a járási - népművelési központokban nin­csenek magyar szakelőadók, nincs, aki magyarul tudna módszertani se­gítséget nyújtani, kommunikálni a magyar nemzetiségi együttesek­kel. Hogy akarunk minőséget, több -----------­----------------------------------------------------------------- --------------------­ko rszerű értéket? Csupán lelkese- • A Duna Menti Tavaszon ismét ott voltak a nagyszarvai (Rohovce) Csibészek, déssel ma már nem jutunk messzire. akik A macskaevő egér című bábjátékot mutatták be Folytathatnám tovább a sort, kü- lön-külön bekezdésekben, olyan, az említett tavaszi tanácskozásokon felmerült, többnyire még mindig megoldatlan kérdésekkel, mint az amatőr művészegyüttesek vendég­szerepeltetése, utaztatása távolabbi honi tájakra; az amatőr és a hivatá­sos művészek kapcsolata; a.nemze- ti bizottságok viszonya a kulturális élethez; a szűkös vagy egyenesen hiányzó lakótelepi művelődési lehe­tőségek; a kisiskolák integrálásának negatív hatása az iskola nélkül ma­radt falvak kulturális életére; az amatőr popzenei együttesek minősí­tése; a gyermekek zenei nevelésé­nek esetlegessége; az amatőr filme­sek gondjai. • A Kodály Napokon az első dijat, valamint az aranykoszorút a zsűri dicséretével a štúrovói művészeti alapiskola női kamarakórusa nyerte • A sorozatot, hagyományosan, a gombaszögi találkozó zárta, melyre ezúttal is sok ezren jöttek el /Gyökeres György (4) és Lőrincz János (1) felvételei/ B izonyos helyzetekben, idősza­kokban a tett előszobája a vi­ta, az eredmények alapos elemzé­se, a hiányosságok és a mulasztá­sok őszinte feltárása. Álkérdése­ken tűnődve, fellegekben járva nem lehet a .„lenti valóságban“, amely­ben végül is élünk, előrejutni. Nos, az idén tavasszal több olyan, külön­böző szintű és jellegű tanácskozá­son volt szerencsém részt venni, amelyeken - végre - újra és újra terítékre kerültek a népművelésünk korszerűsödését-fejlődését gátló vagy fékező tényezők. Tulajdonkép­Országos fesztiváljaink - pillanatképekben • Az idei sorozat is a Jókai Napokkal kezdődött, melyeken többek között fellépett a komáromi (Komárno) Mai Színház. Felvételünkön jelenet az Éjszakai ügyelet című előadásukból Nem kevés tehát a javítani- és tennivaló, ha azt akarjuk, hogy nép­művelésünk minden tekintetben ele­get tegyen feladatának az ember és az életmód formálásában - itt és most. Ehhez persze szem előtt kell tartani azt az egyébiránt szintén el­hangzott megállapítást: a gyorsítás stratégiája a népművelésre is vonat­kozik. BODNÁR GYULA • A zselizi (Želiezovce) országos népművészeti fesztiválon már az új színpadon zajlottak a műsorok v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom