Új Szó, 1987. július (40. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-01 / 151. szám, szerda

Arjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1987. július 1. XL. évfolyam 151. szám Ára 50 fillér Közlemény az SZLKP KB Elnökségének üléséről (ČSTK) - Az SZLKP KB Elnöksége tegnapi ülésén ellenőrizte a bratislavai városi tömegközlekedés koncepciójával kapcsolatban kitűzött feladatok telje­sítését. Bírálóan rámutatott arra, hogy a tömegközle­kedés fejlődése szemmel láthatóan elmarad az egész város fejlődése mögött. Ez jogos elégedetlenséget vált ki a lakosság körében. A bratislavai tömegközle­kedés elégtelen színvonala - állapította meg az elnökség - részben objektív okokra vezethető visz- sza. De a jelenlegi nem kielégítő helyzethez a Brati­slavai Fővárosi Nemzeti Bizottság és a hatáskörébe tartozó közlekedési vállalatok irányítómunkájának alacsony színvonala is hozzájárul. Ezért az SZLKP KB Elnöksége utasította a városi pártbizottságot és Bratislava főpolgármesterét, hogy következeteseb­ben hajtsák végre a jóváhagyott intézkedéseket, és igényesebben ellenőrizzék folyamatos teljesíté­süket. Ezenkívül szükségesnek minősítette, hogy haté­kony szociális intézkedéseket tegyenek, amelyek lényegesen hozzájárulnak a munkaerő-elvándorlás megakadályozásához. Ezután az elnökség jelentést vitatott meg a szlo­vákiai városi tömegközlekedés fejlesztésének fő irá­nyairól. Figyelmeztetett arra, hogy a városi tömeg- közlekedés jelentős fejlődése ellenére, színvonala továbbra is az emberek jogos bírálatának tárgya. A jelenlegi nem kielégítő helyzet fő oka az, hogy nem fejlesztik koncepciózusán a városi közlekedési rend­szereket, a fejlesztésre a közlekedési viszonyok alaposabb tanulmányozása nélkül került sor, egy­idejűleg alacsony a közlekedési szervezeteknél vég­zett irányítómunka színvonala, és elmaradás tapasz­talható e szervezetek anyagi-műszaki ellátásában. Az elnökség feladatul tűzte ki, hogy nagyobb figyel­met fordítsanak a tömegközlekedés problémáira, erőfeszítéseket tegyenek a közlekedési alkalmazot­tak következetes ellenőrzésére, a pontosság, a tisz­taság és a rend megtartására. Az elnökség kritikus elemzésnek vetette alá a mű­szaki fejlesztés állami terve teljesítésének múlt évi eredményeit. Megállapította, hogy a tudományos kutatási alap elégtelenül hat az innovációs folyamat­ra, a gyártmányok minőségének javítására és a nem­zetközi együttműködés bővítésére. Ezzel kapcsolat­ban bírálóan rámutatott arra, hogy nem hajtottak végre több népgazdasági szempontból fontos tervet, amelyeket a műszaki fejlesztés múlt évi állami terve tartalmazott. Ezt követően az elnökség értékelte a népgazdaság és a lakosság fűtőanyag- és energiaellátását az 198&-1987-es téli időszakban. Megállapította, hogy az ellátás a múlt év utolsó negyedében viszonylag folyamatos volt. Bonyolultabb helyzet állt elő az idén januárban és februárban a rendkívül erős fagyok következtében, s emiatt rövid ideig szabályozni kel­lett a fűtőanyag-ellátást. Az energiaellátás azonban nem hátráltatta az állami terv feladatainak teljesíté­(Folytatás a 2. oldalon) A Modral Gyógyszer- ipari Kutatóintézet munkatársai 16 új gyógyszert fejlesztet­tek ki, melyek főleg szív- és ér-, valamint emésztőrendszeri be­tegségeket gyógyíta­nak. Jelenleg több olyan új antibiotikum kifejlesztésén dolgoz­nak, melyek megszün­tetik a hagyományos antibiotikumokkal szemben ellenálló bak­tériumok által okozott terápiái problémákat. A képen: Jana Malovco- vá (előtérben) a folya- dékkromatográfiához szükséges adatokat táplálja be a számító­gépbe. (Vladimír Benko felvétele - ČSTK) Gustáv Husák és Ľubomír Štrougal fogadta Philipp Jenningert Közös érdek a politikai párbeszéd fejlesztése Befejezte munkáját a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Új törvények az átalakítás szellemében Vállalati önállóság, össztársadalmi vita és harc a jogi normák megsértése ellen (ČSTK) - A Kremlben tegnap befejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. Három törvényjavaslat szerepelt a napirenden - az állami vállalatról (egyesülésről), az állam életének fontos kérdései­vel kapcsolatos össztársadalmi vitáról és a törvénytelen eszközöket alkalmazó és az állampolgárok jogait korlátozó hivatalos személyisé­gek elleni büntető eljárásról szóló tervezet. Nyikolaj Rizskovnak, a Szovjet­unió Minisztertanácsa elnökének beszámolója feletti vita befejezése után a képviselők tegnap jóváhagy­ták az állami vállalatról szóló tör­vényt. Ez alapjaiban változtatja meg a szovjet üzemek és gyárak, az egész népgazdasági rendszer gya­korlati tevékenységét. Az új intézke­déseket tudósok, párttisztségvise­A CSNT 6. ülése Csehország múlt évi gazdálkodásáról (ČSTK) - A prágai Kultúrpalotá­ban tegnap megkezdődött a Cseh Nemzeti Tanács 6. ülése, amelynek napirendjén Csehország múlt évi pénzgazdálkodási eredményeinek megvitatása szerepel. Josef Kempný, a CSKP KB El­nökségének tagja, a CSNT elnöke a tanácskozáson szívélyesen üdvö­zölte Ladislav Adamecet, a CSKP KB Elnökségének tagját, cseh mi­niszterelnököt, a cseh kormány mi­niszterelnök-helyetteseit és minisz­tereit, valamint a Nemzeti Front szerveinek, politikai pártjainak és társadalmi szervezeteinek tisztség­viselőit. Bevezetőben a plénum ellenőriz­te a Cseh Nemzeti Tanács 152. számú választókerületében Tŕebíč- ben tartott pótválasztás érvényessé­gét, majd Jirí Nikodým cseh pénz­ügyminiszter expozét terjesztett elő az 1986. évi csehországi állami zár­számadásról. Egyebek között megállapította, hogy a gazdaságban továbbra is az extenzív fejlődési irányzatok domi­náltak, s ez megnyilvánul az állami pénzgazdálkodásban is. A kiadások 152,7 milliárd koronát tettek ki, és 2,2 milliárddal meghaladták a terve­zett szintet. A pénzügyminiszteri expozét vita követte, amelyben többek között Petr Hojer, Jaroslav Vávra és Jirí Nikodým, a cseh kormány miniszte­rei is felszólaltak. Vitazáró beszédet Miroslav Mrázek képviselő mon­dott. A képviselők jóváhagyták a Cseh Szocialista Köztársaság 1986. évi állami zárszámadását. Az ülés után a CSNT Elnöksége tartott tanácskozást Josef Kempný vezetésével, s pótválasztásokat hir­detett meg az Észak-morvaországi Kerületi Nemzeti Bizottság 85. vá­lasztókerületében. Ezzel a Cseh Nemzeti Tanács tavaszi ülésszaka befejeződött. Nagykövet fogadása (ČSTK) - Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségéneklagja, a KB titkára tegnap fogadta Evžen Zápotocký nagykövetet, hazánk állandó New York-i ENSZ-képviselöjét diplomáci­ai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban. lók, munkások, mérnökök és ipari vezetők dolgozzák ki. A törvényja­vaslatról közel fél évig tartó társadal­mi vita folyt, melynek során 140 ezernél több javítást, kiegészítést és megjegyzést fűztek a javaslathoz, minek alapján lényeges változáso­kat eszközöltek a tön/ény végső szövegében. Alapvető újdonság, hogy az új törvény bővíti a vállalatok jogkörét és önállóságát. Stabilizálja és mó­dosítja a vállalat és az állam kölcsö­nös kapcsolatait. Az üzemek sorsa már nem függ teljes mértékben a mi­nisztériumoktól és a főhatóságoktól jövő irányelvektől, a vállalatok gaz­daságilag önálló termelőegységek­ké válnak. A vállalat munkája to­vábbra is az állami tervből indul ki, (Folytatás a 3. oldalon) (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök tegnap Prágában Alois Indrának, a Szövetségi Gyűlés el­nökének jelenlétében fogadta Phi­lipp Jenningert, az NSZK szövet­ségi parlamentjének elnökét és kí­séretét. A baráti légkörű találkozón átte­kintették a kétoldalú kapcsolatok távlatait és a nemzetközi helyzet néhány időszerű kérdését. Kifejez­ték, hogy érdekük a politikai párbe­széd továbbfejlesztése, a gazdasági együttműködés elmélyítése és a kul­turális értékek cseréjének bővítése az egyenlőség és a kölcsönös elő­nyösség elve alapján. Hangsúlyoz­ták, hogy a törvényhozó testületek konstruktív törekvése, a jószomszé­di kapcsolatok megszilárdítására mindkét nép javára válik, hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhítésé­hez és egész Európában megterem­ti a feltételeket a bizalom és a biz­tonság erősítéséhez. A fogadáson részt vett Ján Mar- kő, a Szövetségi Gyűlés első alelnö­ke, Frantiáek Salda, a köztársasági elnök irodájának vezetője, valamint Dušan Spáčil és Werner Schatt­mann, a két ország nagykövete. A hazánkban hivatalos látogatá­son tartózkodó Philipp Jenningert és kíséretét tegnap Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök is fo­gadta. A viszonylag hosszú találkozó so­rán számos kérdést megvitattak, mindenekelőtt eszmecserét folytat­tak a nemzetközi helyzet alakulásá­ról, különös tekintettel az európai viszonyokra. Külön kiemelték az el­térő rendszerű országok egymás mellett élésének, a békének és a jó­szomszédi kapcsolatoknak elveit minden nehéz helyzet megoldása fő elveként, ezt kell követnünk a világ békés elrendezése céljából. A megbeszélések folyamán rész­letesen áttekintették a kétoldalú együttműködést. Méltatták a két or­szág gazdasági kapcsolatait, azt, hogy a Német Szövetségi Köztársa­ság a nyugati országok közül legna­gyobb kereskedelmi partnerünk. Egyetértettek abban, hogy az eddigi szintnél még többet el lehet érni főleg az együttműködés korszerű formáinak felhasználásával, ezen belül közös vállalkozással. A délutáni órákban Philipp Jen­ninger a prágai Óvárosházán járt, ahol Frantiáek štafa főpolgármes­ter tájékoztatta a vendéget és kísé­retét fővárosunk 1100 éves történe­téről és mai életéről. A Karolinum- ban az NSZK parlamenti képviselőit Zdenék Češka, a Károly Egyetem rektora üdvözölte. Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára levélben fejezte ki jókívánságait Bosko Krunicsnak a Jugoszláv Kommunisták Szövet­sége Központi Bizottsága Elnöksé­gének elnökévé történt megválasz­tása alkalmából. Kifejezi meggyőződését, hogy a két párt és testvéri ország hagyo­mányos barátsága és elvtársi együttműködése a jövőben a világ­béke és a szocializmus további megszilárdítása érdekében tovább fejlődik. GONDOS FELKÉSZÜLÉSSEL A legfontosabb követelmény a betakarítási veszteség megelőzése (Tudósítónktól) - A Nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban a napokban 14,342 hektáron érlel gabonakalászokat a forró nyári napsütés, nemsokkal learatá- suk után pedig 100 hektárról őszi repcét, 1265-ről borsót és 260-ról fütéléket kell betakarítani.- A határszemlék tapasztalatai szerint még legalább két vagy két és fél hetet várni kell az első kaszavá­gásig a növénykultúrák fejlődésének általános késése miatt, de az ara­tásra már most szinte minden ké­szen áll a gabonatermesztő gazda­ságokban - tájékoztatott tegnap Mi­kuláš Melíšík mérnök, a járási mező- gazdasági igazgatóság főagronó- musa. - Mivel a legutóbbi hónapok­ban az elmúlt évekhez képest sokat javult mind a kombájnok, mind a szalmapréseló gépek javításához szükséges pótalkatrészek beszer­zésének lehetősége, a július közepe tájára tervezett indulásig már csak öt gabonakombájn javítását kell befe­jezni. Az egységes földműves-szö­vetkezetek és állami gazdaságok 149 saját kombájnja mellé eredetileg Magyarországról, valamint a Martini, Zvoleni és a Banská Bystrica-i járá­sokból érkező 96 kisegítő gépre is számítottunk, de az aratás a szoká­sosnál mindenütt későbbre tolódik. Valószínűleg a tervezettnél nagyobb területeket kell majd bejárniuk a he­lyi kombájnoknak, hiszen a magyar- országi partnergazdaságokból mindeddig nem kérték tőlünk a cse­regépek útnak indítását, s mivel az együttműködési szerződések ugyanolyan technikára és egyforma számú kezelőszemélyzet kölcsön­zésére szólnak, Szolnok, illetve Nógrád megyéből sem várható a tel­jes létszám megérkezése. A járás mezőgazdasági vállalatainál az el­múlt hetekben mindenütt különösen nagy gonddal készültek a gabona betakarítására, mert a zivatarok már sok táblán megdöntötték az igen szép hozamokat ígérő kalászokat, a meteorológusok pedig a száraz meleg helyett csapadékban bővel­kedő időjárást jósolnak az aratás napjaira.-A betakarítási veszteségek le­hető legalacsonyabb szintre való csökkentése céljából azokon a táb­lákon, ahol megdőlt a gabona, kalászemelókkel felszerelt kombáj­nok fognak dolgozni alacsony hala­dási sebességgel - mondta a főag- rónómus. - A minapi járási munka- értekezleten ezt is megbeszéltük a kombájnosokkal, traktorosokkal és az aratás többi résztvevőjével. Ko­rántsem a naponta levágott hektárak száma, hanem a kicsépelt szem mennyisége lesz elsődleges munká­juk értékelése szempontjából. A ko­(Folytatás a 2. oldalon) Hazánkba látogat a spanyol király (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök meghívására a kö­zeljövőben hivatalos látogatást tesz hazánkban I. János Károly, Spanyolország királya és Zsófia királyné. Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Jeanne Sauvének, Kanada fókormányzójának az or­szág nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír štrougal szövetségi miniszterelnök üdvözlő táviratot küldött Martin Bri­an Mulroneynak, Kanada miniszter­elnökének. Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban gratulált Juvénal Habya- rimannak, a Ruandai Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünne­pe alkalmából. Ugyanebből az alka­lomból Bohuslav Chňoupek kül­ügyminiszter táviratban üdvözölte Francois Ngarukiyintwalit, az or­szág külügyminiszterét. Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Jean-Baptiste Bagaznak, a Burun­di Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyan­ebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter távirat­ban gratulált Egide Nkuriyngoma burundi külügyminiszternek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom