Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-15 / 137. szám, hétfő
ÚJ szú 3 % * 1987. VI. 15. AZ ÁTÉPÍTÉS osztonzo jelentősege ideológiai munkankra Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójára abban az időszakban emlékezünk, amikor különösen nagy jelentősége van a noszf történelmi vívmányainak, s azoknak az eszméknek, amelyek e világraszóló esemény létrejöttét meghatározták: A leninizmus eszme- rendszerének. Ezt az évfordulót köszöntve jogos büszkeséggel idézzük fel azokat az eredményeket, amelyeket a társadalom alapvető átalakításának világméretű forradalmi folyamatában éppen Október hatására értünk el. Ezeknek a sikereknek alkotó részese a csehszlovák nép is, amely immár négy évtizede a szabad államok, a szocialista országok közösségének a tagja. A győztes forradalom, a szocialista társadalomépítés eddigi útja nemzeteink legújabbkori történelmének legjelentősebb fejezetét jelenti. Ennek az útnak a nagyságát az a kiemelkedő forradalmi átalakulás, s az a mód határozza meg, ahogy Csehszlovákia Kommunista Pártja - az orosz bolsevikok példáját és a lenini tanítás útmutatását követve - megoldotta azokat a feladatokat, amelyeket a forradalmi kor állított elé. S az is, hogy milyen nehézségeket kellett felszámolni ezen az úton. A párt egyesítette a városok és a falvak dolgozóinak széles tömegeit, s vezetésével a szocializmus építését legsajátabb ügyükké emelte. Ellenségeink hiábavalóan szimatolnak a levéltárakban valami olyasmi után, ami kielégítené őket, hiába keresnek olyan eseteket, amelyek igazolnák a forradalom túlkapásait, útvesztését, s azt, hogy Csehszlovákiában a szocializmusnak nincs törvényes alapja. Bámulatos kitartással, mondhatni dogmatikus keményfe- jűséggel - nem gondolva helyzetük nevetséges voltára sem - Csehszlovákiát továbbra is úgy akarják beállítani, mint ,, Wilson elnök ajándékát a csehszlovák nemzetnek", amely sajátos tehetségét, képességét, a ,.szabad világ" eszméi iránti odaadását, Wilson elnök állítólag ismerte, ily módon értékelte, köszönhetően mindezt T. G. Masaryk diplomáciájának is. Főleg azután, hogy Masaryknak sikerült Oroszországban légiót felállítania, amely az alig megszületett Szovjet- Oroszország ellen fordította fegyverét. Olyan ország ellen, amelynek eszméi az osztrák-magyar monarchia nemzeteit is arra sarkallták, hogy küzdjenek a gyűlölt birodalom végleges felszámolásáért. És ez az „eltulajdoníthatatlan“ ajándék, az imperialisták kegyéből létrejött München előtti köztársaság a Nyugat számára 1948-ban egyszer s mindenkorra elveszett. Február helyrehozta mindazt, amit azok követtek el, akik az első köztársaság létrejötte után az októberi forradalom hatására kialakult forradalmi légkörben népünknek szocializmust ígértek, de becsapták öt, s az új állam sorsát az uralomra jutott burzsoázia szekeréhez kötötték. Három évtizedig tartó nehéz harcra, főleg München és a megszállás keserű tanulságaira volt szükség ahhoz, hogy ezt a történelmi igazságtalanságot helyrehozzuk. Ám a reakció számára bizonyos reménysugár gyúlt fel akkor, amikor a hatvanas évek második felében társadalmunkban egyre inkább elmélyült a válság. 1968-ban - éles ellentétben a CSKP KB januári ülésének határozataival, amelyek a szocializmus demokratizálását és megújulását tűzte ki célul - az ismert események következtében - ezeket a Tanulságok részletesen ismertette és elemezte - bizonyos tér nyílott a letűnt világ még megmaradt csoportjai számára. Ok készen voltak arra, hogy élve a kínálkozó alkalommal visszavágjanak Februárért. Sohasem becsülték le annyira a Szovjetunió Kommunista Pártjának tapasztalatait, mint éppen azokban az időkben. A leninizmust akkor úgy próbálták feltüntetni, mint olyan kísérletet, amely a marxizmust (ezt a leninizmus ellentéteként a „Nyugat magas színvonalú kultúrájának" egyik produktumaként értelmezték) az elmaradott Oroszország viszonyaira igyekszik alkalmazni. Az egyik irodalmár - aki azt a komplexusát, miszerint irodalmunkban nincs kellőképpen értékelve, exhibicionista publicisztikai megnyilvánulásokkal próbálja kompenzálni - úgy írt azokban az idők* ben, hogy nekünk nincs semmilyen szükségünk tanulásra, tapasztalatok szerzésére, mert Európa először a csehektól hallott a kommunizmusról, méghozzá már a 15. században. Ne feledkezzünk meg ezekről az állítólagos hazafiasság megnyilvánulásairól, s arról, hogy ezek képviselői szovjetelle- nességben élték ki magukat. Távolról sem arról volt szó, hogy a szovjet tapasztalatokat sajátos körülményeinkhez igazítsák, vagy hogy a tapasztalatok mechanikus átvételére reagálnának, hiszen ezt a módszert már korábban határozottan elvetettük. Itt minden olyan eredmény, vívmány elleni támadás tanúi voltunk, amely forradalmunkban és a szocialista átalakítás során a leninizmus alkotó értelmezése révén született meg. A támadás a leninizmus, mint korunk marxizmusa, és pártunk politikájának szilárd eszmei alapja, továbbá a következetesség és a küldetéshez való hűség ellen irányult, vagyis azokat az elveket akarták kikezdeni, amelyek alapján Csehszlovákia Kommunista Pártja a nagy októberi szocialista forradalmat követően és e világraszóló esemény ösztönzésére létrejött és tevékenykedett. A CSKP ALKOTÓ HOZZÁÁLLÁSA A SZOVJET TAPASZTALATOKHOZ A szocialista társadalom építése útjának megvoltak a maga mérföldkövei, s olyan célok vezérelték e munkát, amelyek meghatározták egyes szakaszait, s ez csak és valóban csak annak köszönhető, hogy pártunk a stratégiai feladatok kidolgozásában a marxiz- mus-leninizmusból és a Szovjetunió tapasztalataiból indult ki, azon országéból, amely elsőként lépett erre az útra. Pártunk társadalmunk elrendezésének megoldásában és fejlődésének meghatározásában olyan formákat választott, amelyek megfeleltek a mi körülményeinknek, s annak a konkrét történelmi helyzetnek, amelyben tevékenykedett. Nagy szerencsénk volt, hogy már a húszas évek végén Klement Gottwald került a párt vezetésébe. Ó olyan személyiségek közé tartozott, akik céltudatosan érvényesítették a marxizmus-leninizmus forradalmi elméletéhez és a szovjet tapasztalatokhoz való alkotó hozzáállás elveit. Ó következetesen merített munkás- mozgalmunk tapasztalataiból, magáévá tette a leninizmust, a bolsevikok tapasztalatait, mint a forradalmi munka és harc eszközeit. Szervesen egyesítette magában a forró és tiszta hazafiasságot, a meggyózódéses internacionalizmussal. A nagy októberi szocialista forradalom meghatározta az ó életpályáját is: tudatosította az opportunizmus minden formájának károsságát, elavultságát, s azt, hogy elengedhetetlen a párt következetes bol- sevizálása. Ez jelentette az alapvető feltételt ahhoz, hogy a párt - mint a munkásosztály forradalmi élcsapata - a csehszlovák népet a szabadsághoz vezesse. Tudatosította, hogy nem csupán a Csehszlovák Köztársaság létrejöttét eredményezte az a mozgalom, amely Október ösztönzésére bontakozott ki, hanem hazánk és egész társadalmunk további fejlődését is meghatározza ez a világraszóló esemény, és hogy hazánk hajója csak a Szovjetunióhoz fűződő szövetség és barátság révén talál megbízható és biztos kikötőre.Tudjuk, hogy hazafiságának és internacionalizmusának alapköve mindig is a Szovjetunióhoz fűződő viszonya volt, s ezt az élet igazolta, meggyőződést örökségként ráhagyta azokra a nemzedékekre, melyek ót követték és követik majd. Ez a meggyőződés felöleli azt a szükségszerűséget, hogy a leninizmus általános elveiből kell kiindulni, ezeket azonban a gyakorlattal kell szembesíteni és nem szabad őket dogmák gyűjteményévé változtatni, melyekre fel kell esküdni, hanem a forradalmár legfőbb feladatát ezeknek az elveknek a konkrét helyzetben való alkotó alkalmazásában kell látni. Annak köszönhetően, hogy így járt el, sajátította el a dialektikát, mint a „forradalom algebráját" és igazi leninistaként cselekedett - teoretikusként, stratégaként és taktikusként egyszemélyben. Kár, hogy később a leninizmusban szervesen összefüggő, s az elmélet és gyakorlat kapcsolatát biztositó három alapvető rész összekapcsolása során nem kevés nehézség merült fel; hogy a szilárdságot és elvszerúséget ugyan gyakran hangosan követelték, a valóságban azonban az opportunizmus, a földhözragadt pragmatizmus került előtérbe. Ez kedvező táptalaja volt a válságos helyzetnek, a legyőzött reakciósok maradék csoportjainak aktivizálódására. Nem véletlenül egyre gyakrabban hangsúlyozták a gyakorlat elsőbbségét az elmélettel szemben, ami fokozatosan az elmélet megbénulásához vezetett. A propaganda a mindennapi politika védelmére redukálódott. Ez a szocializmus ellenségeinek a malmára hajtotta a vizet. Amikor megnyíltak a kritika zsilipéi, megragadták az alkalmat. Igyekeztek a széles nyilvánossággal elhitetni, hogy alapjában véve a tehetetlen gyakorlatban - mely képtelen elméletileg igazolt és elvszerú választ adni a társadalmi fejlődés nehézségeire - rejlenek a párt politikájának eszmei elvei, a marxizmus-leninizmus elvei. Az elmélet dogmatikus kezelése és a már említett pragmatizmus sajátos együttélése, mely a párt akkori vezetőségének eljárásait jellemezte, azét a pártét, mely az egyre halmozódó gondok megoldásában mind határozottabb volt. Ez nagyon megnehezítette azt a feladatot, mely az SZKP XX. kongresszusa után vetődött fel - megújítani, fejleszteni a leninizmust és megvédeni ellenségeitől. A leninizmus védelmének hatékonysága - s ez valamennyi elvünk védelmére vonatkozik - csak azzal a feltétellel volt elképzelhető, hogy az érlelődő problémákra elméletileg alátámasztott válaszokat adnak, az emberek kételyeire megfelelően reagálnak és kezdeményezóen oldanák meg a fejlődés diktálta feladatokat. A pártban és a társadalomban a CSKP XIII. kongresszusa után kialakult válság tanulságaiból, mely komplexen foglalkozik a 68-as év válságát előidéző okokkal, kiderül, miért nem történt így. Következtetései éppen ebben a kérdésben nagyon időszerűek. Az akkori áldatlan fejlődést, mely óta már csaknem 20 év telt el, a Tanulságok átfogóan értelmezi. Természetesen senki nem lehet olyan merész és nem állíthatja, hogy a további elemzés során ezt nem lehet kiegészíteni, esetleg pontosítani. A történelmi igazság megismerése különösképpen bonyolult dolog, főleg két okból: a kortársak, akik értékelik azokat az eseményeket, melyeknek önmaguk is részesei voltak, s melyekért nekik is másokkal közösen osztozniuk kell a felelősségben, lefolyásukat elfogultan, szubjektívan látják; azok pedig, akik utánuk következnek, nehezen kerülhetik el a történelmietlen megközelítés csábítását, mely rendszerint megengedhetetlen moralizálással kapcsolódik össze úgy, hogy az egyik féligazságot másikkal helyettesítik, gyakran nagyon is szenvedélyesen és kategorikusan. Ezáltal olyan benyomás keletkezik, hogy a történelemírásban relativizmus uralkodik és a történelmi igazság csak évtizedek után kerül felszínre, akkor, amikor már közvetlenül senkit sem érint és lehetőség van arra, hogy alapjaiban módosítsák. A marxista-leninistáknak azonban megbízható vezérfonaluk van, mely lehetővé teszi számukra a tájékozódást a történelmi eseményekben. Konkrét történelmi elemzés ez, mely a társadalmat nem üres elvontságában látja, hanem fejlődésében, mozgásában. Ennek fokozatai és valós ellentmondásai vannak. FOLYTATJUK „ A NAGY OKTÓBER MÜVET Az utóbbi négy évtizednek, ennek a történelmi időszaknak a nagysága abban van, hogy a fejlődés rendkívüli bonyolultsága, az objektív és szubjektív nehézségek ellenére elértük a szocialista forradalom célját: országunkban felépítettük a szocializmust és egészében véve sikeresen továbbfejlesztjük. Minden egyes szakaszt, mérföldkövet, mely a szocialista jelenhez vezető úton volt, elsősorban aszerint kell értékelni, hogy ebben vagy abban a helyzetben hogyan birkóztunk meg azokkal a feladatokkal, melyeket a kor éppen akkor napirendre tűzött; hogy megoldásuk szilárdította-e vagy veszélyeztette a forradalom által lerakott alapokat, hogy megzavarta-e a forradalmi folytonosságot vagy lehetővé tette, hogy folytassuk a szocialista demokrácia kibontakozásához és a szocialista állam hatalmi megszilárdításához vezető utat. Ez a kritérium a döntő. Ebből a nézőpontból azonban nem lehet nem kritikusan szemlélni a hatvanas évek fejlődését. Azonban nem eshetünk a leegyszerűsítés hibájába, látnunk kell a felemelkedést, mely abban az időben bekövetkezett (például a szövetkezeti mezőgazdaság fejlődésében, de más területeken is). Egyértelműen bíráló marad álláspontunk a CSKP Központi Bizottsága 1968. januári ülését követő fejlődéssel kapcsolatban, mivel a jobboldali opportunisták közismert politikája következtében a párt vezetésében meghiúsultak ennek a jelentős ülésnek a határozatai, melyeknek a válság- helyzet felszámolásához, a szocialista demokrácia elmélyítéséhez és a szocializmus megújításához és továbbfejlesztéséhez kellett volna vezetniük. A Tanulságokban ezt a tragikus fejlődést pontosan leírták és feltárták. Bizonyos, hogy ott nincs mit korrigálni. Ki hunyhatott szemet akkor az evidens veszély fölött, melynek a jobboldal a szocializmus vívmányait és távlatait kitette, s ez távolról sem csak országunkat érintette? Ki tekinthette akkor az ellenforradalmi cselekményeket a szocializmus újjászületését segítő tetteknek? Ki látta úgy a néphatalmat biztosító politikai rendszer elleni támadásokat, mintha a demokrácia fejlesztését követelnék? Most, amikor a Szovjetunióban az SZKP KB 1985. áprilisi ülésének szellemében a XXVII. pártkongresszuson és az idei januári központi bizottsági ülésen elfogadott határozatnak megfelelően változások történnek, a szovjet társadalom megújítását és átépítését egyes emberek most is jó alkalomnak tekintik. Azzal számolnak - s ebben nem tévednek hogy ez a folyamat nemcsak a Szovjetunióra korlátozódik majd, s átvetitödik a szocialista társadalmi rendszer fejlődésére. Ráadásul azt is remélik, hogy a helyzet kritikus elemzése után feltétlenül bekövetkezik a szocializmus eddigi történelmének teljes átértékelése, amellyel lehetőségük adódik - s itt a kívánság a gondolat atyja - az 1968-ban hangoztatott nézeteik valamiféle rehabilitációjára. Valaki felteheti a kérdést: fenyeget-e valóságos veszély ezeknek az embereknek a részéről? Ha előre tekintünk, nem látjuk talán, hogy sokkal nagyobb veszélyt jelent a bizonytalankodás és az egyhelyben topogás az átépítésben? Nem ful- lasztjuk-e az átépítést a frázisok özö- nébe? Ezek a kérdések nem kitaláltak: megvan a racionális indítékuk. Természetesen nem következhet belőlük az, hogy az átépítésre koncentrálva gondtalanul figyelmen kívül hagyjuk, ki és milyen tartalmat helyez belé, s mi motiválja egyetértését. Számunkra ma az átépítésnek saját feltételeinkre való aplikálása a legidőszerűbb és ezért a legfontosabb feladat is. Arról kell dönteni ugyanis, hogy miként folytatjuk a CSKP XVII. kongresz- szusa programjának konkretizálását és lebontását. Mint tudjuk, e program magját a társadalmunk szociális-gazdasági fejlődése gyorsításának stratégiája képezi, amelynek megvalósítása nemcsak a 8. ötéves terv teljesítésétől függ, hanem to- váDbi messzeható intézkedésektől is. Ez utóbbiakat a CSKP KB 5. (márciusi) ülésén tárgyalták meg. Ezek az intézkedések kapcsolódnak az SZKP KB januári ülésén elfogadott irányelvekhez, gazdagítják a XVII. pártkongresszus programját. Kidolgozásukhoz bizonyos időre van szükség. Olyan folyamatról beszélünk, amelyet veszélyeztethet a türelmetlenség és az átgondolatlanság, valamint az elfogadott intézkedések felületessége, ugyanakkor az időveszteség sem tesz jót neki. Fontos, hogy az átépítést minél több ember a saját ügyének tekintse, s ezek az emberek ne csak érdeklődjenek utána, ne csak a tévében lássák, s az újságokban olvassanak róla, hanem a lehető legaktívabban sajátjukként vegyenek részt benne. Jelentős lökést adott ennek a munkának Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkárának csehszlovákiai látogatása. Az átépítés nemzetközi jelentőségű. Nemcsak a Szovjetuniót, hanem szocialista világrendszerünk egészét, a Varsói Szerződésben és a KGST-ben tömörült valamennyi országot érinti. Az átépítést - még kevésbé a módszerét - senki senkire nem kényszeríti rá. Szocialista közösségünk valamennyi országa teljesen szuverén, s másoktól csak azt veszi át, amire szüksége van, ami elősegíti fejlődését. Pártunk állásfoglalását világosan kifejtette Gustáv Husák a központi bizottság márciusi ülésén; „... mindabból, ami segítségünkre van a XVII. kongresszus határozatainak teljesítésében, tanulunk és feltételeink között felhasználjuk a munkánkban. A szovjet kommunistáktól pártunk fennállása óta mindig tanultunk, ezért ma is felhasználjuk tapasztalataikat.“ Ehhez csak azt lehet hozzátenni, hogy a következetesség és a becsületesség akkor jelenik meg ebben a törekvésben, ha ezt megelőzően alaposan megfontolunk mindent, ha nem formálisan járunk el, ha az átépítésből nem csinálunk konjunkturális kérdést, divatos jelszót. Tudatosítanunk kell a szocialista építés egyik legfőbb történelmi tanulságát, mely szerint bármelyik országban csak az a mag csírázik ki, amelynek megfelelően előkészítették a talaját. Az általános, a különös és az egyedi dialektikája nem csak a tankönyvekbe tartozik, érzékeny érvényesítésétől az életben nagymértékben függ a szocializmus ügyének eredményessége. Ebből a dialektikus összefüggésből hol az egyik részt, hol a másikat kiragadni, majd mechanikusan egymás mellé helyezni, egymással szembesíteni, aszerint kinek melyik felel meg jobban, csak károkat okozhat. Ez gyengíti a szocialista országok eleven egységét. Az SZKP által inspirált átépítés itt is az eddigi gyakorlat átértékeléséhez vezet. Meg kell érteni a nemzeti szúkkeblúség és korlátozottság leküzdésének szükségességét, a közös érdekek elsődlegességének respektálását. A jelenlegi imperializmus világot fenyegető kihívásaira nem lehet izoláltan válaszolni. A nemzeti kizárólagosság és nemzeti egoizmus mindenkit könyörtelenül elmaradásra kárhoztat és egyetlen esetben sem erősíti a nemzeti függetlenséget, mint ahogyan azt néhá- nyan hiszik. Az előretörő internacionalizá- ció törvényszerűen megköveteli az együttműködés új formáinak keresését. Ezeknek a szükségletek, szükségszerűségek kölcsönös megértésére és az ennek alapján megteremtett lehetőségekre kell épülniük. Ez teszi lehetővé, hogy a szocialista közösség valamennyi országa maximálisan hozzájáruljon a fejlődés egészéhez. Ez növelné az erejét, amely- lyel szembefordulhat az imperializmus reakciós erőinek agresszív politikájából eredő veszélyekkel, s egyben példát mutathatna az emberek és nemzetek közötti minőségileg új kapcsolatok megteremtésében, amelyben helyet kap az elvtársi- asság, a barátság és a megértés, valamint a mély emberi szolidaritás, a reális humanizmus. Ezekben az összefüggésekben - s talán elsősorban ezekben - kell látni mindazon változásoknak a jelentőségét, amelyek két év óta zajlanak a szocializmus első országában, a Szovjetunióban, amely hetven évvel ezelőtt a Nagy Október eseményei után született meg. Mindezek megmutatják, hogy az SZKP és a szovjet nép folytatja e legjelentősebb forradalomban elkezdett művet. VÁLASZ NAPJAINK SZÜKSÉGLETEIRE Az átalakítás alatt azon eszközök összességét értjük, amelyekkel dinamiku- sabbá kell tennünk társadalmunk fejlődését, mindenütt szabaddá tenni az elóreve- zetö utat - a szocializmus megszilárdítása, a szocialista demokrácia további fejlődése, a párt, a szocialista állam, a néphatalom tekintélyének növekedése felé. Mihail Gorbacsov elvtárs csehszlovákiai látogatása alkalmával nem véletlenül hangsúlyozta: az átalakítás folyamatát - amikor is arról van szó, hogy társadalmainkban több legyen a demokrácia és a szocializmus, hogy a szocializmus tartósan fejlődjön és a társadalmi elrendezés korszerűbb formáit öltse - a pártnak kell irányítania. A pártnak, elsősorban vezető szerveinek kell kezdeményezóen fellépniük ebben a folyamatban - nem tehetik ezt egyének vagy csoportok, ha azt akarjuk, hogy e folyamat egészségesen fejlődjön. Ezt a válságos időszak tapasztalatai alátámasztják. Ezen az úton nincs esélye annak, aki elvesztette a szocializmus távlataiba vetett hitét. Mindenki előtt nyitva áll az ajtó, aki odaadó a szocializmus ügye, hazája iránt, aki szívén viseli a sorsukat. Ezen ajtók fölött nem lóg olyan felirat, hogy „belépés csak a kiválasztottaknak". De az iránt sem szabadna semmi kétségeknek felmerülnie, hogy kinek a kezében kell, vagy nem kell lennie a kezdeményezésnek. Mint már mondottam, a kommu(Folytatás a 4. oldalon)
