Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-11 / 134. szám, csütörtök

* ÚJ szú 3 1987. VI. 11 Alois Indra elvtárs beszéde A FORRADALOM ÚTJA (Folytatás az 1. oldalról) lista országok között. Ezrek estek el az új társadalmi rendszerért, milliók fordították legjobb erőiket építésére. Ez mind tény volt és ma is az. Ebben az értelemben magunkénak valljuk a múltat, részt ve­szünk és felelősséget vállalunk orszá­gunk legújabb kori történelmének formá­lásában. A laikus is tudja, hogy erős házat csak erős alapokra lehet építeni. És csak az eddig végzett munkára támaszkodva foly­tathatjuk művünket, csak az elértek alap­ján tűzhettünk ki merészebb célokat, gyorsíthatjuk meg a szocialista fejlesztés ütemét, a hibák kiküszöbölésével és a fo­gyatékosságok leküzdésével alakíthatjuk minőségileg át az egész társadalom életét. Egyáltalán nem lep meg bennünket, hogy a forradalmi áramlattal különféle üledékek sodródtak. Emlékszem Vladimír Mináč egyik kijelentésére (amelyet vala­mikor 1968 áprilisában tett), miszerint ma mindenki Jan Hus akar lenni, főleg azért, mert ma már senkit sem égetnek el. És ehhez hadd tegyem hozzá, hogy minden ilyen újkori Jan Hus nemcsak személyes nézeteit fejti ki, hanem egyfajta természe­tes könnyedséggel kisajátítja magának azt a jogot, hogy „milliók nevében beszél­jen“. Röviden tehát, bőven akad dolgunk a tiszta nyárspolgári radikalizmussal, bár hordozói szavakban elhatárolják magukat tőle. Éppen a polgári radikálisokra jellem­ző az az állítás, hogy nálunk semmi sem történik, ha nem látnak fejeket hullani. Személyes kicsiségeikből világméretű járványt csinálnak, és saját nehézségei­ket a „nemzet tudathasadásának“ tünte­tik fel! Igen, az átalakítás igényeinél fogva sok esetben új emberek, főleg fiatalok előtérbe kerülését kényszerítik ki, végső soron ez az élet törvénye. De ezek az új emberek nem tűnhetnek fel mint ,,deus ex machina“! A munkájukban bevált a társa­dalom életével kapcsolatban álló embe­reknek kell lenniük, többet kell tudniuk és jobbaknak kell lenniük elődjeiknél, bizo­nyítanunk kell, hogy támaszkodni tudnak az addig végzett munkára és sikeresen tovább tudják azt fejleszteni. Azt hiszem, világos számunkra,- hogy a múltban, is csak a szocializmus lehetett a cél, s a je­lenben és a jövőben is csak až lehet! (Ezt csak azért hangsúlyozom, mert egyesek teljesen hibásan párhuzamot keresnek az antiszocialista és a jobboldali erők 1968. évi tevékenysége és mai politikánk kö­zött.) Arra kérem önöket, hogy az előző mondatokat senki se értelmezze ujjfele- melésként a bírálat elnyomására irányuló kísérletként, hiszen ha jogot formálok ar­ra, hogy bármilyen nézetet kimondjak, azt is lehetővé kell tennem, hogy mások ki­fejthessék esetleges egyet nem értésü­ket. Ugyanis kölcsönös jog nélkül szó sem lehet szocialista demokráciáról! A tömegtájékoztató eszközök, vala­mint a párt-, a szakszervezeti és az ifjúsági gyűléseken folyó viták azt a be­nyomást keltik, hogy mindenki egyetért az átalakítás elveivel (ahogyan közzétették őket). Azonban - amint ez bebizonyoso­dott - sok ember elképzelései gyakran eléggé leegyszerűsítettek. Rá kell mutat­nunk; ez a legfontosabb lépés a gazdasá­gi és a szociális szférában 1948 óta, amint azt Husák elvtárs nemegyszer hangsúlyozta. Nem marad más hátra, minthogy valamennyien, mindegyikünk teljes következetességgel tudatosítsa: az új gazdasági mechanizmus nem fog auto­matikusan hatni, s közben nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Az új mechanizmus gaz­dasági ösztönzői jótékonyak lehetnek és hiszem, hogy lesznek is, de nem oldanak meg minden problémát egyik napról a másikra, számos probléma visszahúzó-^ an fog hatni, például sok termelő fennálló monopolhelyzete, az a hajlamuk, hogy indokolatlanul emeljék a nagykereskedel­mi árakat. Alighanem eltart még bizonyos ideig, amikorra bebizonyosodik, hogy a vállalatok megnövelt önállóságát való­ban a társadalommal szembeni felelőssé­gük növekedése kíséri. Bizonyára nem lesz könnyű például fellendíteni a kívána­tos vállalkozó szellemet, és leküzdeni az egyenlósdire irányuló társadalmi légkört. Más szóval, csak kemény munkával, poli­tikai és szervezési tudással, a munkások, a szövetkezeti földművesek és a vezető dolgozók megnyerésével érhetjük el kitű­zött céljainkat, csak igy teljesíthetjük a XVII. pártkongresszus határozatait. Akkor sem esünk illúziókba, ha tapsot hallunk az olyan (manapság eléggé gyak­ran ismételt) fogalmakért, mint az őszinte­ség, az igazság, a szabadság, a türelem, a humanizmus, a demokratizmus, bár­mennyire őszintén gondoljuk és mondjuk ki őket. Nem vitás, hogy az emberek több­sége ezeket a fogalmakat helyesen hallja, ésszel és szívvel hallgatja meg, őszintén fogadja őket, mert összhangban állnak eszményeikkel. A CSKP politikája arra ösztönöz bennünket, hogy ne okozzunk csalódást ezeknek az őszinte szocialista hazafiaknak. De mégsem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül, hogy a nekünk tapsolók között olyanok is lehetnek, akik ezeket a fogalmakat a szocializmussal ellentét­ben értelmezik. Tapsolhatnak sugárzó szemekkel azok az elemek is, amelyek szégyentelenül naponta meglopnak ben­nünket, az egész társadalmat vagy csak egyéneket, nagyban vagy kis mértékben, koronánként. És most azt gondolják, hogy a szovjet és a hazai átalakítással kapcso­latos ösztönös lelkesedésben megtisztul­hat sötét lelkiismeretük, vagy felvillanyoz­za őket az a hiedelem; az átalakítás zöld utat ad nekik, hogy büntetlenül előtérbe juttassák rokonaikat, „szabadon vállal­kozhassanak“ kapzsiságuk még nagyobb kielégítése érdekében. A mostanában oly sokat emlegetett erkölcs azonban nem „mindent magában foglaló" jelenség. Ha nem akarunk kilá­tástalan ördögi körbe kerülni, akkor társa­dalmi tartalmát nem értelmezhetjük osz­tályszempontoktól mentesen. Például az államosítás vitathatatlanul haladó lépés volt, a munkásosztály és a nép javára vált, létrehozta a szocializmus építésének egyik tartóoszlopát, a burzsoázia mégis maximálisan erkölcstelennek tekintette, ahogyan az embernek ember általi ki­zsákmányolása az ő szemében normális és erkölcsös dolog. Mi nem vonjuk két­ségbe Mihail Gorbacsov azon javaslatá­nak maximális erkölcsösségét, hogy a vi­lágot az évszázad végéig meg kell szaba­dítani az atomfegyverektől. A szovjet kez­deményezés ezért talált világszerte any- nyira pozitív visszhangra, ezért fogadják el kisebb-nagyobb fenntartásokkal a józa­nul gondolkodó nyugati politikusok is. De legagresszívabb imperialista körök a saját erkölcsükből kiindulva ilyen békeszerető világot el sem tudnak képzelni, sót, amint ezt nyilvánosan is beismerik, ez a lehető­ség zavarja őket! Mi azonban ragaszko­dunk ahhoz a felismeréshez, miszerint a szocialista erkölcs összhangban áll az emberiség többségének érdekeivel, tehát egyedül a szocialista erkölcsi elveké a jövő. _ Ismerhetik Csehszlovákia Kommunis­ta Pártjának és a Nemzeti Frontnak néze­tét a művészetnek és az alkotóknak a szocialista társadalomban betöltött sze­repéről. Ezt egyebek között ismét ponto­san és egyértelműen megfogalmazta a CSKP XVII. kongresszusa, rámutattak erre a művészeti szövetségek tanácsko­zásain részt vett párt- és állami küldöttsé­gek vezetői. Nem akarom rabolni az ide­jüket a gyakran elmondott igazságok is­mételgetésével, annál kevésbé, mert kül­döttségünk nem formál jogot arra, hogy beavatkozzon a képzőművészet fejlődé­sébe, vagy szövetségük belső életének esetleges problémáiba. Ennek ellenére, engedjenek meg néhány megjegyzést. Tiszteletben tartjuk a művészek alkotó­szabadságát, de nem rejtjük véka alá, hogy fontosnak tartjuk azt, hogy pozitív viszonyt formáljanak önmagukban a szo­cialista társadalom iránt, ne legyenek semlegesek azzal szemben, ami idehaza és a nagyvilágban történik, s aktívan részt vegyenek a haladásért és a békéért vívott harcban. Legjobb elődjeik közül többen bebizonyították, hogy semmilyen valóban lenyűgöző mű sem születik mesterséges légüres térben, a társadalmi problémáktól elszakítva. Az apolitizmus túlságos han­goztatása a művészetben gyakran csak ürügyként szolgál arra, amit sokan szépít- getve nonkomformizmusnak neveznek. Természetes, korunk közvetlenül arra provokál, hogy viharos viták alakuljanak ki, de távolról sem csak a művészetben. Valamennyien tanuljuk a demokráciát, ta­nulunk vitázni és polemizálni és talán éppen azért, hogy tanulunk, a szenvedé­lyek zuhataga elfedi előttünk az ésszerű­séget. De a művészek közötti vitában - még kevésbé szövetségeikben - nem szabad dominálnia az önkénynek, egy- egy csoport nézeteinek, a politikai vagy a művészi címkézésnek, a „progresszív“ és a „konzervatív“ irányzatokra való fel­osztásnak. Az új dolgok érvényesítését azonban itt-ott akadályozza a demagógia, a számos személyes sértegetés és politi­kai túlkapás. Elsősorban a kommunisták feladata, hogy ezeket a dolgokat ne hagy­ják figyelmen kívül, meggyőző módon reagáljanak rájuk, s érveikkel a többi politikai párt tagjainak és a párton kívüli művészeknek az aktív támogatását is megnyerjék. Éppen ilyen aktivitással, ér­veink erejével kell most érvényesítenünk a CSKP vezető szerepét az élet minden területén s a művészeti szövetségekben is. Hiszünk abban, hogy minden valóban haladó képzőművész állampolgári elköte­lezettségével és munkásságával a jelen­kor rohanó ritmusában a szocializmus tökéletesítését és megszilárdítását támo­gatja, népével tart, kifejezi annak remé­nyeit és tetteit, alkotásaival gazdagítja érzelmi életüket. Egyáltalán nem meglepőek a különféle formákban felvetődő generációs ellenté­tek sem, s ez az egész társadalomra és a művészetre egyaránt vonatkozik. Male- jovský elvtárs véleményt mondott erről a problémáról, s kifejezte szövetségüknek azt az eltökéltségét, hogy hatékonyabban segítik a fiatal képzőművészeket. Az el­mondottakkal fenntartás nélkül egyetér­tünk. De a fiatalok ne nehezteljenek ránk azért, ha őszintén - és meggyőződésem, hogy joggal - elvárjuk tőlük, hogy ók is segítsék a szocialista társadalmat, s a fia­tal képzőművészek elsősorban alkotása­ikkal harcoljanak ki maguknak helyet a nap alatt. Semmi kifogásunk az ellen, hogy a fia­talok új utakat keressenek, hogy az epi- gonizmus nem vonzza őket. Csakhogy a mindenáron eredetiségre való törekvés­nek is vannak buktatói. Bizonyára emlé­keznek arra, amit már Karéi Havliček Borovský írt: Nem éppen vonzó, ha min­denki eredetiségre törekszik, mondván ha az emberek a hídon mennek át, akkor én a rétet választom. Egyes fiatal művészek haragszanak azért, ha az emberek nem a legnagyobb lelkesedéssel fogadják müveiket, s nem gondolkodnak el mélyebben arról, miért van ez így. Nem, ez nem felhívás a visz- szafordulásra, a lehetőség mindenki szá­mára adott. De nem minden tényleg avantgard, amit annak tüntetnek fel akár tartalmánál, akár formájánál fogva. A nagy művészeket, akik nemzeteink tör­ténetében a legmélyebb barázdákat szántották, az is jellemezte, hogy leküzd- ték saját hiúságukat, hogy nem sértődtek meg a kritikusok és saját barátaik egyet nem értő véleménye miatt. Vajon miért utasítanák vissza megvetően másoknak a véleményét a mai fiatal mesterek, mű­vészetünk reménységei, miért esnének az önelégültség hibájába és utasítanák vissza a megalapozott kritikát azzal, hogy alkotásaikat csak a jövő nemzedékek méltányolják? Tény, hogy olyan óriások, mint például Aleš, Mánes, Rabas, Štursa, Myslbek nem születnek minden nap... Joggal követeljük meg és érvényesít­jük a türelmet a művészettel és művé­szekkel szemben. De talán nincs jogunk megkövetelni, hogy a művészek is türel­mesek legyenek, hogy ne nevezzenek mindjárt ostobának és faragatlannak min­denkit, aki ki meri mondani, hogy valami nem tetszik alkotásaikban? Bizony senki sem kényszeríthet arra, hogy például egy kettétört kerékpárt szobrászati alkotásnak tekintsek. Az emberi ízlést nincs jogunk elrontani giccsekkel, rossz képekkel, fél­resikerült domborművekkel és szobrokkal csak azért, mert szerzőiknek saját mun­kájukról hízelgő véleményük van. Akad­nak azonban olyan művészek is, akik a sznobok befolyása alá kerülnek, és bizony ezekből nincs kevés köztünk. Egy sznob megáll a kép vagy a szobor előtt, úgy tesz, mintha mélyen elgondolkodna, de szívében semmit sem érez, értelme semmit sem fog fel. Rendszerint örülnek annak, ha valaki azt mondja nekik, hogy „újhullámos“ művet lát maga előtt, és más még hozzásúgja, hogy ez „a szocia­lizmussal való egyet nem értés művészi megnyilvánulása". A sznobok egy pillanat alatt „műértókké" és a művészet mecé­násaivá válnak. Bizonygatják, futja arra, hogy ilyen műveket megvásároljanak, bi­zonyítani akarják, hogy „haladnak a kor­ral", és hogy,.modernek". Bizonyára a nyilvános anonim verse­nyeknek, a tárlatoknak, az elfogulatlan szakbizottságoknak és zsűriknek, de min­denekelőtt az elméletileg megalapozott kritikának fontos szerepet kell betöltenie. Az igazi művészeknek kötelesek va­gyunk reális esélyt adni tehetségük kibon­takoztatásához, szorgalmuk megbecsül- tetéséhez, a kölcsönös összehasonlítás­hoz, de egyáltalán nem tetszik nekem az a javaslat, hogy a kritikusok életkor sze­rint „csoportosuljanak" és csak kortársaik alkotásait bírálják el. Ebből kilóg a lóláb, annak a lehetősége - hangsúlyozom a le­hetőséget hogy bizonyos klikkek ala­kuljanak, amelyek valamely korosztályok­hoz tartozó szerzők műveit dicsóitgessék. Az így értelmezett struktúrára a kritika, de elsősorban a művészet fizetne rá. Hi­szünk abban, hogy senki sem szándéko­zik, főleg a fiatal művészeknek ilyen „szolgálatot" tenni! Küldöttségünk Csehszlovákia Kom­munista Pártja Központi Bizottságának, a Nemzeti Frontnak és a szövetségi kor­mánynak üdvözletét tolmácsolja önöknek, örömmel adjuk át Gustáv Husák elvtárs személyes jókívánságait. Kívánjuk, hogy kongresszusuk a cseh és a szlovák kép­zőművészet fejlődésének fontos mérföld­kövévé váljon. Tanácskozásuk eredmé­nyei mozdítsák elő szerveik fokozott mun­kavégzését, szövetségük legyen jó segí­tőtársa a művészeknek, gondoskodása nyilvánuljon meg a képzőművészet felvi­rágzásában, számos új jó alkotásban. 1917. június 11-én kezdtek ta­nácskozni nemzetük jövőjéről a II. ukrán katonai konferencia kül­döttei, akik egyhangúan elítélték a koalíciós kormány nemzetiségi politikáját, amely végeredmény­ben a cári nemzetiségi politika egyenes folytatása volt. A kor­mány ugyanis elvetette a nemze­tek önrendelkezési jogát, s válto­zatlanul az „egységes orosz ál­lam“ megbonthatatlanságát hang­súlyozta. Vagyis a cárizmus buká­sa után hatalomra jutott burzsoá­zia semmit sem változtatott a nem­zetiségi kérdés cári értelmezésén. Ám a proletárforradalom kibonta­kozása közepette várható volt, hogy ez a nemzetiségi politika el­lenállásra készteti a birodalom leg­gazdagabb és legkulturáltabb or­szágait, Finnországot és Ukrajnát. Ukrajnában 1917 tavaszán meg­erősödött a zömmel kispolgári pár­tok képviselőit tömörítő Ukrán Központi Tanács nemzetiségi agi- tációja. A tanács nemzeti prog- '> ' vSmiiW A LÍBIAI-BOLGÁR KORMÁNYFŐI TÁRGYALÁSOK befejeztével aláírták a két ország közötti gazdasági és tudo­mányos-műszaki együttmüködés fejlesz­téséről szóló jegyzőkönyvet. Georgi Ata- naszov és Umar Muntasir a kétoldalú kapcsolatok mellett az időszerű nemzet­közi kérdéseket is áttekintette. PANDZSÁB észak-indiai szövetségi államban a biztonsági erők mintegy 30 terroristát tartóztattak le. Többségüket gyilkossággal és más súlyos bűncselek­ményekkel vádolják. Jelentős mennyisé­gű fegyvert és lőszert is találtak náluk. A szikh terroristák egyébként az elmúlt napokban további két személyt gyilkoltak meg. JAPÁN ÉS AZ USA HAMAROSAN ALÁÍRJA az amerikai „csillagháborús“ programban való együttműködésről szóló megállapodást. Egy amerikai katonai lap véleménye szerint erre június végén ke­rülhetne sor. A szerződésről tavaly októ­ber óta folynak tárgyalások a két fél között, s lassan befejezésükhöz köze­lednek. KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS LESZE­RELÉS - ez a témája az ENSZ környe­zetvédelmi programja (UNEP) igazgató- tanácsa Nairobiban folyó 14. ülésszaká­nak. Gro Harten Brundtland, norvég kor­mányfő, a környezetvédelmi és fejlesztési ramjának sikere érdekében hajlan­dó volt együttműködni a forradalmi proletariátussal, elismerte több ra­dikális követelését, s ezek elmér- gesítették a tanács és az Ideigle­nes Kormány kapcsolatát. Már az I. ukrán katonai konfe­rencia küldöttei (május 18-21) is az autonómia mellett szavaztak, s azt kérték, hogy országukat saját küldötteik képviselhessék az orosz kormányban. Követeléseiket a kormány visszautasította. Egye­dül az orosz bolsevikoknál találtak megértésre. Lenin véleménye sze­rint az ukránok követelésének tel­jesítésével lehetne bizonyítani, hogy az új forradalmi erők végleg leszámoltak a nemzetiségi cári el­nyomással. Ilyen nemzetiségi politikai gya­korlat mellett törvényszerű volt, hogy a kormány betiltotta a II. kongresszust, amit a követek en­nek ellenére is megtartottak és 1917. június 17-én kikiáltották Uk­rajna autonómiáját. -va­világbizottság elnöke beszédében egye­bek között azt hangsúlyozta, az emberi­ségnek egyesíteni kell erőfeszítéseit a béke megőrzésére, az elmaradottság, a munkanélküliség és a szegénység fel­számolására. KOZOS HADGYAKORLATOT tart az NDK-ban a németországi szovjet hadse- regcsoport és az NDK népi nemzeti had­serege. A június 21 -e és 28-a között sorra kerülő hadgyakorlaton 15 ezer katona vesz részt. A hadgyakorlatról tájékoztat­ták a helsinki Záróokmány valamennyi aláíró országát. A FRANCIA NEMZETGYŰLÉS teg­napra virradó éjszaka végérvényesen el­fogadta a munkaidő módosításáról szóló törvényt. A munkaadók szabad kezet kapnak a munkaidő lerövidítése, illetve meghosszabbítása, továbbá a bérek en­nek megfelelő módosítása tekintetében. AZ ATOMROBBANTÁSOK MEG­SZÜNTETÉSÉRE szólította fel a Rea- gan-kormányt a Fehér Ház előtt össze­gyűlt mintegy ezer békeaktivista. A rend­őrség több mint 100 tüntetőt őrizetbe vett. Hasonló megmozdulásokra a nevadai lő­tér közelében is sor került. SIKERES TÁMADÁST hajtottak végre az angolai népi fegyveres erők egységei az UNITA kormányellenes szervezet el­len. Bie és Huambo tartományban mint­egy 300 banditát tettek harcképtelenné, nagy mennyiségű fegyvert és hadianya­got zsákmányoltak tőlük. Ma választanak Nagy-Britanniában Thatcher egy nappal korábban távozott a velencei csúcsról • A tőzsde bízik a toryk győzelmében (ČSTK) - Nagy-Britanniában ma tart­ják a parlamenti választásokat. Az előze­tes közvélemény-kutatások szerint Mar­garet Thatcher miniszterelnök Konzerva­tív Pártjának vannak a legnagyobb esé­lyei a győzelemre. A Marplan intézet által szervezett ankéton a konzervatívok a szavazatok 43, a munkáspártiak 35, s a szociáldemokraták és a liberálisok szövetsége 21 százalékát kapta. Ha ilyen lenne a mai választások eredménye is, akkor a konzervatívok 50 mandátumos többséggel rendelkeznének a parla­mentben. A többi közvélemény-kutatás is hason­ló eredményeket jósol. A londoni tőzsdén uralkodó hangulat azt mutatja, hogy a vál­lalkozói körök hisznek a konzervatív győ­zelemben. Az ellenzéki Munkáspárt az előzetes felméréseket visszautasította, hangsú­lyozva, hogy eredményeik hamisak. A konzervatívok és a munkáspártiak kö­zötti különbség jóval kisebb, s akár ki is egyenlítődhet - hangsúlyozzák. Margaret Thatcher kormányfő, aki ép­pen a választások miatt távozott koráb­ban a velencei tőkés csúcsról, az észak­angliai Yorkshire grófságban találkozott a szavazókkal. Utolsó választási beszé­dében mindent egy lapra tett fel: azt ecsetelte, milyen fényes jövő vár a britek­re a konzervatív kormány irányításával. A csütörtöki szavazást az évszázad leg­fontosabb választásának nevezte. Argentína Baloldali és demokratikus erők koalíciója (ČSTK) - Argentínában létrehozták a baloldali és demokratikus erők koalíció­ját, a Felszabadítás Széles Frontját (FRAL). A frontban tömörülő 12 politikai párt képviselői ezt keddi Buenos Aires-i sajtóértekezletükön jelentették be. A FRAL tagja az Argentin Kommunista Párt is. A koalíció közvetlen feladata, hogy egyesítse a baloldalt az idén szeptember­ben esedékes parlamenti és kormányzó­választások előtt. A FRAL távlatilag népi, demokratikus és antiimperialista orientá­ciójú széles nemzeti és felszabadítási front alapját kívánja alkotni. A front programjában első helyen sze­repel az argentin munkásosztály harcá­nak támogatása, a hatalmas külföldi adósságok törlesztésének megszünteté­se, a népellenes gazdasági program elu­tasítása és a katonai diktatúrák idején bűncselekményeket elkövetett katonák felelősségre vonása. Dél-Korea A DIKTÁTOR KISZEMELTE UTÓDJÁT (ČSTK) - A dél-koreai kormányzó De­mokratikus Igazság Párt szöuli kongresz- szusán megválasztotta a párt elnökjelölt­jét: Ro Te Vu a jelenlegi államfő, Csőn Tu Hvan diktátor közeli munkatársa, a párt elnöke. A kongresszusi küldöttek elsöprő többsége rá szavazott, igaz, ó volt az egyedüli jelölt. Dél-Koreában idén decemberben ren­dezik az elnökválasztást. Az ellenzék kö­veteli a választási rendszer módosítását, mivel a szavazás nem fejezi ki a lakosság többségének akaratát. Az országban az elnököt ugyanis egy 5 ezer fős ún. elektori testület választja meg, s tagjainak többsé­ge a mostani diktatúra híve. Dél-Korea nagyvárosaiban rendőrök vették körül azokat a helyeket, ahol tünte­tésre lehetett számítani. A tiltakozási hul­lám megfékezése céljából a hatóságok több mint 2 ezer ellenzéki aktivistát tartóz­tattak le a napokban és 40 ellenzéki vezetőt helyeztek házi őrizet alá.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom