Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-10 / 133. szám, szerda

A gyengén gazdálkodók is előre léphetnek NYÍLTAN, ŐSZINTÉN A GOTTWALD-NAPOKON E gyik kollégám azt szokta mon­dani: ha Komáromba (Ko­márno) utazik, szinte mindig süt a nap. Ebből is következtethetünk, hogy az ország legmelegebb körze­téről van szó, ahol kedvezőek a le­hetőségek a mezőgazdasági terme­lésre. Persze, mint mindenütt, az emberek munkája és hozzáállása itt is jelentősen kihat a termelés alaku­lására. Nem mindegy, hogy kik irá­nyítják az egyes mezőgazdasági vállalatokat. A vezetők többsége nagy felelősséggel dolgozik, ami megmutatkozik az elért eredmé­nyekben is. A Komáromi Állami Gazdaság, a Nemesócsai (Zemian­ska Olőa), a Keszegfalvi (Kame­niéná), a Lakszakállasi (Sokolce) és a Csicsói (Ciőov) Efsz országos mé­retben is példát mutat a mezőgazda­sági termelésben. Ezzel szemben még mindig akadnak a járásban gyengén gazdálkodó vállalatok, amelyek lerontják a járási átlagered­ményeket. A jövedelmezőség mér­tékét figyelembe véve, ezek közé sorolhatjuk a Madari (Modrany), a Marcelházi (Marcelová) és a Heté­nyi (Chotin) Efsz-t, valamint a Karvai (Kravany nad Dunajom) Gyümölcs­termesztő Állami Gazdaságot és a Bajcsi (Bajö) Állami Gazdaságot. Ezek közül az utóbbiban annak elle­nére, hogy a 7. ötéves tervidőszak­hoz viszonyítva már jobban gazdál­kodik, még mindig 5 százaléknál alacsonyabb jövedelmezőséget ér­tek el. A járásban nemrég párt- és gaz­dasági vezetőkkel elemeztük a me­zőgazdasági vállalatok gazdálkodá­sát, keresve a problémák megoldá­sához vezető utat. Sok szó esett arról, miként lehetne a gyengébb mezőgazdasági vállalatoknál döntö fordulatot elérni a gazdálkodásban, illetve elejét venni annak, hogy a ma még közepes eredményeket elérő vállalatok is visszaessenek a gyen­gén gazdálkodók közé. Rudolf Novotny mérnök, a járási mezőgazdasági igazgatóság veze­tője elmondotta, hogy ezzel a prob­lémával már többször is alaposan foglalkoztak a gazdasági értekezle­teken. A határozatok alapján jelen­tós erkölcsi és más támogatást nyúj­tottak a nehézségekkel küszködő gazdaságoknak. A járási mezőgaz­dasági igazgatóság tisztségviselői gyakran adtak tanácsokat a gazdál­kodás eredményesebbé tételére. A komplex értékelések alapján szá­mos esetben javasolták, hogy a rosszul dolgozó vezetők helyére politikai és szakmai szempontból jól felkészült kádereket állítsanak. Ezen az úton haladnak tovább. Fokozato­san több mint kétszáz vezető tiszt­ségviselő helyre javasolnak minden szempontból megfelelő kádereket. Olyan embereket, akik a közös ügyért áldozatokra is képesek. Igye­kezetüket már eddig is jelentős siker koronázta. Például a Hetényi Efsz­ben tapasztalt szakember került a növénytermesztési ágazat élére. Nagy felelősséggel dolgozott és aránylag rövid idő alatt bebizonyítot­ta, hogy ebben a körzetben is lehet magas szinten termelni, ha tökélete­sen kihasználják a helyi lehetősége­ket. Előrehaladás tapasztalható a Madari Efsz-ben is, bár az ered­ményekkel a járási mezőgazdasági igazgatóság egyelőre nincs megelé­gedve. Az értékelés után ebben a szövetkezetben kiegészítik az in­tenzifikációs programot és javasla­tokat tesznek a káderek jobb elhe­lyezésére. Nehezebb „dió" a Bajcsi Állami Gazdaság, amely évek óta igen gyenge termelési eredménye­ket ér el. A gazdaság egykor az új módszerek alkalmazásában és az újítómozgalomban elért eredménye­iről volt híres, ma pedig nincs kellő szinten a dolgozók kezdeményezé­se. A lemaradás - amint azt az igazgató is megállapította - elsősor­ban a vezetők munkájában mutatko­zó fogyatékosságok következmé­nye. Az értékelés arra enged követ­keztetni, hogy a nemrég eszközölt személyi változások nem hozták meg a várt eredményeket. Az igaz­gató véleménye szerint a gazdaság­ban működő politikai kabinetnek ha­tékonyabb gazdasági propagandát kell kifejtenie, s nagy szükség van a vezetők és a dolgozók egységé­nek megteremtésére is. Amint a párt- és gazdasági szer­vek is megállapították, a vezetők munkája döntő hatással van a me­zőgazdasági vállalatok gazdálkodá­sának alakulására. Az is fontos, hogy a vállalatok megfelelő szociális gondoskodással is fokozzák a dol­gozók munkakezdeményezését. A járásban ezzel kapcsolatban már kidolgozták a részletes programot. Új lakások, szociális létesítmények és üzemi étkezdék épülnek, s a kor­szerűsített gazdasági épületekben jobb körülmények között végezhetik munkájúkat a dolgozók. A sokoldalú gondoskodás keretében például Bajcson alapiskolát is létesítenek, hogy a gyerekeknek ne kelljen utaz­niuk. A Hetényi Efsz-ben nemrég korszerű éttermet adtak át. Miroslav Mihalik, a járási pártbi­zottság titkára ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy' a kerületi pártbi­zottság mezőgazdasági és élelme­zésügyi bizottsága is részletesen foglalkozott a gyengébben gazdál­kodó mezőgazdasági vállalatokkal. Olyan határozat született, hogy a vezetőknek a komplex értékelés után jobb munkára ösztönző konkrét feladatokat kell adni. Keressék-ku­tassák a lehetőségeket a gazdálko­dás javítására, ne hunyjanak szemet a mulasztások felett, s adjanak na­gyobb teret a bírálatnak és önbírá­latnak. A vezetők ne engedjék, hogy munkatársaik hibát hibára halmozva elinduljanak a lejtőn. A titkár ki­emelte, hogy a járásban a problé­mák ellenére adottak a feltételek a magasabb szintű mezőgazdasági termelésre. Ezen a téren már jelen­tós eredményeket értek el. Az elmúlt évben például tehenenként 80 liter­rel javult a tejtermelés. Ha idén is hasonló ütemben nő az állatok ter­melékenysége, akkor járási méret­ben elérhetik a tehenenkénti évi 4000 literes fejési átlagot. Más sza­kaszokon is hasonló lehetőségeik vannak. Hektáronként ezer tojást és közel ezer liter tejet, valamint 420 kg húst adnak el. Ez az eredmény jó, de még magasabb is lehetne a ter­melés szintje. Ezért szükséges az irányító és a szervező munka javítá­sa és a tisztségviselők arányos el­helyezése a mezőgazdasági Vállala­toknál, valamint a dolgozók munka­kezdeményezésének következete­sebb kihasználása az igényes fela­datok teljesítése érdekében. Az elmélyültebb munka érdeké­ben a járásban több módszert alkal­maznak. A Csicsói Efsz-ben például a Gottwald-napok keretében kitér­nek a politikai és szakmai tevékeny­ségre, majd végezetül nyilvános gyűlésen vitatják meg a dolgozók­kal, hogy milyen módon lehetne si­keresebben tovább haladni. Ezen a gyűlésen ismertetik a dolgozókkal az üzemi pártszervezetnek a gaz­dálkodás javítására irányuló határo­zatát is. Az összejövetelre meghív­ják a járási szervek és intézmények képviselőit, hogy a felszólalók vá­laszt kapjanak kérdéseikre. T öbben hangoztatták, hogy ha a vezetők színvonalasabb irányítómunkát végeznek, a gyen­gén gazdálkodó mezőgazdasági vállalatok az élre is kerülhetnek. Mi­cha I Misik, az SZFSZ járási bizott­ságának titkára ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy nagy jelentőséget tulajdonit a szocialista munkaver­senynek Értékelték a szocialista munkabrigádok tevékenységét, amelyet a Perbetei (Pribeta), a Búcsi (Búc), a Csallóközaranyosi (Zlatná na Ostrove), a Bátorkeszi (Vojnice) és a Dulovcei Efsz-ben nagymérték­ben hozzájárulnak a tervek teljesíté­séhez. A jó tapasztalatokat felhasz­nálva szocialista munkabrigádokat alakítanak a Madari, a Marcelházi és a Dunamocsi (Moca) Efsz-ben. Ily módon is fokozni akarják a dolgozók munkakezdeményezését és felelős­ségét az igényes feladatok teljesíté­séért. Nagy László mérnök, a Csalló­közaranyosi Efsz elnöke, az SZFSZ járási bizottságának elnöke egyebek között kiemelte, hogy a szocialista munkaverseny jelentős eredménye­ket hoz az egyes munkaszakaszo­kon. Szövetkezetükben például a baromfifarmon dolgozó szocialista munkabrigád olcsón és gazdaságo­san termel. A szövetkezeti demokrá­cia érvényesítése is nagyobb fele­lősségre serkenti a dolgozókat. Ezen a téren még elég sok a tenni­való a járás egyes mezőgazdasági vállalatainál. Az átlageredmény javí­tásához elengedhetetlenül szüksé­ges, hogy az élenjáró vállalatok se­gítsék a gyengén gazdálkodókat. Ne legyen számukra közömbös, hogy egyes vállalatok évek óta nem telje­sítik a termelési és pénzügyi terve­ket. A jobb együttműködés érdeké­ben a kooperációs tanácsok munká­ját is elmélyítik. A tapasztalatok alapján máris széles körű együttmű­ködés alakult ki. Az egyes vállalatok az idénymunkáknál gépekkel és gé­pesített csoportokkal is kisegítik a rászorulókat, s a szakmai tanácsa­dás is egyre magasabb színvonalú. A Komáromi járásban szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a politikai és szervező munka javításával a gyengén gazdálkodó mezőgazdasági vállalatok is előbbre léphetnek. A járási pártbizottság és a járási mezőgazdasági igazgatóság egyre elmélyültebb munkát végez ennek érdekében. Elsőrendű fela­datnak tartják a káderekkel végzett munkát, és általában a munka- és technológiai fegyelem megszilárdí­tását. Sokat foglalkoznak a vezetők példamutatásának kedvező hatásá­val js. Számos példa igazolja, hogy ahol a vezetők kellő határozottság­gal a társadalmi érdekeket tartják szem előtt munkájukban, és tá­maszkodnak a dolgozók munkakez­deményezésére, ott kedvező fordu­lat tapasztalható a gazdálkodásban. BALLA JÓZSEF Új gépet fejlesztettek ki a palánták ültetésére az oiomouci Május 1. Efsz-ben számos szövetkezet segítségével. Az ültetógép előnye, hogy szükség szerint változtatható az üitetöhelyek száma. A felvételen: Az új berendezéssel karfiolt ültetnek. (Vladislav Galgonek felvétele - CTK) Börtönbe került a hívatlan vendég Marián Stancik harmincegy éves tuhári (Losonci - Lucenec - járás) lakosról az utóbbi években alig tud­nak valami jót mondani az ismerő­sei. A gyakran italozó, hamar erő­szakoskodó és nem szívesen dolgo­zó fiatalember neve már sokszor szerepelt a bűnüldöző szervek ak­táiban is, hiszen 1979-től 1983-ig összesen ötször hirdettek felette íté­letet a bíróságok. Ebből négyszer erőszakos" bűnöseiekmények elkö­vetéséért kellett felelnie. Az egyik nemrégi, garázdaságért kiszabott büntetése 15 hónapig tartó feltétel nélküli szabadságvesztésre szólt. Amikor kiszabadult a börtön­ből, mindenkinek sokat fogadkozott, hogy teljesen magváltozik. Elhatáro­zása azonban egyáltalán nem bizo­nyult véglegesnek. Már tavaly, aránylag rövid munkaviszony után, előbb igazolatlanul ki-kimaradozott a műszakokról, majd hogy ne kelljen a megrovásokat hallgatnia, teljesen hátat fordított a vállalatának. Csak ritka időközönként elvállalt alkalmi munkák jövedelméből élt. Idejének legnagyobb részét csavargással és egyre újabb haragosok „szerzésé­vel" töltötte el. összeveszett a csa­ládjával is, amiért a rokonok sorra felszólították, hogy a jövőben inkább kerülje el a házuk táját. Stancik e felszólítások ellenére hamarosan meg akarta látogatni Divín köz­ségben lakó apósát. Bár a látoga­KÖSZÖNTŐ táshoz szándékosan nem a legmeg­felelőbb órát választotta, feldühödött azon, hogy este kilenc után már zárva találta a kaput. Ezért átmá­szott a kerítésen és a ház bejáratá­nál kezdett dörömbölni. Az otthoniak többször is kiszóltak; neki nem nyit­nak ajtót! Stancíknak azonban eszé­be sem jutott, hogy ilyen fogadtatás után okvetlenül távoznia kellene. In­kább köveket szedett össze az ud­varon a még hangosabb dörömbö­léshez, majd amikor erre sem siettek elő a kulccsal, sorra bezúzta az ablaküvegeket. A Losonci Járásbíróság a Bünte­tőtörvénykönyv 238. §-ának első be­kezdése értelmében a házi szabad­ság megsértésének minősítette a hí­vatlan vendég tettét és egyévi sza­badságvesztésre szóló ítéletet ho­zott. A büntetés letöltésének meg­kezdését azonban négy évig tartó próbaidőre felfüggesztették, többek között az okozott anyagi kár kis összegére való tekintettel. Stancik, aki rosszabbra számított, örömmel elfogadta volna ezt az ítéletet, ám az ügyész a vádlott többszörös vissza­eső voltára hivatkozva súlyosbí­tásért fellebbezett a Banská Bystri­ca-i Kerületi Bírósághoz. A másod­fokú bíróság a fellebbezést elfogad­ta és büntetését nyolc hónapig tartó feltétel nélküli szigorított szabadság­vesztésre változtatta. Az ítélet jogerős. -ly­get és hosszú, boldog életet kíván szere­tettel: lányai: Tinika, Etelka, férje: István és családjuk: Etelka és Pityuka. Ú-2565 A klatovyi Sumavan üzemben széles körú ésszerűsítési programot hajtanak végre. Az új gépekkel egy műszakban 6 ezer inget varrnak meg. Korszerűsí­tenek több üzemrészleget, egyebek között azokat ahol a termékeket csomagolják és raktározzák. A program befejezése után ez az üzem Csehszlovákia textiliparának legjobban felszerelt gyára lesz. A képen látható géppel egy műszak alatt 1600 kézelőt varrnak. (Jirí Vlach felvétele - ŐTK) • 1987. június 10­én ünnepli 61. szüle­tésnapját Csipkár János Lukanényen (Nenince). E szép ünnep alkal­mából jó egészséget és még hosszú, boldog életet kívánnak: felesége, fia, menye, lánya, veje, vala­mint unokái: Klaudika, Szilviké, Icuka és az egész rokonság. Ú-2318 • 1987. június 10-én ünnepli 61. szüle­tésnapját a drága édesanya, anyós és nagymama, özv. Hortolágyi Ilona Naszvadon (Nesvady - Sady). E szép ünnep alkalmából szívből gratu­lálnak: szerető lányai: Márti, Edit, fia: Pali, vejei: Gézi, Dodi, unokái: Andrejko és a kis Ricsiké, aki sok puszit küld a na­gyinak. Ú-2396 • 1987. június 10­én ünnepli 50. szüle­tésnapját a drága jó férj, apa és nagyapa. Dobra Vilmos Garampáldon (Pavlová). E szép ünnep alkal­mából szívük egész szeretetével gratulálnak, jó egészséget, békés, boldog életet és még számtalan születésnapot kívánnak családja kö­rében: felesége: Teri, leányai: Gita és Irénke, veje: Feri, kis unokái: Marika, Joakim és az egész család. Ú-2533 • 1987. június 10-én ünnepli 80. szüle­tésnapját Pindúr Károly Udvardon (Dvory nad íitavou). E szép ünnep alkalmából szívből gratulál, és nagyon boldog, erőben, egészségben, örömökben gazdag, hosszan tartó életet kíván: lánya: Etus, veje: Jóska, unokái: Márta és Ica, unokavejei: Józsi és Béla, vala­mint dédunokái: Szilvi, Jozko, Ricsi, Szendi és Peti, akik sok puszit külde­nek a nagyapának. Ú-2576 • Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a legdrágább édesanyát, Inczédi Margitot Gelléren (Holiare), aki június 10-én ünnepli 59. születésnap­ját és névnapját. E szép ünnepek alkal­mából szívből gratulál, jó erőt, egészsé­VA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS • Köszönetet mon­dunk a rokonoknak, a község lakosainak, az ifjúságnak, isko­la- ós munkatársak­nak, akik elkísérték utolsó útjára drága gyermekünket, Stromp Istvánt a bódvavendégi (Host'ovce) temetőbe, akit a kegyetlen halál 1987. február 8-án, 25 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a virágokat és részvétnyilvánításokat, melyekkel enyhíteni igyekeztek mérhetet­len fájdalmunkat. Örökké gyászoló szülei és testvérei Ú-2530 W> MEGEMLÉKEZÉS n El nem múló szeretettel emlékezünk a legjobb feleségre, édesanyára, anyósra és nagyanyára­TOMANOVICS FERENCNÉ Duránszky Máriára, akinek szerető szíve tíz éve szűnt meg dobogni. Akik ismerték és szerették szen­teljenek emlékének egy néma pillanatot. Férje, fiai, menyei és unokái. Ú-26G2 • Bármerre is visz utunk, szemünkben könny, szivünkben fá|dalom. Életünk legfájdalmasabb napja maradt 1986. ; fi június 10., amikor utolsót dobbant drá­ga jó szive, és megállt dolgos keze a sze­rető feleségnek, édesanyának, nagyma­mának, Kas ina József né Murár Máriának Losonc (Luőenec), aki 71 éves korában búcsúszó nélkül távozott szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú, első évfordulón. Férje, gyermekei, unokái és az egész rokonság. Ú-1701 ÚJ SZÚ 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom