Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-30 / 150. szám, kedd
ÚJ szú 5 1987. VI. 30. A Steiner-centenárium Beszélgetés Dr. Bende Istvánnal, a Komáromi (Komárno) Vnb alelnökével Komárom és vidéke több jelentős személyiséget adott hazánk kommunista és munkásmozgalmának. A legkiemelkedőbbek közt kell említenünk Steiner Gábort, akinek születése 100. évfordulóján, a közeli hetekben-hónapokban gazdag tartalmú centenáriumi rendezvényekkel kíván tisztelegni az utókor. Az előkészületek felől Dr. Bende Istvántól, a Komáromi Városi Nemzeti Bizottság alelnökétól érdeklődtünk, aki egyszersmind a Steiner Gábor 100. születésnapjának megünneplését előkészítő emlékbizottság titkára is.- Miként s milyen fórumon született meg az elhatározás a Steiner- centenárium nagyszabású megünneplésére?- Mintegy két éwel ezelőtt a központi párt- és állami szervek ösztönzésével a városi és járási pártbizottság, továbbá a nemzeti bizottságok, valamint a tömegszervezetek és más járási szintű intézmények vezető tisztségviselőinek körében, akik egyébként a Steiner Gábor születése 100. évfordulójának megünneplését előkészítő-szervező emlékbizottságnak is tagjai. Ilyenformán tehát a 16-17 tagú emlékbizottság indítványozta a konkrét programot. Az elgondolásunk már eredetileg az volt, hogy a június 25-i országos értekezlettel kezdődő és a szeptember 7-8-9-ére időzített Steiner Napokkal záruló centenárium rendezvények Steiner Gábort - jelentőségéhez híven - nemcsak mint helyi funkcionáriust, hanem mint neves forradalmárt, múltbeli kommunista mozgalmunk egyik vezéregyéniségét, Klement Gottwald közeli harcostársát mutassák be. Ez a koncepció minden felsőbb szerv lelkes egyetértését váltotta ki, sőt teljes támogatásukat is. Leginkább Dr. Viliam Plevza történésznek és akadémikusnak, az SZLKP KB Marxiz- mus-Leninizmus Intézete igazgatójának és munkatársának, Zdenka Holotíkovának, a szintén közismert történésznek a kezdettől megnyilvánuló inspiráló segítökészségét és értékes közreműködését kell kiemelnem. Ugyancsak itt szükséges megemlíteni, hogy Zdenka Holotíko- vá Steiner Gáborról írt nagyobb terjedelmű monográfiájának második, bővített kiadása az évfordulóra ugyan már nem, de örvendetes módon aztán bizonyos aktualizálással és a szlovák mellett magyar nyelven is megjelenik.- Milyen rendezvények, illetve hivatalos aktusok zajlottak le már eddig?- Az első figyelemreméltóbb rendezvény a Duna Menti Múzeumban a forradalmi grafika tematikus megjelöléssel rendezett, nyolc jelentős komáromi képzőművész munkásságát bemutató kiállítás megnyitása volt. Utána ugyanott a Pravda Könyvkiadó magyar nyelvű politikai kiadványaiból rendezett könyvkiállítás hívta fel és hívja fel magára a figyelmet, amelyen magától értetődően a legnagyobb érdeklődés a Steiner Gábor életéről, munkásságáról szóló könyvek, valamint az egész forradalmi tevékenységével kapcsolatos politikai és történettudományi művek iránt nyilvánul meg. Természetesen mindkét kiállítás a centenáriumi ünnepségek egész időszaka alatt megtekinthető, csakúgy, mint a Forradalmi örökség címmel a Csemadok Galériában a komáromi képzőművészeti körnek már az idei Jókai Napokon megnyitott, tulajdonképpen 3. tagkiállítása is, amelynek anyagát szintén a feledhetetlen emlékű forradalmár és Dr. Bende István, az emlékbizottság titkára (Szűcs Jenő felvétele) munkásmozgalmi mártír születése 100. évfordulójának tiszteletére állították össze. De az említett akciókon kívül a város és környéke grafikusainak mozgósításával lezajlott még egy, a centenáriumot propagáló plakátok készítésére kiírt pályázati verseny is. Június 25-én zajlott le az a szeminárium, amelyen a Nyugatszlovákiai kerületből meghívott pártaktivistákkal együtt a Csemadok különböző szinteken működő tisztségviselői, a Népművelési Intézet tömegpolitikai munkával foglalkozó szakdolgozói, az SZLKP KB Marxiz- mus-Leninizmus Intézetének és a Politikai Főiskola bratislavai tanszékének dolgozói, a járás nagyobb iskoláinak történelmet oktató pedagógusai, nem utolsósorban a szlovákiai magyar nyelvű sajtó munkatársai vettek részt, az MSZMP Párttörténeti Intézetét pedig Erényi Tibor igazgatóhelyettes képviselte. Ezen az országos rendezvényen Steiner Gábor életét, áldozatos munkásságát, valamint forradalmi tevékenységének párttörténeti jelentőségét Viliam Plevza akadémikus, az SZLKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetének igazgatója, František Karas, a Szlovák Kulturális Minisztérium népművelési főosztályának igazgatója, Kiss József, az Új Szó főszerkesztője és még mások méltatták előadásaikban, amelyet filmre és videokazettára is felvettünk. A szeminárium a Steiner Gábor életének legjelentősebb mozzanatait bemutató Vörös szenátor című dokumentumfilm közös megtekintésével zárult, amelynek jó néhány felvételét Ivan Rumanovszky rendező vezetésével városunkban, eredeti színhelyeken forgatták, s meggyőződésünk szerint közönségsikerre is számíthat. Egyébként az itteni ünnepi vetítéseken kívül az ősz elején a Csehszlovák Televízió is sugározza majd, sót a Magyar Televízió is a műsorára szándékozik tűzni.- Milyen momentumokat lehetne még említeni, amelyek a résztvevők számára emlékezetessé teszik a centenáriumi ünnepségeket?- Emlékbizottságunk idejekorán gondoskodott az ünnepélyes külsőségekről is. Mindenekelőtt idejében restau rá Itattuk Steiner Gábor köztéri szobrát, amely Bártfai Tibor szobrászművész alkotása. A bratislavai Iparművészeti Központ restaurátorai szakszerűen letisztították, konzerválták és bronzolták a szobrot, úgyhogy most szinte olyan állapotban van, mint új korában, a felavatása idején. A környékének tisztántartá- sáról-csinosításáról az ifjúsági szervezetek tagjai állandóan gondoskodnak, hiszen egyebek közt hagyományosan ez előtt az emlékmű előtt rendezik a pionírok és a kis szikrák ünnepélyes fogadalomtételét is. Tehát a szobor méltó dísze lesz a centenáriumi ünnepségeknek is. Továbbá nyilvános nagygyűléseket rendeznek a Steiner Gábor Hajógyárban s hasonlóképpen a Steiner Gábor nevét viselő többi ipari és mezőgazdasági üzemben, valamint a komáromi és környékbeli iskolákban ünnepi gyűléseket, az ifjúság bevonásával pedig szellemi vetélkedőket is rendeznek. Azonkívül a Duna Menti Múzeum dolgozói Steiner Gábor még élő egykori harcostársaival szerveznek egy találkozót.- Semmilyen mozzanat nem maradt ki az előkészületek ismertetéséből?- Nem hagyhatom említés nélkül, hogy szerettünk volna centenáriumi postabélyeget is kibocsátani, de a Szövetségi Postaügyi és Távközlési Minisztérium igen udvarias levélben közölte, hogy a vonatkozó törvények szerint azt már mintegy öt évvel ezelőtt kellett volna megrendelnünk, azonban egy centenáriumi emlékbélyeg és bélyegző kibocsátását jóváhagyta. Emellett Steiner Gábor emlékplakettek is készülnek, amelyekkel a kiemelkedő politikai tevékenységük elismeréseként a legjobb kollektívákat és személyeket tüntetjük l^i. Mint tehát az elmondottakból kitűnik, emlékbizottságunk és az összes illetékes szerv tőlünk telhetően mindent megtettünk s továbbra is megteszünk azért, hogy méltóképpen tisztelegjünk hazai kommunista mozgalmunk kiemelkedő személyiségének emléke előtt. MIKUS SÁNDOR Mozgalmas nap a felvásárlóközpontban Az utolsó zöldséggel teli láda is a helyére került és Vörös Ilona, a Dunaszerdahelytől (Dunajská Streda) mindössze néhány kilométerre levő hegyétei (Kútniky) zöldség- és gyümölcsfelvásárló központ vezetője végre megpihenhet egy kicsit. Kora reggeltől arra sem volt ideje, hogy leüljön, még az áru átvételéről szóló bizonylatokat is állva töltötte ki. Nem csoda, hisz ezúttal is nagy volt a forgalom. A kertészke- dők folyamatosan szállították az árut, mások meg ládákért jöttek, hogy kis idő múlva ők is teli ládákkal térjenek vissza. Ebédidőben érkeztünk, amikor éppen szünetelt a forgalom. Vörös Ilona megnyugtatott, nem kell sokat várnunk, rövidesen ismét megjelennek a kertészkedök. Vártunk, és közben nézelődtünk. A központ nincs valami jól felszerelve. Egy régi családi ház udvarán kapott helyet, s mindössze egy asztallal, székkel, és a nélkülözhetetlen mázsával ellátott, még befejezetlen deszka színből áll az egész. A darabszám szerint felvásárlásra kerülő terményeket egyszerűen az udvaron veszik át a termelőktől. így volt ez látogatásunk idején is, hiszen a kertészke- dók többsége karfiolt kínált megvételre. A délutáni csúcsforgalom kezdetéig beszélgetéssel töltöttük az időt. Egyebek között megtudtuk, hogy a központban ezen a napon 18 000 karfiolt, 800 kelt, 3000 fejes káposztát, 3600 csomó sárgarépát, 3000 kilogramm paprikát és 2000 kilogramm salátauborkát terveztek felvásárolni a kistermelőktől. Az idén márciusban kezdték a felvásárlást. Kezdetben csak salátát, később már retket és zöldhagymát is kínáltak a kertészkedök, most pedig már egyre bővül a választék. Néhányan már paradicsomot is tudnak szállítani. A központban hétfőtől csütörtökig tart a felvásárlás, pénteken pedig már fizetnek is az átvett áruért. A fel- vásárlási ár meghatározásánál a mennyiségen kívül természetesen a termés minőségét is figyelembe veszik. Vörös Ilona azt is elmondta, hogy 1978-ban, amikor megnyílt a felvásárlóközpont, még csak 78 000 korona értékben termeltek eladásra zöldséget és gyümölcsöt a környékbeli kertészkedök, tavaly pedig már 4,5 millió korona forgalmat értek el. A megkötött szállítói-átvevői szerződések értelmében nyolc község 235 szervezett kertészkedője és kistermelői az idén mintegy 5 millió korona értékű zöldség és gyümölcs értékesítésére vállalkoztak. Látogatásunk idején a délutáni órákban ismét csúcsforgalom volt a felvásárlóközpontban. A kertész- kedók áruval megrakott személy- gépkocsikkal és kézikocsikkal érkeztek. A hegyétei Szabó József tíz ládát hozott, mindegyikben tíz-tíz karfiol volt. A nagyudvarnoki (Veľké Dvorníky) Polónyi Anna és Magda áruval púpozásig megrakott kézikocsikkal érkeztek. Amikor ládába rakták a zöldséget kiderült, hogy összesen 380 karfiolt hoztak, s mindegyik elsőosztályú volt. Orosz Mária három láda paprikát hozott, egyik szebb volt mint a másik. Sokan várakoztak üres ládákra. Nem hiába, mert kisvártatva megérkezett a Szlovákiai Kertbarátok Szövetsége bratislavai Kertészeti Szolgáltató Vállalatának tehergépkocsija, melyről Vladimír Královič gépkocsivezető és Dobos Sándor kocsikísérő több mint hatszáz ládát rakott le. Egykettőre gazdára talált valamennyi, hisz minden kertészkedő azon iparkodott, hogy mielőbb betakaríthassa és értékesíthesse az áruját. Késő délután már annyi volt a központban az áru, hogy alig fért el a sok láda. Vörös Ilona türelmetlenül várta, hogy megérkezzen végre a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat tehergépkocsija és útnak indíthassa a szállítmányt. JAROSLAV VAVRINEC Vegyipari készítmények Gömörböl MEGTÖRT A JÉG... Korábban már nem egy Incheba vásárról beszámoltunk arról, hogy a gömörhorkai (Gemerská Hôrka) Gömöri Cellulóz- és Papírgyár számos olyan vegyszerrel jelentkezett, amelyek a népgazdaság több ágazatában is sikerrel alkalmazhatók. Igyekezetüket azonban nem sok siker koronázta, pedig a textilipartól kezdve az építőiparig számos területen megtakarítást, minőségjavulást érhetnének el e termékek révén. Ezúttal azzal a szándékkal kopogtattunk a Gömöri Cellulóz- és Papírgyár tárgyalójának ajtaján, hogy az iránt érdeklődjünk, vajon mi lett a sorsuk ezeknek a termékeknek és mi az újdonság a gyár háza táján. Emil Šticha, a gyár kereskedelmi osztályvezetője ezúttal már sokkal kedvezőbb hangulatban nyilatkozhatott:- Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy megtört a jég. Ha azokról a termékekről kell nyilatkoznom, amelyeket nehezen tudtunk elfogadtatni a piacon, akkor mindenekelőtt a Netex-PV elnevezésű nemszőtt textiliát kell megemlítenem. Korábban hiába szorgalmaztuk a használatát, pedig a textiliparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban, sőt az egészségügyben egyaránt alkalmazható. Mintha mindez süket fülekre talált volna. Most azonban örömmel mondhatom el, hogy akkora iránta az érdeklődés, hogy azt sem bánnánk, ha esetleg kisebb lenne... Miről is van szó? A Netex-PV 50-50 százalékban polipropilénből és viszkózából készül. Nagy előnye - olcsósága mellett -, hogy egyszeri felhasználás után kidobhatjuk, hiszen manapság nem szívesen foglalkoznak a háztartásban olyan textíliák mosásával, tisztításával, amelyek sok időt vesznek igénybe. Például aligha akad fiatal kismama, - férj meg különösen - aki szívesen mos pelenkát. Most elég kidobni a szemétbe... Ezen kívül szalvétának, porrongynak, cipőtisztító rongynak, abrosznak egyaránt alkalmas, bélésként is alkalmazható, de készülhet belőle párnahuzat, használják a szőnyeggyártásban. Tulajdonságait tekintve átengedi a vizet és egyéb nedvességet, emellett azonban a vizet nem szívja magába. Ha valamilyen szilárd felületre rávisszük, vagy térelválasztóként alkalmazzuk, Latex festékanyaggal be is festhetjük, és az egyéb felhasználásnál, ha például ruházatként vagy párnahuzatként vennék igénybe, nem kell varrni, hanem 156 Celsius fokon elég összevasalni. Továbbra is gyártjuk a Ferrovit elnevezésű műtrágyát, amely- lyel a növények sárgulását - klorózisát - „gyógyíthatjuk“. A Vusal nevű folyadék a betonkeverékek adalékanyaga, általa javul a beton megmunkálhatósága és tartóssága, ezen felül gyorsabban szilárdul. A Plastidex alkalmazásával pedig éppen ellenkező hatást érünk el, meglassítjuk a betonkeverékek szilárdulási idejét. Ezáltal olyan helyeken, ahol korábban nem szakíthattuk meg a betonozási munkálatokat éppen azért, mert közben a beton megkötött volna és e „határmezsgyén“ szilárdsága lényegesen csökkent volna, most ezt kizárjuk. Ez a termék tulajdonképpen korszerű változata a Plastifikátor S-nek, amelyet még most is gyártunk. • A hagyományos termékeiken túl milyen újdonságokkal jelentkezik a gyár a közeljövőben?- Két részre kell osztanunk gyártási programunk változásának okait. Az elsőbe sorolnám azokat, amelyek fejlesztése most fejeződött be, vagy rövidesen véget ér, illetve most folyik. Új termékünk lesz a Zinovit. E cinktartalmú műtrágya fejlesztését nemrégiben fejeztük be, rövidesen elkezdődik a gyártása. Valamivel hátrább tart az Adisol AF termék gyártásának előkészítése. Ez egy olyan adalékanyag, amelyet a különböző geológiai fúrások alkalmával használnak öblítőanyagként. Tekintettel arra, hogy összetételét tekintve környezetkímélő, egyaránt alkalmazható különböző hidrogeológiai mélyfúrásoknál és ,,ivóvízkereséskor“ is. A jelenlegi fejlesztési programunkban szerepel a Stavasol nevű betonadalékanyag. Ez a folyékony készítmény a beton jobb megmunkálhatóságát teszi lehetővé. Elsősorban olyan helyeken alkalmazható, ahol egyszerre nagy térfogatokat kell betonnal kitölteni. Abban az esetben érhetünk el vele még jobb eredményt, ha zúzott kavicsból készülő betonkeverékeknél alkalmazzuk. Növeli a beton tartósságát anélkül, hogy szilárdságát csökkentené. Alkalmazása révén kevesebb víz kell a betonkeveréshez, sőt mintegy 5-10 százalékkal kevesebb cement is. A szilárdulás után pedig részleges víztaszító tulajdonságot kölcsönöz a betonkonstrukcióknak. • A gyártási program változásánál még egy szempontról tett említést...- A Ružomberoki Cellulóz- és Papírgyárban folyamatban levő változások következményeként számos olyan terméket, amelyet korábban ott gyártottak, a jövőben mi gyártunk majd, és jelenleg ezeknek termelési előkészítése van folyamatban. Ilyen például a Ligrafo ASK, amely egész sor vegyipari termék alapanyaga. Rövid jellemzésként azt mondhatnám, hogy lágyítja e vegyszereket és habzásfékező hatású. Az Adisolt geológiai fúrásoknál alkalmazzák és az ilyenkor használatos bentonit-keverékekhez adagolják. Az Adisol S pedig olyan sűrítmény, amelyet a köolajkutatásban akkor alkalmaznak, ha furatoknál gázszivárgás jeleit észlelik. Ilyenkor ezzel tömítik a szivárgás helyét. A Ligrasol elnevezésű alkalikus só felhasználási területe nagyon széles. Alkalmazható festékgyártásban, műtrágyák és növényvédszer-készítmények alapanyagaként, az építőiparban, a geológiai kutatásban, sőt bizonyos ipari elektrolitikus folyamatoknál is. • Mit várnak a felduzzadt gyártási programtól?- Azt, hogy a már jelenleg is gyártásban lévő vegyipari készítmények megőrzik, de ha lehet, tovább növelik piaci népszerűségüket, és az újdonságainkkal pedig nem kell majd évekig várni, hogy az illetékesek „felfedezzék“ őket. MÉSZÁROS JÁNOS Szabó József, Polónyi Anna és Polónyi Magda kifogástalan minőségű karfiolt kínált átvételre (Ivan Dubovský felvétele)