Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-27 / 148. szám, szombat

A párt feladatai a gazdaságirányítás gyökeres átalakításában

(Folytatás az 5. oldalról)

vé teszi, hogy kinyilvánítsa állampolgári magatartását, aktívan részt vegyen a társadalmi élet fontos problémáinak megvitatásában és megoldásában, és hozzájáruljon az ilyen irányú folyamatok meggyorsításához.

Tapasztalatok bizonyítják, sikerek ott születnek, ahol a párt- és gazdasági szervek, a tanácsok teljes mértékben kihasználják a dolgozók növekvő politikai és társadalmi aktivitását. Egyenesen kimondom: az átalakítás feladataival nem birkózunk meg, ha nem törekszünk szilárdan és következetesen a demokratizálásra. Elevenítsük fel Lenin szavait: Minél mélyebb a változás, amelyet végre akarunk hajtani, annál nagyobb érdeklődést és öntudatos viszonyt kell iránta kelteni, újból és újból milliókat és tízmilliókat kell meggyőzni az elkerülhetetlenségéről. Ilyen lenini módon kell ma is eljárnunk.

Ezzel kapcsolatban még egy dolgot meg kell említeni. A sajtó anyagai, a helyzet ismerete és a beérkező információk azt bizonyítják, hogy a tájékozottság és a demokratizmus nem fejlődnek egyszerűen, néhol ez nagyon fájdalmas folyamat. Egyes elvtársak nem fogadták megértéssel a demokratikus változásokat, félnek tőlük. Ez a kérdés annyira komoly, hogy a plenáris ülés - legalábbis úgy vélem - megtárgyalja, s nyílt és szilárd álláspontra helyezkedik.

Attól függően, ahogyan az átalakítás megvalósul, mélyül a társadalmi élet minden oldalát érintő demokratizálási folyamat, új realitások keletkeznek, amelyekkel nem lehet nem számolni, mivel erre egyszerűen nincs jogunk.

Az emberek már nem akarnak belenyugodni abba, hogy valaki más döntsön helyettük azokban a kérdésekben, amelyek az ó érdekeiket érintik. Ez esetenként kiélezett helyzeteket eredményezhet. Mit bizonyít ez? Azt, hogy egyes helyi pártós gazdasági szervek, tanácsok, vezető kádereink egy része mind központi, mind pedig helyi szinten még mindig nem tanult meg az állandóan bővülő demokrácia feltételei között dolgozni. Ezt a problémát azonban nem lehet elhalasztani a jövőbe, tanulni most kell. A pártbizottságok, párt- szervezetek és az államigazgatás szervei kell, hogy szüntelenül a közvélemény ütőerén tartsák kezüket. Ezzel együtt kell ellenőrizniük a jóváhagyott döntéseket és a saját tevékenységüket is. Népünk a demokratizálás mellett van, mind a politikában, mind a gyakorlatban

Az új magatartás elsajátítása a politikai munkában, a szervező és ideológiai tevékenységben nem egyszerű. Valakinek túl nehéznek tűnhet a közvélemény tájékozottsága, másnak nem szájíze szerint való a kritika és a sajtóban közölt anyagok, egyesek pedig teljesen megszokták, hogy csak az ó nézetük „tévedhetetlen“. Most mindezzel találkozhatunk és nem ritkán találkozunk is. Nézzük ezeknek a jelenségeknek a gyökereit. A demokratizálással azok nincsenek megelégedve, akik attól félnek, hogy a társadalom nyilvános ellenőrzése alá kerülnek. Jól tudják, hogy a vezetés előtt kibeszélhetik magukat, de a nép előtt mindenért felelniük kell. Helyi szinten a demokratizálás állandóan bővül, s világosan megmutatkozik, ki kicsoda és mire képes.

Nem lehet nem szólni egyes nyugtalanító dolgokról. Egyetlen nagy munkában sem biztosíthatjuk magunkat az ellen, hogy az valamibe kerül. Ez mindig így volt, így van és igy lesz. Most olyan helyzetekkel találkozhatunk, hogy egyes emberek a nyitottság és tájékozottság légkörét nem az átalakítás érdekében, nem a fejlődő szocializmus és a dolgozó emberek érdekében, hanem a saját önző érdekeiknek megfelelően akarják kihasználni.

Az ilyen jelenségek ellen küzdeni kell, ezt a harcot nyíltan és nyilvánosan kell folytatni, a kibővített demokrácia feltételei között élni és dolgozni azt jelenti, hogy nem félünk a vitától, a nézetek és álláspontok konfrontálásától. Mindez természetes és elkerülhetetlen az igazság keresésekor, a problémák megoldásakor, előrehaladásunk meggyorsítása során.

De amikor arról beszélünk, hogy a demokrácia élő, széles körű és felelősség- teljes vitát követel, a különböző nézetek összehasonlítását, ez azt jelenti, hogy nem lehet demokratikus kísérletnek nevezni azokat, amelyek az egyes féligazságok elleni harc ürügyén más féligazságokkal akarják azt helyettesíteni. Nem demokratikus, amikor az egyik csoport ambíciói, a megfellebbezhetetlen igazság kisajátítását célzó igényei elleni harc ürügyén egy másik csoport ambícióit, elfogultságát, antipátiáját, szimpátiáját, szub- jektivista nézeteit kényszerítik az emberekre. Ezzel mind a hírközlő eszközökben, mind pedig a művészetben az irodalomban és a tudományos körökben is találkozhatnak. S ez a jelenség nem kerülte el a pártszervezeteket, a társadalmi szervezeteket sem.

A következőképpen fogalmaznám ezt meg: A tájékozottság, a bírálat és önbírálat folyamata nálunk egészséges alapokon fejlődik. Nagy szerepet játszik a társadalom összes erőinek egyesítésében, mégpedig az átalakítás elvei alapján, a haladó változások végrehajtása során, a nép és a szocializmus érdekében.

Elvtársak! Amikor a társadalom demokratizálásának további útjairól beszélünk, szólni szeretnék az ellenőrzésről. Az SZKP KB székházában közelmúltban megrendezett tanácskozáson a résztvevők arról beszéltek, hogy az ellenőrzés vitathatatlanul szükséges, de nem a mai formájában. A hivatali beosztással való visszaélések esetei, a gazdasági téren az utóbbi években feltárt büntettek arról tanúskodnak, hogy az ellenőrzés jelenlegi rendszere nem hatékony, az ellenőrzést fölöslegesen felaprózták, alkalmazása során pazarolják a munkaidőt, az ellenőrzés sok embert és jelentős eszközöket von el, de főleg csak az ágazati és a helyi érdekekre korlátozódik és sok mindenben azoktól a szervezetektől és hivatalos személyiségektől függ, akikre az ellenőrzésnek irányulnia kellene.

Úgy gondolom, az SZKP KB Titkárságának és a kormánynak tekintetbe kell vennie a túlburjánzott ellenőrző apparátust, s energikus intézkedéseket kell tennie korlátozására, tevékenységében a rend megteremtésére, arra, hogy az állami és össznépi érdekeknek legyen alárendelve és a törvényesség megszilárdítását szolgálja.

Teljes mértékben el kell sajátítanunk a szocialista ellenőrzés lenini elvét, amely a lehető legszélesebb demokratizmust összekapcsolja a pártirányítással. A népi ellenőrzésben az új időszerű kérdések feltárásának hatékony eszközét látjuk, másrészt pedig nagyon fontos formája a nép önigazgatásba való bevonásának a társadalom és az állam ügyeinek irányítása során.

A mai körülmények között el kellene gondolkodni az egységes átfogó ellenőrző rendszer kialakításán - a népi ellenőrzési bizottság bázisán -, melynek az állam egész területén széles körű jogai lennének, a maximális nyilvános tájékoztatásra támaszkodna, átfogó módon, össznépi pozíciókból és széles szociálispolitikai összefüggésekben teljesítené fontos feladatait.

Elvtársak! Társadalmunk átalakítása világszerte hatalmas érdeklődést vált ki. Tudatosítjuk, hogy problémáinkat nemcsak a szocialista országok dolgozói értik meg, hanem a világközvélemény széles körei is, s ezek szimpatizálnak velünk. Az átalakítás irányvonalát a legkülönfélébb politikai erők komolyan veszik. Ez az irányvonal lényegesen növelte országunk jelentőségét, befolyását és tekintélyét, nemzetközi viszonylatban meggyőzően bizonyítja szándékaink őszinteségét, békeszeret étét.

Nyugaton, s főleg az USA-ban természetesen vannak nagyon befolyásos körök, akiknek éppen ez nem felel meg. ,,A közvélemény tájékozottsága - ez provokáció az amerikai nyílt diplomácia ellen, veszélyezteti a szabad világ szellemét, mai életét és holnapjának biztonsági távlatait!" - így gondolkodnak egyes uralkodó körök Amerikában. Tudatosítják, nehéz meggyőző érveket találni pártunk átalakítást célzó irányvonala ellen, s ezért főleg arra törekednek, hogy kihasználják a demokratizálást és a közvélemény tájékozottságának folyamatát, s így hamis célokat és kétes értékeket kínálnak nekünk, kétségeket akarnak támasztani a mi embereinkben a párt politikájának helyessége és őszintesége iránt, az átalakítás irányvonala, a helyzet javulása iránt. Számunkra ebben nincsen semmi új. Mindezt várni lehetett, s mi előre is láttuk. A szovjet emberek jól ismerik az ügyeink iránt tanúsított ilyen „érdeklődés“ értékét.

Megvalósítjuk az átalakítást, fejlesztjük a demokráciát, szilárdítjuk a szocializmus értékeit. Nem azért, hogy ez valakinek tetsszen, hanem azért, hogy társadalmunk az átalakítás és a demokrácia segítségével a társadalmi-gazdasági és szellemi fejlődés új szintjét érje el. Nem térünk le az átalakítás útjáról!

Elvtársak, milyen következtetést lehet levonni az átalakítás jelenlegi szakaszának elemzéséből?

Mindenekelőtt a reális eszmei-politikai és ideológiai helyzetből kell kiindulni, amely a KB áprilisi ülése után kialakult: a bonyolult, ellentmondásos, de egészében véve a szocializmus megújulása és az átalakítás szempontjából kedvező helyzetből. Társadalmunk életét az állampolgári aktivitás növekedése jellemzi a lakosság minden rétegében, az új kérdések éš a megcsontosodottság leküzdése során tanúsított kezdeményezőkészség. Jellemző rá, hogy növekszik az emberek határozottsága, az az igyekezetük, hogy magukra vállalják a felelősséget a társadalmi ügyekért, országunk életében a demokratikus elvek további fejlődéséért.

Ezt az az erősödő meggyőződés kíséri, hogy a szocializmus jelentős alapelvei változatlanok, hogy megvalósításuk nem csak a távoli jövőben lehetséges, hanem már ma, holnap.

Az ideológiai-politikai szférában, természetesen, az új folyamatok nem mennek simán, s eredményeiket tekintve nem egyértelműek. A társadalmi tudatban nem kevés negativ dolog halmozódott fel, mintegy visszatükrözve magában az életben lejátszódó jelenségeket, mindenekelőtt a szavak és tettek közötti szakadékot. Találkozunk bizonyos tanácstalansággal, a változások meg nem értésével és kísérletek történnek az új dolgokkal való szem- behelyezkedésre. Nem volna okos dolog, ha ezt nem látnánk.

És még értelmetlenebb, sót hiba lenne eszmei-politikai fejlődésünk nehézségeit és fogyatékosságait abszolutizálni, mivel ezáltal megkérdőjeleznénk magát az átalakítást, az új kedvező politikai és ideológiai jelenségeket, amelyeket a szocialista társadalom életében az átalakítás életre keltett.

Nem szabad félni az újszerű problémáktól, az új felfedezésektől, az új problémáktól az ideológiai-politikai folyamatban. Elegendő eszünk, erőnk, megfelelő képességeink vannak ahhoz, hogy lenini módon alkalmazzuk az átalakítás feltételei között az ideológiai munkát, hogy ne legyünk önelégültek minden sikernél, másrészt viszont ne legyünk szkeptikusak és ne essünk pánikba, amikor valamilyen negatív jelenséggel találkozunk. Tanulnunk kell az átalakítás bonyolult és dialektikusán ellentmondásos művészetét.

Elvtársak! Úgy gondolom plenáris ülésünkön egy dologban kellene megállapodnunk. Egy vagy két hónap múlva

megkezdődnek az évzáró gyűlések a párt alapvető láncszemeiben. Teljesen indokoltan kell majd a kommunisták gyűlésein a figyelmet az átalakítás folyamatára irányítani, arra, miként dolgoznak a pártszervezetek, hogyan vesznek részt ebben a nagy össznépi igyekezetben a kommunisták - munkások, földművesek, az értelmiség, a mi irányító kádereink. A soron következő pártgyűléseknek értékelniük kell az elvégzett munkát, s dönteniük kell, mit kell tenni az átalakítás elmélyítéséért és meggyorsításáért.

Nagyon fontos, hogy a jelenlegi időszakban, amikor széles körű gyakorlati tevékenység bontakozik ki, a pártszervezetek vezetőségébe a társadalmi átalakulás legaktívabb hívei kerüljenek, olyan elvhü emberek, akik megértik a kor követelményeit, az átalakítás valódi hívei, akik készek minden erejüket az átalakítás sikerének szolgálatába állítani.

Minden bizonnyal szintén helyes lesz, ha az év végén megrendezik az egyes köztársasági kommunista pártok központi bizottságainak, valamint a határterületi, területi, járási, városi, és városkerületi pártbizottságok plenáris üléseit, amelyeken megvitatják az illetékes pártszervek bizottságai által előterjesztett beszámolókat az átalakítás irányításában végzett munkáról. Ugyanerről a kérdésről a pártalapszervezetek meghallgatják a pártbizottságok és a vezetőségek által előterjesztett jelentéseket. Ezekbe a bizottságokba a párt szervezeti szabályzatának értelmében az idén nem tartanak választásokat.

A politikai bizottság a mostani évzáró párttaggyúléseket a pártmunka további aktivizálása további fontos szakaszának tartja az össz-szövetségi pártkonferencia előtt. Javasoljuk, hogy ez a plénumülés döntsön a konferencia összehívásának időpontjáról. Tudjuk, hogy pártunkban korábban a kongresszusok közötti időszakokban országos konferenciákat tartottak. 1941 előtt volt olyan időszak, amikor ez rendszeres gyakorlat volt. A történelem kulcsfontosságú korszakaiban sok konferencia olyan problémákat oldott meg,

amelyek túllépték a taktikai kérdések kereteit. Ezeken több esetben stratégiai jellegű feladatokat tűztek ki, az alapszabályzatban és a párt központi szerveiben változásokat hagytak jóvá.

A januári KB-ülés támogatta azt a javaslatot, hogy az országos pártkonferenciát a jövő évben, a pártszervezetek évzáró gyűlései előtt hívják össze.

A politikai bizottság javasolja, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. össz-szövetségi konferenciáját 1988. június 28-ra hívják össze.

Tekintettel azokra az elvi javaslatokra, amelyeket a januári ülésen és a mostani tanácskozás előkészítése során tettek, a konferencián a következő kérdéseket lehetne megvitatni:

1. Az SZKP XXVII. kongresszusa határozatainak teljesítése, a 12. ötéves tervidőszak első felének fö eredményei és a pártszervezetek feladatai az átalakítás folyamatának elmélyítésében.

2. A párt- és társadalmi élet további demokratizálását szolgáló intézkedések.

Úgy véljük, a javasolt program lehetővé teszi azoknak a tapasztalatoknak az összegzését, amelyeket a párt a XXVII. kongresszus után szerzett, a gazdasági és szociális fejlődés fő irányaiban követett eljárásunk értékelését, lehetővé teszi a gazdaságirányítás radikális reformja megvalósításának elemzését, s annak az értékelését, hogy a párt- és társadalmi szervezetek, az állami és gazdasági szervek miként vesznek részt az átalakításban.

A kongresszusi határozatok megvalósításának elemzése, az ötéves tervidőszak teljesítése érdekében végzett munka politikai eredményeinek összegzése, az évzáró pártgyűléseken és konferenciákon a sikerek és a fogyatékosságok elvi értékelése lehetővé teszi, hogy igényesen ítéljük meg minden pártszervezet tevékenységét és feladatait. Ez hozzájárul a pártélet demokratizálásához, a kommunisták aktivitásának és felelősségtudatának növeléséhez, az egész átalakítás mélyítéséhez.

II. A gazdaságirányítás radikális reformja - az átalakítás legfontosabb eleme

A reform lényege és szükségszerűsége

Elvtársak!

Ma, amikor a gazdaságirányítás gyökeres átalakításának kérdéseit vitatjuk meg, szüntelenül és reálisan tudatosítanunk kell, hogy milyen állapotban érkezett el népgazdaságunk a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulójához. Abban az időszakban a gazdasági növekedés üteme olyan szintre csökkent, amely lényegében a gazdasági stagnálás kezdetével volt egyenlő. Az egyik pozíciót a másik után adtuk fel, közöttünk és a legfejlettebb országok között a termelés hatékonyságát és minőségét, valamint a tudo- mányos-műszaki fejlődést illetően növekedni kezdett a távolság, mégpedig ránk nézve hátrányosan.

A gazdasági fejlődés egészségtelen jelleget öltött. Komoly változásokra volt szükség a strukturális politikában és a beruházási irányzatokban, annak érdekében, hogy dinamikusabban kezdjenek fejlődni azon ágazatok, amelyek a tudomá- nyos-müszaki fejlődés alapját képezik, s növekedjen a megtakarítás az erőforrások és az élőmunka terén. Ez azonban nem következett be. Ellenkezőleg, a gépipart elhanyagolták, termelési apparátusa elöregedett és a kitermelt áru egyre kevésbé felelt meg a világszínvonalnak.

Az az. igyekezet, hogy a növekedési ütem csökkenését extenzív módszerekkel állítsák meg, a tüzelőanyag-energetikai ágazatban aránytalanul magas kiadásokhoz vezetett, gyorsított ütemben vonták be a termelésbe az új természeti forrásokat, s nem használták ki őket racionálisan, a további munkaerőt illetően túlzottan megnövekedtek a szükségletek, érezhetővé vált hiánya a népgazdaságban, s csökkent az alapok hatékonysága.

A gazdasági nehézségek és a nemzeti jövedelem növekedési ütemének lassulása következtében a népgazdaságban megnövekedtek a pénzügyi feszültségek.

Vegyük az állami költségvetést. Látszólag minden rendben volt. A kiadásokat a bevételek fedezték, de hogyan érték ezt el? Nem a népgazdaság hatékonyságának növekedésével, hanem más utakon, amelyeknek nem volt sem gazdasági, sem szociális megalapozottságuk. Például a világpiacon széles körben kezdtük árulni a kőolajat, valamint más tüzelőanyag-energetikai és nyersanyagforrásokat.

A vállalatoktól és szervezetektől indokolatlanul elvonták saját eszközeiket a költségvetésbe, s ez károsította normális gazdasági tevékenységük feltételeit.

S természetesen már semmivel sem lehet igazolni a szeszes italok gyártásának és fogyasztásának növelését. Az e termékek eladásából származó adók a 11. ötéves tervidőszakban elérték a 169 milliárd rubelt, mig ez a 8. ötéves tervidőszakban csak 67 milliárd rubel volt.

Egyszóval országunk nehéz pénzügyi helyzetben érkezett el a 12. ötéves tervidőszakhoz. Sót, hozzá kell tennem, hogy a három utolsó ötéves tervidőszak tervezett feladatait, ami a termelés növelését és hatékonyságát illeti, nem teljesítettük ugyan, viszont a bérköltségek terén állandóan túlléptük a tervezett mutatókat. A pénz egy részét tehát a munka végeredményétől teljesen függetlenül osztották ki.

Ilyen körülmények között nemcsak hogy nem csökkent a veszteségesség a népgazdaságban, ellenkezőleg, a helyzet még bonyolultabb lett. Lényegében minden hiányzott és hiányzik; a fémek, tüzelőanyagok, a cement, a gépek és a fogyasztási cikkek is. S ha ehhez még hozzáadjuk a krónikus munkaerőhiányt, nyilvánvaló, hogy ilyen feltételek között a gazdaság nem fejlődhet normálisan. A gazdasági szabályozók megszűnnek hatni a minőség és hatékonyság javítására, megkezdődik az árak növelése és több más negatív folyamat.

Talán az a tény keltette a legnagyobb aggodalmakat, hogy megkezdődött lemaradásunk a tudományos-műszaki fejlődésben. Amíg a nyugati országok megkezdték a gazdaság átfogó szerkezeti átépítését, az erőforrásokkal való takarékosságra, a legmodernebb technológiákra, s a tudományos-múszaki fejlődés egyéb eredményeire helyezve a súlyt, nálunk lelassult a tudományos-műszaki fejlődés. De nem azért, mert kevés lett volna a tudományos potenciál, hanem azért, mert a népgazdaság nem mutatott hajlandóságot az újdonságok befogadására. Végső soron a kőolaj és más nyersanyagforrások kiviteléből származó devizaeszközöket is a napi feladatok megoldására fordítottuk, és nem a gazdasági korszerűsítés céljaira.

Amint már a januári ülésen megállapítottuk, ez a gazdasági helyzet nagyon negatívan mutatkozott meg a lakosság életszínvonalában, a szociális szféra fejlesztésében. Elvtársak, ez a valóság.

A politikai bizottság szükségesnek tartja, hogy minderről ismét teljesen nyíltan beszéljünk. Nem utolsósorban azért is, mert néha ilyen hangokat hallunk: Valóban minden ilyen rossz, valóban mindent ilyen szigorúan kell megítélni, valóban szükséges a gyökeres átalakítás? Talán elegendő lenne, hogy fent egy kissé ráhajtsanak, s néhány részleges intézkedést hozzanak. Gondolom, ha az ilyen hangulat kerülne túlsúlyba, s ezek alapján alakítanánk jelenlegi politikánkat, az rendkívül súlyos következményekkel fenyegetné országunkat és népünket.

Annak érdekében, hogy kivezessük gazdaságunkat a válság előtti állapotból, amibe került, valóban mélyreható és forradalmi változásokra van szükség. Ennek érdekében új gazdasági stratégiát dolgoztunk ki és elkezdtük megvalósítását. Megváltoztattuk a szerkezeti és beruházáspolitikát, széles körű célprogramokat dolgoztunk ki, s kitűztük a tudományosműszaki fejlődés fö irányait. Az utóbbi két évben megtettük az első lépéseket a gazdálkodás azon új módszereinek érvényesítése terén, amelyeket a hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján kialakult helyzet elemzése, és egy egész sor jelentős gazdasági kísérlet alapján dolgoztunk ki.

Azt is mondhatnám viszont, hogy ebben nem értünk el gyökeres, kulcsfontosságú változásokat. A fékező mechanizmust eddig nem távolítottuk el, nem váltotta fel azt a gyorsítás mechanizmusa. Ezt továbbra is gazdaságon kívüli módszerekkel és adminisztratív nyomással kell kompenzálnunk.

Ma elsőrendű és halaszthatatlan feladatunk a gazdaságirányítás egységes, hatékony és rugalmas rendszerének a létrehozása.

(A beszéd befejező részét lapunk hétfői számában közöljük).

DJ SZÚ

6

1987. VI. 27.