Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-25 / 146. szám, csütörtök

Kinek jó a verseny? Énekkari mozgalmunkról - a Kodály Napok után Már sokszor megfogadtam, hogy nem nyilatkozom hazai magyar ze­nei életünk országos rendezvényei­ről, mert nem nagyon bízom abban, hogy véleményemet - amely az ön­tevékeny kórusmozgalom tapaszta­lataira támaszkodik és rajtam kívül mások is hasonlóan vélekednek - az illetékesek meghallgatják, vagy legalább elgondolkoznak rajta. En­nek ellenére mégis elfogadtam az Új Szó felkérését, mert még mindig maradt bennem egy szikrá- nyi derűlátás. Az a tény is írásra serkentett, hogy a Kodály Napokat megelőző héten e napilapban két cikk is foglalkozott a kórusmozgal­munk jelenlegi helyzetével, illetve a Kodály Napokkal. A felszabadulás után kibonatkozó karéneklés egyidős a Csemadokkal. mi, ami a mozgalomban minőség­ben határozott fejlődést jelentett, az a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának megalakulá­sa és működése. A CSMTKÉ szakmai kisugárzása érezhető, de ezen felül énekkari mozgalmunknak szüksége lenne egy szervező, irányító központra. A Csemadok Központi Bizottságá­nak irányításával működik ugyan egy országos énekkari szakbizott­ság, de sajnos ennek létezését egy énekkar, vagy karvezető sem na­gyon érzi. Tevékenysége (évi két összejövetel) abban merül ki, hogy az énekkari versenyek koncepcióját, versenyfeltételeit kidolgozza, illetve jóváhagyja és kijelöli a kötelező kó­rusmüveket. A fizetett tisztségvise­lőknek és a bizottságba választott A Kodály Napok egyik legszebb pillanata: valamennyi kórus a színpa­don, együtt énekelnek. (Gyökeres György felvétele) Csak lassan izmosodott olyanná, mint amilyennek a VII. Kodály Na­pok énekkari versenyén hallottuk. Az éneklési kedv kezdettől fogva élt a Csemadok-tagokban, tehát éneklő csoportokba, vagy - ahol rátermett zenész is akadt - énekkar­ba tömörültek. A rendszeresen mű­ködő énekkarok száma úgy 15-20 körül mozgott és egy bizonyos idő eltelte után igényelni kezdték a da­lostalálkozókat. Kisebb-nagyobb körzetekben gikerült is ilyeneket szervezni, ahol az énekkarok egy­mást hallgatva újabb ösztönzést merítettek a további munkához. A közös éneklés élménye, felemelő érzése hatotta át az énekeseket és a találkozó befejeztével mindenki megelégedéssel és szép emlékek­kel tért haza. Olyan országos énekkari feszti­vál, ahol távoli vidékek kórusai is találkozhattak volna, sokáig nem volt. Az elsőt 1961-ben rendeztük Zselizen (Želiezovce). Utána nyolc éven át nem volt ilyesmi, majd 1969- ben lehetőség nyílt rá, hogy rend­szeresen, háromévenként énekkari fesztivált rendezzen a Csemadok. Felmerült a kérdés, hogy hol legyen ez a dalosünnep. A választás Ga­lántára (Galanta) esett, ahol Kodály Zoltán a legszebb gyermekéveit töl­tötte. Mindenki egyetértett abban, hogy a Kodály Napok elsődleges célja a Mester szellemi hagyatéká­nak megőrzése és ápolása. Kodály szavaival élve: Megismertetni, megszerettetni a szomjas lelkekkel a zene nagy alkotásait, amelyek gyakran oly egyszerű eszközökkel hozzáférhetők. Megmutatni a milli­óknak az igazi zenét, s azzal boldo­gabbá tenni őket.“ A Kodály Napok szervezői többé- kevésbé követték is az elképzelése­ket, hisz az énekkari seregszemlén kívül előadások hangzottak el Ko­dály Zoltán munkásságáról, a nép­zenekutatásról (Vikár László, Vass Lajos, Eősze László, Sárosi Bálint és mások voltak az előadók). Kiállításokat is szerveztek A Kodály Napokat járási és kerü­leti énekkari rendezvények előzték meg, ahol világosan meg lehetett állapítani, mely kórusok érték el azt a színvonalat, amelyet egy országos énekkari fesztiváltól elvár a rende­zőség. Később, 1978-tól a Kodály Napok felejthetetlen szép dalosün- nepeiból énekkari verseny lett. Nézzük meg, hogy az énekkari mozgalmunk mennyivel lett gazda­gabb ettől. Több énekkarunk van ma, mint volt mondjuk 15-20 évvel ezelőtt? Sajnos nincs. Ha van vala­szakembereknek nincs közvetlen kapcsolatuk a mozgalommal. Az énekkarok létezéséről a legtöbb esetben a járások statisztikai jelen­téseiből értesülnek. Ennek bizonyí­tására egy példa. A Csemadok KB elnöke 1982 decemberében felkért, írjak egy cikket a csehszlovákiai ma­gyar amatőr kórusmozgalomról a Hudobný život című zenei folyói­ratba. A felkérést elfogadtam azzal a kéréssel, hogy az illetékesek tájé­koztatnak, melyik vidéken hány énekkar működik, milyen létszám­mal, ki a vezetőjük, stb. Kaptam is egy listát, amely az 1983. július 1-jei helyzetet rögzítette. Ezen a listán 49 énekkar szerepelt. Ha nem is tudom pontosan, melyik évben hol alakul és hol szűnik meg énekkar, de az országot járva, nem mulasztom el megfigyelni, hol vannak rendszere­sen próbáló és szereplő énekkarok, és kik azok a karvezetők, akik a mozgalomban már tettek is vala­mit. A felsorolt 49 énekkarból csak 19 volt valóban kórus. A többi csak alkalmi, időnként próbáló és szerep­lő csoport volt. A cikket természete­sen nem írtam meg. Ma hány énekkarunk van? A VII. Kodály Napok énekkari versenyere 21 kórus nevezett be. Az általam vezetett három kórussal együtt - amelyek nem neveztek be a Ko­dály Napokra - ez összesen 24. Dusza István írja az Új Szó június 9-i számában, hogy mintegy kilencszáz felnőtt énekel kórusokban. Ez - ha átlagosan negyventagú énekkaro­kat veszünk alapul - 22-23 kórust jelent. Dunajszky Géza, a Csema­dok KB főosztályvezetője az említett cikkben úgy tájékoztatta Dusza Ist­vánt, hogy: ,,1983 statisztikai adatai­hoz képest tízzel csökkent a felnőtt énekkarok száma. “ Valamelyik sta­tisztikai kimutatás hibás volt. Verseny. Kezdjük a VII. Kodály Napok kon­cepciójával. Egy részt idézek belőle. ,,A VII. Kodály Napok célja aktív és rendszeres munkára ösztönözni a magyar felnőtt énekkarokat, előse­gíteni azok művészi fejlődését és műsorkészletük bővítését. A köz­ponti verseny megrendezésével al­kalmat adunk a kóruséneklés terén való nemes vetélkedésre...“ Versennyel és csak versennyel hogyan és miért kellene ösztönözni az énekkarokat? Talán eddig nem dolgoztak rendszeresen? Művészi fejlődésükre ugyan hatással lehet a verseny, de csak azoknak, ame­lyek részt vesznek a versenyen. Re­pertoárjuk bővítésében aligha. Va­jon miképpen segíti azoknak a kóru­soknak a művészi fejlődését, ame­lyek nem kerültek be a versenybe? Ami pedig a nemes vetélkedést illeti, a verseny eddig azt eredményezte, hogy a kórustagok és sok esetben a karvezetők is, a többi kórus pro­dukciójában nem a szépet hallják meg, hanem inkább a hibákat ke­resik. Kodály Zoltán szellemi hagyaté­kától ez a versenyszerűség nagyon messze esik. Hadd idézzem újból a Mestert. A Következő lépés című írásában 1949-ben a Bartók Béla Szövetség pünkösdi dalosünnepéról így ír: ,,A zene kiegyenlítő, összeol­vasztó erejére bizton számíthatunk, kivált most, hogy a Szövetség vég­képp hátat fordított a régi típusú sportszerű versenyeknek. Énekben nem olyan egyszerű megállapítani az elsőbbséget, mint a versenyfu­tásban. Mindig voltak, akik igaz­ságtalannak érezték a döntéseket, s az összejövetelek barátkozás he­lyett gyakran keserűségbe és mara­kodásba fúltak. Egymást hallgató karok csak tanulhatnak egymástól, ösztönzést meríthetnek a különböző felfogásokból, s a jól végzett munka tudatában irigység nélkül elismerhe­tik egymás érdemeit.“ A VII. Kodály Napok énekkari ver­seny eredményét mindenki ismeri, nem kívánom itt újból felsorolni. Há­rom együttes elégedetten, boldo­gan, öt pedig elégedetlenül, keserű szájízzel tért haza. Nem a bírálóbi­zottság értékelésével volt a baj, amit ott mondtak, az többnyire helytálló volt. A pontozásos, sablonos beso­rolásban látom a hibát. Ha nem lenne verseny, ennek sem kellene lenni. Tehát kinek jó a verseny? A VII. Kodály Napok koncepciója szerint a kórusok kiválasztása há­rom kerületi versenyen történik meg. Sajnos, a kiválasztás nem a koncep­ció szerint ment végbe. Ilyen ver­seny ugyanis csak a Kelet-szlováki­ai kerületben volt. A másik két kerü­letben az énekkarok próbáinak meg­hallgatása alapján döntött a műsor­bizottság. Azt hiszem, nem kell kü­lön bizonygatnom, hogy egy nyilvá­nos szereplés és egy próba között milyen különbség van. Azt, hogy a versenyszerű rangso­rolás mennyire viszonylagos, tehát sok esetben nem reális, mi sem bizonyítja jobban, mint a kelet-szlo­vákiai verseny eredménye. Ott a pelsóci (Plešivec) női kar, arany­sávos besorolást kapott a zsűri kü­lön dicséretével, így eljutottak a Ko­dály Napokra, ahol csak ezüstko­szorút kaptak. Ez két fokozattal ala­csonyabb. A Tóketerebesi (Trebi­šov) járás pedagóguskara ugyanott aranyfokozatot kapott. Nem kerültek be a versenybe. Ugyanakkor Galán- tán a versenyben a Csemadok šafá- rikovói alapszervezetének vegyes­kara, az ezüstkoszorúval értékelt kórusokhoz viszonyítva, nagyon gyengén szerepelt. Egyszerűen ért­hetetlen, hogy ha az említett peda­góguskórus gyengébb, mint a šafári- kovói, akkor hogyan kaphatott aranysávos besorolást, Ne feszegessük tovább. Több éve már, hogy az énnekkari mozgal­munk különböző betegségek tünete­it mutatja, s ha azt akarjuk, hogy az elkövetkező évtizedekben több és jobb, magasabb színvonalú kóru­sunk legyen, akkor nyíltan és reáli­san kell minderről beszélnünk, hogy közös erővel gyógyíthassuk be a se­beket. írásom végére nagyon idekíván­kozik Kodály Zoltán Excelsior című írásának néhány - a kórusmozga­lomra vonatkozó - sora: „...Mi lesz a jövő? Tündérkert vagy pusztaság? Rajtunk áll. Azon múlik: lesz-e elég munkás kéz. Elég kiművelt fejű és lelkű karvezető, aki meglátja, mi a teendő, s azt véghez is tudja vinni." Én bízom abban, sőt, meggyőző­désem, hogy igen. ÁG TIBOR * * * Szerkesztőségünk a maga sajá­tos eszközeivel - neves népzeneku­tatónk és karnagyunk írásának köz­lésével - kíván hozzájárulni a Ko­dály Napok eszmei és szakmai szín­vonalának emeléséhez, a koncepci­óval kapcsolatos kérdések tisztázá­sához. Szívesen helyet adunk más szakemberek és a szervezők véle­ményének is. Méltó befejezés Fesztivál-visszapillantó Lucia Popp vendégszereplésé­nek hírére mindenhol megtelnek a hangversenytermek. így volt ez prágai fellépése alkalmából is. A. vi­lághírű énekesnő a német romanti­kus dalirodalom kincsestárából válo­gatott művekkel kedveskedett a Prá­gai Tavasz közönségének. Műsorá­nak első felében Schubert-dalok csendültek fel és Schumann Asz- szonyszerelem-Asszonysors című ciklusa hangzott el, a második rész­ben pedig Schönberg- és Strauss- múveket hallhattunk. A közönség sokáig ünnepelte a művésznőt, aki két szép ráadással, egy Dvofák- áriával és egy szlovák népdallal (Dobrú noc) köszönte meg a tapsot. Lucia Poppot követően az amerikai June Anderson dalestjén az olasz operaáriák kedvelői adtak egymás­nak találkát. A bel canto virtuóza többnyire kevéssé ismert opera­áriákból állította össze repertoárját. S hogy valóban a „szép ének“ mes­tere, azt széles ívű dallamformálása, csillogó előadásmódja; hangjának könnyedsége, hajlékonysága bizo­nyította. A Rossini-áriák és Verdi Traviátá- jának híres Violetta áriája mellett nem mindennapi csemegéül szol­gáltak Az alvajáró című Bellini-opera ritkán hallható áriarészletei, melye­ket June Anderson kivételes bravúr­ral szólaltatott meg. A kimagasló énekesek sorát Jev­genyij Nyesztyerenko zárta. A Nem­zeti Színház közönsége Dvofák Ru- szalka című operájában üdvözölhet­te a Moszkvai Nagyszínház szólistá­ját. Zeneiségének elragadó tisztasá­ga, szerepformálása, mely a ma már legendássá vált hakeni mintát testre szabottan, egyéni varázsával gaz­dagítva vitte tovább, ezúttal is elsöp­rő sikerű előadást eredményezett. Első ízben vendégszerepeit ha­zánkban Jeremy Menuhin, Yeduhi Menuhin, a világhírű hegedüvirtuóz fia. A kiváló zongoristaként számon- tartott művész programja érdekes műsorszámokkal kecsegtetett. Első­ként Mozart-múvet, a D-dúr szoná­tát szólaltatta meg. Vérbeli Mozart - tolmácsolása minden hangjával le­nyűgözött. Igen szép volt Chopin és Schubert-interpretációja is; Chopin C-dúr mazurkája és Schubert c-moll szonátája avatott szószólójára talált. Hangversenyének legizgalmasabb müsorszáma azonban ezután követ­kezett. Virtuóz technikája, tudása Debussy A boldog szigét és a Met­szetek című művében maradéktala­nul érvényesült: a művész rendkívüli szuggesztivitással idézte meg a sa­játos Debussy-i világot. A pianisták fesztiválfellépéseinek végére igazi fesztiválmeglepetés ju­tott. Az angol Barry Douglas, a moszkvaf Csajkovszkij verseny győztese -várt és mégis váratlan meglepetést okozott. Már program­választásával rendkívüli mércét állí­tott fel. Hangversenyének első ré­szében Beethoven 109-es opus számú szonátaciklusát interpretálta, majd Sosztakovics Prelúdium és fú­ga ciklusából választott. Kivételes kifejezőerejű, virtuóz technikájú, érett művész állt a közönség előtt. Brahms H-dúr balladájának és Schumann Szimfonikus etűdjeinek előadásával csak fokozta elragadta­tásukat. Bizonyára sokan őrzik emlékeze­tükben azt a feledhetetlen hangulatú estet is, amelynek dirigense és szer­zője egy személyben a világhírű len­gyel Krzysztof Penderecki volt. Vi­lágsikert aratott, eddig több mint há­romszáz alkalommal bemutatott Lu- kács-passióját a prágai FOK Szim­fonikus Zenekar, a Prágai Filharmó­nia Kórusa, a Kühn Gyermekkórus, továbbá Mariana Nicolesco, Bert- hold Possemeyer és Kurt Rydl (az est szólistái), valamint Miroslav Do­ležal (narrátor) ihletett előadásában hallhatta a közönség. A monumen­tális alkotás több mint húsz év el­múltával semmit sem veszített ere­jéből. A XX. századi modern zene e nagy egyénisége karmesterként is lenyűgözte hallgatóit. Az idei fesztivál jeles eseménye a brüsszeli XX. Századi Balett vendégszereplése volt, Maurice Bé- jart vezetésével. Béjart Eros Thana- tos (Szerelem Halál) című koreográ­fiájában és a Tizenkilenc táncjele­netben és más művekben vallott az élet szépségéről. Az est egyik leg­szebb élménye Jorge Donn szóló­tánca volt. Ravel Bolerójában párját ritkító őserejű mélységeket tárt fel. Emlékezetes produkció volt a Lit­ván Szimfonikus Zenekar hangver­senye is. A karmester, Jouzas Do- markas széles látókörét pompás és merész dramaturgiájú program - Rekasius jazz-elemeket is tartal­mazó szimfóniája, Prokofjev 1. he­gedűkoncertje, és Sosztakovics 5. szimfóniája - dicsérte. Idén is a Litván SZSZK Állami Szimfonikus Zenekarának hangversenyével zá­rult a fesztivál. Beethoven hangje­gyekbe álmodott Kilencedik szimfó­niája tolmácsolásukban, valamint a szólisták, a brit Alison Hargan, az osztrák Margaretha Hintermeier, Jo­sef Protschka és Gottfried Hornik, továbbá a Prágai Filharmónia Kóru­sának előadásában kivételes feszti­válélményt és búcsút jelentett. TARICS ADRIENN Szakmunkásképzés - helyben Évek óta gondja a šafárikovói gépgyárnak a szakemberhiány. A megnyugtató megoldás felé veze­tő úton - a jelek szerint - már az idén megteszik az első lépéseket. Szeptember elsejétől helyben folyik majd a szakmunkásképzés. A „va­sas“ szakmák iránt eddig is érdek­lődtek ugyan a fiatalok, ám a szülők a nagy távolság miatt nem szívesen adták gyerekeiket a piesoki vállalati igazgatóság szakmunkásképzőjébe. Ősztől jelentős változások lesz­nek tehát a šafárikovói szakmunkás- képzésben. A szabást-varrást tanu­ló lányokkal egy iskolába járnak majd a,.vasas“ szakmákra jelentke­ző fiatalok. A középfokú szakmun­kásképző iskola nevéből kimarad a ruhaipari jelző, s Ján Nálepka Szakmunkásképző Iskolának hívják majd. Persze az illetékeseknek ez ügyben még véglegesíteniük kell a fenntartási és irányítási elveket rögzítő szerződéseket. Annyi min­denesetre máris bizonyosnak lát­szik, hogy a gépgyári szakmunkás- tanulók gyakorlati képzése a gyár­kapun belül folyik, mégpedig meg­változott tantervek szerint. Az első évfolyamban egy osztály megnyitá­sát tervezik, harminckettes tanuló­létszámmal. Az érdeklődés a kedve­ző feltételek ellenére sem túl nagy, így gondot okoz a keretszám meg­töltése, ráadásul sok a gyenge elő- menetelü tanuló. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a kétéves ruhaipari szakon sem, ahol még szintén nem telt meg a ke­retszám. Lényegesen nagyobb az érdeklődés a három és fél éves tanulmányi szak iránt, bár a jelent­kezők közül néhányan nem jelentek meg a felvételi vizsgákon. A két ruhaipari szakon eredetileg 79 tanu­ló felvételét tervezték, ám az üzem igazgatósága - tekintettel a munka­erőhiányra - a létszám növelését kérte és meg is kapta a Slovakotex vezérigazgatóságától, így elképzel­hető, hogy összesen kilencvenen kezdik majd a tanévet a három első osztűyban, melyneK egyike magyar tanítási nyelvű lesz. A Rimaszombati (Rimavská So­bota) járáson kívül a szomszédos Rozsnyói (Rožňava) járásból is fel­vették a jelentkező nyolcadikosokat, szám szerint húszat. A kétéves szakmunkásképzés egyik újdonsága, hogy hetente nem egy, hanem három alkalommal jár­nak majd a tanulók műhelygyakor­latra, azaz gyakorlati képzésre, el­marad viszont a négyhónapos inten­zív gyakorlati felkészítés. A Rimaszombati Járási Nemzeti Bizottság munkaerő-gazdálkodási osztályának tájékoztatása szerint valamennyi szakon van még néhány betöltetlen hely, így a szakközépis­kolákból és a gimnáziumokból vala­milyen oknál fogva kívül rekedt tanu­lók jelentkezhetnek a ruhagyár illet­ve a gépgyár személyzeti osztá­lyán. H. A ÚJ SZÚ 6 1987. VI. 25.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom