Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-20 / 142. szám, szombat

Együttműködéssel a minőség javításáért Kedvező tapasztalatok a garantált sertéshizlalásban Betekintés a LIKO enzimprogramjába A Közép-szlovákiai Mezőgazda- sági Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat dolgozói a múlt évi ki­emelkedő eredményeikkel a CSSZSZK kormányának, a Szak- szervezetek Központi Tanácsának és a SZISZ Központi Bizottságának elismerő oklevelén kívül a vállalat vezérigazgatójának vándorzászlaját is elnyerték. Ondrej Ľauko mérnök­kel, a vállalat igazgatójával a minap arról beszélgettünk, mit tesznek an­nak érdekében, hogy továbbra is a legjobbak között szerepelhes­senek. • Igazgató elvtárs, a vállalat ve­zetői és dolgozói bizonyára örülnek a múlt évi sikernek, de ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ami ma elég, holnap kevésnek bizonyulhat. A tar­talékokat mindenekelőtt a gazdasá­gosságban és a minőségben kell keresni. E tekintetben miként igye­keznek hatni a mezőgazdasági üze­mekre, s mivel segítik a termelők igyekezetét?- A mi munkánkban a minőség­nek elsődleges szerepe van. A mi­nőségi szabványok megtartását nemcsak a partnereinktől követeljük meg, hanem magunk is azon va­gyunk, hogy kifogástalan keverékta­karmányokat stb. szállítsunk a ter­melőknek. Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb kiváló minőségű terméket vásárolhassuk fel, az in­tegrációs alapból egyes mezőgaz­dasági termékek felvásárlási árához tekintélyes árpótlékot fizetünk a vál­lalatoknak, csakhogy megtartsuk a termelókedvet. Például egy tonna étkezési babért 2200, egy tonna mákért pedig 5000 koronát fizetünk, de árpótlékot kapnak a termelők a jó minőségben értékesített mustárért, borsóért és egyéb termékekért is. • Bizonyos ipari és egyéb növé­nyeket azonban nem elég kitermel­ni, sok gondot és problémát okoz a termés betakarítás utáni kezelése és megfelelő tárolása is.- Ez így igaz. A gondok mielőbbi megoldása érdekében a megkötött integrációs megállapodások alapján komoly segítséget nyújtunk a mező- gazdasági vállalatoknak a speciális gépek vásárlásához, a tárolók átépí­téséhez, valamint a termés betaka­rítás utáni kezelésére szolgáló gép­sorok létrehozásához. A múlt évben 9 millió koronát fordítottunk ilyen célokra, az idén pedig további legke­vesebb 14 miílió koronát szabadí­tunk fel partnereink részére az integ­rációs alapból. Tekintettel arra, hogy a kerület mezógadasági vállalatai egyre jobb eredményeket érnek el a növénytermesztésben, mindenek­előtt a gabonatermesztésben - pél­dául a múlt évben több mint 30 000 tonna szemest vásárolhattunk fel terven felül a megfelelő magtárak építéséhez is hatékony segítséget nyújtunk a vállalatoknak. Ugyanis a kerületben még több mint 80 000 tonna szemestermény megfelelő tá­rolásához nincsen alkalmas kapaci­tásunk. • Hallhatnánk néhány konkrét példát is a mezőgazdasági vállala­tokkal folytatott együttműködésre?- Az elsó helyen a Lukanényei (Nenince) Egységes Földműves­szövetkezettel folytatott együttmű­ködést említeném. Ez a szövetkezet saját építócsoportjával két év alatt felépítette a 4000 tonna gabona tá­rolására alkalmas magtárt. A kor­szerűen felszerelt létesítmény beru­házási költségeinek felét mi fedez­tük az integrációs alapból. Hasonló, csak valamivel kisebb tárolókapaci­tást építettünk a Zsélyi (Želovce) Efsz-szel együttműködésben, s az elkövetkező két-három évben még további 12 magtárt szeretnénk így felépíténi. • Mint szállító vállalat, milyen ta­pasztalatokat szereztek a garantált hizlalásban?- Az eredményeink és a tapasz­talataink kimondottan jók. A kerület­ben eddig egyetlen példa sem akadt arra, hogy a termelők az általunk forgalmazott keveréktakarmányok­kal vagy szemesekkel nem érték volna el a szerződés által garantált súlygyarapodásokat. Itt mindenek­előtt a sertéshizlalásra gondolok. A sertések múlt évi napi és darabon­kénti súlygyarapodásának kerületi átlaga 55 dkg volt, de a garantált sertéshizlalást folytató vállalatok kö­zel 57 dkg-os átlagot tudtak kimutat­ni. Ez 15 dekagrammal több mint az ötéwel korábbi átlag. Akkor a kerü­let mezőgazdasági vállalatainak 62 százaléka kapcsolódott be a garan­tált sertéshizlalásba, most pedig 72 százalékos a részvétel. Egyébként - itt is sok múlik az emberi hozzáér­tésen és hozzáálláson, az adott vál­lalatnak nyújtott állatorvosi szolgál­tatások színvonalától stb. Például a Koši Közös Mezőgazdasági Válla­latnál a Prievidzai járásban közel 62 dekagrammos átlagos napi súlygya­rapodást érnek el a sertéshizlalás­ban, és nem sokkal maradnak el ettől a szinttől a Žiar nad Hronom-i járásban lévő Tekovská Breznicá- ban sem. • Igen ám, csakhogy akadnak✓ a kerületben szövetkezetek, ame­lyeknél mindössze 40 dkg-os súly­gyarapodási átlagot érnek el a hízó­sertések. Ezekben a gazdaságok­ban miként kívánják gyorsítani a fej­lődést?- Elhatároztuk, hogy az egyelőre átlagon aiuli eredményeket elérő gazdaságokkal is kötünk garanciális hizlalási szerződést. Előtte azonban vállalatunk takarmányozási szakem­berei a járási mezőgazdasági igaz­gatóság és az állatorvosi felügyelő­ség képviselőivel együttműködés­ben felméréseket végeznek, majd a szövetkezet vagy állami gazdaság vezetőségével megállapodnak a kedvező feltételek megteremtésé­hez elengedhetetlenül szükséges intézkedések megtételében, legyen szó szükségszerű kádercseréről vagy technológiai jellegű intézkedé­sekről. Ezzel a lemaradozó gazda­ságokat szeretnénk az átlagosak színvonalára emelni. • Milyen gondokkal küszködik a vállalat?- Életünket leginkább az alkat­részhiány keseríti, mert ilyen ellátás mellett nagyon nehéz biztosítani a felvásárló központok és a szárító- berendezések zavarmentes üze­meltetését, tökéletes kihasználását. Hogy csupán néhány konkrétumot említsek, a zvoleni Agrozet a meg­rendelt 100 gyújtógyertyából, 100 vezetöcsigából és 10 ventillátor-for- gókerékből mindeddig egyetlen da­rabot sem szállított le. Fölöttébb bosszantó ez a tény, mert ha csapa­dékban gazdag lesz a nyár, a Col- man típusú terményszárítókra nagy szüksége lesz a mezőgazdaságnak. De a hazai vállalatok által gyártott pótalkatrészekből (pl. vezetócsiga, lánckerék, forgótengely stb.) is nagy hiány mutatkozik. Amiatt is sokat bosszankodunk, hogy a Hontianske Nemce-i gabonasiló csigalassúság­gal épül. A Banská Bystrica-i Stavo- industria nem teljesíti a határidőter­vet. Ami konkrétan az idei évet illeti, a meghatározott közel 11 millió ko­rona értékű munkából az első négy hónapban mindössze 1,8 millió ko­rona értékűt végeztek el. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idén júliusban már aligha veheti kezdetét a techno­lógiai berendezés szerelése. Itt sze­retném elmondani, hogy sokkal elé­gedettebbek vagyunk az Agrostav dolgozóinak és a szövetkezetek épí- tócsoportjainak munkájával. Ami pe­dig a jövővel kapcsolatos elképzelé­seinket illeti, továbbra is mindent megteszünk vállalatunk progresszív fejlődéséért és a mezőgazdasági vállalatoknak nyújtott szolgáltatások színvonalának javításáért. Vagyis további szép eredményeket szeret­nénk elérni a CSKP XVII. kongresz- szusának határozatából reánk háru­ló feladatok teljesítésében. A társa­dalmi elismerés is erre ösztönöz és kötelez bennünket. BÁTORI JÁNOS A bratislavai LIKO Kutatóintézet az olyan tudományos munkahelyek közé tartozik, amelyek a KGST-országok tudományos-műszaki haladásának 2000-ig előirányzott komplex programja keretében a biotechnológiai eljárá­sok fejlesztésével foglalkoznak. Ez az intézet már több éve együttműködik szovjet kutatóintézetekkel is a biokémiai technológiai eljárások és a mikro­biológiai termelési folyamatok fejlesztése terén. A biotechnológiai kutatás területén főleg az enzimek és a nátriumglutamin előállítási módszerével foglalkoznak. A napokban Július Forsthofer mérnökkel, kandidátussal, az intézet igazgatójával arról beszélgettünk, hogy milyen népgazdasági jelentő­sége van az általuk végzett munkának, s milyen eredményeket értek el eddigi kutatásaik során. • Hogyan határozhatnánk meg pontosabban az enzimek fogalmát, milyen a felhasználási területük és gazdasági jelentőségük?- Az enzimek tulajdonképpen biológiai katalizátorok, olyan anya­gok, amelyek meggyorsítják az élő szervezetekben zajló folyamatokat, bármilyen más fizikai vagy vegyi hatás alkalmazása nélkül. Nagyon sokféle enzimet ismerünk, s ezek rendszerint csak egy bizonyos reak­cióra fejtenek ki hatást. A népgazda­ságban a legkülönbözőbb célokra alkalmazhatók, az élő természet nélkülözhetetlen tartozékai, előfor­dulásukról, szerepükről gyakran nem is veszünk tudomást. Minden alkalommal, kitermeli a számára szükséges enzimeket, olyan sor­rendben, ahogy azt fejlődési fokoza­tai megkövetelik. Ha bizonyos tech­nológiai célokra akarjuk felhasználni az enzimeket, erre nem alkalmazha­tunk csupán élő sejteket, hanem el kell különítenünk, ki kell vonnunk belőlük a megfelelő enzimet. Ha pél­dául a keményítő cukrosításához csak egyszerű élesztőt használ­nánk, úgy szesz és széndioxid lenne a végtermék, megfelelő enzim hasz­nálata esetén azonban diszachari- dot, maltózt, vagy monoszacharidot, glukózt állíthatunk elő. Az enzimek ipari hasznosítása a mosószerek gyártásánál is elterjedt, ahol az enzi­mek, alkalikus proteinázok hozzá­adása alacsonyabb hőmérsékletnél is hatásosabbá teszi a mosást. Meg kell azonban különböztetni az auto­matikus mosógépekhez gyártott bio­mosószereket a kézi mosásnál használható mosószerektől, mert az enzim nem tud különbséget tenni a fehérneműn levő fehérjeszennye­ződések és a kéz bőrfelülete között. Az enzimeknek fontos szerepük van a sörgyártásban is, ahol a pontosan meghatározott enzim fokozza a ma­láta hasznosulását, s emeli a termé­kek minőségi színvonalát. A sütő­iparban is jól érvényesülnek az ami­láz enzimek a finom sütemények gyártásánál, amelyek a liszt kemé­nyítőjének egy részét dextrinné bontják le, s így könnyebben emészthetővé és tartósabbá teszik a péksüteményeket. Említhetnék még egész sor hasonló példát az enzimek szerepéről. • Milyen jelentősége van a nát- rium-glutaminnak?-Tulajdonképpen az egyik legel­terjedtebb aminosav, a glutaminsav nátriumsójáról van szó. Ez az ami­nosav húsízű jelleget kölcsönöz az élelmiszereknek, s természetesen, emésztés közben teljesen elbontó- dik. Manapság nátrium-glutamin nélkül már el sem tudnánk képzelni a szárított és koncentrált leveseket, valamint az ételízesítőket, amilyen például a vegeta. Ezt az összetevőt eddig mi még nem gyártottuk, s most nagy keresletet kell kielégíte­ni belőle. Intézetünk nemcsak az enzimek és a nátrium-glutamin gyártási problémáinak megoldásá­ban működik együtt a KGST-orszá­gok hasonló jellegű kutatóintézetei­vel, hanem ezek gyakorlati haszno­sításának a kérdéseiben is. • Mit jelent ez a gyakorlatban?- Ami az enzimeket illeti, intéze­tünk koordinálja a tudományos-mű­szaki fejlesztés állami tervének azt APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ ■ 1987. június 20- án ünnepi 65. szüle­tésnapját a dolgos férj, édesapa, nagy­apa, após, sógor. id. Balázs Gyula nyug. ácsmester Pádárban (Padarovce). E szép ünnepen szeretettel köszöntjük, s kívánunk élete őszén további éveihez sok erőt, egészséget és megértést csa­ládja körében. Felesége, lánya, két fia, két menye és négy unokája Ú-2159 ■ 1987. június 20- án ünnepli 60. szüle­tésnapját özv. Németh Kálmánná Tóth Júlia Komáromban (Komárno). E szép ünnepen szí­vünk egész melegével köszöntjük a drága jó édesanyát, anyóst és nagyanyát. Jósá­gát és szeretetét hálásan köszönjük. Fia: Gábor, menye: Júlia s unokái: Ivetka, Zsuzsika, Angelika és Gabika, akik a nagymamát nagyon sokszor csókolják az egész család nevé­ben. Ú-2250 ■ 60. születésnapja, névnapja, valamint nyugalomba vonulá­sa alkalmából szív­ből köszöntjük a legdrágább férjet, édesapát, nagyapát és apóst, Török Lászlót (Dunaszerdahely - Dun. Streda), és köszönjük a sok megértést, szeretetet, amelyet nekünk nyújt. További életéhez nagyon jó egészséget, békességet és örömökben gazdag, hosszú, boldog életet kívánnak családja körében. felesége: Ancsika, fiai: Laci, Gyuri, menyei: Editke, Ilonka, lánya: Anikó, veje: Pityu és unokái: Évike, Andrea, Tomika, Anita, Pityuka és Anikó, akik a papát sokszor csókolják. Ú-2439 ■ 1987. június 20-án ünnepli 50. szüle­tésnapját Kamanca Ilona (Štúrovo). E szép ünnep alkalmából tiszta szívből gatulálnak, s jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: férje: Elemér, fiai, lánya, menyei, veje és hat kis unokája. Ú-2579 n­■ 1987. június 20- án ünnepli 46. szüle­tésnapját a drága jó férj, édesapa, Petróczi András Nemesócsán (Zem. Olča). E szép ünnep alkal­mából szívből gratu­lálunk, és jó egészséget kívánunk. Felesége: Zsófia, lányai: Móni, Erika, fiai: András és Zoli. A jókívánságok­hoz csatlakozik: apósa és anyósa. Ú-2515 ■ 1987. június 21- én ünnepli 90. szüle­tésnapját id. Susányi István (Šafárikovo). E szép ünnep alkal­mából szívből kívá­nunk nagyon jó egészséget és sok boldogságot. Kö­szönjük jóságát, gondoskodását és sze­retetét. Négy lánya, két fia, tizennégy unoká­ja, huszonhárom dédunokája, ükuno­kája és a család összes többi tagja Ú-2660 ■ 1987. június 20- án ünnepli 60. szüle­tésnapját Pásztor János Paláston (Plášťovce). ÉHjäfll E szép ünnep alkal­mából gratulálnak, s jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: felesége: Júlia, fiai: Laci, Jani, lánya: Marika, menye, apósa, unokái: Blan­ka és Robko. Ú-2679 ■ Június 11-én ünnepelték házasságkö­tésük 10. évfordulóját szeretett testvé­reink, ifj. Baranyai János és felesége, Csömör Mária Dunaszerdahelyen (Dun. Streda). E szép ünnep alkalmából szeretettel gra­tulálunk Márti, Jancsi és a gyerekek Ú-2706 a feladatát amely „Az enzimek komplex kihasználása a népgazda­ság különböző ágazataiban“ nevet viseli. Már több éve foglalkozunk ezzel a feladattal, s a kutatási ered­mények alapján egy enzimgyártó üzem építésére kerül sor Leopol- dovban. Dolná Krupában már üzem­be helyeztünk egy kísérleti termelési részleget, ahol azt vizsgáljuk, hogy a laboratóriumi módszerek hogyan érvényesülnek az ipari méretű ter­melésben. Ettől a feladattól függet­lenül egy tanulmányt is elkészítet­tünk a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium szá­mára arról, hogy milyen lehetőségek vannak az enzimek szakosított és koncentrált gyártására nálunk, figye­lembe véve a többi KGST-ország szükségleteinek a kielégítését is. A nátrium-glutamin gyártási tech­nológiájának a kifejlesztését úgy­szintén önálló állami terv keretében valósítjuk meg. Ezen a területen közvetlenül együttműködünk a Moszkvai Genetikai Tudományos Kutatóintézettel, valamint a Kijevi PPD Tudományos Kutatóintézettel. Munkánk itt arra irányul, hogy kuta­tási eredményeinket a technológiai eljárást részletesen ismertető kiad­ványban foglaljuk össze, s egy ezer tonnás évi kapacitású kísérleti ter­melési egységet helyezzünk üzembe. • Mikorra várhatók tehát a gya­korlati eredmények?- A Dolná Krupá-i üzemünkben már 1989-ben elkezdjük az enzimek termelését a felhasználók számára. A leopoldovi enzimgyár építésének a megkezdésére előreláthatóan 1990-ben kerül sor, s az üzembe helyezéssel 1994-ben számolunk. A nátrium-glutamin első gyártóegy­ségének az építését ugyancsak 1990-ben, esetleg 1991-ben kezd­jük el, s az építés három évet vesz igénybe. A beruházások kivitelezése a Szlovák Keményítőgyárak nemzeti vállalat keretében valósul meg. JOZEF SLUKA Jóságát soha nem feledjük, emlékét szi­vünkbe zártuk. Felesége, gyermekei, menye, vejei ■ Életünk legfájdalmasabb napja marad 1984. június 20., mert három évvel ezelőtt ezen a napon dobbant utolsót drága jó szíve a legjobb férjnek, édesapának, apósnak és nagyapának, Reznyák Jánosnak (Izsa - lža). és kis unokái Ü-2394 ■ Bármerre visz utunk, szemünkben könny, szívünkben fájdalom, mert na­gyon hiányzik a sze­rető férj, gondos édesapa és nagy­apa, Jóba Ferenc (Szimő - Zemné), akit a halál 1986. június 21-én, 63 éves korában ragadott ki szerettei köréből Em­lékét örökké szívükben őrzik: bánatos szivü felesége, fia, leánya, veje, két kis unokája: Zsanetka és Zsoltika s az egész rokonság. Ú-2455 ■ Fájdalomtól meg­tört szívvel és soha el nem múló szere­tettel emlékezünk a drága jó leányra, édesanyára és test­vérre, Kodusné Nagy Máriára (Nagyköves - Veľký Kamenec), aki 1986. június 21-én, 26 éves korában váratlanul távozott szerettei köréből. Kö­szönetét mondunk mindazoknak, akikkel a közös gyász és közös emlékek kötnek össze, és akik velünk együtt gondolnak rá ezen a számunkra oly fájdalmas, első évfordulón. Felejthetetlen emlékét, jóságát, és szeretetét örökké őrzi kislánya: Livi­ké, szerető szülei és testvérei.Ú-2484 ■ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emléke­zünk a drága jó édesanyára, nagy­mamára és dédma- mára, Balla Jánosné Kürthy Máriára (Csallóközaranyos - Zlatná na Ostrove), akit a kegyetlen halál 1986. június 19-én, 74 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Akik ismerték és szerették, emlé­kezzenek rá szeretettel ezen az első szomorú évfordulón. Jóságát és szerete­tét örökké szivünkben őrizzük. Lányai: Irén, Mária, fiai: János, Ist­ván, menye: Ilonka, vejei: Lojzó, Ban­di, unokái: Viola, Mária, Irén, Bandi, Darina, Milan, János, László, unoka- vejei: József, Béla, Karcsi, Lajos, unokamenye: Ica és kilenc kis déd­unokája, akik nagyon szerették a dé- dikét: Józsika, Monika, Karcsika, a kis ikrek: Deniszka, Annamária, Ale­xandra, Bernadett, Jancsika és Ádámka. Ú-2309 ÚJ SZÚ 6 1987. VI. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom