Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-19 / 141. szám, péntek

TAVASZI ÉLMÉNYCSOKOR Emlékezés és kiállítás Szabó Gyula grafikái a Nógrádi Galériában Koncertcsemegékkel, kiemelkedő élményekkel nem maradt adósa a zsúfolásig telt hangversenytermek közönségének a Prágai Tavasz má­sodik harmada sem. Ez a hét minde­nekelőtt a szimfonikus zene szerel­meseit ajándékozta meg. A sort a Drezdai Filharmónia hangversenye nyitotta. Bár a drez­daiak a hazai hallgatóság régi jó ismerősei, s a prágai koncerttermek gyakori vendégei, a tavaszi zenei fesztiválon ezúttal léptek első ízben közönség elé. A neves zenekar mostani repertoárját német szerzők műveiből állította össze. Műsorán Günther Neubert kortárs szerző Sin- fonia infernale-\a, Schumann Tava­szi szimfóniája és Beethoven 5. zon­gorakoncertje szerepelt. A zenekar élén már új vezető karmesterük, a fi­atal Jörg-Peter Weigle állt, s szemé­lyében tévedhetetlen ritmusérzékű, energikus, eredeti muzsikusegyéni­séget ismerhettünk meg. A zenekar és a dirigens közös produkciója szép előadást hozott létre, melyben egyenrangú alkotó­társuk volt Anne-Rose Schmidt zon­goraművésznő, az NDK-beli zongo­raiskola neves képviselője, aki Bee­thoven zongorakoncertjét tolmácsol­ta - tökéletes technikával. Felfokozott érdeklődés előzte meg a Monte-Carlo-i filharmonikus Zenekar vendégszereplését. Prágai premierjükre a Smetana-teremben került sor, ahol két hangversenyt adtak. Mindkét alkalommal meg­győzték kíváncsi hallgatóságukat ar­ról, hogy a zenekar kvalitásai való­ban figyelemre méltóak. Vendégdiri­gensük az amerikai Andrew Litton volt, aki fiatal és igen rokonszenves, impulzív művész. Méltán nyilatkozott a cseh zene­kritika elismerően a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának két hang­versenyéről, melynek szintén a Smetana-terem adott otthont. A szimfonikusok élén a kiemelkedő mesterségbeli tudással rendelkező világhírű dirigens, Sir Colin Davis állt; válogatásában a klasszikus és a romantikus szimfonikus zéneiro- dalom népszerű darabjai csendültek fel: Schubert 3. szimfóniája, Beetho­ven Eroicája, Haydn Esz-dúr szim­fóniája és Strauss Don Jüanja. Igazi fesztiválélményt jelentett a Moszkvai Állami Kamarakórus vendégszereplése is. A Betlehem­kápolna történelmi falai méltó kere­tet adtak az impozáns programnak - Dmitrij Bortnyanszkij három kórus­művének és Alfred Snitke kortárs zeneszerző szerzeményének. A Kultúrpalota kongresszusi ter­mében emlékeztek meg a lidicei tra­gédia 45. évfordulójáról. A ,,Lidicei rózsa" elnevezésű hangverseny el­ső felében. Bohusiav Martinu Lidicei emlékmű című kompozíciója és M. Raich, Rekviem Lidicéért című müve hangzott el. A koncert második részének olyan darabok adtak ünnepi fényt, mint többek között Tausinger háborúellenes alkotása, az Ave Ma­ria, Dvorák ritkán hallható himnusza, a Fehérhegy örökösei és Smetana Cseh dal című kompozíciója. A gyermek- és felnőttkórusok, s kí­sérőjük, a Prágai Konzervatórium Szimfonikus Zenekara, élén Premysl Charvát dirigenssel, meste­ri felkészültségről tettek tanúságot. Jelentős zenei évfordulót idézett a Smetana Színház ünnepi Mozart előadása: a Don Giovanni prágai ősbemutatójának 200. évfordulóját. Donna Anna és Don Giovanni sze­repére olyan művészeket sikerült megnyerni, mint a görög Kosztasz Paszkalisz osztrák Edith Wiens. Az énekesnő rendkívül finom szoprán­ja, lélegzetelállító pianissimói, Pasz­kalisz gyönyörű baritonja, s mindket­tejük egyéni szerepformáló művé­szete szép, s nem egy vonatkozás­ban új előadást eredményezett. Az idei zenei tavasz dramaturgiá­jában kiemelt helyen szerepeltek a balettelóadások. A permi Csaj­kovszkij Balett érkezését nagy vára­kozás előzte meg, s a közönség valóban nem mindennapi fesztivál­est tanúja lett. A társulat Kara Kara- jev azerbajdzsáni zeneszerző A hét szépség című balettjét, egyik legfris­sebb produkcójukat mutatta be Vla­gyimir Szalimbajév varázslatos ko­reográfiájában. Az ifjú veronai szerelmesek tra­gédiáját felelevenítő alkotás koreo­gráfusa Nyikolaj Bojarcsik volt, aki egyéni módon fogalmazta újra a tör­ténetet - a két központi alak mellett további öt párt szerepeltetett - jelké­pes erejűvé emelve így a mondani­valót. A technikailag is rendkívül igé­nyes előadás nagyszerű teljesít­mény volt. A Salder's Wells Royal Balett, a londi királyi társulat utazó nagykö­vete, húszéves szüoet után harmad­ízben látogatott el ismét Prágába. Vendégszereplésük átfogó kereszt- metszetét nyújtotta a királyi társulat dramaturgiai törekvéseinek. A ba- lett-társulat megalapítója, Ninette de Valois emlékét idézte az Arthur Bliss zenéjére készült Sakk-matt kompo­zíció. A vörös és fekete sakkfigurák Halál-Szerelem játszmája ötven év távlatából sem vesztett fényéből. A századforduló ragtime - lázát elevenítette fel a királyi társulat ve­zető koreográfusa, Kenneth MacMil­lan, Scott Joplin zenéjére készült Válogatott szinkópáival. Tarics Adrienn Huszonkét év után: Ismét Molnár Ferenc Ma már alighanem elérkezett az ideje, hogy misztifikálás és hamis illúziók - de irodalmon kívüli indula­tok és sok évtizedes balhiedelmek nélkül - tekintsünk alakjára. Ha éle­tében semmi mást nem írt volna, mint máig népszerű ifjúsági regé­nyét, a Pál utcai fiúkat, akkor is helye lenne az irodalomtörténetben. Ha csak a Széntolvajokat írta volna meg, övé lenne az egyik legszebb magyar novella dicsősége. Ha csak az >4ndorcímű regényét, elmondhat­nánk róla, hogy ő fogalmazta meg az orosz irodalomban oly központi szerepet játszó „felesleges ember“ típusának leghitelesebb pesti és magyar megjelenési formáját. De hát nem ezekkel a műveivel vált világhírűvé. Híressé színdarab­jaival lett, ezekkel a csillogóan szel­lemes, dramaturgiailag pontos mű­vekkel, amelyekkel a pesti polgár­ság tapsára pályázott, s amelyeket még Szerb Antal is az „Exportdrá­mák" címszó alatt tárgyalja híres magyar irodalomtörténetében. Való­ban azok voltak: exportálta őket, mert volt rá vevó; de ugyan ki állít­hatja komolyan, hogy a világsiker véletlen lehetett vagy meg nem ér­demelt“ - írja Geszti Pál. Kiről is? Hát természetesen Molnár Fe­rencről, akinek Liliom című színjáté­kát egyszerre kétszáz színház tűzte műsorára a világ minden táján. Ma­gyar színpadi szerzőnek sem ez­előtt, sem ezután nem adatott meg hasonló siker - de talán más nem­zetiségű drámaírónak sem... Ezt a színjátékot - a Liliomot - a Magyar Területi Színház is be­mutatta 1965. december 10-én (vagyis csaknem huszonkét évvel ezelőtt) Bugár Bélával és Ferenczy Anna érdemes művésszel a főszere­pekben. Azóta nem vittek színre a Mateszban újabb Molnár-művet. Most iktatta műsorába a színház a szerző legelső darabját: azt, amellyel elindult drámaírói pályáján. A doktor úr című vígjátékát 1902- ben írta Molnár Ferenc - vagyis nyolcvanöt évvel ezelőtt. Alakjai mégis a frissesség erejével hatnak. Ezért szereti a közönség ezt a dara­bot a mai napig. Ezt vette észre Kellér Dezső - a pár éve elhunyt közismert író, humorista - is, amikor elhatározta, hogy ,,egy kissé porta- lanítja“ ezt az alkotást. Dalszövege­ket írt a bohózathoz, s ezekhez az a Zerkovitz Béla komponált zenét, aki már Ady Endre néhány versét is megzenésítette. így lett ebből a színpadi alkotásból zenés bo­hózat. Szinte már hagyományossá vált, hogy a Magyar Területi Színház ze­nés vígjátékkal zárja a szezont. Álta­lában ezek azok a produkciók, ame­lyeket nem győz a színház elégszer eljátszani. Bármennyire is bohókás hangulatú azonban ez a mű - a mai napig sem vesztett hitelességéből, mondanivalójából. A doktor úr mostani rendezője Horváth Lajos. A díszletet s a jelme­zeket Platzner Tibor tervezte. A ze­nei vezető Zsákovics László, aki a dalokat is hangszerelte. Karéi Bednár professzor, a koreográfus Prágából érkezett. A dalokat Stu- bendek István tanította be. A szerep- osztásban Puzsért Boráros Imre, dr. Sárkányt Bugár Gáspár, Sárkány- nét Cs. Tóth Erzsébet, Lenkét Benes Ildikó, Bertalant Ropog József, Maro­sinét Szentpétery Ari, Csat ót Fő­ttje István, a Szobalányt Németh Ica, az Igazgatót Tóth László, a Földrajz­tanárt Bugár Béla, az 1. rendőrt Vörös Lajos, a 2. rendőrt Bajcsi Lajos, Cseresznyést Turner Zsig- mond alakítja. Ó ezzel a szereppel búcsúzik a Magyar Területi Színház­tól. Az előadás ma este fél nyolckor kezdődik. Kmeczkó Mihály Gonbaszögi pilla­natkép (Gyökeres György felvétele) Életmű-kiállításának negyedik ré­szével ismerkedhetnek meg bő egy héten át a losonci (Lučenec) Nógrá­di Galéria termeiben az odatévedő turisták és a környék lakói. Talán akad egy-két autóbusznyi érdeklődő is, akik szakítanak egyetlen órát a tárlat meglátogatására. Ennyi fi­gyelmet megérdemel Szabó Gyula, akinek sírja az egyik losonci temető­ben van. Sajnos, Szabó Gyula sírja és a Nógrádi Galéria, valamint a nagy csehszlovákiai magyar festő jubileu­ma idején sem lett látogatott hellyé. A sírját június 6-án megkoszorúzók alig voltak ötvenen, jóllehet napila­punk is előre jelezte az eseményt. Mindezek után illene szót keríteni arra a tárlatra is, amelyet Szabó Gyula élete utolsó szakaszának gra­fikái anyagából állítottak össze. Az írógépem mellett heverő katalógu­son a következő állt: Forradalom - Élet. Grafika 1960-1972. Negye­dik olyan kiállítás ez, amely időrendi szakaszolással a festő különböző alkotói korszakai köré csoportosítva fokozatosan ismerteti meg a tárlatok látogatóit a teljes alkotói világgal. 1982-ben Küzdelem címmel az első életszakasz (1930-1945) volt látha­tó. 1983-ban a Föld népe című tárla­ton grafikái egy részét (1945-1960) adták közre. 1985-ben Aratás cím­mel a kiteljesedett életmű (1945-1960) festészeti anyagát mu­tatták be. Így az idei kiállítást is számbavéve gyanítható, hogy leg­közelebb Szabó Gyula utolsó évtize­dének festményeivel ismerkedhe­tünk meg. Mint minden eddigit, a Forrada­lom - Élet kiállítást is dr. Kubička Klára kandidátus, művészettörté­nész gondozta. A Nógrádi Galéria valamennyi termét betöltő grafikai anyag nagyobbrészt a már országos pályázatokon és kiállításokon ismert képekből állt össze. Viszont szellemi értékét tekintve igen fontos az az anyag, amely eddig csak részletei­ben, töredékesen vagy egy-egy al­kalommal véletlenszerűen volt lát­ható tárlatokon. Az avatatlan, képzőművészetet kedvelő látogató számára bizonyára nem mindig érthető az a sorrend, amelyet ez a kiállítás követ. Bizo­nyos megkötöttségekkel időrendi­nek, más oldalról szemlélve temati­kusnak is tekinthető a csoportosítás. Mindenesetre öt ciklus feszült drá- maisággal és mély bölcselettel teli szellemisége határozza meg a tar­talmát. A Forradalom - élet és a For­radalom - szerelem látszatra egy­máshoz közeli gondolatok jegyében fogantak. Az Ecce Vita (íme, az élet) már egy látomásos jövőkép katakliz­máit idézi meg, miközben a történel­mi visszatekintés gondolat- és kép­zettársításaiból születik meg a mű­vészi látomás. Történelmi lecke és jövőkép sűrűsödik a ciklus huszon­két színes alányomású fametszetén Nem véletlenül hagytam utoljára a felsorolásban a Kozmosz és forma valamint a Csontfigurák ciklusokat. Az elsőt úgyis nézhetjük, mint a mű­vész utolsó életszakasza festészeti törekvéseinek grafikai formanyelven megfogalmazott ábécéjét. Ez a mindössze tizennégy alányomá- sos fametszet az egykor megrende­zésre kerülő festészeti tárlat tükré­ben kapja majd meg igazi fényét, s válik sok minden mellett a legfon­tosabb útmutatóvá Szabó Gyula utolsó évtizedében festett képeinek megértéséhez. A Csontfigurák cik­lus huszonegy fametszete pedig mintegy sűríti azt a bölcseletet, amely az emberi élet lényegéről a művész alkotásai révén önmaga számára kikriStályosított. A látszatra bizarr formai eszközökkel - a külön­böző méretekben és stilizáltságban ábrázolt emberi csontok - vizuálisan is elérte, hogy csak a közlendő gon­dolatra koncentráljon a képek néző­je. A csont, mint tárgyi forma, csu­pán a gondolat behatárolását szol­gálja: a szellemi lecsupaszítást a szinte virtuóz kompozíciókkal éri el. Különösen a nézőben szinte ka- tartikus hatást kiváltó önarckép és az Alfa-Omega grafikák tömör üze­nete teszi felejthetetlenné ezt a so­rozatot. Van azonban egy 1971-ben alko­tott ciklusa, amelynek darabjain az emberiség ősi mítoszait, szimbólu­mait emelte gondolatiságának ma­gaslataiba: Az élet oltára című, a tár­laton egyetlen lapra helyezett, kü­lönböző méretű darabokból összeál­lított kompozíciója. Az anyaság him­nusza ez a kilenc grafika. Bár az időrendiséget tekintve, jóval később született, mint az 1962-es Forrada­lom - élet sorozat, az utóbbinak is számos hasonló ihletettségű, az emberiség létéhez örökké hozzátar­tozó kapcsolat- és viszonyrendsze­rek értelmét kutató lapja van. Az önarckép kakassal, a Gondok, a Férfi és nő, a Nő tehénnel, a Férfi lóval egy örök belső emberi törvény kivetülései. Gondolatiságukat a vál­lalás adja: a holnapért a tegnapért, a másikért, az állatért és a mun­káért. Aligha egy zsurnálkritika korlátai között kellene írni erről a tárlatról. Szabadon áradó esszében lenne méltó megfejteni Szabó Gyula képi üzenetét, szimbólumai nyomán továbblendítő képzettársítást. A tel­jességről írhatna esszét az, aki vál­lalkozik rá, hogy a szinte sejtjeink magjába hatoló gondolatokat szám- bavegye. Ráadásnak ott egy doktori értekezés témáját is kitevő kapcso­lat az „ikon“ és a „verbum“ - a „kép“ és a „szó“ - között, amelynek ennyire művészi igényű kettőssége még a világ képzőművé­szetét, illetve költészetét tekintve sem sok alkotónál található meg. Mindez egyetlen emberben sűrűsö­dött teremtő, alkotó erővé. Nem tudom hányán látták eddig a tárlatot, azt még kevésbé, hogy mennyi volt közöttük a diák. Miért fontos ez nekem? Az időszak, az évszak miatt. Diákok évada követ­kezik - a szünidei vándorlásoké. De családi együttlétek évada is a nyár. S ez a tárlat június 31 -én bezár... DUSZA ISTVÁN Gombaszög *87 A csehszlovákiai magyar dolgozók XXXII. országos kulturális ünnepsége elé Gombaszög (Gombašek) sokak számára jelkép. Legtöbbször a Sarló egykori táborozásait és a Csemadok-ünnepélyeket emlegetjük. Szó esik a találkozá­sokról, a régi barátságok megerősítéséről. Idén a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója jegyében rendezik a műsorokat, amelyeknek fő célja a hazánkban élő nemzetek és nemzetiségek testvériségének további megszi­lárdítása. Gombaszög július 20-án 15.00 órakor elsősorban a fiatalokat várja. A dal szárnyain című músorblokkban a Melódia ’86 popzenei verseny legjobbjait hallhatjuk. Utána a Gyermekekről gyermekeknek című néprajzi kiállítást nyitják meg. 17.30-kor a lengyel Paktorín, a Zemplín csoport, valamint a Szőttes Népművészeti Együttes lép a szabadtéri színpadra. Az NDK-beli Spremberg fúvószenekar rövid koncertje után 19.30-kor kezdődik a csehszlovákiai magyar dolgozók ünnepi nagygyűlése. Ezt követően a Budapest táncegyüttes kétórás műsorát láthatja a közönség. Az együttes kiváló zenekara önálló számokkal is szórakoztatja a közönséget. 22.30 órakor a berzétei (Brzotín) művelődési házban a Szőttes, az Új Nemzedék és a Hajós együttesek tagjainak vezetésé­vel táncházat rendeznek. Vasárnap délelőtt 9.00 órakor a rozsnyói (Rožňava) Bányászok terén koszorúzásra, majd menettánc-bemutatóra kerül sor. A gombaszögi szabadtéri színpadon 11.00-kor kezdődik a Gyermekek a gyermekeknek című műsor. Ebben a kétórás műsorban számos gyermektánccsoport, egy gyermekkórus és egy gyermek színjátszócsoport szerepel. Ezután ismét a Spremberg fúvósze­nekart hallgathatják. 15.00 órakor Egységben címmel népművészeti gálamű­sort nézhetnek meg, amelyben a vendégegyüttesek és a legjobb hazai magyar táncegyüttesek lépnek fel. 18.00 órakor Hacsek és Sajó címmel vidám összeállítást láthatnak, amelyben Kibédy Ervin, Payer András, Ambrus Kyriés más magyarországi művészek szerepelnek. A rendezők bíznak a jó időben, s abban is, hogy idén is sokan jönnek el Gombaszögre. (d-n) új szí; 6 1987. VI. 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom