Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)

1987-06-18 / 140. szám, csütörtök

Szervezni is tudni kell Szavalok és prózamondók a Duna Menti Tavaszon Színház és zene Az idei Bratislavai Kulturális Nyár rendezvényeiről Nehéz bármit is kiemelni abból, amit az idei Bratislavai Kulturális Nyár rendezői kínálnak a szabad­ságra nem készülőknek és a város­ban járó turistáknak. Természetesen azok is megtalálják majd a kedvükre való műsorokat, akik nyáron is a tar­talmasabb, igényesebb szórakozás­ra vágynak. Lesznek szabadtéri koncertek, meghitt udvarok hangu­latába illeszkedő kamarazenei es­tek, kötetlen szórakozást igérő kerti mulatságok. A színház idén ponto­sabban körülhatárolt helyet kap, mint az előző években. Júliusban most is egy egész héten át hallgat­hatunk gitármuzsikát, majd augusz­tus közepén az orgonaművek híveit várják hét koncertre. A popzenei koncertek mellett ismét lesz három dzsesszhangverseny. A gyerekek számára elsősorban a szünidei na­pok hasznos és kellemes eltöltésére ösztönző játékos sportvetélkedők, a tárlatlátogatások, a rajzversenyek, a vidám szórakoztató műsorok tűn­hetnek vonzónak. Ennek a gazdagságnak is lesz azonban néhány olyan önálló mű­sorblokkja, amely végül karakterizál- ja a bratislavai nyári kulturális körké­pet. A gitárzene napjai alatt július 6- tól július 12-ig a klarisszák kolosto­rának hangversenytermében hét művész játékát hallhatják. Az ameri­kai, csehszlovákiai, francia, orosz, angol és argentin művészek minden este nyolc órakor lépnek a közönség elé. Legalább ennyire varázslatos, ezért szépszámú hallgatóságot vonz az orgonamuzsika, amelyet a brati­slavai Vár zenetermében augusztus 16-tól augusztus 30-ig hallgathat­nak, szovjet, csehszlovákiai, olasz, uruguay és bolgár orgonisták tolmá­csolásában. Egyik legattraktívabb sorozatnak tűnik a kamaramuzsika híveinek szánt egyedi koncertekből álló füzér. Július 23-ától kezdve csü­törtökönként, este nyolctól a klarisz- szák kolostorának hangversenyter­mében sorrendben a következő ka­marazenekarok muzsikálnak: a Vil­niusi Vonósnégyes, a Musa Antiqua Sloveniae, az olasz Frescobaldi Kvintett, a prágai Arc Cameralis, a Žilinai Állami Kamarazenekar és a Suk Kamarazenekar. Elég attrak­tív névsor ahhoz, hogy hetente egy alkalommal a meleg nyári napok estéin százakat is vonzzon ebbe a történelmi levegőjű, kiváló akuszti­kájú környezetbe. A zenén kívül a másik nagy mű­sorblokkot a szabadtéri színházi elő­adások és irodalmi műsorok alkot­ják. A színpadi és pódiumművészet szerencsére egyre kevésbé ismeri az „amatőr“ és „hivatásos“ megkü­lönböztető jelzőket. A szlovákiai és a csehországi színházi élet jóérte- lemben véve, önmagára is terméke­nyen ható módon lesz egyre inkább tagolt. Nem véletlen tehát, hogy a kulturális nyár műsorában idén öt napon át - az egyedi előadásokon kívül - szinte fesztiválszerűen köve­tik egymást a színházi események. Július 8-án este hétkor a Jirásek utca 10. szám alatt, a politikai neve­lés házának Mozart-termében kez­dődik az egyszemélyes színházak bemutatója, amely ezen a helyszí­nen július 12-ig tart. Mindennap ugyanabban az órában várják e mű­faj kedvelőit. Ezeken a napokon a többi szabadtéri színházi előadás helyén, az Academia Istropolitana (ma Színművészeti Főiskola, Jirá­sek utca 3. sz) udvarán 20.30-kor kezdődnek a produkciók. így a mindkét előadásra kíváncsi nézők csak átsétálnak az alig száz lépés­nyire lévő másik helyszínre. Azt hi­szem ennek az öt napnak az előa­dásai még a környező országok színházszerető turistáit is vonzzák. Nem ártana talán, ha a jövőben ezt a műsorblokkot állandósítanák, és akár turistacsalogatóként is szolgál­hatna. Annál is inkább, mivel szín­házi előadások egész sorát nézhetik meg az Academia Istropolitana ud­varán. Június 24-én 20.30 órakor a bratislavai Új Színpad játssza Lope de Vega Furfangos szerető című komédiáját. Ugyanott, ugyanabban az órában július 26-án áriaestet tar­tanak a színművészeti főiskola ope­ratanszakos hallgatói. Június 27-én a Večerní Brno Színház Bulgakov Zojka lakása című darabját adja elő. Egy nappal később a „színházi nyár“ talán legizgalmasabb művészi produkcióját játssza a nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színház. Terentius Eunuch címú művét Jozef Bednárík rendezte. Ennek a sokoldalú rende- zőegyéniségnek a műhelyéből még két előadás szerepel ezen a sza­badtéri színpadon. Július 3-án a Bratislavai Kamaraopera társulata adja elő a Donizetti: Maniere Teatrali című vígoperáját. Augusztus 14-én és 15-én az általa világhíressé lett zeleneči „Z“ Színház játssza Gol­doni A szmirnai impresszárió című darabját. A nyár folyamán három estén is vendégszerepei a trnavai Gyermek és Ifjúsági Színház, két­szer láthatjuk a brnói Mrštík-fivérek Színházat. Lesz ősbemutató is, amelyet a bratislavai színházak mű­vészeiből verbuvált alkalmi társulat tart. Ezt a többé-kevésbé szerzői színházat, Faust mérnök eljegyzése címmel J. števček és I. Šimeg írta. Ízelítőül csupán ennyit, ami per­sze jó, ha egyharmadát kiteszi mind­annak, amit két hónapon át Szlová­kia fővárosában láthatnak, hallhat­nak. Ebből az ízelítőből is kiderülhet, hogy nem lesz egyetlen este sem, amikor valamelyik történelmi leve­gőjű udvarban, téren vagy teremben ne találna otthonra a színház, a ze­ne, a vidámság. Látványos előadás Hazánkban vendégszerepeit az Etióp Dal- és Táncegyüttes Soha többé ilyen napot. Más zsű­ritaghoz hasonlóan délután öt felé már vagy a tizedik kávét öntöttem magamba a kurta szünetek egyiké­ben, bízván abban, hogy így talán figyelni tudok az ötvenötödik, sót még talán a hatvanadik versenyzőre is. Láthatóan már nekik sem jelentett örömöt a szereplés, hiszen az egésznapos izgalomtól, várakozás­tól elcsigázva léptek a színpadra. Ök legfeljebb csak azzal nehezítették a rendezők és a bírálóbizottság dol­gát, hogy néhányan közülük tizenöt­perces prózát mondtak. Valóban fel- rémlett bennem az is, hogy még akad valaki, aki egy egész kisre­gényt is felmond... Amikor a csaknem hétórás mara­toni verseny után valósággal kitá­molyogtam a teremből, akkor szülők és pedagógusok estek nekem: miért kell még vagy másfél órát várni az eredményhirdetésre, amelyre rá­adásul más helyen kerül sor; kinek lesz még ereje, kedve végighallgatni az értékelést, s egyáltalán hogy le­het ilyen rosszul szervezni ezt a sza­valóversenyt.. .? A szülők, a pedagógusok és a bí­rálóbizottság panasza teljesen jo­gos. Nem kell ugyanis különösebb tudomány előre kiszámolni, hogy nagyjából meddig tart majd egy sza­valóverseny, tehát mikor kezdődhet a következő műsor. Az is eléggé nyilvánvaló, aligha akad olyan zsűri, amely egy nap alatt képes hét órán át koncentrálni, hatvan szavalót, il­letve prózamondót teljes felelősség­gel elbírálni. Magyarán: némi előre­Aachen és Berlin után, Bratisla­vában, a Szlovák Nemzeti Galériá­ban mutatták be a Norvég Királyság több fiatal képzőművészének kiállí­tását. Rendkívüli esemény részesei voltunk, hiszen csak elvétve adódik alkalom arra, hogy személyesen is találkozhatunk kortárs nyugat-euró­pai képzőművészek alkotásaival. Az elmúlt három hétben Norvégia két legifjabb művésznemzedékének képviselőivel ismerkedhettünk, akik­ben már csak közvetve élnek száza­dunk kataklizmáinak emlékei. Arvid Pettersen kivételével, mindnyájan a második világégés után születtek, művészi pályára a hetvenes, illetve nyolcvanas években léptek. Vég­zettségüket tekintve, akár a „hivata­los norvég művészet“ képviselőinek is nevezhetnénk őket, a „hivatalos“ jelzőt nem pejoratív értelemben használva. Bizonyítja ezt müveik sokrétűsége és egyedisége, vala­mint az, hogy mentesek a sematiz­mustól és a kánonoktól. Közös jel­lemzőjük: a szilárd nemzettudat, nemzetük művészi és kulturális örökségének megbecsülése, vala­mint a kultikus tárgyak tisztelete. Helge Korvald tiszta, meleg alap­színekben tobzódó, nagyméretű festményei fogadták a tárlatlátoga­tót. A gyors ecsetírással és rusztikus technikával készült Virágos kép cí­mú alkotásán azonnal felfedezhet­tük a mi környezetünkben is elterjedt tulipános népi motívumot, amelynek megidézésére - a művész bevallása szerint - egy 18. századi faláda díszítése ihlette ót. Egyéni stílusával a dán expresszionizmus gazdag ha­gyományainak méltó folytatója. Kor­társai körében Tom Lid művészeti felfogása áll hozzá a legközelebb. Nem véletlen, hogy több évig mind­ketten a Provis művészcsoportba tartoztak. Lid színskálája gazda­gabb, de egyben komorabb is, tech­látással és jó szervezéssel nem ne­héz megteremteni az alapvető felté­teleket ahhoz, hogy a szavalóver­seny ne bosszúságot, hanem örö­möt, élményt jelentsen a fellépőknek és a hallgatóságnak. Sajnos, mint már érzékeltettem, a Duna Menti Tavasz első napján ez nem sikerült, örömből vajmi kevés jutott, s a hi­bákból pedig a szervezőknek le kell vonniuk a megfelelő tanulságokat. Persze, nemcsak szervezési ba­kik miatt bosszankodtunk ezen a na­pon, habár valószínű, hogy ezek nemcsak a nézőtér hangulatát, ha­nem a versenyzők teljesítményét is befolyásolták. Ám hiba lenne csak a nem megfelelő körülményekkel magyarázni az elég sok középszerű vagy még ennél is gyengébb szava­latokat és a prózamondást. Ha most, csaknem két hét múltán idézem föl magamban a versenyt, akkor első­sorban Racska Gábor kellő légkört, derűt teremtő szavalata jut az eszembe. A köbölkúti (Gbelce) le­gényke ha nem is hibátlanul, de élményt nyújtóan mesélt el egy rész­letet Garay János Az obsitosából, ügyesen elevenítette meg az egyes figurákat, pillanatok alatt megfelelő hangulatot varázsolt a terembe. Át­lagon felüli teljesítményt nyújtott még a komáromi (Komárno) Stu- bendek Katalin, aki - teljesen meg­érdemelten - a szavalok és a próza­mondók között is az elsők között végzett. Ö a választott alkotások pontos és egyéni értelmezésével, kultivált előadásmódjával tűnt ki. Rajtuk kívül néhány jól megoldott részletre emlékezem, s még arra, nikája pedig kevésbé spontán, mint Korvaldé. A Tájkép című olajvász­nán sajátos ikonográfiái jelentést kölcsönöz a színeknek: fekete kon­túrral jelzi a hegyeket, zölddel az életet adó völgyet és fehérrel az örökhó birodalmát. A további öt fiatal festő mind szín­palettájával, mind életszemléletével jóval komorabb és pesszimistább. Sverre Wyller kizárólag hideg szí­nekkel dolgozik; a feketéhez közelí­tő színfelületek térbeli hatását kíséri figyelemmel (Cím nélkül). Ez a ko­mor hangulat táptalaja Bjorn Carlsen misztikus és rideg, metafizikusán merev művének (Egy fej a dombon), amellyel az intellektuális szürrealiz­mus képviselőjeként mutatkozik be. Agnete Erichsen történelmi, nemzeti témákat aktualizált; Gunnhild Bakke a Nulladik óra - a végzet utáni óra apokaliptikus vízióját álmodta meg. Kjell Torriset a norvég festészetnek bizonyos mértékben sajátos jelen­sége. Témáiban a köznapi élet felé fordul, (Utat fúró férfi), mellőzi az olajfestés technikáját, helyette előnyben részesíti az akril fénytelen színvilágát. Hákon Gullvág a kortárs norvég festészet fenegyereke; e címet nem kísérletezéseivel, hanem politizáló szemléletével vívta ki. A hosszabb ideig Londonban tanuló ifjú festő (28 éves) nem átallott élcelődni saját királyával a Nemzeti portré - Király tehénnel című triptichonján. Ezen a tárlaton is meggyődhet- tünk arról, milyen nehéz levetkőzni a kiállításrendezés konvencióit. Nem csupán hazai tünet, hogy a szobrászat csak kiegészítő szere­pet kap egy-egy gyűjteményes kiál­lításon. Jelen esetben is mindössze három szobrász műveivel kellett be­érnünk, hiszen Arvid Pettersen (a Lyn csoport egykori tagja) nem szo­borformában készítette el a fára fes­hogy a díjazott szereplőkön kívül a bratislavai Ginzery Enikő és a ri­maszombati (Rimavská Sobota) Pelle Tímea teljesítménye is elfo­gadható, sót egy-egy résznél felfi­gyeltető volt. A résztvevők többsége nem tudta életre kelteni a szöveget, nem sike­rült elhitetniük a hallgatósággal azt, hogy saját gondolataikról, érzelme­ikről is vallanak a verssel, vagy a prózával. Többnyire meglehetősen egysíkú, színtelen, olykor kimondot­tan komolykodó interpretációkat hal­lottunk, amelyek bizony elég gyak­ran valamiféle leckefelmondásra ha­sonlítottak. Alig-alig csillant fel vala­mi az irodalmi alkotások derűjéből, játékosságából, humorából. Sajnos, újra tapasztalhattuk azt is, hogy a résztvevők zöme rosszul, hadarva és színtelenül beszél, következés­képpen nem tudja érzékeltetni az irodalmi alkotások mondanivalóját, hangulatát, a figurák jellemeit, a szöveg többrétegüségét. Helytelen lenne mindezért a gyer­mekeket hibáztatni. Nekünk, felnőt­teknek - pedagógusoknak és szü­lőknek - kell szembenéznünk önma­gunkkal. Ha megérzéseim nem csal­nak, akkor több esetben a felnőtt felkészítő a szöveg betanulása so­rán nem hagyta érvényesülni a gyer­mek egyéniségét, sajátos látásmód­ját, s emiatt az előadás „felnóttes- re", olykor kimondottan komorra si­keredett. Néhány szülő viszont a verseny után arról panaszkodott, hogy a pedagógusok nem készítet­ték föl alaposan a gyerkőcöket, nem találtak időt a közös foglalkozáshoz, a szöveg elemzéséhez. Kérdés, hogy erről a pedagógusok tehet- nek-e, avagy azok, akik még ma sem tartják fontosnak az amatőr fesztivá­lokat, az iskola színjátszó csoportjá­nak, szavalóinak szereplését, holott ma már országos fórumokon is hangsúlyozzák, mennyire fontos a tanulók érzelmi és esztétikai neve­lése, amelynek egyik fóruma éppen a Duna Menti Tavasz és más hason­ló fesztivál. Nem arra van most szükség, hogy szervező, szülő és pedagógus egymásra mutogasson. A történtek tárgyilagos értékelése után mielőbb munkához kell látni, hogy a követke­ző szavalóverseny a Duna Menti Tavaszon is derűsebb, színvonala­sabb legyen. SZILVÁSSY JÓZSEF A távoli és mégis közeli Etiópia jórészt a katasztrófális aszály kap­csán, valamint a társadalmi haladá­sért vívott hősies küzdelem révén szerepel a híranyagokban és tuda­tunkban. E sokat szenvedett, s ma is sokat nélkülöző nép művészetéről, kultúrájáról bizony vajmi keveset tu­dunk. Ezért is vártuk nagy érdeklő­déssel az Etióp Dal- és Táncegyüt­tes csehszlovákiai vendégszerep­lését. A Nép a hazának című csaknem kétórás folklórműsorukban az Etió­pia területén élő 16 nemzetiség nép­művészetéből, dalaiból és táncaiból kaptunk érdekes válogatást. A vilá­gos vonalvezetésű és dramaturgiai szempontból is hatásosan felépített össszeállítás fő motívuma a szere­lem: az egyes részekben más-más hagyományok, szokások és rítusok elevenednek meg, de a lényeg tulaj­donképpen ugyanaz: a fiú harca a szerelméért, s a leány helytállása, aki minden ármánykodás és csel ellenére kitart a választottja mellett. A cselekményes táncoknak volt egy második síkjuk is, éspedig a tiszta eszmék és az érzelmek harca az ember életét megrontó gonosz szel­lemek, jellemtelenségek és képmuta­tások ellen. Sőt a történetek egyik központi figurája, az Anya alakja tovább tágította a látottakkal kap­csolatos gondolatkört, hiszen az ó jelenléte egyrészt az élet folyto­nosságát, másrészt pedig azt a tár­sadalmat jelképezte, ahol végül is a tiszta érzelmek győzedelmesked­nek, s nincs terük a nemzetiségi viszálykodásoknak. E nemes gondolatokat domborí­totta ki az etióp együttes látványos és színvonalas műsora. Érdekes és egzotikus hangszereket hallhattunk, amelyek kellő hangulatot teremtet­tek a táncokhoz. Újra megcsodál­hattuk az afrikai táncosok mozgás- kultúráját és sajátos kifejezőeszkö­zeiket, amelyekben fontos szerepe van a mimikának, s a test felső részének, különösen a fejmoz­gásnak. A sokszínű koreográfia jó érte­lembe vett profizmusról tanúskodott. Tetszettek a táncosok jelmezei is, amelyek híven érzékeltették az egyes nemzetiségek viseletkultúrá­ját. A jól pergő, tartalmas előadás sikerének részesei a szólisták is, akik kultiváltan és sokszínűén éne­keltek, s ezúttal a hangerósítók sem zavartak, sőt fokozták a hatást. Az etióp vendégegyüttes Prágá­ban, Teplicében és Bratislavában is osztatlan elismerést aratott. Bízvást elmondhatjuk, hogy a műsor révén közelebb kerültünk az etióp nép sok­színű és értékekben gazdag kultúrá­jához. Kár, hogy a vendégszereplést szervező Slovkoncert nem adott ki tájékoztató jellegű műsorfüzetet, mert eból még többet tudhattunk volna meg az etióp vendégegyüttes eddigi tevékenységéről, s talán azokról a forrásokról is, amelyekből ez a csoport merített. M. P. Krascsenics Géza felvétele Északi színek és formák új szú 6 1987. VI. 18. tett Cím nélkül kompozícióját. Az ilyen szempontból Szegényes be­mutatón Ellen Bang volt a realista formanyelv képviselője, aki Farkas ciklusában foglalkozott az emberi­ség egyetemes létkérdéseivel. Gun- nar Torvund és Bárd Breivik (a Lyn csoport alapítója - 1971) a nemzeti motívumok kedvelője. Torvundnál a vikingek élet-halál kultikus csó­nakját láttuk (Csónak - reggel), míg Breiviket a csónak formája érdekli. Konceptualista lévén, különböző anyagokból (fém, drót, szita...) ké­szítette el 30 darabból álló formata­nulmányát. Marianne Heske személyében a legfiatalabb művész zárta a tárla­tot. Bautasten című alkotása komp- júterfestéssel, a VOYAGES PITTO- RESQUE pedig videotechnikával készült. A 19. századi festői utazá­sok idéző videoalkotás számított a kiállítás legnagyobb meglepetésé­nek. Kimondottan naturalista pro­dukció, amely nem útifilm, hanem négy kamerával rögzített utazás Tafjord település környékén. A fel­vett anyagot hat képernyőn szimul­tán vetítették, az autózás íllúzóját keltve a nézőben. A harmincperces felvételen egyszer sem alkalmaztak vágást, technikai trükköt, színes szűrőt, de még az operatőr sem kereste a szép panorámát. A kame­rák ugyanis rögzítve voltak. Ennek ellenére mozgalmas utazásban volt részünk, a jármű haladása és az út szerpentinjei adták' a film ritmusát, dinamizmusát. Vitathatatlan a tárlat sikere. A jö­vőre gondolva, csak kívánhatjuk, hogy a Norvég Királyság csehszlo­vákiai nagykövetségének és az SZSZK Kulturális Minisztériumának együttműködését további hasonló tárlatok (is) fémjelezzék. Hushegyi Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom