Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-18 / 113. szám, hétfő

« M éliusz József világéletében szenvedélyes utazó volt. Még a harmincas években bebaran­golta Németországot, Svájcot, Fran­ciaországot, Csehszlovákiát és Ma­gyarországot. Bárhol is járt, érdeklő­dése homlokterében, mindig és min­denütt a XX. század társadalmi és művészi lélektana, a haladás esz­méi, erői álltak. Ezzel szoros össze­függésben pedig szüntelenül arra a kérdésre kereste a választ, hogy áll és hol áll ezen a fronton a románi­ai magyar nemzetiség. Hűen valla­össze. Ennek kitűnő darabjai a sza­bálytalan Apollinaire- és Giono-port- ré: mindkét személyiséget korunk kulturális és politikai problémáiról faggatja, századunk valóságával szembesíti. Csatangolásai során minduntalan a „párizsi hunokba" és más kelet-európaiakba ütközik, tájé- kozottan szól azokról, akik tőlünk indulva ott váltak világhírűvé, illetve több-kevesebb ideig a Szajna-parti művészberkekben töltötték napjai­kat. így találkozunk újra Illyés Gyulá­val, Adybal, Kassákkal, Tristan Tza- rával, Brancusival és más neves egyéniségekkel. Franciaországgal, Párizzsal el­lentétben szerzőnk spanyolországi élménye negatív. A csodálatos és örök Hispániában 1970-ben Franco tábornok fasiszta diktatúrája, az ak­kori baszkellenes igazságtalan poli­tikai perek szerzőnk ellenszenvét váltják ki, s idegennek érzi magát az országban. A pereknek a könyv lap­jain Méliusz József krónikása, és értelmezője is egyben. Mélyen együttérez az elnyomott baszkokkal és keményen elítéli nemcsak a mad­Felújítani az együttműködést Beszélgetés Stanislaw Michalskival, a gdanski színház művészeti igazgatójával Napnyugati kávéház Méliusz József új könyvéről nak erről úti esszéi, beszámolói és más írásai, melyek a Brassói Lapok­ban, a kolozsvári Korunkban, s más, második világháború előtti eredélyi magyar sajtóorgánumokban jelentek meg Évtizedek múltán ismét vonaton, repülőgépen, autóbuszon vagy ép­pen személyautóban találjuk Mé­liusz Józsefet. Az úticélok és a hely­színek többé-kevésbé változatla­nok. Párizs, Budapest, Berlin, Bel- grád vagy éppen Madrid. Azonos a barangolások szellemi háttere: új­ra kitörni a szűk kisebbségi provin­cializmusból, vállalni a kisebbségi értékek egyetemességgel való me­rész összehasonlítását, a nagyvilág mércéjét. A bizonyítékot ezúttal is kitűnő írások szolgáltatják, melyek a hetvenes évek folyamán jobbára a bukaresti A Hét című társadalom- politikai hetilapban láttak napvilágot folytatásokban. Ezek az írások, né­ha átdolgozva és kiegészítve más naplójegyzetekkel, vallomásokkal, beszélgetésekkel, időközben vas­kos kötetekké álltak össze, s meg­született Méliusz József kávéház- ciklusa. A szerző számára a „kávéház“ nem csak a kötetcímek ismétlődő alapszava, írásai egy részének mű­vészi szülőhelye, hanem sokkal több annál: jelkép, a demokratikus társa- dalmi-szellemi élet szimbóluma, a század haladó eszméinek, szelle­mi csatározásainak nyílt fóruma. Méliusz József az eddig megje­lent négy kávéház-könyvével műfajt teremtett nemcsak a romániai, de az egyetemes magyar irodalomban is, és komoly írói rangot, jelentős kriti­kai-olvasói megbecsülést vívott ki magának. Ezt a műfajt a szerző egy sajtónyilatkozatában így határozta meg: regény is, esszé is, napló meg útirajz is. A kávéház-sorozat első darabja, az Illúziók kávéháza, 1971-ben je­lent meg, ezt követte 1977-ben a Kávéház nélkül, majd 1982-ben a Tranzit kávéház. Az eddigi utolsó darab, a Napnyugati kávéház, a bu­karesti Kriterion Könyvkiadó gondo­zásában néhány hónappal ezelőtt jelent meg. A Napnyugati kávéház magán vi­seli az elmúlt másfél évtizedben megjelent kötetek minden meghatá­rozó jegyét. Stílusa ismét jellegzete­sen prousti, sajátos méliuszi értel­mezésben. Szélesen hömpölygő él­mény- és gondolatfolyam száza­dunk mindennapjairól, gondjairól, babairól, örömeiről, a ma emberéről, itt és most, valahol Európában. A helyszín Párizs, majd Spanyolor­szág, de mégsem róluk szól a könyv, hanem Méliusz József Pá- rizs-élményéról és a spanyolországi valóság kiváltotta reflexiókról. Bár az utazás konkrét dátuma 1970 ősze, Méliuszt mégis az 1968- as Párizs, az akkori diákmozgalmak vonzzák legjobban. Kalandozásai közben lépten-nyomon ezekkel fog­lalkozik, próbálja megérteni a történ­tek mozgatórúgóit, kitölteni az adott kor kórlapját, levonni a tanulságokat. Naplójegyzetei és szabad képzet- társításai, melyeket stílusosan kávé­házakban vet papírra, fokozatosan a modern szellemi, politikai és mű­vészeti irányzatok, eszmék enciklo- pedikus jellegű tárházává állnak ridi „caudillo“ rendszerét, hanem a mindenkori fasizmust is, üsse fel az a fejét bárhol a világon. Ez az antifasizmus a mindennemű diktatú- ra-ellenesség egyébként Méliusz legújabb könyvének „párizsi“ lapjait is áthatja, s megtalálható, kimutat­ható egész életművében. A Napnyugati kávéházban, akár­csak a legtöbb korábbi Méliusz kö­tetben, szintén találkozunk egy-két csehszlovákiai magyar vonatkozású névvel, eseménnyel. Párizs utcáin kóborolva például bukaresti lakásá­ra gondol Méliusz, ahol többek közt barátjának, Lőrincz Gyulának egy képe is várja. A baszkellenes per kapcsán felidézi saját riportírói múlt­ját, s azokat, akikkel a harmincas években a Brassói Lapok és a Ko­runk hasábjain történelmet csinált: a román Geo Bogzát, a magyaror­szági Veres Pétert, a szlovenszkói Morvay Gyulát stb. „Riportjainknak új irodalmi-műfaji elnevezése is tá­madt: »tényirodalom«. E névadás Fábry Zoltántól származik, aki Kár- pátukrajnáról írta Az éhség legendá­ját“ - írja Méliusz, majd szól Az éhség legendájának sorsáról. Spa­nyolországban járva pedig: ,,S ho­gyan ne jutna eszünkbe éppen itt, most az, hogy a szolidaritás egyfor­mán szólított már akkor, három és fél évtizeddel ezelőtt a Nemzetközi Brigádba Duna-táji magyarokat, ro­mánokat, szerbeket, horvátokat, szlovákokat, cseheket, osztrákokat meg a Duna völgyét minden irány­ban átszínező, bácskai, szlovensz­kói, erdélyi magyar kisebbségieket, munkásokat és értelmiségieket egy­aránt." A Nemzetközi Brigád és a spanyol nép fasisztaellenes harcá­ról természetesen sok szó esik a kö­tetben. Méliusz József legújabb kötete a valóság és fikció művészi ötvöze­te, nehéz, de nagyon izgalmas, ér­dekfeszítő olvasmány, valóságos szellemi kaland. Fennen hirdeti az ember és az írás méltóságát, a tár­sadalmi elkötelezettséget, a korsze­rűség szükségességét. Érdemes elolvasni ezt a könyvet, s majd né­hanapján ismét elővenni és egy csé­sze fekete mellett újra szót váltani az őszhajú, szellemileg töretlen Mé­liusz Józseffel. Mondjuk a Napnyu­gati kávéhézban. KOKES JÁNOS • A Teatr Wybrzeže tavaly ünne­pelte fennállásának negyvenedik évfordulóját, ön mióta tagja a szín­háznak?- Harminckét éve, azóta, amióta elvégeztem a krakkói színművészeti főiskolát. Akkoriban még létezett az úgynevezett kötelező munkaválla­lás, vagyis oda kellett mennünk, ahová a főiskola elhelyezett. Azóta ott vagyok, ott találtam otthonra, gyökeret eresztettem, s most már nem mennék el onnan. Azonkívül a nehéz időkben, 1982-ben lettem a színház művészeti igazgatója. • De ön művészeti igazgatóként is tovább játszik.- Egész idő alatt játszom, most többet, mint igazgatóságom kezde­tén. Akkor ugyanis úgy vélekedtem, hogy nekem, aki művészeti igazga­tója is vagyok a színháznak, és sokat voltam a színpadon, nem sza­bad elvennem a szerepeket a kollé­gáktól. Akkoriban sokat filmeztem meg tévéztem. S mivel az elődeim igen kiváló direktorok voltak - Iwo Gall, aki alapította a színházat, Hüb­ner, Golinski, Hebanowski -, nekik niában az opera, egy zenés színház és a bábszínház. # Elegendő ez?- Véleményem szerint nem. Kel­lene még egy prózai társulat Gdanskban - konkurenciának. • Országos viszonylatban milyen helyet foglal el az önök színháza?- Nem az igazgató beszél belő­lem, de színházunk a lengyel szín­házak élvonalában áll. E pillanatban a krakkói Stary Teatrról, a poznaiíi Izabela Ciwinska Színházról és a gdanski Teatr Wybrzežerôl be­szélnek. A jó színvonalat a fesztivál- díjak is bizonyítják. Van egy kiváló fiatal rendezőnk, Krzysztof Babicki, aki már minden lehető díjat elnyert. Nálunk rendezte a vizsgaelőadását, akkora sikerrel, hogy Babickit azon­nal leszerződtettük. E pillanatban ő az egyetlen állandó rendezőnk. Egyébként más színházak rendezői­vel is dolgozunk. Tartjuk magunkat az elvhez, hogy a színháznak min­dig új rendezőre van szüksége. Ná­lunk kezdett rendezni például Andr­zej Wajda, rendszeresen dolgozik nálunk Stanislaw Rózewicz, a nagy­köszönhető, hogy a színház ilyen magas színvonalú - színészként is meg akartam tartani a színvonalat, s esetleg valami újat hozzátenni. • Az együttes hetventagú, és há­rom színpad létezik: a gdanski Nagy Színház, Sopotban a Kamaraszín­ház és a gdanski színház mellett a Stúdiószínház. Hány bemutatót tartanak évente?- A három színpadon tizenkettőt, de ha közben felbukkan valami ér­dekes darab, akkor többet is. A kor­társ daraboknak, elsősorban a szo­cialista országok szíműveinek min­dig megkülönböztetett figyelmet szentelünk. Úgy látom, a darabkere­sés másutt is probléma. Csehszlo­vákiai rendezőkkel beszélgetve megtudtam, hogy ők is olyan dara­bokat keresnek, amelyek a cseh és a szlovákiai néző számára itt és most érdekes, izgalmas. A mi szín­házunk egyébként az egyetlen pró­zai társulat Gdanskban, a repertoá­runk változatos, az ötéves nézőtől kezdve a százöt évesig ki kell elégí­tenünk az igényeket. • A hármasvárosba - Gdansk -Sopot-Gdynia - hány színház mű­ködik?-A mi színházunkon kívül Gdy­szerű filmrendező, a drámaíró Tade- usz Róžewicz öccse és Kazimierz Kutz ugyancsak. Állandó kapcsola­tot tartunk a neves rendezőkkel, ugyanakkor lehetőséget adunk a kezdőknek. Mert a színháznál senki sem lesz egyszeriben nagy. Ilyen nincs. Ha jön egy rendező, meg kell nézni, hogyan állítja szín­padra az első darabot, a másodikat, a harmadikat. Csak aztán lehet kije­lenteni, hogy jó rendező, ha a társu­lat elfogadta, és hajlandó vele dol­gozni. Sok ismert színész, a lengyel színházművészet nagy egyénisége - hogy csak az egy Cibulskit említ­sük -, Gdanskban kezdte a pályáját. De mint általában, a főváros elszip­pantotta őket. • Éppen azért meglepő, hogy ön Gdanskban maradt.- Én Krakkóban szerettem volna maradni, de nem volt számomra hely. S ma már kijelenthetem, hogy szerencsémre, mert nem biztos, hogy olyan sikereket értem volna el, mint így. • Nem érzi hátrányát, hogy nem a fővárosban van?- Nem. Mert ha szükség van rám Varsóban, Krakkóban, vagy Wroc- lawban, hívnak filmezni és tévézni. Nagyon sok filmben játszom, leg­utóbb egy tizenhárom részes tévé­sorozat egyik főszerepét. A történet egy falu életét mutatja be a meg­szállás éveiben, és első ízben nem idealizálta az ellenállást, vagyis nem csupán hibátlan embereket ábrázol az egyik oldalon és csupa gonoszát a másikon. A nézők véleménye megoszlott, volt, akinek tetszett, de azért nagy volt a felháborodás. Te­hát amikor szabadidőm van, semmi sem akadályoz meg benne, hogy másutt vállaljak film- vagy tévésze­repet. • Mostani vendégszereplésük al­kalmával öt előadást tartottak. Ko­rábban is járt Csehszlovákiában?- Brnóban játszottuk a Hamletet, 1966-ban. Wajda rendezte. Az cse­reelőadás volt. De ez a kapcsolat valahogy megszűnt. A mostani ven­dégszereplésünkre a cseh, a szlo­vák és a lengyel kulturális miniszté­rium együttműködéseként került sor. De érdemes volna felújítani, vagy valamelyik más színházzal felvenni a kapcsolatot. Színházunk együtt­működik a leningrádi Lenszovjet Színházzal, az NDK-ban, a rostocki, Finnországban a turkui színházzal. Meggyőződésem, hogy valamelyik csehszlovákiai társulattal is sikerül felvennünk a kapcsolatot. Az ilyen együttmüködés - rendezőcsere, vendégszereplések - mindkét fél számára sokat jelentenek. S ebben az esetben nyelvi akadályok sincse­nek. KOPASZ CSILLA Átalakítás - a szovjet filmgyártásban Moszkvában megemlékeztek Tarkovszkijról Andrej Tarkovszkij néhány napja töltötte volna be 50. életévét. Ebből az alkalomból Moszkvában megem­lékeztek a közelmúltban elhunyt filmrendezőről. A Szovjet Filmművé­szek Központi Házában bemutatták legutolsó, 1985-ben Svédországban készített filmjét, az Áldozatot. Ez az alkotás, amelyet az emberiség jövő­je miatt érzett mélységes aggoda­lom hat át, igen nagy hatást tett a nézőkre. A Szovjetunió Filmművé­szeti Állami Bizottsága tárgyaláso­kat folytat arról, hogy szovjetunióbeli forgalmazás céljából megvásárolja a filmet. Az Áldozat vetítésével ért véget a kiváló rendező filmjeiből rendezett retrospektív bemutató, amely két hétig tartott a szovjet fővárosban, és egész életművét átfogta. A filmmű­vészek házában kiállítást is rendez­tek Tarkovszkij életéről és munkás­ságáról. Ezen fényképeket, többek között családi fotókat, filmplakáto­kat, valamint a rendezőről külföldön megjelent tanulmányokat és köny­veket mutattak be. Az emlékesten rámutattak arra, hogy Andrej Tarkovszkij művészete szervesen egybeforr a legutóbbi 25 év filmművészeti útkereséseivel és eredményeivel. Újító jellegű munkái magas szintű művészetre vallanak, és a világ sorsáról, az élet humanis­ta szemléletéről, a történelmi tanul­ságok felismeréséről, a nemzeti jel­leg népi gyökereinek állhatatos ku­tatásáról tesznek tanúságot. Alekszandr Szokurov fiatal szov­jet rendező legújabb dokumentum­filmjét, a Moszkvai elégiát Tarkovsz­kij emlékének szentelte. (APN) Elem Klimov, a Szovjet Filmmű­vészek Szövetsége vezetőségének első titkára, neves filmrendező, nemrég nyilatkozott a Moscow News című lapnak.- A filmművészek V. kongresszu­sa óta még egy év sem telt el. Ilyen rövid idő alatt nem lehetett megoldani valamennyi problémát, megvalósíta­ni az átalakítást, amely az admi­nisztratív irányítás helyett gazdasági irányítást vezet be, s az állami és a társadalmi tevékenység össze­hangolását követeli meg. Minden­nek az alapja: az önelszámolás, a rentábilis működés, az alkotói kö­zösségek szabad tevékenysége. A filmkészítés reformja a stúdiók művészi és gazdasági önálló­gát, nyílt, demokratikus döntéshoza­talt, a tehetséges és becsületes mű­vészek számára kedvező feltételek létrehozását jelenti - mondta Kli­mov. Szólt arról, hogy a múlt min­denkire hatással volt, és elismerte: ő maga is érzi, hogy a túlzott óvatos­ság benne is gyökeret vert. Kollégái gyakran felteszik a kér­dést: miként érhető el, hogy az új „játékszabályok“ ne éppen annak a filmstúdiónak a felvirágzását segít­sék elő, amely ellen voltaképp a re­form irányul? Klimov ezzel kapcso­latban elmondta, hogy a filmforgal­mazási bevételek egy százalékát (évente mintegy hárommillió rubelt) azoknak a stúdióknak a támogatá­sára fordítják majd, amelyek bátran kockáztatnak, kísérleteznek. Fonto­lóra veszik a szövetség kísérleti stú­diójának megszervezését. Hangsúlyozta, hogy az új modell értelmetlen lenne, ha a forgalmazást nem alakítják át. Eddig ennek az adatait vagy „kozmetikázták“, vagy egyáltalán nem hozták nyilvános­ságra. Egy lehetőleg számítógépek­kel működő szociológiai szolgálatra is szükség van. Ezenkívül javítani kell a forgalmazást, sok moziban, filmklubokban kell bemutatni az új alkotásokat, hogy mindenféle réteg igényeit ki tudják elégíteni. Elem Klimov beszélt arról, hogy a szocialista országok filmesei is érdeklődéssel kísérik munkájukat. Kijelentette: a reform azt is megmu­tatta, hogy nem dúskálnak olyan filmírókban és -rendezőkben, akik képesek új feladatokat megoldani. Tehát a fiatal, friss erők bevonása szintén fontos cél. A neves rendező nagy reményeket fűz az általa „ve­zető“ stúdiónak nyilvánított LEN­FILM, a grúz filmművészet, a belo­rusz és a baltikumi stúdió munká­jához. Az új modell pontosan meghatá­rozza a Filmművészeti Állami Bizott­ság (GOSZKINO), valamint a film­művész-szövetség feladatait. Az előbbi irányítja a gyártó bázist, ter­vezi meg az egyes stúdiók munká­ját, koordinálja tevékenységüket, gondoskodik a káderek képzéséről és elosztja az állami megrendelése­ket. A film elkészítéséért azonban teljes mértékben a stúdió felelős - a film alapgondolatának megszü­letésétől egészen a gyártás befeje­zéséig. A filmművészet útját maguk­nak a művészeknek kell meghatá­rozniuk - állapította meg Elem Klimov. Végül hangsúlyozta, fontos, hogy a szövetségen belül és a Filmművé­szeti Állami Bizottságban is rend­szeresen váltsák a vezető beosztá­sú tisztségviselőket. Különösen az alkotó tevékenységgel kapcsolatban álló vezetők nem tekinthetik pozíció­jukat életfogytiglanra szóló megbí­zatásnak. G. GY. ÚJ SZÚ 4 1987. V. 18 Stanislaw Michalskí - színpadon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom