Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-14 / 110. szám, csütörtök

Gondok és eredmények a pályaválasztásban EGY GIMNÁZIUM NEVELÖMUNKÁJÁRÓL Az oktatásügy korszerűsítésének egyik legfontosabb feltétele az elekt­ronizálás. A korszerű műszaki be­rendezések az iskolákban lehetővé teszik az oktatómunka minőségének javítását, de ennél is fontosabb, hogy általuk idejében felkészíthetik a fiatalokat a tudomány és a techni­ka forradalmi változásaira. Az elekt­ronizálásban meghatározó szerepe van a pedagógusfelkészítésnek, hi­szen az iskolákban a tanárok való­sítják meg ezt a folyamatot. De kel­lőképpen fel vannak-e erre ké­szülve? * Egy kis történelem Az SZSZK Oktatási Miniszté­riuma már 1973-ban rendeletet adott ki, melynek értelmében a fel­sőoktatási intézmények valamennyi Ismerkedés a számítógéppel hallgatójának (kivéve a művészeti főiskolák növendékeit) el kell sajátí­tania a programozás és a számítás- technika alkalmazásának alapisme­reteit. A szakirányú felsőfokú intéz­ményekben ezt a feladatot sikerült megoldani, a pedagógiai karokon azonban nem. A közismereti tárgyak tanítására felkészítő tanárképző fő­iskolák közül csupán a matematika- tanárokat képző tanszakon kezdték meg a programozás tanítását. A számítástechnika bevezetését ma tehát csak azokra a pedagógusokra lehet alapozni, akik matematikát ta­nultak valamilyen tantárggyal páro­sítva. Csakhogy az az alapanyag, ame­lyet a matematikatanárok elsajátít­hatnak, nem lehet elegendő a prog­ramozásnak mint önálló tantárgynak a színvonalas tanításához. A taná­roknak alapos szakképzésben kelle­ne részesülniük. Ezért a bratislavai Komenský Egyetem matematika-fi­zika karának ösztönzésére, a mi­nisztérium jóváhagyásával, 1982- ben új szakpárosítást nyitottak - matematika-matematikai informá­ciók néven mely arra hivatott, hogy a matematika és a programo­zás tanárait készítse fel. 1986-ban matematika-számítástechnikára változott az elnevezése, újabb szak- párosítás, fizika-számítástechnika is nyílt, és bevezették a középiskolai tanárok számítástechnikai to­vábbképzését is. A Komenský Egyetem így három évvel korábban kezdte meg a tanárok felkészítését, mint például a Károly Egyetem és négy évvel előbb, mint a többi egye­tem. Ez az előrelátás célszerűnek bizonyult, hiszen ebben a tanévben a középiskolákban új közismereti tantárgyat vezettek be - az informa­tika és számítástechnika alapjait. Jelenleg tehát van egy pedagó­gusgárda - tagjainak száma nem csekély -, mellyel meg lehet kezdeni az alap- és középiskolák elektroni­zálását. Meg lehet kezdeni, de nem befejezni. Mert ahhoz, hogy az elektronizálás módszerei és eszkö­zei átfogják az egész oktató-nevelő munkát, hogy az ifjúság a lehető legszélesebb összefüggéseit ismer­je és értse, erre nem elég egyetlen tantárgy. A jelen Csakhogy... Más közismereti tan­tárgyak tanárjelöltjei a mai napig egyetlen előadáson vagy gyakorla­ton sem vettek részt, amely a prog­ramozással vagy a számítástechni­ka alkalmazásával foglalkozott vol­na. Az első tájékoztatást csak a jövő tanévben kapják a didaktikai és szá­mítástechnika tantárgy keretében. És a felsőoktatási intézményeket négy évig még olyan fiatal pedagó­gusok hagyják el, akik ezzel a tan­tárggyal egyáltalán nem kerültek kapcsolatba. Az új tantárgyat elenyésző szám­ban, a második évfolyamban két­órás gyakorlatként vezetik be. Ez idő alatt hogyan lehet elsajátítani azokat a didaktikai és számítástechnikai is­mereteket, melyekkel a hallgatók a gyakorlatba kerülve feltétlenül ta­lálkoznak? Milyen formában nyújt­sák át nekik a nélkülözhetetlen el­méleti ismereteket, amikor a tanter­vek nem számolnak ilyen előadá­sokkal? Mivel új tantárgyról van szó, nincs hozzá szakirodalom és arra sem számíthatunk, hogy a hallgatók önálló tanulással, „egyéb források­ból“ szereznek ismereteket. A tanári szakok sokfélesége (kb. 30) miatt a szakirodalmat differenciálni kell; más információt kell adni azoknak, akik nyelveket tanulnak, mást azok­nak, akik kémiát, földrajzot, vagy mondjuk biológiát hallgatnak. Persze nem akarunk a szlovák szakosokból, a földrajztanárokból vagy a zenei nevelés pedagógusai­ból programozókat nevelni. De fel szeretnénk készíteni őket úgy, hogy képesek legyenek a mikroelektroni­kát és a számítástechnikát a saját tantárgyukban alkalmazni. Tudniuk kell, hogy ezek az eszközök hogyan segíthetik oktatómunkájukat, milyen tananyagrészek tanításakor célsze­rűek. Mit lehetne, ha... A távlatok e téren szinte belátha- tatlanok. Például az egyes nyelvórá­kon a személyi számítógép szö­vegprocesszorként iš felhasználha­tó. A tanulók munkáik szövegét (te­gyük fel a fogalmazást) betáplálják a számítógépbe és a pedagógus aktív segítségével kerek egésszé formálják. A szövegprocesszor lehe­tővé teszi, hogy gyorsan kijavítsák nemcsak az apró nyelvtani és stilisz­tikai hibákat, hanem radikálisan be­avatkozzanak magába a szövegbe - megváltoztassák egyes mondatok vagy szakaszok sorrendjét, a szöve­get új fejezetekkel bővítsék, a vonta­tott részeket kihagyják stb. A tanítási óra ezáltal forradalmi változáson megy át - a pedagógus szóbeli kioktató magyarázata helyett a tanu­ló a stilisztikailag csiszolt szöveg társszerzőivé válhatnak. S az ered­mény: a nyelv törvényszerűségeinek alaposabb megismerése, a kifejező- készség pontosabbá válása, a gon­dolatok világos, pontos formába ön­tése, s mindez fáradtságos, több­szörös átírás, másolás nélkül. Hasonló lehetőségeket nyújt a számítógéppel irányított kísérlet a természettudományi tantárgyak­ban is. Az az adathalmaz, mely a számítógép segítségével végzett fizikai, kémiai vagy biológiai kísérlet során szerezhető meg, összehason­líthatatlanul nagyobb, mint az az ismeretanyag, amelyre a tanuló a pedagógus bemutató kísérlete so­rán tehet szert. A motiváció fokát, a szerzett ismeretek mélységét ma még nehéz elképzelni is. Nem tudjuk elképzelni azokat a formákat sem, melyekkel a legkor­szerűbb technika befolyásolhatja az oktatómunkát. Azt azonban, amit is­merünk, tudunk, meg kell ismertet­nünk már ma a leendő pedagógu­sokkal. Ezért fontos, hogy a felsőok­tatási intézmények oktatómunkájá­hoz kellő mennyiségű és konkrét anyagot kapjunk, melyen megma­gyarázhatjuk, mit várunk tőlük; szük­ség van tehát didaktikai programok­ra, videokazettákra, elektronikai jel­rögzítőkre stb. Jelenleg, néhány hó­nappal az oktatás megkezdése előtt, egy sem áll rendelkezésünkre. Az okok? Nincsenek szakem­berek! Vegyük például a didaktikai prog­ramokat. Megszerkesztésük, gyár­tásuk, ellenőrzésük, hogy bevál­nak-e, egy embertől több évtizedes munkát igényelnek. Ráadásul a szaktárgyakhoz nem egy, hanem több program szükséges, melyek megmutatnák az adott tudományág és tantárgy jellegzetességeit és a számítógép iskolai alkalmazásá­nak legváltozatosabb módjait. Vala­mennyi oktatási program készítésé­re a Komenský Egyetemnek ebben az ötéves tervidőszakban 15 embert kellene kapnia, a Šafárik Egyetem viszont egyet sem kap. Ha ezek már holnap érkeznének, a tantárgy anyagát idejében már akkor sem tudnák alaposan elkészíteni. Ráadásul az említett munkahe­lyek műszakiak, azaz nem pedagó­giai jellegűek. Az említett tantárgyat viszont valakinek oktatnia kell, a Ko­menský Egyetemen hetente több mint 120, a Šafárik Egyetemen pe­dig 70 órában. Ez 12-15 tanár fog­lalkoztatását feltételezi. Azok a tan­székek, melyek az oktatást garantál­hatnák, a pedagógusfelkészítés so­rán szerzett sokéves tapasztalataik­nak köszönhetően - a Komenský Egyetem matematika-fizika karának elméleti kibernetikai tanszéke és a Šafárik Egyetem kibernetika és informatika tanszéke - órakötele­zettségeik révén már most túlterhel­tek. Ezenkívül a főiskolák, egyete­mek oktatóinak megfelelő szakké­pesítéssel kell rendelkezniük; a leg­alacsonyabb szakképesítésnek rendszerint a tudományok kandidá­tusa címet tekintik. Csakhogy hon­nan vegyünk ilyen oktatókat, amikor nincs megfelelő bizottság sem, melynek a pályázók (három vagy öt évi tanulás után) kandidátusi érteke­zésüket benyújthatnák? S az okok Vajon mi az oka ezeknek a jelen­ségeknek? Az egyetemek és oktatá­si minisztériumok irányító dolgozói­nak nem elég körültekintő előrelátá­sa a múltban, a tudományos-mű- szaki haladás figyelmen kívül ha­gyása az egyes tudományágakban, az új, fejlődő irányzatok helytelen megítélése a legtöbb tanulmányi szakon. Ez már nem hozható helyre, csak annyit tehetünk, hogy a hibák ne halmozódjanak tovább. Döbbe­netes például a vita arról, hogy a fel­sőoktatási intézmények számítás- technikával foglalkozó dolgozóit az intézmények mikortól foglalkoztas-: sák; azután, hogy a műszaki eszkö­zök megérkeztek vagy már koráb­ban. Hiszen az új technika érkezé­sére előre fel kell készülni, a dolgo­zókat át kell képezni, fel kell őket készíteni tevékenységükre, gondos­kodni kell szakmai fejlődésükről. Er­re azután gondolni, miután a műsza­ki berendezések már a helyszínen vannak, az jelenti, hogy az eszközök mindaddig kihasználatlanul hever­nek, míg az említett kérdések meg nem oldódnak. Az oktatásügy elektronizálására társadalmunk óriási anyagi eszkö­zöket fordít. Az ifjúság nagy érdeklő­dést tanúsít alkalmazása iránt. Ne okozzunk csalódást egész társadal­munknak - hiszen nem csak a pén­zünkről hanem elsősorban a jövőnk- ről van szó. Dr. JOZEF HVORECKÝ kandidátus, a Komenský Egyetem matematika-fizika karának docense, Dr. LEV BUKOVSKÝ, a tudományok doktora, a Šafárik Egyetem természettudományi karának professzora A Nagykaposi (Veľké Kapušany) Gimnázium magyar tagozata nem­csak a középszintű káderek képzé­sében, illetve a főiskolai tanulmá­nyokra való felkészítés terén, ha­nem a város és környéke kulturális életében is igen fontos szerepet tölt be. Iskolánk nagymértékben hozzá­járult az Ung-vidéki emberek mű­veltségi szintjének emeléséhez. Adatokkal igazolhatjuk, hogy az el­múlt harminc év alatt az itt végzett növendékek 30-35 százaléka szer­zett főiskolai oklevelet. Az alábbiakban vázolom, milyen is tanulóink érdeklődése a tovább­tanulás iránt. Iskolánk fennállásának első éveiben hihetetlen érdeklődés nyilvánult meg a pedagógiai pálya iránt, így a környék tanítói, tanárai zömmel volt tanítványaink. Persze jutott belőlük tőlünk nyugatabbra is. Bár a hatvanas évek végétől a műszaki tudományok előtérbe ke­rülésével országszerte szorgalmaz­ták a műszaki főiskolák hallgatói számának emelését, egéren kezdet­ben szerényebb eredményeket könyvelhettünk el. Ennek egyik oka a leánytanulók létszámának fölénye a fiúkéval szemben; következéskép­pen kevesen jelentkeztek műszaki pályára. Ám így is sok diákunk szer­zett diplomát műszaki főiskolákon, mind a kassai (Košice) Műszaki Fő­iskolán, mind a prágai Cseh Műe­gyetemen. A hetvenes évek elején ugyanis örvendetesen nőtt az érdek­lődés a prágai műszaki főiskolák, főleg a gépész-, a villamos- és ve­gyészmérnöki karok iránt. Meghatá­rozó szerepet játszott ebben az Ady- kör, amely lelkesen toborozta a ma­gyar nemzetiségű fiatalokat a prágai főiskolákra. A hetvenes években ugrásszerű­en nőtt az érdeklődés a nyitrai (Nit­ra) Mezőgazdasági Főiskola iránt, ami üdvös volt azért is, mert a vidék szövetkezetei nagyon várták a kép­zett agronómusokat. Ez az érdeklő­dés azonban mára sajnálatosan csökkent, és az utóbbi időben csak néhány lány jelentkezett az üzem- gazdasági szakra. Az utóbbi hét év adatai további változásról tanúskodnak; többen je­lentkeznek a Szlovák Műszaki Főis­kola vegyészmérnöki karára, és minden évben pályázik néhány diá­kunk a Žilinai Közlekedési és Táv­közlési Főiskolára is. Érdeklődésü­ket döntően befolyásolja a helyi ér­vényesülési lehetőség; a Slovnaft vajáni (Vojany) üzeme, a Tranzgáz és a Nagykapos-Mátyóc (Mat’ovce) között épülő hatalmas vasúti átrakó­állomás. Gond persze akad bőven, főleg amikor olyan pályára jelentkeznek tömegesen, amelyen egyébként is többszörös a túljelentkezés. Töpren­gésre okot adó példa az 1985-ös év, amikor egyetlen érettségiző osztály négy kitűnő diákja pályázott orvosi karra, hárman közülük a prágai Ká­Ján Chalúpka - a ma bemutatás­ra kerülő Vén szerelmes című ko­média szerzője - egyike volt azok­nak a XIX. századi íróknak, akik a szlovák-magyar megbékélés gon­dolata mellett szinte programszerű­en egy életen át kiállottak. Mindkét népet, nyelvet becsülte, de müvei­ben mindig talált módot arra, hogy a gúny fegyverével támadja azokat, kik vélt, vagy valós előnyökért haj­landók lemondani anyanyelvűkről. Színműveiben, de prózájában is ép­pen ezért görbe tükröt tart a keve­réknyelvet beszélők elé, s így igyek­szik rádöbbenteni a nyelvüket elha­gyókat arra, hogy:,,.. .Amint elhagy­játok szokásaitokat, ruhátokat, nyel­veteket, megszűntök lenni azok, akik vagytok...“ (Kocúrkovo). Vajon a mai néző számára mit tud ebből közvetíteni a Thália Színpad társulata? Kiemelni, hangsúlyossá tenni azokat a szövegtesteket a mű­ben, amelyek a mai nézőhöz is szól­nak. Voltak-e Chalupkának szellemi elődei, példaképei? Moliére mellett természetesen Kisfaludyra is gon­dolhatnánk. A jellem tulajdonságait jelző beszédes nevek használata is arra mutat, hogy Chalúpka jól ismer­te a magyar vígjátékírás mesterét. Mivel a Vén szerelmes dalbetétei az eredeti változatban csaknem mind a sárospataki kéziratos könyvből va­roly Egyetemre. Sajnos, egyikük sem került be, sőt a következő pró­bálkozásuk sem járt sikerrel. Ese­tükben a többszöri beszélgetés, meggyőzés sem segített. Görcsö­sen ragaszkodtak eredeti elhatáro­zásukhoz. A szívós kitartás megbe­csülendő jellemvonás, ám olykor­olykor számolni kell a lehetőségek­kel is. A műszaki főiskolák közül, - már csak közelsége miatt is - a legcél­szerűbb lenne, ha diákjaink a Kassai Műszaki Főiskolán folytatnák tanul­mányaikat. Most is jelentkezik ide néhány növendékünk, azonban nem olyan számban, amint az várható volna. Persze, érzésünk szerint a fő­iskola oktatói is többet tehetnének azért, hogy az elsőéves hallgatók zökkenőmentesebben küzdjék le a kezdeti nehézségeket. Tapasztalataink ugyanis azt mu­tatják, hogy ezek leküzdése után tanulóink megállják helyüket bárme­lyik főiskolán. Az utóbbi években ismét többen jelentkeztek pedagógiai főiskolákra, habár sajnálatosan csak lányok. Már jónéhány éve egyetlen fiú sem ment erre a szakra. A következő években nagyobb figyelmet kell szentelnünk ennek a kérdésnek; a pálya vonzób­bá tételén egyebek között sokat len­díthetne a pedagógusok jobb erköl­csi és anyagi megbecsülése. Iskolánk több éve rendszeresen teljesíti a katonai főiskolákra való jelentkezés tervét. Ebben szerepe van az iskolában folyó honvédelmi nevelésnek is. A pályaválasztási felelős munká­jának súlypontját iskolánkban a 3. osztályos diákokkal folytatott sze­mélyes beszélgetések alkotják, amelyeken a szülők jelenlétében részletesen megtárgyaljuk a fiatalok továbbtanulási lehetőségeit. Az utóbbi években a főiskolák iránti ér­deklődés 70-80 százalék között mo­zog. Elgondolkodtató azonban, hogy gyakran a kitűnő diákok is, főleg a lányok, közömbösek jövőjüket ille­tően, minden különösebb ambíció nélkül élnek. Ebben szerepet játszik talán a főiskolát végzettek viszony­lag szerény fizetése is. Ha iskolánk múltjáról esik szó, mindig büszkén emlegetjük azokat a tanítványainkat, akik ma a hazai tudomány élvonalában, illetve más fontos poszton dolgoznak: egyetemi oktatóként, atomtudósként, politi­kusként. Nyilván sokkal hálásabb feladat lenne a sikeres emberek akrcképcsarnokát bemutatni, de cik­kem írásakor elsősorban az elvég­zendő feladatok lebegtek szemem előtt. Meggyőződésem, hogy az em­lített gondok, nehézségek ellenére is iskolánk akkora szellemi kapacitás­sal rendelkezik, amely bizakodással tölthet el mindannyiunkat az Ung- vidéki fiatalok jövőjét illetően. GÉCZI ERZSÉBET lók, - többnyire Csokonai versek - feltehető, hogy az 1805-ben Sá­rospatakon tanuló Ján Chalúpka in­nen hozta magával a kibontakozó magyar irodalom, s vígjátékírás irán­ti szeretetét. Bár már előtte is írt szlovák nyel­ven színdarabot, a Vén szerelmest 1835-ben először magyarul írta meg, s csak később ültette át az evangélikus egyházban használatos cseh szavakkal szlovákra: Starouš plesnivec címmel. A darab szereposztása sok érde­kességet ígér. Az eddig többnyire csak drámai hőst alakító Lengyel Ferenc érdemes művész Lézebuch seborvosa, Kövesdi Szabó Mari vénlány-alakítása, de nem utolsó­sorban az utóbbi időben nagyobb szerepben ritkán látott Várady Béla Pomazal - Mázoló szerepében bizo­nyára sok derűs percet szereznek a közönségnek. A további szerepek­ben Gombos Ilonát, Pólós Árpádot, Dudás Pétert, Danyi Irént, s első igazi főszerepében a tehetséges Mics Ildikót láthatjuk. A groteszkig tágított előadás Mi­lan Bobula érdemes művész, a kas­sai (Košice) Állami Színház igazga­tójának rendezésében bizonyára méltó évadzáró bemutatója lesz a Matesz Thália Színpadának. GYÜRE LAJOS (CSKT-felvétel) Ma: évadzáró bemutató a Tháliában új s: 6 1987. V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom