Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-01 / 101. szám, péntek
Kujbisevi tapasztalatok Automatizálás és foglalkoztatottság Az átképzés ideje alatt átlagbért kap a dolgozó A kujbisevi golyóscsapágygyár- ban - amely a Szovjetunió össztermelésének egyötödét adja - kidolgozták a hosszú távú fejlesztési programot, s ez tizenöt év alatt csaknem 2700 munkahely megszüntetésével számol. A program előkészítésében részt vett a helyi szakszervezeti bizottság is. Szovjet viszonylatban nincs ebben semmi különös, hiszen a kézi munka fokozatos megszüntetéséről van szó. Vagyis, olyan munkahelyek felszámolásáról, amelyek nem felelnek meg a jelenlegi igényeknek. A szakszervezetek egyrészt egyetértenek azzal, hogy fel kell számolni az alacsony szakképzettséget igénylő fizikai munkát, másrészt viszont szem előtt kell tartaniuk azt is, hogy senki ne maradjon munka nélkül. Marija Antoskinova, a szerelöbri- gád vezetője elmondta, hogy a sze- relörészleg automatizálását követően a termelés lényegesen emelkedett, viszont az itt dolgozó munkások száma mintegy 600-zal csökkent. Az összeszerelés - folytatta a brigádvezető - nagyon egyhangú és fárasztó munka, éppen ezért az automatizálással lényegében valamennyien csak nyerünk. Hogy az új munkahelyükön dolgozni tudjanak, egyesek nálunk, a mi költségünkre szereztek új szak- képesítést. Az átképzés időtartama alatt ezek a dolgozók átlagkeresetet kaptak S vajon mi történne, ha ezeket a tapasztalatokat a Szovjetunióban másutt is érvényesítenék? Az automatizálást a szovjet iparfejlesztés egyik legfőbb irányának tartják. Egyre gyakrabban nem csak egyedülálló robotokat alkalmaznak a termelésben, hanem egész részlegeket említsük meg a nehéz fizikai és egyhangú kézi munka megszüntetését - valóban sok új probléma merül fel. Elsősorban ezek közé tartozik a munkások és alkalmazottak megfelelő felkészítése és átképzése. Országos viszonylatban módosítani kell az átképzés eddig alkalmazott rendszerét, mivel nagy létszámú munkaerő szabadul fel. Ok korábban alacsony szakképzettséget igénylő munkát végeztek, s át kell képezni őket. Ezt a rendszert nemcsak tovább kell fejleszteni, hanem színvonalát is emelni kell, tökéletesíteni kell annak bázisát. Másodsorban az új technika alkalmazásával ,, felszabadulnak“ olyan magas szakképzettséggel rendelkező dolgozók is, mint például a szerszámgépek kezelői vagy a legmagasabb osztályba tartozó hegesztők. Ezek egy része természetesen átképzötanfolyamra megy, azonban ezt a kérdést sem kezelhetjük mechanikusan. Egyes személyek ugyanis nehezen szokják meg az új munkakörülményeket és a korszerű berendezéseket. Szívesebben dolgoznának továbbra is hagyományos gépekkel, esetleg más munkahelyen is. Mivel az említett két szakmában továbbra is munkaerőhiány van, éppen ezért az új technikától húzódozó egyének áthelyezése más munkahelyre általában nem okoz gondot. A harmadik gond a javadalmazással függ össze. Ezzel a problémával szembetalálják magukat mindazok, akik a hagyományos szerszámgépek mellől átkerültek a rugalmas termelési rendszerekhez és ezentúl robotizált munkahelyen dolgoznak. A meglévő bér- és tarifa- rendszer azonban kevésbé hatéA szovjet egyetemeken mind nagyobb hangsúlyt helyeznek az oktatás és a tudományos-műszaki haladás közötti szoros kapcsolatra. A Kijevi Politechnikßi Főiskolán a diákokat megismertetik a legkorszerűbb berendezésekkel. Képünkön: a gépipari technológiák tanszékének diákjai egy makettet szemlélnek meg. (ČSTK-felvétel) automatizálnak, egyebek között számjegyvezérlésü szerszámgépekkel. Csak Moszkvában 1990-ig kilenc teljesen automatizált üzem épül, tizenkét ilyen üzemrészleget és 900 gépsort létesítenek. Ezzel összefüggésben ugyan azt emlegetik, hogy a termelés ember közreműködése nélkül történik, ez azonban nem fejezi ki teljesen a helyzetet. Dolgoznak itt ugyanis operátorok, gépbeállítók, programozók. Az igazság azonban az, hogy ezeken a részlegeken lényegesen kevesebb munkáskézre van szükség, s ezektől is az eddiginél lényegesen nagyobb szakképzettséget igény sínek. Éppen ezért a törekvések arra irányulnak, hogy a meglévő üzemekben automatizálják a termelést. Ami ennek szociális következményeit illeti, a pozitív hatások mellett - itt konynak bizonyult, s ennek következtében egy-egy dolgozó bére csökkent. Akadnak ugyan olyanok is, akik ennek ellenére lelkesen végzik munkájukat a korszerű gépekkel ellátott részlegeken, nyilvánvaló azonban, hogy itt megoldást kell találni. A társadalom magától értetődően érdekelt a gyors ütemű automatizálásban és a számítógépek minél szélesebb körű alkalmazásában. Nem szabad azonban megengedni, hogy a társadalmi érdekek ellentétbe kerüljenek a modern részlegekre átkerülő dolgozók érdekeivel. A Vörös Proletár nevű moszkvai üzemben - ahol 1986-ban üzembe helyezték az évente hatezer robot előállítására alkalmas rugalmas termelési rendszert - most folyamatban van a javadalmazás új rendszerének Munkanélküliség ’87 Az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet előrejelzése. ‘ ' a kidolgozása, amelyet kisebb-na- gyobb módosításokkal más vállalatokban is alkalmaznak majd. Ez a rendszer elsősorban a prémiumok és jutalmak nagyobb ösztönző szerepével számol. Végezetül a munkaerők újrafel- osztási mechanizmusával összefüggésben felmerül még egy probléma. A Szovjetunióban szabály, hogy ha a vállalatban felszabadul egy munkaerő, akkor az üzem admi- nisztratívája sorolja őt be új munka- területre. Az új körülmények között erre azonban már nem lesznek meg a lehetőségek, mivel ezeknek az alkalmazottaknak már nem lesz elégséges arra vonatkozó információjuk, hogy mi történik a vállalat határain túl. E tekintetben nagyobb szerephez jutnak a területi és helyi munkaközvetítő irodák. Próbáljuk elképzelni azt, hogy nem ezer, hanem több millió robot működik nálunk és az automatizálás bizonyos szakaszában a számítógépek alkalmazása olyan szintet ér el, hogy a munkába való besorolás valóban gondot fog okozni. Ez a perspektíva ugyan nagyon távoli, de szovjet szociológusok és közgazdászok már ezzel a lehetőséggel is alaposan foglalkoznak. A szocializmus keretei között a legkézenfekvőbb megoldás alighanem a munkaidő megrövidítése lesz - az eredeti bér nagyságának fenntartása mellett. V. GURJEVICS Az NSZK-ban jelenleg a munkaképes lakosság több mint 10 százaléka, mintegy 2,4 millió ember nem talál munkát. Képünkön a Gelsenkirchen melletti tárna bányászai Bonnban a szövetségi kancellári hivatal előtt tiltakoznak a tömeges elbocsátások ellen. (Telefoto-ČSTK) „Szerencsés“ kizsákmányoltak A gyors ütemű tudományos-műszaki haladás meghatározó mértékben befolyásolja a termelőerők fejlődését az iparilag fejlett tőkés országokban és mélyreható változásokat idéz elő a burzsoá társadalom gazdasági és szociális életében, az osztályviszonyokban. A munkás- osztály szempontjából vajon milyenek ennek a folyamatnak a következményei? A közelmúltban Majna-Frankfurtban erről tanácskoztak tizenegy nyugat-európai kommunista párt képviselői a Béke és Szocializmus folyóirat által rendezett nemzetközi szimpózionon. Rendkívül érdekes vitafelszólalások hangzottak el és az alábbiakban azokat a megállapításokat ragadjuk ki, amelyekben a felszólalók egyetértettek. A jelenlévők egybehangzóan leszögezték, hogy már a hetvenes években az iparilag fejlett nyugati országokban gyors ütemben nőttek a termelés korszerűsítésére és racionalizálására irányuló beruházások. A nyolcvanas évek kezdete óta az új technika és technológia alkalmazása még gyorsabb ütemre váltott. Leszögezték, hogy ezt a folyamatot - jelentőségét tekintve - össze lehet hasonlítani a XVIII. század végén és a XIX. század elején lezajlott ipari forradalommal, a kettő között azonban van alapvető különbség, mégpedig az, hogy akkor a gépek vették át a nehéz fizikai munkát, míg most a szellemi tevékenység „kisajátításáról“, információk összegyűjtéséről, átadásáról, elemzéséről van szó. Egyöntetű volt a vélemény a tekintetben is: jelenleg még messze vagyunk attól, hogy tömeges méretekben „emberek nélküli gyárakról“ lehessen beszélni, mert ez a jövő zenéje. Az NSZK-ban pl. a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján csak minden ötödik munkás került kapcsolatba új automatikus berendezésekkel. Várhatóan azonban az évtized végére a számítógépek száma megduplázódik (kb. 800-900 ezerre), az ipari robotok száma pedig megötszöröződik (eléri a harmincezret). A vitafelszólalásokban rámutattak arra, hogy a termelésben rendkívül gyors ütemüek a változások. Úgy vélték, hogy jelenleg a nyugati országok gyakorlatilag a „chipek és robotok forradalmának“ kezdeti szakaszában, még csak a „hegymászás" kezdetén vannak. Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára közölte, hogy számítások szerint 1990-ben az USA-ban százezerre lesz tehető a robotok és mintegy 20 millióra a számítógépek száma. A vitában nagy teret szenteltek annak, hogy az említett folyamatok miként befolyásolják a foglalkoztatottságot. Teljes volt az egyetértés abban, hogy a termelés szüntelen tökéletesítése és a munkaerő fokozott kiszorítása a termelési folyamatból jelentős mértékben hozzájárul a tömeges munkanélküliség fokozódásához, viszont azt is leszögezték, hogy ezt a kérdést nem lehet leegyszerűsítve kezelni. A munka- nélküliség a tőkés termelési mód elmaradhatatlan velejárója, azonban a jelenlegi helyzet alapvetően eltér minden korábbitól. Régebben a gazdasági depressziók időszakában növekedett az állástalanok száma, azonban a termelés újbóli bővülésével párhuzamosan létszámuk fokozatosan csökkent. Most azonban a válságot követő fellendülés időszakában sem csökken lényegesen a munkanélküliség, épp az automatizálás következtében. J. Pittman, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának másik képviselője rámutatott arra, hogy a cégek az élőmunkára fordított kiadások csökkentésével próbálják fokozni konkurenciaképességüket. Ezt támasztotta alá a General Motors példájával, ahol azt követően, hogy bevezették a termelési folyamatok elektronikus irányításának rendszerét, dolgozók ezrei válnak „feleslegessé". Becslések szerint az évtized végéig az autógyártó „óriás" tizennégy ezer ipari robotot fog alkalmazni és ezzel mintegy hetvenezer munkahelyet számol fel. A Marxista Tanulmányok Intézetének adatai szerint NSZK-ban a korszerűsítés „eredménye" az lesz, hogy 1990-ig csaknem 2-3,5 millió munkás elbocsátásával számolnak. A tőkés országokban a múszaki korszerűsítés egyik legsúlyosabb szociális következménye az, hogy emberek tízezrei válnak „szükségtelenné" a termelési folyamatban. N1 lemcsak a tömeges munka- nélküliségben nyilvánul meg mindez - az OECD országaiban a munkanélküliség együttvéve eléri a 31 milliót, ami összesítve Portugália, Görögország, Svédország és Írország összlakosságának felel meg hanem jellemző az is, hogy egyes ágazatokban nagyobb mértékű a munkanélküliség. Elsősorban a hanyatló ágazatokról van szó, így a bánya- és kohóiparról, a textil- és bőriparról stb. Például az USA-ban 1980-1982 között 219 ezer kohóipari munkást bocsátottak el, akinek alig fele talált csak újra munkát. Nyugat-Európában a munkanélküliség ezekben az ágazatokban szintén elhúzódó jellegű, az elbocsátottak többsége csak egy év múltán talál munkát - ha talál. A vitafelszólalók kivétel nélkül kitértek arra, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb teret hódít a részmunkaidős foglalkoztatás. Rövidített munkaidőben dolgozik például az NSZK-ban a foglalkoztatottak 9,5, az Egyesült Államokban 19,2 és Nagy-Britanniában mintegy 20 százaléka - természetesen kevesebb bérért. A szimpózion résztvevői rámutattak arra, a kapitalista racionalizálás védelmezői úgy népszerűsítik az új technika vívmányait, hogy azok mentesítik a munkást a nehéz fizikai munkától. A tőkés korszerűsítés azonban elsősorban nem erre irányul. Központi motívuma az, hogy az új technika a vállalkozók számára lehetővé tegye az élőmunkára fordított kiadások csökkentését. S okan talán azt hiszik, hogy az új technika alkalmazása nagy lehetőséget kínál a bérek emelésére, a munkatermelékenység fokozásával összefüggésben. A valóságban azonban épp az ellenkezője történik. A cégek tulajdonosai a munkatermelékenység növekedését arra használják ki, hogy a maximális nyereségeket „facsarják ki", hogy a munkások által létrehozott értéktöbblet lehető legnagyobb hányadát sajátítsák ki. Éppen ezért a béreket a lehető legalacsonyabb szinten próbálják tartani. Ha bizonyos mértékben emelkedtek is a bérek, ez az ütem akkor is lényegesen elmarad a nyereségek növekedésének tempója mögött. Például az NSZK-ban 1980-1985 között a munkások és az alkalmazottak nominális bérei 10 százalékkal emelkedtek (50 milliárd márkával), mig a tőkések nyeresége mintegy 40 százalékkal (100 milliárd márkával). Ennek következtében az NSZK-ban 1985-ben 62 százalékra csökkent a munkások bérének részaránya a nemzeti jövedelem képzésében, ami nem éri el az 1970-es év szintjét sem. A munkásosztály kizsákmányolása tehát fokozódott, jóllehet abszolút számokban a bérek emelkedtek. Több arra vonatkozó konkrét bizonyíték is elhangzott, hogy a munkáltatók a legtöbb esetben csökkentik a fizetéseket, s ha a munkás zúgolódik, elbocsátással fenyegetik. Ily módon tehát pradox helyzet alakult ki: „szerencsésnek" mondhatják magukat azok, akiket nem bocsátanak el, tehát kizsákmányolhatják őket. Az oldalt összeállította: P. VONYIK ERZSÉBET ÚJ SZÚ 6 1987. V. 1.
