Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-08 / 106. szám, péntek

ÚJ szú

5

1987. V. 8.

A felszabadulás óta eltelt több mint négy évtizedben Prága a felismerhetetlenségig megváltozott. Számos új üzemet alapítottak, s így fővárosunk a köztársaság egyik legfontosabb ipari központjává vált. Az új lakótelepeket korszerű utak kötik össze a történelmi városközponttal. Tucatszámra épülnek az egészségügyi, az oktatási, a kulturális és a sportlétesítmények, valamint a szolgáltatóipari üzemek. A képen az az új játszótér látható, amely néhány évvel ezelőtt Klárovban épült.

(J. Šourek felvétele - ČTK)

TÖRTÉNELMI ESEMÉNYEK RÉSZVEVŐJE

„Nem születtem tétlenségre“

Magas, fürge mozgású ember. Aki nem ismeri, nem mondaná róla, hogy túl van már a 65. életévén, hogy megjárta a második világháborút, hogy több mint negyven évet töltött egyenruhában. Élete eseményekben gazdag volt, sohasem ijedt meg a nehézségektől. Ma sem tud meglenni munka nélkül. Martin Ga- valér nyugalmazott mérnök ezredes ma a fővárosi postaigazgatóságon dolgozik közmegelégedésre.- Gyermekkorom nem volt örömteli - kezdi el élete útjának felevení- tését. - Korán elvesztettük édesanyánkat, és öcsémmel a nagybátyánkhoz kerültünk. A szegénység kényszeritett arra, hogy már tízéves koromban munkát vállaljak, olyat, amilyen éppen akadt. Segítettem a favágásban, szolgáltam a nagygazdáknál. Keveset tudtam a nagyvilágról, annál többet a szegénységről. A mai fiatalok nehezen hiszik el, hogy csaknem egész évben mezítláb jártunk...- Tudtam, hogy háború dúl, mégis, amikor tényleges katonai szolgálatra behívtak megkönnyebbültem, azt gondoltam vége a nélkülözésnek, a megpróbáltatásoknak. Tévedtem. A 4. hegyi dandárnál nehéz volt a kiképzés. Szerencsére sok tartalékos tiszt, volt tanító szolgált ott, akiktől sokat tanultam, s nekik köszönhettem, hogy más szemmel kezdtem nézni a világra, a körülöttem történt eseményekre.

Az altiszti iskolában szorgalmasan tanult. Rajparancsnok lett. Abban reménykedett, hogy nem kerül a menetszázadba, de a fasiszták sztálingrádi veresége után rájuk is szükség lett, noha a dandárt nem tartották megbízhatónak. 1943 nyarán indultak el Dolný Kubínból, szerelvényük meg sem állt az Azovi- tenger partjáig. Minden tilalom ellenére első dolguk az volt, hogy ismerkedni próbáltak a lakossággal.- Hetekig semmi különösebb nem történt. A fegyverzaj, az esténként bíborvörös ég alja azonban elárulta, hogy közeledik hozzánk az arcvonal. Magunk között gyakran mondogattuk, hogy a másik oldalon a helyünk. Hallottunk arról, hogy a csehszlovák katonai egység Szo- kolovónál derekasan helytállt. Október 25-én rajommal járőrbe küldtek Kahovka település térségébe. Az egyik kolhozban húzódtunk meg mindaddig, amíg meg nem érkezett a vörös hadsereg.

Különleges helyzetbe kerültek. Nem voltak foglyok, de katonák sem. Miután fegyverüket leadták, az uszmanyi gyűjtőtáborba irányították őket. Itt már sok ismerősre akadt. Elvégezte az antifasiszta tanfolyamot, és elsők között jelentkezett a további harcokra.-A második ejtőernyős dandár decemberben alakult meg. Megkezdődött a kiképzés, amelyet aztán Jefremovban folytattunk. Rajparancsnok lettem. Mondanom sem kell, hogy ezelőtt repülőben sohasem ültem, ejtőernyőt sem láttam. Itt pedig ugrani kellett, először léggömbből, majd repülőgépből.

Nyáron a dandárt harcképessé nyilvánították és Proszkurovba irányították a front közelébe. Itt érte őket a hír, hogy kitört a szlovák nemzeti felkelés.- Abban reménykedtünk, hogy a felkelők segítségére mehetünk, de a várva várt parancs nem érkezett meg. Szeptember 8-án a Kárpátokban vetették harcba dandárunkat.

Több mint egy hétig vertük az ellenséget, amikor leváltottak és Kroszno térségében összpontosították dandárunkat. A harcokban megsebesültem, de megszöktem a kórházból, hogy a többiekkel együtt a felkelők megsegítésére mehessek. A rossz időjárás késleltette indulásunkat, így csak október első hetének végén érkeztünk meg a Tri duby repülőtérre. Másnap már harcba indultunk.

(A szerző felvétele)

Először a Garam völgyében futa- mították meg a fasisztákat, majd Detva térségében foglaltak védelmi állást. A megsebesült szakaszparancsnok helyébe lépett. Félelmet nem ismerve küzdött társaival együtt minden frontszakaszon. Nem véletlen, hogy utolsóként hagyták el Banská Bystricát, a felkelés szívét. Stará Hora, Prašivá, Chabanec volt a további útirány. A partizánharc mellett döntött. Többször is megütköztek a fasisztákkal, segítettek Podbrezová felszabadításában.- Február végén Poprádban gyülekeztek a dandár életben maradt tagjai, őrmesterré léptettek elő, majd megkezdődött a kiképzés. A harcoló egységhez irányították dandárunkat. A háború végének híre Prostéjovban ért. Engem néhány nap múlva Košicébe vezényeltek. Úgy határoztam, hogy a hadseregben maradok hivatásos katonaként.

Harcolt a banderisták ellen. A februári eseményeket a szlovák fővárosban érte meg. Összekötő volt, fegyvert juttatott az üzemekbe. Március végén felvették a párttagok sorába. Tudta, hogy tanulnia kell. Alhadnagyként került a tiszti iskolába, s miután elvégezte, azzal sem elégedett meg, tovább tanult a Brnói Műszaki Katonai Akadémián, ahol 1956-ban századosi rangban kapta meg a diplomát.

Különböző helyeken és beosztásban szolgált. Tanított a martini tüzérségi tanintézetben, a műszaki főiskola építészeti karának katonai tanszékén. Három évig a dísszázad parancsnoka volt, majd mint a szlovák főváros helyőrsége törzskarának a parancsnoka vonult 1984-ben megérdemelt pihenésre. Ott volt 1985-ben a moszkvai győzelmi díszszemlén, százötven harcostársával menetelt a Vörös téri díszemelvény előtt.-Évek óta gyakori vendég vagyok az iskolában, az egykori harcokról beszélek a gyerekeknek. Mindenüvé szívesen megyek, hiszen egyre kevesebben vagyunk azok közül, akik fegyverrel a kezükben harcoltak a fasizmus ellen. Nekünk, az egykori harcosoknak kell szólnunk a háború borzalmairól, arról, hogy mit jelent az emberiség számára a béke.

Ha ünnepnapokon egyenruhát ölt, zubbonyán huszonegy kitüntetés van, köztük a Vörös Csillag Érdemrend, a Csehszlovák Hadikereszt, a Bátorságért Érdemérem, valamint az Sznf Érdemrend 2. fokozata és a Kiváló Munkáért kitüntetés, bizonyítva, hogy Martin Gavalér helytállt a harcokban és a békés építőmunkában is.- Nem születtem tétlenségre- mondja búcsúzóul vidáman.- Amíg egészségem engedi, dolgozom. Úgy érzem, ennyivel tartozom a társadalomnak, a közösségnek, amiért az lehettem, ami vagyok, a néphadsereg nyugalmazott ezredese. a posta polgári alkalmazottja. Jóleső érzés tudni, hogy még hasznomat veszik, számítanak rám, hogy még ma is a dolgozó népet, a hazát szolgálhatom. NÉMETH JÁNOS

Mi valóban szovjetbarátokat nevelünk

Egy CSSZBSZ-szervezet munkájáról

Ezekben a hetekben országszerte folynak a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség alapszervezeteinek évzáró gyűlései. A napokban került sor az évzáró gyűlésre az Ipolysági (Šahy) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium szovjetbarát szervezetében is. A beszámolót Laczkó Lászlóné agrármérnök, a szervezet elnöke terjesztette elő. Vele beszélgettünk az évzáró közgyűlés után.- Valóban sokrétű tevékenység get fejt ki az ipolysági gimnázium1 szovjetbarát szervezete. Van ennek valami titka?- Nem hiszem. Ha csak az nem, hogy a tizenkéttagú vezetőség jó „csapatmunkával“ irányítja a tagság tevékenységét. 223 tagunk van, közülük 199 diák és 24 tanár, illetve adminisztratív dolgozó. Ez egyben azt is jelenti, hogy iskolánk összes tanulója, pedagógusa és adminisztratív dolgozója tagja a szervezetnek. A vezetőségnek hat pedagógus- és hat diáktagja van.- Mit tart a végzett munkájuk leglényegesebb tényezőjének?-Talán azt, hogy mi valóban- szovjetbarátokat nevelünk. Ez egyben a szocialista iskola, a kommunista nevelés egyik fő célkitűzése is. Mi tehát a kommunista nevelés célkitűzéseinek valóra váltásában is segítünk az egész tantestületnek a jó szovjetbarátok'nevelése által. Munkánknak ez a része politikai és ideológiai szempontból is igen jelentős. Rendezvényeinken mindig több az érdeklődő, mint amennyire egy- egy alkalommal számítunk.- Mondana egy példát?- Nagyon szívesen. A közelmúltban például a Puskin Intézet prágai fiókintézetének egyik munkatársa látogatta meg szervezetünket, hogy előadást tartson Mihail Solohovélét- művéről és elbeszélgessen a diákokkal a nagy szovjet író műveiről. Az előadás iskolánk színháztermében volt, s még az állóhelyeken is igen sok diákunk figyelte az értékes előadást. Ugyanígy volt ez a legutóbbi barátsági hónapban, amikor iskolánkat két kedves fiatal ukrán nő látogatta meg. Igen szívélyes hangú és remek atmoszférájú beszélgetés alakult ki a szovjetbarát szervezet tagjai s a vendégek között. Nos, ezek spontán megnyilvánulások, az ilyesmit nem lehet „elrendelni“, s örvendetes dolog, hogy a mi szervezetünkben erre soha nincs is szükség. Vagy mondok még egy példát. Diákjaink valamennyien előfizetik a szovjet újságokat és folyóiratokat, sót többen közülük két-három lapot is.-ön a vezetőség beszámolóját ismertetve, méltatta a szervezet keretében működő klub munkáját is. Hallhatnánk erről valamit részletesebben?- Húsz évvel ezelőtt alakult meg az „Ifjú szovjetbarátok klubja“, mely az utóbbi években - szovjet mintára- a „Nemzetközi barátság klubja“ nevet vette fel. A klub keretében színjátszó csoport, szavalók, hangszeres és énekes előadók tevékenykednek. Néhány évvel ezelőtt kétórás szórakoztató műsort tanultak be és adtak elő több alkalommal nagy sikerrel. A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére most hasonló műsoros

estre készülnek. A klub tagjai fellépnek az iskolai rendezvényeken, s a szavalók közül többen megnyerték a Puskin Emlékversenyt, azaz az orosz szavalóverseny országos fordulóját. A klub tevékenysége iránt nagy az érdeklődés, jelenleg ötven tagja van. Sokan leveleznek szovjet iskolák diákjaival, s bélyegeket, könyveket, folyóiratokat és hanglemezeket is cserélnek.-A klub keretében működik a rádiókör is?- Nem. A rádiókor önálló, viszonylag kis csoport, mindössze tizenkét tagja van, harmadikosok és másodikosok. Ez a rádiókör az iskolában nagy népszerűségnek örvend, ugyanis minden héten egy alkalommal jelentkezik műsoradásával az iskolai rádióközponton keresztül. Ma már igen gyakorlott bemondói, szerkesztői, műsor- és adásvezetói és rendezői vannak e műsoroknak. Rendszeres heti műsoraikban beszámolnak a Szovjetunió, a nagyvilág és hazánk politikai és kulturális eseményeiről, évfordulós megemlékezéseket olvasnak fel, beszámolnak az iskolában zajló eseményekről, a műsor szórakoztató részében pedig rejtvény, humor és zenés köszöntő van soron. Minden héten azoknak szól a zenés köszöntő, akik valamely teljesítményükkel ezt kiérdemelték. Nem is egy műsor szinte profi-szinten van, ami az ügyes szerkesztőknek köszönhető. Közülük kettőt, Varga Máriát és Kajtor Ingeborgot szervezetünk vezetősége az évzáró gyűlés beszámolójában is dicséretben részesítette.- Valóban sokrétű a szervezet tevékenysége.- Pedig még nem szóltam szervezetünk agitációs munkájáról, a többi tömegszervezettel való együttműködéséről és a társadalmi munkákba való bekapcsolódásáról sem. Agitációs tevékenységünk tematikus faliújságok készítéséből áll, melyeken bemutatjuk a szovjet városokat, a szovjet kulturális élet eseményeit, a szovjet tájakat, népviseleteket, de vannak olyan faliújságaink is, melyek csak újságkivágásokból állnak, ezek amolyan lapszemlék faliújság formájában. Szervezetünk együttműködik az iskola többi tömegszervezetével, elsősorban a SZISZ-szel és iskolánk „példás“ címét viselő honvédelmi szervezetével. Ami pedig a társadalmi munkát illeti, tagjaink részt vesznek a városszépítést és a mezőgazdaság megsegítését szolgáló társadalmi munkákban is minden adódó alkalommal. Az évzáró gyűlésen vállaltuk, hogy a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére közel 2000 munkaórát dolgozunk majd mind a városszépítésben, mind a mezőgazdaságban.

SÁGI TÓTH TIBOR

EURÓPA: NEGYVENKÉT ÉV HÁBORÚ NÉLKÜL

Minek köszönhető?

Az APN hírmagyarázójának személyes véleménye

Egyes európai szomszédaink úgy vélekednek, hogy a béke itt kizárólag a nukleáris fegyvernek köszönhetően tartja magát. Vagyis a kölcsönös megsemmisítéstől való félelmet mintegy a biztonság és a béke garanciájának tekintik. Az ilyen vélekedés eléggé elterjedt, de személy szerint engem nem győz meg.

Nézetem szerint a kontinens hosszú békéjét nem a területére irányított 17 ezer nukleáris töltet biztosítja, hanem Európa valamennyi államának realisztikus és óvatos politikája.

Merem állítani, hogy Európában a szocialista országok egész csoportjának vagy rendszerének kialakulása döntő mértékben megerősítette a béke tényezőit. Hiszen a szocializmus lényege, hogy benne nem lehetnek olyan erpk vagy osztályok, amelyek érdekeltek lennének a háborúkban. Eszményképüknek a békét tekintve, éppen a szocialista országok voltak a helsinki biztonsági és együttműködési konferencia összehívásának kezdeményezői, melynek eredményeként érezhetően megerősödött a bizalom, megnyílt a tér a kapcsolatok és cserék előtt, megerősítést nyert a háború utáni határok

sérthetetlensége és a készség arra, hogy minden problémát a tárgyalóasztal mögött oldjanak meg. Ily módon közösen indultak el az államok a háború oldaláról a békés együttmüködés felé, ami az új politikai gondolkodásmód konkrét megnyilvánulása.

Mivel nem tartom azt, hogy Európa számára az atomfegyver áldás, javaslom egy ilyen helyzet elképzelését: a kontinensen nincs ilyen fegyver - kitörhet-e ebben az esetben a háború? Meggyőződésem, hogy nem. Miért?

Először is azért, mert a Szovjetuniónak - amellyel minden módon ijesztgetik a nyugateurópai országokat - egyikkel szemben sincsenek területi vagy más követelései. Ez már garancia arra, hogy a Keletről nem jön háború. A számos NATO-forgatókönyv pedig - a Varsói Szerződés „harckocsis ugrásairól“ a La Man- che-csatornáig - mítosznak bizonyult. Ezenkívül a Szovjetunió egyoldalú kötelezettsége, hogy nem alkalmaz elsőként nukleáris fegyvert, kizárja a területéről indított atomháború lehetőségét is.

Másodszor, ahogy én képzelem, a nyugateurópai országok sem fenik a fogukat szovjet területekre. Amikor a Szovjetunióba látogat Francois Mitterrand, Margaret Thatcher vagy más nyugat-európai vezető - ami szokásossá vált a kapcsolatokban -, ezt természetesen nem azért teszik, hogy kinézzék, hová lenne a legjobb kilőni a rakétákat, hanem azért, hogy megerősítsék ezeket a kapcsolatokat. Ma az együttműködés széles útjai ott vezetnek, ahol egykor a hidegháború lövészárkai voltak. Ez sokatmondó tény.

Ilyenképpen én azt a következtetést vonom le, hogy Európában nincsenek olyan problémák, amelyeket fegyverekkel kellene megoldani. A mindkét oldalon megnyilvánuló államférfiúi bölcsesség, amely megteremtette a háború és a félelem antipólusát, az enyhülést - a kontinens békéjének igazi alapja. Az én elképzelésem szerint ez így van.

Szeretnék még emlékeztetni arra, hogy az európai atomerőművekben ma 200 blokk van... Ha sikerül elérni azt, amiért Moszkva harcol, vagyis Európában az összes atomfegyver felszámolását, a hagyományos fegyverekkel vívott háború itt ugyancsak teljesen megen- gedhetelen lesz. Ellenkező esetben bekövetkezik a világméretű tragédia, hiszen a halált hozó sugárzás nem ismer államhatárokat.

Az Új Szó számára írta: VLAGYIMIR KATYIN