Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-04 / 102. szám, hétfő
ÚJ szú 5 1987. V. 4. „Visszajövök a tornaterembe“ A „Keressük a jövő olimpikonjait“ elnevezésű tehetségkutató akció során a sportág számos hírességével is találkozhatnak a részvevők. Köztük Bugár Imre világ- és Európa-bajnokkal (ČSTK-felvétel) Atlétikai tehetség kutató akció indul „Keressük a jövő olimpikonjait“ Aki mondja: Natalja Jurcsenko tornász-világbajnoknö és Világ Kupa-győztes. a Szovjetunió sokszoros bajnoka. Jurcsenko monológja a Szovjetszkij Szport című napilapban jelent meg. 1. Egyedül ülök a néptelen tornateremben. Várok. A mama ígérte, hogy este felhív Norilszkból. Az edzésnek vége, a lányok szétszéledtek. Mentükben azon morfondíroztak: sikerül-e a lefekvésig megcsinálni a leckét, aztán meg moziba is elszaladni vagy olvasni. Hangoskodásuk nélkül a teľem olyan idegen, rém szokatlan a csönd. Időnként hallatszik a gyerekcsicsergés - az első foglalkozásra készülődő legkisebb lányok zajonganak. A csöppségek öltöznek, örömmel húzzák fel a sporttrikót, tekintetük mindent végigpásztáz. Annyi szokatlan történik! Jómagam is örömmel figyelem őket. Olyan picinyek, megmosolyogni valók. A csöppségek nagyon örülnek. Foglalkozásuk, bocsánat, edzésük lesz) nekik nagyon tetszik ez a szó- használat) a nagyteremben, hiszen a nagyok már elvonultak. A nagyok, 13-14 esztendős bakfisok! Ki vagyok én tulajdonképpen ezeknek a lányoknak a magam huszonegy évével? 2. Jön Lena Rilkova, az edző. Kortársam! Felsorakoztatja tanítványait: „Szépen állunk, egyenesen, kihúzzuk magunkat, hiszen tornásznök vagyunk..." Ezek a csöppségek valóban olyanok, mint a babák. Kihúzzák magukat, és ruganyosán lépkednek. Nincs kizárva, hogy tíz év múlva megjelenik egy újságíró, s megkéri az egyik lányt, az új bajnoknőt, mondja el, hogyan és mikor kezdett tornázni. Ahogy annak idején nekem is mindent el kellett mesélnem. Emlékszem, hogy még javában tanultam olvasni, amikor megláttam az ismeretlen szót: „Tornaterem“. Megkértem a tanárnőmet, hogy kísérjen oda. Ezt olvasNégy futballcsapattal büszkélkedhet Hidaskürt (Mostová), e Galántá- tól (Galanta) alig hét kilométerre fekvő falu. Természetesen a felnőtt együttes rendelkezik a legnagyobb szurkolótáborral, hiszen sikerrel szerepel a járási második osztályban. Az 1983-ban átadott új pályán nem ritka a 200-300 néző sem. A színvonalas mérkőzéseket az újjáalakult szakvezetés, s természetesen a játékosok szavatolják. A szakosztály vezetősége tavaly szakított a régi hagyományokkal, soraiból menesztett néhány kevésbé aktív tagot, s helyüket tettrekész fiatalokkal töltötte be. Az új titkár, Marafkó Béla és társai munkájának köszönhetően rövid időn belül talpra állt a szervezet. Az edzői poszton is változás történt. Visszatért a csapathoz a régi sikerek kovácsa, Bodri János, aki „civilben“ a helyi alapiskola tanítója. Tőle megtudtuk: a kollektíva idősebb és fiatal játékosok ötvözete. Többnyire saját nevelésű futballisták. Az őszi idényben a 7. helyen végeztek, egy ponttal lemaradva a második helyezettől. Tavasszal az tam a rólcfm készült riportban, de nem emlékszem, valóban így volt-e. Ám nem is fontos. A tornaterembe évente a lányok százai, ezrei jönnek. Egyeseket a nagymama, másokat a mama gardírozza. De csak keveseknek sikerül bekerülni a válogatottba. Még kevesebben állhatnak fel a győzelmi dobogóra. De miért? Hiszen egyformán kezdtek, gyakran egy mesternél tanultak. Sajnos, ezekre senki nem tud válaszolni, sem a szakemberek, sem pszichológusok, sem maga Vlagyiszlav Rasztorockij, a válogatott edzője. S hogyan vonulnak vissza a sportolók? Egyformán. Bár mindegyiknél más- és másképpen köszön be a búcsúzás. Az esztendők folyamán elfárad, egyre több és több erőt kíván a versenyzés, s érzi az ember, hogy bármely pillanatban bekövetkezhet a bukás. Pedig nem szabad leesni! S nemcsak a csapattársnők miatt nem szabad, hanem a többiek miatt sem, akik otthon a televízió előtt szurkolnak. 3. Kortársaim sorsa különböző. Versenyzői pályafutása csúcsán van például Arvydas Sabonis, a csodálatos kosárlabdázó; amikor látom őt, nehezen hiszem el, hogy egy évben születtünk. Jevgenyij Belosejkin jégkorong-pályafutása csak most kezdődik igazán, pedig ö alig fiatalabb nálam. Igen, vannak sportágak, amelyekben korom még csak kezdetet jelent. Huszonegy esztendős vagyok. Tornásznő, és búcsúznom kell... „Eh, ha sikerülne egy hátraszaltót megcsinálni, de nem a térben, hanem - az időben...“ Ez a mondat egy Turiscseváról szóló régebbi portréból való. Nehezen hihető, hogy 1976-ban íródott, amikor Ljud- mila visszavonult. Én éppen akkor érkeztem meg Rosztovba. Tíz év tulajdonképpen nem sok, de nálunk, a tornában ennyi idő alatt három nemzedék is kicserélődik! Egyre gyakrabban teszem fel magamnak a kérdést: mire voltak jók „Elmondhatom, összetartó csapat voltunk, s ezért legyőzhetetlen“ - nyilatkozta a Szovjetszkij Szportban a közelmúltban megjelent cikkben Natalja Jurcsenko, a többszörös világ- és Európa-bajnok, valamint Világ Ku- pa-győztes szovjet tornásznő, aki nemrégiben edzőként tért vissza a sporthoz (Záhonyi Iván felvétele) első öt között szeretnének végezni, ezért már januárban elkezdték a téli alapozást. Hogy ez sikeres volt, bizonyítja: az eddigi négy mérkőzésből 6 pontot szereztek. Tehát a bűvös háromszög minden eleme adott. Az edző, a játékosok, a vezetőség. Hogy közös munkájuk sikeres lesz, vagy sem, eldönti az idény végi bajnoki tabella. Az utánpótlás nevelése is avatott kezekbe került. Az ifjúsági csapat Lancz József vezetésével a felnőttek nyomdokain halad. Az érdeklődést a foci iránt bizonyítja a diákcsapat, amely 20 fős kerettel a járási bajnokságban szerepel. Hogy kik alkotják a negyedik együttest? Sportolni vágyó emberek, akik nem sajnálva időt s pénzt, csapatot szerveztek. Saját felszerelésük, labdájuk van. Mérkőzéseiket a környékbeli falvak öregfiú gárdáival játsszák. A csapatban együtt játszik a húszéves a negyvenévessel. Reméljük, a falu sportélete a közeljövőben sokoldalúbbá válik; las- san-lassan tért hódít a tenisz és más labdajátékok... NÉMA LÁSZLÓ a vég nélküli edzések, fájdalmak, amelyeket a sérülések és vereségek okoztak? Ugyanarra a következtetésre jutok, mint elődeim. A serlegek, érmek, értékelések nem a legfontosabbak. A legfontosabb, hogy itt vannak a lányok; és abban a pillanatban, amikor menned kell, lesz aki a helyedre lép! 4. Szeptemberben a Szovjetunió népei spartakiádján először mutatkoztam' be edzőként, Lena Korszunt kísértem. Novemberben az országos bajnokságon Krasznojarszkban Szveta Rilkova is bemutatkozott. Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem mellette. Abban az időben Japánban tornáztam az utolsó versenyemen. Rosztorockij edzőt gyakran megkérdezték: miben rejlik a titka, hogy ennyi bajnoknőt nevelt? Ö humorosan válaszolt: „A doni levegőn nőnek fel a bajnoknők!" Véleményem szerint a titka nagyon egyszerű. Az olyan szavak, mint „iskola“, „a nemzedék váltója“ nálunk nemcsak jelszavak maradnak. Egykor a Sapa (így becéztük Natasa Saposnyiko- vát) ott állt a szőnyeg szélén és leste Turiscseva minden mozdulatát. Majd én lestem őt, Lena és Szveta pedig tőlem tanul. Amikor a lányok befejezték pályafutásukat, sohasem mondtak búcsút a tornacsarnoknak. Csak egy példa: Szveta számára a talajgyakorlathoz a zenét az Anyu- ta-balettből Saposnyikova állította össze. Rasztorockij edző nem szívesen beszél tanítványairól. „Csak dolgozzanak!" És dolgoznak. Öröm nézni, ahogy edzenek. Micsoda lelkesedéssel, kitartással, szeretettel! Valószínűleg ez a legfontosabb a szakvezető számára, hogy tudják értékelni a torna minden mozdulatát. Emlékezetemben végigperegnek az elmúlt évek, köszönetét mondok mindenkinek, aki mellettem állt. Elsősorban Rasztorockij mesternek, aztán a Dinamo-tornaiskola minden edzőjének. Galina Haszanovának, az első edzőmnek és a válogatott szakvezetőinek. A lányoknak, akikkel együtt edzettünk: Albina Sisová- nak, Lena Ponomarenkónak, s minden válogatottbeli társnőmnek. Elmondhatom - összetartó csapat voltunk, s ezért legyőzhetetlen! 5. ... véget ért az utolsó versenyem. Egyelőre nagyon szokatlan, hogy nem kell korán kelni, nem kell számtalan gyakorlatot végezni a különböző szereken. De szeretném, hogy életemben ne legyenek elviselhetetlen változások. Akárhogy is alakul a sorsom, visszajövök a tornaterembe. Nem bírok kikerülni a vonzásából ... Újból hallom a lányok csicsergését. Befejeződött a foglalkozásuk. Bevallom - irigykedem. Még sok-sok edzésük lesz, még számtalan szép nap vár rájuk a torna csodálatos világában! Az idei év jól kezdődött a szlovákiai atlétikában. Fedettpályán történetének legsikeresebb időszakát zárta. A felnőttek az országos bajnokságon hat érmet és tizenkét címet szereztek. Még ennél is eredményesebbek voltak az ifjúságiak tizenkét címmel, huszonhét éremmel. S mindez annak ellenére, hogy a cseh országrészekben régóta működő sportiskolák óriási konkurenciát jelentenek számukra. Az ifjúsági versenyzők között számos kimondott tehetség is mutatkozik - tudtuk meg a nemrégiben tartott sajtóértekezleten Anton Ihring- töl, a Szlovákiai Élsportközpont igazgatójától. Kondtróttal, Bobo- kovával és Tichývel már a junior Európa-bajnokságon is számolnak a szakvezetők. Valamivel kedvezőtlenebb a helyzet a serdülőknél, épp ezért - s természetesen a sportág hazai hagyományait és nemzetközi sikereit is tekintetbe véve - a Csehszlovák Atlétikai Szövetség szlovákiai bizottsága a sportág fennállásának 90. évfordulója tiszteletére tehetségkutató ver^gnyt indít „Keressük a jövő olimpikonjait“ elnevezéssel. Az akció célja, hogy vidéken is népszerűsítse az atlétikát, s minél több fiatalt megnyerjen a sportágnak.- Szeretnénk megteremteni a feltételeket az úgynevezett atlétikai központok létrejöttéhez - vázolta az elképzelést Paulina Májová, az atlétikai szövetség szlovákiai bizottságának módszertani előadója. - Annak idején a falvakon is sok ilyen működött, idővel azonban fokozatosan megszűntek. Tavaly néhány járásban - főként a Kelet-szlovákiai kerületben - új szakosztályok alakultak, tehát a fiatalok körében van érdeklődés a sportág iránt. Egyébként, ami a számadatokat illeti: 205 atlétikai szakosztály működik Szlovákiában 15 200 taggal, ebből 3500 a regisztrált versenyzők száma. Célunk, hogy 1990-ig elérjük a 20 ezres taglétszámot. Persze, ezt nem szeretnénk kierőszakolni azzal, hogy az alapozó testnevelési szakosztályokban működő koco- gókat mi tartjuk majd nyilván. Főleg a fiatalokat akarjuk magunkhoz csalogatni, hogy ezáltal megteremtsük azt az alapot, amelyből kiválogathatjuk azokat, akik élsportszinten folytatják az atlétikát. A sportok királynője világszerte - így nálunk is - egyre népszerűbb. Itt van tehát a lehetőség mindazok előtt, akiknek eddig nem volt alkalmuk, hogy komolyabban foglalkozzanak vele. Az akcióba bárki benevezhet, aki az 1969.-es évjáratnál fiatalabb. A verseny feltételeit az atlétikai szakosztályok, a sportiskolák és -osztályok, az ifjúsági edzőközpontok, az élsportközpontok biztosítják; természetesen edzők, szakvezetők, pedagógusok és volt versenyzők bevonásával. Ott, ahol ilyenek nincsenek - főleg a falvakon -, az iskolák és a tornatanárok kezdeményezésén múlik az akció sikere. A helyi körülményeknek megfelelően választják meg természetesen az egyes versenyszámokat - vágta, közép- és hosszútávfutás, ugrás, dobás -, s az elért eredményeket jegyzőkönyvben rögzítik. Ezeket elküldik a CSSZTSZ járási bizottságaihoz, ahonnan természetesen a rendezőkhöz, az atlétikai szövetséghez továbbítják. így biztosított, hogy egyetlen tehetség sem kallódhat el. Fiúk, lányok, tehát rajta! Ameny- nyiben éreztek magatokban adottságot e szép sportág iránt, vegyetek részt az akcióban. Ki tudja, talán éppen ti léptek majd Bugár Imre vagy Jarmila Kratochvílová örökébe URBÁN KLÁRA Egy szurkoló gondolatai Érsekújváron (Nové Zámky) már hagyománynak számít, hogy a vasárnapi sporteseményeket (főleg focit) a szurkolók a főtéren terebélyesedő gesztenyefa alatt beszélik meg minden hétfőn. Itt szidják a helyi focimérkőzés főszereplőit; a bírót vagy a kétballábas jobbszélsőt, aki két méterről is képes az üres kapu fölé emelni, vagy éppen a hazaiak csodakapusát, aki azzal borzolja a szurkolók idegeit, hogy megszégyenítő potyagóllal,.segíti elő" csapata vergődését. De megbeszélik itt a világ rangosabb sporteseményeit is. Az újvári labdarúgásról manapság egyre kevesebb dicsérő szó hangzik el. Nosztalgiáznak a régi idők focijáról, amikor a hatvanas évek ,,aranycsapata“ a II. liga éllovasai közé tartozott. Akkor igen, akkor érdemes volt felrúgni a családi békét egy-egy vasárnap délutáni focimeccs miatt. De ma?!... A vén gesztenyefa hallgat, és bizonyára csodálkozik: az ágai alatt árnyékot, eső elöl védelmet kereső vagy csak megszokásból ide sereglő sportrajongók a hétvégi focimeccseket egy-két szóval elintézik, s inkább a televízió sportközvetítéseit vitatják meg. Pedig nemrég még a tévé képernyőjén láthatták Mareček kapus káprázatos tizenegyes-védéseit, vagy a Ponesz leheletfinom átadásait és Ševčik gőlratörő játékát a Baník Ostrava - Elektrosvit Nové Zámky mérkőzésen. A megalakulásának nyolcvanadik évfordulóját a közelmúltban ünneplő újvári labdarúgás szebb napokat is megélt. A vasárnapi mérkőzések eseményt jelentettek a városban. A két helyi rivális, a Lokomotíva és a Slovan szurkolói hosszú sorokban kígyóztak a stadion felé, hogy buzdítsák kedvenceiket. A szurkolók száma a két csapat egyesülése után sem csökkent, pedig akkor sokan a fúziót rossz szemmel nézték. Nemcsak sportélményt jelentett egy-egy meccs a városban, hanem az emberek közti kapcsolatok elmélyítésére, barátságok szövő- désére és a régi barátságok ápolására is jó lehetőséget kínált. Csoportosan jártak az emberek a mérkőzésre, mindig egy helyre ültek, és ismerték egymást. Megbeszélték a legutóbbi találkozás óta történt eseményeket, együtt bosszankodtak, örültek. Jelenleg a kerületi bajnokságban szereplő Elektrosvit Nové Zámky hazai találkozóira 100-200 ember kíváncsi. Valamikor a főtéri gesztenyefa alatt gyűltek össze ennyien! Az őszi ígéretes szereplést gyenge tavaszi rajt követte: két hazai vereség. A vén gesztenyefa csak hallgatta a sóhajokat, kérdéseket: - Dunaszerdahelyen (D. Streda) vagy Hurbanovó- ban lehet? Nálunk nem? Ott jobban értenek a focihoz? Jobb az utánpótlás-nevelés? Ott a vezetők szívügye a sport? Ott tehetségesebbek a fiatalok?... A gqsztenyefa ágai a meg-megerősödő tavaszi szélben megértően bólogatnak. Hogy melyik kérdésre? Nem tudni. Az avatatlan újvári szurkoló csak sejtheti és reménykedhet a megújulásban - hétfőn a gesztenyefa alatt, vasárnap az üres lelátókon, esetleg otthon a karosszékben televíziót nézve. Száraz Dénes Egy falu - négy csapat
