Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)

1987-04-06 / 80. szám, hétfő

Neve: Sárogh István. Foglalkozá­sa: tanár. Születési helye: Duna- szerdahely (Dunajská Streda). Csa­ládi állapota: nős. Állandó lakhelye: Bratislava - olvashatnánk ki a hu­szonhét éves fiatalember személyi igazolványából. Ezek az adatok azonban nem árulják el róla a leg­fontosabbat, azt, hogy kortárs kép­zőművészetünk ifjabb nemzedéké­nek egyik legígéretesebb egyénisé­géről van szó. Sárogh István tehet­ségét egyebek között az is jelzi, hogy olajképeivel már 1981-ben el­ső díjat nyert egy szlovákiai diákköri alkotóversenyen, katonaéveiben pe­dig a néphadsereg központi pályá­zatán szintén első díjjal jutalmazták alkotásait. Sárogh István munkái több szlovákiai, csehországi, ma­gyarországi és szovjetunióbeli kö­zös tárlaton keltettek érdeklődést - itt az ideje tehát, hogy közelebbről is megismerkedjünk vele.- Dunaszerdahelyen született, Királyhelmecen (Kráľ. Chlmec) ren­dezték meg második önálló kiállítá­sát. Mi köti a Bodrogközhöz? <- Igen, Dunaszerdahelyen szület­tem, de nekem ez a város meghatá­rozó élményt nem adott. Hatéves voltam, amikor családunk visszaköl­tözött a Bodrogközbe. Leleszen (Le­les) nőttem fel, itt jártam alapiskolá­ba, Helmecen a gimnáziumba. Ami ebben a kiállításban fontos, az mind a Bodrogközhöz kötődik.- Ennek a vidéknek alig van kép­zőművészeti hagyománya, mire ala­pozva indult, mi jelentette az ösztön- zöerőt?- A fő dojog talán az, hogy kez­dettől fogva volt rajzkészségem. Az már szerencse, hogy Leleszen talál­tam egy Binó Pista bácsit, egy Fe- rencz Györgyöt, egy Kiss Károlyt. Bennünket a képzőművészet komo­lyan érdekelt - úgyhogy létre is hoz­tuk az amatőr képzőművészek cso­portját, melyből később kialakult a ma már eléggé ismert Ticce-klub. Világraeszmélésemet én ennek a klubnak köszönhetem, az ott kiala­kult szellemi légkörnek. Meghatáro­zó volt az irodalom és a zene is - ez sem volt idegen tőlünk. Előnynek tartom, hogy nem akadémiát végzett tanároktól kezdtem tanulni a művé­szetet. A bodrogközi emberek őszin­tesége semmivel sem pótolható. De nem csak az őszinteségről van szó. Nagy Menyhért például igen jól értett és ért a színekhez. Ö magyarázta nekem, hogy kell kikeverni a kívánt színárnyalatokat. Láttam az őszinte­ségét és azt a „primitív" valamit, ami egy kicsit Gogain-nel rokonítja őt. Ott volt aztán Kiss Károly, a ma­ga becsületesen részletező ábrázo­lásmódjával. Igaz, ezen az aprólé­kos megjelenítésen most már sok minden nem tetszik nekem A témát olykor túldolgozza, mert tökéleteset akar nyújtani. Én nem így akarok „tökéleteset“ alkotni, hogy ponto­san megrajzolom az embert. A belső lényeget kell megrajzolni, azt kell kivetíteni. Különben spontán módon jött össze ez a társaság, semmiféle program nem vezérelt bennünket, így volt jó. Rengeteget vitáztunk, dolgoztunk, meg aztán azok a hosz- szú éjszakai séták - volt ebben valami romantikus is, be kell valla­nunk.- Ezek után szinte törvényszerű­nek tekinthető, hogy Prešovba került a Šafárik Egyetemre, azaz, hogy rajzszakos tanár akart lenni?- Lényegében igen. Orosz-rajz szakot végeztem. Királyhelmec és a sárospataki nyári alkotótáborok után Prešov egy teljesen más világot jelentett számomra, igaz csak kez­- Könnyen fest, vagy nehezen?- Nálam az inspiráció a fontos, és számomra a kép a színeket tekintve jelent problémát. Hiszek a színek erejében, de tudom, hogy a tartalom a fontos. Különben amíg a mondani­valóm színekben nem áll össze, ad­dig valami megmagyarázhatatlan lelki feszültségben élek. Ha az egyik nap nem ,,jön ki“, amit akarok, dü­hös vagyok, szólni sem lehet hoz­zám. Ez a gyötrelem néha egy-két hétig elhúzódik. A képeket végül is egyszuszra festem meg. Ezek azok a ritka pillanatok. Egyébként nem panaszkodom, a könnyű eredmé­nyeket nem szeretem. Ha egy kép mindenkinek tetszik, ott valami baj van...- Többnyire figurális képeket fest.- Ezt nem nagyon tudom meg­magyarázni. Kis koromtól kezdve így alakult. Apám is indián harcoso­kat rajzolt nekem Én meg képregé­nyeket kezdtem csinálni, tele figu­rákkal, a táj csak háttér volt A ma­gyarázat mégsem ez lenne. Említet­tem, hogy én nem szeretem a köny- nyü eredményeket. Nos, figurákat Alkalmazkodnék Színek erejével Egy fiatal festő detben, amíg gyönyörködtem a vá­rosban. Mikor megismertem lakosait, ez a csodálat halványodott, ugyanis azt tapasztaltam, hogy az ott élő embereket eléggé hatalmába kerí­tette a közöny. Azért olyan egyéni­ségekkel is összehozott a sors, akik­nek sokat köszönhetek.- Kikre gondol?- Mindenekelőtt a tanáraimra, Hegyessy Gyula és Ivan Nestor Šaf- ranko képzőművészekre. Hegyessy robusztos alkat, de a belső világa gyöngéd, gyönyörű. Az az etika, me­lyet nekünk, kezdő gyerekeknek ad­ni tudott, igen fontos volt. Nem be­szélt ő sokat, csak éppen eldörmö- gött egy-egy mondatot, és aki odafi­gyelt, annak ez sokat jelentett. Nagy élmény volt, amikor a természetben rajzoltunk. Egyik alkalommal volt egy olyan téma, hogy patak az erdő­ben. Ezt igen nehéz úgy megcsinál­ni, ahogy még nem festették meg. Próbálkoztam. Egyszer csak azt ve­szem észre, hogy megy el mellet­tem, dúdolgatva, rápillant a rajzlap­ra, aztán hirtelen felvillanyozódik. Elkérte az ecsetet, mondván, hogy azt a reflexet, amely még kell a pa­takhoz, tehesse ő oda. Šafranko talán még többet adott. Például ö szerettette meg velem Picassót. Az alkotás lényegére vezetett rá, az újat-alkotás fontosságára és a fele­lősségre. Mindig mondta, az újban is a tartalom a fontos, nem a forma. Becsülöm Picassót, Bacon-t és a többi moderneket, de eddig még senkinél sem éreztem azt a lenyű­göző erőt, amely Rembrandt képei­ből sugárzik. Bennünket a képzőművészet komo­lyan érdekelt nehéz festeni. A másik, ennél lénye­gesebb ok: úgy érzem, az emberek­nek mindig az emberrel lehet a leg­többet mondani. Persze tudom, Ma­tisse azt vallotta, hogy egy csendé­lettel is ki lehet fejezni a Piétának a filozófiáját, csak úgy kell megfes­teni. Elhiszem neki, de én ezt nem tudom megcsinálni.- A mostani királyhelmeci kiállítá­sán vannak tájképei...- Vannak. Rémülten döbbentem rá, hogy elfelejtek tájat festeni Nem klasszikus értelemben véve. Én úgy akarom, hogy abban a tájban benne legyen a föld, a por, a dús vegetáció. Minden. És hogy kiérződjön belőle az a szeretet, amely hozzáköt. Kü­lönben bodrogközi tájakat és embe­reket, amíg ott laktam, nem igen tudtam festeni. Ezek most jönnek ki belőlem.- Mi vitte el a Bodrogközből?- Egy lány. A szerelem erősebb volt. A Bodrogközhöz, a barátaim­hoz fűző szálak persze nem szakad­tak el.- A fővárosban egy alapiskolában tanít. Megfelel ez önnek?- Igen, mert aránylag sok a sza­badidőm, tehát festhetek. Egy ga­rázst bérelek, az a műtermem. Itt élem legboldogabb perceimet.- Hogyan vélekedik kortárs kép­zőművészetünkről?- A kortárs művészet azért foglal­koztat, mert én is kortárs szeretnék lenni. De nem mindenáron. Sajnos, vannak akik igen. Úgy tapasztalom, hogy képzőművészetünkben is sok a hamis érték, a tetten érhető csa­lás. Én a művészetben az igényes­séget és az őszinteséget tartom a legfontosabbnak. SZASZÁK GYÖRGY Elvi állásfoglalásoknak is tekint­hető cikkekben szólunk az amatőr művészeti mozgalom egyik legtöb­bet vitatott ágáról - a színjátszásról. Leginkább ennek a műkedvelő tevé­kenységnek a háza táján dúlnak viták a giccs és a művészet határai­ról, a szórakoztatás és a művelődés meghatározásáról. Aligha kerülhet sor effajta véleménycserékre a kó­rusmozgalomban vagy néptánce­gyütteseink háza táján. A zene, s ezen belül a karéneklés évezredes múltja mintha megvédene bennün­ket attól, hogy kórusainkban afféle ,,magyar-nótafeldolgozások“ csen­düljenek fel. Nem állítom azt, hogy a zenében nincs meg ugyanaz az inflációs folyamat, mint a színház- művészetben. Sőt, egyre több a ta­lálkozási pont, ahol a zene jól műkö­dő belső szelekciója alapján értékte­lennek mondott alkotásokat a szóra­koztatni akaró (közönséget csábító) színházakban tálalják fel. Ennek el­lenére pontos és szigorú határok húzódnak a jó zenélés és a rossz zenélés között. Lehetetlenség, mondjuk, Bach Máté passióját vagy Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének nyitányát kottaolvasás, hangszertu­dás nélkül előadni. Bár a dolgok öntörvényűségéból eredően a zenés színházi alkotás esetében erre volt már példa. Persze, a zene nem ettől lesz ,,jó“ vagy „rossz“. Amatőr „művészkedés“ esetében azonban, éppen a sajátosságok miatt, szük­ség van bizonyos tartalmi engedmé­nyekre. No, nem arra gondolok, hogy néptáncegyütteseink a mezöségi vagy a széki táncrendbe iktas­sák be a break-et. Ilyen engedmé­nyek többé-kevésbé mindig a szín­játszásban szükségesek. Sajnos, ennek a művészeti ágnak nem volt Bartók Bélája, Kodály Zoltánja. A tiszta forrás valahol az ógörögök­nél található, s azok sajnos már nem élnek közöttünk. Ismerni viszont is­merhetjük őket: tudni illik róluk, hogy életük, bölcseletük egyik meghatá­rozója volt a színház. Rituális jelle­gével, majd drámaköltői versenyei­vel mindig rászolgált a társadalom figyelmére. Nincs tehát miért keseregni, hi­szen az amatőr kórusok és a nép­táncegyüttes kodályi eszménye bizonyos mértékű nemzetköziséggel a színjátszás számára is adott. Csakhogy a mai színjátszók többsé­ge inkább a „Szórakoztatni!“ jelszót tűzte a zászlajára. Rendben van. Ehhez kell alkalmazkodnia a mód­szertani szakembernek, a népműve­lőnek, a zsűri tagjának, az újságíró­nak. Alkalmazkodnék is, ha, mond­juk, a színházművészet kifejező eszközeit minden rendező úgy sajá­tította volna el, és úgy alkalmazná, mint az Esti dal elénekeltetéséhez szükséges tudást a karmester. Csakhát ezeknek a kifejező eszkö­zöknek az ismeretével a színját­szásban elég sok baj van. A színház szintetizáló művészet, s művelése az alkotóelemek elemző ismeretét feltételezi. Az amatőr énekes kotta­ismeret nélkül is hagyatkozhat kar­nagya biztos hallására Táncosaink elleshetik egymás lábáról a lépésva­riációkat. Amatőr festők nyúlhatnak ecset után eredetiség híján is, leg­feljebb maguk fizetnek rá a mérhe­tetlen menyiségű papírfogyasztásá­ra. A színjátszók esetében azonban mindez megtöbbszöröződhet, fatális véletlenek összejátszása esetén a színpadi tér tulajdonságait nem ismerő, a darab dramaturgiai elem­zésére képtelen rendező hamisan éneklő primadonnára osztja a fősze­repet. Aki végül szinte lefejti magáról a tüllruhát a díszletelemből kiálló csavar segítségével. Ráadásul vé- gigállja a három felvonást, mert elfe­lejtették instruálni a rendezői balol­dalon álló pad „rendeltetésszerű használatáról“. Holott a suta csók is jobban esik laza üldögélés közben... Ehhez a szórakoztatáshoz nem tudok alkalmazkodni. Az okok egy­szerűek A gondolatközlésben igé­nyességre törekvő színjátszók a ki­választott eszme és eszményhez mért eszközök keresésén fáradoz­nak. Gondolati igényességükhöz a színpadi kifejezőeszközöket a le­hető legigényesebben párosítják. Márpedig, ha az eleve igénytelen szórakozásra és szórakoztatásra vállalkozó csoport ilyen igénytelen célhoz méri a színpadi megjelenítést is, akkor minden alkalmazkodási szándékom ellenére sem tudom szeretni az igyekezetüket. Vitatha­tatlan, hogy száz, kétszáz, néha még több embert is szórakoztatni: nemes szándék. Csakhogy ezek a nézők megérdemelnék a szóra­koztatás „profibb“ formáit. Leírva ezt a jelzőt, utólag idézőjelbe tettem, mivel eszembe jutottak a művelődé­si házainkat járó, egyáltalán nem olcsó hakni-brigádok. Egy-egy profi kabaréestjük árából egy tudatosan és megszállottan dolgozó amatőr együttes két esztendeig is tevékeny­kedhet. Mindezekhez tehát nem akarok alkalmazkodni. A szórakoztatáshoz, a tiszta forrásokból merítő kórusok­hoz, a táncházak közösségeihez és a színházakban életeszményt kifeje­ző színjátszókhoz annál inkább. Az ő tolmácsolásukban a kórusra átírt Beatles-dalok, a pikáns csujjogatók és a vígjátékok helyzetkomikuma is örömet szerez. Mindenkinek. Alkal­mazkodni sem kell hozzájuk DUSZA ISTVÁN Együtt — is A nagymegyeri (Calovo) Csema- dok-szervezet vezetőségében szü­letett meg a gondolat három évvel ezelőtt: jó lenne, ha esztendőnként legalább egyszer találkozna a Duna­szerdahelyi (Dunajská Streda) járás három városi Csemadok-szerveze- tének vezetősége - szorosabban együttműködve, tapasztalatok cse­réjével, a lehetőségek közös kere­sésével és teremtésével elősegíten­dő, hogy a végül is azonos célokért végzett munka az eddiginél is pezs­gőbb, több embert mozgósító kultu- rális-művészeti életet eredményez­zen. Az elképzelés életképesnek bi­zonyult, a kezdeményezők rendezé­sében hamarosan lebonyolított első találkozót tavaly Dunaszerdahelyen követte a második, és lezajlott már a harmadik is, az idei, ennek a so- morjaiak (Šamorín) voltak a házi­gazdái. Az első két tanácskozást ugyan még inkább csak egymás megisme­rése, a három helyszínen alkalma­zott munkamódszerek, új próbálko­zások kölcsönös bemutatása, az együttműködés lehetséges formái­nak mérlegelése jellemezte, de eredménynek ez sem volt kevés, vagyis az, hogy tudomást szereztek egymásról. Az idei összejövetelen már javaslatok, tervek fogalmazód­tak, konkrét megállapodások szület­tek. Emellett természetesen folyta­tódott a korábban megkezdett ta­pasztalatcsere, ami egyébiránt min­denkor hasznos, hiszen egyik szer­vezetről sem mondható el, hogy egyformán erős valamennyi terüle­ten: az egyik helyen a néptánc­együttesek, a másikon a kórusok érnek el kimagasló eredményeket, a harmadikon a színjátszás dominál, jól működik a klub és a filmklub - ugyanakkor más területek gyen­gélkednek. A szóban forgó találkozó résztve­vői hasznosítható tapasztalatokat szereztek egymástól a szervezeti élettel kapcsolatos kérdésekben is, mint például a tagtoborzás és a bé­lyegek eljuttatása a tagokhoz. Fő­ként ez utóbbi jelent nem kis felada­tot az olyan nagylétszámú szerveze­tekben, amilyen a dunaszerdahelyi, a somorjai és a nagymegyeri (kéte­zernél, illetve ezernél több tagot számlálnak). Visszatérve a művé­szeti csoportokhoz, szó esett köl­csönös cseréjükről, közös fellépé­sek szervezéséről, egyebek között azért, hogy ne fordulhasson elő olyasmi, ami például az egyik duna­szerdahelyi együttessel kapcsolat­ban hangzott el: több országban szerepeltek már, de még soha a húsz kilométerre levő Nagyme- gyeren. örömmel fogadták és meg­valósíthatónak mondták a jelenlevők azt a javaslatot, amely nyári énekka­ri tábor létrehozását szorgalmazta, a járás legjobb kórusai számára. Nemcsak tanulást, tartalmas együtt- létet jelentene ez, hanem bizonyára ösztönzést is adna a további mun­kához. Persze, a Csemadok-szerveze- tek közötti együttműködéshez is szükség van más szervek és intéz­mények közreműködésére, önerő­ből még összefogva se jutna mesz- szire a három szervezet, hiszen nem rendelkeznek elegendő anyagi esz­közzel. -bor (Molnár János felvételei) Sárogh István: A kórus (olaj) ÚJ SZÚ 4 1987. IV. 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom