Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1987-04-30 / 100. szám, csütörtök
Időszerű mondanivaló A Politikai plakátok ’87 kiállításról A megoldás: aktivizálni a pedagógusokat ONDREJ PAVLÍK AKADÉMIKUS ÍRÁSA elmúlt két évtizedben figyelemreméltó új fejlődési szakasz nyílt a csehszlovák oktatásügyben. Egész oktatási-nevelési rendszerünk további fejlesztésének tervezete joggal keltett jelentős figyelmet és érdeklődést sok országban. Ez a reform több fejezetével, például a középiskola három típusának kialakításával, hatással van a világban tapasztalható legújabb oktatási törekvésekre. A szovjet oktatási reform végrehajtása során is nagyra értékelték a középfokú oktatási rendszer további fejlesztésének csehszlovák modelljét. Úgyszintén felhasználják ezt a lengyel oktatási reform megvalósításában (1980- tól). Hazánk, J. A. Komenský hazája tehát - ahol Európában elsőként indult meg az újkori oktatási reform- folyamat - napjainkban sem játszik mellékes szerepet, ebben a nagyon mozgalmas és bonyolult időszakban, amikor világméretekben terjed a haladásnak, a humanizmusnak, a nemzetek békés egymás mellett élésének az eszméje. Az utóbbi egy esztendőben, vagyis a CSKP XVII. kongresszusa óta eltelt időszakban azonban kezd lényegesen megváltozni a helyzet az országban. A CSKP Központi Bizottsága gazdasági és szociális fejlődésünk meggyorsításának stratégiájával párhuzamosan a gazdaságirányítás mechanizmusának alapvető megváltoztatására irányuló konkrét programot is megszab, kulcsfeladatnak tartva annak teljesítését feltételeink között. A neveléssel kapcsolatban is el kell gondolkoznunk sok mindenről, és cselekednünk kell. Értékes eredményeket értünk el, különösen az utóbbi időben, a csehszlovák oktatási-nevelési rendszer további fejlesztéséről szóló pártdokumentum, illetve tervezett megvalósítása során. Az iskoláskor előtti nevelést tekintve, hazánk felsorakozott a világ legfejlettebb országaihoz. A legifjabb nemzedéknek több mint 90 százaléka jár óvodába. A kötelező iskolalátogatás időtartamának megnövekedésével már középfokú képzésről is beszélhetünk. Mind a funkció, mind a tartalom szempontjából, egészében véve, sikeresen közeledik egymáshoz a három hagyományos kö- zépiskola-típus. A középfokú szakmunkásképző intézetek hálózatának kiépítésével, az egykori tanonciskolák megszüntetésével eltűnik oktatási rendszerünkből az utolsó zsákutca is. Ami a felsőoktatást illeti, Csehszlovákia a világ első 10-15 legfejlettebb országa között van. Valamennyi szinten már jelentős mértékben átépítettük és korszerűsítettük az oktatás tartalmát, számos új program, terv, tanmenet, tankönyv készült és jelent meg. Gyorsabb ütemben folytatódik az oktatás formáinak, módszereinek és műszaki feltételeinek a korszerűsítése. U gyanakkor azonban nagyon komoly hiányoságok, hibák és gondok is mutatkoznak a nevelés területén, olyanok is, amelyeknek már nem kellene lenniük. A gazdasági és szociális fejlődés gyorsításának stratégiája az oktatásügyben, a népművelésben, a művelődéspolitikában úgyszintén igényesebb és önkritikusabb hozzáállást követel meg, sokkal inkább ilyet, mint önelégült, dicshimnuszokat zengő magatartást. Mennyiségi eredményeink gyakran eltakarják a minőségi fogyatékosságokat, melyek száma nem kevés. A munka hatékonyságának és minőségének a kérdése nemcsak a termelésben elsődleges, hanem az emberek művelésében is. Oktatási politikánkban, a nevelés területén sok mindent elhamarkodunk, formálisan végzünk, megfelelő hatás nélkül. A középiskolai képzéssel kapcsolatban is elmondható, hogy a valóban előremutató koncepció megvalósításának többé-kevésbé még csak az elején tartunk. Számos dolgot jobban át kell gondolni, és akad javítanivaló is. Elsősorban nem megfelelő - a fiatalok pályairányításának, politechnikai és szakmai felkészítésének eddigi rendszerével - a munkára nevelés (habár már harmadszor térünk vissza hozzá). Még mindig megoldatlan a gimnáziumok helye és szerepe a középiskolák hálózatában: nagyon alacsony az ebbe az iskolatípusba jelentkezők száma, különösen kevés a fiú, valamint a munkás családból származó tanuló. (Nem tudni, miért nem veszik figyelembe azt a javaslatot, amelyet a csehszlovák pedagógusok és pszichológusok már 1967- ben kidolgoztak.) A szakközépiskolák és szakmunkásképzők tevékenységében szintén sok a hézag, fogyatékosság. Ugyan nagy változások történtek ezekben az oktatási intézményekben is, de a munka java része még előttünk áll. Az alap- és a középiskolai oktatás új tartalmából egyaránt el kell távolítani mindazt, ami túlterheli a gyerekeket, a pedagógusokat (még a szülőket is), mindazt, aminek következménye a felszínes tanulás, a magolás, a verba- lizmus, a magasabb szintű megismerő képességek, főként a gondolkodás fejlesztésének az elhanyagolása, valamint az, hogy a tanulók nincsenek felkészülve konkrét problémák megoldására, nem is érdekli őket. Az átépítés eddigi folyamata az okatás minden szintjén valamiképpen csupán az értelmi nevelésre (tulajdonképpen pusztán az ismeret- átadásra) fordította a pedagógusok figyelmét. Az ember átfogó formálásának, főként eszmei-politikai, erkölcsi, esztétikai és testi nevelésének a kérdései háttérbe szorulnak. Nem kapnak elég figyelmet. A személyiség sokoldalú fejlesztését, mint követelményt, eddig jószerivel csak hangoztatjuk. A többnyire csak a tanításhoz szükséges jobb szervezeti feltételek megteremtéséért folytatott hajszában, egyoldalú hajszában káros beavatkozás történt az alapiskolák hálózatába. Akisiskolákúgyneve- zett integrálásának révén sok falusi iskola megszűnt - anélkül, hogy átgondoltuk volna a következményeket, felmértük volna, milyen hatalmas károkat okoz az efféle cselekedet a kultúra, a gazdaság, még a környezetvédelem szempontjából is. Ugyanakkor - mintha csak a kispolgári beállítottságú szülők igényeit akartuk volna kielégíteni - megkezdtük a városokban a speciális iskolák (osztályok) létrehozását, az állítólag jó adottságú, tehetséges gyermekek számára. A valóságban azonban továbbra sem törődünk a jó adottságú, tehetséges gyerekekkel. A főiskolákon is úgy tanulnak a hallgatók, hogy nincs megfelelő áttekintésük a gyakorlati élet legfontosabb szükségleteiről, és, sajnos, többnyire megelégednek az átlagos teljesítménnyel. Az osztályozás, a bizonyítványba kerülő jegyek sok alsóbb fokú iskolában sem felelnek meg a valóságnak. Számos hiányosság tapasztalható a közép- és főiskolai felvételi vizsgák lebonyolítási rendszerében. És egyáltalán, hiányzik egy olyan kidolgozott felső- oktatás-politikai koncepció, amely a jövőbe mutatna. A permanens művelődésről és nevelésről szóló tervezet egy része is - jóllehet a nevelés területére vonatkozó pártdokumentum legjelentősebb új követelményét tartalmazza - sajnos, eddig figyelmen kívül maradt, lényegében még nem kezdődött el a megvalósítása. Ifjúságunk mindennapi viselkedésével kapcsolatban ugyancsak számos probléma merül fel - könnyelműség, közönyös magatartás a politikai kérdésekkel szemben, nagy fokú felelőtlenség, felrúgása az alapvető erkölcsi normáknak és illem- szabályoknak. A fiatalok viselkedésében mutatkozó fogyatékosságok közül több egyenes függvénye a szocialista társadalom életében, főként politikai életében bekövetkezett deformációknak. Az emberekkel szemben megnyilvánuló formális, nem demokratikus, többnyire adminisztratív hozzáállás, továbbá az értékek egybemosása, a jutalmazásban mutatkozó egyenlősdi, a képességek nem megfelelő értékelése, a szavak és a valóság közötti túl gyakori ellentmondások, a különböző visszásságok a fiatalokat is oda vezették, hogy elvesztették érdeklődésüket a közélet, a művelődés iránt, ugyanakkor anomáliákat ,,eredményeztek" mindennapi viselkedésükben. O ktatásügyünk, közművelődésünk jelenlegi irányításának mechanizmusában magában nem kevesebb a fogyatékosság, mint a gazdaságirányítás mechanizmusában. Borzasztóan sok a formalizmus, az adminisztráció, a papírmunka az iskolák, a pedagógusok, az ijfúság irányításában. Az átütő változások, a gazdaság- irányítás átépítése, a szociális és politikai rendszer átépítése, a demokratizálás, az önigazgatás fejlődése, egy új szellemi klíma kialakulása szocialista társadalmunkban - bizonyára megteremti majd a legfontosabb feltételeket ahhoz is, hogy az iskola jobban elláthassa oktatónevelő feladatát, hogy tovább demokratizálódhasson az iskolai és iskolán kívüli oktatás-nevelés, ezzel párhuzamosan pedig javuljon annak minősége, növekedjék hatékonysága. Ez a helyzet azonban nem változik meg automatikusan társadalmunk átépítésével. Sok dolgon kell javítanunk már most, és kezdeményező szellemben, a nevelés, az oktatáspolitika, a pedagógia területén egyaránt. És főként nekünk, a pedagógia valamennyi ágazatában dolgozóknak, valamint a nevelésben is szerepet játszó tudományok képviselőinek kell kezdeményező módon fellépnünk, elősegítendő a fogyatékosságok megszüntetését, a hibák eltávolítását, a napjaink iskolájában és nevelési gyakorlatában létező sok-sok probléma megoldását. Meg kellene például találnunk a módját, miként lehetne mindjárt - a pedagógusok jóval nagyobb aktivizálásával - eltávolítani azokat a deformációkat, amelyek az oktatás tartalmának átépítése során keletkeztek. A tanítóknak nincs idejük arra, hogy gyakoroljanak, ismételjenek a gyerekekkel, még a szóbeli feleltetésre sem (túlságosan elterjedtek a tesztek, ezek sokszor primitívek, olyanok, amelyeket a burzsoá iskolában is már régen elvetettek). És minthogy sok szülő nem tud segíteni gyermekének a házi feladat elkészítésében, tartósak maradnak, sőt növekednek az előmenetelben és a magasabb fokú iskolák iránti érdeklődésben is megmutatkozó szociális és osztálykülönbségek. És ez politikai szemszögből fájdalmas pont - főként a fizikai dolgozók, munkások, földművesek gyerekei maradnak le, buknak meg. így keletkeznek megoldhatatlan problémák a tanulók viselkedésével kapcsolatban is. Az iskola megszűnt olyan hely lenni, ahová örömmel járnak a gyerekek és a pedagógusok. B izony, minél hamarabb észre kellene vennünk azt a pedagógiai gyakorlatot, amely az elmúlt év őszétől kezd érvényesülni a szovjet pedagógusok körében, vagyis azóta, hogy a felelős pártszervek élesen bírálták az oktatási reform lassú, határozatlan végrehajtását. Alapjaiban változik meg a gyermekekhez, a tanulókhoz való viszony, jó, munkára ösztönző légkör alakul ki az iskolában, és olyan körülményeket teremtenek, hogy a gyerekek szívesen és érdeklődéssel tanuljanak. Úgyszintén dolgoznak azon, hogy alapjaiban változzon meg a tanítókhoz való viszony is, és nemcsak az irányító, állami és pártszervek részéről, hanem a hivatalos pedagógia, a Szovjet Pedagógiai Tudományok Akadémiája és a főiskolák részéről is. A kiváló, kezdeményező, kísérletező és újító pedagógusoknak az eddiginél jóval nagyobb segítséget kell kapniuk, hiszen ők tudják a legjobb tanácsot adni, és a gyakorlatban is legjobban bemutatni a többi pedagógusnak, miként lehet azonnal, még ma javítani az iskolai oktatás tartalmán, tormáján és módszerein. Ha az újítók némely kezdeményezése - amint arra helyesen mutattak rá vezető szovjet pedagógusok - kissé egyoldalúak, voluntarisztikusak is, individualizmushoz és pedocentrizmus- hoz vezethetnek, az új pedagógiai mozgalom, amelyet az együttműködés szelleme hat át, szükségszerűen alakult ki, és egészében véve helyesen irányul a lélektelen parancsolgatás, az adminisztrálás, a bürokratizmus ellen, amely hosszú, túlságosan is hosszú ideig mérgezte a tanulók életét és elnyomta a pedagógusok aktivitását, kezdeményező készségét. Jártában, siettében az ember olykor megáll egy percre. Akkor is, amikor az utcán érdekes, felfigyeltető plakát kerül a szeme elé. A jó plakát ugyanis magára vonja a figyelmet, információt, máskor pedig állásfoglalást tesz közzé, elemi színekkel és vonásokkal, de nagyon hatásosan. A politikai plakát rendszerint fajsúlyos és időszerű mondanivalót közöl, fontos társadalmi célok, tennivalók érdekében mozgósít. Erről győződhetünk meg e napokban is a politikai plakátok tárlatán, amelyet a bratislavai Gorkij utcai kiállítóteremben tekinthetünk meg. Érdekes alkotások, időszerű témák, mindannyiunkat közvetlenül érintő mondanivalókkal - ez a véleményünk kristályosodik ki a kiállítás megtekintése során. Stanislav Stan- kóczi és Pavol Mi- chalič plakátjai egyszerű színekkel, minden fölösleges ecsetvonás nélkül hívják fel figyelmünket a SZISZ IV. kongresszusára. Itt látható Peter Pisár Házunk, házuk című munkája, amely a moszkvai nemzetközi kiállításon nemrég 4. díjat nyert. Sokan és sokáig nézegetik ifj. Dóka József Homosapiens című plakátját, amely sajátos módon, egyetlen sorba foglalt feliratával vall az emberiséget fenyegető veszélyről, a háború és béke kérdéseiről. Ugyanez a témája Fedor Vico plakátjának is. Az alkotáson egy hatalmas kérdőjel látható, amelynek pontja a mi Földünk. Számos alkotás jelentős politikai Félünk a közhelyektől, tehát újakat gyártunk a régiek ellenében. Pedig a közhely - a régi is, az új is - azért lett azzá, mert egy időre érvényes vagy időtlen igazság fogalmazódik meg benne. Legfeljebb nem mindig arra használjuk ezt az igazságot, amire való. így hát a közhelyeknek lenne jó okuk arra, hogy féljenek tőlünk. Merthogy a munka emberlétünk alapszókincséhez tartozik, aligha meri vitatni bárki. Mégis közhelyek egész sora rakódott köré. Az én első osztályos füzetem hátsó borítóján szorgoskodó méhecskék verses allegóriája buzdított munkára engem, azután mint kezdő tanár, én írattam mottóként tanítványaim füzetébe, hogy: a munka becsület és dicsőség dolga. Csoda-e hát, ha már dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy csillag megy az égen, / úgy érdemes“-t is gyanakvással halljuk?... Nem szeretném bizonygatni, hogy a fenti „közhelyek“ közül én a József Attiláéra szavazok. De vannak kevésbé végérvényesen fogalmazott bizonyítékaim is: gyerekkorom hétköznapjai. Azt, hogy a munkavégzés, a tevékenység természetes állapotunk, a nagyapámtól tanultam. Igaz, sose mondta, csak tette a dolgát. Ősszel vetett, nyáron aratott... Permetezte a gyümölcsfáit, télre betakarta, majd metszette, oltotta a rózsáit. Megdrótozta a disznók orrát (ezt azért nem néztem szívesen, mert az fájt!), és kitapasztotta a kemencét. Szerették a szerszámok a kezét, hiányolta a kert, amikor elment... Bekényszerültem én is az apám cipészműhelyébe. Órákat ültem a munkaasztala mellett, és néztem, amint ,,ki- klopfolja“ a talpbőrt, ,,cvikkol" és ,,bindol“ ... amint a „pontosan, szépen“ végzett mozdulatok nyomán a ,,cugehörből“ cipő lesz. Az anyag bízott a tenyerében, az ujjhegye érzékenységében. Engedelmeskedett. Itt, ebben a ,,kézi-világban" lehetett megtanulni igazán a munka évfordulók alkalmából készült. A tárlaton több olyan hazai és szovjet plakátot is megtekinthetünk, amely a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója alkalmából készült. A tárlat egyik érdekessége, egyszersmind értéke is, hogy a szokásos témákon - politikai évfordulók, jelentős események, kiemelkedő építkezések, környezetvédelem- kívül olyan plakátokat is láthatunk, amelyek káros társadalmi jelenségekkel foglalkoznak. Milan Vavro plakátjai például szellemesen pel- lengérezik ki a korrupciót, a megvesztegethető embereket. Érdemes volt megtekinteni ezt a kiállítást, mert olyan alkotásokat láthattunk, amelyek nemcsak információkat közöltek, hanem állásfoglalásra is késztettek, további értelmes tettekre ösztönöztek bennünket. HAJDÚ ANDRÁS tisztességét. Természetes örömét is. Máig fájlalom, hogy kezem „intelligenciahányadosa“ aligha állja a próbát az övékével. így hát - lévén szó az anyagom - csak a tisztességben próbálok igazodni. De hát hol vagyunk ma már a kertek és a munkaasztalok termette „idilltől“, Türelmetlen világban élünk. Gépekkel sokszorozzuk az időt, elektronikus eszközökkel ostromoljuk a távolságot. Megnőtt az élet körülöttünk: nem lehet kézbe venni a dolgokat, nincs időnk közel menni hozzájuk. Elveszett volna új környezetünk emberarca? Nem hiszem. Tessék csak megállni olykor-olykor egy gép előtt. Emberi mozdulatok vannak benne, emberi logika szerint működik. A robot a kezek ügyességét, a számítógép a megtapasztalt világ emberi absztrakcióit élteti tovább. Bennük van minden munka, amit az ember valaha is elvégzett. Az is, amit ezután kell elvégeznie. így hát a gépeknek is szükségük van ránk. Nélkülünk nem emlékezhetnek a régi kertre, a valamikori mesterekre. A tisztességre, amit továbbra is nekünk kell szavatolni. S ha nekem nem hisznek, higgyenek az unokámnak. Hároméves szókincséből még hiányzik a munka. De azóta dolgozik, mióta az első értelmes mozdulata kiszabadult a „csecsemőgumbancből". „Megdolgozza" a gyurmát, a cipőfűzőjét, amely nehezen talál be a lyukba, és a konyhát, ahol apu kiöntötte a teát és elfelejtette feltörölni. Honnan tudja?... Belekódolták. Valamikor nagyon régen. Ezután látja, hogy körülötte a felnőttek is dolgoznak. Hát neki is dolga van. És úgy dolgozik, ahogy látja! Az anyja, apja, az én apám és nagyapám mozdulataival. Mert emlékezik is valami benne... Majdnem elfelejtettem: amikor „ráér“, az apja zsebszámológépével játszik... SZABÓ ÉVA A kaptafától a számítógépig Egy közhelyről, közhely nélkül Megvédjük elődeink forradalmi hagyatékát (Milan Spál plakátja) i ÚJ SZÚ 6 1987. IV. :