Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1987-04-29 / 99. szám, szerda
ÚJ szú 5 1987. IV. 29. \ Közösen a XVII. pártkongresszus programjának megvalósításáért Új gondolkodásmódot, hatékonyabb munkát Megszüntetni a bizonytalanságot Mi lesz a falu sorsa? Egyre nagyobb az érdeklődés a Honvédelmi Szövetség számítástechnikai szakkörei iránt (ČSTK felvétele) Összehangolt önvédelmi intézkedések Községünk - Nagyida (Veľká Ida) közvetlen a Kelet-szlovákiai Vasmű szomszédságában terül el. Felnőtt lakosságunknak több mint a fele- 702 személy - a vasműben dolgozik. A vasmű és a falu kapcsolata ennyiben tulajdonképpen ki is merül- már ami a pozitív kapcsolatokat illeti. És éppen ez a baj. Megítélésünk szerint a Kelet-szlovákiai Vasmű a jelenleginél sokkal jobban a magáénak érezhetné ezt a falut, ha másért nem, legalább azért, mert 27 éve szennyezi környezetünket. Ma már az Ida-patakban is holt víz folyik, csúnya, fekete folyadék. Sajnos, a helyi kutak vizében is olajfoltok jelentek meg. A jó minőségű ivóvíz biztosítása igen nagy gond számunkra, ráadásul központi vízvezetékünk sincs. Falunk sorsával kapcsolatban a járási és a kerületi nemzeti bizottság is várakozó álláspontra helyezkedett, s amint megtudtuk, gondjainkról a szlovák kormányban nem is tudnak. 1960-ban ugyan a jnb tanácsa határozatot hozott arról, hogy Nagyidán sem lakásépítési, sem lakásfelújítási engedélyt nem lehet kiadni, de amikor a higiénikusok megállapították, hogy némely lakás felújítása halaszthatatlan, vagy ha mondjuk egy orkán erejű szél a háború előtt épített épületekről lesodorja a tetőt - mégis kivételt kellett tenni, azaz engedélyezni az építkezést. A falu nem is akar megszűnni. Ez derült ki abból az ankétből is, amelyet pár héttel ezelőtt rendeztünk. Háromszáz családhoz fordultunk Nem volt eredménytelen az elmúlt másfél évtized községünk, Vilke (Veliká nad Ipľom) fejlesztésében sem. Felépült a nemzeti bizottság épülete, az öt tantermes alapiskola, a ravatalozó, a tüzoltószertár, az agitációs központ, s két utca portalanítását is elvégeztük. Köszönet mindezért a falu és a társközségek, Törincs (Trenč) és Jelsőc (Jelšovec) lakosainak, hiszen valamennyi közlétesítmény jelentős társadalmi hozzájárulással épült. Elért eredményeinkkel korántsem lehetünk azonban elégedettek. Kút- jaink fertőzöttek ezért a falu lakosai joggal tartanak igényt vezetékes ivóvízre, éppen úgy mint a tüzelőbeszerzési nehézségek miatt gázfűtésre, a szolgáltatások bővítésére, na és persze szép, tiszta lakókörnyezetre. Mindez - tudjuk - csak a távoli jövő programja lehet, az évtized végéig egy óvoda és egy üzletház építését szeretnénk megkezdeni. Felsőbb szerveink részéről az előbbi építéséhez már megkaptuk a jóváhagyást, s reméljük hamarosan pénz is lesz hozzá. Sajnos, olykor ez sem elég, hiszen nem könnyű kivitelezőt találni, s ha akad is vállalkozó, egy sor újabb nehézségbe ütközünk. Már a hetvenes években is tapasztaltuk, hogy az építkezések során milyen jelentősége volt az ismeretségnek, vagy ahogyan mifelénk nevezik, a szocialista összeköttetésnek, egyébként alig kaptunk cementet, meszet, kavicsot vagy falicsempét. Napjainkban sajnos már az ismeretség sem elegendő, az embertől - még ha közügyről van is szó - mindenfelé várnak valamit. Csakhát miből telne a nemzeti bikérdéseinkkel. Kétszázhuszonegyen semmi áron nem egyeznek bele a község felszámolásába, harminchétén csak akkor, ha a jövőben sem engedélyezik a központi vízvezeték és a gáz bevezetését. Az azonnali felszámolásba huszonhármán egyeznek bele, a fokozatos felszámolásba pedig tizenkilencen. Nos, ez a lakosság véleménye, amit azért figyelembe kellene venni, mint ahogy azt az 1960-as döntést is ajánlatos lenne felülvizsgálni. Šaca például ugyanúgy a vasmű mellett fekszik, mint Nagyida, s lám ezt milyen várossá fejlesztettük, míg nálunk az utóbbi tíz év is úgy szállt el, hogy felettes szervünk semmilyen építkezési beruházást, sőt még Z akcióban kivitelezésre kerülő beruházást sem engedélyezett. Ez olyan ellentmondás, amit a polgárainknak nem tudunk és nem is lehet megmagyarázni. Lakosaink száma az utóbbi húsz év alatt ugyan csökkent, jóllehet ez annak a következménye, hogy a cigánytelep egy részét felszámoltuk, s lakói közül 320-an Kassán (Košice) kaptak lakást. Mint ahogy az az ankétből is kitűnt, a nagyidaiak ragaszkodnak a falujukhoz. Nálunk üresen hagyott lakások ma még nincsenek A lehetőségeinkhez mérten mi a környezetünk javításáért is igyekszünk mindent megtenni. Fákat, díszbokrokat, rózsákat ültettünk ki a faluban, három utca csatornázását végeztük el - és még sorolhatnám tovább. Elmondhatom azt is, hogy javítani szeretnénk a még elég jó állapotban lévő nagyidai kastélyt, és lenne teendő a védetté nyilvánízottságoknak sörre, borra, pálinkára és egyéb, úgynevezett kenőanyagra. Nem is lehet ezért csodálkozni, hogy a nemzeti bizottságok tisztségviselői ódzkodnak az új létesítmények építésétől, mert ez jószerivel felemészti minden energiájukat. Nem ritkán a rendeletek és az előírások is fékezik az előrehaladást. A községünk lakossága például azért csökken, mert nem tudunk megfelelő telket biztosítani az építkezni szándékozóknak, (ez idő szerint is tizenegy kérelmet tartunk nyilván) noha központi község vagyunk, s építkezésre alkalmas telek is akadna bőven. A telekkiutalás egyetlen akadálya, hogy olyan terület is termőföldnek van nyilvánítva, ahol valójában soha, vagy csak nagyon régen folyt mezőgazdasági termelés. A Geodézia térképei valamikor a negyvenes években készültek, főtt kastélykertben is, ahol számos faritkaság található, meg hát llosvai Selymes Péter házát is szeretnénk megőrizni... Nagyidán különben a levegő és a környezet szennyezettsége szerencsére korántsem olyan mértékű, hogy az kimondottan káros lenne az emberek egészségére. Egy környezetvédelmi szemináriumon a közelmúltban az is elhangzott, hogy Kassa déli részén nagyobb fokú szeny- nyezettséget mértek, mint nálunk. Persze, meggyőződésünk, hogy a szennyeződést lehetne még csökkenteni, például azzal is, hogy a vasmű felelős vezetői és beosztottjai szigorúan ellenőriznék a technológiai- és gyártási folyamatokat. Olyan tapasztalataink is vannak, hogy a gyártás „gyorsítása“ érdekében - főleg az éjszakai órákban, a sötétség leple alatt, kikapcsolják a szűrőberendezéseket, csakhogy ezt - főleg télen - a friss hóra telepedett vörös porréteg láttán a laikusok is észreveszik. A baj ott kezdődik, hogy az ilyen szennyezés előidézőit nem vonják felelősségre. Nekünk meggyőződésünk, hogy az új gondolkodásmód elmélyülésével a mi problémáink is más megvilágításba kerülnek, s ezek súlyát felmérve a megoldást közösen fogjuk megtalálni. Számunkra Nagyidán a bizonytalanság a legrosszabb, ezen kellene elsősorban változtatni. Falunk sorsát illetően megalapozott, józan döntésre várunk. SNYÍR FERENC, a hnb elnöke DEMKO ANDRÁS, a hnb titkára ezeket - úgy látszik - képtelenek vagyunk megmásítani. Egyetlen érintett szerv, közület sem zárkózik el ugyan közvetlenül a segítségnyújtástól, csak éppen mindegyik a másikhoz irányít. A bürokratikus ügyintézés pedig megkeseríti az ügyfelek s a nemzeti bizottság tisztségviselőinek életét is. Meggyőződésem, hogy az egymásra mutogatás nincs összhangban sem a pártunk XVII. kongresz- szusán elfogadott határozataival, sem a gyorsítás stratégiájával. A nyíltságról, a rugalmas ügyintézésről beszélni és cikkezni - sajnos - nem elég. Tenni is kellene végre valamit az irányítás alsó szintjein, még ha sejtjük is - ez lesz a legnehezebb feladat. CEROVSZKY LÁSZLÓ a Vilkei Hnb elnöke A szocialista tulajdon, a gyár vagyonának védelme ugyan a vállalat minden egyes dolgozójának alapvető feladata, de az üzemi rendészeké különösképpen. Feladatainknak igyekszünk becsülettel eleget tenni az utóbbi években megváltozott körülmények között is. A vállalat vezetésének intézkedései alapján lényegesen megszigorítottuk az ellenőrzést, tökéletesítettük a vagyonvédelmet és sajátos eszközeinkkel vesszük fel a harcot a munkahelyi italozás ellen. Az persze már eddig is magától értetődő dolog volt, hogy az ittas embereket nem engedtük be a munkahelyükre, s hogy a vállalat alkalmazottainak táskáit ellenőriztük távozásuk előtt. Ez azonban kevésnek bizonyult. Mindennek ellenére megtörtént ugyanis, hogy az egyes részlegeken, munkahelyeken ittas dolgozóval találkozhatott az ember, s talán az is, hogy egyeseknek a táskák ellenőrzése ellenére is sikerült ezt-azt kilopni a gyár területéről. Végül is nem lehetett ellenőrizni mindenkit, hogy amikor átmegy a portán nincs-e nála legalább egy lapos üveg szesz, s a kilépésnél nem dugott-e mégis el valamit. Ezért néhány héttel ezelőtt egy olyan újítást vezettünk be, amely már eddig is látványos eredményekkel járt. A dolgozók érkezésének és távozásának időpontjában a nyilvántartó lapokra az órát és percet rányomtató órákkal a villanyszerelőink összekapcsoltak egy berendezést, amely egy lámpa kigyúlásával jelzi, kit kell alaposabban ellenőriznünk, megmotoznunk. A berendezés nem érzékeli a kabátzsebben elrejtett alkoholt, vagy lopott anyagot, teljesen véletlenszerű, kinél villan fel a lámpa és kinél nem. A személyi motozás véletlenszerűsége vitathatatlan előnye ennek az ellenőrzési rendszer; nek. Senki sem vádolhat minket a személye elleni elfogultsággal, teljesen kizárja a szubjektivizmussal járó veszélyeket a szúrópróbaszerű ellenőrzésben, és senki sem tudhatja, nem jelez-e a lámpa, ha odalép az óraszerkezethez. Igaz, egyesek talán még nem tudják, milyen elv alapján működik a jelzőberendezés. Megtörtént már, hogy amikor a felvillanó lámpát meglátta az egyik éppen munkába érkező dolgozó, máris előhúzta a kabátja alá elrejtett üveget, mondván, ezt úgyis nálunk akarta hagyni megőrzésre. Az ellenőrzések során szerzett tapasztalataink igazolják, egyre kevesebben próbálkoznak alkohol becsempészésével a munkahelyekre. Érzésem szerint ezzel nem csupán a munkafegyelmet védjük, hanem egyben óvjuk a dolgozók életét és egészségét is, hiszen közismert az italozás és az üzemi balesetek közti összefüggés. Az üzemi rendészek tevékenysége természetesen nem merül ki csak a munkába érkező, illetve a távozó dolgozók ellenőrzésében. Kutyák kíséretében rendszeresen őrjárato- zunk a gyár kerítése mentén, melynek világos színe az illetéktelen behatolók könnyebb felderítését szolgálja. Sokan közülünk a munkaidejükön kívül is bejárnak, hogy ellenőrizzék a kerítéseket, gondoskodjanak a különleges kiképzést kapott kutyákról. Ugyanakkor a gyár területén több létesítmény egy különleges, rendkívül érzékeny riasztóberendezésre van rákapcsolva. A gyár tulajdonának eredményes és hatékony védelmében nem vagyunk kizárólag magunkra utalva. A közös iránt felelősséget érző munkások felhívják a figyelmünket arra, ha környezetükben üzemi szarkákat fedeznek fel. Hatékonyan járulnak hozzá a társadalmi tulajdon védelméhez, a tolvajok leleplezéséhez a gyár azon dolgozói is, akik önkéntes rendőri vagy határőri tisztséget vállaltak, de a Népi Milícia tagjai is. Nagyon jó együttműködést alakítottunk ki a gyár tűzoltóival. Ha jelez a riasztóberendezés, őket értesítjük, elsősorban ők sietnek a riasztás helyszínére, hiszen fiatalabbak, erősebbek mint mi, nyugdíjas rendészek. Célunk természetesen nem az, hogy minél több tolvajt és szeszcsempészt leleplezzünk, hanem az, hogy hozzájáruljunk egy olyan légkör kialakításához, melyben senki sem próbálkozik szeszes italoknak a gyár területére történő bevitelével,. s a lopást fontolgatók is visszariadnak leleplezésük nagy valószínűségétől. BORŠÁNYI MÁRIA, a bratislavai Matador üzemi rendésze A cél: a fiatalok politechnikai nevelésének javítása Amikor az alapiskola két tanműhelyét megkaptuk, hogy ott berendezzük az új ifjú technikusok házát megörültem, bár erre nem volt sok okom. A falon lévő résen keresztül kilátott az ember. Kályhánk ugyan volt, de szenünk nem. Hozzáfogtunk a tatarozáshoz a központi fűtés beszereléséhez. Szerencsére, a szomszédságunkban lévő üvegház kazánja minket is el tud látni meleggel. Bármennyire is siettünk, a hideg meglepett, épp hogy csak elkészültünk. Úgy döntöttünk, hogy az egyik helyiséget a modellezők, a másikat a számítógépes szakkörök kapják meg. Nem volt nehéz vezetőket szereznünk. Kudlák Árpád mérnök, a piesoki Gépgyár helyi üzemének SZISZ- elnöke és munkatársa, Szászi Sándor mérnök vállalta el a számítógépes szakkör vezetését. Nagy az érdeklődés, a két szakkörünkben 34 gyerek jár, és ha az ígért új berendezést is megkapjuk, újabb két szakkört indítunk be. Három modellező szakkörünk is van, amelyeket mintegy negyven fiatal látogat. Az egyiket a Slovair 03-as üzemének pilótája, Veiss Iván, a másikat az üzem mechanikusa Viliam Takáč vezeti. Az elsó modellek már elkészültek, s bár nincs szándékunkban a közeljövőben versenyeken részt venni, szeretnénk munkánkat kiállításon bemutatni, hogy további fiatalokat nyerjünk meg a modellezői tevékenységnek. Sok segítséget kapunk a jnb iskolaügyi szakosztályától, a városi nemzeti bizottságtól, az üzemektől, a járási pionír- és ifjúsági ház dolgozóitól, nem utolsó sorban az ifjú természetbarátok házától. Ennek ellenére még sok a teendó. Szeretnénk még egy helyiséggel bővíteni az épületet, hogy a modellezők részére beszerzett gépeket is üzembe helyezhessük. A létesítmény azzal a céllal jött létre, hogy bekapcsolódjon a fiatalok politechnikai nevelésébe, és a szakköri tevékenység meghatározó szerepet játsszon a pályaválasztásukban. Jelenleg még nem tudjuk lemérni, hogy ez hogyan sikerül, de bízom abban, hogy városunkból egyre többen választják majd a műszaki pályát. ÓVÁRY ISTVÁN, a šafárikovói ifjú technikusok házának vezetője Falufejlesztés és a „szocialista összeköttetések“ Gondolatok egy káros jelenségről